Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-17 / 168. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxxviii évi 168 szám Ára: 1,40 Ft 1983. július 17. vasárnap Kádár János vezetésével párt- és kormányküldöttség látogat a Szovjetunióba A Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizottsága, a Szovjet­unió Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége és Minisztertanácsa meg­hívására Kádár János­nak, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárának vezetésével július 18-án, hétfőn magyar párt- és kor­mányküldöttség utazik hivatalos, baráti láto­gatásra a Szovjet­unióba. (MTI) MADRIDI TALÁLKOZÓ Jóváhagyták a záródokumentum­tervezetet A madridi találkozón pénteken a résztvevő or­szágok képviselői — Málta kivételével — elfogad­ták a záródokumentum-tervezet szövegét. Ezzel — csaknem három esztendő diplomáciai fáradozásainak eredményeként — sikerrel érhet véget az a madridi tanácskozássorozat, amely a Helsinkiben elfogadott záróokmány szellemében az európai biztonság és együttműködés ügyének elő­mozdítására hivatott. A péntek délelőtti plenáris ülésen hivatalos meg­hívás hangzott el a résztvevő országokhoz a Bern­ben 1986-ban megrendezendő szakértői értekezletre, amelynek tárgya a személyek, intézmények és szer­vezetek közötti kapcsolatok kérdése. A találkozó egyhónapos vita után jóváhagyott tervezetének részletei több változtatást mutatnak a semleges és el nem kötelezett országok márciusi tervezetével összevetve. Amennyiben a máltai ál­láspont kedvező irányban módosul és az érintett kormányok elfogadják a külügyminiszteri szintű záróülés időpontját, akkor — a péntek éjszaka lét­rejött megállapodás alapján — július végén sor kerülhet az európai enyhülés és biztonság kérdé­seivel foglalkozó madridi találkozó sikeres befe­jezésére. MUNKA KÖZBEN Bars megyében csaknem háromezer kisiparos dolgozik. Zöm­mel javítással, szereléssel, a lakosság igényeinek kielégítésével foglalkoznak. De nem kevesen közülük hiánycikket gyártanak, vagy exportra kerülő termékek alkatrészeinek előállítására vállalkoznak. Kovács László kecskeméti öntőmester is közéjük tartozik. Évek óta ő gyártja a MEZŐGÉP nyugati exportra kerülő kom- bájnfülkéinek kilincseit. Nem régen elnyerte az innovációs iroda pályázatát, az importpótló rézszerelvények (kilincsek, csuklcpántok. kopogtatók) öntésére. Ezzel is segítve a műem­lék épületek felújítását. Most a kecskeméti városi tanácsháza és a Cifrapalota kilincseit készíti. Szívesen vállal társadalmi munkát is. Ő szervezte meg és azóta is patronálja az ének­zenei iskola zománcszakkörét. Emellett ő tölti be a KIOSZ munkavédelmi bizottságának elnöki tisztét is. (Pásztor Zoltán felvétele) 'l A nyár az üdítőital- és a sör- fogyasztásban kétféle meglepe­tést tartogat. Ha a hétvége idő­járása kánikulai, a szomjat oltó italokból szinte semennyi nem elég. Ha viszont hűvösebb, csa­padékosabb az idő, a kereslet visszaesik. Ez az ingadozás természetesen nem zárja ki a gyártók és a for­galmazók felkészültségét a la­kosság ellátására. A Középma­gyarországi Pincegazdaság ba­jai, kiskunhalasi, kalocsai, kis­kőrösi, szabadszállási, kecskemé­ti és kiskunfélegyházi raktárai­ból a megye kétezer üzletébe szállítanak üdítő italt. Abban, hogy az egy főre jutó évi üdítő­ital-fogyasztás hazánkban megha­ladja a száz litert, része van a pincegazdaság kínálatának is. Míg a Márka-készítés kezdetén, 1973-ban 11,5 millió kétdecilite- res üvegbe töltöttek szénsavas üdítőt, évi termelésük azóta 25 millió kisebb és 4 millió na­gyobb (literes) üveg szőlő-, al­ma-, meggy-, ribizli-, tonik-, citrom- és narancsízesítésű ital. A legnagyobb kereslet ezek iránt egy-egy nyári napon mintegy 220 ezer üveg — szemben a té­len forgalmazott napi 88—89 ezer palackkal. A pincegazdaság ez évi, eddigi termelése: 15 millió kétdecis és kétmillió háromszáz- ezer literes üveg alkoholmentes ital. Az idén, egyelőre kisebb meny- nyiségben, megjelent a Hamvas üdítőcsalád. Az almából, kajszi­ból és őszibarackból készült ros­tos italokat nyolcdeciliteres üve­gekben árusítják. Ha a vevők megkedvelik, ősztől a Hamvas gyártását a szükségletnek meg­felelően bővítik. A fogyasztók egyre inkább a literes Márka-üdítőket keresik az üzletekben — közölte Bajzák Béla, a Közép-magyarországi Pincegazdaság vezérigazgató-he­lyettese. A legtöbb helyen azon­ban szűkös a bolti raktárak be­fogadóképessége. A göngyöleget kint tárolják, az utcákon, vagy a kapualjakban. A kereskedelem gondján a pincegazdaság úgy enyhít, hogy száz gépkocsijával tíz-tizenkét százalékkal több üres üveget gyűjt össze a túra­járatain, mint amennyit töltve a kiskereskedelemnek átadott. A Kőbányai Sörgyár kecske­méti palackozóüzemében három műszakban dolgoznak, nappal túlóráznak is, hogy a tartályko­csikban küldött sört minél gyor­sabban átfejthessék. Az eltelt egy hónapban 12 kamion — 240 ezer üveg — jugoszláv sört is átvettek az itthoni kínálat javí­tására. Ennek ellenére a nyári ellátás nem kis erőfeszítést kö­vetel. A kőbányai gyár dömsödi és kecskeméti kirendeltsége által ellátott Bács-Kiskun megyének júliusra,' augusztusra és szep­temberre összesen 62 ezer hekto­liter sör jut, amelynek nagyobb részét — 4 millió-kilencszázezer litert*— a kecskeméti kirendelt­ség hozza forgalomba. Papp József, kirendeltségveze- tő-helyettes arról tájékoztatott bennünket, hogy júliusi tervük 16 ezer 800 hl sör értékesítése — ennek kétharmad része világos —, s ebből a hét végéig eladtak 8400 hektóval. Jelenleg naponként ötszáz—öt­százötven hektoliter fejtés a töl­tőszalagnál dolgozók teljesítmé­(Folytatás a 2. oldalon.) JÓL JÖTT A HŰVÖSEBB IDŐ, A CSAPADÉK Befejezéshez közeledik az aratás A héten végre megérkeztek a várva várt esőt hordozó fellegek. ‘A megyében itt-ott bő zápor áztatta a határt. Van mit pótolni, hiszen néhol 350—400 milliméter csapadék hiányzik a talajból. Szomjaznak a kukoricák, a gyümölcs- és a szőlőültet­vények. Az év hátralévő időszakában a legtöbb talán az égből jövő „áldáson” mú­lik ... A kalászosok aratása az utolsó szakasz­hoz érkezett. A termésátlagok a két hét­tel ezelőtti becslés szerint alakulnak. Ta­lán még korai a dicséret, de az idén még említésre méltó fennakadás nem hátrál­tatta a határban a munkát. Ütemesen ha­lad a gabona átvétele, elegendő az üzem­anyag, sőt az alkatrész is. Ez ugyan in­kább a termelő gazdaságok anyagbeszer­zőit és a gépműhelyek dolgozóit dicséri. Az őszi búza 96 százaléka biztos helyen, a magtárakban van. A rozs, a tavaszi árpa és a zab vágását már csak a kisebb par­cellákon végzik. Több nagyüzem kom­bájnjai napjainkban más vidékeken dol­goznak. Például a Városföldi Állami Gaz­daság gépei — ahol július 11-én befejez­ték az 1013 hektárra vetett kalászos be­takarítását — a mezőtúri Dózsa, a toki Egyetértés Termelőszövetkezetben és a Helvéciái Állami Gazdaságban aratnak. A kertészeti növények közül közeleg a dinnye felszedésének ideje. Bízunk benne, hogy az üzletekben és az elárusítóhelye­ken az elkövetkező napokban rohamosan csökken a dinnye ára is. Tegnap befejeződött a meggy exportja. Amikor az utolsó cigánymeggyel megra­kott Hollandiába tartó kamion kigördült a kecskeméti ZpLDÉRT-telep kapuján, a HUNGAROFRUCT megyei kirendeltségé­nek vezetője négyezerhetvenhat tonna után tehetett pontot a szállításokról veze­tett nyilvántartásában. Nem ilyen sikeresen, de véget ért a kajsziszezon is. A tervezett kétezerhárom­száz tonnás exportnál kevesebbet, mintegy 1750 tonnát tudtak külföldön értékesíteni. Ennek oka a hirtelen jött nagy meleg volt. A gyümölcs szinte órák alatt lekvárrá érett a fákon. Jelenleg a rózsa típusú barack felvásárlása és szállítása folyik. Ma pél­dául kétszázötven tonnát indítanak útnak — főleg kamionokban — Lengyelország­ba, Ausztriába, az NSZK-ba és Angliába. Emellett az NDK-ba, Csehszlovákiába és Lengyelországba őszibarackot szállítanak. A megyében termett többi gyümölcs sző­kébb hazánkban, Budapesten, a nagyobb ipari és üdülőkörzetekben gazdagítja a piaci választékot. Cz. P. Az üzemek gépészei a saját gabona beta­karítása után máshol segítenek. Szabó Kál­mán, a dunapataji Petőfi Tsz kombájnosa már az uszódi Egyesülés Tsz-ben arat. Nem ok nélkül vált szólássá, hogy tanuló ország vagyunk, hiszen az utób­bi két-három évtizedben — Bács-Kis- kunban is — ezrek és ezrek ültek be az iskolapadba a gyerekeken kívül, akik­nek kötelező megszerezniük az alapmű­veltséget. Dolgozó felnőttek széles ré­tegei ismét a tankönyvek betűihez szok­tatták a szemüket, hogy pótolják isme­retben hiányukat, vagy megszerezzék azt a szakképesítést, amelytől boldogu­lásuk könnyítését remélték. Ami a termelőmunkához szükséges szakműveltséget illeti, terjesztése nél­kül nem izmosodhatott volna a megye egykor csenevész ipara sem, hiszen a munkásság jó része a mezőgazdaságból ment át az üzemekbe. Ma már több­nyire a kisebb falusi műhelyekben is mérnök irányítja a termelést, s minde­nütt dolgozik néhány olyan technikus, aki eredetileg lakatos, kovács vagy esz­tergályos volt. A városi gyárakban ez még természetesebb. A szakmunkások aránya sok helyütt — mint a Fémmun­kás Vállalat megyei egységeiben vagy a DUTÉP-nél — intenzív, rövidített időtartamú tanfolyamok révén is növe­kedett éveken át. Sőt, erről még jelen­időben beszélhetünk. Mindez nem spontán módon történt eddig, s folyik napjainkban, hanem előretekintő párt- és állami irányítással, s a vállalatok anyagi támogatása mel­lett. Az MSZMP Központi Bi­zottsága július 6-i üléséről kiadott közlemény ismételten felhívja a figyel­MH met az emberi tényező jelentőségének növekedésére az intenzív gazdaság- fejlesztés időszakában. Hangsúlyozza, hogy tovább kell emelni az iparban dol­gozók szakképzettségének, műveltségé­nek színvonalát, ,s ugyanakkor meg kell teremteni a megszerzett tudás hatéko­nyabb hasznosításának föltételeit. Igen, sajnos az éremnek ez az oldala — az összegyűlt szellemi tőke kamatoz­tatásának mikéntje — kevésbé fény­lik. Ennek legfőbb oka talán az ösz­tönzésben keresendő. Ugyanis az új iránt fogékony, kezdeményező szak­embereket a legtöbb munkahelyen nem ismerik el érdemeik szerint, jobban a többieknél, s ez nem ad szárnyakat. Ezért a közlemény újra kimondja: fo­kozni kell az iparbap. eredményesen dolgozó mérnökök és technikusok anya­gi és erkölcsi megbecsülését. Az emberi tényezőnek igen fontos meghatározója a feladatokhoz, az egy­re modernebb technikához igazított, korszerű szakképzettség, amely egyegy termelő kollektíva esetében számszerű­leg is mérhető. Ám az, hogy a létszám­ban mekkora a szakmunkások, illetve az egyetemet vagy főiskolát végzettek aránya, nem mond el mindent. Nagy szerepe van az emberi tényező alakulá­sában az egyének lelkiismeretességé­nek, elkötelezettségének, s ami min- ehhez keretül kell szolgáljon: a demok­ratikus munkahelyi légkörnek. Ezt sem hagyta említetlenül a Központi Bizott­ság. A. T. S. (4. oldal) A Bács-Kiskun megyei mozizás törtéheté­ről, régi moziújságokról, a Gyermekháború című film forgatásáról (képünk), a filmszín­házak jövőjéről tájékozódhatnak magazinunk olvasói. Az összeállítást nyári filmajánlat is gazdagítja. (3. oldal) Mivel is tölt­sék gyerekek a nyári szünet­ben idejüket? A családi nya­raláson és a nyári munkán felüli heteket sokan nem tudják érté­kesen hasz­nosítani. Mis­kén egy játszó­táborban nem­csak vidáman tölthették nap­jaikat a részt­vevők, hanem sokfélét tanulhattak is a Szórakaténusz négy szakvezetőjétől. Dalolva készítették a bábo­kat, és persze ki is próbálták-.. Bőröztek, szőt­tek, nemezeitek, fontak. Egy biztos: nem unatkoztak. (5. oldal) A társadalmi fejlődésbe he­lyezve ábrá­zolta a ma­gyar falvak szocialista át­alakulását a Kecskeméten tavaly meg­rendezett or­szágos elmé­leti tanácsko­zás. Több szak­tudomány kép­viselői vizs­gálták a falu és a mezőgaz­daság, a falu és az életszínvonal kölcsönhatását, a falusi társadalom átrétegződését. „A konferencia munkamódszerében a vita volt a meghatá­rozó”, mint olvasható a tanácskozásról ki­adott — lapunkban ismertetett —, kötet elő­szavában. Kétmilliárd forint kulturális beruházásokra Üj oktatási épülettel gazdagodik ősztől a Buda" pesti Műszaki Egyelem és a Szombathelyi Tanár­képző Főiskola; elkészültek a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem tanszéki épületei és a könyvtára is — egyebek között erről és a kulturá­lis beruházások helyzetéről tájékoztatták a Műve* lődési Minjsztériumban Illés Istvánt, az MTI mun­katársát. Az 1983 84-es tanévtől népesül be Pásztón a 9, Kecskeméten és Békésen a 16—16 tafitermes gyógy­pedagógiai intézet. Debrecenben pedig egy speciá­lis nevelőotthont adnak át. A négy új intézmény együttesen 560, különleges nevelésre szoruló gyer­meket tud fogadni. Az idén számos kisebb felújítás­hoz és nagyobb rekonstrukcióhoz is hozzáfogtak az építők. Egyebek között elkezdődött a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem központi épületé­nek korszerűsítése, e munkával várhatóan 1987-re készülnek el. Már dolgoznak az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem Szerb utcai épületének átépítésén, a természettudományi kar lágymányosi épületcso­portjának alapközművesítését pedig az év második felében kezdik el. Számos kulturális beruházás átadása jövő évben várható. Idén az operaházi felújításra az 1,2 mil­liárd forint összköltség csaknem felét használják fel, s a dalszínházat várhatóan 1984 őszén teljes pompájában átadják a zenerajongó közönségnek. A Budavári Palota F-épületében szintén a jövő évben kerül műszaki átadásra a Széchényi Könyvtár. Az intézmény — a 'tájékoztatás szerint — 1985 elején már fogadni tudja az olvasókat, kutatókat. 1984 második felében készül el Óbuda új közművelődési intézménye, a Kismesterségek Stúdiója, amelyben kékfestő, bőrös, textiles, fás és korongos kézműves- műhelyek, előadó- és kiállítótermek állnak majd az érdeklődő közönség rendelkezésére. Már elkészült szerkezetileg a Miskolci Nehézipa'' ri Műszaki Egyetem állam- és jogtudományi kará­nak új épülete. Itt a belső munkák után, az 1984 85- ös tanévbén megkezdődik az oktatás. Jövőre a pé­csi Janus Pannonius Tudományegyetem 500 hallga­tót fogadó kollégiummal és 900 adagos konyhával gazdagodik. Hosszú előkészület után kezdi meg az 1984'85-ös tanévben az úgynevezett „konduktorok” (nevelők) képzését a Budapesti Mozgássérültek Ne­velőképző és Nevelőintézete: a Kútvölgyi úti új épü­letekben 140 hallgatót és 320 mozgássérült gyerme­ket tudnak majd fogadni. A Művelődési Minisztérium az idén kétmilliárd forintot fordít intézmények felújítására, új kultu­rális létesítmények építésére. (MTI) r^AVlílf Három műszakban dolgoznak DU V Uli I a sörpalackozóban __________________ a z üdítő italok választéka-

Next

/
Thumbnails
Contents