Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-27 / 280. szám
PN MAGAZIN! BAJUSZ A KAPUCÍNERBEN Egy olasz terrorista hétköznapjai A hírhedt és rettegett Vörös Brigádok, amelyeket Olaszországban és világszerte hidegvérű terroristák vérszomjas bandáinak tartottak, valójában nem volt egyéb balsors üldözte kétbalkezesek gyülekezeténél. Legalábbis ezt a látszatot kelti a banda egyik hitehagyott és bűnbánónak mutatkozó tagja, Patrizio Peci könyve, amely az olasz bestsellerlista csúcsát ostromolja. Peci, „Io, lTnfame” (Én az alávaló”) című, Giordano Guerni történész társszerzőségével kiadott könyvében fel nem robbanó pokolgépek, rejtekhelyen véletlenül éldördülő fegyverek, menekülés kellős közepén forgalma dugóba keveredő kocsik eseménysorozatának írja le életének örökös szökésben leélt, terrorista korszakát, „Az emberek azt hiszik, hogy a „brigádista élete csupa erőszak, rejtély és kaland” — írja Peci könyvében. „Az ilyen pillanatok igen ritkák. A többi nem egyéb gondoknál, mert „az ügy” ritkán szórakoztat, vagy ritkán segít kibékülni barátnőddel. .. Ha ugyan van barátnőd”. Az olasz kormány statisztikái szerint a Vörös Brigádok csaknem 100 terrorakciót hajtottak végre 1974 és 1980 között, ezék- ben ötvenöt személy vesztette életét. Legnevezetesebbek: Aldo Moro volt miniszterelnök 1978-ban történt elrablása és. meggyilkolása, illetve Dozier amerikai tábornok 1981-ben történt elrablása. Azóta újabb akciók tucatjai fűződnek « szervezet nevéhez, igaz, egyre csökkenő számban. Pecit a Vörös Brigádok halálra „ítélte”, mert 1980-ban bekövetkezett „átállása” után egy egész sor terrorise letartóztatásához nyújtott segítséget a rendőrségnek. Több mint két évet töltött egy szuperbiztos börtönben, majd kegyelmet kapott, és most rendőrségi őrizetben él. öccsét, Róbertét a többi bandatag 1981-ben elrabolta, majd agyonlőtte, amikor Patrizio nem volt hajlandó szabadon bocsátása fejében hallgatni. WM# „Amikor az emberek a Vörös Brigádosok 'katoni kiképzéséről beszélnek, nevetnem kell. Az egész dolog gyermeteg volt”. Bal- szerencse kerülgette csoportjukat. Elbeszél egy történetet, amikor neki és egy terrorista társának egy templom kapujában beszéltek meg találkozót valakivel. Amint az illetőre várltak, egy fiatal pár lépett hozzájuk. „Azt hittem, álruhás rendőrök. Kivert bennünket a veríték, miközben a ruhánkba rejtett fegyverek után nyúltunk. A fiatal férfi azonban azt mondta: Bajban vagyunk, azonnal meg kell házasodnunk, de nincsenek tanúink. Segítsenek ... Nem lehetett ellenállni. — Még ittunk is az egészségükre”. Szerinte az álcázás sosem volt erős oldala, s megemlít egy esetet. amikor gyorsan távoznia kellett egy zsúfolt bárból, mert ál- bajusza belepottyant az előtte levő kapucínerbe. Az emberrablások révén befolyó hatalmas összegek ellenére a pénz mindig gond volt a Vörös Brigádok számára. Peci csak napi 4—5 ezer lírát (körülbelül három dollárt) kapott, s emiatt kénytelen volt „salátákon és hideg felvágottakon élni”. „Az ember bánatot és lelkiis- meretfurdalást érez az általa osztogatott halálokért, ám sem átt- pártolás, sem bűnbánat nem hoz feledést. Ez az életed végéig elkísér ... Olyan, mintha a lelki- ismeretedet térdkalácson lőtték volna”. A kép, ami e lágyszívű egykori terrorista elbeszéléséből saját személyéről és az egész szervezetről kikerekedlk, enyhén szólva újszerű az újságolvasó polgár számára — talán ez a könyv „sikerének titka. Hello-nap „A béke gondolatának elő. mozdítása napjaink legfontosabb feladata — ezért sok. sikert kívánok önöknek munkájukhoz." Ezt a leveleit Jam Manko, a csehszlovák nemzet- gyűlés alelnöke írta nemrég két omaihai fiat alembennek, a McCormack testvéreknek. Brian és Michael McCormack ugyanis levélben kérte fel a cséhszlovák poQitiikust, segítse elő ö is az általuk kezdeményezett „World Hello Day” — igencsak szabad fordításban: a nemzetközi barátság napjának — sikerét. Jan Marko le. veiét a McCormack fivérek gondosan ibesorolták gyűjteményükbe, amelyben államfők, kormányfők, nemzetközi és nemzeti szervezetek, békeszer. vezetek egyetértéséről szóló üzenetek sorakoznak. A két fivér immár 11 esztendővel ezelőtt kezdte meg a levelezést politikusokkal és szervezetekkel egyaránt. Michael akkor a Harvard egyetem balgatója volt, s úgy vélte. mindenkinek tennie kell valamit a világ békéjének előmozdítása érdekében. Az az ötlete támadt, hogy levelet Intéz sok ismert politikusihoz és arra kéri őket: egy .meghatározott napon, november 21-én köszöntsenek levélben tíz, általuk addig nem ismert sze. mélyít, biztosítsák őket baráti szándékaikról, arról, hogy hívei a népek békés együttélésének. Hasonló levelet intézitek sok újsághoz, rádióállomáshoz is. Michael — testvére segítségével — szorgalmasan látott hozzá az ötlet megvalósításához, Még 1975-ben 1360 levelet küldött szét, hát nyelven, különböző országokba. S ha kezdetben még gyér is volit a viszhang, 1979-re már — negyven nyelven megint 4000 leveliikre — 103 országból több ezer választ 'kaptak, s ezek írói kivétel nélkül egyetértettek az ötlettel, támogatásukról biztosították a két fivért. A szovjet rádió is válaszolt a két amerikai fiatalembernek. közölte, hogy ide- gennyelvű adásában hírt ad kezdeményezésükről. „Ami bennünket illet, mindig szívesen mondunk helló-t a világ népeinek” — írták levelükben a moszkvai rádiósok. Brian és Michael az idén- már 125 országgal levelezik. Ebben az évben 10 ezer levelet küldtek szét. hogy támogatást kér. jenek békét és barátságot hirdető ötletükhöz. Mint írják, nem csupán általánosságokban kívánják előmozdítani a népek közötti baráti kapcsolatok elmélyítését és a békés együttélést, hanem konkrét formában is módot keresnek a népek közötti személyes viszályok megoldásához. Erre az ötletre érdemes ,.Helló”-val válaszölni. K. C. HARMATI SÁNDOR: Munkásemlékek 17. Munkát ad a hideg •A budapesti Ferenc József gyalogsági laktanyából más jelentkezőkkel együtt, mintegy tucatnyiunkat egy szakaszvezető kíséretében Győrbe vezényeltek. Mint megtudtam, ez a laktanya volt kijelölve a zsoldosok kiképzésére, ezért kellett nyílt paranccsal ebbe a városba áttelepülnünk. Hogy Budapestről el kellett távoznom, az első olyan fejlemény volt, amire nem számítottam. Így elszakadok elvtársaimtól és értelmetlenné válik a vállalkozásom — állapítottam meg magamban. De egyelőre visszalépni nem lehetett. A győri laktanyában az orvosi vizsgálaton • újból átesve, rövidesen beöltöztem a zsoldos hadsereg egyenruhájába. Megkaptam raj-, szakasz- és századbeosztásomat, és ezzel két olyan hét vette kezdetét, amelyet, amíg élek, nem felejtek el. Akkor per- sze_ mén nem tudtam, hogy a győri két hét csak enyhe ízelítő ahhoz képest, amit később, több ízben is, már mint sorozott katona, el kellett viselnem a horthysta hadseregben. A kéthetes próbaidőt azonban mindenképpen le kellett töltenem. Mondhatom, keserves két hete volt az életemnek. A próbaidő leteltével holtfáradtnak, s emberi méltóságomban is megalázottnak éreztem magam mindattól, amit el kellett szenvedni, az altisztektől, tisztesektől. Ezek a gondolkodás nélküli, a kulturáltság igen alacsony fokán levő emberek hatalmuk tudatában kéjelegve kínozták beosztottaikat. Magatartásukkal örökre elvették a kedvemet a katonáskodástól. A győri kaland után, a tél kellős közepén érkeztem vissza Budapestre. A Keleti pályaudvaron a falra erősített hőmérő a nagycsarnokban is mínusz 23 fokot mutatott, és kint az épület előtt még hidegebb volt. A Bem utca irányába indultam, hogy felkeressem a két hét előtt elhagyott szállásadónőmet. Reméltem, hogy visszakapom éjjeli használatra korábbi ágyamat. Szerencsém volt. A hideg tartotta magát — az 1928-ról 1929-re forduló tél kivételesen kemény volt — újra és újra hópaplannal takarta be a már megtisztított utcákat. Az alkalmi hómunkások létszámát ennek ellenére a takarékoskodó polgármesteri hivatal nem szaporította. Ezért nappalra munkát kapni szinte lehetetlen volt. Bármilyen korán jelentem is meg a felvételeket bonyolító helyeken, ott már sok tucatnyian várakoztak. A nappali nyolcórai munka elnyeréséért csaknem ugyanennyi időt kellett sorbaáll- ni. Rájöttem, ha éjjelre jelentkezem hólapátolásra, csaknem bizonyos, hogy felvesznek. Éjszakai munkát ugyanis a dider- gető hidegben a hosszabb ideje kereset nélkül levők, a koplalástól fizikailag is legyengült emberek képtelenek voltak vállalni. Az éjjeli munka módot adott, hogy délelőttönként megjelenhessek a munkaközvetítő hivatalokban. Időnként egy-egy gyárkapu előtt is eltöltöttem egy-két órát. Az éjszakai hólapátolás és az elhelyezkedés keresésével eltöltött délelöttök napról napra való megismétlése nagy akaraterőt és erőfeszítést kívánt. De nem kímélhettem magam, mert szilárdan eltökéltem, hogy ipari munkásként alapozom meg jövőmet. Mindezeken túl hajtott, hogy jótevőmnek ‘'idős iháziasszonyomnak is fizetni tudjak, akinek ereje egyre fogyott, hiszen már hetedik évtizedét is a háta mögött hagyta. (Következik: 18. VÉGRE NAGYÜZEMBEN!) A békéért • Miközben a nyugatnémet parlamentben a rakétavita folyt, egymást érték a Bundestag előtt a tiltakozó megmozdulások. A képen a rohamrendőrök tüntetőket hurcolnak el. 0 Nagy-Britanniában is mindennaposak a tüntetések az új amerikai nukleáris rakéták telepítése ellen. A képen a demonstráció résztvevői a mit- denhalli amerikai légitámaszpont bejáratánál tiltakoznak. (Balra fent.) 0 Békedemonstráció a Budapest Sportcsarnokban e hónap elején. bemelegítő főpróba Kellemetlenné Reagan és a bunkósbot katasztrófafilm Az aprócska fűszersziget, Grenada elleni amerikai intervenció — a The Washington Post megfogalmazása szerint — minden bizonnyal csak bemelegítő főpróba volt az Egyesült Államok újabb katonai beavatkozásaihoz. Vajon melyik ország, a Reagan-admi- nisztrációnak nem tetsző politikát folytató kormány lesz a következő kiszemelt áldozat? Talán a nicaraguai sandinista rendszer? Avagy a Camp David-i kü- lönalkuval szembehelyezkedő Szíria? Esetleg mindkettő? Mindenesetre szembetűnő, hogy az USA uralkodó körei — a számukra annak idején kudarccal végződött vietnami ..háború sokkhatását, a dicstelen visszavonulás erkölcsi-katonai bénultságát kiheverve — most megint visszatértek a bunkósbot-módszerhez, a legnyersebb erőszakhoz. Mi több: készek egyszerre akár többfrontos összeütközésekbe bocsátkozni az egymástól több ezer kilométer távolságra eső, létfontosságúnak nevezett térségekben. Ezekben a fegyveres akciókban a különleges feladatok rpegoldására szánt gyorsreagálású csapatok magvát képező tengerészgyalogság (s természetesen a haditengerészeti légierő) játssza a főszerepet. Így volt Grenadában és így van ez Libanonban is. Az is nyilvánvaló, hogy Liba-1 nonban és Grenadában nem az amerikai nemzetbiztonság állítólagos veszélyeztetéséről, a külföldön élő amerikai állampolgárok védelméről, hanem egészen másról van szó. Ennek alátámasztására elegendő emlékeztetni arra, hogy a második világháború utáni évtizedekben számtalan esetben éppen az Egyesült Államok igyekezett a fegyverek erejével rákényszeríteni akaratát más népekre. Közvetlen, vagy közvetett katonai beavatkozásainak felsorolására több könyvoldal sem lenne elegendő, de azért a legjelentősebbek közül néhányat megemlítünk: 1945—1956 Fülöp- szigetek, 1946—1949 Görögország, 1946—1949 Kína, 1949—1961 Burma, 1950—1960 Peurto Rico, 1950—1953 Korea, 1954 Guatemala, 1954—1973 Vietnam, 1958 Libanon, 1959—1962 Laosz, 1961 Kuba, 1962 ismét Guatemala, 1964 Panama, 1965 Dominika. 1970 Kambodzsa, 1975 Angola, 1978 Zaire, 1979 Nicaragua, 1980 Irán, 1980—1982 Salvador. A régebbi és az újonnan keletkező válsággócokban mindenütt ott vannak az amerikai légi® és haditengerészeti egységek, sőt éppen jelenlétükkel és fokozódó aktivitásukkal magyarázható a robbanásveszélyes helyzetek kialakulása. A figyelmesebb szemlélőnek valószínűleg feltűnhetett az is, hogy a válságövezetek nagyjából egybeesnek az Egyesült Államok világméretű felvonulásának fő irányaival és az egyesített operatív parancsnokságok földrajzi elhelyezkedésével. Ez nyilván nem a véletlen műve, hiszen ezekben a térségekben vannak az USA létfontosságúnak kikiáltott nyersanyagforrásai. Így a helyi konfliktusokról aligha lehetne azt állítani, hogy spontán eseményekről van szó, amelyek a Föld mind nagyobb felületére terjednek ki, s egymással is kölcsönhatásban állnak, ahogyan erről Reagan elnök a libanoni és a közép-amerikai események kapcsán beszélt. A világon, s magában az Egyesült Államokban is, mind többen ismerik fel a Rea- gan-kormány politikájának veszélyeit, mind többen emelik fel szavukat a kalandor, az emberiség létét kockáztató magatartás Több mint ötvenmillió amerikai hangolta múlt vasárnap televíziós készülékét az ABC hullámhosszára, alhol „Másnap” címmel arról láthattak filmet, mi történne egy atomháború kirobbanása után. A közönség és a sajtó rendkívüli érdeklődése főként azt a félelmet tükrözte, hogy a téma, az atomháború lehetősége a jelenlegi világpolitikai helyzetben sajnálatosan időszerű, s hogy az Egyesült Államok kormánya nem tesz eleget a nukleáris katasztrófa megakadályozásáért. A „Másnap” a jelek szerint puszta kérdésfelvetésével is rendkívül kellemetlen a Fehér Háznak. Reagan elnök ezért külügyminiszterét, George Shultzot küldte az ABC stúdiójába, hogy közvetlenül az adás befejezése után a kormányzat stratégiáját mentegesse. Shultz minden igyekezete az aggodalom lecsillapítását célozta. Robert McNamara volt amerikai hadügyminiszter, aki ugyancsak nyilatkozott a tv-filmben érintett globális problémákról, üdvözölte az alkotást, mert, mint mondotta, meggyőződése, hogy az amerikai nép nincs tisztában az atomháború veszélyével. McNamara szerint a világban felhalmozódott 40 ezer atomfegyver mellett az „elrettentés” doktrínája tarthatatlan, ehelyett az atomfegyverek bevetésének kísértését és kockázatát kellene kiküszöbölni. Távol a csatatértől Nem tudhatják azt az új Hannibálok népei, hogy menynyivel könnyebb harci tűzben meghalni, mint megmaradni, s nézni harci tűzben. Ok véres szájjal ordíthatnak ki, bátorításul, egy vélt vagy igaz győzelmet, de mit csináljanak azok a kevesek, kiknek szivét egyformán rontja győzelem vagy vereség? Szebb a szomorúnál, pedig ma az a legszebb, ahogy ezek a néhányak mutatott bizakodással százképpen biztatják egymást. Testvérek, meg nem bolondult, s be nem rántott atyámfiai, ha már élünk, hazudjunk tovább egymásnak, biztassuk egymást, mi vagyunk a mai Romlás igazi hősei. 1915. aug. 22. Ady Endre ellen. Serfőző László 0 Beavatko. zás minden szélességi fokon. A Neue Zeit fotómontázsa.
