Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-30 / 282. szám

2 # PETŐFI NÉPE O 1983. november 80. IZRAEL - LIBANON- EGYESÜLT ÁLLAMOK az egyezmény ügyében A szovjet sajtó a palesztinok napjáról port létrehozását Samir és George Shultz amerikai külügyminiszter tárgyalásán határozták el. Az egyezmény előírja ugyan az izraeli csapatok Libanon területé­ről történő kivonását, de olyan egyoldalú előnyöket biztosít Izrael számára, hogy — a Libanonban katonailag szintén jelen levő — Szíria határozottan visszautasítja elfogadását. Az egyezményt Liba­non nem ratifikálta, s november elején a genfi nemzeti megbéké­lési konferencián a libanoni poli­tikai csoportok megállapodtak ab­ban, hogy Dzsemajel elnök továb­bi nemzetközi tárgyalásokat foly­tat e tárgykörben. Dzsemajelt —, aki az amerikai felügyelet mellett tető alá hozott egyezmény pont­jainak módosítását szeretné kiesz­konszenvét élvezi. A PFSZ-nek továbbra is tevékeny antiimperia- lista tényezőnek kell maradnia. Nemzetközi súlya attól függ, mennyire sikerül megszilárdítania a palesztin ellenállási mozgalom belső egységét, s az arab orszá­gok nemzeti-Jhazafias erőivel, mindenekelőtt Szíriával való együttműködését. A SzovjetsZkaja Rosszija című lap interjút közölt Faruk Kaddu- mival, a PFSZ végrehajtó bizott­sága politikai osztályának veze­tőjével, aki hangoztatta: a PFSZ körülményei igen bonyolulttá váltak azáltal, hogy a libanoni harcokat követően már nem csu­pán a nép, hanem a harci egy­ségek is szétszórtan élnek külön­böző országokban. A munka sike­re már nem csupán a PFSZ vég­rehajtó bizottságától, s az élén álló Jasszer Arafat tói függ, ha­nem azoktól az országoktól is, amelyek befogadták a palesztino­kat. NAPI KOMMENTÁR Forrongó Banglades Üdvözlő távirat Zsivan Maréij. a Vajdasági Végrehajtó Tanács elnöke NÖVI SAD (Jugoszlávia) Igen Tisztelt Maréit Elv­társ! A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság nemzeti ünne­pén szeretettel köszöntőm, s a legjobb kívánságaimat fe­jezem ki önnek és az egész szocializmust építő jugo­szláv népnek. Meggyőződésem. hogy együttműködésünk eredmé­nyeképpen tovább erősödik népeink barátsága, mely szolgálja a szocializmus épí­tését és a béke ügyét is. Országépítő munkájukhoz kívánok további sikereket a Vajdasági Autonóm Tarto­mány és az egész Jugoszlá­via népeinek. Elvtársi üdvözlettel: Dr. Gajdócsi István, a Bács-Kiskun megyei Tanács elnöke Munkahelyeket követelnek Milánóban egy keddi gyűlésen százezres tömeg követelt pótlóla­gos munkahelyeket a kormánytól a válságba jutott olasz iparágak dolgozói számára. A gyűlést a nap folyamán meg­kezdett általános sztrájk alkalmá­ból tartották. A sztrájkot, amely megbénította az egész várost, ere­detileg az ipar dolgozóinak rész­vételével hirdették meg, azonban csatlakoztak a bankok és a közhi­vatalok alkalmazottai is. Az Alfa Rómeó, a Breda, a Pi­relli és más nagyüzemek dolgozói közül jelenleg mintegy 30 ezer az ideiglenes munkanélküli, és semmi reményük sincs a visszatérésre. Kötélhúzás Egy washingtoni diplomáciai forrás szerint az Egyesült Álla­mok és Izrael elhatározta, hogy felülvizsgálják a május 17-i liba­noni—izraeli egyezményt. Jichak Samir izraeli miniszter- elnök washingtoni tárgyalásainak első napján külön munkacsopor­tot hoztak létre a kérdéses egyez­mény felülvizsgálatára. „Nincs szó az egvezménv semmissé tételéről, sem arról, hogy addig enyhítsük, amíg értéktelenné nem válik” — szögezte le hétfőn este a francia hírügynökségnek nyilatkozó, név­telenségbe burkolózó amerikai forrás. Olyan formulát akarnak azonban találni az amerikai és iz­raeli egyeztetők, ami Szíriát rá­bírhatná elutasító álláspontjának megváltoztatására. A munkacso­MOSZKVA A szovjet sajtó kedden számos írást szentelt a palesztin néppel vállalt szolidaritás nemzetközi napjának. A Pravda — amely első olda­lán közölte az SZKP Központi Bizottságának és a Legfelsőbb Tanács Elnökségének ez alkalom­ból Jasszer Arafathoz intézett táviratát — kommentárjában rá­mutatott: az Egyesült Államok politikája következtében a Palesz­tinái arab nép nem alakíthatta meg önálló államát, sőt, most népirtás fenyegeti. A közel-kele­ti helyzet az Egyesült Államok agresszív libanoni ténykedése miatt egyre súlyosabbá válik. A palesztinokat azonban nem sikerült megtörni. Ezt bizonyítot­ta a nemrég Genfben megtartott nemzetközi konferencia is, amely követelte, hogy a PFSZ, mint a palesztin nép egyetlen jogos kép­viselője, részt vegyen a rendezési folyamatban­A Pravda végezétül hangsú­lyozta: a palesztin nép és élcsa­pata, a PFSZ a Szovjetunió és a szocialista' országok sokoldalú tá­mogathat, szojüdapt^át és ro­Bangladest, a világ egyik leg­szegényebb országát súlyos bel- viszály emészti. Hosszain Mo­hammad, Ersad tábornok ellen most már elemi erővel tiltakoz­nak a városokban, egymást éri a rendőrség és a katonaság brutá­lis beavatkozása, sokasodnak a halottak és a sebesültek. Hétfőn a 22 pártot tömörítő két ellenzéki tömörülés hirdetett tüntetést Dakkában, s legalább 25 ezren tettek eleget a felhí­vásnak. A tiltakozási akciót vér­be fojtották, majd az esti órák­ban Ersad tábornok bejelentette: visszavonja két héttel ezelőtti en­gedélyét, amely 19 hónap után újból lehetővé tette volna a po­litikai pártok működését. Ha abból indulunk ki, hogy az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében a világ egyik legel­esettebb országában hetven párt alakult, már ez önmagában jelez valamit. (Eddig 76 párt műkö­dött, de a tábornok-elnököt tá­mogató Dzsanadal Néppárt' zászlóbontásával a számuk 70-re csökkent, miután hat csoportosu­lás ebbe a pártba tömörült.) A politikusok többsége nem a nyo­mort kiváltó okok megszünteté­séért, hanem a hatalomért, a po­közölni —• jövő hétfőre várják Washingtonba. Ami a Reagan—Samir-találko- zót illeti, Larry Speakes fehér há­zi szóvivő szerint az amerikai el­nök közölte az izraeli kormányfő­vel: .az amerikai—izraeli bizton­sági együttműködés növelése nem mehet az Egyesült Államoknak a „mérsékelt” arab államokkal fenn­tartott kapcsolatai rovására. Rea­gan topábbra is saját, tavaly elő­terjesztett tervét tekinti a közel- keleti rendezés kulcsának. Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy Izrael hűvösen fogadta ezt az elképzelést, mivel szó esik ben­ne a megszállt területeken folyta­tott izraeli telepítési politika „be­fagyasztásáról”. Véget ért a nemzetközösségi csúcs A déPafrikai rendszer politiká­ját hevesen támadó, a ciprusi tö­rök szakadár állam kikiáltását törvénytelennek minősítő közös közlemény elfogadásával ért vé­get kedden Üj-Delhiben a brit nemzetközösség csúcsértekezlete. A közlemény ugyanakkor nem tartalmazott olyan állásfoglalást, amely egyértelműen elítéli a Grenada ellen elkövetett amerikai inváziót. A volt brit gyarmatokat és az egykori anyaországot tömörítő 48 tagú szervezet állam- és kor­mányfődnek tanácskozása végén közzétett 12 oldalas dokumentum Namíbiával kapcsolatban elutasí­totta azt a pretoriai és washing­toni követelést, hogy a délnyugat­afrikai ország függetlenségének a megadását a kubai csapatok Angolából történő kivonásával kössék össze. A közlemény kifej­tette, hogy a helyzetet csak a pretoriai rezsim fajüldöző politi­kájának a felszámolásával lehet megszüntetni. ziíciókért verseng egymással. A hatalom sáncai mögé húzódott kevesek és az éhező milliók el­lentétei kibékíthetetlenek. Ersad tábornok november elején ígére­tet tett: jövő májusban elnök- választásokat rendeznek, 1984 no­vemberére pedig kiírják a par­lamenti választásokat. Bangla- desben azonban a türelmetlenség nöttön-nő. Az egyre sűrűbben is­métlődő megmozdulásokkal rá akarják kényszeríteni az elnököt a katonai diktatúra haladéktalan felszámolására, a polgári kor­mányzás visszállítására. Ideig-óráig a tűzparancsot ka­pott rendőrök és katonák fenn­tarthatják a tábornok uralmát. Annál is inkább, mert az ázsiai földrészen mostanában másutt is rossz idők járnak a parancsural­mi rendszerekre. Pakisztánban és a Fülöp-szigeteken is egymást élik a tüntetések, gyakoriak az utcai csetepaték. A tömegek kö­vetelése szinte azonos a bangla­desi megmozdulásokéval: a pol­gári ellenzék mögé fölsorakozva, a demokrácia helyreállításáért szállnak síkra. Ezt fegyverrel, kijárási tila­lommal, fenyegetésekkel és jog­fosztással csak elodázni lehet. Gy. D. Tiltakozó megmozdulások Chilében # Chilében a junta tilalma ellenére újabb tiltakozó megmozdulások voltak. A képen: a fővárosban, Santiagóban rendőrök támadtak a fa­siszta rezsim ellen tüntető nőkre. (Telefotó—MTI) Mi az igazság Kambodzsáról? Phnom Penh-i lapszerkesztő nyilatkozata A nyugati sajtóban ma is sokat cikkeznek Kam­bodzsáról, általában hamis információkat közölnek erről az indokínai országról. A kambodzsai gazda­ság, a mezőgazdaság valamiféle összeomlásáról ír­nak, arról, hogy az ország még sokáig képtelen lesz önmagát ellátni a szükséges árucikkekkel, élelmi­szerekkel. Hogyan néz ki valójában a helyzet? Az APN munkatársa erről kérdezte a Kambodzsa című lap főszerkesztőjét, Khien Kanjarit. — Mindenekelőtt arra szeretnék emlékeztetni, hogy i979 elején, tehát közvetlenül a Pol-Pot-féle népirtó rezsim megbuktatása után egy teljesen lerombolt gazdaságot örököltünk. A városi lakosságot, köztük az ipari munkásságot erőszakkal vidékre telepítet­ték. Siralmas állapotban volt az ország mezőgazda­sága is. A Pol-potisták szétzúzták a mezőgazdasági gépparkot, és azt követelték, hogy a parasztok a ré­gi módon műveljék földjeiket. Számos termőterü­let megsemmisült annak következtében, hogy ve­gyi fegyvereket, napalmbombát vetettek be ... Ilyen körülmények között kezdtük meg a népgazdaság alapjainak lerakását. A nem egészen öt év alatt óriási utat tettünk meg. Az idén például már túl­teljesítettük a mezőgazdasági terv célkitűzéseit. Ha­zánk ma már úgyszólván önellátó élelmiszerből. To­vábbra is súlyos gondunk a szakemberek hiánya. A A Pol-potisták fizikailag szinte az egész értelmisé­get megsemmisítették. Jelenleg kétmillió ember ta­nul az országban. Ennyi tanuló még soha nem volt Kambodzsában. Sokat .ettünk egészségügy terén is. A Kambodzsai Népköztársaság tömegtájékoztatá­si eszközei hatékonyan segítik ezt a munkát,, annak érdekében, hogy a tömegeket a békés építőmun­kára mozgósítsák. Ez most az egyik legfontosabb feladatunk. A második: felhívás az ország védelmé­re. A kormány — egyes nyugati lapok állításaival szemben — Kambodzsa egész területét ellenőrzi. A kívülről történő beavatkozás azonban folytatódik. A szomszédos Thaiföld területéről továbbra is betör­nek a Pol-patista fegyveres banditák. Ezek vissza­verésében vietnami barátaink aktív segítséget nyúj­tanak nekünk­— Mi az igazság abban a nyugati állításban, hogy a Vietnami Szocialista Köztársaság fegyveres alakulatai erőszakkal beavatkoznak Kambodzsa bel- ügyeibe? — Ezek az állítások már akkor szárnyra keltek, amikor a Kambodzsa Megmentésének Egységes Nem­zeti Frontja győzelmet aratott. Ellenségeink megpró­bálták úgy beállítani, mintha ez a győzelem Viet­nam Kambodzsa elleni „agressziójának” az ered­ménye lenne. Az igazság azonban az, hogy a nép nem támogatta Pol-Potákat és így meg is buktak. Az egész khmer nép felkelt e klikk ellen, nem volt haj­landó tovább tűrni annak könyörtelenségét, véres uralmát. A vietnami hadsereg katonái akkor is, ma is abban segítanek nekünk, hogy békés életet éljünk, s megvédjük határainkat a Pol-potista ban­dák támadásaitól. Andrej Pravov (APN—KS) A milánói per A milánói esküdtszék hét­főn este ítéletet hirdetett a „Március 28.” elnevezésű ter­rorista szervezet 152 vádlott­jának perében, a vádleítitakra összesen 750 év börtönt szab­ták ki. Mintegy két órát vett igénybe az ítélet indokolása, amelynek végén a bíró beje­lentette, hogy a- két fővádlot­tat, Marco Barbonét és Paölo Morandit, valamint további négy társukat, a megbánást tanúsító terroristákra vonat­kozó törvény alapján, feltéte­lesen szabadlábra helyezik. A botrányos döntést mind az el­zárással sújtott vádlottak, mind a közönség heves tünte­téssel fogadta. Az ítélet indo­kolásában a bíró azt hangsú­lyozta, hogy Barbone és tár­sai jelentős segítséget nyúj­tottak a hatóságoknak az észak-olaszországi terroriz­mus felszámolásához. Marco Barbone és társai 1974 és 1980 közelít Milánóban a terrorcselekmények soroza­tát követték el. Ezek közül kiemelkedik. Walter Tobagi. a Corrlere Della Sera munka­társának 1980 májusában tör­tént kivégzése, amit éppen Marco Barbone szervezett meg. Megbízólevél-átadás Mint az Országos Választási Elnökség közleménye hírül adta, a Bács-Kiskun megyei 6. számú országgyűlési kerületben Sztrapák Fe­rencet, lapunk főszerkesztőjét választották meg képviselőnek. Ezt követően került sor a megbízólevél átadására Izsákon. A nagyközségi tanács épületében Farkas József, a Hazafias Nép­front megyei bizottságának titkára üdvözölte a kerülethez tartozó hat település megjelent párt- és népfront-tisztségviselőit, tanácsi ve­zetőit. Beszédében aláhúzta a reális célkitűzések és az együttműkö­dés fontosságát. Kiss Imre, a választókerületi bizottság elnöke nyúj­totta át a megbízólevelet az új képviselőnek, s külön is felhívta a figyelmet a tanyákon élő idős emberek helyzetére. A megyei párt- bizottság nevében dr. Posváncz László osztályvezető az időközi vá­lasztás politikai jellegét emelte ki: több mint tizenötezren tettek hi­tet voksukkai pártunk és a népfront országépítő törekvései mellett. Megkezdődött a KGST vegyipari bizottságának ülése Kedden Balatonöszödön meg­kezdődött a KGST vegyipari ál­landó bizottságának 62. ülése. Günther Wyschofsky, az állandó bizottság elnöke, az NDK vegyipa. ri minisztere köszöntötte a részt­vevőket, a tárgyaló bolgár, cseh­szlovák, kubai, lengyel, magyar, NDK-beli, román, szovjet, vietna­mi, valamint a jugoszláv delegá­ciót. A háromnapos tanácskozáson az az ipari ágazat szerepel napi­renden, amo'vnek fejlettsége hat a népgazdaság egészére, alapve­tően meghatározza többek között az élelmiszer-termelés, a gyógyá­szat hatékonyságát. Az ágazatban előállított műanyagokkal gazdasá­gosan helyettesíthetik az egyre drágább és kevesebb természetes anyagokat is. Az állandó bizottság 62. ülésén szó lesz a vegyipar valamennyi területét érintő műszaki, techni­kai fejlesztést szolgáló együttmű­ködés erősítéséről, a kutatás és a termelés prognózisáról, az egyes ágazatok fejlesztésével kapcsola­tos feladatokról. A balatonöszödi eszmecserén kiemelten foglalkoz­nak az élelmiszer-termelésben kulcsszerepet játszó kemikáliák­kal, nevezetesen a műtrágyákkal, a növényvédő szerekkel, a mikro­elemekkel és a különböző termés­hozamnövelő anyagokkal. Már a plenáris ülésen is szóba került, hogy a rendkívül költséges és hosszadalmas növényvédőszer-ku- tatásban el kell kerülni a párhu­zamos munkát, hiszen a megfelelő munkamegosztással jelentős időt és költséget takaríthatnak meg. Az együttműködés hatékonyságá­nak növelése érdekében további fontos feladat meggyorsítani az ügyintézést, az áruforgalmat, a közös beruházást és a felhaszná­lási tapasztalatokról az információ áramlását. (MTI) Akadémiai székház Miskolcon Székházat avatott kedden a Miskolci Akadémiai Bizottság, az észak-magyarországi régió — Borsod, Heves és Nógrád me­gye — tudományos életét össze­fogó testület. A Miskolc belvá­rosában, az Avas-hegy lábánál levő műemlék jellegű három- szintes házat — amely eredetileg a miskolci kereskedelmi kamara székháza, később megyei könyv­tár, majd múzeum volt — két­éves munkával újították fel. Az új épületet a Borsod me­gyei Tanács ingyenesen juttatta az akadémiának, a berendezésről pedig a Magyar Tudományos Akadémia gondoskodott. A szék­házban van a tudósklub, itit tart­ják majd a szakbizottságok ülé­seit, hazai és nemzetközi konfe­renciákat; technikai berende­zéséit ennek megfelelően alakí­tották ki: zárt televíziós lánc, vetítőtermek, sajtószobák, telex­berendezés és .szinkrontolmács- rendszer szolgálja a tanácskozók kiszolgálását. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT ® Moszkva adjon otthont a VIT-nek — szovjet javaslat Moszkva adjon otthont 1985-ben a 12. világifjúsági találkozónak! Ezt a javaslatot Viktor Misin, a Komszomol KB első titkára kedden terjesztette elő egy többezer résztvevővel tartott béke-nagygyűlésen. A Lenini Komszomol felszólította a világ haladó ifjúságát, hogy tá­mogassák ezt a javaslatot, és kezdjék meg e nemzetközi ifjúsági fó­rum közös előkészítését, amely demonstrálni fogja az ifjúság egyse­gét és összeforrottságát a békéért és a népek barátságáért kibonta­kozott küzdelemben. ® Andropov levelei nyugati kormányfőknek Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a múlt hét végén levelet küldött Mar­garet Thatcher brit miniszterelnöknek a rakétatelepítés ügyében — jelentette be kedden az angol miniszterelnöki hivatal. A levél tartal­mát nem hozták nyilvánosságra. Hasonló levelet kapott a múlt hét végén Poul Schlüter dán, Ruud Lubers holland és Wilfried Martens belga miniszterelnök is — jelentették be kedden hivatalosan az érin­tett fővárosokban. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZA- ÉS VALUTAÁRFOLYAMAI ÉRVÉNYBEN: 1983. NOVEMBER 29-TÖL Devizanem Vételi Közép Eladási árfolyam 100 egységre. 1 1 An gol iont 8552,04 6558,60 8565,1« Ausztrál dollár 4106,88 4110,99 4115,10 Belga frank 81,54 • 81,62 81,70 Dán korona 459,03 459,49 459,95 Finn márka 775,07 775,85 776,63 Francia frank 544,80 545,35 545,90 Hollandi forint 1480,44 1481,92 1483,40 Japán yen (1000) 190,70 190,26 199,45 Kanadai dollár 3611,11 3614,72 3618,33 Kuwattl dinár 15307,57 15322,89 15338,21 Norvég korona 596,87 597,47 598,07 NSZK márka 1658,64 1660,30 1661,96 Olasz líra (1000) 27,40 27,43 27,46 Osztrák schilling 235,64 235,88 236,12 Portugál escudo 34,72 34,75 34,78 Spanyol peseta 28,89 28,92 28,95 Svájci frank 2055,59 2057,65 2059,71 Svéd korona 563,17 583,73 584,29 Tr. és Cl. rubel 2797,40 2600,00 2602.60 USA dollár 4478,32 4482,80 4487,28 Államközi megallapoda“'^ alapuló hivatalos Árfolyamok VÁLTOZATLANUL AZ 1982. SZEPTEMBER 21-1 KÖZLÉSNEK MEG­FELELŐEN VANNAK ÉRVÉNY BEN. VALUTA. (BANKJEGY- ÉS CSEKK-) ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1983. NOVEMBER 29-TÖL Pénznsm vételi Eladási árfolyam 109 egysége«, forintban Angol font 6361,84 6755,36 Ausztrál dollár 3987,66 4234,32 Belga frank 79,17 84,07 Dán korona 445,71 473,27 Finn márka* 752,57 799,13 Francia frank 528,99 561,71 Görög drachma" 42,23 44,85 Hollandi forint L437.46 1526,38 Japán yen (1000) 184,55 195,97 Jugoszláv dinár* 35,19 37,37 Kanadai dollár 3506,28 3723,16 Kuvaiti dinár L4863.20 15782,58 Norvég korona 579,55 615,39 NSZK márka 1610,49 1710,11 Olasz líra (1000) 26,61 28,25 Osztrák schilling 228,80 242,96 Portugál escudo 33,71 35,79 Spanyol peseta 28,05 29,79 Svájci frank 1995,92 2119,38 Svéd korona* 546,82 580,64 USA dollár 4348,32 4617,28 •Vásárolható legmagasabb bank]egy-címlet: 100-as ••Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 500-as

Next

/
Thumbnails
Contents