Petőfi Népe, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-20 / 93. szám

1 IDŐJÁRÁS Előrejelzés ma estig: Napos, szá­raz idő várható. Az északi, északke­leti szél lassanként, de jelentősen mérséklődik. Erősödik a nappali felmelegedés. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 15 fok körül lesz. A hét távolabbi részében a nap­pali felmelegedés fokozatosan erősödik. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! m 71 így 17 m siltí; A Hüv AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIX. évf. 93. szám Ára: 1,40 Ft 1984. ápritfc M. péntek Pénzügyi ellenőrzések, költségvetés Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Dr. Gajdócsi István elnökleté­vel tegnap Kecskeméten ülést tar­tott Bács-Kiskun megye Taná­csának Végrehajtó Bizottsága. A testületi tanácskozáson meghí­vottként részt vett dr. Hetényi István pénzügyminiszter és Sza- kolczai Pál, a megyei pártbizott­ság titkára is. A végrehajtó -bizottság meg­hallgatta és tudomásul vette a megyei tanács tisztségviselőinek a két vb-ülés között végzett — testületi feladatokat érintő — te­vékenységéről szóló tájékoztatót. Ezt követően Sándor Miklósnak, a Pénzügyminisztérium Ellenőr­zési Főigazgatósága megyei igaz­gatóságának vezetője ismertette a testülettel az 1982—1983-ban vég­zett vállalati, szövetkezeti ellen­őrzések tapasztalatait. Ehhez ki­egészítést mondott dr. Sütő De­zső, a Pénzügyminisztérium El­lenőrzési Főigazgatóságának fő­igazgatója is, A testület elisme­rését fejezte ki az ellenőrző szerv munkájáért. A továbbiakban beszámolók hangzottak el az 1983-ban vég­zett költségvetési ellenőrzések ta­pasztalatairól, majd jóváhagyta a vb az 1984. évi ellenőrzési prog­ramot. Az idei revíziós terv, hangsúlyozta a beszámoló, alkal­mat ad a legfontosabb társadal­mi és gazdaságpolitikai problé­mák feltárására, az egyes terü­leteken jelentkező feszültségek, hiányosságok időben történő fel­ismerésére. A végrehajtó bizott­ság határozatban fogadta el a költségvetési ellenőrzésekkel kap­csolatos előterjesztéseket. Meg­erősítette a munka hatékonysá­gának emelése, az ellenőrzési rendszer eredményes működése érdekében hozott korábbi dön­tését. Utolsó napirendi pontként az 1983. évi tanácsi költségvetési és fej iesztésialap-gazdálkodás vég­rehajtásáról szóló jelentést vi­tatta meg és hagyta jóvá a vég­rehajtó bizottság. Megállapította egyebek között: a nehezebb gaz­dasági körülmények ellenére to­vább javultak a megye egészség­ügyi ellátásának, közoktatásának a feltételei. A településeken bő­vültek a lakosság életkörülmé­nyeit közvetlenül érintő kisüzemi szolgáltatások, eredményes in­tézkedések születtek a magán­lakás-építést elősegítő telekellá­tás javítására. Növekedett a köz­ségek népességmegtartó képessé­ge: számos olyan létesítmény ké­szült el, amelyek tovább erősítik a kis- és nagyközségekhez való kötődést. A helyi tanácsok — a lakosság anyagi támogatásával — többségében megvalósították az 1983. évi fejlesztési terveikét, és biztosították a bővülő intézmény- •hájózat zavartalan működését. A tavaly végzett egymilliárd 300 millió forint értékű társadalmi munka jelentősen növelte a me­gye településeinek gazdálkodási lehetőségeit. A fejlesztési eredményekért el­ismerés illeti a tanácsokat. A vég­rehajtó bizottság ugyanakkor ha­tározatban hívta fel a figyelmet arra, hogy néhány ágazatban nem valósultak meg maradéktalanul a tervek, ezért erősíteni kell a beruházási fegyelmet. A tanácskozáson felszólalt dr. Hetényi István pénzügyminiszter is. Egyebek között szólt a pénz­ügyi ellenőrzések jelentőségéről. Elismerését fejezte ki a megye ta­nácsainak az elért eredményekért, Bács-Kiskun lakóinak a nagy­arányú társadalmi munkavég­zésért. Végül a takarékos gaz­dálkodásra hívta fel a figyelmet. A vb-ülés egyéb ügyek tárgya­lásával fejeződött be. Ennek so­rán egyebek között határozatot hozott a megyei és a helyi taná­csi szervek kapcsolatrendszeré­rői. Jóváhagyta a községi taná­csok végrehajtó bizottságainak 1984. évi komplex felügyeleti vizsgálati tervét, határozott a ta­nácsi üdülők, hétvégi pihenők ke­zelésének és működésének új rendjéről. Elfogadta a vb a me­gye központi fejlesztési alapjának 1984. évi tervét, s elosztotta az 1984-re előirányzott szolgáltatás­fejlesztési alapot. R. M. Kicsinek és könnyűnek leg­kevésbé nevezhető az a mun­ka, amit a pártpropagandisták napról napra, évről évre vé­geznek. Mert nem akármilyen ‘feladatra vállalkoznak: a szo­cialista eszme terjesztésére, szolgálatára, elősegítve a párt­egység erősítését, a kommu­nisták eszmei, politikai fel- készültségének javítását, to­vábbá azt, hogy a tömegek helyesen értelmezzék rohanó világunk„ új meg új jelensé­geit, a gyorsan változó gazda­sági kérdéseket, az országos és a helyi viszonyokat. Kemény László, a Közpon­ti Bizottság Agitációs és Pro­paganda Osztályának alosz­tályvezetője írja a Pártélet legutóbbi számában: „A nem­zetközi viszonyokban, szocia­lista építésünk külső feltéte­leiben és a hazai fejlődésünk­ben bekövetkezett változások megkövetelik, hogy a pártok­tatás is lépést tartson a poli­tikai és ideológiai folyamatok­kal, szorosabban .kapcsolódjon a párt politikai munkájához, reagáljon az élet által felve­tett új kérdésekre, s alakítsa ki ezekben a helyes értelme­zést és állásfoglalást.' Igényes és sokrétű előkészítő munká­ra van szükség ahhoz, hogy propagandamunkánk megfe­lelően alkalmazkodjon a bo­nyolultabb, nehezebb feltéte­lekhez, a nagyobb követelmé­nyekhez, és megtalálja a meg­győzés legjobb megoldásait, korszerű módszereit és eszkö­zeit." Az időszerű feladatokat em­lítve, egyebek mellett a pro­pagandistákkal szembeni el­várásokra, követelményekre is utal a-fenti idézet. Hiszen köz­érthetően, lényegretörően ma­gyarázni, illetve meggyőzően agitálni, érvelni csak az tud,' aki megfelelően felkészült, tá­jékozott, s emellett gyorsan, helyesen képes reagálni min­den új gazdasági, társadalmi, politikai jelenségre. Bács-Kiskunban csaknem húszezren vesznek részt éven­te különböző szintű pártokta­tásban. A megyében a propa­gandisták száma meghaladja a kétezer-háromszázat. Egye­Megnyílt a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának ülése Kádár János fogadta a résztvevőket Csütörtökön Budapesten meg­nyílt a Varsói Szerződés tagálla­mai külügyminiszteri bizottsá­gának ülése. Az ülés munkájában- részt vesz: Petr Mladenov, a Bolgár Nép- köztársaság, Bohuslav Chnoupek, a Cseihszlovák Szocialista Köz­társaság, Stefan Olszowski, a Len­gyel Népköztársaság, Várkonyi Péter, a Magyar Népköztársaság, Oskar Fischer, a Német Demok­ratikus Köztársaság, Stefan And­rei, a Román Szocialista Köztár­saság és Andrej Gromikó, a Szov­jetunió külügyminisztere. Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának élső titkára csütörtökön a KB székházában fogadta a Varsói Szerződés tag­államai külügyminiszteri bi­zottságának ülése alkalmából ha­zánkban tartózkodó külügymi­nisztereket. A megbeszélésen részt vett Szűrös Mátyás, a Köz- * ponti Bizottság titkára is. Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke este az Országház Vadász-termében vacsorát adott a Varsói Szerződés tagállamai külügyminisateri bizottságának' ülésén részt vevők tiszteletére. Részt vett a vacsorán Szűrös Má­tyás is. A szívélyes, baráti hangulatú vacsorán Lázár György és Oskar Fischer pohárköszöntőt mondott. (MTI) BÁCS-KISKUN: 136 EZER HEKTÁR ERDŐ Fásítási ankét Izsákon Időhöz van kötve az erdőtele­pítés. Erre a munkára általában a tavasz kezdetétől a rügyfaka- dásig tartó néhány hét alkalmas. A tavaszi fásítási idény végén Bács-Kiskunban hosszú'7 eszten­dők óta megyei ünnepséget ren­deznek. Összegezik a munkát, s kitüntetik a telepítésben, a köz­hasznú fásításham legszorgalma­sabb személyeket, gazdaságokat, közüle teltet. Az .idén Izsák vélt a színhelye a fásítási ankétnak. A Sárfehér Termelőszövetkezetet választat­ták ki a rendező szervek. A közös gazdaság ugyanis évek óta cél­tudatos parlaghasznosító, erdő­telepítő munkát végez. Jelenleg 640 hektár erdeje van. Bács-Kiskun az ország egyik jelentős erdősítő megyéi közé tar­tozik, hiszen a felszabadulás óta 66 ezer hektárt telepített, s csak­nem ugyanekkora területeit fel­újított a 'kitermelt erdők pótlása­ként. A gazdaságok és a közüle- tek együttes munkájának ered­ménye, hogy napjainkban már 136 ezer hektár a megye erdőte­rülete, amiből 9400 hektárt az V. ötéves tervben ültettek el. A most folyó ötéves tervidőszakban 7000— 8000 hektár az erdősítésre, fásí­tásra előirányzott terület, bár sok tízezer hektár van még, ami a leggazdaságosabban erdősítés­sel, fagazdálkodással hasznosít­ható. A .nagyüzemi erdősítéseken kí­vül, legalább ilyen fontos az a társadalmi fásítási mozgalom, amely az utóbbi években bonta­kozott ki az egész országban. La­kóterületek, üdülőövezetek ala­kultak ki, melyeknek értéke fel­becsülhetetlen. Iskolaerdő, tör­pearborétum található Bács­• A megyei fásítási ankét résztvevői megtekintik a Sárfehér Tsz homokhasznosítási kísérleteit. (Méhesi Éya felvétele) Kiskun megyében is szép szám­mal, melyek a természet szereite- tére, megismerésére nevelnek. Az idén hatvan esztendeje annatk, hogy itt, a Duna—Tisza közén megkezdődött az elsivatagosodott homoki talajokon a táj helyreállí­tásának nagy munkája, az erdősítés, fásítás. Ebből az alkalomból nyár végén, jubileumi rendezvénye­ken cserélik ki tapasztalataikat a hazai és a külföldi erdészeti szak­emberek. • A Sárfehér Tsz-ben csütörtö­kön megtartott fásítási ankét a megyei műszaki hónap rendez­vénye is volt,. Az ankéton Szemők József tsz­MUNKÁS- ÉS IFJÚSÁGI GYŰLÉS KISKUNFÉLEGYHÁZÁN Szolidaritás Nicaragua népével Az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi köz­pontjában munkás- és ifjú­sági gyűlésen fejezték ki teg­nap délután a gyár dolgozói és fiataljai együttérzésüket minden olyan mozgalommal, szervezettel, amely síkraszáll a béke megőrzéséért. A mintegy háromszáz résztve­vőt Szabó Lajos vezérigazgató kö­szöntötte, majd utalt arra, hogy a gyár KlSZ-bizottsága által szervezett akoiók, mint mindig, most is egyetértésre találtak a munkások körében. A gyűlés szónoka Térjék Ist- vánné, a kiskunfélegyházi váro­si pártbizottság titkára, .emlékez­tetett arra, hogy a béke nem ön­magától adódó állapot, .megőrzé­séért minden korban komoly erő­feszítéseket kellett tenni. Ma en­nek a törekvésnek különösen fel kell erősödnie, hiszen a népek bé­kevágyának, a nyugati világ rea­lista politikai, elképzeléseinek gátat akar szabni az Amerikai Egyesült Államok konfrontációs politikája. Ennek az erőpolitiká- nak minden eszközzel történő megvalósítását példázzák a ni- caraguai események is. Utalt arra is, hogy az MSZMP KB legutób­temi, főiskolai végzettséggel 61 százalékuk rendelkezik, ami jócskán meghaladja az orszá­gos átlagot. Figyelmet érdemel — és ígéretes perspektívát mutat — az a tény, hogy a megyében a politikai tanfolya­mok, pártszemináriumok ve­zetői között, egyre több (14 százalék, vagyis az országos átlag háromszorosa) a harminc éven aluli fiatal. A számok, adatok önmagukért beszél­nek, arra utalva, hogy nincs szégyenkezni valónk Bács- Kiskun propagandistáinak fel- készültségét, munkáját tekint­ve. Április 22-én, Lenin szü­letésnapján a társadalmi akti­visták, a politikai oktatás kü­lönböző területein dolgozó pro­pagandisták munkáját is érté­kelik minden évben, s kitün­tetéssel jutalmazzák a legki­válóbbakat országszerte. Az MSZMP Központi Bizottságá­nak székházában mg ünnepsé­get tartanak. Hasonló módon a megyei pártbizottságon, va­lamint a városi és városi jogú nagyközségi pártbizottságokon is megemlékeznek Leninről, méltatva munkásságát, világ- történelmi szerepét, s az ün­nepségekre meghívják a leg­jobb propagandistákat; a le­nini eszme terjesztőit. Koloh Elek bi ülésén kifejezésre juttatta né­pünk együttérzését Nicaragua népével. A beszéd elhangzása után a gyár KISZ-szervezetének egyik tagja, Dányi István llépett az emelvényre. Az Április 4. Gép­ipari Művek valamennyi dolgo­zója és fiatalja nevében elítélte az USA imperialista köreinek a térségben történő katonai és po­litikai beavatkozását. Kifejezte szolidaritásukat Nicaragua bé­két akaró népével és hangot adott annak a kívánságnak, hogy harcuk eredménnyel járjon. A munkás- és ifjúsági gyűlés az Interniaoionálé hangjaival ért véget. T. B. A TERMELÉSI ÉRTÉK 1,5 MILLIÁRD A lakossági szolgáltatások felét a kisiparosok végzik Az utóbbi években emelkedett a megyében a kisiparosok száma, s 1983 végére meghaladta a 7800-at. Az összlétsZá- mon belül nőtt a városokban dolgozó mesterek aránya. A magánműhelyekben jelenleg mintegy 1500 alkalmazottat is foglalkoztatnak. A segítő családtagokkal és a csaknem 800 szakmunkástanulóval együtt 10 ezernél többen vesznek részt a szolgáltatásban és az áruelőállításban, s az éves termelési érték megközelíti az 1,5 milliárd forintot. Az MSZMP XII. kongresszusa a lakosság áruellátásának és a szolgáltatásoknak a javítását ál­lította feladatul á kisiparosság elé. 1981 őszén a, KIOSZ megyei küldöttértekezlete ennek szelle­mében határozta meg a tervidő­szakra a tennivalókat. Tegnap választmányi gyűlésen adott szá­mot a vezetőség az azóta elért- eredményekről és a gondokról. Az írásos beszámolót Rehák László, a KIOSZ megyei titkára egészítette ki. Elégedetten álla­pította meg, hogy a rájuk vonat­kozó gazdasági szabályozók és a korszerűsített — a vállalati alkal­mazottakéhoz- hasonló biztonsá­got nyújtó — társadalombiztosí­tási jogszabály a kisiparosok többsége számára kedvező fel­tételeket jelent mestersége gya­korlásához. A létszámbővülés ré­vén Bács-Kiskunban ma már a elnök és Gál Gyula, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályvezetője méltatta az erdősítőket, faülteitőket, dr. 'Szentgyörgyi András, a MÉM Er­dészeti és Faipari Hivatalának főosztályvezetője mondott ünne­pi beszédet, majd Göbölös Antal, a kecskeméti Erdőfelügyelőség vezetője adta át a MÉM Erdésze­ti és Faipari Hivatala, az Országos Erdészeti Egyesület, valamint az erdőgazdaságok emlékplakettjeit és díszokleveleit. Az ankét részt­vevői végül megtekintették a Sár- fehér Tsz homokhasznosítási kí­sérleteit, erdősítéseit. K. A. LAKÁSÉPÍTÉS, OKTATÁS KALOCSÁN Élnek a lehetőségekkel szolgáltatások 50—55 százalékát, ezen belül az építőipari javítások 80 százalékát magániparosok vég­zik. A hagyományos, ( személyi ’ szolgáltatásoknak 80 százalékát vállalják. A községekben övék a döntő, szerep. A kisipari árutermelést — ér­téke évi 35 millió forint — úgy irányította a KIOSZ, hogy a me­gye kereskedelmi és termelő vál­lalataival együttműködve, emel­kedő színvonalon elégítse ki az egyedi igényeket, bővítse a vá­lasztékot, helyettesítse az impor-- tot, és vegyen részt a gazdaságos exportáruk előállításában. Ezt a munkát-a "'Kisipari Termeltető Vállalat kecskeméti irodája is segíti. A beszámolóban szó esett az adómentes műszaki fejlesztés le­hetőségéről, amihez hitelt vehet- (Folytatás a 2. oldalon.) Ha az állami pénzből, célcso­portos beruházásban épülő laká­sok szarna csökken is, évről évre megteremtődik annak lehetősége, hogy a munkáscsaládok jelentős számban és arányban jussanak lakáshoz Kalocsán. Ezt állapítot­ták meg a városi tanács tagjai tegnapi ülésükön, amikor megvi­tatták a szakigazgatási szervek-, nek és intézményeknek a i mun­kásság érdekében kifejtett ■' te­vékenységét. A téma azért is fon­tos,, mert Kalocsa 11 ezer munka­vállalójából 8500 dolgozik az iparban, s közülük 6800 a mun­kás. Az ő érdekükben is módosí­tották a helyi autóbuszok útvo­nalát, s így könnyebb megközelí­teni a munkahelyeket. Bővült az üzemegészségügyi hálózat, az integráció révén nincs már olyan kisüzem, amelynek dolgozói ne juthatnának el az időt kímélő, helyben megtalálható üzemorvo­si rendelésre. A felnőttkori oktatás,' tovább­képzés körültekintőbb szervezést igényel. Jó színvonalú azonban a ■ fizikai dolgozók gyermekeinek segítése a tanulmányi munkában. A végzős szakmunkások, az újonnan elhelyezkedők számára hosszú távon is megnyugtató mun­kalehetőséget kínálnak a | város üzemei, feladat viszont a felsze­reltség, a munkakörülmények ja­vítása. A szabadidő hasznos el­töltése keretében meg kell keres­ni a munkásművelődés és a rend­szeres sportolás új, vonzó formáit, ami a meglévő lehetőségek jobb kihasználását is eredményezi. E napirendi pontot követően el­fogadták az 1983. évi tanácsi gaz­dálkodásról szóló beszámolót, va­lamint a szervezeti és működési szabályzat módosítását. Ezután a tanácstagság közéleti tevé­kenységéről készült tájékoztatót tárgyalta meg a tanács. A munka egyik része a testü­letekben — tanácsüléseken, bi­zottságokban zajlik. Ennek elő­feltétele a megjelenés, áz eredmé­nyes részvételnek pedig az in­formáltság, a téma kellő ismere­te. Ehhez -további támogatást kell kapniuk a tanácstagoknak a szakigazgatási szervektől. Min­denekelőtt azért, hogy a válasz­tókerületben végzett munkájuk hatékonyabb legyen, megfelelően tájékoztathassák körzetük lakos­ságát a tanácstagi beszámolókon, városkörzeti fórumokon. Ez le­het az alapja a közös társadalmi munkának, amelynek eredményei megmutatkoznak Kalocsán is. A tanácstagság szervezésében, köz­reműködésével utat, járdát épí­tenek, rendbentartják a parko­kat, csatornákat. S noha a ta- nácstági megbízatás önként vál­lalt tevékenység, nem hiányozhat a megfelelő munkahelyi segít­ség, a jól dolgozóknak pedig a megérdemelt élismerés sem. V. T. Propagandisták

Next

/
Thumbnails
Contents