Petőfi Népe, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-29 / 101. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET

MÁTYÁS FERENC:

Vigasztaló

Nézd. csak, gépökrök mennydörögnek, virulnak a gabonaföldek, s fölszáll a Nap fácánkakasa a fákra, lecsipkedi a jeget a rügyekről, fagygöncét a rétre teríti a tél, és átszállja majd lelkünket a fény az olvadásban.

Kinyílik majd a cseresznyefák virága, ha derűsebb eget. húz fölénk március pirkadása.

Nézd csak, gépökrök mennydörögnek, virulnak a gabonaföldek, lehetett kemény tél,

kápráztató díszét mutogatja már a mező, ingujjra vetkőzik a természet a paraszt szagú határban, befutják majd a rózsák, kamillák a fagy hírügynökségeinek pokolkapuját, s megjön május áldása.

Fogyatkoznak a hosszú éjszakák, megállíthatatlanul ébred a föld, riadt szemünk elé vonul a zöld határ, hallani már:

bekacagnak a fecskék magányunk ablakán, hogy a tavasz forró ujjai közt ne dideregjünk

kétségbeesésünk strucc-pillanatában.

Pásztor Gábor grafikája

BÁCS-KISKUN ALKOTÓMŰHELYEIBEN

A gyermekfolklór ma is él

Felújított kiállítás a' Szórakaténuszban

Ha Kecskemét kulturális életéről beszélünk, a Kodály Intézet vagy a kerámia stúdió mellett — a példákat még sorolhatnám — biztosi Kriston Vizi József

san szó esik a Szóraka- ténusz Játékműhelyről és Múzeumról. A házat jód ismerik a megyehatáron túl is: bizonyítja ezt az intézmény publicitása az országos sajtóban és a hazánk legtávolabbi pontjairól ide zarándokló érdeklődők sokasága. És mindehhez egy elszomorítóan „érdekes” ellentmondás: ha megkérdeznénk tíz kecskemétit, a fele még mindig nem tudná mi is az a Szórakaténusz. Az épületet ismerik, hiszen az építészeti remek mellett nem ‘lehet közömbösen elmenni, de

hogy a falak mögött mit csinálnak, sokaknak rejtély. Talán éppen azoknak, akiknek kitalálták . ..

Népszerűsítésének hátsó szándékán túl, most más oka is van annak, hogy felkerestük a játékműhelyt. Az egyik: év elejétől zárt ajtók fogadták a látogatókat. Az átadás óta ugyan mindössze három év telt el, mégis felújításra szorult az épület. A másik: januártól új vezetősége van az intézménynek. Kriston Vízi József személyében. .

— Mielőtt bármiről is szó esne, azt hiszem, elkerülhetetlen a bemutatkozás ...

— Vagyis beszéljünk arról, hogy kerültem ide? Kínálkozott az alkalom: elődöm helyére olyasvalakit kerestek, aki, amellett, hogy néprajzos, egyben népművelő is. Én 1978-ban végeztem a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, néprajz-népművelés szakon. A népi gyermekjáték és szórakozás volt szűkebb kutatási területem, ebből írtam a szakdolgozatom. Diploma után öt évig dolgoztam az egri vármúzeumban. Kecskemétre ismerősként jöttem, mivel az egyetemi évek alatt két nyájon át itt töltöttem a szakmai gyakorlatot.

— Űj vezető: új korszak, új elképzelések, gyökeres változások. Általában ez az alapképlet. Menynyiben alakul majd ezután át a Szórakaténusz arculata?

— Ézúttal, szó sihesv ilyesmiről. Minden marad a régiben, de terveink azért vannak.

— Éspedig?

— A Szórakaténusz sajátos gyűjtőkörű múzeum is, de úgy érzem, a jól indult, és folyamatos műhelymunka mellett kicsit háttérbe szorult a gyűjtés. Ezt akarom tudatosabban megszervezni. Mondok egy-két példát. Először is szeretnénk létrehozni egy országos archívumot, ahol hozzáférhető volna minden olyan eddig megjelent publikáció, amely a mi területünkhöz tartozik. Pontosan nyilvántartanánk a más múzeumokban, a gyűjtőknél fellelhető tárgyakat. Azután magam is szeretnék népi gyermekjátékokat gyűjteni elsősorban Bács-Kiskun- ban, s ezeket közreadni. Sokarcú a megye, gondoljunk csak a nemzetiségekre. Már a szociológia felé hajlik egy következő elgondolásom: adatközlők segítségével szeretném megvizsgálni, hogy milyen szerepet töltött be életükben a játék. Mintegy száz évre lehetne visszamenni... Ugyanannyira ;izgat az'is, hogy most mivel játsszanak a szalagházban, .vagy a Szecfiényivárosban. Jáftomban- keltemben figyelem, fotózom a mai gyerekeket. Nemcsak az a szép, ami régen volt, a mostani gyermekfolklór kutatása szintén rendkívül izgalmas dolog.

— Ez azt jelenti, hogy legyen bár szó múzeumról, nemcsak a kimondottan régiségnek számító játékszerek és játékok érdeklik?

— Közhely, de az, hogy mi számít réginek, relatív. Ugyanolyan fontos egy ötvenes . évekbeli játék, mint az, amivel ükanyáink játszottak. Igaz, hogy raktározási gondokkal küszködünk, mégis azt szeretnénk, ha selejtezéskor a ma már ritkaságnak számító tíz-húsz vagy harminc évvel ezelőtti játékokat inkább ide hoznák.

— A Szórakaténusz nemcsak múzeum, hanem játékműhely is. Milyen elképzeléseik vannak a műhelymunkával kapcsolatban?

— Továbbra is folytatjuk a hagyományos tárgyformáló tevékenységek bemutatását, úgy, hogy a gyerekek kedvet kapjanak hozzá. így alaposabban pgggismer- kedhetnek környezetükkel, s

elühb-utdbb

__.rádöbbennek .majd,.

h

ogy a betonon és műanyagon kívül másfajta anyagok is léteznek. Sokan psszekeverik a játékműhelyt a játékházzal. Nálunk szervezetten, tudatosan folyik a munka szakemberek .vezetésével, míg a játékházak esetlegesek. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a játék összetett dolog: tárgyformálás, ritmus, mozgás, ének és ami a legfontosabb: közösségi tevékenység. Vagyis mintázás, agyagozás,, vagy gyöngyfűzés közben a ■ legtermészetesebben előkerülnek a mon- dókák, a dalok és a táncok. Az a baj, hogy a kecskemétiek nem szokták még meg, hogy ide be lehet jönni, nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is. Azt hiszem, elsősorban a szülők gátlásait kellene leküzdeni.

— A január óta tartó kényszer- szünetet mivel töltötték a munkatársak?

— Felújított állandó kiállítással várjuk majd a látogatókat. Ügy

• A Richter-féle kőépítőből épüli1 várat az új kiállításon mutatják1 be.

tervezzük, mindig aktuális résztél mákkal fogjuk kiegészíteni kiasz-' szikus értelemben vett „állandó kiállításunkat”. Egy kicsit a ma játékait is bemutatjuk. Arra gondoltunk, hogy játékkészítők bevonásával játékokat árusítunk kis szériában, elfogadható áron — ehhez persze először egy jogásszal kellene leülni. Arra fogjuk biztatni a gyerekeket, hogy írásban, rajzban fogalmazzák meg: mivek' szeretnek, vagy szeretnének játfj szani, mivel erről jószerével köz*! helyszerű elképzeléseink vannak^ Bár ez inkább a gyártók feladata! lenne ... ! " :

— Mikor nyílik a Szórakaténusz? ' &

— Reméljük május közepén, már csak azért is, mert tavasszal

_az_. iskolai kirándjjlásfilí

_idején

l

egnagyobb a látogatottság. A Népművelési Intézettel közösen pályázatot írtunk ki játszótéri és szobai játékok tervezésére, ennek a termése látható most a naiv művészek múzeumában. Szándékunk, hogy a város néhány le- 5 pusztult,- csőjátszótere helyére a tervek alapján faelemekből ját- i szótér-prototípusoikat építünk, j lígyancsak most nyílt meg a nemezművészeti kiállításunk is, amelyhez a hónap közepén több napos nemezkészítő tanfolyam éSj szakmai konzultáció kapcsolódik. Időszaki kiállítást rendezünk Pataki Tibor papírhajtogatásaiból.'' Hamarosan indítjuk a Szórakaté-! nusz kiadványsorozatot. Első ré-j szében válogatott tanulmányokat^ közlünk a nemezkészítés és művészet hagyományairól, majd pe-' dig eddigi kísérleteink, módszer-’ tani kutatásaink eredményeit adjuk közre.

Kormos Emese

VERES PÉTER:

Munka és erkölcs

F

W asútimunkás-életemről még I annyit, hogy később, amikor már elméletileg tisztá- zottabb meggyőződésű szocialista lettem, az itt lefolyt életem tanulságai erősítették meg végleg a kollektivizmusban való hitemet.

A barakkban folyó élet ugyanis annyi különbséggel, hogy nem egy tálból ettünk, tiszta kollek- tívt élet volt. Nem olyan, mint a katonák, foglyok és rabok élete, ákik fölött egy rendszerint ellenséges felsőbbség uralkodik, hanem a magunk körében meglehetősen szabad szellemű és önkéntes közösség. Munkavezető nem élt velünk, az csak a munkában parancsolt, de viszont mert gyakorlott emberek voltunk, s mert a vezető értelmes és jó ember volt, nem sok baj volt vele. Ami baj volt, az mindig felülről jött, és .azt a munkavezetővel együtt kellett kivédeni. Például többet és másképp kellett dolgozni, mint eddig, vagy megkerülni a parancsot, mert teljesíthetetlen volt, és közös akarattal félrevezetni a felsőbbséget, ezt az előmunkással közösen csináltuk. Sőt, ebben ő volt a vezetőnk.

Itt győződtem meg arról, hogy minden csak mese, amit az emberi természetről, főleg annak végleges és alapvető rosszaságáról írnak és beszélnek a tuuu- sok, írók és politikusok, Én. le- génykornniat is beleszámítva, tíz

évet töltöttem egyhuzamba már addig is csoportos munkában, amiközben több száz ember fordult rneg körülöttem. De nem emlékszem, hogy valaha, valakivel személyes összetűzésem lett volna. Sőt abban a csapatban, amelyikben a legállandóbban dolgoztam, a vasúton, nemcsak köztem, de a többiek között sem igen volt baj. És nem lehet mondani, hogy ezek az emberek szocialisták lettek volna. Nem. Átlagos földmunkások, legfeljebb, hogy önérzetes, rendes emberek és jó munkások'voltak. De mert, amint mondtam, a felsőbbségtől meglehetősen távol éltünk, tör- tetés, szolpaszellem nem férkőzhetett közénk, így elég jól megegyeztünk. Eleinte persze csak az igazság útján. Minden munkát, akár az államit, akár a magunk közül valót, a barakk tisztán tartását, sepregetését, vízhordást, favágást stb., még a hideg hajnalokon való tűzgyújtást is, úgy igyekeztünk beosztani, hogy az a lehető legigazságosabb sorban menjen. Még ha az emberek változtak is. Más hasonló csoportok szokása az volt ilyenkor, hogy minden terhes, közös munkát az

újoncra nyomtak, miáltal a bizalmatlanság, a gyűlölködés szelleme mindjárt beköltözött a csoportba. Mi azonban mindig inkább a nehezebbjét választottuk a dolognak, hogy az újonc ne mondja, hogy kibánunk vele. S a házi kötelességekből úgy mutattunk példát, hogy mi kezdtük. Természetesen a legtöbbször én, hogy ezzel is példát adjunk.

Mindez persze nem volt olyan szándékos, olyan kiszámított, mint ahogy így leírva látszik. Ez természetes volt, Ia csoport szelleméből jött. Ez a szabad közösségek szükségképp eni, mert egyedül lehetséges rendje.

Később azonban még ezen is túlmentünk. A jól beosztott igazság is gyatra dolog rilég, tökéletes beosztást úgyis lehetetlen csinálni, s mi elértük Azt az állapotot, amit minden emberi csoport elérni óhdjt, s egyáltalán elérhet: a törvény nélküli kollektivizmus állapotát. Mert később, amikor megismertük egymást, amikor már mindegyik természetesnek tartotta, hogy semmilyen / munka alól\nem szabad kihúznia magát, nem sokat törődtünk az igazság hajszálhasogatásával,

hanem ha tévedés volt a beosztásban, vagy különböző felsőbb intézkedések következtében ösz- szezavarodott a sor, nem kerestük, hogy ki hova következik, kinek hol van a sora, hanem beálltunk, ahova éppen estünk. És nem martuk egymást, mint a rossz szellemű csoportokban, mivel bíztunk egymásban, hogy szándékosan egyik sem húzza ki magát. így alakult ki közöttünk az az igazi, jó munkásközszel- lem, amely tulajdonképpen a jövő társadalom legbiztosabb alapja lehet. És elértük azt is, hogy az erősebbek olyan természetesen, olyan magától értetődően végezték el a gyengébbek számára túl nehéz munkát, hogy ez a gyengébbeket egyáltalán nem sértette, nem alázta meg. Mindegyik tudta, hogy nem ravaszságról, nem kibúvásról van szó, hanem az emberi akaraton kívül álló erőkülönbségről.

És ez nemcsak arra a néhány emberre vonatkozottl akik összeszokva megszerették egymást. Sok esztendő fniatt sok ember megfordult a csapatunkban, sok újonc jött és tanult be köztünk, de a rendhez és az igazsághoz mindegyik hamar hozzászokott. Ha voltak is, akik a zavaros szolgaéletből, a napszámossorsból naplopó erkölcsöket hoztak kö- ■ zénk, az itteni szellem hamarosan átalakította őket. Kigyógyultak, mert máskülönben nem bírták volna ki köztünk. Még a legnehezebb volt a helyzet a zsugori, magának való, elzárkózó paraszttal szemben, de sokára az , iíyéneket is átalakította a csoportszellem, legalább annyira, hogy szégyellték ezeket a vérré vált tulajdonságaikat, és / igyekeztek, legalább közöttünk, legyőzni.

És érdekes, hogy odahaza a családban, ezer baj közt, sokszor bosszúsak és türelmetlenek voltunk, de itt, a munkában hétszámra, sőt hónapszámra nem volt rá ok, hogy egymásra megharagudjunk. Különösen, ha ak- kordréndszerű napszámban dolgoztunk, amikor a feljebbvalók hajszája nem rontotta meg a kedvünket. Esténként, ha sorban megfőztük a vacsoránkat, elbeszélgettünk, olvastunk, vagy du- rákoziunk, s éjszaka nyugodtan aludtunk, ha nem fáztunk.

Igaz, hogy ez a mi csapatunk kivételes volt, hiszen körülöttünk olyan csoportok voltak, amelyek mindig veszekedtek. Macerálták egymást, egyesek stréberkedtek meg árulkodtak, aztán a múnka- «. vezetőt pálinkával, borral trak- tálták, a pályafelvigyázónak tojást, tyúkot, az osztálymérnökök- nek hízott libát hordtak, emiatt aztán bizalmatlanság, lógás, naplopás, a közös munkából, a piszkos és nehéz munkák alól való kibúvás szinte közszellemmé vált. De egyik is, a másik is a - vezetéstől és a belső rendtől függött. Mindegyik lehetett volna jó csapat. Mert ugyanezek az emberek, ha más vezetés alá kerüllek, mindjárt rendesebb embere lettek.

Négy évig arattam egy aratócsapatban, Fige Gábor keresztkomám bandájában, ahol szintén alig volt veszekedés, pedig véleménykülönbség ott is volt, míg más csapatokban meg sokszor kaszára kaptak az emberek ingerültségükben. Ezekből meggyőződtem, nemcsak arról, hogy. az ember alapjában jó is, rossz is, a körülmények szerint, tehát a körülmények a fontosak, de a& a regi hitem ■ is megerősödött bennem, hogy az emberi társadalom átalakításával párhuzamosan, de ebben is élen járva, magunknak a kollektivistáknak kell először átformálódnunk, jó példával elöljárva, mert egy moz- dulatnyi tett többet ér, mint önmagában véve bármennyi jó beszéd. Nehéz dolog, tudom, de nem lehetetlen. Mert aki különb akar és tud lenni az átlagnál, csak akkor ér a mi szempontunkból valamit, ha ezt a különbséget nagyképűség nélkül tudja érvényesíteni. Ellenkező esetben, bármilyen hős is a mozgalomban, de a mindennapi életben ellenszenvessé és gyűlöletessé válik, mert megalázza a többit.

(Részlet a Számadásból.)

jí

i

t

t