Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-29 / 281. szám

1 1983. november 29. • PETŐFI NÉPE Befejeződött a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének IX. kongresszusa „MINTHA SAJÁT KERTJÉBEN ÉPÍTKEZNE” Segélykérés telefonon A Magyarországi Délszlávok Demokra­tikus Szövetségének IX. kongresszusa vasárnap folytatta munkáját Budapes­ten az MSZMP Politikai Főiskoláján. A vitában felszólalt, s köszöntötte a kong­resszust Kovács Béla, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának titkára is. Elmondta: az utóbbi években tovább bővültek a délszláv nemzetiségi lako­sok és szövetségük, valamint a népfront megyei ás helyi bizottságainak kapcso­latai. A népfront közéleti fórumai, hon­ismereti és olvasómozgalma, falugyűlé­sei jó lehetőséget kínálnak a nemzeti­ségeknek tevékenységük kibontakozta­tásához, s azok élnek ezekkel a lehető­ségekkel. A Hazafias Népfront — a me­gyei tanácsokkal együttműködve — se­gíti a nemzetiségi bizottságok tevé­kenységét. Egyetért azzal, hogy a bi­zottságoknak a következőkben még na­gyobb szerepet kell vállalniuk a nem­zetiségi politika megvalósításában- A népfront támogatja a szövetség határo­zatainak, .munkaprogramjának teljesíté­sét, a továbbiakban is vállalja a gyü­mölcsöző együttműködést. A felszólaló küldöttek anyanyelvű- kön ismertették a horvátok. szerbek, szlovének lakóhelyeiken elért gazdasá­gi, kulturális eredményeit és szóltak tennivalóikról, problémáikról is. Töb­ben hangsúlyozták az anyanyelvoktatás, a nemzetiségi kultúra megőrzésének szükségességét. Egyetértettek a határo­zattervezetben foglalt javaslattal: a szö­vetség szorgalmazza a kétnyelvű okta­tás feltételeinek megteremtését még több iskolában, s támogatja az anya­nyelv elsajátítását megkönnyítő mód­szertani kiadványok készítését. Felaján­lották: ösztönzik, bátorítják a szülőket: anyanyelvükön beszéljenek gyermekeik­kel, ne szégyelljék tájszólásukat. A nemzetiségeknek joga és kötelessége gyarapítani kulturális örökségüket — hangsúlyozták. Javasolták: a horvát, szerb és szlovén nyelvű könyveket jut­tassák el a kisebb településeken élő nemzetiségi lakosokhoz is, tartsanak még több ismeretterjesztő előadást a nemze­tiségek nyelvén, az amatőr művészeti csoportoknak adjanak minél töbja lehe­tőséget a szereplésre. Ugyanakkor fel­hívták a figyelmet arra is, hogy a szö­vetség nemzetiségpolitikai tevékenysé­ge nem korlátozódhat az anyanyelvi ok­tatás, közművelődés elősegítésére, szük­séges az is, hogy hatékonyabban járul­jon hozzá a nemzetiségek és a magyar lakosok harmonikus együttéléséhez, szé­lesítse együttműködését az állami, tár­sadalmi és szakmai szervezetekkel, ha­tékonyabban töltse be kollektív érdek- képviseleti szerepét. A felszólalók örömmel' nyugtázták a jugoszláviai intézmények segítségét, amelyet az anyanyelvi oktatáshoz, mű­velődéshez adnak. Elmondták, hogy ama­tőr művelődési csoportjaik rendszeresen vendégszerepeinek Jugoszláviában, az ottani csoportok viszonozzák látogatá­saikat, a művelődési szakemberek elő­segítik a népművelők szakmai tovább­képzését, az amatőr csoportok felkészí­tését. Mándity Marin, a szövetség főtitká­ra a vitát összegezve elmondta: a 40 felszólaló, s az a 15 küldött, aki Írásban fejtette ki véleményét a horvát, a szerb, és a szlovén nemzetiség életéről, a leg­fontosabb kérdéseiről beszélt, s reáli­san értékelte az eredményeiket. Az ál­taluk felvetett problémák megoldása tőlük is függ — ugyanakkor egyes ja­vaslatok megvalósításához kérik az ál­lami és társadalmi szervek támogatását. A kongresszus résztvevői a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának, személyesen Kádár János­nak küldött levélben kifejezték: szö­vetségük sajátos lehetőségeivel élve mozgósítja a horvát, szerb és szlovén nemzetiségű dolgozókat a szocialista épí­tésre, az MSZMP XII. kongresszusán el­fogadott határozatok megvalósítására. A jövőben is hozzájárul a szocialista társadalmi egység erősítéséhez, hazánk építéséhez. A kongresszus elfogadta a beszámolót, s a határozattervezetet és egyetértett az alapszabály módosítására tett javasla­tokkal, majd megválasztotta a szövetség 69 tagú országos választmányát, amely titkos szavazással megválasztotta az el­nökség tagjait. Az elnök ismét Rusz Márk> a főtitkár újra Mándity Marin lett. Az újonnan választott elnökséget Rát- kai Ferenc művelődési miniszterhelyet­tes köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy a kongresszus hozzájárult a szo­cialista egység erősítéséhez. VERSENYVETÍTÉSEK, DÍJKIOSZTÁS XI. Országos Színesdia Pályázat Az Erdei Ferenc (Művelődési Központ és a negyedszáza­dos fennállását ebben az esztendőben ünneplő Kecskeméti Fotóklub, immár tizenegyedik alkalommal hirdetett Or­szágos Színesdia Pályázatot. Az idén csak kollektívák ne­vezhettek, s így huszonnégy fotóklub, illetve fotókör kül­dött be pályamunkákat — számszerűit 616 diát. Közülük végül is (huszonkét kollektíva 95 felvétele vehetett részt a hét végén megrendezett versenyvetítéseken, Kecskeméten, a művelődési központ Molnár Erik-termében. Íme a végeredmény: A Népművelési Intézet dí­ját a diósgyőri Vasas Fotóklub, a Magyar Amatőr Fotókörök és Fotóklubok Országos Szövetségének plakettjét a Nyíregyházi Fotóklub, a Fotó című fo­lyóirat díját a Tolna megyei Fotóklub kapta. Az öt­tagú zsűri oklevéllel jutalmazott még két kollektí­vát: a Kecskeméti Fotóklubot és a Videoton Fotó­kört. Egyéni díjakat is kaptak a fényképezés szerelme­seit tömörítő közösségek tagjai. A pálmát — a Ma­gyar Fotóművész Szövetség és a Bács-Kiskun me­gyei Tanács díját — Péterfalvi Géza (a Tolna me­gyei Fotóklub tagja) vitte el, őszi hangulat, Ütőn, valamint Emberek című alkotásaival. Egyéni díjjal jutalmazták továbbá Korom Gábort (Diósgyőr), Ber­ta Bélát (Óbuda), Juhász Miklóst (Diósgyőr), Bod­nár Barnabást (Miskolc) és Podovetszky Józsefet (Nyíregyháza), aki egyébként a legtöbb közönség- szavazatot is kapta Tél című diájáért. Oklevéllel tün­tette ki a zsűri Baksa Imrét (Kaposvár) és Búzási Tibort (Kecskemét). A nagy érdeklődéssel kísért kétnapos versenyve­títések során, alkalom nyílt szakmai konzultációkra is, az alkotók és a bíráló bizottság között. A bemu­tatott diák hamarosan országos vándorútra indul­nak: az elmúlt esztendők hagyományaihoz híven, szinte valamennyi megye fotórajongói megtekinthe­tik a legsikeresebb alkotásokat­—k— Emlékezés egy igaz mesterre A Kecskeméti Galéria első időszaki kiállításának rendező­je, Simon Magdolna művészet­történész üdvözölte a száz észtén. deje született erdélyi építészt, írót és szerkesztőt köszöntő, Kós Károly és köre kiállítás megnyi­tására összegyűltöket. Lakatos István színművész Kányádi Sán­dor szép versével és az ,„i®az mester” egy fiatalkori írásának néhány részletével adta meg az ünnepség alaphangját, majd Ma- kovecz Imre Yhl-díjas építész Kós Károly, életművének tanul­ságaival. ösztönző példájának felragyogta tásával szólt a temes­vári születésű [hagyományápo­ló korszerűségéről. Az úgynevezett pávás te­reimben 180 különféle jellegű — fotó, rajz, tervdokumentáció, könyv — tárgy látható. Az 1984. február 15-ig megtekinthető ki­állítás látogatói tanulmányoz­hatják Kós Károly számos kivá­ló alkotását. Fotómásolatok mu­tatják be — például — a Zru- meczky Dezsővel közösen terve­zett állatkerti pavilonokat. Az ér­deklődők megszemlélhetik a hírős városhoz is kötődő Mende Valér, a Jánszky Bélái—Szivessy Tibor alkotópáros jó néhány munkáját. Kiállították Tornaly- lyay Zoltán, Kozma Lajos, Györ­gyi Dénes és a már említett Zru. meczky Dezső több tervének má­solatát. Azonnal jöjjenek a kecskeméti Lenin tér­re! Fölháborító, mit művelnek a távfűtőve­zeték építői. Csonkolják a fákat, a járdán forognak a markolóval, szétdúlják a féltve ápolt pázsitot, az új műtárgy kilógó be­tonpereme helyrehozhatatlanul elcsúfítja a parkot. Azonnal indultam fotóriporter kollégám­mal. (Még most is furdal a lelkiismeret: néhány éve talán megmenthettük volna a lakótelep délkeleti szegélyén oktalanul el­pusztított növényzetet, ha idejében riadóz- tatjuk a közvéleményt.) Épségben érkez­tünk a tetthelyre, mert elővigyázatosan el­kerültük a Batthyány utca balesetveszélyes járdáit. Pál Sándor, a Kunép építésvezetője tá­jékoztatott a néhány hete kezdett, szemlá­tomást gyors munkáról. — A most épülő vezetékből hamarosan 290 lakás kap hőt. Itt a szomszédban a Ma­gyar utca és a Tizedes utca között két épület és a Dobó István körúti kilencszin- tes. December közepére elkészülnénk, ha anyagbeszerzési gondok nem hátráltatnák az építkezést. Nagy gépekkel dolgozunk, mert szeretnénk, hogy mielőbb beköltöz­hessenek a lakók az új otthonokba. — Már megbocsásson: mintha több kárt okozna, mint hasznot a korszerű technika a szűk munkaterületen. A keskeny úton a messze nyújtózó daruk, a billenős teher­autók alig férnek el a fák között. Túl drá­ga lenne a hagyományos talicskás építés? — Megoldhatatlan. Csak gépek emelget­hetik a súlyos, több mázsás előregyártott elemeket. A földkiemelők miatt egyetlen ágat sem kellett eltávolítani. Mi is szíve­sebben dolgoznánk tágasabb terepen. Meg­tettük, amit lehet. Az első kapavágás előtt munkaértekezletet tartottunk. Mindenki megígérte: úgy vigyáz a környezetre, mint­ha saját kertjében építkezne. A Kunépnél különben is alapkövetelmény a környezet védelme­— Megnézhetnénk, hogy betartották-e a szavukat? — Természetesen. Nagy István műveze­tő lesz a kalauzunk. Mielőtt elindulnánk még annyit: a terepbejárásnál a Bácsber megbízottja is felhívta figyelmünket a kö­zeli lakók érdekeire, a fák megóvására. Újból átnéztük a terveket. Kis módosítás­sal sikerült két kivágásra engedélyezett hársat megmentenünk. Kézi kutatóárokkal mértük föl a területet. 18 közművet ke­resztezünk, egyet sem sértettünk meg. Egy közeli üres telekre hordtuk d'kitérmélt földet, így megérik a tavaszt a gondosan ápolt virágok. — Köszönöm a lakók nevében is. Követ­jük és hallgatjuk művezető elvtárs. — Látják ezt a kis fenyőt? Ki veszi ész­re, ki szól, ha kidobjuk? Átültette a Vörös Csillag szocialista brigád. Láthatják: csak a menthetetlen ágakat vágtuk le. — Van még egy bökkenő! Jövőre már észre sem vennénk, hogy vezeték húzódik a parkban, ha 30—40 centiméterrel mé­lyebben vezetnék a hőt. A betonvályú ki­kandikáló pereménél szebb látvány is el­képzelhető. Az esztétikai szempontok mel­lőzésével elhelyezett közúti táblák, elekt­romos, gáz- és egyéb szerelvények bosz- szantóan csúfítják a városképet. — Azt csináljuk, amit a beruházó kíván. Mi sem tehettünk volna azonban másként a helyükben. Célszerűbb lett volna a már említett közművek alatt kijelölni a nyom­vonalat? — veszi át a szót az építésvezető. — Az adott határidőre akkor sem készül­>W A« < JPS^ j • Legszívesebben emléktáblával jelölném meg a megmentett fenyőt; így is lehet építkezni. hetnénk el a munkával, ha a Bácsber. il­letve megbízói vállalták volna a tetemes többletköltséget. Vagy vízálló drága csöve­ket kellene külföldön vásárolni vagy szi­getelni kellene a vezetéket. Ez utóbbi sem két fillér. Addig törtük a fejünket, amíg sikerült elfogadható megoldást kitalálni. Az innen száz méterre fölkupacolt príma földdel felfrissítik, feltöltik a két házsor kö­zötti parkot és zavartalanul élvezhetik a megnyugtató zöldfelületet. Jó munkát-tal búcsúzunk és a szerkesz­tőségbe autózva a tanulságokon töpren­günk. Aligha nézték volna rosszalló ideges­séggel a nyüzsgést, a kedvelt parkocska szétdúlását, aligha szidnák az építőipart általában és az ott dolgozókat különösen dühösen az érdekelt lakók, ha előre tudják, hogy kik, miért dolgoznak a házak között, mihez kérik szíves türelmüket, megértésü­ket. A legutóbbi tanácstagi beszámolón szó sem esett a távfűtőhálózat bővítéséről. Is­merte-e a tanácstag a terveket? A megyei lapban mncsw{ielY valamennyi kecjÚMúnéti építkezés előzetes bejelentésére. Több új la­kást, közintézményt adnak át egy évtized, mint korábban száz év alatt. Véleményem szerint nemcsak a helyi lap(ok) hiányával magyarázható, hogy fontos várospolitikai elgondolásokról már csak a döntés után ér­tesül, ha értesül a lakosság. Annak idején legalább 30—30 vitacikk taglalta: hová építsék a városházát, a színházat. Bárho­gyan böngészem lapunkat: egyetlen, a meg­győzést legalább megkísérlő érvet sem ta­láltam, amely megpróbálta volna elfogad­tatni az új áruház — sokunk szerint város­szépészeti, közlekedési szempontból két- ségbeejtően elhibázott — elhelyezését. Az illetékesek hallgattak. Utólag az okos ér­vekre fogékonyak is legfeljebb bizonyít­ványmagyarázatnak minősítenék a régi, netán a választást igazoló döntést. Abban bízom, hogy a Lenin téri riport­tal egyetértenek kedves olvasóim: a határ­idők szorításában is körültekintő felelős­séggel dolgoznak a Kunép brigádjai. Heltai Nándor A zt mondja az asszony a múlt hét szombatjára virradóra: — Hallod-e, Lázár?! Holnap átadják az új kéglit, vegyél ki szabadsá­got. Első pillanatokban elengedtem a fü­lem mellett fennkölt szavait. Ugyan már, asszonybeszéd ez csak! 1980-ban kezdték az emeletráépítést, ki van zár­va, hogy már 1983 novemberére ké­szen legyen. Akkor lepődtem meg igazándiból, mi­dőn nejem bevezetett egy vadonatúj, szoba-konyhás lakosztályba, s eme ün­nepélyes szókkal illetett: — Hát akkor ez lenne ezután a mi­énk, Lázár• — Mutasd a papírt; addig hiszi a piszi! — szívóskodtam. — Már tegnap megmutattam — így őasszonysága, s vészjóslóan rántotta össze szemöldökét. — Hova tetted a határozatot?! Akkor felhöztem meg betyárul. Csak nem az a papír volt az, amit a sarkam alá gyűrtem, mert szeg állt ki a ci­pőmben?! Az volt. — Most már elhiszed, te, hitetlen Lá­zár? — nyomott kedélyesen egy kemény barackot a kobakomra, és hosszasan, ám antul kajánabban szapult dokumen­tumigényes beállítottságomért. Majd simfelése gyakorlatias fordulatot vett. — Ha már így van is, láthatod, hogy a parketta bizony elég fakó. Kifényesít­jük. Ügy kell annak ragyognia, mint a Salamon tök(j)ének. Ez viszont mégis csak hozzád áll közelebb, ezért megoszt­juk a feladatot. Te felsmirglized az egész szobát, én meg majd beeresztem. No, munkára fel! — Álljon csak meg a menet! Nem egészen úgy van az, Boris! — önérze- teskedtem. — Én még nem voltam új lakás tulajdonosa, honnét tudhatnám, hogyan kell parkettát smirglizni? Parkettasmirglizés — Ne szerencsétlenkedj, Lázi. Itt ez a szép tűzpiros smirglipapír. Fogod, le­tépsz belőle egy jó tenyérnyit, aztán dukk neki Samu! — négykézlábra állsz. — Engem ugyan nem teszel lóvá — kacagtam ki gúnyosan. — Miért kelle­ne ahhoz négykézlábra állni? De csak úgy lett, miként ő akarta. Ilyen helyzetekben veszettül konokok az asszonyok. Elkezdtem hát a művele­tet az általa közölt technológia szerint. Mindig csak szálára dörzsöltem a par­kettát. Még munkamondókát is szültem hozzá: „Szá-lá-ra — Lá-zár-ka •.. Hejde ... Szá-lá-ra — Lá-zár-ka .. Eleinte ment is ez könnyen, mint az ágyra mászás. Ámde jó óra se telt bele, alig álltam már a térdemen. Furcsa át­értékelés ment végbe bensőmben. Ni- csak — morfondíroztam — ez ideig úgy tudtam, hogy a parkettanyagok puhák. Ez meg bitang kemény volt! S egyre keményedett. Mikor már ezt sem érez­tem, hogy a csiszolópapírral saját büty­keimet reszelem — a térdeim is felmond­ták a szolgálatot. Pihegtem, sziszegés-szuszogás-szüne- tet tartottam, aminek az az iszonytató felfedezés vetett véget, hogy még mind­össze két csíkot smirgliztem végig. Persze, lihegtem kínkeservesen, hiány­zik munkámból a tervszerűség! Nem csináltam felmérést — márpedig ez az élet sója minálunk! —, hogy hány csí­kot is kell végigcsiszolni? Megszámol­tam. Ne higgyék, hogy megkönnyebbül­tem; még tíz átkozbtt csík volt hátra! Ekkoron viszont már csak a jobb ülep- felemen sínylődve tudtam termelni. Ráadásul megjött a sógor, aki lakatos és természetesen menten szaktanácsot adott. Ha nem haragszom, ne úgy smirg­lizzek> mint eddig, hanem először kör- be-körbe, aztán mielőtt magam is be­csavarodnék — szálára. Mire ezt felér­tem ésszel, csupán a bal csípőcsontom volt még valamire használható. Homlokom verejtéke keveredett már a parkettaporral, mikor — úgy éjféltájt — hason kúszva az utolsó simításokat végeztem. Feleségem, Boris — egyébként áldott jó lélek — most már őszintén megsaj­nált. Finom matracokat helyezett az egyik szobasarokba, miután alájuk el­használt selyemdolgait rakta, és enge­délyt adott a lefekvésre­Mily szerencse, hogy nem ágyra kel­lett felkapaszkodni! Hosszú-hosszú jaj­veszékelést követően találtam csak ma­gamon olyan alátámasztási felületet, hogy ledőlhettem. Életem első új laká­sában ekként vettem fel fekvő testhely­zetet: először rákucorodtam a fejemre, majd lassan, érzékenyen hídba eresz­kedtem. Rémálmokkal feltrancsírozott alvás után, természetesen csak az asszony köz­reműködésével sikerült valahogy talpra tápászkodnom. Egyedül az vigasztalt, hogy most az ő napja következik. Ott sorakozott két piros-sárga, jósza- gú bádogskatulya a küszöbnél. Az volt ráírva, hogy „Tango”. Addig ott sündö­rögtem, míg Boris is hozzálátott egyé­ni szocializmusunk előkészítéséhez. Na, mondom, majd sipákolsz te is nemso­kára. A te térded még úgy se bírja a strapát, mint az enyém, aki hajdanán él-térdeplő voltam iskolánk célcsopor­tos kukoricaszemein. De lám, ilyen az asszonyi furfang. Boris ügyesen betekergette térdeit jő puha rongyokkal, mint a kövezők, s úgy indult a beeresztésnek. Dudolászott, ví­gan ment neki a munka. Tudta az ördög, milyen örömökkel jár egy új lakás. Tóth István Vírusmentes burgonya­vetőgumó Eredményesen kísérletezik vírusmentes burgonyavető­gumó előállításával a buda­pesti Rozmaring Tsz veze­tésével működő Meriklon társulás. A cél az, hogy a jelenleg még nyugat-euró­pai országokból importált vírusmentes vetögumót is itthon termeljük meg. A gazdaságos burgonyaterme­léshez elengedhetetlen ho­zamot ugyanis csak ilyen vetőgumó használatával le­het elérni. A Meriklon tár­sulás laboratóriumában fot-tatott kísérletekhez hasznos támogatást nyújt az Akadémia két nagy kutató- intézete: a Szegedi Biológiai Központ és a Növényvédel­mi Kutató Intézet. Mind­kettő hivatalosan is tagja a társulásnak. A Meriklon és a hozzá tar­tozó állami gazdaságok, va­lamint tsz-ek hűtőtárolói­ban 150 ezer darab, vírus­mentes vetőgumót tárolnak a jövőre sorra kerülő nagy­üzemi kipróbálásra. A szak­emberek számításai szerint az évtized végén már teljes egészében feleslegessé válik a vírusmentes burgonyave­tőgumó exportja. Fokozott ellenőrzés az autóbuszokon A korábbinál többször állapítják meg pontatlanul a Volán-buszokon a viteldíjat, panaszolják egyre gyakrabban az utasok. A tavalyi tarifaemelés óta az utasok is többet blicceltek, kihasználták az ellenőr­zés gyenge pontjait- Mindezek miatt — a becslések szerint — évente több tízmillió forintos kár éri a Volán-vállalatokat — állapította meg a viteldíjak körüli szabálytalanságokat, visszaéléseket elemző vizsgálat. Naponta 80 ezer Volán-járat fuvarozza az utaso­kat, ezek mindegyikét szinte lehetetlen ellenőrizni, annál is inkább, mert mindössze 270 függetlenített ellenőrre hárul ez a feladat. A jegyeladók elsősor­ban azt használják ki, hogy az utasok többsége nem tudja, hogy minden buszon ott van a hivatalos díj­táblázat, s így bárki, bármikor ellenőrizheti, meg­felelő jegyet kapott-e. A visszaélés egyik módja: a kalauz vagy a busz vezetője visszakéri a jegyet, s azt többször is értékesíti. Arra is van példa, hogy a ténylegesen kért, illetve fizetett viteldíjnál kisebb értékű jegyet adnak ki, számítva arra, hogy az uta­sok úgysem ellenőrzik azt. Előfordul az is. hogy az utasok váltanak rövidebb távolságra jegyet, mint amennyit valójában utaznak. A helyközi járatok 90 százalékán a gépkocsiveze­tő dolga a jegyszolgáltatás is, s ő egymaga nehezen tudja ellenőrizni: nem történik-e szabálytalanság. Sokan úgy vélik, hogy kifizetődő a bliccelés, hiszen ritkán jön az ellenőr, s a pótdíj összege is viszony­lag alacsony (helyi járatokon 50, helyközi járatokon pedig 100 forint). A visszaélések megakadályozására s egyben a be­vételkiesés csökkentésére intézkedéseket hoztak a Volán-vállalatoknál. Társadalmi aktivistákat, nyug­díjasokat, diákokat vonnak be az ellenőrzésbe. Van. ahol néhány napon belül minden járatot ellenőriz­nek; a tapasztalatok máris azt mutatják, hogy eze­ken a vonalakon ilyenkor megduplázódik a bevé­tel- Mindezeken túl felülvizsgálják a vállalatok pénz­ügyi és ügyviteli szabályait, s ennek nyomán meg­felelő ösztönzési rendszer kialakításával fokozzák az ellenőrzés hatékonyságát. t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents