Petőfi Népe, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-07 / 186. szám

PN MAGAZIN A békéért, a fegyverkezés ellen Négy és tél milliárdnyi ember népesíti be napjainkban a Földet. Bolygónk lakossága nap mint nap szemben találja magát a kér­déssel: háború vagy béke? Az emberiség jobbik fele nemcsak medi­tál ezen, hanem állást is foglal: meg kell szüntetni a veszedelmet, abba kell hagyni a fegyverkezést! A béke egyre növekvő erői e követelésüket az utóbbi időszakban különö­sen látványos, nagy tömegeket vonzó tünte­téseken, találkozókon hangoztatják. Ennek ellenére az Amerikai Egyesült Álla­mok — elutasítva a Varsói Szerződés, a Szov­jetunió reális javaslatait — nem akar le­mondani újabb rakétatelepítési tervéről, amellyel az erőegyensúlyt megbontva Euró­pában, a fegyverkezés újabb szakaszát kény­szerítheti a szocialista országokra. A békéért, a háborús készülődés ellen szól­jon ez a kis összeállítás is, most. egy nap­pal az első atombomba felrobbantásának gyá­szos évfordulója után. „Soha többé Hirosimát!” Hirosima nem felejt, és Naga szaki sem. Soha nem felejti a tör­ténelem első atomtámadásának áldozatait. Az amerikai atombom­bák szörnyűséges pusztításait, több, mint kétszázezer mártírt. A statisztikák nem pontosak, és so­ha nem lesznek azok. Tízezrek ma is, életük végéig, gyógyíthatatlanul viselik magukon a rombolás nyo­mait. Japán nem felejt. Minden év augusztusának első napjaiban em­lékezik az atompusztítás keserű évfordulójáról. Minden esztendő augusztusának hatodik napján megszólal a hirosimai békeharang, és az egész világot figyelmezteti: soha többé nem ismétlődhet meg az, ami történt. Hirosimában, Na. gaszakiban, Tokióban, s szerte az országban békenagygyűléseket rendeznek, és immár hosszú évek óta megtartják az atom- és hidro- génbomba-ellenes világkonferen­ciát — a világ minden tájáról ösz- szegyűlt békeharcosok, neves po­litikusok, közéleti személyiségek részvételével. Hirosima nem felejt. És Naga­szaki sem. Épp ezért újabb és újabb kezdeményezéseket tesz a nukleáris leszerelés megvalósítá­sa, a béke előmozdítása érdeké­ben. Síkraszáll a nukleáris fegy­verkísérletek betiltásáért, nukleá­ris fegyverektől mentes övezetek létrehozásáért, a nukleáris fegy­verektől örökre szabadulni kívánó városok és országok láncolatának megteremtéséért. A népekhez, a kormányokhoz fordul az ENSZ- ben és az ENSZ-en kívül. Japán nem felejt. Az ország la­kossága íratlan törvény rangjára emeltette az antinukleáris alapel­veket. Azt, hogy Japán soha nem gyárt, nem tárol, s területére nem hoz be nukleáris fegyvert. És rendkívül érzékenyen reagál min­den olyan törekvésre, amely a szóban forgó elvek betartását meg­kérdőjelezi. Idén márciusban ma­gasra csaptak a tiltakozás hullá­mai, amikor a fedélzetén nukleá­ris fegyvert szállító Enterprise amerikai repülőgép-anyahajó hor­gonyt vetett a szigetországi Sza- szebo kikötőjében. Tizenöt év óta először. S a hasonló látogatások a jelek szerint a jövőben rendszere­sek lesznek. A japán kormány pe­dig — ugyancsak washingtoni kö­vetelésre — beleegyezett abba, hogy az ország területén 1985-től nukleáris csapásmérésre alkalmas amerikai vadászgépeket állomá- soztassanak. Figyelmen kívül hagyva a nép atomfegyverellenes érzelmeit. Hirosima örökké emlékezik, de a világ egy része mindinkább fe­lejt. Mindenekelőtt az az ország, amely örök felelősséggel tartozik a 38 évvel ezelőtti pusztításért. S nyíltan hangoztatja a korlátozott atomháború megvívhatóságát, az űrháború lehetőségét, az erő és az elrettentés mindenhatóságát, kö­vetkezésképp a fegyverkezés, s ezen belül a nukleáris fegyverke­zés szükségességét. A nukleáris pusztítás veszélye ma ismét fenyegeti az emberisé­get. Ha e fenyegetés valóra válik, nemcsak Hirosima és Nagaszaki, nemcsak Japán pusztulna el. Épp ezért a hirosimai békeharang eb­ben az évben még hangosabban szól. P. L. Tiltakoznak a világ minden táján... 0 Az amerikai cirkálórakéták Nagy-Britanniába telepítése ellen szerveztek kampányt a Greenham Common-i asszonyok július elején. Képünkön egyi­küket eltávolítja a rendőrség az amerikai légitá­maszpont közeléből. ART BUCHWALD: Szigorú ellenőrzés Az Egyesült Államok elnöké­vek az előírások szerint jelentést kell tennie a kongresszusnak, hogy egy emberi jogok megsértésé­vel vádolt országban javult.e a helyzet, mielőtt az amerikai kor­mány segélyt nyújthatna számá­ra. Ez nem kevés problémát oko­zott már Mr. Heagannek, különö­sen Chile, Argentina, Salvador és Guatemala esetében — hogy csak eOV párat emlitsünk. Sze­rintem a Fehér Ház jelentése valahogy úgy születik, hogy a külügyminiszter felhívja a helyi amerikai követséget. — Nagykövet úr, hogy áll az emberi jogok ügye? — Sokat javult. Tavaly a junta 100 ezer politikai foglyot tartott börtönben. Most viszont, ameny- nyire titkosszolgálatunk tudja, mindössze 95 ezer megrögzött bű­nözöl őriznek. — Az elnök örülni fog ennek hallatán. S mit lát a kínzások terén? — Egy pillanat, kinézek az a b- lokon. Nos, itt minden csendes, senki nem kínoz senkit — leg­alábbis az én szemszögemből. Menjek át a követség másik ol­dalára is? — Nem szükséges. — Persze lehetnek kínzások a rendőrségen, de hát nem ellen­őrizhetem az ország minden sar­kát. — Az elnök ezt el sem várja. S mit mondanak az ellenzéki pár­tok vezetői? — Ha jobban belegondolok, há­rom hónapja egyiküket sem lát­tam. Ügy látszik, mind eltűntek. — Érdeklődött utánuk? — Az egyik ezredes azt mond­ta nemrég egy fogadáson, hogy pártgyűlést tartanak egy kihalt szigeten, a cápáktól hemzsegő tengerpart közelében. — Jó. És mi a helyzet az át­lagemberrel: boldogabbak, mint egy éve? — Mindenki nevében nem be­szélhetek, de a követség körül őrködök nagyon vidámnak tűn­nek. Szerintük a hadseregnek még soha nem ment ilyen jól. — Mi van a szólásszabadság­gal? Kritizálhatják az emberek a kormányt a letartóztatás veszé­lye nélkül? — Természetesen. A minap is idejött valaki, és leszedte a ke­resztvizet a rezsimről. — S mit akart az illető a kö­vetségen? — Épp politikai menedékjogot kért. Szegő Gábor fordítása BEZÁRNI AZ „ATOMKLUB” AJTAJÁT Sorompó a háború útjában Bekövetkezhet-e egyálta­lán olyan helyzet, hogy a nukleáris háború „véletle­nül" robban ki a világ va­lamely térségében, válság­gócában? A meghökkentő­nek tűnő kérdés feltevése korántsem indokolatlan. El­méletileg és gyakorlatilag ugyanis nem lehet kizárni ilyen eshetőséget. Sőt, a katasztrófaveszély annál valószínűbb, minél inkább megnyílik az út a nukleá­ris fegyverek birtokolásá­hoz és elterjedéséhez. Az emberiség egyetemes érdeke diktálta, hogy elejét vegyék ennek a folyamat­nak, és bezárják az „atom- klub" ajtaját. A „klubba” bizonyos időeltolódással be­lépett hatalmak a követke­zők: a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy- Britannia, Franciaország és a Kínai Népköztársaság. Az ötökön kívül azonban szá­mos ország — egyebek kö­zött az NSZK, Kanada, Svédország, Japán, India, a Dél-afrikai Köztársaság, Pakisztán, Izrael és még vagy kéttucatnyi állam — műszaki-technikai bázisá­nak fejlettségénél fogva ké­pes lenne az atomfegyver önálló előállítására. Ez a fejlődési tendencia már az 50-es évek végén, a 60-as évek elején előrelátható volt, szükségessé vált tehát megtenni a megfelelő kor­látozó ellenintézkedéseket. A Szovjetunió kezdeménye­zésére — mintegy első té­pésként — húsz esztendővel ezelőtt, 1963. augusztus 5-én az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselői­nek részvételével Moszk­vában aláírták az atom- csend-egyezményt, amely betiltotta a légkörben, a víz alatt és a világűrben az atomfegyver-kísérleteket. A szerződéshez eddig több mint 100 állam csatlakozott. Franciaország és Kína vi­szont mindmáig sem írta alá, mivel mindkettő sza­bad kezet akart biztosítani magának nukleáris fegyver­tárának bővítéséhez. A szovjet kormány abból a meggondolásból kiindul­va, hogy hatékony nemzet­közi garanciákkal megaka­dályozzák az „atomklub" nemkívánatos kiszélesülé- sét, a tömegpusztító eszkö­zök gyártási titkaihoz való hozzáférhetőséget, tovább folytatta erőfeszítéseit. En­nek eredményeként — több évig tartó tárgyalások és előkészítő munka után — az ENSZ-közgyűlés 22. ülésszaka 1968. június 12-én jóváhagyta az atom- sorompó-szerződés végleges szövegét. Az erről szóló, nemzetközi érvényű doku­mentumot tizenöt esztendő­vel ezelőtt, 1968. július 1-én egyidejűleg írták alá Moszkvában, Washington­ban és Londonban. A ha­tályba lépés feltétele az volt, hogy a három nagyha­talmon kívül még további 40 aláíró állam törvényho­zása is ratifikálja a szerző­dést. Ennek megtörténte után az atomstop 1970. már­cius 5-étől emelkedett tör­vényerőre. Megjegyzendő, Franciaország és Kína me- gintcsak távol tartotta ma­gát ettől a kötelezettségvál­lalástól, holott 1983-ig több mint 110 állam csatlakozott az egyezményhez. Ennelk az aktusnak a je­lentőségét aligha lehetne túlbecsülni. A szerződés ér­telmében az atomhatalmak szigorúan tartják magukat ahhoz a vállalásukhoz, hogy sem közvetlenül, sem köz­vetve nem adnak át más országoknak atomfegyvere­ket, nem nyújtanak nekik segítséget ilyen eszközök előállításához vagy meg­szerzéséhez. Az atomfegy­verrel nem rendelkező or­szágok pedig arra kötele­zik magukat, hogy nem gyártanak és máshonnan sem szereznek be ilyen esz­közöket, továbbá nem kér­nek és nem fogadnak el külföldi támogatást saját nukleáris potenciáljuk meg­teremtéséhez. Az atomstop ezzel szemben nem tiltja az aláíró feleknek a nukleáris energia békés célú felhasz­nálását, és az ezzel kapcso­latos kutatásokat. Így te­hát nincs semmi alapja az olyanféle ellenvetéseknek, amelyek szerint a szerző­désben való részvétel gátol­ná az ilyen irányú tudomá­nyos-technikai haladást. A tizenöt éves atomso- rompó-egyezménynek a mai feszült nemzetközi helyzet­ben, amikor a nukleáris háború fenyegetése megnö­vekedett, különös időszerű­séget kölcsönöz az embe­riség életbenmaradásáért, a nukleáris katasztrófa elhá­rításáért vívott világméretű küzdelem. Ma minden nép létfontosságú érdeke, hogy a nemzetek közösségének egybefogott erőfeszítésével áthághatatlan sorompókat állítsanak az atomháború szervezőinek útjába. Serfőző László alezredes 0 Az USA-ban, a kaliforniai Seal Beach-ban, a haditengerészet fegyverraktára előtt a tiltakozók halottnak tettetve magukat tüntetnek az ellen, hogy a telepen atomfegyvert tároljanak. 0 A béke erőinek nagy jelen- j tőségü meg­mozdulása volt a szocialista tábor kezde- • ményezésére í létrejött júniusi prágai világtalálkozó. A magyar küldöttek soraiban művészek is | jelen voltak, j Képünkön Ruttkai Éva. j HET­AMEPÜ K AkCKK M PAKETAM K«rt! O Májusban az új amerikai tömegpusztító fegyve­rek nyugat-európai elhelyezése elleni tüntetés szín» helye volt az ukrán főváros. Kijev is. Lakatos András-Láng Zsuzsa . 5. Előzményként talán annyit/ hogy én közel tíz éve totúz n. Először természetesen úgy, mint bár­ki más, egyszerű, sima szelvényekkel. Jó pár évvel ezelőtt — nem teljesen véletlenül — figyeltem az olaszoknál és a magyaroknál is a pont­számokat. Így a bajnokságok végén megközelítőleg ki tudtam számolni, hogy ki hány pontot szerez még, és 'ki hányad ad le. Ugyanez ment mindenütt. Azok a csapatok, akiknek még pontra volt szüksé­gük, és olyannal játszottak, akiknek már nem, meg­egyeztek az ellenfelükkel. Ha egy pont is elég volt, akkor ki lehetett számítani, hogy valószínűleg le- ixelnek. És hát, mint minden embernek, nekem is tudomásom volt arról, hogy bunda folyik az NB II-ben. Azután ezeket tudva végigfigyeltem egy bajnok­ságot, és sejtve a végén várható eredményeket, megjátszottam a totón. Nyertem is egy nagyobb ösz- szeget, úgy 180 ezer körül. Ezután már nem volt megállás. Ezt soha nem hittem volna. Ügy ismertem ma­gam, hogy .nekem soha nem lehet semmi szenvedé­lyem. Például hat évig nem dohányoztam, csak most gyújtottam rá néhány cigarettára, amióta itt beht vagyok- Apropó, kaphatnék egy cigarettát?... Persze a totó egészen más. Azt is elmondom, hogy szenvedéllyé akkor válik, amikor 'buki.k az ember. Nem akkor, amikor nyer, hanem akkor, ha veszít. Talán úgy fogalmazhatnám meg, hogy aki szen­vedélyes totós, az nem a nyereségért játszik, hanem azért, hogy ne veszítsen. Ha visszagondolok az elmúlt évekre, akkor a nye­reséget mindig elbuktuk. Kezdtem 4—500 forintok­kal, és ha nyertem 50—60 vagy százezer forintot^ akkor a következő héten már sókkal bátrabban ját-v szottam. És vesztettem. Tulajdonképpen í.gy történt ez most is. A debre­ceni barátommal, Lőrincz Józseffel, valamelyik olasz héten nyertünk, ha jól emlékszem, 80Ü ezer forintot. 16 darab 13 + 1-esünk volt. Ez adott ala­pot arra. hogy tovább tudjunk játszani. Aztán — évekkel ezelőtt történt — egyszer el­felejtettem otthon befizetni a totómat, és hogy ne vesszenek kárba a tippjeim, felutaztam Pestre, és bementem a Münnich Ferenc utcai totózóba. Az én stílusom az volt, hogy nemigen kétesélyeztem, ha­nem inkább fixeket vettem ki, négyet, ötöt, hatot, a többit pedig háromesélyesre fizettem be. Ezért aránylag nagyobb -pénzben játszottam, úgy kábé öt- hatezerért. Ezekre az összegekre pedig már odafi­gyeltek a totózók. Rá is kérdeztek azonnal, hogy minek alapján játszom meg ennyi fixet. Én elmond­tam, hogy tudtommal az egyik csapatnál komoly gondok vannak, a másik viszont nagyon jó. Körül­belül olyanokat mondtam, amiket mindenki tudha­tott. Így ismerkedtem meg aztán ott elég sok totóssal. Rendszeressé vált, hogy a szelvényeimet ebben a totózólban töltöttem ki. Ha aztán tudtam egy-két tuti tippet, elcseréltem másokért. Ezekre soha nem kérdeztem rá, nem tudakoltam, honnan ered, de sok focista bejárt oda, és elejtettek néhány mondatot a hétvégéről. A tippek nagy része jó volt, de azért ment is el néhány. Eleinte, amikor a totózóba kezdtem járni még anélkül, hogy bármiben is részt vettem volna, vagy egyetlen focistát ismertem volna, magam is meg­lepődtem azon, hogy miket lehetett ott hallani. Ha maga betévedt volna oda, hallotta volna, hogyan fnon-dják sorba a hétvégi 'mérkőzések biztos ered­ményeit. És ezek néhány kivételével be is jöttek. Ott senki nem tartotta a száját. Nemcsak az hang­zott el, hogy mi lesz egy-egy mérkőzés eredménye, hanem az is, hogy melyik egyesület mennyi pénzt fizetett az ellenfél játékosainak. Ezeket mindenki teli szájjal kiabálta. És úgy -nézett ki, mintha ez senkit, még a rendőrséget sem érdekelné. Teljesen véletlenül összehozott a sors Pataki Mik­lóssal. Bár egy városban laktunk, és mind a ketten hosszabb ideje totóztunk, mégsem totózóként találj koztunk először egymással. Apróbb javítások vol] tak a kocsimon, és valaki őt ajánlotta, mint jó félj nyezőt. Miközben a munka folyt, beszélgetni kezdi tünk a fociról, majd a totóróL Történetesen az elől ző héten nekem megint nagyobb találatom volt, nej ki pedig úszott a pénze. Szó szót követett, és megj beszéltük, ezentúl égyütt is fogunk totózni. Pataki mindjárt elő is állt azzal, hogy ha máj csináljuk, akkor jó lenne valami biztosat is tudni Elmondta, hogy ő is szokott csapatokat látogatnj de ez nem mj-ndig százszázalékos. Viszont, ha ég j kis pénzzel megtámogatnánk ... Mindenben megállapodtunk. Első megmozdulása tudtommal az volt, hogy meg j látogatta a mezőtúri katonacsapatot, és ajánlató j tett nekik arra, hogyha győznek, akkor ad nekik égj: kis pénzt. Ezt az információt aztán én felvitterr Pestre, és becseréltem másokért. Beindult a bolt. Ekkor bukkant fel Kecskeméten Perei Gyula., a-k Pataki jó ismerőse volt. Megtudtam, hogy ő is váljl lal információszerzést. Így jött el a Nyári Totó Ku­pa ideje. i Eredetileg úgy indultunk, hogy csak mi hármai kecskemétiek játszunk, de megkeresett 'bennünk* két focista, Sárközi István és Kaszner András. . Kaszner felhívott telefonon, és randevút beszél tünk meg Pesten. Elmondta, 'hogy ő és Sárközi szc,[ retné.nek totózni. de nincs pénzük. Viszont van n£j gyón sok 'ismerősük, és ha kell, akkor akár telein* non is megtudhatnának tőlük egy-két fjxet. El is kezdtünk öten játszani, de az első két hété-, nem jöttek be az ő információik. Ekkor keresej; meg — szinte sértődötten — Bernáth Zoli, akive már évek óta együtt Játszottam. Rossznéven vettéj hogy nem szóltam neki. Bevettük őt is. (Folytatás a következő lapszámunkban) m

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents