Petőfi Népe, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-12 / 138. szám

PN MAGAZIN SZÁMÍTUNK A MUNKÁJUKRA Ax építészeti napok alkalmából köszöntőm a Magyar Építőművészek Szövetsége kecskeméti csoportját, valamennyi építészt. A rendezvény- sorozat, ezen belül Is a helyi alkotó építészek legjobb munkált bemutató kiállítás jó lehetősé­get kínál arra, hogy eddigi, elismert tevékeny­ségüket számba vegyük, és egyúttal az előttünk álló városfejlesztési terveinkhez további segít­ségüket kérjük. Mai városépítési feladataink egyet jelentenek a Kecskemét egész területére kiterjedő rekonstrukcióval. Jelentik az új laká­sok ezreit, az intézményeket, a nagy áteresztő­képességű utak rendszerét, közművek kiépítését, valamint a parkok és pihenőhelyek több tízezer négyzetméterét. Ahhoz, hogy mindez közmegelé­gedésre megvalósuljon, jó tervekre van szükség. Eddigi tapasztalataim alapján állíthatom, hogy a város építészei szeretik, védik városunkat, ez nyilvánul meg minden egyes munkájukban — ami számomra a minőség biztosítéka. Ügy ér­zem, hogy segítségük jelentősen hozzájárult ah­hoz, hogy a megyeszékhely az eddigi városépí­tések során is meg tudta őrizni sajátos voná­sait, megmenekült az uniformizálódás veszélyé­től, karakterében Kecskemét tudott maradni. Kérem továbbra is, hogy tervezett új mun­káik jól alkalmazkodjanak a hagyományos be­építéshez — anélkül, hogy feladnák korunk épí­tészeti kifejezésmódját. Épületeikkel ne csak megőrizzék, hanem javítsák is az utcakép látvá­nyát, illeszkedjenek a környezetbe, beépítéseik adjanak humánus életkeretet a városlakóknak. Óvják a várost, hogy örömet találjon benne ne csak a most élő, hanem az utánunk jövő nem­zedék is. Dr. Mező Mihály a Kecskeméti városi Tanács elnöke HÁROM ARANY ÉS A Önmagával versenyez a Gagarin brigád Kiskunfélegyházán, az új lakótelep egyik épületében lévő tízemele­tes házának negyedik emeletén találok rá Szikszai István csapatára, a Gagarin ifjúsági szocialista festőbrigádra. Egyrészük éppen áttele­pülni készült a kecskeméti munkahelyre. Vezetőjük sajnálkozva ma­gyarázza, hogy ritkán van együtt a brigád 22 tagja, általában csak akkor, ha DUTÉP nagyobb építkezéseire rendelik őket. S ezzel máris a kollektíva tevékenységéről való beszélgetés közepébe vágtunk. Hogyan tovább, városépítészet? Az utóbbi néhány évben egyre több kritika éri a település terve­zés hazai gyakorlatát. A bíráló észrevételek többsége összefüg­gésben van azzal, hogy társadal­mi fejlődésünk jelenlegi szaka­szában egyre nagyobb hangsúlyt kap a gazdasági helyzetünkkel kapcsolatos kérdéskör. Mindez, természetes folyamatként, racio­nálisabb gondolkodást követel meg az építészetben is. Szerencsére idejét múlta már az a városépítészeti szemlélet, amely szerint új értéket csak a meglevő épületállomány bontása árán lehet teremteni. A válto­zást elősegítette, hogy a 'helyte­len gyakorlatot az egyébként szükségszerű tömeges lakásépítés még jobban kiélezte az elmúlt két évtizedben. A városépítési munka során ugyanis nem fordí­tottak kellő gondot a humánus építészeti megfogalmazásra, a történelmi és építészettörténeti kontinuitás biztosítására sem a beruházók, sem a tervezők. A jogos és gyorsan kielégíten­dő igények miatt előtérbe került a rekonstrukció, amely az el­avult, felújítással gazdaságosan nem fejleszthető területek teljes bontását és akciószerű átépítését jelenti. (Ez persze nem helyte­len, ha az avulást, a felújítási lehetőséget és a bontások mérté­két alapos megfontolások után állapítják meg.) Utólag elemez­ve azonban kiderült: a rekonst­rukciós területeken igen sokszor tévesen határozták meg az át­építések módját, s legtöbbször — indokolatlanul is — a bontást vá­lasztották. Ezeket a hibákat azonban a világon szinte minde­nütt elkövették, ahol nem tulaj­donítottak fontosságot az apró értékeknek. Számos megvalósult példa támasztja alá a francia Fernand Ponillon ironikus 'meg­állapítását: „Amióta városépíté­szettel foglalkozunk, nem épí­tünk városokat!” A kijelentésben — a túlzáso­kat is leszámítva — bőven van igazság. Ezért — okulva a hibák­ból — egyre inkább előtérbe ke­rül a várostervezési gyakorlat néhány alapvető elméleti tételé­nek átértékelése. Akadnak, akik így teszik fel a kérdést: Van-e egyáltalán kiút, s a hazai építé­szek felvázoltak-e már valami­lyen megoldást? Igennel lehet felelni, mert az építészek 1982. évi nemzetközi kongresszusán többek között ma­gyar szakemberek is ismertettek néhány lehetséges utat, megol­dást kínáló javaslatot. Most már felismerjük — mert rákényszerülünk — az eddig el­avultnak tekintett városrészek és épületele értékeit, és előtérbe ke­rül megmentésük is. Ezért min­den bizonnyal sokszor találko­zunk majd új fogalmakkal. Ilyen például a rehabilitáció, amely a bizonyos elemeiben korszerűtlen, de összességében a távlati igé­nyek .befogadására alkalmas te­rületek átépítését jelenti, ahol fenntartható a település törté­nelmileg kialakult szerkezete, jellegzetessége és városképi meg­jelenése. ■Fel kell kutatni, melyek azok a városrészek, ahol a revitalizá- ció, a műemléki vagy városképi értékeket tartalmazó területek átépítése (új életre keltése) old­ja meg a városépítészet problé­máit. Megoldja, mégpedig úgy, hogy az épületek és együttesek jellegét megőrző korszerűsítések elvégzését javasolja, az eredeti funkció részbeni, vagy teljes megváltoztatásával. Az említett .módszereket a gya_ korlatban várhatóan széles kör­ben alkalmazni fogják, hiszen a lakásépítési program módosítása révén fontossá vált a belső vá­rosrészek átépítése. (Ezt bizo­nyítja az eddigi építési tilalmak feloldása is.) E munkát csak nagy körültekintéssel lehet vé­gezni, mert nem szabad figyel­men kívül hagyni a történelmi és városépítési folyamatosságot. Ahhoz azonban, hogy építé­szeti kultúránk és városépítésze, tünk fejlődjék, és a felelősséget átérezze minden állampolgár, érdemes megszívlelni Pierre Vá­gó, a világhírű, magyar szárma­zású építész közelmúltban el­hangzott szavait: „Jó, korunkhoz méltó építészet csakis úgy ala­kulhat ki, ha művelője a közös­séggel együtt lélegzik, a közvé­leményt, a mindennapi embert is bevonja abba a küzdelembe, amelyet a különböző akadályok, például az üzleti szempontok, a bürokratikus megkötöttségek vagy az egyszerű' elkényelmese­dés ellen folytat." Farkas Gábor építész Sorház után átriumház? Taxival utaztam Kecskeméten a Hu- .nyadivároisha. A nemrég épült csoport- házak egyikében lakó ismerősömet ke- restem feL Kiszálltam, majd néhány .perc múl-tva tovább folytattam utamat. Am a gépkocsivezető, akivel mór eddig is jót beszélgettem, most hirtelen még bőbeszédűbb lett. „No látja, ez már valami!” — kezdte. „Én összejártam megtakarított pénzem­ből .mondhatni; ai fél világot, és így sok fejlett országban, szép városban megfordultam. Ott láttam az újak kö­zött ilyen épületeket! A házban volt a garázs, előtte kis zöld terület, 'betonút. Az alacsony, legfeljebb kétszintes ‘lakást cserép vagy valamilyen más, de hason­lóan szép, színes tető borította. Az épület mögött pedig .belsőudvar, te­rasz, kert, vagy park.” Amikor szóhoz jutottam, csak azt je­gyeztem meg hogy a most látott épü­letek mind panelból készültek. Termé­szetesen még nagyobb volt a csodálko­zás, és önkéntelen a kérdés: Hát lehet ilyet is? ■Lehet. Panelből mindent lehet, mert szerencsére nem házakat gyártunk, ha­nem elemeket. A hunyadivárosi csoportházak panel­jei is hasonló sablonban épülnek, mint a lakótelepi többszintes épületeké. A különbség: a termékről hiányzik a gyá­ri felületkezelés. Simák a homlokzati elemek, amelyeket ugyancsak a hely­színen vonnak be tetszés szerinti szí­nű műainyagf estékkel. ­A néhány évvel ezelőtt meghirdetett korszerű családi házas beépítés — ha nehezen is — kezd elterjedni Kecske­• Már kész és még épülő panel-sorház a Hunyadivárosban. méten. Noha a 'Hunyadiváros első sor­házát még hagyományos faiazóanyag- gal és eszközökkel építették, a második tömb — és a többi — már panelból ké­szült. A lakóépület egy-egy, tömegében elválasztott egysége általában 6—8 la­kást foglal magába. Az egymás mellé helyezett lakások sorozata különböző szélességű lehet. Minden épület tető­terét beépítették, van ahol egy szint­ben, vagy a nagyobb tetőszerkezetnél akár kettőben is. Az itt telepített épületek kis magas­ságuk miatt közelebb kerülhetnek egy­máshoz. Ez nemcsak kedvezőbb terü­letfelhasználást jelent, hanem otthono­sabb, meghittebb, összetartozó közös­séget — föld- és természetközeiben. A hunyadivárosi kistelepülést a maga. sa­játos tormájával, legyezőszerűen elhe­lyezkedő sorházaival jól illeszkedik a zömében földszintes családi házas be­építésű környezethez. Persze igaz: sokat jelent lakónak és szemlélőnek egyaránt az így kialakuló, és az emberhez közelebb álló arány, de azt is meg kell említeni, hogy minden­nek ára van. A szűk terület megkívánja a gazdagabb, jobbat! felszerelt, kiépí­tett környezetet. Itt nem lehet földuta- kon járni, az elektromos energiát lég­vezetéken behozni, vagy házi szikkasz­tókat építeni. Szükség van a teljes köz­művesítésre. A villany földkábelen ér­kezik, s a víz-, gáz-, csapadék- és szennyvízcsatorna, valamint a burkolt út is hozzátartozik a korszerű sorház­hoz. A családi házaknak természetesen — a taxisofőrnek oly nagyon tetsző hu- nyadivárosi típusúak mellett — még számos változata ismert. Például az átriumház, ameLyet ugyancsak szíve­sen látnék Kecskemétem Neuhauser László építész — Két hete sincs, hogy meg­kapta az Aranykoszorús KISZ- jelvényt — emlékeztettem Szik­szai Istvánt. — A kitüntetést csak én vettem át, lényegében a kollektíva dolgozott meg érte — szerénykedett a brigádvezető. — Négy évvel ezelőtt ugyanis — az egy brigád, egy KISZ-szervezet mozgalom kereté­ben — mi is létrehoztuk a saját KlSZ-alapszerve- zetet. Én ugyan már akkor is túl voltam a harmin­con, de megmondom őszintén, érdemes volt.­— Mikor tartanak KISZ-taggyűléseket és hogyan hangolják össze a termelőmunkát, az ifjúsági szer­vezet tevékenységével? — A havi brigádértekezlet egyúttal KlSZ-taggyű- lés is. Mondhatják mások, hogy ez túlzott leegysze­rűsítése a brigád- és a KISZ-munikának. Mi azonban nagyon komolyan vesszük mindkettőt. KlSZ-szer- vezetünk titkára szoros kapcsolatot .tart , a vállalati KISZ-bizottság osúcstitkárával. így azután életkori sajátosságainknak megfelelő programokban ve­szünk ■ részt. Szervezünk például kirándulásokat, sportrendezvényeket. A Gagarin brigád saját csapat­tal vesz részt a vállalati kispályás labdarúgóbaj- n okságiban. — A hármas jelszó egyike, a tanulni! Hogyan tük­röződik vállalásaikban, eredményeikben? — A brigád hét tagjának már megvan a vállalati mesterszakmunkás-vizsgája, s ugyanezt megszerez­ték a KlOSZ-nál is. A cél természetesen az, hogy valamennyiünknek meglegyen ez a képzettsége. Emellett mindnyájan állandóan tanulmányozzuk az új anyagoikat, s azok felhasználási technológiáját, nehogy lemaradjunk szakmailag. — A legfőbb mérce természetesen a termelésben elért eredmény. E téren milyen sikert mondhat magáénak a brigád? — Ügy érzem, számontaftanak bennünket. Ennek jele például, hogy a legutóbbi országos ágazati if­júsági parlamenten a mi brigádunk egyik tagja kép­viselte vállalatunkat, a DUTÉP-et. Tavaly több kiemelt munkán dolgoztunk. Ezek közé tartozik a kecskeméti árpádvárosi iskola, * a minigarzoníház, az új szákszervezeti Székház és' ter­mészetesen .sok-sok .lakóház. Részt , vettünk a bugáéi Kulcsosház festésében is. Az ott végzett jó munka alapján kapott Kiváló Munkáért miniszteri kitün­tetést' brigádunk tagja, Farkas Imre. — Milyen kitüntetéseket, illetve címeket kapott eddig a brigád? — Nem sorolom valamennyit. Háromszor nyertük el a szocialista cím arany fokozatát, kétszer á Vál­lalat Kiváló Ifjúsági Brigádja, s egyszer a Vállalat Kiváló Brigádja címét. Tavaly a szovjet Krím-beli testvérvállalat által adományozott verseny zászlót is mi nyertük él. Tavasszal a kecskeméti Városi Ta­nácstól kaptunk emlékplakettet társadalmi mun­kánkért. Három óvodát patronálunk, s eddig min­den’ kommunista műszakón teljes létszámban részt vettünk. — Nemrég volt a szocialista brigádvezetők orszá­gos tanácskozása. Mi a véleménye arról a megálla­pításról, hogy a mozgalomnak megújulásra van szüksége? — A megújulás nagyon fontos kérdés. Szerintem egy-egy brigádnak önmagához képest kell megújul­nia mindig többet, minőségileg jobbat nyújtania. Évről évre ezt kell tennie. Mi huszonketten most külön-külön kis csoportokat alkotva egymással ver­senyzőnk, jutalmazzuk, vagy elmarasztaljuk egymást. Ez a módszer is a megújulás következménye, de ezt tovább fogjuk korszerűsíteni. • A brigád az építők napja alkalmából miniszteri kitüntetésben részesült, elnyerte a Szakma Kiváló Brigádja címet Javaslatok az alföldi falvak folyamatos átépítésére A magánlakás-építőket következetesen támogató kormánypoli­tika szellemében számos intézkedés történt az elmúlt években. Így egyebek között a műszaki tervezés, a lakásépítés tervellátása terén kaptak iránymutatást a helyes telek-, és területrendezési megoldásokra, a célszerű és gazdaságos portaközmuvesítésre is az érdekeltek. E tevékenység szerves részeként több eredményes építészeti tervpályázat szolgálta a településfejlesztést, illetve a területrendezést. E gyakorlatot kívánták a kiírók — Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a megyei tanács — folytatni. De okulva a múltbeli pályázatok la­kóházcentrikus szemléletéből és eredményéből, komplex választ vártak a pályázóktól az alföldi falvak folyamatos átépítésének, ezen belül is kiemelten a „porta” hagyományos funkcióinak to­vábbfejlesztésére. Jogos kérdésként merülhet fel, hogy mi tette szükségessé a lakó­ház-porta kapcsolat újszerű vé­giggondolását? Az Alföldön, így Bács-Kiskun megyében is az elmúlt évtizedek­ben településfejlesztési gyakorla­tunk alapvetően követte a gazda­sági irányítás változásait. A me­zőgazdaság szocialista átszervezé­se, a háztáji és kisegítő gazdálko­dás fejlődése és elterjedése, a ta­nyarendszer fokozatos átalakulá­sa új helyzetet teremtett és te­remt településeinken. Ezzel pár­huzamosan megkezdődött fal- vaink urbanizálódása. Lakói ke­resték a városiasodás útját, és vá­rosias jellegű otthonokat építet­tek, figyelmen kívül hagyva a fa­lusi életforma sajátosságait, a ház körüli gazdaság porta-alakításá­nak korábbi rendjét, a népi épí­tészet hagyományait. A növekvő építési kedv telek­igényét a meglevő település növe­lésével és egyre fokozódó mérték­ben új területek bevonásával elé­gítették ki a tanácsok. Az indoko­latlan belterületi terjeszkedésnek szabott határt a földvédelemről megjelent törvény. Mindezek te­lepüléspolitikai, -építési, környe­zeti és gazdasági hatása napjaink­ra vált gyakorlati problémává mind a településfejlesztésben érintett szervek tevékenysége, mind az állampolgárok igénye ol­daláról. Amelyek ellentmondáso­kat, feszültségeket is hordoznak. Egyrészről adminisztratív eszkö­zökkel szorítják a település-igaz­gatást a meglevő belterület mind racionálisabb felhasználására, a rekonstrukciós folyamatok alap­jainak megteremtésére, valamint az urbánus faluszerkezet kialakí­tására. Másrészről az egyént (épít­tetőt, gazdálkodót) portájának a lakásfunkción túlmenően mind teljesebb és intenzívebb gazdasági célú hasznosítására ösztönözik. Az érdekütközések miatt az el­múlt években számos település- környezeti probléma került fel­színre, melyeket sem a rendezési tervekkel, sem az építési szabá­lyozásokkal megnyugtató módon eddig nem lehetett megoldani. A tervpályázat ezekre az ellentmon­dásokra kereste a választ — si­kerrel. A nyertes pályaművek be­bizonyították. hogy létezik olyan rendező elv, amely a szabályozást, az öntörvényű folyamatokat, múltbeli értékek átmentését képes megfelelően ötvözni. A kérdéskör lényege ebben rejlik. Ezért a terv- pályázat eredményét — előremu­tató gondolatait — ez év végére elkészülő kiadványban közzéte­szik, ajánlva építtetőknek, ma­gántervezőknek, településrende­zőknek és az építésügyi szakigaz­gatási szerveknek egyaránt. Borbély Lajos építész EGY TERV­PÁLYÁZATRÓL • Egy változat a lehetséges portabeépítésekből. • Falusi ház udvar felőli homlokzata.

Next

/
Thumbnails
Contents