Petőfi Népe, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-17 / 220. szám
í 1983. szeptember II. (» PETŐFI NÉPE O 3 ERKÖLCSI MAGATARTÁSBÓL IS VIZSGÁZNAK A TÉESZEK Összefogással mérsékelhetők az aszálykárok — Beszélgetés dr. Dénes Lajossal, a MÉM miniszterhelyettesével — A nyár utolsó napjaira megjött ugyan a várva-várt eső, a tavasz vége óta hiányzó csapadékot azonban már nem tudta pótolni. Ráadásul ezekben a térségekben, ahol a legnagyobb volt az aszály kártétele, a természet most is szűkkeblűén osztotta kegyeit. Hogyan ítélik meg az aszály utáni helyzetet a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban? Milyen központi intézkedésekkel próbálják mérsékelni az aszály hatását, s mit ajánlanak ennek érdekében a mezőgazdasági üzemeknek? Ezekre a kérdésekre kértünk választ dr. Dénes Hajós miniszterhelyettestől. — Mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy az aszály a kalászos gabonaféléknél nem okozott nagy térméskiesést. Ehhez persze rögtön hozzá kell tenni, hogy voltak károk, azok nagysága megyénként, üzemenként, fajtánként és táblánként is jelentős mértékben eltért, összességében azonban a kalászos gabonatermést jó közepesnek minősíthetjük. S bár a tervezett ka- lászosgabona-mennyiséget nem értük el, nem várható olyan rossz kukoricatermés, amely megoldhatatlanná tenné a hazai termésből történő belső gabonaellátást. Mindezt alapul véve az állatállományunkat veszélyeztető takarmányhiánnyal összességében nem számolunk. Ehhez persze abszolút takarékos felhasználásra van szükség, és arra, hogy a mellék- termékek takarmányozási célú hasznosítása minden eddiginél nagyobb súlyt kapjon. A Gabona Tröszt vállalatai gondoskodnak a központosított takarmánykészletek arányos, szükséglet szerinti átcsoportosításáról. A jobb termésű megyék gabonaforgalmi vállalatai állami felvásárlási áron szállítanak gabonát az aszálysújtotta megyék vállalataihoz. Az állatállomány takarmányellátása ily módon, a nagyüzemek saját termésével kiegészítve mindenhol biztosított lesz. Vagyis takarmányhiány miatt várhatóan sem a nagyüzemben, sem a háztájiban nem kell csökkenteni az áliatlétszámot. Bizonyos fokú megszorítások természetesen lesznek. így például minden nagyüzem csak annyi kukoricát vásárolhat. amennyi az állatállomány alapján indokolt. Ha pedig a gazdaság saját keverőüzemmel rendelkezik, akkor az ellátási körzet állatlétszámának és az alkalmazott receptúra kukoricahányadának megfelelő mennyiségű kukoricára tarthat igényt. A gabonaforgalmi vállalatok boltjaiban gondoskodnak a háztáji gazdaságok takarmányellátásáról is. Azzal a különbséggel, hogy a kis boltok nem árulnak majd szemes kukoricát. Hangsúlyozom azonban, hogy a kistermelők is vásárolhatnak kukoricát, de nem szemesként, hanem darálva. Ezzel a viszonteladók árfelhajtó működését szeretnénk megakadályozni. — Nem fenyeget-e az a veszély, hogy egyes, aszály nem sújtotta, jó termést elérő tsz-ek netán túl sokat kérnek a takarmányért? Számíthatunk-e arra, hogy most is összetartanak, s ezúttal is segíteni, támogatni fogják egymást? — Jogos a kérdés. Való igaz, hogy erkölcsi felfogásból, magatartásból is vizsgáznak a szocialista nagyüzemek. Vagyis abból, hogy az esetlegesen előforduló átmeneti és helyi jellegű hiányokból nem akarnak tőkét kovácsolni, és egymás kárára anyagi előnyökhöz jutni. Bízunk abban, hogy nagyüzemeink jól bevált együttműködési formáikra és szövetkezeti mozgalmunk erejére támaszkodva segítik egymást. Annál is inkább szükség van erre, mert az állami szervek igyekeznek ugyan az aszály okozta károkat csökkenteni, azok egész terhét azonban átvállalni nem tudják. . . Alapelv, hogy az aszály miatt kialakult kedvezőtlen pénzügyi helyzet nem veszélyeztetheti sem a folyamatos üzemvitelt, sem pedig a jövő évi termés megalapozását. E fontos követelmény teljesítése érdekében a pénzügyi kormányzat egy sor olyan intézkedést hozott, amelyek jelentős mértékben enyhítik az aszálykárt szenvedett üzemek pénzügyi gondjait. Azok az üzemek például, amelyek az előző három év átlagához képest kalászos gabonából, kukoricából és egyes kapásnövényekből az aszály miatt 25 százalékkal kevesebb termést tudtak betakarítani, földadó-kedvezményben részesülhetnek. Sőt, a különösen súlyos esetekben, amelyekre természetesen ugyancsak kitér a jogszabály, teljes egészében mentesülhetnek a földadó fizetése alól. Jelentős kedvezmény az is, hogy az aszálykárt szenvedett üzemek kérhetik hitelvisszafizetési kötelezettségeik átütemezését. Azoknál a gazdaságoknál pedig, amelyek az aszály miatt az év végén veszteségesek lesznek, az illetékes szervek gyorsított módon, szanálás nélkül rendezik a pénzügyi hiányt. — összegezve, milyennek ítéli az aszálysújtotta tsz-ek hangulatát? — Ami a hangulatot illeti, az üzemekben járva azt tapasztaltam, hogy az aszálykárok enyhítésére hozott központi intézkedések ismertté válása után enyhült a kezdetben észlelhető bizonytalanság. A károk felmérése során sokhelyütt az is bebizonyosodott, hogy többen borúlátóbban ítélték meg saját helyzetüket, mint amilyen az valójában. — Mit tart most a legfontosabb teendőnek, mire ügyeljenek leginkább? — Napjaink legfontosabb teendői nyilván az őszi munkák. Ennek kapcsán és egyébként is azt ajánljuk a károsult tsz-ek- nek, hogy — amennyiben a tervbe vett kukoricatermést már nem tudják betakarítani —, tegyenek meg minden tőlük telhetőt azért, hogy forintértékben érjék el, de legalább közelítsék meg eredeti tervüket. Jól átgondolt, következetes takarékosságra szeretnénk kérni minden tsz-t, tehát nemcsak az aszálykárosultakat. Hangsúlyozom, hogy értelmes takarékosságról van szó, nem pedig arról, hogy ne rendeljék meg a szükséges műtrágya-mennyiséget. összegezve a teendőket, már most, az őszi munkákat fel kell használni a termelőalapok megőrzésére, a gazdaságok helyzetének stabilizálására, a jövő évi jó termés megalapozására. Ezt kívánja a tsz-ektől mind a tagság, mind pedig az ország érdeke. B. K. SZÁSZPA TÓ ’83 Ütmenti mementó Micsoda szárazság van! És nem is csak egy-két hónapja. Több mint egy esztendeje már, hogy panaszra áll a mezőgazdászok, a parasztemberek szája, amikor az időjárásról beszélnek. A meteorológusok ki is mutatták, hogy a Duna—Tisza közén vannak részek, ahol két év alatt öt-hatszáz milliméterrel kevesebb csapadék hullott a szokásosnál. Pedig hát az egyévi esővíz mennyisége sem sok, a mi vidékünkön, úgy ötszáz milliméter körüli .. . Nem kell hozzá különösebb számolgatás, hogy azt mondhassuk, olyannak tetszik a két év időjárása, mintha az egyikben egy szem eső sem hullott volna. Meg is érezzük mindannyian, hiszen kiszáradtak a rétek, legelők, a növények sínylődtek, törpére nőttek, kevesebb termést hoztak, mint a korábbi esztendőkben. A gazdaemberek megtettek mindent, szorgalommal, keményen dolgoztak, a hosszantartó aszály azonban kíméletlen ... A kevesebb termény miatt gondban vannak a mezőgazdasági üzemek, a háztáji gazdák, s nem kevésbé az ország is. Exportra kevesebb jut, s emiatt bevételeink sem érhetik el a tervezettet, azt, amit produkálni lehetett volna, ha nincs ez a cudar aszály. Mostanában egyre több helyen hallani, hogy a jó vízhozamú kutak is kiszáradtak. Tíz-tizenöt méternél is lejjebb van a talajvíz. A sok kis tavacska, amely a megyében szétszórtan található, ugyancsak kitikkadt. Lajosmizsét elhagyva, a főváros felé autózva, jobb oldalt is egy kiszáradt tó ásítozik. Pedig hát ez nem is kis tó, ha „teliszalad” vízzel... Az út túloldalán levő tanyában Mészáros János él családjával, gyerekeivel, unokáival. Elhívtam a tóhoz, meséljen róla. — Csudajó tó volt ez még az én gyerekkoromban, mert én itt születtem, ebben a tanyában. Most a 63. évemet taposom, ismerek itt mindent. Még ötven éve is a környék gyógyfürdője volt ez a tó. Deszkákat hoztak ki a fürdőzők, letették a partra, arra feküdtek, a tóból meg iszapot hozattak és bekenték magukat. Akinek fájt valamije, az idejárt. Emlékszem, egy fiatalembernek összezsugorodtak a lábizmai. Nem bírt járni sem. Meggyógyult ettől a víztől, meg az iszaptól, ma is épkézláb ember. — És emlékszik arra, hogy ki is száradt a tó? — Csak a legnagyobb szárazságban. Ügy 25—30 évenként. Emlékszem, a harmincas évek elején ugyancsak ilyen nagy aszály volt, mint most. Nagy nyomorúságban éltünk. Mi 36 holdon gazdálkodtunk, de olyan nyomorultul, hogy a gyerekek húszéves korukban kapták az első hosszú, jövő-menő nadrágot. Akkor meg a nagy aszály idején nem volt ennivalójuk az állatoknak sem. Kivitték a piacra a malacokat, vevő meg nem volt, kiforgatták a kasokat, és otthagyták szerteszaladozni a jószágokat. Ilyen világ is volt... — Beszélünk a tóról, de a nevét még nem említette ... — Szászpa tónak hívják. — Különös név, nem tudja, miért ezzel illették? — Azt nem, pedig hát a tulajdonosát jól ismertem. A tó melletti tanyában lakott, Magyar Istvánnak hívták, néhány éve már elhalt. — Tudja, milyen volt, amikor az ön gyerekkorában kiszáradt? — Már hogyne. Gyönyörű szik- sóföveny borította a tó fenekét. A környékbeliek kikaparták a sziksót. Az anyám is hazahozta vödrökben, s lúg készült belőle. Azzal mosott. De egy helyen nem száradt ki soha. Most se... Olyan kis forrásféle van alatta. Amikor gyermekkoromban fürödtünk, a tó akkor még nem volt elmocsarasodva se, az egyik sarkában éreztük is, hogy bizsereg ■fölfelé a víz. — Most ugyancsak nagy szárazság van. Maguknak kárt okozott a ház körüli gazdaságban? — Ügy van az .. . Néhány fát jó korán elhagyott a gyümölcs. Ha megöntöztem volna... de hát az is költséges, egyszeri öntözés villanymotoros szivattyúval ezer forintba kerül. Aztán, hogy olyan rosszul lehetett eladni tavaly az almát, úgy gondoltam, nem öntözünk. Csak már a nyár vége- felé volt egy kis locsolás, így aztán mentettük a termést. Az állatok meg? Reméljük, lesz nekik még a télen elegendő takarmány. A Szászpa tó melletti tanyában Pécsi Gyulánét találtuk otthon kísérőmmel, Túri Andrással, aki a lajosmizsei tanács művelődési főelőadója. — öt éve lakunk itt. A Kossuth Tsz-ben, a keltetőüzemben dolgozom — mondotta az asz- szony. — A tavat nem szeretjük. Csúnya, pocsolyás, büdös. Madarak is alig látogatják. Néha egy gólya, sárszalonka téved erre a vidékre, meg vadkacsákat látunk. Persze most, hogy kiszáradt . .. azt mondják nem való ez semmire . . . Van már vagy tíz éve, a Kossuth Tsz libanevelésre akarta használni. Karámokat is csináltak a tóba, az oszlopok még mindig ott ágaskodnak. De nem sikerült, mert ahogy beszélik, olyan nagy a sziksótartalma a víznek, hogy a libák begyét is kimarta . . . Egyik a sok kiszáradt megyei tó közül a Lajosmizse határában levő. A főútvonalon autózókat ernlékezteti naponta az idei időjárásra, mostani bajaink egyik fő okára. Csabai István Kenyér a kukában? Egy ideje takarékoskodunk otthon a kenyérrel. Nem dicsekedni akarok ezzel, de kétlem, hogy ez mindenhol hasonlóan lenne. Emlékszem egy nagyközségre, ahol húsúéikor 11 mázsa kenyér maradt eladatlanul. Ne higgyük, hogy csak ünnepi alkalmakkor van ez így. Kecskeméten, a BÉK 1106-os élelmiszerüzletében ezen a héten 180 kilogramm kenyér száradt meg. Szászvári Ferencné boltvezetőnek erről ez a véleménye: „Még mindig kockázatos dolog a kenyérforgalmazás. Még mindig sokat kell elpocsékolni olcsón, csökkentett, négyforintos kilogrammonkénti áron háziállatok táplálására. Nem egy fényes pontja ez az élelmiszerboltnak és a BÉK- nek. Valahogy változtatni kell ezen a helyzeten. Népgazdasági érdek.” Ésszerűen rendelni. Mert, ha összeadjuk a Jókai utcai üzlet közel kétmázsányi, a Bajcsy-Zsilinszky utcai bolt negyven kilogramm, s a különböző, kisebb-nagyobb eladóhely, ABC megmaradt száraz kenyerét, ország-, de megye- szerte is vagonszámra tehető a veszteség. Nem sok ez egy kicsit? De igen! Érdemes lenne utánanézni: miként lehet az, hogy a megyeszékhelyen, a Puskin utca 1. szám alatt levő boltban egész héten, különösen pedig szombaton és vasárnap vevőre talál az összes, megrendelt kenyér? Esetleg négy-öt vekni marad meg. Valószínűleg úgy lehetséges, hogy ebben a peremkerületi üzletben jól ismerik a helyi szükségletet, s aszerint rendelnek a sütőipartól. Se túl sokkal többet, se túl sokkal kevesebbet. A kenyérfogyasztás színhelye az iskolákon, az üzemi, a vállalati és az intézményi étkezdéken kívül döntően a családi otthon. Ésszerű fogyasztással hozzájárulhatunk, hogy az aszálykárral sújtott idei gabonatermésből is meglegyen a mindennapi kenyerünk. A napi fogyasztásban asztalunkra kerülő táplálékról írunk, s nem az utcán eldobott, kukába került, iskolapadokban hagyott, szemetesedénybe borított, vagy a sertéstartásban. imitt-amott kiegészítő takarmányozásra elpocsékolt. ellenőrizhetetlen mennyiségű veszteség mellett foglalunk állást. Ezt soha nem tennénk K—1 W Hozzászólás a választási törvényjavaslat vitájához Mint olvasóink előtt már ismeretes, megyénkben mintegy negyven — a népfrontbizottságok által szervezett — helyi fórumon vitatják meg az új választójogi törvényjavaslatot. Elsőként szép. tember 14-én Baján került sor ilyen rendezvényre, a következő napon pediig Bác&bokodon tartottak vitát. Itt hangzott el Tettinger Antal tanár felszólalása, amelyet az alábbiakban közlünk: — Nem kis izgalommal és kétséggel kezdek hozzá véleményem kifejtéséhez. Izgalommal, hiszen országosan nagyon komoly dologról folyik most a gondolat- csere. Kétségekkel, mert mi állampolgárok önmagunkkal is vitázunk, töprengünk, vajon helyt, állóak-e a javaslataink, egyéni szándékaink egybeesnek-e a tömegek szándékaival? E kérdések folytatása helyett inkább a sajtóban szeptember 9-én megjelent, a törvénytervezettel kapcsolatos megállapításokról, javaslatokról mondok véleményt. Ügy érzem, hogy a választások előtt szükség lenne a népfront újjászervezésére. Számba venni a tevékenységében és működésében időnként fellelhető formalitást, bürokratikus gyakorlatot, s ezeket megszüntetni. Mindenképpen a mozgalom tartalmi megújhodását szolgálná, ha a népfront'bizottságokban nem az egyes szervezetek, vállalatok, intézmények kép. viselői „ülnének”, hanem a legaktívabb, a köz javát leginkább szolgáló állampolgárok, akiket a lakosság választana. Egyébként is erősíteni kellene a népfrontbizottságok és a lakosság közötti kapcsolatot, vagyis a népfrontbizott- ságokat a lakóhelyi választókerületek szerint szervezni. A választókerületi és magasabb szintű népfrontbizottságok azoknak a tanácstagoknak, képviselőknek a jelölését vitassák meg, akik a jelöltségre önként vállalkoztak, életüket, érdemeiket, szándékaikat részletesen, írásban ismertették. Több jélölt esetén a népfrontbizottság állapítsa meg a sorrendet, s így terjessze a jelölőgyűlés ‘ elé. Ezen a fórumon — a korábbi gyakorlattal ellen, tétben — csak a választókerületek dolgozói vehessenek részt. Ez növelni fogja a választókerület lakóinak felelősségérzetét, aktivitását. Még mindig a jelölő- gyűléseknél tartva, ezeket a fórumokat véleményem szerint csak a lakóterületeken szabad megtartani. A munkahelyeknek nem az a funkciójuk, hogy tanácstagokat, képviselőiket válasz- szarnak. Azt is eleve törölni kellene a törvénytervezetből, hogy politikai, társadalmi szervezetek tehetnek a jelöltre javaslatot. Ügy gondolom, erre csak a Hazafias Népfront vagy az általa e célra létrehozott bizottság kaphat jogot. Más kérdés, hogy az állampolgárokat — természetesen a tisztesség határain belül — befolyásolhatják döntésükben, például a népfrontbizottság tagjai, a jelölt munkahelyi vezetői, munkatársai Pontosan körülhatárolt szabályok szerint magának a jelöltnek is legyen joga a választókat befolyásolni, gondolok itt a sajtó, rádió, röplapok félhasználására, illetve gyűlések tartására. Nem értek egyet az elöljáróság elnevezéssel, mert még sokan él. nek, akik előtt e kifejezésnek rossz csengése van, a régi kiváltságosokra emlékezteti őket. Legyen például a név társ-községi tanácsi bizottság. Kifogásolom a tanácsi választókerületek számát is. Azzal egyetértek, hogy kevesebb kell. mint volt, a tervezettnél azonban több. Véleményem szerint a községi tanácstagokai 200, a megyei tanácstagokat 6500 főként kellene megválasztani. Nem tartom szerencsésnek azt sem. hogy a megyei, fővárosi tanácstag alsóbb szintű tanácsnak is tagja legyen. Részben óriási leterheltsége, részben munkavégzésének pártatlansága miatt ez megengedhetetlen. Végezetül a pótképviselő és póttanácstag legyen egyenrangú társa a képviselőnek és tanácstagnak, dolgozhassák folyamatosan, osszák meg a munkát, hiszen csak így tudja érdemben helyettesíteni társát, bárminemű akadályoztatás esetén. Sok mindenről lehetne még szólni, sok mindenre konkrét javaslatot tenni, hiszem, hogy ezt az állampolgárok meg is teszik. Azzal a felelősséggel, tudattal, hogy ezzel segítik a politikai megújulási folyamatot, a demokratizmus kiteljesedését, amely több örömet, boldogságok hoz a közösség és az egyén számára is. RÁDIÓJEGYZET Emberközelben Szemérmesek a magyar interjúk. A röpke négy esztendő alatt élvonalba tört gazdaságpolitikai hetilap zárójelben árulja el a megkérdezett életkorát, de ez is sokkal több, mint amennyit megszoktunk. A tv-híradóban sötét öltönyös, a kamerának mosolygó, államügyektől barázdált homlokú, nyakkendő-fojtogatta férfiak mutatnak egymásnak helyet a kerékasztalnál, s ha megszólalnak, nyomdakészek. S bár emberek, épp ez hiányzik a műsorból. Ismerjük véleményüket a különféle válságokról, de nem tudjuk, van-e családjuk. Tudjuk, mit javasolnak bizonyos konfliktusok megoldására, de fogalmunk sincs, vannak-e problémáik a gyereknevelésben. Gyanítom ugyanakkor, hogy a még oly magas pozíciót betöltő férfiak többsége nem hátrálna meg az efféle kérdések elől. Nem a Főzőcske, de okosan „intim- mariskodó” kérdéseit hiányolom persze — nincs borzasztóbb az üres bűbájolgásnál. De, talán em. berközelbe kerülnének a politikusok, ha egyszer arra a kérdésre válaszolhatnának: kik a barátaik? örültem tehát, hogy Rapcsányi László ezt a kérdést is feltette Romány Pálnak a csütörtök délelőtt sugárzott 15 perces interjúban — a beszélgetés e ponttól vált visszamenőleg is hitelessé. Nem arról van szó, hogy ennek előtte hamis állítások hangzottak volna el, de ez a kérdés volt az, amely emberi hitellel töltötte meg az addig elhangzottakat is. A megyei pártbizottság első titkárának a pozíciója az egvszerű halandó számára — valljuk be — túl magas ahhoz, hogy el tudna vonatkoztatni ettől. Emberközelivé akkor válik a tisztség betöltője, amikor — például — arról beszél, hogy az elmúlt hetekben volt az érettségi találkozójuk; hogy a szomszédok köréből is kikerültek jó barátai. Néhány ilyen kérdezz —felelek és nyilvánvaló: a megye gondjaival épp olyan hús-vér ember foglalkozik, mint amilyenek mindahányan vagyunk. Van szabad ideje — ha kevés is —, szeret olvasni, s különösen szívesen foglalkozik az építőművészettel. Mellékes lenne mindez? Az első titkár — a politikusok — munkáját nem ezek, hanem a megye — az ország — eredményei alapján minősítik. Bizonyos azonban, hogy könnyebb azonosulni olyan politikával, amelynek képviselőit emberközelből ismerhetjük — végső soron tehát a nagybetűs Ügynek tesz jó szolgálatot a csütörtöki interjú — bár volna belőle több. A legközelebbi jövőben megnő az „emberi információk” értéke — az új választási törvény kettős jelölést ajánl tanácstagi tisztség betöltésétől egészen az országgyűlési képviselői posztig. Kél pályázó közül pedig nyilván arra szavaznak, akit jobban ismernek — esetleg, akit jobb embernek ismernek. Riporterkollégáimnak is mondom — munkára fel! B. J. Több sör készül Kőbányán Üj eljárást dolgozott ki a sörtermelés fokozására a Kőbányai Sörgyár. A szabadalmaztatott módszer lényege: az italgyártás technológiájában különleges eljárással a hagyományosnál koncentráltabb sör készül, amelyet később hígíthatnak, a megfelelő arányban. Ezáltal a gyártókapacitás — lényegében az üzem bővítése nélkül — növelhető. A nagyüzemi kísérletek az új technológiával kedvező eredményt hoztak, s az első új gyártóvonalat most szerelik fel. A próbaüzem még az idén megkezdődik. A különleges technológiával a Kőbányai világos mennyiségét kívánják növelni. Ez a gyár legkeresettebb sörfajtája. Az új módszerrel 15—20 százalékkal több italt állíthatnak elő, ez évente megközelítően 400 ezer litert jelent, ennyivel nagyobb mennyiség kerülhet a fogyasztókhoz. • A tó régi ismerője Mészáros József. A'tó sarkában megcsillanó víz forrásra utal.
