Petőfi Népe, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-28 / 255. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1983. október 28.

HÁZUNK TÁJA

AKIK VÁLLALJÁK A KOCKÁZATOT

Segítséggel könnyebb

Itt, a Duna—Tisza közén felesleges számadatokkal bizonygatni: mekkora értéket képvisel az a termelés, amely a háztájiban, a ház körüli kisebb-nagyobb kertekben, ólakban folyik.

A napokban szedik a legtöbb helyen az utolsó fürt szőlőket. Az ősz, a kellemes melengető napsütéstől függetlenül sokaknak fejfájást is okozott. Bács-Kiskun megye százezer szőlősgazdája boron- gós felvásárlási szezon elé nézett. Megváltozott a bortörvény. Csökkent, különösen a gyengébb minőségű bort adó rtiták felvásárlási ára. Az ipari szőlőé olyan alacsony, hogy ilyet aligha érdemes a közeljövőben termelni. A korai aggodalom azonban — október vége felé már látszik — alaptalan volt. Nem —ándékoztam számokat írni, de egyet feltétlenül szükséges, a Közép-magyarországi Pince- gazdaság 78 ezer tonna szőlő felvásárlását tervezte, s ennek jelentős része a kistermelők kertjeiből származik. Azt, hogy ennél menynyivel többet dolgoznak fel. az elkövetkező napok döntik el. Ügy ötezer tonnával nagyobb mennyiségre számítanak. A minőség jó, s felvásárlási árakra, amelyek a magas cukorfok miatt kedvezőbben alakultak, aligha panaszkodhatnak a termelők. Eddig •'kg több mint 2500 tonna ipar; szőlő érkezett a telephelyekre. A későbbiekben pedig már alig várnak ilyet, hiszen a jótékony napsütés elősegítette a természetes cukrok képződését.

Az eddigi gyakorlattal szakító feldolgozó üzem egyes partnereivei, szövetkezetekkel, közösen szervezte a felvásárlást. Tehát integráló, termelést irányító szerepe egészen a kistermelő, a szőlőgazda ültetvényéig ért. Az érdekek kölcsönösen alakultak: minél jobban elhúzni a betakarítást, minél magasabb cukorfokkal szedni a szőlőt. Nem pedig gyorsan megszabadulni tőle, ahogy a korábbi években. A partnerszövetkezetek szakemberei nap mint nap járták a határt és ezt sikerrel tudatták a gazdákkal.

Soha ennyi sertés nem hízott a háztáji ólakban mint az idén. A tartási kedv változatlan. Bizonyítja ezt, hogy még most a tél előtt is magas a választási malacok ára. Vajon mindez megvalósítható lenne a nagyüzemek segítsége nélkül ? Aligha. A minap külföldi újságírókkal beszéltem, akik a tapasztalatokat jöttek tanulmán ,i. Hihetetlenül csóválták a fejüket, amikor a vemheskoca-kihelyezés- ről, a legtöbb helyen jól szervezett tánszállításról beszéltem, valamint arról, hogy az egyik kecskeméti kis szakszövetkezet háztáji sertéshizlalással foglalkozó embere egyedül, egy esztendő alatt, 13 ezer állat tartásának, leadásának gondjait intézi. Nem lehet ezt másképpen megvalósítani, csak jól szervezett, biztonságos ellátással, a hagvományosan jó húsipari háttérrel és begyakorlott ügyintézéssel.

A verőfény mellett oersze árnyoldalai is vannak a kistermelésnek. Gépbemutatókon megcsodálhatjuk a kézzelfogható paraszti

leleményt. Mezőgazdasági gépész ismerősömtől megtudtam, hogy az ilyen házilag bütykölt, jól-rosszul összetákolt szupercsettegők készítésére nagyüzemben vállalkozni felelőtlenség lenne, hiszen a konstrukció majdhogynem századeleji színvonalú. Kényszer ez, hiszen mi más adhatja az ócska alkatrészeket, a hegesztőpisztolyt a barkácsolók kezébe. Egy kiskőrösi szakszövetkezeti tag fogalmazott ígv; — Ha korszerű gépekkel felszerelném a gazdaságom, még egy élet kellene, hogy kigazdálkodjam az árát...

Olcsóbban termelni, ez lehet a megoldás. Az alapanyagárak viszont nem csökkennek, inkább emelkednek. Ezt csak ritkán követi hasonló ütemben a végtermék ára. Segíthet azonban a nagyüzem. Hiszen ott gépek vannak, amelyek legálisan kölcsönözhetők, bérbe is vehetők. Sok helyütt élnek ezz'ű a lehetőséggel és ügyesen szervezik a szolgáltatást.

Az utóbbi időszakban megjelentek az egv-egy árunövény, állatfaj termelésére, hizlalására szakosodott apró gazdaságok. Itt a jó képességű és nagy tudású termelők a jó gazda gondosságával és a nagyüzemből ellesett intenzív módszerekkel állítják elő az értékes árut. A társadalmi és a gazdálkodó szervezeteknek meg kellene teremteni azt a lehetőséget, alkalmat, ahol a kistermelők egymástól tanulhatnának, hiszen nemcsak egyéni, népgazdasági érdek is: jobbat és olcsóbban.

ÉSSZERŰ ÉS OLCSÓ

Tanácsok a takarmányozáshoz

Sokunk érdeke, hogy a kistermelőik továbbra is hozzájáruljanak a hazai ellátáshoz. Tehát a szövetkezeti és az állami vállalatoknak is érdekük, hogy a kistenyésztök állattartási, sertéshizlalási kedve változatlan maradjon. Ennek érdekében terjesztettek el például gyorsan növekvő fajtákat is. Ezeknek viszont magasabb arányú koncentrátum bekeverésével készített tápot kell adni, mert így rövidebib a tartási idő. Az említett koncentrátu/mok felhasználásáról a megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat szórólapokon tájékoztatja vásárlóit.

Az is köztudott, hogy a táppal történő nevelés a legdrágább módszerek közé tartozik.

Az ügyes és tapasztalt kistermelők minél több, olcsóbb, a ház körül található, vagy. termelhető taka,rmányt etetnek. A nyári időszakban főleg zöild- takanmányokat, télen pedig répát, illetve burgonyát.

A savó etetése is kedvezően hat a takarmányok felszívódására, ezáltal jobban gyarapszik az állat. Minden kocával, malaccal és hízóival egyaránt etethető.

A téli takarmányozási időszakban kedvezően felhasználható az étkezési célra alkalmatlan, vagy felesleges burgonya, amely felfűzve kocákkal 5—6 kilogrammos, hízókkal pedig 2—5 kilogrammos napi adagban etethető. Egy kilogramm szemes abrak takarítható meg 3,5—4 kilogramm burgonyával.

• Legkedvezőbben a fehér hússertés értékesíti a takarmányt. A kül- és belföldi piacokon egyaránt kedvelik a belőle készült állati termékeket.

ÜLTESSÜNK GYÜMÖLCSFÁT! ÉLŐ MŰLT

Golden Spur

Ha a korszerű, intenzív almafajtáik mintaképe a Golden Delicious, akkor ez a Spur rügyimutációja méginkább az.

A spur angol szó. Termőnyársat jelent, átvitt, értelemben a rövid szártagú hajtásokon elhelyezkedő sok terimőnyárs növelésére utal. Ez a növekedés- mód kedvező a gyors termőreforduláshoz, és főleg a földről történő kézi szürethez.

Fája feltűnően gyengébb növésű, mint az őséé. A korona űrtartalma a Deliciousénak csupán a fele, ugyanakkor a termővesszők berakodása 25 százalékkal nagyobb. Azonban csak intenzív körülmények között, jól trágyázott talajon és öntözve terem bőven. Gyenge növekedése miatt karcsú orsó és sövény gyümölcsösök telepítésére alkalmas. Más spur-fajtákkal, például a Starlkrimson Delicloussal kombinálva házikertekben meghálálja a gondoskoA rackajuh

Hosszú, durva szőrű, fekete vagy fehér színű fajta, a Búvár zsebkönyvben olvasható, hogy Kis- ázsiálból származik. Valószínűleg őseinkkel került a Kárpátmedencébe. A magyar, vagy hortobágyi rackának hosz- szú, pödrött és egyenes szarva van, ami egyedülálló, s még a honfoglalás előtti mutáció eredménye.

Igénytelen, edzett fajta, a Hortobágyi Nemzeti Parkban nyájat tartanak fenn ebből a múzeumba illő relikviából. Bács- Kiskun megyében jó néhány tanyán, nyájban nevelnek néhányat, hobbiként.

összeállította: Czauner Péter

Az élet választás elé állított bennünket

Németh Tibor a FÉKON Ruházati Vállalat kalocsai gyárának igazgatója. Azé a gyáré, amelyik a legkisebb ugyan a FÉKON- üzemek között, ám az adottságai talán a legjobbak. Persze ezeket a feltételeket valamikor meg kellett, s ma is szinte naponta újra kell teremteni. Ez a folyamat régi keletű, s nem is akkor indult, amikor a jelenlegi direktor az igazgatói székbe ült. A gyár előtörténetéről esik még szó, ám most ismerkedjünk meg a mainál néhány évvel fiatalabb — még nem igazgató — Németh Tiborral.

— Én igazán soha nem akartam szabó lenni. Aztán édesapám jóvoltából mégis ebben a szakmában kezdtem, mint ipari tanuló. Apám földműves volt, jó képességű, ügyes ember, aki ácsmesterséggel is foglalkozott. Ö volt az. aki szüntelenül ösztönzött: tanuljak. Zala megyében, Nagyradán éltünk, Nagykanizsán, egy mérték utáni szabónál lettem tanuló. Később Keszthelyre kerültem, s tulajdonképen itt, az UNIVERZÁL Ruházati Vállalatnál kezdtem — én a mérték utáni szabó! — a konfekciós életet. Szabó voltam, majd minőségellenőr, eközben leérettségiztem és fölvettek a felsőfokú technikumba. 1971-ben elvégeztem a Köny- nyűipari Műszaki Főiskolát: ruhaipari technológus üzemmérnök képzettséget szereztem. Két évvel később, 1973^ban jöttem családostól Kalocsára.

— Bizonyára ennek is története van.

— Nagyon rövid történet ez. Abbán az évben eléggé rossz passzban voltam, nem volt megfelelő lakásunk sem, hívtak, és én igent mondtam.

— Kalocsán hol és milyen munkakörben kezdett dolgozni?

— A Kalocsai Konfekcióipari Vállalat főmérnököt keresett és talált a személyemben. Hat évig dolgoztam ebben a beosztásban, és nem kétséges, hogy a vezetéshez szükséges gyakorlatot, tapasztalatot ez idő alatt szereztem meg.

— Hogyan sikerült a beilleszkedés? Mármint a vállalatnál és a városban?

— ügy érzem, zökkenőmentesen. Munkahelyem is, Kalocsa is befogadott. 1973 őszén már a városi pártbizottság mellett működő oktatási bizottság tagjává és a gazdaságpolitikai tanfolyamok vezető propagandistájává választottak. (1977-ben sikerrel felvételiztem az esti egyetem szakosítójára. négy évvel később államvizsgát tettem.) A mostani válla- tomnál is jó munkatársakra leltem. Olyanokra, akik tudtak is, mertek is vitatkozni velem . . .

— Nem szereti a bólogatójáno- sokat?

— Nekem mindig gyanús a gyors, készséges beleegyezés. Azokat az embereket tisztelem, akik őszintén kinyilvánítják ellenvéleményüket, persze a megfelelő helyen. A folyosón „ellenkezőket” nem szeretem, az alattomos ember nekem idegen. Mindenki védje meg a maga igazát még akkor is, ha a hivatali fölöt- tesével áll szemben. Aztán úgyis jön a végrehajtás fázisa, ahol már nem lehet vita.

— Értem. A vita színtere a döntéselőkészítés folyamata. Az utasítás kiadása után azonban

már csak egyet lehet tenni: végrehajtani.

— Nem szeretem ezt a kifejezést. Én nem szoktam utasításokat kiadni, ezzel szemben feladatokat határozok meg.

— Mi a különbség?

— Véleményem szerint az utasítást csak szó szerint lehet végrehajtani, akár egy parancsot. A feladatmeghatározás ugyanakkor csupán a végső célt jelöli pontosan meg, a megoldás viszont igazodhat az élet diktálta pillanatnyi körülményekhez.

— Térjünk vissza a hetvenes évek végéhez, amikor ön, még mint a Kalocsai Konfekcióipari Vállalat főmérnöke, kecsegtető ajánlatot kapott.

— Nem is annyira ajánlat volt, mint inkább határozott felikérés: legyék a FÉKON kalocsai gyárának igazgatója. Egy ilyen perspektíva persze nem mindig kecsegtető, de ebben az esetben valóban az volt. Már csaknem készen állt az új üzemépület, s mivel Kalocsa kisváros, jól ismertem a gyárat, tudtam, hogy van benne fantázia. Igazgatói tevékenységemet azzal kezdtem, hogy mindenkinek „zöld utat” adtam. Engedtem kibontakozni a tehetségeseket. és hagytam, hogy bizonyítsanak azok, akiknek bizonyítaniuk kellett. A következő év végére elkészült az új gyárépü- » let és december utolsó napjaiban végrehajtottunk egy huszáros átköltözést úgy. hogy az emberek

a szabad idejüket áldozták erre.

— Űj gyár, új igazgató, önzetlen munkatársak. Nem túl szép ez így együtt?

— Mondom tovább. Az átköltözés után megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a munkások egyre- másra írják a felmondóleveleket. Hiába volt a szép környezet, a jó munkakörülmények: a fluktuáció 20 százalék fölé ugrott, sokan egyszerűen nem tudtak belenyugodni abba, hogy már nem a megszokott helyen dolgoznak. S ez így ment három éven át, miközben, mint valami imát, mondogattuk: A beruházásnak — ami 82 millióba került akkori áron — mihamarabb meg kell térülnie! Ehhez már csak hozzá kell számítani az egyre nehezedő külgazdasági körülményeket, az anyagellátási gondokat és íme mindjárt másként fest a kép.

— Másként fest, az igaz. De így nem teljes. A vállalkozásról, a kockázatvállalásról eddig még kevés szó esett. Az világos, hogy a Kalocsai Konfekcióipari Vállalat főmérnöke — kecsegtető perspektíva ide vagy oda — jelentős kockázatot vállalt, amikor a FÉ- KON-gyár egyszemélyi felelős vezetője lett. De azért itt ennél nyilván többről van szó.

— Természetesen. A konfekcióipari vállalat munkaruhákat gyártott és gyárt. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy belássuk: ez a tevékenység kevesebb kockázattal jár, mint a divatcikkek készítése, amivel a FÉKON-nál foglalkozunk. S ez még csak nem is jelenti azt, hogy előző cégemnél soha sem kockáztattunk. 1978-ban és 79-ben például teljes modellcserét hajtottunk végre, és nem lehetett bizonyosan tudni, hogyan fogadják a megrendelők az új fazonokat. A lángálló munkaruha kifejlesztése sem volt éppen egyszerű és minden kockázattól mentes feladat. Ám az ottani főmérnöknek kétségtelenül könnyebb dolga volt, mint az itteni igazgatónak. A leg- rizikósabb mindig a tőkés export. Mi is elkezdtünk bérmunkát vállalni, s az élet csakhamar válaszút elé állított bennünket. Vagy raktárra termelünk vagy megpróbáljuk a kívánt minőséget produkálni. Két nagy rizikófaktor van a tőkés exportnál: a minőség és a szállítási határidő. Ha bármelyik követelménynek nem sikerül eleget tenni, nagyon nagy veszteségek származhatnak belőle. S persze kockázatot vállalunk akkor is, amikor a külföldi modelleket a magyar ízlésnek megfelelőre formáljuk és bedobjuk a hazai piacra. Felkészült és kísérletező kedvű munkatársaim szerencsére többnyire megtalálják az optimális megoldást.

— Végezetül két újdonságról hadd kérdezzem. Az egyik az önöknél nemrégen bevezetett Veit-szisztéma szerinti termelési rendszer, a másik a szeptemberben kaput nyitott ruhaipari szak- középiskola.

— A piacon maradáshoz jó szakemberek kellenek, fejlett technika és élenjáró szervezettség szükséges. Kezdjük a szak- középiskolával. Eddig Budapesten és Püspökladányban képeztek érettségizett ruhaipari szakmunkásokat, ám az ország déli területein akadozott a szakemberutánpótlás. Az új iskola bázisintézete a kalocsai szakmunkás- képző, a költségeket pedig javarészben vállalatunk és a városi tanács fedezte. Az érdeklődés nagy: a felvételi vizsgák után 38 elsőéves kezdte meg tanulmányait. Hogy mi ebben a kockázat? A dolgot mi szorgalmaztuk, s ha a kezdeményezés egy idő után netán érdektelenségbe fulladna, aligha dicsérnének meg bennünket. Ami pedig az új termelési rendszert illeti, arról annyit, hogy a FÉKON az üzem- és munka- szervezés korszerűsítésével jelentősen szeretnél javítani a hatékonyságot. Ennek időszerűségét csak fokazza a nyugatnémet vállalatokkal kialakított kooperáció bővülése, s a cél az, hogy a gyárak termelékenysége az NSZK- beli, azaz a világszínvonalra emelkedjék. A Veit TRANSPO— H—SYSTEM felsőtovábbítású rendszert elsőként a mi gyárunkban alkalmazta — az OMFB támogatásával — a vállalat, és a

Kockázatot is ő vállalta azzal, hogy 10 milliót áldozott erre. Ám hogy a termelékenység a vártnak megfelelően, azaz 20 százalékkal növekedjen és a befektetés néhány év alatt megtérüljön, az már a kalocsai közösség munkáién múlik.

Sitkéi Béla

Kövesvári Zsolttól, a kecskeméti Ezermester Ipari Szövetkezet elnökétől kértünk rörvid tájékoztatót a napokban az idei esztendő eddigi eredményeiről.

— Szövetkezetünk múlt évi árbevétele 110 millió forint volt, az idén pedig elérjük, talán túl is haladjuk a 125 milliót — mondtia az elnök. — A városi pártbizottság kezdeményezésére a közelmúltban megvizsgáltuk lehetőségeinket, azt. hogy hogyan .tudnánk úgy bel-, mint külföldön több vegyifülkét értékesíteni. Miután jól összeszokott és gya-. korlott szakembergárdánk van, termelési feltételeink is megfelelőek, mertük vállalni a túlteljesítést. Újra felvettük a ‘kapcsolatot a külkereskedelmi vállalatokkal, valamint a Labor és Műszeripari Művekkel és az általuk is végzett piackutatás következtében tudjuk így növelni a termelést.

— Jelentősen növekszik az idén az exportunk is. Tavaly 87 millió forint értékű vegyifülkét értékesítettünk külföldön, az idén az év elején viszont csak 60 millió forintos megrendelésiünk volt. Itt is segített a piackutatás, az, hogy az idén már 5 külföldi kiállításon szerepéitek vegyifülkéink és az év végéig még három helyen mutatjuk be őket. Nos, az év végéig elérjük a 105 millió forintos exportot, ebből 4 milliót tőkés megrendelőiktől kapunk. Meg kell jegyeznem azt is — mondta befejezésül az elnök —, hogy szeptember végéig már 93 millió forint értékű vegyifülkét szállítottunk külföldre, a többit december 15-ig adjuk át, hogy az év végéig a határon túlra juthasson.

O. L.

© Szovjet exportra kerülő vegyifülkék szerelésén dolgozik Tasi Márta, a szövetkezet egyik régi dolgozója.

Széles körű r1: növekvő export