Petőfi Népe, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-12 / 241. szám

\ Várható időjárás ma estig: Felhőát- vonulásókből szórványosan fordul elő záporeső. A megélénkülő déli, délnyu­gati szél északnyugatira fordul és gyakran meg is erősödik. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 12, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 13 és ,18 fok között alakul. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IDŐJÁRÁS AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXVIII. évf. 241. szám Ára: 1,40 Ft 1983. október 12. szerda Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának ülé­sét október 12-re összehívták. A Politikai Bizottság javasolja a Központi Bizottságnak, hogy vi­tassa meg a nemzetközi kérdések­ről szóló beszámolót, a szakszer­vezeti munka fejlesztésével és a párt feladataival foglalkozó állás­foglalás-tervezetet, a járások meg­szüntetésére, a helyi párt- és álla­mi irányítás fejlesztésére vonat­kozó javaslatot, valamint az idő­szerű gazdasági kérdéseket tár­gyaló tájékoztatót. (MTI) Losonczi Pál Ciprusra utazik Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Szpirosz Kiprianunak, a Ciprusi* Köztársaság elnökének 'meghívására a közeli napokban 'hivatalos látogatásra Ciprusra ■utazik. (MTI) ESZMECSERE AZ IDŐSKORÚAK HELYZETÉRŐL család hozzájuk hasonlóan mások is szívügyüknek éreznék az idősek­kel való törődést. Kétségtelen, hogy a vöröske­resztesek, az úttörők ás a KISZ tagjai is sokat tesznek, de — ál­lapították meg a tanácskozás résztvevői — sajnálatosan kevés szép példát mutathat fel az ifjú­sági mozgalom. A kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola mintájára más oktatási intézmé­nyek is ösztönözték tanulóikat, a környékükön lakó idősek patro- nálására, meglátogatására. An­nál is inkább, mivel a jelenleg megyénkben élő 121 ezer nyug­díjas jórésze nem szorul ápolás­ra, de szüksége van a fiatalok jelenlétére, társaságára, a velük való beszélgetésre. Semmiképpen sem szabad azon­ban megfeledkezni a család fele­lősségéről — summázták véle­ményüket az országos munkabi­zottság tagjai. Arról, hogy bár a társadalom mind nagyobb össze­fogással és áldozatokkal igyek­szik gondoskodni az idős embe­rekről, ez elsősorban a gyerekek, unokák kötelessége. Bizonyos, hogy sokakat erre nem kell fi­gyelmeztetni, sokaknak a lehető­ségük szűkös — például a beteg szülő gondozása idejére nincs táppénz —, ám legtöbbször az utódok szemléletében, magatar­tásában van a hiba. Pedig ho­gyan tudná egy egész társadalom magára vállalni az időskorúak helyzetének javítását, ha az egyé­nek, a közvetlen hozzátartozók szeretete, törődése hiányzik? Sok egyéb feladat meghatározása mellett éppen ezért jelölték meg egyik legfontosabb célként a munkabizo.ttság tagjai a társa­dalmi tudatformálást. Olyan köz­szellem kialakítását, hogy min­denki érezze: az idős szülők tá­mogatása, gondozása nemcsak jo­gi kötelesség. K. K. EGYIPTOM A TÍZSZERESÉT KÉRI Túlteljesíti exporttervét a parkettagyár A Kecskeméti, Parkettagyártó Vállalat 1981. ja­nuár elseje óta önálló, korábban az ÉFFÁ-hoz tar­tozott. Akkoriban akadtak szép számmal kétke­dők, akiik úgy vélték: nem tud majd megállni a lá­bán,. Szerencsére nem nekik lett igazuk, ndhai a parkettagyár jó ideig anyagellátási és értékesítési ©ondóikkal küszködött. A különválás után egy évvel újabb változás tör­tént. A vállalat felügyeleti szerve Immár nem az Építésügyi és Városfejlesztési, hanem a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Minisztérium. Következ­ménye: jelentősen megjavult az alapanyag-ellátás, és ami legalább ilyen örvendetes: a beruházók, a 'lakásépítők ismét fölfedezték a szalagparkettát, méghozzá nem csupán belföldön, hanem a tőkés or­szágokban is. A gyár háromféle parkettát állít elő. A legnagyobb mennyiséget szalagparkettából, de jelentős a csap­hornyos és a mozaikparketta részaránya is. A ter­melési érték az idén nyolcmillióval haladja meg az elmúlt évit. Aimii pedig a tőkés exportot llileti, az a következőképpen alakult: 1980-ban 16 millió fo­rintot tett ki, egy évvel később 28 millióra rúgott, 'tavaly pedig meghaladta a 36 milliót. A Kecskemé­ti Parkettagyártó Vállalat az idén túlteljesíti ex­po, rttervét és 50 millió forintot érő terméket érté­kesít Finnországban és más tőkés országokban. A gazdálkodás minőségének mutatója, a nyereség hűen tükrözi a fejlődést: 1980-ban még csak két­millió volt, egy évvel később már elérte a 8 imil- üót, az idén pedig — várhatóan — 17 millió forint körül alakul. Hogy a folyamat töretlen, maradjon, a vállalat igyekszik tovább bővíteni tőkés export­ját. Az idén például 3000 négyzetméter normál par­kettát szállítanak Egyiptomba, de ezt a mennyisé­get jövőre meg lehetne tízszerezni, a partnerek igé­nye alapján. Kereslet vah, a minőséggel sincs baj, csupán a gyártókapacitás szűkös. S mivel a vevők egyre igényesebbek, elkelne egy korszerű zsiugor- főliás csomagológép is. S. B. ® A szalagparketta-gyártás egyik fontos — és a minőséget jelentősen befolyásoló — mozzanata a felület simára csiszolása. Dukál József gépével ezt a műveletet végzi. A gondoskodás elsősorban a kötelessége Egy irodahelyiséget átalakítva — a munkát és az anyagiakat teljes egészében vállalva — szo­ciális otthont akar létrehozni az uszódi termelőszövetkezet. Van-e ennek valamilyen jogi akadálya? Ügy tűnik nincs, de ha mégis — nyilatkozta az ügyben megkere­sett minisztériumi vezető —, ak­kor azt egy tollvonással meg kell szüntetni! Sajnos, nem minde­nütt vélekednek így a segítő szándékot gyakran keresztülhúzó, bürokratikus előírásokról. Saj­nos. sokszor kellett csatát vívni­uk a termelőszövetkezeteknek, hogy kellőképpen gondoskodhas­sanak idős tagjaikról. Mennyivel előbbre lennénk, ha hadakozás helyett az időt és energiát a jó ügyre fordíthatták volna, illetve fordíthatnák, mert hasonló gon­dok még ma is adódnak. A Hazafias Népfront Országos Elnöksége Időskorúakkal Fog­lalkozó Országos Társadalmi Munkabizottságának tagjai — a tegnap Kecskeméten tartott ülé­sen — számos példával érzékel­tették, hogy egyes rendeletek mi­ként mondanak ellent a célnak, az öregekről való gondoskodás­nak. Ami természetesen nem szű­kíthető le csupán a szociális tá­mogatásra vagy az ápolásra, de országosan — s megyénkben is — a külterületen, magányosan élő, elesett emberek sorsa a leg­főbb probléma. Éppen ezért di­csérendők a termelőszövetkeze­tek kezdeményezései, törekvé­sei s az lenne az örvendetes, ha © Hangulatos, barátságos a társalgó a kecskeméti Jókai utcai öre­gek Napközi Otthonában. A TÁRGYALÁSOK A TELJES NÉZETAZONOSSÁG JEGYÉBEN ZAJLOTTAK Lázár György hazaérkezett Prágából Prágában tegnap közös közle­ményt tettek közzé Lázár György­nek, a Minisztertanács elnöké­nek a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban tett látogatásá­ról. Lázár György, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnöke Lubomir Strougalnak, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság kormánya elnökének meg­hívására 1983. október 10—11-én hivatalos baráti látogatást tett a Csehszlovák Szocialista Köztár­saságban. Lázár Györgyöt fogadta Gus- táv Husák, Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizott­ságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke. A szívélyes, baráti légkörben vég­bement találkozón kölcsönösen tájékoztatták egymást a szocia­lizmus építésének tapasztalatai­ról, véleményt cseréltek a két or­szág kapcsolatairól, és a nem­zetközi helyzet időszerű problé­máiról. A miniszterelnökök megbeszé­léseiken értékelték a magyar— csehszlovák kapcsolatok helyze­tét és áttekintették távlati fej­lesztésük feladatait. Hangsúlyoz­ták, hogy a két ország sokoldalú együttműködése minden terüle­ten gazdagodik a marxizmus—le- ninizmus és a szocialista interna­cionalizmus elvei alapján, a ba­rátsági, együttműködési ás köl­csönös segítségnyújtási szerző­dés szellemében. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország gazdasági (Folytatás a 2. oldalon.) Színházi évadkezdés (5. oldal) Kedd délelőtt még szusszan­ni sem volt ideje a kecskeméti színház pénztárosának. Tucat­jával vásárolták a jegyeket a Királyi vadászatra („Valóban látszik Bessenyei, Kozák And- rá^, Drahota Andrea?” — kér­dezgették. „Igen. sőt Madaras is”.) A Háry János első elő­adásaira már csak néhány jegy maradt. . . Mintha a nézőket köszöntené Jancsó Miklós fő­rendező, pedig az egyik próbán leste meg fotóriporterünk. Lázár György cs Gustáv Husák megbeszélése. FÁK, VIRÁGOK, CSERJÉK, PARKOK Közterület-gondozás Halason és Kalocsán Kiskunhalas parkjainak fenntartásáért az idén kétmillió-nyolcszázezer forintot fizet a városi ta­nács; ez négyszázezer forinttal több a tavalyi ki­adásnál. A lakótelepi zöldterületek ég játszóterek építését befejezték — jelenleg a Hősök terét parko­sítják, 1 millió 290 ezer forintos költséggel. Segíti a zöldterületek megóvását, hogy a tanács ettől az évtől parkőrit foglalkoztat. Ezenkívül a város 36,7 hektárnyi növényzetéből 5 hektárt a lakosok és az intézmények gondoznak — mint azt Tánczos Sán­dor tanácselnöktől megtudtuk. Halas mélyebb fekvésű területeit feltöltik. Eze­ket a népfront környezetvédelmi bizottságának köz­reműködésével fásítják. Így hozták létre annafk ide­jén a Béke parkot is, és így telepítettek facseme­tét a szeméttelep egy részén. * Kalocsán, hasonlóan más településekhez, a tanács, a népfront és a különböző intézmények együttmű­ködnek a zöldterületek gondozásában. A jelenlegi, 518 ezer négyzetméter park jó környezeti; feltételt teremt az ott élő lakosságnak. Százháromezer négyzetméternyi terület füvesített, 41 ezer négyzet- méteren virág teremi; másutt cserjéket és egyéb nö­vényeket ültettek. Az idei gyarapodás: .hatszáz négy­zetméter új park, valamint 2511 facsemete elülte­tése — hallottuk Tamás György műszaki osztály- vezetőtől. A tanuló ifjúság mellett sokat tesznek a parkok fenntartásáért a' város üzemei. A BUDAMOBIL, egy másik vállalattal közösen a Felszabadulási emlék­park karbantartását vállalta. A Dél-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat a Május kertben a fürdő- medence feltöltésével és salakos kispályák építé­sével végzett a közösség javára hasznos munkát. A Sütő- és Édesipari Vállalat dolgozói a pályaudvar melletti, mély fekvésű területre hordtak töltésanya­got. A tereprendezés után, itt parkot és játszóteret építenek. Elismerés illeti környezetvédelmi munká­jáért a Zöldségtermesztési Kutató Intézetet, a Fém- és Villamosipari, valamint a Báics-Kiskun megyei Iparcikk-kereskedelmi Vállalatot, is K—1 W Kiskunhalas központja nemcsak építészeti lát­nivalóval, de fáival és virágaival is vonzza az em­bereket. A világ népességének egy- harmada éhezik. Afrika, Ázsia, Latin-Amerika egyes orszá­gaiban elsődleges gond a napi élelem előteremtése. A helyes vagy helytelen táplálkozás kérdése aligha vetődik föl ott, ahol gyermekek halnak éhen. S míg a világ egyik fele nél­külöz, a másik részének éppen a túltápláltság okoz gondot: a mértéktelen szénhidrát- és a zsírfogyasztás, amely társulva a mozgáshiánnyal, életviteli bizonytalanságokkal betegsé­gek sokaságát eredményezi. A jólét fokmérője nem ke­vés magyar családnál még ma is a rogyásig megrakott asz­tal. Mintha az évezredes éhe­zésekért egy nemzedék keres­ne kárpótlást! Nemrégiben egy nyugdíjas kirándulócso­portot figyeltem meg. Az autó- busznyi társaságban egyetlen szikár-sovány ember sem volt. Fájós lábú, magukat éppen­hagy vonszoló, elnehezedett asszonyok ültek a vendéglő asztalaihoz: halászlére, rán­tott halra. És ők voltak a moz­gékonyak, a kirándulásra is vállalkozók ... Az egészséges táplálkozás népszerűsítése — úgy tűnik — falra hányt borsó. Közreját­szik ebben persze az is, hogy étkezési szokásainkat javarészt örököljük. Hiszen ma is a leg­nagyobb elismerés a háziasz- szony főztjére, ha a mamáé­hoz hasonlítjuk. Csak arról fe­ledkezünk meg, hogy eleink ezeket a nehéz ételeket az ün­nepekre tartogatták, a hétköz­napokon silányabb étkeket fo­gyasztottak, hagyományos böj­töket illesztve még ezek sorá­ba is! Igaz, akkoriban nem is szenvedtek a fölös kilódtól, legfeljebb a szépasszonyok sikkje volt a fürdőhelyi dié­tás- kúra... A terített asztalnál ülve a tudomány érvei úgy ‘ futnak keresztül tudatunkon, hogy legföljebb némi lelkiismeret- furdalás marad utánuk. Ezt se, azt se szabadna enni..., s azután púpozott tányérral sze­dünk másodszorra is. Persze egészen más a helyzet, ha a szervezet vészcsengője Tiadóz­tat! A Magyar Táplálkozástudo­mányi Társaság X. vándor- gyűlésén — holnap és holnap­után Kecskeméten, a Tudo­mány és Technika Házában —, a gyógyintézeten kívüli diétás ellátás kérdései kerülnek téri­tekre. Az élelmiszeripar, a ke­reskedelem, a vendéglátás sze­repe, együttműködésük szüksé­gessége, lehetősége e témában már csak azért is fontos, mert a napi étkezéseink szokásrend­je megváltozott az elmúlt né­hány évtized alatt. Több mű­szakban, háztájikban dolgozó asszonyok aligha képesek min­den nap „összepepecselni" a család diétára kényszerült tagjának a külön menüt. Te­hát intézményes megoldáso­kat kell találni, mindenkinek megfelelőt, célszerűt. A két napon elhangzó elő­adások a táplálkozás-biológiai tudomány kutatási eredmé­nyeinek ismertetése mellett e nem mellékes célt is szolgál­ják. Megnyerni az egészséges táplálkozásnak, a gyógyító ét­rend forgalmazásának mind­azokat, akik tehetnek érte. S ezután jönnek a fogyasztók, akik ma még a töltött káposz­tára esküsznek.. „ Nagy Mária mmm\ íTTiiniiirai wtfi i hit immun ni—i i

Next

/
Thumbnails
Contents