Petőfi Népe, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-10 / 84. szám
109 g» i H \ "yp * 88 gmJ f i mm r w A W / JW" i W i f i im ß J Hetvenöt évvel ezelőtt, 1909. április 10-én halt meg — 72 éves korában — Algernon Charles Swinburne angol költő és esszéista. « Arisztokrata családból származott, apja admirális volt. Oxford- ban tanult, s behatóan foglalkozott a görög, a latin, az olasz és a francia költészettel. Fiatal korában élénken érdeklődött az európai forradalmi mozgalmak iránt is; Dalok napkelte előtt című kötetét például (1871) Mazzini politikai nézetei és az olasz egységet kivívó mozgalom ihlette, 1877- ben pedig Kossuth Lajost üdvözölte szonettel. Az Atalanté Ka- lüdóban című verses tragédiájával robbant be az angol költészet élvonalába 1865-ben, és népszerűségét csak megerősítette a következő esztendőben publikált,^ a viktoriánus álszemérmet sértő, s ezért nagy vihart is kavaró Versek és balladák című kötete. Később évtizedeken keresztül a hitelét vesztett szecesszió egyik „főbűnösének” tartották Angliában és másutt is. Újabban, hogy a szecesszió értékeit és eredményeit kezdők reálisabban felbecsülni, Swinburne jelentősége is fokozatosan növekszik. Válogatott költeményeinek kötete (Tenger és alkonyág között) 1965-ben jelent meg magyarul. MŰSOR Április 10-én, kedden KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Szünnap. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Nin'csi előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT H6.30, 1*8.30 és 20.30 órakor: HOFI- KAiBARÉ. MOZI KECSKEMÉT Városi! mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A KARATÉZÖ COBRA. Japán film. • Árpád mozi: fél S és fél 8 órakor: EXCALIBUR. Ír film. Otthon mozi: délelőtt 10. fél 6 és fél 8 órakor: FILMMÚZEUM. HALÁLOS TAVASZ. Magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A KISiMALAC ÉS A FARKASOK. Magyar mesefilm. Stúdiómozi: 8 órakor: HATTYÚDAL. Magyar film. BAJA Uránia mozi: fél 4 és 7 órakor: MEXIKÓ LÁNGOKBAN. Kétrészes szovjet-^mexlkói film. Központi mozi: 4, 6 és 8» órakor: NIMFA A LAPVILAGBAN. Színes leln'gyel film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: GALLIPOLI. Sz., mib. ausztrál film. KISKOROS Petőfi mozi: szünnap*? KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: PATAKFIA ÉS A NAP. Sz., mb. csehszlovák mesefilim. Háromnegyed 6 és 8 órakor: VERONIKA VOSS VÁGYAKOZÁSA. N19ZK film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: HALÁL A FÉLSZALLÓÁGBAN. Sz., szovjet kalandtfilm. TISZAKÉCSKE Müvelődésiház-mozi: 7 órakor: FUTÁSOD VÉGET ÉR. Sz., mb. NDK film. Bács-Kiskunba látogattak a SEC olasz tagozatának képviselői A Société Européenne de Culture (SEC), magyarul az Európai Kulturális Társaság olasz tagozata — a magyar szekció meghívására — két napig Magyar- országon. ülésezett. A delegáció tagjai közül Norberté Bobbio. a világhírű jogtudós, egyetemi tanár, a Comprendre főszerkesztője; Michelle Campagnolő-Bou- vier, a SEC nemzetközi titkára; Vicenzó Capalletti, az Enciclo- pedia Italiama főszerkesztője, a SEC alelnöke és felesége: Giovanni Stiffoni, velencei egyetemi tanár és felesége, valamint Paoló Santarcangeli, egyetemi tanár, író vasárnap Kecskemétre látogatott. A vendégeket Gera Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője fogadta. A város nevezetességeivel való ismerkedés délelőtt a "Tudomány és Technika Házában kezdődött, majd a Kecskeméti Galériában tárlatnézéssel folytatódott. A vendégek körében nagy' tetszést aratott a református egyházmegye könyvtára és állandó kiállítása. A látogatás a városi tanács dísztermében ért véget. • A kecskeméti városnézés első állomása a Tudomány és Technika Háza volt, ahol a Michelangelo-szobormásolatok mellett Tolnay Ká- rolynak, az Olaszországban élt magyar művészettörténésznek, a németalföldi és olasz reneszánsz kiváló kutatójának emléke előtt tisztelgő kiállítást is megtekintették — nagy tetszéssel — a vendégek. Húsexport az ÁHV-től A Bács-Kiskun megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat a volt bajai járás területének kivételével, az egész megyéből vásárol fel sertéseket, vágómarhát, juhot. Az idén mintegy 770 ezer hízott sertés megvásárlása a cél, melynek 70 százalékát a kistermelőiktől várják. A kiskunfélegyházi üzemben 130 ezer tonnányi sertéshúst dolgoznak fel, a fennmaradó vágóállatok egy részét élve exportálják. Tavaly 53 ezer fehér hússertést küldtek a Szovjetunióba, és az idén is nyílik lehetőség kivitelre, melynek meny- nyisége a piac helyzetétől függ majd. A társvállalatok — a budapesti, a Pápai Húskombinát, a ZALAHŰS — is szívesen fogadja a Bács-Kiskunban hizlalt állatokat. A feldolgozók érdeke, hogy a levágott állatokból miméi több húst és kevesebb úgynevezett fehérárut — például szalonnát — nyerjenek. Ezért az erre legalkalmasabb fehér hússertés hizlalására ösztönzik az állattartókat. E törekvés érezhető a megye sertés- állományának fajtaváltásában is. Néhány „korszerűtlen” fajta, így a mangalica szinte már csak a génbankban fordul elő, kistermelőknél nem. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Súlyos balesetek Kecskeméten április 5-én az Izsáki úton Váczi József 41 éves lakatos' (Kecskemét, Majális u. 3. szám) személygépkocsival balra kanyarodáskor nem adott elsőbbséget a Bakos Ferenc (Kecskemét, Ürdhegy 297. szám) által vezetett motorkerékpárnak. Az ütközés következtében Bakos súlyosan megsérült. Április 6-án Császártöltésen a Keceli út és a Petőfi út kereszteződésében Kiss Lászlóné 40 éves császártöltési (Petőfi Sándor u. 52.) lakos kerékpárral nem adott elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő segédmotorkerékpárosnak. Az ütközéskor Kissné súlyosan, a segédmotorkerékpá- ros könnyebben sérült meg. | Megyénk az országos sajtóban Népszabadság április 8-i szám: Sportlőtér Kecskeméten. (Hír í az új létesítmény felavatásáról.) Pártélet 4. szám: Simon Károly: Anyagi ösztönzés a haltai termelőszövetkezetben. (A cikk szerzője a termelőszövetkezet párttitkára.) Népsport április 8-i szám: Morvái Katalin:■ Felnőtt a kis Havas. (Interjú a Kecskeméti SC olimpiai edzőtáborban járt atlétájával.) Filatéliai Szemle 4. sz3m: Hollósy Zoltán: Egymásért. (Farkas Józsefnek, a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei titkárának portréja.) Gabi — Mami 1. szám: Leprán Eszter: Mariann hosszú távra tervez. (Interjú Erdős Mariannái, a kecskeméti Katona József Színház tagjával.) Hetényegyháza határában egy útkereszteződésben Tassi Gabriella 9 éves iskolai tanuló (Kecskemét, Űrihegy 205.) kerékpárjával irányjelzés nélkül kanyarodott balra. Ekkor egy vele azonos irányban haladó, már féktávolságon belül levő tehergépkocsi elütötte. A kislány súlyosan megsérült. Ugyancsak '6-án Jánoshalma belterületén a 28 éves Pásztor József (Jánoshalma, Kisszállási utca 2.) segédmotarkerékpárral úgy kanyarodott balra, hogy nem adott elsőbbséget egy — már őt előző — : személygépkocsiinak ezért összeütköztek. A segédmotorkerékpár vezetője súlyos sérülést szenvedett. NAPKÖZBEN Előbb a pénzt! Esküvői szertartásoknál, születés után és más családi események alkalmával természetes a fényképezés. Valójában nincs miért csodálkozni azon, ha a kórházból való hazajövetele után fényképész kopogtat be a kisgyermekes édesanyához. Az örömteli napokban jólesik neki, hogy lám: róla, róluk sem feledkezik meg a figyelmes, jólértesült (!) fotográfus. A bökkenő csak az, hogy a „Barátságos arcot kérek!’* művelet előtt némely mester túl haimar, már fél évvel a fényképezést megelőzően egyezséget köt a gyanútlan megrendelővel — mint történt legutóbb a megyeszékhelyen egy Róna utcai asszonnyal. Az anya március 9-én adott életet gyermekének, és az ügynök mintegy kötelességszerűen — a hónap 23. napján már a lakására érkezett. „Színes Fotó” megrendelést készített 10 különböző, eredeti színes fénykép szeptemberi, vagy októberi szállításáról, és ezért előlegként 400 forintot kért az 590 forint munkadijbol. B.-né furcsállotta a nagyvonalú, szériaszerű foltozásnak ezt a utódját. Több kérdést tett fel a „Geipl Vilmos fényképész mester, Budapest, X., Bányató u. 26. Telefond (szám nincs) feliratú megrendelő- lappal kapcsolatban: Miért veszi biztosra az iparos, ennyire előre, a megrendelés teljesítését, amire a munkadíj mintegy kétharmadát felveszi? Milyen szerződés az olyan, amelyet csak az egyik ügyfél (B.-né) Ír álé, míg a másik nem? S egyébként is: az „Ezen megrendelés vissza nem vonható! Előleget vissza nem térítünk! A fenti megállapodást tudomásul ve; szem. Fizetendő ...” egyoldalú helyzeti előnyhöz kötött üzleti vállalkozás záró soraitól nem derül barátságosra az arc. inkább elkomorul a feltételek diktálásától. Az már egy másik .kérdés — az előbbieknél általánosabb —, hogy a fotóremdelésre is vonatkozik a szabad választás joga. Az állampolgárok nevét és lakcímét pedig bármiféle üzleti célból kiadni — mint a Róna utcai B.-né esetében is — jogellenes. A 'tanács anyakönyvi hivatalában, a megyei kórház szülészeti osztályán, s az anya- és csecsemővédelmi tanácsadóiban tagadják, hogy információt adtak volna szülő anyákról, illetve gyermekeikről. Akkor hát honnét az ügynök jólértesültsége? Családi eseményeket idegenek nem szoktak előre megálmodni. Jóllehet, az ilyesféle szerződéseket olvasva, mint amilyen a „Színes Fotó”, az ember azt hiszi, csakugyan álmodik! K — 1 — Az albánok néprajza címmel tart előadást dr. Katona Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense holnap, 18 órakor a kalocsai Viski Károly Múzeum köz- művelődési termében. NAPTAR 1964. április 10.,'kedd Névnap: Zsolt Napkelte: 6 óra 05 perc Napnyugta: 19 óra 27 perc Holdkelte: 12 óra 20 perc Holdnyugta: 3 óra 43 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: egyre hosszabb időszakokra süt ki a nap, csupán szórványos, gyönge zápor valószínű. Az északi, északkeleti szél csak *l*aissan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között aüa- kul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiád Állomás jelenti: Április 8-án Kecskeméten a középhőmérséklet 11,6 (az 50 éves átlag 9,6), a legmagasabb hőmérséklet 17,1 Celsius-fok volt, a nap 5,7 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 7,8, 14 órakor 12 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,8 Celsius-fok volt, 1 milliméter csapadék hullott. A tengerszintre átszámított légnyomás 1011,4 millibar (emelkedő) volt. Április 8-án Baján a középhőmérséklet 12 (az 50 éves átlag 9), a legmagasabb hőmérséklet . 17,1 Celsius- fok volt, a nap 7 órán át sütött, 0,2 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 9,8, 14 órakor 16 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 9,2, a tengerszintre átszámított légnyomás 996,7 millibar (emelkedő) volt. — Külpolitikai fórum. A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Ház mai vendége Chrudi- nák Alajos, az MTV külpolitikai osztályának vezetője. A neves kül- politikus-újságíró 18 órától tartja tájékoztatóját, és válaszol a közönség kérdéseire. —■ Kistermelők borversenye Hajóson. Az idén ismét megrendezik a hajósi pincefaluban az Orbán- napi borünnepet és népművészeti vásárt. A május 27-i ünnepség előtt zajlik le a kistermelők borversenye, amelyet harmadik alkalommal tartanak a Hosszúhegyi Állami Gazdaság hajósi Cabernet fogadójában. A rendező szervek április 22-ig várják az egyéni termelők fehér- és vörösbor-mintáit. Az eredményhirdetés és díjkiosztás a borünnepen lesz. A MAGYAR NYELV HETE Kati asszony kiment, jól tette Világlátott értelmiségiek, helyi vezetők beszélgetnek. Nők, fértfiaik fölváltva mondták el véleményüket új filmekről, képzőművészeti újdonságokról, úti tapasztalataikról. Remeik hangulatban múlatták az időt, amíg légy nem pottyant a levesbe. Az egyik vendég meglehetősen szellemtelen, ám annál trágárabb viccel hozakodott elő. Noha a társaság egyik nötagja megrovóan nézett az „előadóra”, a vélt sikeren annyira föllelkesült a jópo- fáskodó férfiú, hogy még diszuóbb történetbe fogott. Az egyáltalán nem kétértelmű csattanó előtt Kati asszony fölállt, udvariasan elköszönt és távozott. Megszégyell- ték magukat a jelenlevők. Magában a többi asszony Is igazat adott a kivonulásával tiltakozónak. (Legközelebb talán ők is ekként viselkednek, ha a helyzet úgy kívánja.) De mit tegyenek azok a munkásasszonyok, akiknek közérzetét sűrűn rongálják férfi munkatársaik káromkodásai, ocsmány kifa- kadásai? Mit csináljanak a szabadszájú főnök mellett dolgozó gépírónők? ök nem hagyhatják ott a munkapadot, az írógépet, de ha mégis, egyszer figyelmeztetésként megtennék... H. N. Elhunyt Solti Bertalan Solti Bertalan Kossuth-díjas színművész, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze, Győr város díszpolgára, hosszain tartó, súlyos betegség után, életének 72. évében elhunyt. A magyar filmgyártás egyik leggyakrabban f ogtalikoztaitott művészeinek egyike volt. Emlékezetes alakítást nyújtott a Csempészek című film öreg román parasztjaként, az „Életjel” bányászaként. Szerepelt a Simon Menyhért születése, a Bakaruhában, az Álmatlan évek, a Két félidő a pokoliban, az Egri csillagok, a Még kér a nép című filmekben. ŰJ VEZETŐK A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN A művelődési miniszter 1984. április 1-i hatállyal dr. Merényi Ferenc egyetemi tanárt kinevezte a Szépművészeti Múzeum főigazgatójává, dr. Szabó Miklóst, a múzeum tudományos titkárát a főigazgató helyettesévé. A korábbi főigazgató, dr. Garas Klára saját kérelmére nyugállományba vonult. Dr. Szentléleky Tihamér főigazgató-helyettest a minisztérium nyugdíjas állományba helyezte. Személycsere történt az intézmény gazdasági vezetésében is. ÚTLEZÁRÁS Mától szombatig 21 és 24 óra között lezárják Kecskeméten a forgalom előtt a Villám István utca Újkollégium előtti szakaszát és a Rákóczi út bevezető szakaszát a Wesselényi utcától. A lezárás ideje alatt az érintett autóbuszok a Nagykőrösi utcán, járnak. A forgalomkorlátozásra az ének-zenei iskolában folyó hanglemezfelvétel miatt kerül sor. ŐSZINTE — Liliké, legyen hozzám őszinte, és árulja el, mi nyomja a szívét? suttogja a fiatalember imádott- jának. —r Úgy tesz, mintha n.cm tudná ... — rebegi szemlesütve a lány. — A maga keze... Holnapi lapszámunkból í] Az egyik legjobb eredményt érte el tavaly a megye nagyüzemei közül a Kiskunhalasi Állami Gazdaság. A Katona István igazgatóval készített interjút lapunk negyedik oldalán találhatják meg olvasóink. Sajtóposta rovatunkban ismételten írunk a nyugdíjasokat megillető utazási kedvezményekről, és szó esik arról is, mi a szállásadó kötelessége. Csúcsú, Bibi és az óvodások a főszereplői az ötödik oldalon olvasható írásunknak, mely fiatal kecskeméti | színészek, Mézes Violetta és Tunyogi István gyermekműsorát mutatja be. Ugyancsak itt jelentkezik honismereti rovatunk — témája: egykori bácsalmási iskola- alapítás — és szokásos heti tévé-kritikánk, melyben i munkatársunk biztatja a téSzerkesztőségi ügyelet: hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 20-111-es telefonon, valamint a 26-216-os telexszámon. ' • 1 I I MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdheitik 8.05: Iskolatévé. Világnézet. A mégis* mérés (A „bevezetés a filozófiába” c. tantárgyhoz) 8.40: Magyar irodaiam (ált. isik. alsó tagozat) Tamkó Sirató Károly: Tengeredéi hazaszáll 9.00: Francia nyelv. Soyez les bien- venus! Un chauffeur sans permis 9.15: Fizikai kísérletek I. A felületi fpC7Íílt e óp 9.25:'Aki mer, az nyer! VII. Matematikai vetélkedő az ált. isk. 5—6. osztályosainak (sz) 9.55: Ártatlan hazugságok. Olasz film 11.25: Képújság 15.00: Iskolatévé. Beszél ön németül? 15.35: Deltácska. Az óra története 15.50: Adni, kapni jó. Zenélő szerszámok (sz) 16.05: Zelk Zoltán: Tollászkodik a ta- • vasz (Az alsó tagozatos magyar irodalomhoz) (sz) 16.35: Hírek 16.40: Mai témák külföldi tévéműhelyekből. A mi emberünk. NDK tévéfilmsorozat. V^I/2. rész: Hallgatni ezüst (sz) 17.40: Kisfitm 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.00: Színházat játszunk VI/5. rész: Az élménytől a világképig (sz) 18.55: Reklám 19.00: Idősebbek is elkezdhetik 19.15: Esti mese 19.30,: TV-híradó (sz) 20.00: A Laurent család. NSZK tévéfilmsorozat X/7. rész: A Sabetzkyügy (sz) , , 20.55: Stúdió *84. A Televízió kulturális hetilapja (sz) 21.55: Népzene, zenekarra. Farkas Ferenc: Kállai táncok (sz) 22.00: Kockázat. A külpolitikai szerkesztőség világgazdasági magazinja (sz) 22.35: TV-híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.50: Csak gyerekeknek! A zöld erdő meséi. Amerikai rajzfilmsorozat. XIII/6. rész: A nyárfaliget réme 18.15: Képújság 18.20: A sündisznó. Svéd természettudományos rövidfilm (sz) 18.50: Nicaragua — választások előtt. A külpolitikai szerkesztőség riportfilmje (sz) 19.20: Mozart: Esz-dúr ■ divertimento 20.00: Képmagnósok figyelem! (sz) 20.30: Autó-motorsport, (sz) 20.50: Madeira az Atlanti-óceán kertje. Francia rövldfilm (sz) 21.00: TV-híradó 2. (sz) 21.20: Utazás Alcarriába. Spanyol té- véfilm (sz) 22.10: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 17.20: TV-híradó (szenb-horvátul) 17.45: Tarka autóbusz, gyermekműsor 18.0)5: Literatúrai 1!8j45 : Ifjú tehetségek, zenés műsor U9J115: Rajzfilm 10.30: TV-híradó (im agyarul) 20.00: Újvidéki képes lalpok (szerb-hor/Vátllli) 20.45: A lottószámok eheti húzásia 20.55: Kon rak, aimerilkai játékfilm 22.135’: TV-híradó (szierb-hoirvátul) KOSSUTH: 8.27: Cseppből a tengert... 8.57: Hanglemez MK 9.00: A hét zeneműve 9.30: Operaáriák 9.44: Vízizene 10.05: MR 10—14 10.35: Pierre Boulez vezényel 11.23: Dunántúli népdalkörök felvételeiből 11.42: Glemba. Csák Gyula regénye folytatásokban, xv/ll. rész (ism.) 12.45: Törvénykönyv 13.00: A Rádió Dalszínháza. Strauss: Egy éj Velencében 14.40: Élő világirodalom 15.05: Holnap közvetítjük ... 15.33: Nyltnikék 16.03: Hallgatóink figyelmébe! 16.05: Délutáni Rádiószínház. Szamuil Aljosin: Ha hinni tudnál ISI i i.j'. —(p 17.OS: Bevezetés a filozófiába. Ideológia és Hamis tudat 17.35: Howarth: Három svájci dal 17.45: A Szabó család 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 18.28: Hallgatóink figyelmébe i 19.15: Népzenei feldolgozások 19.50: A Költészet Hete. Sorsfordító pillanatok 20.19: Tudomány és gyakorlat 20.49: Régi hires énekesek műsorából 21.16: Rádiósziniház. Öve Magnusson: Nyugdíjasok lázadása 22.20: Tíz perc külpolitika ' 22.30: Telemann: Esz-dúr versenymű 22.48: Hétköznapok kutatói. Tények és vélemények 22.58: Perén yi Miklós gordonkázik 0.10: Bálint János cimbalmozik PETŐFI: 8.05: Verbunkosok 8.20: Tíz perc /külpolitika (ism.) 8.35: Társalgó.' Másfél óra irodalom- kedvelőknek 10.00: Zenedélelőtt Közben: 10.35: SportvUág (ism.) 10.45: Láttuk, hallottuk 12.25: Gyermekek könyvespolca 12.35: Melódiakoktél 13.25: Látószög. Ifjúsági jegyzet 13.30: Április 14.00: Operaslágerek 14.35: Tánczenei koktél 15.20: Könyvről — könyvért 15.30: Örökzöld dallamok 16.35: Csúcsforgalom 18.00: Kamasz-panasz 18.35: Operettfelvételek 18.55: Zenei Tükör 19.25: Vikingek. (Három könyvújdonság ismertetése.) 19.35: Csak fiataloknak! 20.35: Magyar anekdotakincs 21.04: Nóták 21.36: Vangelis összes lemeze 23.20: A mai dzsessz. 3. MŰSOR: 8.57: A kiállítótermek programjából 9.00: Blues-felvételek 9.45: Klasszikus kamarazene 10.20: Zenés játékokból 11.05: Operafelvételekből 11.40: Zenekari muzsika 13.07: „Nyelv-járások.” A Magyar Nyelv Hete ,13.27: Az Amadeus vonósnégyes leivé- / teleiből 14.51: Keiser: Croesus — Háromfelvo- násos opera 16.45: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak 17.00: Kamarazene 17.30: Külpolitikai arcképcsarnok 17.50: A csaj és a királyné. Gyurkó Géza jegyzete 18.00: Durkó Zsolt műveiből 18.30: Na maternjem jeziku 19.05: In der Muttersprache 19.35: Egy operaénekés emlékeiből 20.42: Szimfonikus hangverseny 22.16: Muszorgszkij: Borisz Godunov. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc ■ Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. ■ Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, ■ Szabadság tér 1/a. ■ 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h 'terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő ■ postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónaira 34,-'— forint negyedévre 102,— forint egy élvre 400,-V- forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, KülsőfSzegedi út 6. ■ 6001 Telefon: 20-466 ■ Igazgató: Ablaka István Index:, 25 065 HU ISSN 0133-235 X. 111 @ b