Petőfi Népe, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-11 / 240. szám
Életmentők kitüntetése Még a nyáron történt, a Szelidi-tavon. Július 21-én, hűvös, szeles időben két pécsi lakos, Gyarmati Mária és Papp Ágota úszni indult. Az erős hullámzásban a tó közepén Gyarmati Mária vizét nyelt, nem kapott levegőt és a víz alá merült. Társa, miközben próbálta őt fenntartani, sőt igyekezett a part felé húzni, segítségért kiáltott. A kiáltásra Egri Pál szolnoki lakos PETŐFI NÉPE Százötven évvel ezelőtt, 1831. október 11-én született iBaján, is 1867. december 12-én, 34 éves ikorában halt meg Budán Csanády István, az egykori bécsi udvari kancellária gyorsír ója, a Bécsi\ Magyar Gyorsíró Egylet alapító tagja, alelnöke. A reformtörekvések egyik legelső munkása és a Markovits-rendszer egyik úttörője hazánkban. A bajai gimnáziumban már 1864-ben szervezett gyorsirótanfolyamot. Sírkövén, amely megőrzésre a tabáni temető megszüntetésekor az Országházba került, a feliratot gyorsírási jelekkel vésték be. * Hetvenöt évvel ezelőtt, 1908. október 11-én született, és 29 éves korában, 1937-ben halt meg Alexandru Sahia román elbehabozás nélkül a vízbe vetette magát és a bajbajutott nőkhöz úszott. A férfi az időközben odaérkező Csehi János horgász csónakjába emelte a már magatehje- tetlen Gyarmati Máriát — Papp Ágotát pedig a horgász helyezte biztonságba. Egri Pálnak és Papp Ágotának az életmentés során tanúsított önfeláldozó magatartásáért a Magyar Népköztársaság Életmentő Emlékérmét tegnap nyújtotta át Kecskeméten dr. Gajdócsi István megyei tanácselnök. szélő. Parasztszülök gyermekeként katonaiskolába került, majd beiratkozott a bukaresti jogi karra, s egyidejűleg több avantgardista folyóirat munkatársaként is tevékenykedett. Bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, miközben számos Írása jelent meg különböző haladó lapokban. A királyi Romániában haladó szellemű írásai, kommunista politikai hitvallása miatt gyakran perbe fogták; fiatalon tüdöbajban halt meg. Életműve nem terjedelmes, de igen értékes, amely « szocialista román prózairodalom egyik kiemelkedő egyéniségének mutatja. MŰSOR Október ll-«n, kedden: ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Molnár Ertk-taremban IS Órakor: Kertbarátkor. Szüret utáni tennivalók must- és borkezelés. Előadó: Müller Jenőt A színházteremben I» órakor: a SUMMASOK NÉPTÁNCCSOPORT ÉS A TÉKA EGYÜTTES KÖZÖS MŰSORA. A GAME klubiában 19.-30 órakor: Táncház. MOZI KECSKEMET Városi mozi: tél « órakor: HÜVELYK PANNA. Japán film. Háromnegyed S és t órakor: AZ UTOLSÓ METRO. Francia film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: LANGUSZTA REGGELIRE. Olasz film. Fél S és lél I órakor: FILMMÚZEUM. VÁMPÍROK BALJA. Amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 9 és I órakor: LANGUSZTA REGGELIRE. Olasz film. Stúdiómozi: l órakor: hamu és GYÉMÁNT. Lengyel film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A RÓKA ÉS A MEDVE. Szovjet film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE. Szín<53, magyarul beszélő amerikai ralzfltm. Háromnegyed 9 ás 8 órakor: visszaesők. Színes, magyar fUm. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és I órakor: AZ IDŐ URAI. Színes, magyar-ófrancia ra1z- játékfilm. I órakor: JOBB MA EGY NO, MINT TEGNAP HÁROM. Csak 18 éven felülieknek! Színes. magyarul beszélő francia film. KISKOROS Petőfi mozi: szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4, 8 és I órakor: A KÉT RODEOS. Színes, magyarul beszélő NDK film. RAJA Uránia mozi: fél 4, fél ( és fél 8 órakor: BOMBANO. Csak 1« éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő amerikai vígjáték. Központi mozi: 4 órakor: HOTÜN- OÉR. Színes, magyarul beszélő szovjet mesefllm. Csak 8 órakor: SZAMURÁJOK ÉS BANDITÁK. Kétrészes, színes japán film. Csak 18 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: T órakor: VIGYÁZZ, HA JÖN A VIZIT! Színes, magyarul beszélő csehszlovák film. Szüreti mulatság Halason • Szinte • n»p minden órájára jutott esemény, látványosság » kiskunhalasi szüreti mulatságon, amelyet szombaton rendeztek meg. Kertészeti kiállítás, divatbemutató, együttesek, zenekarok hangversenye — és természetesen az immár hagyományos felvonulás, amely a lovasiskolától a Park Áruházig, majd a megújult Kossuth Lajos utcán haladt a Lenin térre. A régi szüretek hangulatát a jelen városlakó emberének híven szemléltették a lelkes fiatalok e színpompás felvonulással. (Kispéter Imre felvétele) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Közlekedési balesetek Bács-Kiskunban az elmúlt hét végén 13 közúti közlekedési baleset történt — kettő halállal, négy súlyos, hét pedig könnyű sérüléssel végződött — amelyek közül hármat ismertetünk részletesebben. Solt külterületén október 9-én Németh Lajos 50 éves alkalmi munkás (Solt, Dobó I. u. 6.) kerékpárját ittasan tolta át az úttest menetirány szerinti bal oldalára, apiikor egy féktávolságon belül levő személygépkocsi elütötte. Az autót Méhes Miklós 28 éves betanított hegesztő, Dunaújváros, Dimitrov u. 2. szám alatti lakos vezette. A baleset következtében Németh Lajos olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Nemesnádudvar külterületén Kákonyi Nándor 19 éves autószerelő (Nemesnádudvar, Petőfi Sándor u. 102.) személygépkocsijával gyorshajtás következtében egy jobbra ívelő útkanyarban kisodródott, majd a bal oldalon egy fának ütközve felborult. A gépkocsi egyik utasa, Horváth Zoltán 16 éves szakmunkástanuló (Nemesnádudvar, Petőfi S. u. 8.) olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A vezető és további két utas súlyos sérülést szenvedett. Tiszakécske külterületén Csá- nyi László 31 éves gépkocsivezető (Budapest, X. Gergely u. 83.) tehergépkocsival egy másik teherautó vontatása közben elütötte az előtte az útpadkán kerékpárját toló Oláh Ágnes 11 éves általános iskolai tanulót (Tiszakécske, Széchenyi út 7.). A kislány súlyosan megsérült. „Mi legyen a neve?" — október 20-ig Szeptember 1-én „Mi legyen a neve?" címmel közöltük, hogy a megyei tanács egészségügyi osztálya névpályázatot hirdetett a kecskeméti Széchenyivé- rosban épülő szociálisegészségügyi központ elnevezésére. A pályázatra, szerkesztőségünk címére a megye különböző településeiről eddig ötven olvasónktól kaptunk névjavaslatot. A levélírók — nemcsak idősebbek, fiatalabbak is —, átérezve a társadalomnak az időskorúak iránti áldozatkészségét, meglepően sok jó, találékonyságra valló névajánlatot küldtek. Egyik-másik olvasónktól hat-tízféle javaslat is érkezett. Valamennyit átadtuk a megyei tanács egészségügyi osztályának, amely úgy határozott: az értékelésnél figyelembe veszik azoknak az ötleteit is, akik legkésőbb október 20-ig el- iuttatiák nályázatukat szerkesztőségünkhöz. A jelige változatlan: „Mi legyen a neve?" Mikroelektronika a gépiparban „Mikroelektronika a gépiparban” címmel háromnapos kiállítás és ankét kezdődött tegnap a Ganz-MÁVAG Művelődési Központban. A mikroelektronika fejlesztése 1981 óta kiemelt kormányprogram, és a mostani rendezvényeken — amelyet a Gépipari Tudományos Egyesület más egyesületekkel és szervekkel közösen rendez — a mikroelektronikai robotok, PLC-k (programozható logikai vezérlők) és mikroprocesszorok ipari alkalmazására láthatnak konkrét példákat az érdeklődők. A Magyarországon forgalmazott fontosabb PLC- típusok nemcsak megtalálhatók, hanem meg is rendelhetők a kiállításon. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, október 9-1 szám. Jól halad a búza és a rozs vetése (Bács-Kiskunból a szüretről tudósít az MTI.) — Galéria Kecskeméten (Karáth Imre felvétele.) Népszava, október 9-1 szám. A kedvező időjárásban jól halad a betakarítás. (Az országos körképben a kalocsai fűszerpaprika-betakarításról is szó van.) Népművelés, 9. szám. Ho- rák Béla: A közlekedésre nevelés. Módszertani és szervezési ismeretek. Jegyzet a népművelő köziekedé, si szakreferensek részére. (A szerző a Bács-Kiskun megyei művelődési központ főelőadója.) MHSZ Élet, 19. szám. Mező István: Megvédte első helyét. (Rövid beszámoló a BRG kecskeméti modellező klubja által szervezett országos bajnokságról.) Népi Ellenőrzés, 10. szám. Rövid hírek: Szvorénv Jánost választották a Bács- Kiskun megyei NEB elnöké, nek. — A vadásztársaságok működését vizsgálta a Kalocsai NEB. MAI MŰSOR TV I. MOSOR: l.»S: Idősebbek la elkezdhetik. 8.19: Iskolatévé: Fizika (Alt. lak. 1. oszt.). Galvánelemek 8.49: Deitácska. A tájékozódás története 9.99: Francia nyelv. Royez le* bien- venus! La femme d'lnterlerur a l’étranger SZ s.JO: Magyar irodalom (ált. lsk. alsó tagozat). Tündér Erzsébet SZ 9.48: A nomádok. SZ Angol—törölt koprodukció (lám.) 19.18: Semmelweis. Olasz filmsorozat, 8/1. rész SZ 11.19: A kormeghatározás módszerei Amerikai rövidfilm (lám.) SZ 11.88: Képújság 18.99: A magyar dolgozat. A fogalmazástanítás lehetőségei 18.89: Deitácska. Az állatok szaporodása 18.19: Orosz nyelvgyakorlás. Játszik a krokodil 16.88: Kreatív játékok. Adni, kapni jó! Zenélő szerszámok SZ 18.80: Hírek 18.85: Kuckó (ism.) SZ 17.80: Örökzöld dallamok. 18.09: Képújság 18.95: Nemcsak nőknek! 18.80: Reklám 18.85: Dél-alföldi krónika. A szegedi körzeti stúdió műsora 18.38: Reklám 18.19: Esti mese SZ 11.89: Tv-híradó SZ 89.99: Kórház a város szélén. Csehszlovák filmsorozat. SZ. 8019. rész: 81.95: Stúdió ’88. SZ. 88,05: A nevem? Krénusza István. Portréfilm 88.18: Utcalablrlntus. Változatok egy témára. A KISZ Kísérleti Filmstúdió dokumentum-játékfilmje 88.40: Tv-hlradó 8. SZ TV II. MOSOR: 89.99: Bartók Béla: Concerto SZ 80.40: Autó-motorsport. SZ. A Tele- sport technikai magazinja 81.99: Tv-híradó 8. SZ 81.80: Reklám , 81.88: Jogos önvédelem. Francia tévéfilm SZ 88.50: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 14.20: Műsorismertetés 14.25: Jugoszlávia—Norvégia EB-selej- tező labdarúgó-mérkőzés 13.30: Tv-híradó magyarul 15.55: Tv-ntradó szerb-horvátul 16.15: Kaland. Gyermekműsor 18.45: Bajnoki kosárlabda-mérkőzés 18.13: Literatúra 18.45: Szórakoztató zenés műsor 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó magyarul 80.00: Vajdaságon át 20.15: Lottó-sorsolás 20.55: Kés a fejben. Nyugatnémet Játékfilm 22.50: Tv-hlradó '2. szerb-horvátul KOSSUTH: I. 87: Magántőrténelem (lám.) 8.87: Zenekari muzsika 9.44: Játsszunk a billentyűkkel! A Gyermekrádió műsora (lsm.) 10.05: MR 19—14. Iskolák — őrsök — barátok 19.35: A Szkopjei Rádió Napja. Rádiószínház: Magányosok. Jordan Dob- renskl hangjátéka II. 18: Népdalok az Alföldről 11.39: A kápolna titka. Galgóczl Erzsébet regényének rádióváltozata, VIII/4. rész (ism.) 12.45: Törvénykönyv 13.00: A Rádió Dalszínháza: A szépség nem minden. Zenés játék 14.40: Élő világirodalom 13.9$: Bende Zsolt operafelvételelböl 15.88: Nyitnikék — kisiskolások műsora (lsm.) 16.00: Népzenei Hangos Újság 16.40: Händel: A-dúr concerto grosso 17.03: Demokráciát tanulni. Riport 17.30: Debussy: Bllitis-dalok 17.45: A Szabó család U.15: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik 13.50: A RádiOszinház bemutatója: Az állam. Marót! Lajos színművének rádióváltozata 82.80: Tíz perc külpolitika 82.30: Palánkay Klára Verdi-felvéte- leiből 82.(7: Kockáztattam " - - 2 88.57: A Busch-vonósnégye* Játszik 9.10: A Philip Jones rézfúvósegyűt- les játszik PETŐFI: 8.05: A szkopjei rádió napja. Népzene Szkopjéból 1.89: Tíz perc külpolitika (lám.) 8.35: Társalgó. Irodalomkedvelőknek 10.00— 12.85: Zenedélelött 18.85: Gyermekek könyvespolca 12.35: Melódiakoktél 13.85: Látószög 13.30: Horgonyt föl! Sszak-amerlkai gyermekdalok 14.00: Operaslágerek 14.35: Tánczenei koktél 15.00: Közvetítés a Magyarország— Anglia EB-selejtező labdarúgó-mérkőzésről 15.50: Könyvről könyvért. 14.90: A szkopjei rádió napja. 16.35: Csúcsforgalom 18.00: Disputa — arról, hogy ki viseli a nadrágot? Az Iskolarádló műsora 18.35: Magyar művészek operettfel vételeiből 19.07: Tizenkét szék. Ilf éa Petrov regénye rádióra alkalmazva, XII19. 19.36: Csak fiataloknak! 29.35: Gramofonalbum. Nemes András műsora 81.15: Tudományos könyvmozaik 21.85: Újdonságainkból. Külföldi táncdalok 82.95: Nótacsokor 83.89: A mai dzsessz. Chick Corea felvételeiből, II. rész HÍREK - HÍREK naptar 1983. október 11., kedd Névnap: Brigitta Napkelte: 3 óra 86 perc Napnyugta: 17 óra 05 perc Holdkelte: ll óra .19 perc Holdnyugta: 20 óra 07 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Nyugat, délnyugat felől felhősödéi várható, és főleg a, Dunántúlon előfordul eső, záporeső, helyenként zivatar ás. Többfelé lesz élénk, időmként erős a délnyugati szél. Hajnalban I—2 helyen köd képződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 14, 17, déLkeleten 18, 23 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorolúgiai Obszervatórium éa • Bajai Meteorológiai Állomás Jelenti: Október 9-én Kecskeméten a középhőmérséklet 11,8 (az 80 éves átlag 12,2), a legmagasabb hőmérséklet 19,1 Cél- slus-fok volt, a nap 3 Órán át sütött és 4,6 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 6,6, 13 órakor 18,4 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 6,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1981,3 millibar (emelkedő) volt. Október 9-én Baján a középhőmér- •éklelt 18,6 (az 30 éves átlag 11,7), a legmagasabb hőmérséklet 20,6 Celsius- (ok volt, a nap 1,3 órán át sütött és 6,1 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 7,6, 13 órakor 14,8 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 6,2 fok, a tenger- szintre átszámított légnyomás 1981,6 mUlibar (emelkedő) volt. Gyorsasági motorverseny az M5-ösön Az Országos Gyorsasági Motor- kerékpár Bajnokság 2. fordulóját rendezi a Bp. Honvéd Petőfi Sportegyesület és a Tápióbicskei Április 4. Mgtsz Sportkör az új M5-ös autópályán október 15— 16-án. A versenyen a teljes hazai élmezőny részt vesz, köztük Drapál János, a 125—250 kom-es géposztály versenyzője, többszörös BBK- és VB-futamgyőztes. A hazai versenyzők mellett indulnak NDK-beli, csehszlovák, lengyel és szovjet motorosok. A futamok mindkét nap 11 órakor kezdődnek. A vasárnapi motorverseny után Forma Easter autóverseny kerül lebonyolításra. — Hőlégballon-találkozó. Hétfőn öcsényben megkezdődött a III. nemzetközi hőlégballon-találkozó, amelyen nyolc ország csapatai vesznek részt. Az őcsénvi repülőtéren tartott ünnepélyes megnyitón Kovács János, a szekszárdi Városi Tanács elnöke köszöntötte az angol, csehszlovák, francia, magyar, NSZK-beli, svájci, svéd és osztrák versenyzőket. Amíg a ballonosok készülődtek az első felszállásra, a közönségnek műrepülők tartottak bemutatót. A gyerekek örömére Szabadtéri függő szertartó máaióállvány — ez a „kacifántos" neve a képen látható összetett sportszernek. Am nem ez a fontos, hanem hogy — mint a hercegszántói általános Iskolában Is — * fiatalok órarend szerint ét kedvűkre sportolhatnak a tetszetői állványrendszeren — Vonatpótló autóbuszok. A MÁV kiskunhalasi körzeti üzemfőnökségének tájékoztatása szerint mától október 14-ig Kiskun- majsa és Kiskunfélegyháza állomások között 7.25 órától 14 óráig vonatpótló autóbuszok közlekednek —, amelyekre a megváltott vasúti jegyek érvényesek. Az autóbuszok a jászszentlászlói állomás mögött, a közúton állnak meg. — CALCUTTÁTÓL A HIMALÁJÁIG. Indiai útibeszámolóval kezdődik a TIT földrajzi szabad- egyeteme október 14-én 16 órakor a kecskeméti Tudomány is Technika Házában. A Calcuttától a Himalájáig című nyitóelőadást dr. Móczár László egyetemi tanár tartja. — Egészségügyben dolgozó fiatalok tanácskozása. A KISZ KB Értelmiségi Fiatalok Tanácsa október 7—10. között országos felkészítő tanácskozást tartott Siófokon az egészségügyben dolgozó KISZ-vezetők részére. A napirenden az egészségpolitika időszerű feladatairól, és a jövő tennivalóiról esett szó. A résztvevőknek bemutatták a számítógépek egészségügyi alkalmazhatóságát is. KENŐPÉNZ... — Mit gondol, atyám, ha egymillió dollárt adok ön- nék, üdvözülök? — kérdezte a paptól a haldokló mtl- Uamos. — Nem tudom, de megpróbálhatjuk. 3. MOSOR: * I. II. 9.909.39: Iskolarádió I. 30: Francis Goya gitározik 19.00: Barokk kamarazene II. 03: Külpolitikai könyvespolc 11.20: Ferencslk János Liszt-műveket vezényel 18.32: Zenekart operarészletek 13.97: Századunk zenéjéből 13.47: Irodalmunk a felszabadulái után 14.37: Kamarazene 14.00: A szkopjei rádió napja. Könyörgés megválásért. Zslvko Csln- go elbeszélésének rádióváltozata 19.20: A Magyar Rádió é* Tele vízin énekkara énekel 16.43: Labirintus. Zenés rejtvény 17.09: Jan Peerce operaáriákat énekel 17.30: Harminc perc alatt a Föld körűi. Nemzetközi magazin 18.00: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből 11.03: Két hangon. Horgas Béla és Levendel Júlia — a sötét-tiszta Köl- cseyről (lsm.) 19.35: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót. Kovács Dénes (hegedű) és a Corelli Kamarazenekar Bach-hangverse- nye Kb. 80.85: Külföldi tudósoké a szó Kb. 80.45: A hangversenyközvetít** folytatása Kb. 81.20: Operaáriák és kettősök 18.08: Eszmecsere — a klasszikus regény változásairól (lsm.) 28.31: Budapesti beszélgetés Paul Arms zeneszerzővel Holnapi lapszámunkból íLé Sajtóposta összeállításunkban a többi között arra találunk választ, miért vágtak ki a kiskőrösi Baj- csy-Zsilinszky utcában néhány fűzfát, s jogos volt-e az az olvasói kérés, járjunk utána, miért kínálnak időnként furcsa szagú húsárut a helyi élelmiszerboltban. Ugyancsak a negyedik oldalon, a Baján működő munkaerő-szolgálati irodáról készített interjúban olvashatunk arról, hogy olykor-olykor mégis csak találkozik a vágy a valósággal, a kívánság a lehetőséggel. Az ötödik oldalon a Kecskeméti Katona József Színház társulatának életéről, az évadkezdés nehézségeiről Gyurkó Lászlóval, a vezető dramaturggal folytatott beszélgetést olvashatják. Szerkesztőségi ügyelet: hétfőtől péntekig naponta 9 és 18. szombaton 9 és lt óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 20-111-es telefonon, valamint a 26-216-os telexszámon. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 86-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét. Külső-Szegedt út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-835 X.