Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-02 / 155. szám

1983. július 2. • PETŐFI NÉPE • 3 VÍZI BALESETEK HELYSZÍNÉN TÖBBEN KÉRNEK — GOND AZ ANYAGHIÁNY Még ma is élhetnének Az egymás után sűrűn következő kátyúk zsom- békok mintha figyelmeztetnék az erre közlekedő autósokat a veszélyre. Aztán majd egy kilométer után egyszerre csak kisimul az út. Két oldalán, a piszkos, sekély vízben álló nádszegély folytatása­ként kacskaringósan, beláthatatlanul messzire nyúl­va elénk bukkan a valamikori agyagbánya. Gödrei­ben ezüstösen csillogó, szelíden fodrozódó víz. Ba­ján vagyunk, a „Kék tó” környékén. Gyilkos tó­nak kellene inkább nevezni! Vagy találóbb lenne az emberi értetlenség színhelye kifejezés? A visz- szarettenthétetlen könnyelműségé? Tény, hogy fürdést tiltó tábla nincs valamennyi idevezető útnál, csak kettőnél. De vajon mit használ ott a tábla, a rendőr, a büntetés, ahol az évről évre bekövetkezett tra­gédiák nem rettentik vissza a hétvégeken ezrével lubickolókat? Az emberek valahogy nem akar­ják elhinni, hogy a látszólag két karcsapással átúszható víz alat­tomos. Hogy egyik centiméterről a másikra métereket mélyül, hogy a meder alján veszélyes, éles tárgyak lehetnek, hogy az egyik percről a másikra bekövetkező óriási hőmérsékletkülönbség szívgöresöt okozhat. És hiába tud valaki úszni, ha megbénul, elme­rül — nincs segítség. Nemrégiben halt meg itt Így egy 12 éves kisfiú. Nyaranta min­dennap idejárt fürödni. A vala­mikori bányagödrökben strando­lok annyira hihetetlennek tartot­ták a szerencsétlenséget, hogy amikor a szovjet, majd a magyar búvárok megérkeztek a gyerek keresésére, alig akartak a vízből kimenni... Az életveszélyes „tó” azóta is vonzza a fürdőzni vá­gyókat, az esetleges áldozatokat, pedig Baján több fürdő, szabad­strand is van. A városi tanács költségvetési üzemének négy dol­gozója a szabadstrandon — pár­ban felváltva — mentőcsónakkal, úszógumival májustól szeptembe- lig készenlétben áll a mentésre. Feleannyian sem járnak ide, mint a bányagödrökhöz. Faggató- zom, miért. Valaki azt mondja, hiába van öltöző, ha nincs ruha­táros, a levetett holmiknak vi­szont gyakran lába kél. A „Kék­tónál” valahogy nem lopnak. Furcsa, de tényleg nem. A bal­esetet éppen a parton maradt ruhákból lehet gyanítani. Itt „csak” (!) az emberélet veszhet el... Bajáról Kalocsa felé haladunk a Bács-Kiskun megyei Rendőr- főkapitányság tisztjeivel, akiket ellenőrző körútjukra kísértem el. Rövid kitérőt teszünk a Szelidi- tóhoz, ahol útitársaim elismerő­en nyugtázzák: helyükön a víz­mélységet jelző bólyák és a több szerv, szervezet — például a ta­nács, a Kiskunsági Nemzeti Park — közös őrhálózatának felügye­lői. A széllovas-kölcsönzőnél is ott a mentőcsónak az övvel és a kifüggesztett figyelmeztetés, pon­tosabban megszívlelendő taná­csok a fürdőzők számára. Bevallom, én még mindig az előző helyszín közelmúltban tör­tént balesetén rágódok, és kissé keserű szájízzel kétségbe vonom az ilyenfajta írásos intések ered­ményét. A válaszok hallatán az­tán el is szégyellem magam. Mert így igaz: el kell mondani, le kell írni sokszor, akár az unalomig ismételni, hogy a naptól felhevült testtel veszélyes a hideg vízbe ugrani. Hogy az alkoholfogyasz­tás nemcsak a közúton, de stran­dolásnál is balesetet — szívgör­csöt — okozhat. Hogy a kirándu­lók, nyaralók az ismeretlen fo­lyók, tavak mentén akkor se me­részkedjenek be a parttól távoli, mélyebb részekbe, ha tudnak úszni. Mindez nem jelenti azt, hogy a vizek gazdáinak, a tanácsoknak, szövetkezeteknek, egyesületek­nek, társulásoknak nincsenek kö­telességei. JSÍern szabad, nem le­het elfogadni azt az érvet, hogy pénzükből nem futja a vízmély­séget jelző bólyák felállítására, csónakra, mentőövre, s természe­tesen az utóbbiakkal készenlét­ben álló azé mély alkalmazására. Utunk sOTafcj Kalocsán, a Dunához érve éppen ezért megütközünk a kirívó hiányosságon. Ütött-ko- pott tábláról megfejtjük, hogv a szabadstrand 400 méternyire van, ám sem a jelzett helyen. sem onnan jobbra, balra, átellenben — ameddig a szem ellát — bo­lyának, csónaknak nyoma sincs. Szerencsére fürdőzőnek sem. Egy szeméttartály melletti hatalmas mennyiségű hulladéknak csak azért örülünk, mert arra gondo­lunk, hátha éppen ez riasztotta el az egyáltalán nem veszélytelen, de veszélyt sehol sem jelző folyó­tól a strandolókat. Soltvadkerten, a Petőfi-tónál — hasonlóan a Szelidi-tóhoz — min­den rendben. Folytatjuk utunkat, aztán újabb, ugyancsak a közel­múltban — és évente rendszere­sen — történt tragédia helyszíné­re érünk: a töserdei szabadstrand­hoz. A kései, kissé hűvösbe for­dult délután ellenére sokan lu­bickolnak a vízben. Mélységet jelző bolya nincs, pedig itt is egyetlen lépés elég ahhoz, hogy az úszni nem tudó hirtelen alá­merüljön. Keressük a mentőcsónakot, az -őrt, majd egy kerékpárjával ép­pen hazakészülődni kezdett fér­firől gyanítva, hogy ő lesz. meg­szólítjuk. A nagyközségi tanács költségvetési üzemének dolgozó­ja rázza a fejét, nem, ő a madár­• A töserdei szabadstrandon, amikor még semmi nem figyel­meztetett a veszélyre. Azóta, egy hete a strand határát jelző táblákkal és mélyvízi bójákkal óvják e helyen a fürdőzők biz­tonságát. megfigyelő toronyra vigyáz. Hogy tíz éven. aluli gyerek, .vagy egy­szerre sok személy ne menjen fel. A szerencsétlenségről tud, „ott fogták ki” — mutatja. Akkor ép­pen senki nem volt fenn a torony­ban, tehát nem láthatták, hogy valaki fuldoklik — magyarázza. De hát meg lehet-e magyaráz­ni. hogy a madármegfigyelő őrzé­se előbbre való, mint az ember­élet óvása? Elfogadható-e vajon happy and-ként, hogy a rendőr- főkapitányság megkeresésére a lakiteleki Nagyközségi Tanács megszervezte hétvégeken a vö­röskeresztes aktívák mentőszolgá­latát? Az utóbbiak társadalmi munkájáért feltétlenül -köszönetét mondva, sőt egyéb lehetőség hí­ján e kezdeményezést másutt is ajánlva, kérdezzük mégis: nyári szezonban, főállásban, képzett segélynyújtó alkalmazása meg­oldhatatlan? (Esetleg vigyázhatna a „toronyra” is!) Végezetül egy szomorú statisz­tika. Hazánkban 1976—80 között évente átlagosan 266-an, 1981-ben 337-en, 1982-ben 346-an fulladtak vízbe. A vizsgálat valamennyiük­nél pontosan kiderítette az oko­kat. Haláluk mégis érthetetlen, értelmetlen, mert mindegyiküké elkerülhető lett volna. Kovács Klára A lakásépítési hitelek első félévi mérlege Az Országos Takarékpénztár az idén eddig minden indokolt lakásépítési hiteligényt kielégí­tett, s várhatóan az év második felében is a tervezett számban és mennyiségben nyújt kölcsönt az építkezőknek. A mnegnövekedett forgalom okozza, hogy helyen­ként a szokásosnál hosszabb idő alatt folyósítják csak az engedé­lyezett hiteleket. Az idén mintegy 60 ezer lakás épül magánerőből. Döntő több­ségükhöz a januárban bevezetett, a korábbiaknál kedvezménye­sebb hitelt veszik igénybe az építtetők. Az OTP tájékoztatása szerint az év első felében — kü­lönösen az első hónapokban — a vártnál többen kértek építési köl­csönt, számuk meghaladja a 20 ezret, ami a tavalyi első félévi hitelkérelmek másfélszerese. A megnövekedett igény többek kö­zött annak a következménye, hogy a kedvező változásokról még ta­valy októberben tájékoztatták a lakosságot, s így többen az idei évre halasztották a hiteligénylést. Ugyanakkor sokan a tervezettnél korábban kezdték meg az építke­zést, amihez a magasabb hitel megteremtette az anyagi fede­zetet. így azután márciusban pél­dául két és félszer annyian for­dultak kölcsönért az OTP-fiókok- hoz, mint a múlt év azonos hó­napjában, májusban már valami­vel mérséklődött az érdeklődés, ám az igénylők száma még min­dig 80 százalékkal haladta meg a tavalyit. Mivel a kedvezmények főként a családiház-építőket érintik, az év második felében a kölcsön­igénylők száma várhatóan nem növekszik az eddigiekhez hason­ló ütemben. A családi házakat ugyanis általában tavasszal a jobb idő beálltával kezdik építeni. Az első félév szokásosnál na­gyobb építkezési üteme bizonyos gondokat is okozott. Az építő­anyagipar és -kereskedelem nem tudott lépést tartani a megnöve­kedett kereslettel. Az OTP-fiókok- nál is tapasztalják, hogy — több­nyire anyaghiány miatt — las­sulnak a már korábban elkezdett építkezések, s ezért többen kér­nek és kapnak befejezési hala­dékot. Mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány A mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter rendeletben intéz­kedett arról, hogy meghatározott gépekkel, dolgozók, — például a motorfűrészek, csőr lős-közelí tők, markolás és szorítózsámolyos kö­zelítő traktorok; ezek nagy tel­jesítményű erdészeti gépek keze­lői — 1986. január 1-től csak gép­kezelői jogosítvánnyal állhatnak munkába. A jogszabály viszony­lag hosszú előkészületi ideje azzal magyarázható, hogy — meghatározott esetek kivételével — a jogosítvány megszerzését tanfolyam elvégzéséhez kötik. A gépészek csak a sikeres vizsga után kapják meg a kezelői jogo­sítványt. a tanfolyamokat a kö­vetkező időszakban szervezik meg, és a továbbképzésen meg­határozott időközökben vesznek majd részt a gazdaságok érintett dolgozói. Balesetveszélyes gépekről van szó, ezért vált szükségessé a gép­kezelői jogosítvány bevezetése. A következő időszakban további gé­peket állítanak munkába, ezeken a berendezéseken az iskolákból frissen kikerült munkaerőt fog­lalkoztatnak, akiknek még gya­korlatuk sincs, s így mindenkép­pen indokolt különösen szakmai felkészítésük. (MTI) BÁCSSZENTGYÖRGY ’83 Ahol az út véget ér Általában, ha egy helység neve után évszám következik, valami­lyen rendkívüli eseményt rendel hozzá az olvasó. Bácsszentgyörgy- gyel a jugoszláv határ menti, há­romszázötven lelket számláló kis­községgel nem ez a helyzet. Az 1983-as esztendő csupán egy pil­lanata a majd' 60Ü éves falu las­sú elnéptelenedésének. Mint más hasonló, mindentől távol eső te­lepülés vezetőinek fő gondjai kö­zé tartozik; a fiatalok elköltöz­nek, magukra maiadnak az idős — a házukat, az élettől májukat újra felcserélni nem szándékozó — szülők. Egy-egy község népes­ségmegtartó képességének javítá­sa nemcsak szociális, társadalmi, de elsősorban politikai feladat. □ □ □ A jobb napokat is látott Bács- szentgyörgyre. Bajáról Garát érintve, derékszögű kanyar után jut el az utazó. Nyárfák védel­mében húzódik a község főutcá­ja. Egykor itt. a Kígyós-patak mentén országos fontosságú uta­kon jöttek-menfek a kereskedők. Mostanában messzebbről, a ro­konok látogatnak ide, vagy az itt lakók járnak dolgozni a köze­li Garára, Bajára. Többen el is költöznek. Az egyik Bajáin lakó kétgyermekes fiatalasszony így fogalmaz a főutcán: — Szüleim nyugdíjasok. ök nevelik a csirkét, disznót, ápolják a gyümölcsfákat. Majdnem min­den héten jövünk az unokákkal. Ilyenkor felpakolnak elemózsiá­val. Bent nincsen spájzunk .. . Megfogalmazódik bennem a kérdés, mit (kapnak a szülők cse­rébe? Ki azonban nem mondom, látva a boldog nagymamát, kar­ján a kislány unokával .. . □ □ □ Februárban lapunk hasábjain megjelent Bácsszentgyörgy his­tóriája. Zengő István írta. Ezért ''Őt keressük ezen a verőfényes jú­niusi napon. A zöldes fakapu nyit­va. A hangos köszönésre a ház mögül ősz, szemüveges asszony jön elő. Később megtudjuk, hogy Erzsiké néni büszke dédnagyma­ma. — A férjemet keresik? A cse­resznyefán van. Papa, papa! — hívja. Markáns arcú, szikár öreg­úr nyitja, s csukja maga után a baromfiudvar ajtaját. Jövetelünk célját megtudva, felcsillan a szeme. — Kerüljenek beljebb — invi­tál. Felesége kötött mellényt bo­rít a hátára, mert még a 30 fo­kos hőség sem tudja a ház vas­tag falait átmelegíteni. Vendéglátónk életéről mesél, ami egyébként azonos a község utóbbi hét évtizedes történetével. — Itt születtem Györgypusz- tán, majd — mint annyian — Pestre mentem dolgozni. 1947-ben kerültem ismét haza. közellátási tisztviselőként. Mindig vonzott a kultúra, ezért társadalmi megbí­zatásként szívesen vállaltam min­dent, ami a falu művelődésével összefüggött. Nehéz is lenne ösz- szeszámolni, hányféle funkcióm volt. Most a háromezer kötetes könyvtárat gondozom. Legbüsz­kébb a helytörténeti gyűjtemény­re vagyok, oda feltétlen el kell mennünk. A színjátszó kör tagjait már nem tudom bemutatni, mert a „színházunk” feloszlott. Meg­öregedtek, vagy elköltöztek az akkori fiatalok. — Jól élnek itt az emberek, nyugalomban — vált témát. — Persze, akad panaszkodó is. de aki a szerényebb élethez szokott, annak nem kell ennél több. A buszközlekedés meg egyenesen kiváló. A tanácsiaknak köszönhe­tő, hogy jól egyeztettek a Volán­nal. Hajnaltól majdnem éjfélig összesen nyolc járat indul Bajá­ra. Így akinek viszket a talpa, mehet szórakozni. Igaz, egy busz­jegy ára elég borsos; 28 forint. Amikor az ellátást firtatom, a ház asszonya veszi át a szót. — A hatósági húsboltban min­dig van friss áru,- ugyanis a ga- rai tsz kényszervágóhídja Bács- szentgyörgyön van. Járnak ide Garáról, Vaskútról is vásárolni. Minden élelmiszer kapható, egye­dül a déligyümölcs hiányzik, óm ahogy a gyerekektől hallom, nem­csak nálunk. De jöjjön, mutatok valamit! A konyha előtt kis cit­romfa pompázik, két hatalmas, sárga termésével. (Szép. szép. de a mi éghajlati zónánkban nem ez lenne a megoldás.) □ □ □ Az útitest közepén vödörrel ke­zében ballagó férfi kedélyesen üdvözöl. Németh Istvánnak hív­ják, éppen a kerítését repafálta, most a kölcsönkért rríalteros vöd­• A helytörténeti gyűjteményben a környék emlékeit őrzik. (9 A község múltjáról a legtöbbet Zengő István tudja. rőt viszi tulajdonosához. Nyugdí­jasként szövetkezeti felvásárló. — .Néhány éve még egy egész délelőtt kellett, amíg a munkám­mal végeztem. Most elegendő eh­hez fél óra is. Sokan, főleg az idősebbek, abbahagyták a háztá­ji termelést, illetve ami terem, már nem adják le. Például a to­jásért most olyan keveset fizet­nek, hogy inkább megetetik a csirkékkel. Nekem a múltkor itt­hagytak 20 darab másodosztályú naposkacsát, csináljak velük, amit akaróik — mondták. Adjam oda ingyen annak, aki viszi. Hat­nak lett is gazdája, a többinek most én szedem a csalánt... □ □ □ A központban egymás szom­szédságában a posta, a művelődé­si ház, a vegyesbolt, a presszó és az italbolt. Egyedül az utóbbiban van némi élet. A szerződéses tu­lajdonos két iker kislánya szalad­gál ki-be. Egyébként Komáromi István 1971 óta a község KISZ- szervezetének titkára. A pult mö­gül előjön, s szenvedéllyel mesél a fiatalság helyzetéről. — Majdhogynem magunkra vagyunk hagyva. A rendezvé­nyeinkre a pénzt úgy dobjuk ösz- sze. Legutóbb m^jus elsején reg­gel fél hétkor felkapaszkodott a község fiatalsága — harmincket- ten vagyunk — két lovas kocsira és Karapancsára mentünk majá­list rendezni. Nagyon jól sikerült. Volt olyan is, aki megfürdött a Dunában. Persze, a hétköznapok nem ilyenek. Én jól érzem ma­gam itt, de gondolnom kell a gye­rekekre is. Két lányom van, ik­rek, ha végeznek az általános is­kolában, alighanem nekünk sem lesz más választásunk: menni kell a város közelébe. A lakosságot, lehet, hogy kicsi­nyes dolog, de most a kukák ügye izgatja. A közös községi tanács meghirdette a szervezett szemét­szállítás lehetőségét. Az itt élő öregek azonban sokallják érte a pénzt. De ugyanígy idegenkednek az étkeztetéstől ás. A tanács és a tsz keresi a módját, hogyan le­hetne a majdnem magatehetetle­neket meleg étellel ellátni. Jutá­nyos áron vinnék házhoz ételhor­dóban az ebédet. Ha összejönne, legalább két tucatnyj igénylő ... □ □ □ 1977. április 1-e óta közös ta­nács irányítja a két községet. Az elnöke, Zegnál Márk Bácsszent­györgy „dolgairól” mondja: — Garán majdnefn tízszer any- nyian laknak, mint Bácsszent- györgyön. Furcsa, de az utóbbi időben a nagyobb község lakos­sága ötszáz fővel csökkent, Bács- szentgyörgyé pedig héttel nőtt. Az itt lakóknak több mint a fele nyugdíjas, ami feladatainkat is meghatározza. Legfőbb teendőnk lenne, az étkeztetés megszervezé­se. Garán 50—60 forintért egy egész hónapig kapnak ebédet az idős emberek, a tanácsi, hét­közi öregek otthonába is sokan járnak. Ezt szeretnénk Bács* szentgyörgyön is megvalósítani. — A kukák ügye: vásároltunk egy modern szemétszállító kocsit. A hozzávaló kukákat gyártó vál­lalatnak pedig még júniusban le kell adni a megrendelést, hányat kérünk. Ezt meghirdettük, de úgy látszik, néhol félreértették. Mert a nyugdíjasok esetében egyedi elbírálással, szociálpolitikai tá­mogatással csökkentjük a szolgál­tatás díját. — A községi tanács költségve­tése évente 15 ezer forintos ifjú­sági alappal támogatja a fiatalok elképzeléseit. Emellett még van 70 ezer forintunk, az úgynevezett átcsoportosítható. koordinációs „kasszában” is. Ahonnan az igé­nyek szerint tudunk az esetleges rendezvényekre pénzt adni. Te­hát, ha az éves akciótervben ké­rik az anyagi segítséget, mi adunk. n □ □ Távol a világtól éli Bácsszent­györgy napjait. A kisközségben csend, tisztaság és nyugalom. Fő­leg idősek laknak itt, de ahogy a tanácselnök fogalmazott, a Vörös Csillag Termélőszövetkezetben dolgozók igen jól keresnek, a fia­talokért pedig a lehetőségekhez képest mindent megtesznek, hogy ne hagyják el a falut. Például, amíg egyetlen óvodás korú gyer­mek is lesz, addig „üzemel” az óvoda ... Czauner Péter • Naponta nyolcszor érkezik és indul az autóbusz a községből. (Straszcr András felvételei)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents