Petőfi Népe, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-24 / 303. szám
1983. december 2«. • PETŐFI NÉPE • S Olyan ez a kollektíva, mint egy nagy család — Nálunk mindenki, a ^ betenni, tott munkástól a vezetőig magáénak érzi az üzemet. Azon vagyunk, hogy többéit és jobban dolgozzunk — mondta Kiss Gá- borné, az UNIVER ÁFÉSZ he- tényegyházi konzervüzemének csoportvezetője, pártcsoport bi_ zalmi. Sokszor hallott, kissé megszokottnak, elkoptatottnak tűnő szavak, de nagyon is igazak! Az UNIVER ÁFÉSZ hetényegyházi konzervüzeme hosszú éveken át elnyerte a Kiváló üzem címet, s termeli meg a szövetkezet nyereségének 50 százalékát. De mégsem ezért, illetve nemcsak ezért igaz e két mondat. Azért is, mert az egy főre jutó termelési érték — a teljes létszámra vetítve! — ebben az évben elérte az egymillió 285 ezer forintot. Másképpen: a 140 dolgozót foglalkoztató üzem ebben az évben, december 16-ig 180 millió forint értéket termelt a 37-féle fűszerkeverékből, a közkedvelt tubusos ételízesítőkből. Ez — ismerve, hogy a konzerviparban évente átlagosan 500 ezer forint az egy munkás által előállított érték — igen kiemelkedő, szinte egyedülálló teljesítmény. A hogyan, a milyen módon és módszerekkel — kérdések izgattak, s az a kohéziós erő. amely ezt a munkáskollektívát nemcsak összetartja, de fegyelemre neveli, munkasikerek elérésére serkenti. Az egyik munkásnő így fogalmazott: „Itt mindenki isimeri egymást, idevalósiak vagyunk, sőt távoli, vagy éppen közeli rokonok. Ismerjük egymás örömét és azt is, kinek milyen egyéni gond- ja-baja van. Marakodás helyett inkább segítünk egymáson ...” A félautomata gépek mellett 3—5 asszony, lány dolgozik, s nem is akárhogyan. Percenként 44— 50 tubust kell megtölteniük. Ha valakinek bánata van, aggódik beteg gyermekéért, megértik, tudomásul veszik és segítenek. S az is természetes, hogy ezzel Itt senki sem él vissza, Mással sem! Az üzem vezetője, Kránicz György őszintén meglepődött, amikor rákérdeztem: mennyi volt az igazolatlan hiányzás? Nem ^tartják nyilván, annái az egyszerű oknál fogva, hogy ilyen ebben az évben nem volt. Késés ? Nagyon' ritkán előfordul, de kialakult egy szokás — erre a munkásokat senki sem kötelezte —: duplán rádolgozzák a, munkaidőre. — Ez az üzem a második otthonom — mondta Sáfrán Lászióné, amíg a., töltőgépet „etette”. — Szeretek itt, s az lenne a legnagyobb büntetés, ha nem dolgozhatnék. Tuldja, olyan, ez a kollektíva, mint egy naigy család ... :Ezt a családias vonást, összetartozást alapvetően az őszinteség, az egymás iránti tisztelet és megbecsülés, az együtt, egy célért gondolkodás és tenniakarás jellemzi. Ahogy a jó családban, itt sincs kivétel, mindönkinek dolgozni kell. egyformán osztják el a munkát, s szívvel-lélekkel teszik a dolgukat. S miként a társadalom legkisebb közösségében is az érdemek, az elvégzett mun. ka szerint osztják az elismerést, itt is azok keresnek többet, akik többet adnak a közösségnek. Egy másik, az igazi, jó közösséget meghatározó jellemvonás a ragaszkodás. Egyetlen példa: a munkások nem a munkaidő kezdetekor esnek be az üzem kapuján, hanem — s ez már évek óta szokássá vált —, húsz perccel előtte, s nyomban előkészítik a nyersanyagot, hogy pontosan kezdhessenek. Az természetes. • Kiss Gáborné pártcsoportbi- zalmi: — Nálunk mindenki magáénak érzi az üzemet. hogy az üzem vezetői is alkalmazkodnak a munkások igényei, hez. Tudomásul veszik, munka- beosztás módosításával segítik a szüretet, a disznóvágást. Tehetik, mert biztosak abban: nem lesz lemaradás a termelésben. Pedig a * havi, a napi gyártási, töltési, szállítási, értékesítési ütemet tartaniuk kell, s emiatt még egyetlen egyszer sem volt reklamáció. — Akkor viszont csörög a kanál, ha nem tudunk dolgozni, ha a szerelők javítják a gépeket, vagy netán késik az alapanyag — mondta a pártbizalmi. — Ez nem •komoly, amolyan családi nézeteltérés, amely nélkül nincs is igazi boldogság. Gond természetesen, akad itt is bőven, például a munkacsúcsok idején. Megoldásukat viszont megkönnyíti, hogy hallgatnak az emberek a kommunistákra, odafigyelnek szavukra — a páctcso- port összesen kilenc tagot számlál —, amit péidamutatásulkikal vívtak ki maguknak Az első generációs munkásnők — az üzem dolgozóinak több mint 80 százaléka nő, s korábban otthon, a háztartásban, vagy a földön dolgozott — nagyon becsülik a lehetőséget, a biztos megélhetést. a tiszta és meleg műhelye, két. a közösség alkotó, teremtő erejét. S talán azért is van, az: a munkaidő leteltekor nem hagyják a hatat más csészékben az alapanyagot; addig dolgoznak, míg ki nem ürül. Utána elmossák az edényeket, éppen úgy, mint otthon, vacsora után ... Gémes Gábor • A félautomata töltőgép mellett, fent Sáfrány Lászlóné: — Az üzem a második otthonom. Karácsonyok Nem olyan nagy dicsőség, ha az ember sok karácsonyt tud emlékezetébe visszaidézni: csupán azt jelenti, múlik az idő. Lassan negyvenet sorakoztathatok föl gondolatban, az ünnepek tükrében az életemet. S az, hogy mégis a legelsők jutnak eszembe, nem véletlen. Hiszen a karácsony elsősorban a gyermekeké. S a Gyermeké, akinek születésén örvend a világ. Amiképpen ünnepelünk, az jellemzője életünknek. * A legelső, amire emlékszem, borzalmas volt. A fa, amelyet hópehely gyanánt vattacsomók díszítettek, néhány festett dió, angyalhaj és habcsók társaságában — lángot kapott a gyertyától. Sisteregve, pattogva égett a fenyő, a lángok belekaptak a függönybe. Egyedül nagyapám lába nem gyökeredzett a földbe, a fáklyaként lobogó karácsonyfával kirohant az udvarra, s a hóra lökte. Zokogtam. Az ijedségtől és a karácsonyfa pusztulása miatt érzett bánattól egyaránt. * A karácsonyfát mifelénk is a Jézuska hozta, de karácsony böjtjén a telkemre kötötték, nézzem a szoba falán körbefutó piktorolt csíkot. Azon halad majd végig harangszókor az aranyszekér. Ha azt meglátom, lesz ajándék is a fa alatt. Reggeltől kucorogtam a díványon, hiába. Egyre elkeseredettebb lettem. Végül már sír- tdm. Aztán a kimerültségtől álomba zuhantam. A nagyanyám ébresztett: — Elaludtad az arany szekeret! Pedig mindannyian láttuk!... * Lehet, hogy Pesten volt az ötvenes évek elején is a boltban szaloncukor, mifelénk azonban manufakturálisan állítottuk elő. Ez tulajdonképpen nagyon jó játék volt. Kristálycukorból készült a massza, valami piros festéktől lett rózsaszínű, és márványlapon kellett késsel szétdarabolni. Selyempapírba csomagoltuk. Kemény volt és megnevezhetetlen ízű. Készült kávés is. Cikóriával. Az piszkosfeh°r színű volt. * Akkoriban kevés családnál állítottak lucfenyőből tát. Az Alföldön ritkaságszámba mev1 az „igazi" karácsonyfa. A legtöbb családnál egv kis borókabokrot díszítettek fel Nekem nagyon tetszettek a sublóton elhelyezett miniatűr fák Az aranydió alatt alig hajlott meg az aguk, az almák lehúzták a gyönge vesszőt. Ott állt a pompás fa bögrék, fényképek, szent- kepek között. Alatta a szentcsalád. Agyagból formázott, festett szobrocskák, üs sok óarany, gyufaszál-labon, a derekukat piros papírcsík fogta át. Körben állva melengették a kis Jézust. * A gyerekek tán egy hónappal az ünnep előtt kisinget készítettek. Ezt valójában papírból vágták ki, az ollóval cakkokat készítve az ingformájú dupla lapra. Ha valaki jó cselekedetet hajtott végre —, például vizet hozott, se- gítetett a házimunkában — egy-egy cakkot felhajthatott rajta. Minél csipkésebb lett az mg, annál nagyobb lehetett a (titkolt) remény, hogy szép ajándék is lesz a fa alatt. A kising is természetesen oda kerjilt. tanúsítva a gyermek jóságát, igyekezetét. Ha látogatóba mentünk valahová karácsony után. azonnal a házbéli gyerekek kisingének csipkéit számolgattam. Csak azután néztem meg a fát. * A rézmozsáron „bukott le" a Jézuska. Apámmal beszélgetve lelt a délután, persze a diskurzusban félszívvel vettvirj. részt. A csengőszóra vártam igazán, amely jelzi a pillanatot, itt a karácsonyfa, meghozta a „szállító”. És ekkor megcsendült a — mozsár. Kristálytisztán hallottam, ez nem az angyalok csengője! CSAK a mozsár! A mozsár, amelyben tegnap még a cukrot nekem kellett tömi. A felfedezésről nem szóltam senkinek. Másnap aztán eszeveszett „csengetési ' rendeztem a mozsárral. Hadd tudják meg az angyalok, hogy rájöttem a titkukra. * Az a karácsonyom gazdag volt. A meleg al- sóholmin kívül két babát is kaptam. Egy alvását, meg egy pályásat. Mindkettőt az édesanyám varrta. Az alvásnak rózsaszín ágvne- műanyágból készült keze, lába, törzse. Kicsit dagadtra sikerült. De a feje, az bolti volt. Csukta és nyitotta a szemét. A pályás csipkés pólyazsákba volt bekötve, szalagok fogták ösz- sze. Nem is tudtam, melyiket szeressem. Az alvásbaba egyik szeme másnapra beesett. Hiába sírtam, senki nem tudta megjavítani. * Elröpült a gyermekkor. A karácsonyfák egyre nagyobbak, egyre csillogóbbak lettek és már villanyégők is díszítették. Nem is tudom, ma állít-e még valaki borókából fát? Szaloncukorból is legalább húszféle kapható a boltokban. Lányom ajándékot rendel — tőlem —; lemezjátszót, nadrágot, kvarcórát. Legó, pénzért vett ajándékok, garmadája, narancshal- mck mindenütt. Kisinget sem látok egyetlen fa alatt sem... Nagy Mária Az adakozó titka Az eset szokatlan. Vagy legalább is annak tűnik: egy Budapesten élő idős asszony lemondott az őt illető örökségről a bajai kórház javára. Néhány hónappal később — betétkönyvek formájában — átad még százezer forintot és kijelenti: végrendeletének értelmében fővárosi lakása is a kórházra száll, annak minden ingó értékével együtt. főbb milliós nagyságrendű adományról van szó. És egyetlen kikötésről: a kapott pénzt kizárólag a kórház pszichiátriai osztálya használhatja fel, s egyedül a betegeket közvetlenül szolgáló célokra. Schwabdk József osztályvezető főorvos lebeszél arról, hogy az adományozó kilétét firtassam. Csak annyit árul el róla, hogy az egyik ápoltjuk édestestvére. S, hogy az adományozással járó közszereplést következetesen kerüli: még az átadási ünnepségre szóló meghívást is elhárította1. És maga a főorvos is csak akkor válik beszédessebbé, amikor a pénz felhasználásáról kérdezem: — A modern pszichológia egyik allapelve — mondja —, hogy a betegeit nem szabad tétlenségre kárhoztatni, hiszen a társadalomba visszavezető utat semmi sem egyengeti számára jobban, minit a munka adta sikerélményék sorozata: a hasznosság tudata. Éppen ezért régóta vágytunk már valamilyen foglalkoztató helyiségre. Ennek kialakítása az osztályunk század elején emelt, apró helyiségekre szabdalt és amúgy is túlzsúfolt épületében elképzelhetetlen lett volna. Maradt a kertünk: ennek a végébe álmodtunk egy faházat, amit azítán az ölünkbe hullott pénzből most végre meg is vásárolhattunk. A háromszáz négyzet- méteres alapterület egyik felében kap helyet a foglalkoztató, a másik részén pedig klubhelyiséget rendezünk be, amihez kis konyha is tartozik majd. Felüdülésképpen főzhetnek maguknak kávét vagy teát, készíthetnek szendvicset vagy valami egyszerű ételt az ide levonulók. A megmaradó pénzből különféle berendezési tárgyakat veszünk, amelyek a helyiségeink esztétikumát növelik, másrészt az ápoltjaink kényelmét szolgálják. Ez utóbbiak sorában feltétlenül vásárolunk hűtő- szekrényeket például, merit a látogatók által ho- zett ikostólók zömét most kénytelenek vagyunk visszaküldeni: az mégsem lehet, hogy ablakaink (kolbásszal és töltöttcsirkével legyenek tele, főként a melegebb hónapokban. Amíg ezt Schwabik József elmondja, körbe vezet a gondjaira bizott kis „birodalomban”. Járjuk a folyosókat, amelyeket a férfi részleg ápolói festettek ki. Körülnézünk az ebédlőben, amelynek ablakait kalocsai mintákkal díszített függönyök ékesítik: az ápolónők hímezték, éjszakai ügyeletben. Kikerülünk egy hintaszéket, ami szintén az ápolónők szerzeménye: a kávépénzből vették. Átmegyünk a kerten, ami csupasz udvar volt vatarajkor: a főorvos úr ültette tele fával, virággal, különféle bokrokkal. Nem kérdezem már, hogy ki adta a pénzt, és mi invitálta őt e nemes gesztusra. Mindent értek: a kedvtelésből ültetett fák, az éjszaiki ügyeletben hímzett függönyök, az odaajándékozott milliók egymás mellé sorakoznak. Itt mindenki azt adta, amit tudott. De: itt mindenki tudott adni valamit. Tudott, mert akart! Mert, úgy tűnik: a (hasznosság tudata nélkül nemcsak a beteg — az egészséges ember sem élhet. Ez hát az adakozó titka. Káposztás János Miből telik itt gázra? • Kiss Gáborné keresztfiával a fűtött szobában. „Régi tetlek nem vén telek” — mondogatják a mélykútiak, és meggondolják, hogy hol építkezzenek. A település központjától távoli parcellákra nem pályáznak. Tíz év, mire a vizet és a villanyt odavezetnék, amíg — a szó szoros értelemben — ki nem tapossák az utat. Ennél már jóbb, ha körülnéznek bent, a faluban — s a legjobb megoldást itt találják meg. Annyi a régi házhely, a felújításra, vagy íebontásra váró épület a 6970 fős nagyközségben, hogy csak győzzenek válogatni! Szomszédolás ’83-ban A Szabadkai utcában tavasszal s zétbo n toltak" égjk! Vá 1 yoghásatt! 'A helyén újat falazták. Rajta tető, akárcsak azon a huszonöt új csa. ládá házon, melyet az idén építettek Mélyikúton, saját erőből. — A Lenin Tsz elhatározta, hogy utcát nyit, 50—60 házhely- lyel, építkező tagjainak — újságolja Tokodi János tanácselnök. Hogyne fejlődne, gyarapodna Mélykút, amikor minden esztendő hoz valami újat az itt lakóknak! 1983-ban például az történt, hogy százötven család otthonába, a víz és a villany mellé, bevezették a gázt is. Sokat javult azóta a Petőfi téren és a Kun Béla utcában élőik helyzete. A lakásokban a tűzifa ropogását, a szén vagy az olaj lobogását a konvektorok fojtottam sziszegő lánghangja váltotta fel. Emellett melegszik munka után Kovács Mihály fűtö és felesége, Vakula Istvánná, a háromgyermekes Mikó Sándorék, Kiss Gáborné áfész-dolgozó és otthon tanuló lánya, s a többiek, akiknek egészen új ez a fűtést mód. Olyannyira, hogy még gázszámilát se fizettek az idén. Így aztán, szomszédoláskor ha. mar meglelik a közös beszédtémát: — Rémesen fogy ez a gáz! — No igen, tegnap este is mínusz 14 fok volt az udvaron. — Maguk mennyit használtak el? — Hatszáznegyvennégy köbmétert — 'válaszolja az érdeklődőknek Kissné. — Nálunk 514 köbméter fogyott. — Mdnálunk csak 340. — Ez semmi! — vágja rá valaki. — Átellenben. abban a nagy házban, túl vannak az ezer köbméteren ! Mindennaposak az ilyen beszélgetések. így jut idő a fejésre is Elmondják egymásnak azt is: kinek miért jó, hogy gázzal futhat? Hodoniczki Ferencnének, a Petőfi téri OTP-s házban azért jó, mert a háztartási munka és nyolc, éves kislánya ellátása mellett jobban tud időt. szákítani a tehenekre. Hogyan kerülnek tehenek az emeletes épületbe? Sehogy se, tisztázzuk rögtön a dolgot: a szerződés szeriinit gondozott 22 állatot Hodoniczkiék egy Mélykút környéki tanyában tartják. Oda kell kimennie az asszonynak reggel és délután fejni. A kétszeri út meg. éri a fáradságot. A 22 tehénből nyolc tejelő, havonta átlagosan négyezer liter tejet adnak. Mikó Antolnét a Kun Béla ut_ ca 9. szám alatt konyhájában, főzés közben találom. Űj Gála tűzhelye mellett, láthatóan örömmel tesz-vesz. — Olyan jól jártam ezzel a Gálával! — mutatja a házúasz- szony. — Leértékeléskor 7800 he. lyett 5800 forintért vettem. Nem vagyunk nagy jövedelműek — fűzi hozzá —, nincs százezer forintos betétkönyvünk. Férjem és én nyugdíjból élünk, meg amit erőnkből pótolni tudunk. Van egy kis kertünk. A párom portás Kiskunhalason. így megengedhettük magunknak, hogy nyugdíjas korunkra mi is bevezettessük a gázt. Nehézék, a határjárók — Mi amojyan egyszerű, határjáró emberek vagyunk. Mit akar rólunk írni? — fogad eleinte kissé tartózkodón Nehéz Istvánná, annak a háznak a szobájában, amelyen emléktábla hirdeti: „Ebben a házban gyulladt ki elsőként a gázláng, <a tanács, a helyi lakosság és u gazdaságok összefogásából, 1983. július havá. ban.” A határjáró Nehéz Istvánná, igaz, most a meleg szobában var- rogat, a rácsos konvektorhoz közel — ám férjével együtt, év közben aligha lett volna erre módja. — Mi voltunk a kezdők a gázhasználók közül — mondja Ne- hézné. — A kényelemért nagyon sokat kellett dolgoznunk! A Lenin Tsz-ben van egy kataszteri hold háztájink. Paradicsomot termes ztettünik. A tsz ültette ki a palántákat. Mi gondoztuk. De a szárazság visszavetette a termést. Csak 30 mázsát szedtünk le. Ha az idén nincs az a húsz sertés, amit hizlaltunk, nem tudom, volna-e most gázunk . .. Családlátogatóban a Kun Béla utcában: azt tapasztaltom, hogy a kelleitnes meleg létrejöttében része van annak a szorgos gazdálkodásnak is, amely jellemző Mélykút lakóira. Anyagi biztonság Birkás Kálmánéknál, az 5-ös számú házban, erről sok mindent megtudok. — Mi 1949-et, házasságkötésünk évét is jól kezdtük — emlékszik Birkás Kálmán. — Nászajándékba egy raj mehet kaptunk. Ezt azóta. 34 év alatt, több mint 80 családdá fejlesztettük. Méheim- mel nyaranta vándorolok Zalában és az ország más vidékein. — S amikor nem vándorol? — Akkor meg itthon dolgozom. Pritaminipaprikát az idén. a ház. tájiból 40 mázsát takarítottam be. Művelek 145 négyszögöl szőlőt is. Tavaly húsz, erre az_évre pedig tiz hízott sertésre szerződtem. Míg az udvaron keresztülmegy ünk, hegyes, peckes nyakú, szürkésfehér tollú galambok sétálgatnak előttünk. Békésen szemezgetnek. Nem zavartatják ma. eukat egy pillanatra sem. Mint ahogy a gazda, Birkás Kálmán se jönne zavarba a kérdéstől, hogy tudniillik: „Miből telik itt gázra a Kun Béla utcában?” _____Knhl A nial__ W . — _ Jöjjön, nézze meg a szaporulatot! (Birkás Kálmánéknál a naszajandekba kapott méhraj jövedelmező gazdálkodásnak vetette meg az alapját. (Straszer András felvétele)
