Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-27 / 280. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY Az újító és vállalkozó Szellemi területeken munkálkodó nemzedékem talán valamennyi tagjának meghatározó élménye volt Babits. A költő és esszéíró, a sikeres regények szerzője, a tudós szerkesztő egyaránt. Aki elolvasta az Európai irodalom történetét, a Tímár Virgil fiát, valamint klasz- szikus költőnk nehézveretű, hatásos verseit, s aki forgatta az általa szerkesztett Nyugat egyes évfolyamait, újra és újra vitákat kiváltó számait, annak utólag nem kell bizonyítani Babits nagyságát. Az újító költőét és a vállalkozó irodalomtörténészét, szerkesztőét. S azoknak sem, akik az ő halála utáni években, évtizedekben váltak szellemi felnőttekké, összeállításunkkal a halhatatlan alkotó előtt tisztelgünk, és egyúttal a mai érdeklődők figyelmét is szeretnénk ráirányítani arra, aki életének egy rövid,- ám élményekben gazdag szakaszát megyénkben — Baján — töltötte. V. M. » Borbás Tibor Munkácsy-díjas szobrászművész domborműve a mai naptól a bajai III. Béla Gimnázium épületét díszíti. (Pásztor Zoltán felvétele) Az ideiglenes helyettes tanár Babits életének egy meglehetősen rövid szakaszát töltötte Baján: mindössze kilenc hónapot. 1905 szeptemberében kapott ideiglenes helyettes tanéri kinevezést a helybeli cisztercita főgimnáziurrxhoz, s a tanév végén, 1906 júniusában már távozott is onnan. A Baján töltött év adatait Beliia György és Láng József gyűjtötte össze, még az ötvenes éveikben. A tavaly elhunyt Bella György posztumusz kötetében (Babits Mihály tanulóévei; Szépirodalmi Könyvkiadó) most isimét hozzáférhetőek az egykor szakfolyóiratban közreadott kutatási eredmények. A fél évszázad múltán még elérhető tanúk visz- szaemlébezései feketeruhás. kissé elhanyagolt külsejű fiatalembert idéznék, aiki sután eset,lett-botlott a bajai társaságban. A házigazdáék mindig népies vendégkoszorúja hol felszegnek, hol modortalannak találta a körükbe tévedt albérlőt, s fia,tál kollégájukat a cisztercita tanártársak is főleg mint folyton ügyetlenkedő vacsoravendéget őrizték meg emlékezetükben. A tanítványok — nyilván ugyanezekért a tulajdonságaiért, csak más nézőpontból — ridegnek, zárkózottnak látták. Érdekes, hogy magatartására még az udvarlás intim pillanatában is ez a merev visszafogottság volt a leginkább jellemző. Kollár Gizellá, a Hatholdas rózsáikért Balogh Gizijének modellje, így emlékezés sHéienetre: „Babits egyszer eljött hozzánk. A kertünkben néhány rózsatő állott, de mindössze egyetlen szál virág_ nyílott rajta. Babits megkérdezte tőlem, hogy kinek adnám azt oda. Senkinek, mondtam, mire ő otthagyva engem, elsétált a közeli erdőbe. Rövid idő után azonban visszatért, és ‘kezében egy nefelejcset tartott. Egyenesen felém,jött, és a virágot nyújtva csak ennyit mondott: — Tessék. De most ugye ideadja a rózsát? — Én nem tudtam meg. tagadni, a kérését, a nefelejcset pedig lepréseltem.” A bájai ismerősök által megőrzött képen mindössze ennyi látszik: „Azt, hogy már akkor költő volt, aligha tudta bárki is. Erről az oldaláról magam sem ismertem. Igaz, hogy tudtam egy-két verséről, de ez még nem bizonyította számomra, hogy költő. Írásait különben előlem is rejtegette.” Az egykori pap-tanár kolléga, Palotai Irén János szaval ezek, s világosan kitűnik belőlük, hogy az ideiglenes helyettes tanár igazi arcát hiába keressük a bajai kortarsak emlékeiben. Babits szemérmesen őrizte a maga külön világát, ahova „idegeneknek a bemenet tilos”. Márpedig a kisváros úri társasága épp úgy idegen volt a számára, mint a papi iskola tanári kara. Áz 1905. október 31 -én Kosztolányinak írt levélben külső életkörülményeit, szinte hivalkodó lekicsinyléssel tömörítve a tényeket, így jellemzi: „Veszekedem a gyerekekkel (ti. ,a tanítványaimmal), és iszom a papokkal (a kollégaiimmal): ez mindennapi sorsom.” Majd hozzáteszi: „Nem mondhatom, hogy környezetem ben nincsenlek intelligens emberek, azt sem, hogy abszolúte unatkoznék. De mégis roppíamt 'hiányokat érzék.” — Kiolvasható a levélből az is, hogy hiányérzetének legfőbb oka: a kiszakadás abból a szellemi közegből, amelyben utolsó egyetemi évei során oly jól érezte magát. 9 Ebben a Petőfi Sándor utcai házban lakott a költő. Töibb levél is tanúsítja, hogy ez a meghasonlás a Baján töltött hónaitok többségében ,Babits közérzetének alaptónusát adta. Ha tudpnjk, iTŐla, megértjük miért rejtegette verseit, és talán azt is. egyéniségéből miért csak a negatívumok hagytak nyomot bajai környezetében. A költői energiát is fenyegető válság leküzdéséhez Kosztolányi barátsága' segíti hozzá. A nála fiatalabb, de sok mindenben tapasztaltabb köitőtárs, aki egyébként túláradó egyéniségével is alaposan különbözik tői®, addig kéri, unszolja, hogy legalább neki küldje meg verseit, míg végül rááll, s március vége felé elküld egy kis válogatást Szabadkára. A jó barát ujjonga üdfvözli az „ifjúságtól és erőtől duzzadó írásokat”, s azonnal szervezni kezdi publikálásukat is. Elküldi őket Juhász Gyulának, megmutatja ismerőseinek. 1906. április 17-én ezt írja Babitsnak: „Szabadkán is több imádója van. Bámulják a nyelvét, eredetiségét és káromkodva szidják, miért nem lép már élő. Űigy látszik, nekünk kell kezünkbe venni az ügyét, s önt valósággal hajánál fogva kell kicibálni az irodalmi vásár szemetes piacára.” így történt. Igaz, hogy a Budapesten is végrehajtott Kosztalányi-akciók nyomán csak 1906 augusztusában jelent meg egy reprezentatív versesekor a Magyar Szemlében de hogy Babitsot újra „a különös ólmok s reményék titkos vontatóserege” vitte, vihette Bajáról távoztában, az ennek a jókor jött, energikus baráti segítségnek volt köszönhető. Furcsa, de igaz, s ezért végszóként leírhatom: a város, ahol álig élt, ahol — úgy tűnhet — csak önmagára tudott figyelni, mégis maradandó nyomokat hagyott Babits lelkében. Egy-egy művében meghökkentő pontossággal 'térnek vissza bajai élethelyzetek, helyszínek, ott megismert típusok. De ez már nem annyira a helyettes tanár -.portréjának része, mint inkább alkotáslélektani rejtély. Bálint László A költő Kiskőrösön Talán nem köztudott, hogy Babits a kiskőrösi Petőfi szülőházában is járt 1910-ben megjelent Petőfi- tanulmánya. Az 1912-i „véres csütörtök” hatására írta „Május huszonhárom Rákospalotán” című versét. Hogy senkinek kétsége ne legyen-, alig pár hét múltán prózában tette hozzá: „Én hű katonája akarok lenni a jövendő Magyarországnak, melynek igazságtalanságok, előítéletek és hazugságok helyett őszinteség, szeretet és szabadság lesz az alapja. Gyáva nem vagyok, ha új állapotot kívánni forradalom: forradalmár vagyok.” Nein véletlen, hogy éppen ezek után, közvetlenül Móricz Zsigmondot követően jött el Kiskőrösre, Petőfi szülőházába 1913. szeptember 17-én. A szülőház vendégkönyvébe az alábbi em léksorokat írta: Megfagy a szív, ha szeret S ha szeret megég. Igazat mondtál Te dicsőített. 1913. szeptember 17. Babits Mihály Az első két sor Petőfi örökérvényű megállapítása, a harmadik Babits Mihály véleménye. Istenes József Emlékkiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban BABITS MIHÁLY: Abból a kikötőből... Abból a kikötőből, a tornácból, lohol ifjúságomban az ifjúság madarai, lánykacagások csapódtak a joviális fehérszín loszlopakhoz — óh kövér nevető ház! akiből annyiszor indultam szürke hajnalban; aludt még,«aranyos Ilka néni; |sápadt színeikkel, lengve intett búcsút a kert... Kölcsön-kocsim előállt, kölcsön-bundám beült. Küszöbről Miska bácsi küldött, korholt, kehült; „Eredj ha nincs eszed már!” — iS a csípős szürkeségben lányszemek... óh iha maradnék. De én már mentem, már mentem át az alvó Szerelmién, székeséi kompon őt... Balladásan János ostorral mutOyatta a gólyát, a sast, és hogy.Kalocsa merre, vagy (mit tudom én!) Ka hasd? •Duna még nyergeletlen, nem ült még,rajta a híd. Olykor f ég iközt, ladikkal, tudott csak ástvinni a révész s a különös álmok & remények titkos vontató~serege ... iMily más ez a vasút, hol ma kávém szürcsölöm! S mily más bennem 'a lélek! utamban nincs öröm. iNem új remény vagy álom csábít már engemet, csak emlékezetétől futok a réginek. Mért is jöttem ide ívissza? Tán hogy a szűk jelen, mint mikor még jövő ,volt, újra szép és nagy legyen: de ahelyett a megnőtt múlt lett ikicsiny megint. .. S a bús vonat velem imint úszó jégtábla ing valami nagy jégzajlásban; házakat, életeket torlódni láttam lés tűnni mint ‘a kísérteteket. Hogy megtörpült a torony! milyen szűk lett a tér! Milyen roskadt a <tornác! is a rég-látott lányszemek, mint csillag, mely mogorva felhők között remeg, öreg arcokból néztek ... vagy elfeledt lámpafény, lassan .kialvó ... Miska bácsit is láttam én s karszékben Ilka nénit... sírtak és elhagytam őket újra, mint idegen hajó két vén Robinzont egy puszta szigeten, vagy mint a hajót, melyet már-már elnyel a tenger, elhagyja valaki, az ingó jégtáblán tovaúszva ... (1930. ápr.) * Az olvasók a költőket, írókat fizikai valóságukban is szeretik megismerni, ha másképp nem, akkor legalább fényképekről. Ennek az érdeklődésnek mély és valós pszichológiai okai vannak: az arc, a környezet megismerése kiegészíti és magyarázza az életművet, az írást, a holt betűt. A régieket lerajzolták, a „fényirás”, a fénykép feltalálása óta géppel rögzítik az arcot. Petőfi Sándorról még csak egyetlen dagerrotípia készült, Arany Já- nost már jobban ismerjük. A huszadik századiaknak már az egész életét végigkísérhetjük fényképeken. Babits Mihály születésének századik évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum most e költőnk életét tárja fel a róla készült fényképek segítségével. Gy. L. 0 Babits Mihály fiatal bajai tanárként testvéreivel 1905-ben. • Babits Mihály Komjáthy Aladár és Dienes Pál társaságában 0 Babits Mihály és Török Sophia 1912-ben. (Hauer Lajos reprodukciói) esküvői képe. BABITS MIHÁLY: Hatholdas rózsakert (Részlet) Micsoda éjek voltak! A csillagok bekúsztak az eget, mintha olt is egy óriás lugas volna, mely tüzes virágokkal kivirulva nyújtana kárpótlást a földi lugasok ^borulásáért. Ideienn az illet, mintegy vetélytárs nélkül maradva, átvette az uralmat a fénytől. Pedig nem is lett volna szükség rá, a levegő úgyis fűszeres volt. Fűszeres, forró és mégis fojtó,, fuldoklani lehetett nyár estéin tud lenni. Friss és mégis fojtó, fuldoklani hehetett benne, mint a gyönyörűségben. Elcsitult, ünnepélyes gyönyörűség! Mindenki önkéntelen halkan beszélt, mintha az óra nem bírná a hangos szót. Susogtak és egymáshoz hajoltak a közben ülőkön át, a szavak összekötötték és még szorosabbra vonták őket, különös témák merültek föl, amiket nappal senkinek sem jutott volna eszébe előhozni, a halálról beszéltek, a szerelemről, a végtelenségről és önmagukról. még a pletyka is borzongató mélységet kapott, szinte restellni kellett a bizalmasságot, melynek hullámai át-átcsaptak köztük, de a sötétség és szoros egyúttlét megóvott a restellkedés- tői, a pádon ülök összehúzódtak, s testileg is átvették egymás borzongásait. Franci melegen érezte magához nyomódni a Balogh Gizi szép, fiatal testét, aki cica módra kéjesen, s hízelkedve tör- leszkedett. A másik oldalon Irén sovány combja tapadt az övéhez, szinte * tüzelve a ruhákon át. Franci moccanni se mert a két tűz között, nem tuda a kezét hová tenni, csupa félénk vágy volt és szomorú Hiedelem. De hamarosan fölbátorodott. Gizi naiv tapadását nem merte sose különösebben viszonozni; ezt visszaélésnek érezte volna, s tudat alatt valóban veszélyesnek is. De a sötétben szinte mindegy volt, kit ölel, s lassanként azon vette észre, hogy közte és Irén között különös megértés van némely kölcsönös játékokat illetőiig; maga se tudta, ki kezdte, és hogyan? Kigyulladt >fantáziájában inkább Gizire gondolt, miközben keze az Irén kezét szorongatta, vagy kissé csontos, de szép formájú térdére csúszott, vagy titkon átölelte csípőjét. Mindez hallgatólagosan és az éjszaka leplében történt, anélkül, hogy valaha egyetlenegy szóval is céloztak volna rá, vagy egyetlen csók is esett volna köztük. Mikor Franci, néha jó későre, hazakísérte a lányokat, először mindig a Baloghék utcája felé kerültek, s aztán kettesben mentek vissza Irénékhez. A kisváros aludt már ilyenkor, léptük visszhangot vert a holdvilágos kövezeten. De árnyékuk nem hajolt egymáshoz. Ügy mentek, kellő távolságban, s immár közömbös tárgyakról csevegve, mint jó társaságbeli ismerősökhöz illik. Egy nap valami környéki vihar után hirtelen lehűlt a levegő. Estefelé a lányok fázni kezdtek, s Ilka néni nagy keszkenőt hozatott ki. Gizi kényeskedve, kacéran pályázta be villát, mintha egy karon ülő babát öltöztetne. Franci nem mulasztotta, el a kötelező bókot: — Nekem nem ad abból a kendőből? Én is fázom. — Dehogynem adok, Francika! Isten ments, hogy én legyek az oka, ha megfázik. — Egy anyás mozdulat, s a kendő Franci köré kanyarodott, noha ő épp indult már a szobájába felöltőért. — Testvériesen megosztozunk. Vigyázzon, le ne rántsa rólam! Tudja mit, megkötözzük. — S elöl összekötötte csomóra, hogy a nagy kendő szorosan egymáshoz fogta kettejüket, mint egy közös, meleg takaró. —- Meg ne fázzon, Francika! — Nem lenne jobb bemenni, gyerekek? — Nem, nem olyan nagyszerű itt! Hol késik ez az Irén? Irén épp ezen a napon késett. Franci alig várta, feszélyezett volt és izgatott nélküle a Gizi meleg kendője alatt. Bénának és félszegnek érezte magát, alig tudott figyelni a társalgásra. Már egész sötét volt. Végre megjött Irén, s egyszerűen leült szokott helyére. Franci mellé, a másik oldalon. Franci azonnal átölelte, ideges mohósággal s nyilván sokkal merészebben, mint máskor, mert a leány megütödött tekintetet vetett rá, amit eddig még sohasem tett, s hirtelen fölállott. — Menjünk be! — mondta. — Igazán hideg van. Másnap Franci kivételesen egyedül találta Ilka nénit. Baloghék a szőlőbe rándultak ki. Irén pedig meghűlt, és otthon maradt. Ilka néni meg is látogatta, éppen tőle jött. — Harminckilenc fokos láza van szegénynek. Nem lett volna szabad este leülnie a filagóriá- ban. Persze, neki már nem jutott a kendőből... — Oly rövid ideig ült ő köztünk! — dadogta Franci kissé zavartan. — De maga ezt a kis időt is fölhasználta, ugye? Nono, gyermek, nem kell azért fülig pirulni ... Csak jegyezze meg, hogy én mindent tudok. Akar egy kis kávét? Megkóstolja a friss kalácsunkat? Franci gépies tehetetlenséggel tolta csészéjét a kávéskanna elé, s közben legjobban szeretett volna menekülni. Szerencsére vendégek érkeztek. Barinovicsné, Tardits, az orvos a nővérével és mások. Franci korán fölkelt, szökni akart. De Ilka néni észrevette, átadta a kártyáját, és utánament a tornácra. — Nem kell azért elkeseredni, Francikám. Nekem muszáj figyelni Irénre, ő az én védelmem alatt áll. Magát nem érheti semmi baj. Maga legfeljebb áthelyezteti magát, és nem történt semmi. De a szegény leányt mindjárt kibeszélik. Franci egész odáig volt, hogy kis játékai ilyen komoly színben tűnhetnek föl. Nem tudta, mit gondoljon. Irén beszélt-e vagy Ilka néni láthatott tegnap este valamit? Mások is láthatták... De az a gondolat, hogy Irén napról napra megtárgyalta Ilka nénivel az ö rejtett mozdulatait, és sötétben való egyetértésüket, még elviselhetetlenebb és megalázóbb volt. — Irén mindent elmond nekem — folytatta Ilka néni, mintha felelni akarna kételyeire. — Maga nem ismeri Irént, kedvesem. — S Francinak nagy bámulatára azt kellett hallani, hogy az ügyes és fölényes Irén igazában gyámoltalan, mint egy gyermek. Nincs ellenállása. Mindenki azt tehet vele, amit akar. Szüksége van a védelemre. Es a bizalmas tanácsadóra. Franci úgy ment el, mint akit megleckéztettek, mert visszaélt egy nő gyengeségével. Másnap nem is mert benyitni Ilka nénihez. Tolvajmód osont ki szobájából, percekig hallgatózva a saját ajtaja mögött, meglesve, mikor üres a tornác. Magányos, hosszú sétát tett, s fáradtan és szótlanul ült este a vacsoránál..
