Petőfi Népe, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-01 / 78. szám
április/ BolonD Az ókori Indiában igencsak vigyáznia kellett annak, oki április elsején elutazott otthonról. Köny- nyen járhatott úgy, (hogy a tréfás- kedvű ismerősök ebédre, vacsorára szóló díszes meghívókat küldtek szét a nevében. Amikor a jó ízű lakomára felkészült vendégeik megérkeztek, és senkit sem találtak otthon, meglesett, hogy nem méltányolták a jeles ugratást. A távollevő házigazda helyett annak házán töltötték ki mérgüket. Ma már szelídebbek a tréfák, de az áprilisjáratás, áprilisba kül. dés szokása fennmaradt. A tavaszi hónap nyitányát Európa-szerte a „bolondok napjának” tartják. A szokás eredete az idők homályába vész. Legvalószínűbb, hogy a tavaszi ünnepkörből ered. Hajdan ugyanás a tavaszi napéjegyenlőséget, a természet újjászületését vidám ünnepekkel köszöntötték. A szeszélyes április, amelyet a régi kalendáriumok Szent György havának neveztek, máig tele van kisebb-nagyobb (jeles napokkal) ünnepeikkel. a kanyarfúróra vagy reszelőzsírra, aminek beszerzésére megbízást kaptak az idősebb szakiktól. Voltak korok, amikor az újságok is vették a bátorságot olvasóik bolondí fására. Az egyik londoni lap 1846. március 314 számában hirdetést tett kömé az első szamárki állítás megnyitásáról. Másnap az érdeklődők nagy tömege jelent meg a kiállítási csarnokban, ahol kissé meglepődve vették tudomásul, hogy a kiállítás szereplői ők maguk. január 1-re helyezték át.' Ezzel a szokásos újévi ajándékozás időpontja is áttolódott január elsejére. Az emberek sokáig emlékeztek még a régi évkezdetre, de értékes ajándékok helyett egyre inMagyarországon az áprilisjára- tás legelterjedtebb formája' az volt, hogy teljesíthetetlen megbízást adtak valakinek, és amikor a hiszékeny áldozat dolgavégezet- lenül tért vissza, jót nevettek rajta. A Hajdúságban „fövénymyíró ollót” kérettek a gyerekkel a szomszédból, és biztosan sokan emlékeznek fiatal korukból arra A végére hagytuk a franciákat, pedig az angol Aprilfool, a német Apriűsniarr, az olasz Calandrino, az egész európai bolondozás tőlük ered. Ugyanis 1546-ban a naptári év kezdetét — a könnyező országokhoz igazítva — április 1-ről kább tréfás semmiségeket küldtek egymásnak. Ma is divat Franciaországban, hogy április elsején észrevétlenül műanyagból vagy fémből készült apró horgokkal halacskákat akasztanak az emberek egymás ruhájára. Megesik, hogy egy-egy figyelmetlen emberen tucatnyi „áprilisi hal” fityeg ilyenkor. Mint a japánok Kisfőnök maga köré gyűjtötte beosztottait, mint kotlós a csibéket. Kötetlen formájú értekezlet kezdődött. Néhányan azonban — visszaélve a családias hangulattal — a soron következő kupameccs esélyeit latolgatták, mások pedig a hobbikertben esedékes tavaszi munkákat vették sorba. Ekkor Kisfőnök váratlan fordulattal fontos bejelentést tett: — Kollégák! Tapasztalatcserére megyünk! A miénkkel azonos profilú fővárosi vállalat egyik üzemében a legkorszerűbb technológiát vezették be. Azt fpgjuk tanulmányozni. Ha ök'megoldották, nekünk is sikerülnt- főg'f A közleménynek volt némi hatása. Egyeseknek felcsillant a szeme, mások kételkedve csóválták a fejüket. Megint mások abbahagyták a beszélgetést és némán maguk elé meredtek. ■ — Mehetek én is? — kérdezte csicseregve a helyettes levélki- ■ hordó. — Jöjjön Ágika. Elfér, ugyanis két kocsival megyünk — egyezett bele nagylelkűen Kisfőnök. Ez újfent izgalmakat váltott ki, de gyorsan napirendre tértek felette, hiszen ,olyan fontos gyakorlati kérdések kerültek terítékre, mint hogy melyik vendéglő lesz legalkamasabb a munkaebéd elfogyasztására, és hogy a sör. vagy a nagyfröccs segíti-e elő a nyugodtabb emésztést. Ekkor lépett be a Nagyfőnök. — Mit csinálnak maguk itt eny- nyien? — Tapasztalatcserére megyünk, azt készítjük elő — sietett a válasszal Kisfőnök. — Ez az elvtársak! Ez kell, ez kell! Mint a japánok! Tudják maguk, hogyan csinálják a japánok? Elmondom! A japánok, ha tapasztalatcserére mennek, sokan mennek! Sokan! Értik? Kiosztják a feladatokat, mindent megfigyelnek, feltérképeznek a legapróbb részletekig. Miután hazamentek, rögtön hozzáfognak a látottak hasznosításához. De hogyan!? Egy év az előkészítés, három hónap a megvalósítás. Az előkészítésen van a hangsúly. Az a lényeg! Hálótervet készítenek és utána már megy minden, mint a karikacsapás. Nekünk is így kell csinálni elvtársak! Mindent kikérdezni, alaposan megfigyelni, megnézni. Itthon nekilátni és megcsinálni! És persze a hálóterv. Az nem maradhat el, anélkül semmit nem ér az egész! A Nagyfőnök befejezve értekezését, szipkáját maga előtt tartva, elégedetten nézett körül. Miután senki sem szólt, megkérdezte: — Emőkém, hányán mentek? • — Tizenegyen Főnök. — Mennyien? Minek oda eny- nyi ember? — Hiszen te mondtad, hogy a japánok is sokan járnak tapasztalatcserére. Jocó bácsi a portás és Elvira, a telefonkezelő a munka- szervezést vizsgálják. Szomjas kartársék és én a reprezentációs költségkeret felhasználását tanulmányozzuk, Gézáék pedig az anyagbeszerzési lehetőségeket mérik fel. — És a hálóterv? — Agikával én alszom: A többit Karcsi elintézi... B. F. J. AZ ÖREGKOR ELŐNYEI Kazinczy Ferenc késő öregkorában is megőrizte vidám kedvességét. Barátai ezért el is nevezték „víg öreg”-nek. Egyszer egy társaságban azt fejtegette, hogy sokkal jobb öregnek lenni, mint fiatalnak, mert amióta megöregedett, jobban lát, erősebb, és többet parancsolhat. A társaságban kételkedve fogadták ezt a kijelentést, mire Kazinczy így folytatta: — De igen, így van. Látásom még egyszer olyan jó, mint volt, mert ha tíz aranyat tesznek az asztalra, húszat látok. Több erőm is van, mert ha leszállók a lóról, még a áiyérget is lehúzom magammal. Több parancsolnivalóm is van. mert legalább tízszer kell ismételnem a környezetemben a parancsot, amíg. teljesítik. DÖNTÖ ÉRV Jókai Mór áldott jó szívével sokan visszaéltek. Egyszer egy diák vitt be a Hon szerkesztőségébe verseket, könyörögve Jókainak, hogy közölje azokat a lapban. Jókait úgy meghatotta a kérés, hogy nemcsak leadta a szörnyű költemények egyikét, hanem meleg ismertetőt is írt hozzá a kisfiú tehetségéről. A Hon munkatársai a vers megjelenése után szemére vetették, hogy már megint érdemtelent tüntetett ki: a versek ugyanis nemcsak csapnivalóan rosszak, hanem még az is kiderült róluk, hogy nem a „szerző” eredeti alkotásai: a fiú ellopta azokat egy osztálytársától. — Na látjátok — felelte Jókai a szemrehányásra, megszokott szelíd mosolyával —, nekem mégis csak igazam lehet. Lehet, hogy a gyerek tehetséges, mert hiszen ezeket a rossz verseket nem ő írta. M1KSZÁTHTAL TÖRTÉNT Mikszáth Kálmán egyszer az Al- földön jártában, télvíz idején találkozott egy mezítlábas szegényemberrel, akit majd megvett az isten hidege rongyos szűrében. — Nagyon rongyos ez a szűr, te ember — mondta neki Mikszáth. A szegényember mosolyogva válaszolta: — A szűr csak jó volna, de ez az idő nem hozzávaló. AZ ÖRÖKSÉG Rózsahegyi Kálmánhoz, a kitűnő színészhez egyszer beállított egy önjelölt tehetség. Arra kérte a mestert, hogy faragjon belőle színészt, majd hozzátette: — Kérem, mester, ha meghallgat, meglátja, hogy nekem nemcsak hangom van, hanem tehetségem is. Rózsahegyi beletörődve hallgatta, hogy a fiatalember negyedóráig csillogtatta színészi képességeit, majd újabb negyedóráig énekelt. Amikor befejezte a produkciót, így szólt: — Én az apámtól örököltem a tehetségemet. Rózsahegyi szórakozottan szívott egyet a pipáján, aztán ezt válaszolta: — Nem hiszem, hogy nagy veszekedés volt az örökség körül... (Gyűjtötte: Stenczer Ferenc) TAVASZI KÉPEK (Tétit Sándor felvételei) Rakonczátlan téglások. A téglásokra nagyon rossz idő jár. Rég ideje annak, hogy Kecskemét lakossága sem elég, sem illő árért adott téglához nem juthat. A felügyelettel megbízott közegek hibája volt-e ez, vagy a helybeli téglások rakonczátlansága okozta, nem kutatjuk. Csak jelezni kívánjuk, hogy a kapitányi hivatal el fog követni mindent, hogy a nagy közönség igényei a téglaégetés körül kielégíttessenek, s a téglás uraságok némelyikének féktelenségig menő rakonczátlansága illő korlátok közé szorittassék. Valahára! Városunk telefon-hálózata ma, vasárnap adatik át a forgalomnak. Reméljük, jól fog működni — elég soká .készült. Kőút javítás. A halasi-nagy-ut- czán a lefolyt héten történt a kő- útnak kavicsos földdel és kőveli kijavítása és lehengerezése. Azt tapasztaltuk, hogy ez a kőút, noha csak két évvel ezelőtt készült, nem sokat ér. Üres szobák. Kecskeméten a lakbér annyira felszökött egy pár héttel ezelőtt, s oly magas még má is, hogy Pesten is megjárná. Jó lesz tehát alább szállítani a KI HINNÉ...! Százesztendős hírek házbért, mert könnyen úgy járhatnak a háztulajdonosok, hogy az üres szobák — üresen maradnak. Sebes hajtás. Nagyon meg kell dicsérnünk a . rendőrséget, erélyes fölléptéért a sebes hajtás ellen. Csak legyen a szigor egyenlő mindenki irányában: se magánzó, se katona, se bármily állású közhivatalnok ne léphesse át a törvényt megfelelő büntetés nélkül. Legyen igazság vagy vesszen a világ. Színházi viharok. A dörgéssel, viharral, villamos csöngetéssel, s egyébbel folytonos próbát tesznek a színházban, s mondhatjuk, hogy különösen a dörgés utánzása meg- lepőleg, sőt megdöbbentőleg sikerült. Haragoznak délre! Az a nagyon rossz szokása van városunk tisztelt törvényhatósági bizottsági tagjai nagy részének, hogy amint a közgyűlésben ülve meghallják a déli harangszót —, lehet tőlük bármi érdekes tárgy a szőnyegen, neki az ajtónak, törtetnek ki, és hazafelé, nem lehet azokat tovább ott marasztalni semmivel. A pálinka áldozata. Krupa György kerekegyházi lakos megkeresett kevés pénzéből annyira bepálinkázott, hogy társai, mint a velük menésre képtelen holtrészeget, a vásártéren elhagyták. Valószínű, hogy részeg állapotában ment neki a reá nézve végzetes víznek, s ott lelte halálát. Városunkban is néhány év óta nagyon kezd lábra kapni ezen „emberirtó” ital ivása, s'oly nagy haszonnal gyártják azt a „bögölyök”, hogy maholnap mind virilis lesz belőlük. Jó nagyadót kell a nyakukba vágni, hogy ne adhassák olyan olcsóért ezt a veszedelmes italt! 1884. Olcsó ökör, drága hús, olcsó búza, drága zsemle, rettenetes drága kenyér a vendéglőben. Íme, ilyen kilátásaink vannak. (A híreket a száz évvel ezelőtti kecskeméti lapokból ollóztuk!) Ennek a fele sem tréfa Klip iämm Összeállította: Banczlk István és Varga Mihály 'ifliilP APÁTI MIKLÓS: V ált ótársak Nem esett semmi eső már napok óta. A kertekben kókadtan dőltek oda a virágok s ahol csak öregek laktak, és nem volt kinek cipelni a locsolókannát, hordani a vizet a kútról, a csapoktól, ott ki is száradtak. Száraz, meleg nyár volt, dé Skurcék kertjéből dúsan, orrig érő fellegpamacsokban szállt ki az utcára a begónia, az estike és a kukacvirág illata. Skurc János erős volt, bírta a munkát a gyárban is, a kertben is. Bár a kert nem az övé volt, 1946-ban költöztek ebbe a nagyudvaros, négylakásos házba, a bérlők többsége ugyanolyan melós volt, mint Skurc János. Már két éve laktak itt. Az asszony is, született Tar Mária, ugyanabban a gyárban dolgozott, mint Skurc János. Tar Mária villamossal járt dolgozni, Skurc János naponta, akár délelőttöt, akár dél- utános volt, gyalog tette meg a nyolc villamosmegállónyi utat. /I kert a háztulajdonosé volt, de ő nem ebben a házban lakott, igy a lakók maijukénak érezhették a kertet, az udvart, gyerekeik szabadon játszhattak a tágas térségen. Hogyan és miért, sohase de-rült ki, de tény: ez a ház valahogy elkerülte az államosítást. Skurcék négyéves, sovány fia nem járt óvodába, ezért ha Skurc délelőttös volt, Skurcné délutá- 7ios műszakot vállalt, így a gyereket segítség nélkül is el tudták látni. Skurc Janikának igazán jó dolga volt. Hol apjával, hol anyjával töltötte a napokat, de szükség szerint vigyáztak rá a ház asszonyai is, a két Ilonka, meg Wtttich mama. Ha nincs ez a hosszú szárazság, ez az eszelős hőség, ez a mindent elpárologtató, fonnyasztó, sárgító kánikula, egészen kellemes lett volna az élet. A lakbér 25 forint volt. Azért ilyen kevés, mert Skurcék „lakásában”, ami egyetlen szobából állt, nem volt se víz, se villany. De — mondtuk már — Skurc János erős volt, és bízott az életben. Délben, mikoris Skurc már készülődött, hogy fiával együtt elinduljon a gyárba, váratlanul megérkezett Skurcné. — Azt üzeni a művezető, hogy nem kell bemenned. Skurc megtorpant, rutinos mozdulatai, melyek a mindennapi készülődést irányították, megálltak, szinte összetörtek. A magas, nyílt arcú férfi meggörnyedt, hunyorgott a fényben. — De miért? — Mert nem kell. Az öcskös gépével baleset történt. — Mi? — Levitte az öcskös karját a gép. Skurc János elsápadt. Az Öcskös fiatalabb volt nála több mint tíz évvel, ő vitte be a gyárba, az idősebb testvér jogán. Esküvő előtt állt az Öcskös, a szép Abo- nyi Éva a gyűrűs menyasszonya volt. Abonyi Éva gyönyörűen ejtette a szavakat, szája ropogtatta az érteket, kedvvel formálta a hosszú magánhangzókat; hatalmas, tiszta szemei, törékeny dereka, asszonyos csípője, nyúlánk alakja megigézte a Skurc testvéreket. János ismerkedett össze vele, az ismerős trafikosnő lánya volt, elég könnyen kezdtek el beszélgetni, aztán Öcsköst is elvitte a trafikba. Hármasban sétáltak, eleinte csak a főutcán. Aztán a Ligetbe; később a meccsekre is eljött velük a szép Abonyi Éva. A dolog hamarább és egyszerűbben oldódott meg, mint Abonyi Éva szerette volna, mert János egy nap eléjük állt, és azt mondta: „Nekem feleségem és gyerekem van”. A karakán mondat mögött ott volt persze Skurcné született Tar Mária karómerev Nagy emberek — kis történetek
