Petőfi Népe, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-18 / 221. szám

PN MAGAZIN GYERMEKEK VILÁGNAPJA Kicsik munkában Dickens, Zola és mások mű­veiből jól tudjuk, hogy mennyit szenvedtek a korán munkába kényszerített gyermekek a múlt században. Azóta meglehetősen sok idő telt el, ám a jelek sze­rint a probléma nem került „ad acta” az emberiség képzeletbeli hivatalában. íme, néhány adat, konkrét példa erre: A tőkés országokban összesen legalább százötvenmillió gyer­mek dolgozik rendszeresen. így ez a lehangoló tény tömegjelen­ségnek számít. Az ilyen fiatalok­nak a többsége a fejlődő orszá­gokban él. Thaiföldön alacsony bérért dolgoznak a városban; a Dél-afrikai Köztársaságban sok szülő szolgálni adja gyermekét a gazdagokhoz, havi két dollárért; s Kolumbiában a szénbányák szűk járataiba kényszerítik a gyermekeket a megélhetési gon­dok. S tegyük hozzá: a fejlett orszá­gokban sem ritka az ilyen jelen­ség. Nagy-Britanniában például a 13—16 éves fiataloknak ne­gyedrésze dolgozik részmunka- időben. Hasonló a helyzet az NSZK-ban és Olaszországban is. Egyáltalán nem örvendetes, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szer­vezet 150 tagországa közül eddig csupán 26 ratifikálta azt a hatá­rozatot, amely megtiltja a 15 évesnél fiatalabbak foglalkozta­tását. Az emberiség felelőssége 1300 millió gyermek mostoha sorsán kíván javítani az UNICEF, az ENSZ Gyermeksegé­lyezési Alapja. Ez az egyetlen ENSZ-szerv, amelyik meghatározott korcsoporttal, a 15 éven aluliakkal foglalkozik. Az emberiség egyhar- mada gyermek! Élet­mentés — ez a legsür­gősebb feladat. Tavaly 125 millió gyermek szü­letett, közülük 17 mil­lióan nem érik meg az 5. születésnapjukat. . . A gyermekkor az élet legszebb, leggondtala­nabb szakasza. Már aki­nek megadatik ez. Száz­milliók számára az élet kezdete is küzdelemmel, szenvedéssel teli. A leg­szegényebb országok nincstelenségét nehéz ér­zékeltetni: a nyomorú­ságos kunyhók, a csont és bőrré soványodott emberkék, a munkában elcsigázott 8—10 éves gyermekek, a baksisért kezüket nyújtó kicsi­nyek, a.trahomás, a lep­rás, a testi fogyatékos fiatalok szívszorító ké­pei villantják fel előt­tünk, hogy a XX. szá­zad végén ilyen körül­mények között kell ten­gődnie az új generáció jelentős részének. Naponta 40. ezer gyer­mek hal meg rosszul- tápláltság és fertőzé­sek következtében — olvassuk az UNICEF évi jelentésében. „... az 1970-es évekig a sze­gény országokban a gyermekhalandóság a REMÉNYTELEN HELYZETBEN ... Akkoriban... • A Sut-hegység körzetében folytatódó összecsapások családok ezreit kényszerí­tették menekülésre. A képünkön látható libanoni gyerekek például egy templom­ban húzták meg magukat, miután az el­múlt napokban egyre hevesebbé váltak a drúz egységek és a keresztény milicisták harcai. SZERETET A Bécsben élő negy­venéves Hermine Fa­sching csaknem két és fél napon keresztül éna::dt egyfolytában, gitáron kísérve önma­gát. Am amikor egye­dülálló teljesítményét — amit főleg gyermek- közönség előtt produ­kált — be akarták je­gyezni a Guiness-féle Rekordok Könyvébe, tiltakozott. Mert nem „feltűnési viszketeg- ség" szülte elhatározá­sát, táplálta Kitartását, hanem a gyermekszere­tet és az elkeseredés. Azt remélte .ugyanis, hogy ily módon talán megmentheti magán­óvodáját a csődtől . . . A gyermekszeretet érdekes, megható és egyben elgondolkodta­tó példájáról kaptunk hírt a közelmúltban. Egy svéd falucska, Haellaforna* lakói „sü- ketnémául” tanulnak. Él ugyanis c ■ skandiná­viai településen egy szü­letésétől fogva néma és halláskárosult kisfiú, akit Per Ólának hív­nak. Először gyermek­társai sajátították el kedvéért a süketnéma jelbeszédet, amelyet ma már a falu egész lakos­sága tanul, hogy köz­vetlenebb kapcsolatot teremthessenek a sze­rencsétlen adottságok­kal született fiúcskával. K. E. A falu akkoriban még egészen más volt. Alig múltam el három­éves és már egyedül jártam óvo­dába. (Kevés községben volt még akkor óvoda; a mj falunk élen járt ebben.) Szüléink aggodalom nélkül indíthattak útnak bennün­ket; a kisgyerekékre nem nagyon leselkedett veszély az utcán. Autója egyedül a doktornak volt: sokszor megcsodáltuk a do­hogva közeledő öreg határt, amelyre hátul — csomagtartó gyanánt — jókora szögletes láda volt felszerelve. Két háború előtti Puch motorkerékpár is akadt, ám a macskaköves főutcán leginkább parasztszekerek jártak, melyek, nek hajtői, ha gyerekember keve­redett a fogat elé, már jó messzi­ről kiáltották: — Hoó! Hopp! S volt egy szigorú szabály, ame­lyet csak ritkán mertünk meg­szegni: lovas kocsi saroglyájára felkapaszkodni tilos! Ha pedig mégsem tudtunk ellenállni a ro- bajos száguldás varázsának, elő­fordult, hogy a nyakunk közé cserdített hátrafordultában osto­rával a gazda. Valahogy úgy voltunk mi ezzel, mint a nagyvárosi gyerekek a vil­lamosok ütközőin való potyauta­zással . .. Hanem a lovak, szekerek, a téli havon tovasikló csengettyűs szán­kók jelentősége később mintha csökkent volna. S egyre inkább rabul ejtett bennünket — lassan felcseperedő fiúkat — a technika. A pöfögve tovarohanó motorke­rékpárok, autók (a számuk idővel megszaporodott), aratásidőben a háztól házig járó, traktor vontat­ta cséplőgép, az első autóbusz, amelyik a vasútállomásra vitte az utasokat! Mindez olyan csoda volt, amellyel csupán egy valami ve­hette fel a versenyt: a rádió. A mj utcánkban egyetlen rádió- készülék akadt: Jucika néniéknél. Az volt a környékbeli gyerekek rendes vasárnapi szórakozása. Ült a sok fiú, lány nyáridőben mezítlábasán, fülig maszatosan körben a tornácon. Jucika néni lekváros kenyeret kent nekünk, a rádió harsogott: ettünk, nevet­tünk; nevettünk és ettünk . . . így éltünk akkoriban. S midőn ötéves fiamnak erről beszélek, szemeit tágra nyitja, csodálkozik: — De apu, tévét nem néztetek soha? Míg a válaszon töprengek, eszembe jut az első televíziós él­ményem. Akkor láttam — tizen­három évesen — először „igazi” televíziót, amikor beszáguldottá a világot a szenzációs hír: „Ember a világűrben!” Sitkéi Béla felére csökkent. Az el­múlt években a fejlő­dés megállt. Sok gyer­mek életfeltételei a fej­lődő országokban rom­lani kezdtek, mivel szü­leik talpa alól kicsú­szott a gazdasági talaj" — állapította meg a vi­lágszervezet főtitkára. A körülmények világ­szerte nehezebbé váltak. Az UNICEF kiutat ke­res, a gyermekek lét­problémái nem „napol­hatok el”. A világszer­vezet hároméves prog­ramja a korlátozott anyagi eszközök ellené­re hatékony, kezdemé­nyezései (egészségügyi, táplálkozási, oktatási, szervezési stb.) mozgó- sítóak. Óriási a feladat: 115 fejlődő országban várnak hathatós segítsé­get az UNICEF-től. A jövőre nézve reális célokat jelölt meg Ja­mes P. Grant, az UNI­CEF főigazgatója: a cse­csemőhalandóság csök­kentését, az átlagéletkor emelését, s minden gyermeknek lehetőséget nyújtani legalább négy osztály elvégzésére. Hogy mennyibe kerül e „minimális program”? Kevesebb összegből ér­hető el, mint amennyit a fejlett országok egy évben alkoholra, italra költenek. Szeptember 20-a a Gyermekek Világnap­ja, az UNICEF az embe­riség felelősségére, lel­kiismeretére emlékez­tet. Sz. É. • Milyen jövő vár rá? 1982-ben 125 millió gyer­mek jött a világra, közülük 17 millió nem éri meg az ötödik születésnapját, kétharmaduk Afrika és Dél-Azsia szegény orszSgaiban pusztul el. • Csak az UNICEF a nemzetközi segítség mentheti meg őket. „Hitványabbak len­nénk a barlanglakó ős­embereknél, ha akkor, amikor rajtunk a sor, nem fáradoznánk azon, hogy gyermekeink szá­mára a miénknél jobbá és biztonságosabbá te­gyük az életet! S ennek két titka van: a szere­tet és a megismerés.” (ANATOLE FRANCE) Levél Tisztelt Apám! Mindenekelőtt elnézésedet kérem, hogy az inkább hivata­los ügyekben használatos le­vélformában szólok hozzád. Mindazonáltal te sem vagy vétlen abban, hogy ehhez a megoldáshoz vagyok kényte­len folyamodni. Engedd meg, hogy az általatok elvi síknak nevezett területen fejtsem ki véleményemet. Hagyjuk tehát a gyermeki gügyögést! (Bár a gügyögés inkább felnőtti, mint­sem gyermeki, hiszen a gye­rek csupán a nyelvhasználat elsajátításának első lépéseit teszi, amikor a felnőtt ma­jommód utánozni kezdi, meg­zavarva ezzel a gyereket, aki azt hiszi, hogy így kell be­szélni. De ezt egy Karinthy nevű úr egyik írásában már világosan kifejtette.) Tisztázzuk a gyermek és a felnőtt viszonyának néhány kérdését. Ahogy elnézem mos­tanában a ti világotokat, hát nem sok okotok van a di­csekvésre. Nem akarok most a libanoni válsággal meg a világgazdasági recesszióval előhozakodni, de ezekhez ké­pest, ha visszaemlékszel ar­ra, hogy mekkora patáliát csaptál, amikor a múltkor be­pisiltem az óvodában, akkor beláthatod, hogy milyen krisz­tusi türelem kell ahhoz, hogy bűnbánó arccal hallgassalak: mekkorát vétkeztem. Még szerencse, hogy minden gye­rek tudja; a felnőttek gyerek- ségeit csak bölcs türelemmel, jóindulattal, segítőkészséggel és végtelen kitartással lehet elviselni. Három éve tanulmányozlak benneteket (azaz mióta élek), s bizony sokszor úgy érzem magam, mint misszionárius a vadak között. Nagyon érdekes szokásaitok vannak, egyik­másik értelmének megfejtése még későbbi korok tudósaira hárul. Azt még értem, hogy lépten-nyomon veszekedtek, meg hangoskodtok — nyilván így akarjátok felhívni maga­tokra a figyelmet —, de hogy miért rohantok állandóan és utána meg panaszkodtok az állandó rohanásra, ez több mint furcsa. Mintha a rohanás mint valami misztikus őserő rohantatna benneteket. Aztán itt van a pénz, a fé­tis. Ennek a hiányát meg a jelenlétéből magyarázzátok. Ha van pénzetek, elköltitek, aztán jön a Siránkozás, hogy nincs. Ha meg félreteszitek, akkor azért panaszkodtok, hogy nincs miből költekezni. A pénz tehát olyan valami vi­lágotokban — mint megállapí­tottam —, amely úgy létezik, hogy nincs. Vegyünk egy másik példát, az evést. Amikor asztalhoz ülünk, te tartasz egy előadást, melyből az derül ki, mintha az egész világegyetem egyet­len ezoterikus végcél jegyé­ben jött volna létre: hogy én telezabáljam magam zöldbab- főzelékkel. Elénk színekkel és hatásvadászattól sem men­tes gesztusokkal ecseteled azt a nyomorult állapotot, mely­be én kerülnék, ha a zöldbab- főzelék kívül maradna az emésztőcsatornámon. Aztán eszel két falatot, majd mele­gítőt húzol és elmégy kocog­ni, nehogy elhízzál. Sokszor komoly akaraterőre van szük­ség, hogy visszatartsam a ne­vetésemet. E néhány példából nehogy azt hidd, hogy haragszom rád! Ellenkezőleg. Most is elnézlek, ahogy itt /fekszel mellettem, hortyogsz, hasadon az újság, melyet önmagad felidegesítése végett szoktál vásárolni, mel­letted elnyomott cigaretta bűz­lik — van benned valami fel­nőtti báj. Úgyhogy leteszem a tollat, felmászok az éjjeliszek­rényre és páros lábbal a mel­ledre ugrok. Milyen boldogan szoktál ilyenkor felvisítani! Ezekért a percekért érdemes élni. Ahogy mondani szokták: a szülő sok gond, de ugyan­akkor sok öröm is. Maradok tisztelettel: Fiad — hámori — KITEKINTÉS • Évente mintegy ezerkétszáz gyereket keselnek a csehszlovákiai Lo- sinyben lévő szanatóriumban. Általában kéthónapos kúrára utalják be a 2—15 éves korú rászorultakat, akik légzőszervi, allergiás vagy idegrendszeri betegségben szenvednek. Rendszeresen tartanak foglal­kozást a gyógytornászok segítségével. • Az ukrajnai Harkov váro­sának egyik is­kolaorvosa, Va­lentina Danyi- lova nagy szor­galommal és hozzáértéssel irányítja a ta­nulók rendsze­res, sokoldalú vizsgálatát. Szakorvosok — ideggyógyá­szok, szemé­szek, fül-orr- gégészek — segítik őt eb­ben a munká­jában. • Valóságos kis város a jereváni Szebasztija összevont bölcsőde­óvoda. Egyebek mellett a kicsik kertészkednek, megismerkednek az állatvilággal és a különféle gépekkel. A munkára nevelés sokszínű formáját tapasztalhatják az egyre növekvő számú hazai és külföldi érdeklődők. Még saját vasútjuk is van az óvodásoknak. g Szomorú tény. hogy Kambodzsában a „vörös khmerek” megsem­misítették az ország iskolarendszerét. Szerintük az értelmes, kimű­velt emberektől tartani kell. A megújult népi Kambodzsa életreva­lóságának egyik bizonyítéka, hogy ismét megteltek az Iskolapadok. Erre azért is szükség van, mert az ország lakosságának egyhatoda — egymillió ember — még analfabéta. Gyermek- és ifjúságvédelmi alap A KISZ Központi Bizottsága gyermek- és ifjúságvédelmi alapot hozott létre, hogy a fiatalkorúak életének javítását elősegítse. A KISZ KB indulásként a nemzetközi gyermeknapon kiadott képesla­pok árából két és félmillió forinttal támogatja az alapot. A jövőben sokféle rendezvényt, akciót szerveznek e nemes ügy érdekében. Kon. certeket rendeznek, hanglemezeket és könyveket adnak ki ilyen cél­ból. A felajánlásokat a KISZ KB-nál (Budapest, XIII. kerület, Új­pesti rakpart 37-38), vagy a megyei KISZ-bizottságnál tehetik meg az érdeklődők. Az alapra a felajánlott összegeket az alábbi csekk, számlán fizethetik be: 203-90172-5253. „Ha valamelyest előbbre jutottam az emberi szív ismere­tében, az segített hozzá, hogy élvezettel szoktam nézni és megfigyelni a gyerekeket.” (Rousseau) „A legnagyobb tisztelet a gyermekeknek jár.” (Juvenalis) „A gyermekirodalom az alapja mindennek, mert az élet első öt-hat éve meghatározó erejű, azok a hatások, amelyek a kicsiny gyerme­ket élete első éveiben érik, egész további fejlődését befolyásolhatják, ezért nem lehet és nem szabad félvállról kezelni a gyermekirodai­mat, mert felelősséggel tartozunk a jövendő felnőtteknek.” (Szepes Mária) összeállította: Varga Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents