Petőfi Népe, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-18 / 195. szám
1983. augusztus n. • PETŐFI NÉPE 9 3 Hagyományteremtés Kunadacson t Mmimiiiiimiiir Sajnos, 1962-ig kellett várni arra, hogy megkezdődhessen a község belterületén az építési engedélyek kiadása. 1970-ben a Magyar Hírlapban Kiss Gy. János már „100 házas falu” címmel írt községünkről. Napjainkban a családi lakóházak száma a 300-at is meghaladja — olvasom egy jelentésben, amelyet a kunadacsi tanács vezetőitől kaptam. társadalmi munkát. Tehát nekünk a szűkös tanácsi keretből csak az alapanyagot kell megvásárolni. Az iskola és az óvoda festése például —, ha megrendelnénk — százezer fórumtba kerülne. Így pedig tízezerből „megússzuk”. Néhány házzal odébb a tanácselnök a modern, jól felszerelt körzeti orvosi rendelő ajtaját nyitja. A váróterem és az orvosi szoba üres. A doktor éppen szabadságon van. — A legutóbbi felújítás háromezer forintba került. Itt is segítettek a kisiparosok, de társadalmi munkában dolgoztak még a kun- szentmikiósi munkásőrség egyik rajának tagjai is. Most már fogorvosunk is van, hetente kétszer rendel. A szép, tiszta. Virágos utcákon sétálva megtudom, hogy a járdákat és az úttestet, úgy alakították ki, hogy a gáz- és vízvezetékek elhelyezésekor szinte alig kell betont bontaná. A mindenütt díszlő rózsákat a községi tanács osztotta, „egyet fizet — kettőt kap” alapon. A 300 házhoz kétszáz személygépkocsi tartozik. Az autó- tulajdonosak fő gondja, hogy a községben nincs szerelő. Abban reménykednek, hogy a három ipari tanuló Iközül legalább az egyik itt nyit műhelyt, ha avatott mesterévé válik szakmájának. Hiányzik még Kunadacsról női és férfiszabó, cipész és rádió—itv- műszerész is. A község lakói közül legtöbben a helyi termelőszövetkezetben dolgoznak, az asszonyoknak a budapesti Caola gyár melléküzeme ad munkát. A lakosság jelentős része kiaebb-nagyobb földterületen dohányt termel, tavaly például 120 tonnát adtaik le a kiskunfélegyházi dohánybeváltónak. Emellett jelentős a sertés- és a szarvas- marhatartás is. A kunadacsiak méltán lehetnek büszkék gyorsan fejlődő községükre, hiszen itt, ahol a negyvenes években még csak néhány ház állt, napjainkban jól érzik magukat az emberek. Czauner Péter * A községtől alig néhány száz méterre szabadidő-parkot is létesítelek, ahová szívesen kirándulnak még a közeli Kunszentmiklósról *s- (Méhesi Éva felvételei) A kiskunsági homokpusztla szegélyezi Kunadiacsot. Az ideérkező, a községtáblát alig elhagyva rögtön a központba jut. Az egyik oldalon a Barátság Termelőszövetkezet irodája, szemben vele kis ABC-áruház, vendéglő. Odébb árnyas fák alatt a községi tanács, talán a legrégebbi adacsd épületben. Az utcák — összesen tizenhét van — egyes ek, szélesek. A-házak pedig jómódot tükrözőek. Az ezerhétszázötvannéi is több lelket számláló község tanácsi vezetői — az elnö«; ■ Halcsik Antal, és a végrehajtó bizottság titkára Sípos Balázs — készségesen, örömmel válaszolnak a kérdésekre. Szégyenkezni nlincs is okuk ... — Jól élnek nálunk az emberek — kezdi az elnök. — Bizonyítja ezt, hogy a lélekszám egyre gyarapszik, sokan építkeznek. Az elmúlt télen például két pesti család költözött ide. Egyikük éppen most fejezi be új kétszintes házát. Nálunk szinte mindenki telekhez juthat, méghozzá olyanhoz, amelyiken víz és villany is van. Négyzetméterét a házhelynek öt-hat forintért osztjuk. A vízzel és villannyal együtt összesen húszezer forintért kaphatnak egy 1440 négyzetméteres telket. — Néhány évvel ezelőtt még nem dicsekedhettünk volna ezzel — fűzi hozzá Siipos Balázs. — a' közelmúltban oldódott meg a központi vízellátás. Két évvel ezelőtt például még nem is sejtettük, hogy valaha Kunadacson gáz is lesz. Most már ott tartunk, hogy jövőre majdnem minden házban földgázzal fűtenek. A legnagyobb gondunk ezzel,, hogy kevés a radiátor, és a konvektor; A tanácselnök az irodája falán levő térképen mutatja az utcákat. Kettőnek, az Árpád és Bem József utcának most adták nevet. — De inkább menjünk, nézzünk körül — javasolja. Utunk első állomása az iskola. Augusztus végére — Ígérik az ott dolgozók — befejezik a festést, a kályhák átrakását és a régi lámpák helyére a neoncsövek szerelését. — Évekkel ezelőtt a járás talán legcsúnyább iskolaudvara a mienk volt. Ugyanis a kályhákban iszapszénnel fűtöttek és a hamut az udvarra hordták. Itt egy fekete sártenger voilt —- mutat körbe Halcsik Antal a most szép, gyeppel borított kerten. A szomszédban az óvoda1, itt is javában folyik a tatarozás. Az óvónők és a dadusok takarítanak. — A községünkben 18 iparengedéllyel rendelkező kisiparos dolgozik — mondja Sípos Balázs. — Szinte mindegyikük végez itt Tervpályázat acélszerkezetes gabonasilók alapozására A közeljövőben nagyszabású gabonatároló-építési program indul. A programban több mint 200 mezőgazdasági nagyüzem és 17 gabonaipari vállalat vesz részt, és a tervek szerint 1984—86. években, összesen 800 ezer tonna kapacitású száraz-, illetve 120 ezer tonna kapacitású nedvesgabonatárolót építenek fel. Megvalósításukkal jelentős mértékben javulnak egyik legfontosabb exportcikkünk raktározási és értékesítési feltételei, csökkennek a tárolási veszteségek. A program egyik legfontosabb részeként fémsilók létesítését tervezik azokon a telephelyeken, ahol gyorsan forog az áru és rövid idő alatt nagy mennyiséget mozgatnak meg. A jelenlegi technológiából adódóan az építkezés költségeinek jelentős részét — átlagosan 25—30 százalékát. kedvezőtlen talajviszonyok mellett akár 40—45 százalékát is — a silók alapozására fordítják. A méretezés pontosításával, az alapozási és építési technológiák korszerűsítésével, új szerkezetek alkalmazásával ez az ősz- szeg mintegy 20 százalékkal mérsékelhető. Erre ösztönzik az építkezőket a beruházáshoz igénybevehető hitelek feltételei is. Az acélszerkezetes gabonasilók eddiginél költségtakarékosabb alapozási megoldásainak keresésére az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumot más országos szervekkel közösen országos, nyilvános és titkos tervpályázatot hirdetett. A pályázat kiírása a Magyar Építőművészek Szövetségének titkárságán vehető át. A pályaművek beküldési határideje 1983. november 8., s a beérkezett pályaműveket még a hónap végéig elbírálják. Díjazásukra és megvételükre összesen 485 ezer forint áll a bíráló bizottság rendelkezésére. (MTI) VÁLLALATOK FIGYELEM! Raktározás céljára Kecskeméten központi fekvésű 400 négyzetméteres alapterületű épületek 500 négyzetméteres udvarral, két utcára szóló kapuval bérboadő Ipari áram, vízvezeték van. Érdeklődni: a 20-606 és a 23-237-es telefonon. 3833 KEDVEZMÉNYEK A BUSZON ÉS A VONATON Utasra vár a MÁV és a VOLÁN • ' sNem vitás: az elmúlt esztendőben életbe lépett személyszállítási tarifaemelés érzékenyen érintette az utazóközönséget. És természetesen a két legnagyobb személyfuvarozó vállalatra, a MAV-j-a és a Volánra visszahatott. A Volánnál Vajda Miklós személyforgalmi főosztályvezetővel beszélgettünk. Többféle kukoricatermék Bővítette termékeinek választékát és a korábbinál többet exportál a Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat (IKR) kukorica-csi- rátlanító üzeme. Az itt leválasztott kukoricacsirából az idén már jelentős mennyiségű alacsony koleszterintartalmú étkezési olajat készít a Csepeli Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat. NemréR kötött szerződést az IKR másik új terméke, a kukoricagríz értékesítésére a pécsi, a soproni és a Kőbányai Sörgyárral. A debreceni Biogal- nak, a Chinoinnak és a Kőbányai Gyógyszcrárugyárnak kukoricalisztet szállítanak. Megkezdték a kukoricadara és a kukoricaliszt szállítását a FÜSZÉRT vállalatoknak is, egy kilogrammos csomagolásban, étkezési célokra. A takarmánylisztet a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátnak adják el, ahol azt különböző speciális keveréktakarmányok előállításánál hasznosítják. Az IKR kukorica-alapanyagú termékeiből tavaly 1650 tonnát szállított tőkés országokba, az idén pedig már 6000 tonnát értékesítenek, egymillió dollár értékben. Svédországba és Svájcba étkezési minőségű kukoricalisztet, Ausztriába sörgrit szállítanak. (MTI) — Utazóközönségünk — mon- dotta — nehezen viseli áz áremelkedésből adódó többletkiadásokat. Ezt az is mutatja, hogy a megemelt díjtételek hatására jeléntő- sen csökkent vállalataink forgalma. — A kevesebb utas az utazási kedv mérséklődésén kívül mást is mulat. Nevezetesen azt, hogy csökkeni az ingázók száma is, márpedig ez népgazdasági érdek ... — Ez így van, és bár ennek mint „volános” nem örülök, de készséggel elismerem, hogy a forgalomcsökkenésben a vállalatok munkaerőgazdálkodási politikája is közrejátszik. Vagyis arról van szó, hogy inkább olyan dolgozókat részesítenek a belépéskor előnyben, akik közel laknak munkahelyükhöz. Persze az sem hagyható figyelmen kivül, hogy maguk a munkavállalók is közelebbi állásléhetőségek fellé orientálódnak, hiszen bérletük árának húsz százalékát a saját zsebükből kell fizetniük, — A Volán több kedvezménnyel igyekszik vonzóvá tenni járatait. Hallhatnánk ezekből néhányat? — Lehetőségünk van arra, hogy magunk alakítsuk ki üzletpolitikánkat, mégpedig úgy, hogy akár kedvezmények árán is, de megtöltsük járatainkat. Ezért több vállalatunk különböző kedvezményekkel igyekszik az utasokat megtartani, illetve utasakat szerezni. Akad, ahol száz kilométernél hosszabb és előre megváltott retúrjegy esetén húsz százalék kedvezményt adnak, máshol családok részére biztosítanak a teljes árnál tíz-húsz százalékkal olcsóbb jegyet. Eredménynek tartjuk azt is, hogy július 1-től augusztus 31-ig minden olyan tanuló, aki diákigazolvánnyal rendelkezik, 50 százalékos kedvezményben részesül az ország egész területén. A MÁV-nál dr. Nagy Istadn, a belföldi személydíjszabási csoport munkatársa felelt kérdéseinkre: — Számítottunk arra, hogy az áremelést követően a korábbinál jelentősebben fog csökkenni az utaslétszám, de a csökkenés aránya minket is meglepett. Több mint tíz százalékkal kevesebben utaztak a vonatokon, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Csökkent az utaskilométer is, ez 10—12 százalékkal kevesebb, mint a korábbiakban. Árbevételeink 50 százalékkal nőtték, márpedig ez a szám jelentősen elmarad a 92 százalékos átlagos menetdíjemeléstől. Mindenekelőtt a gyorsvonatot, valamint az első osztályú kocsikat igénybe vevők száma mérséklődött feltűnően. — A vasút, akárcsak a Volán több kedvezménnyel is igyekszik megtartani utasait. Melyek ezek? — Közismert, hogy a korábban általános — nagyobb városokra, kulturális rendezvényekre szóló — 33 százalékos állami kedvezmény megszűnt. Ennek ellensúlyozására a saját bevételünk .terhére kidolgoztunk egy új kedvezményrendszert, amelynek legismertebb formája a július 1-től bevezetett úgynevezett családi utazási kedvezmény. Ennek lényege az, hogy azok a családok, ahol legalább két 18 éven aluli, önálló keresettel nem rendelkező gyerek utazik száz kilométernél hosszabb távolságra gyorsvonaton, vagy részben gyorsvonaton, a szülők 20 százalék díjkedvezményben részesülnek. Most dolgozunk egy hétközi utazási kedvezmény kialakításán is. Hangsúlyozni szeretném, hogy ezekkel a d í j tété lmérs ék lés okkel a vasút nem szociálpolitikai kedvezményt ad az utazóközönségnek, hanem józan kereskedelmi megfontolásból utazási tarifamérsékléseket hajt végre, amelyeknek célja az utazási'kedv felkeltése. F. P. AZ ÜGYÉSZ TOLLÁBÓL-------------------------_----------------------------------------------------------------S zenvedély és felelősség V ■ ■ \ . -■. . • ■ . V:' ' ? y-!?l A megyei főügyész a közelmúltban két olyan szabálysértés el« bírálásának törvényességét vizsgálta meg, amelyekről eddig nagyobb nyilvánosság előtt nemigen esett szó. Az egyik ilyen szabálysértés a „visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel”, a másik pedig a lőfegyver vagy légpuska tiltott használata. Az ügyészi vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a rendőri szabálysértési hatóságnak a fenti ügyekben hozott határozatai mennyiben szolgálják a közrend és a közbiztonság védelmét, s hogy büntetéskiszabási gyakorlatuk megfelel-e a törvényesség követelményeinek. A következőkben azokról az állam- polgári magatartásokról lesz szó, amelyek a közrend és közbiztonság megóvása érdekében — jogellenességük miatt — a rendőri intézkedéseket szükségessé tették. Szabálysértést megvalósító módon lőfegyverrel vagy lőszerrel az az engedéllyel rendelkező személy él vissza, aki az engedély kereteit túllépve azok előállítására, tartására, átadására, használatára vagy forgalmára vonatkozó rendelkezéseket megszegi, feltéve, ha a cselekményt az engedélyezett azonos, vagy annál kisebb hatékonyságú lőfegyverrel, vagy kisebb mennyiségű lőszerrel követi el. A rendelkezés értelmében a szabály- sértés miatt ötezer forintig terjedő pénzbírság szabható ki. Nagyfokú hanyagság A fenti — talán kissé bonyolultnak tűnő —, jogi szabályozásból mindenek előtt azt kell kiemelni, hogy a szabálysértést csali olyan személy követheti el, akinek van lőfegyvertartási engedélye. Aki engedély nélkül tart birtokában lőfegyvert, vagy lőszert, nem szabálysértésért, hanem bűncselekményért felel a bíróság előtt. A lőfegyver tartására, használatára, forgalmára stb. vonatkozó részletes rendelkezéseket külön jogszabály állapítja meg, amelyet minden engedéllyel rendelkezőnek ismernie kell. A szabályok, előírások ismerete azonban önmagában nem elegendő, azokat szigorúan be kell tartani. Sajnos, mint az ügyészség által vizsgált ügyekből is kitűnik, a vadászfegyverrel vagy önvédelmi lőfegyverrel rendelkezők közül nem mindenki törődik az előírásokkal. így például fontos tudni, hogy lőfegyvert csak állandóan lakott lakásban, vagy őrzött épületben kiürítve (billenőosö- vű lőfegyvereket szétszedve) tokban, zárható szekrényben kell tartani. A hozzátartozó lőszert is hasonló módon, a lőfegyvertől elkülönítve kell tárolni. A rendőri ellenőrzések során több esetben tapasztaltak nagyfokú hanyagságot. Előfordult például, hogy a vadászfegyver a lakószobában lévő, fából készült ruhásszekrényben volt, s benne a kulcs is, a fegyverhez tartozó lőszer pedig — ugyanebben a szobában — az ablak mellett egy kartondobozban szabadon tárolva, így 'uihhoz a családtagok és az idegenek is bármikor könnyen hozzáférhetnek, A hanyagság miatt magas összegű pénzbírságot szabott ki a szabálysértési hatóság. Másik esetben hasonló mulasztásnak már tragikus következménye volt: lehetővé tette, hogy az egyik családtag öngyilkosságot kövessen el a vadász- fegyverrel. Megtörtént továbbá, hogy az erre jogosító előzetes engedély nélkül, az engedélyezett vadászfegyver mellé még egy hasonlót vásároltak, s ezzel az eladó is szabálysértést követett el. Ez a cselekmény kisebb mértékben veszélyes a társadalomra, a jogszabály is „csak” háromezer forintig terjedő pénzbírsággal fenyegeti azt, aki á fegyver forgalmára, illetőleg használatára vonatkozó rendelkezéseket megszegi. Mit szabad és mit nem A tapasztalatok szerint ezek az előírások nem köztudottak, ezért nem árt ha itt leírjuk, hogy mit szabad és mit nem, Légfegyvert vagy a hozzá való lőszert csak vásárlási engedély- lyel rendelkező szervnek, illetve személynek lehet eladni. Külföldről csak engedéllyel hozható be légfegyver. A szabálysértést tehát nem az követi el, aki megvásárolja a légfegyvert, hanem az, aki engedéllyel nem rendelkező személynek adja el. Ez idő szerint önmagában az a tény, hogy valakinek légfegyver van a tulajdonában, nem szabálysértés. A légfegyver használatára vonatkozó szabályokat szegi meg az, aki légfegyverrel lakott területen lő, vagy azt nem az engedélyezett célra, illetve nem a biztonsági szabályok megtartásával használja. Fiatalkorú csak felügyelet mellett használhatja a légfegyvert. Használat alatt természetesen ez esetben is csak a lakott területen kívüli használat értendő. A fiatalkorú tehát egyrészt szabálysértést követ el akkor, ha lakott területen lő, de akkor is, ha lakott területen kívül felnőttkorai jelenléte nélkül használja a légfegyvert. Még azt is meg kell említeni, hogy a légfegyver lakott területen kívüli használata során, pl. szórakozásból, vagy dúvadra történő lövöldözéskor is, szem előtt kell tartani a biztonsági előírásokat. Így például szabálysértést követ el az, aki erdőben, kukoricásban stb. vízszintes, vagy nem közvetlen közelről, tehát nem az általa belátható olyan területre lövöldöz, ahol ember is tartózkodhat. Tízezer forint bírság Az ismertetett forgalomkorlátozó rendelkezések ellenére sok embernek van légfegyvere. Ezeket részben illegálisan hozták be, vagy kapták külföldről, másoknak pedig a céllövöldések. adták el nem kis összegekért. Igaz, hogy a légfegyver nem lőfegyver, de az azzal történő lövés — mint arra a Legfelsőbb Bíróság is rámutatott egyik törvényességi határozatában — veszélyeztetheti az ember életét, testi épségét, vagy a vagyonbiztonságot. A tapasztalatok szerint a légpuska tiltott használatának szabálysértését elsősorban a fiatalabb korosztály tagjai követték el azzal, hogy városok vagy községek belterületén verebekre, békákra, „vadásztak." Szólni kell arról is, hogy a légpuskát gyakran hasznos vadak (pl. fogoly, fácán stb.) elejtésére használták, ami már a jogosulatlan vadászat szabály- sértését valósította meg. Ezekben az ügyekben a tanácsi szabálysértési hatóságok jártak el és szabtak ki pénzbírságot. Ugyancsak e szabálysértési szervek marasztalják el a természet- védelmi szabálysértőket, ha légpuskával az Országos Környe- zet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke által védetté nyilvánított madarat, békát, stb. lőnek. A pénzbírság tízezer forintig terjedhet, s a, légpuska kötelező elkobzása mellett a védett madár, vagy egyéb állat értékét is meg kell téríteni, ami nem kis ösz- szeg. Az ellenőrzések fokozása mellett tehát az arra illetékes szerveknek — azok esetében, akik nem tudnak gondoskodni a lőfegyver megfelelő őrzéséről — minden esetben meg kell fontolniuk a fegyvertartási engedély visszavonását. A légpuska, bár nem lőfegyver, mégsem gyerekjáték. Elsősorban a fiataloknak tanácsoljuk, hogy ügyességüket ne a verebeken, vagy hasznos, védett madarakon próbálják ki, hanem az MHSZ helyi szervezeteinek lövész-szakosztályainál. Dr. Bódog János megyei főügyészhelyettes TÁJÉKOZTATJUK töserdö üdülőterületén LÉVŐ T. FOGYASZTÓINKAT, hogy az évenként esedékes vízmérőóra-leolvasást 1983. augusztus 20-án és 21-én végezzük. Kérjük szíveskedjenek munkatársainknak lehetőséget biztosítani a vízmérőóra leolvasására. -íSsL'. 1540 • A kunadacsiak tágas, kényelme*, új házakban laknak.