Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-31 / 127. szám
1983. május 31. • PETŐFI NÉPE • 3 Gyermeknap -1983 A hét vége a gyermekeké volt. Sőt több helyen, így Kalocsán már a hét közepén, csütörtökön a Duna Áruház előtti parkolóban aszfaltra jzversenyit rendeztek a kicsinyeknek, szombaton úttörő- és kisdobosavatásra került sor, amit — egyebek mellett — versenytánc, divatbemutató, humoros műsorok követtek. Kecskeméten szombaton délelőtt a szécheoyivárosi posta előtti téren a BÉK és a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat látta vendégül a kicsinyeket, s a nagyobbakat. A játékos vetélkedőknek nemcsák a nyertesei, hanem minden résztvevője ajándékot kapott: csakit, színes ceruzát vagy mesekönyvet. A gyermeknapi kisdobos- és' úttörőavatás Kunfehértón már hagyomány. Példás rendben vonultak fel az iskola tanulói — a mélykúti úttörőzenekar közreműködésével előadott indulóra —, ugyanígy hallgaititák az ünnepség díszvendégének, özvegy Sziklai Sándornénak szavait. Az avatás, az irodalmi színpad bemutatkozása után — más szórakoztató programok mellett — került sor a hagyományos kézilabdaverseny- re a Sziklai-kupáért. Ezen a napon megyénk itöb.b kisközségében — például Ladánybenén — hasonló rendezvényt tartottak: felavatták a kisdobosokat és úttörőket. A legtöbb érdeklődőt mindenütt — már csak a jó idő miatt is — a szabadban megtartott vasárnapi szórakoztató, ügyességi vetélkedők vonzották. Sokan keresték fel a Szórakaténusz Játékházat — jutalomkirándulásként Szarvasról és Hajdú megyéből is érkezett ide egy-egy csoport —, valamint a Szalvay Mihály Üttö- rő- és Ifjúsági Otthont. 9 Ladánybenén is kisdobos- és úttörőavatást tartottak vasárnap. • A gyermeknapon az ünnepi könyvhét alkalmából nyílt sátrak féláron kínálták a mesekönyveket. TERMELTETŐ-IRODA Kecskeméten, a Muraközy utca 1. szám alatt megnyílt a‘ Kisipari Termeltető Vállalat (KTV) Bács-Kiskun megyei irodája, amelyet a KTV békéscsabai kirendeltsége üzemeltet. A vállalat ‘egyébként hálózati rendszerben működik, s az országban nyolc helyen van -kirendeltsége. A KTV részben háttéripari feladatokat lát el azáltal, hogy kisiparosokkal alkatrészeket, félkésztermékeket gyártat nagyobb ipari és kereskedelmi vállalatok részére. Jelentős szerepe van a fogyasztási hiánycikkek, importot pótló termékek előállíttatásában, sőt tőkés exportra is gyártat árut kisiparosokkal. Az elmúlt évben 1,1 milliárd forint értékű terméket forgalmazott a KTV. Elkészült a vádirat a totócsalások ügyében Elkészült a vádirat a totócsalások ügyében. Hétfőn a Legfőbb Ügyészség nyomozásfelügyeleti főosztályán Tóth Ferencet, az MTI főmunkatársát tájékoztatták a bűncselekmény részleteiről: Széles körű bizonyítás lefolytatása után a Budapesti Rendőr-fő- kapitányság _ös a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást a totócsalások miatt indult bűnügyben. A Fővárosi Főügyészség különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt nyújtott be vádiratot Faragó József és 31 társa ellen, s ugyanezzel a bűncselekménnyel -vádolja a Tolna megyei Főügyészség Molnár Tibort és 42 társát. A vádlottak közül Faragó József, Pataki Miklós és Perei Gyula elhatározták, hogy együtt totóznak, a költségeket közösen viselik és a nyereményeken megosztoznak. Megegyeztek abban: a nagyösszegű nyerés érdekében a játékra szánt pénz egy részét az egyes csapatok játékosainak adják annak fejében, hogy olyan váratlan eredményt produkáljanak a mérkőzésen, amelyet ők az adott héten fixre játszanak. Faragó József a mérkőzések eredményeinek „megvásárlása” céljából kiterjedt szervezetet hozott létre. Több mint tízen — közöttük volt labdarúgók — vállalkoztak arra, hogy a Faragó Józseftől kapott utasításoknak megfelelően a totómérkőzéseket játszó csapatokat felkeresik, és a kívánt totótippnek megfelelő mérkőzéseredményt megvásárolják. FaVagó József felhívta figyelmüket arra, hogy a labdarúgóktól a megállapodás betartásának biztosítékául pénzt vagy értéktárgyakat kell kérni. Ennek megfelelően általában a mérkőzés eredményé- ' nek megvásárlására fordított, ösz- szeg 50 százalékát kérték és kapták óvadékként, és ha a kívánt eredményt nem érték el, az óvadékot nem kapták vissza. Faragó József és a totófogadásokban részt vevő bűntársai fogadási hetenként meghatározták a megvásárolandó mérkőzéseket, majd részben maguk, részben a „kijárók” — esetenként több tízezer forinttal — felkeresték a csapatok többnyire kulcspozíciót betöltő játékosait és velük a pénz átadása, illetve a biztosíték átvétele mellett a kívánt eredményben megegyeztek. Legtöbb esetben a totómérkőzést játszó mindkét csapatnál megvették az eredményt. A vádlottak kezdetben hetenként egy-két. később egyre több totómérkőzés eredményét határozták meg előre. Így például az 1982. évi 21. fogadási héten négy mérkőzés eredményének megvételével több mint 3 millió forintot nyertek, a 25. játékhéten, a Nyári Totó Kupa idején már ki- lénc mérkőzés eredményét vásárolták meg, és ekkor nyereményük összege meghaladta az 5 millió forintot. Faragó József és a fogadásban részt vett bűntársai a vádirat ösz- szegezése szerint több mint 27 millió forint jogtalan nyereséghez jutottak. Kilenc vádlott előzetes letartóztatásban várja ügyének elbírálását a Fővárosi Bíróságon. Molnár Tibor szekszárdi lakos és a totófogadásokban vele együtt részt vett, több bűntársa lényegében ugyanazzal a módszerrel jutott nagyösszegű nyereményhez, mint Faragó Józsefék. Molnár Tibor és társai az 1981. és 1982. években összesen mintegy 40 játékhetet érintő, több mint száz mérkőzés eredményét vásárolták meg. Ez idő alatt csaknem 8 és fél millió forintot nyert a bűnszövetkezet a totófogadásokon. A Tolna megyei. Főügyészség által megvádolt személyek közül öten, akik a csalás fő szervezői és a jogtalan haszon élvezői voltak, előzetes letartóztatásban vannak. A kár megtérítése, illetve a megszerzett jogtalan haszon elvonásának lehetősége érdekében a vádlottak vagyonára bűnügyi zárlatot rendeltek el. (MTI) Színes, látványos program Borbáspnsztán Kellemes idő, több mint tízezer ember. A borbáspusztai lovasnapok rendezői az idén is teltházat jelenthettek: a gépkocsiparkolóban, a lelátón és a füves pályán. Az izgalmas versenyen kívül mit láttunk? Például kutyabemutatót. A „Voltis” csoportot, ügyes, fürge gyerekekkel, mini és nagy lovakkal. Nagy tapsot kapott a Puszta ötös produkciója. A gyermeknapon sok apróságot kihoztak Bor- básra, a szervezők rájuk is gondoltak: ingyen kocsikázhattak a póniío- gaton. Érdekes színfoltja volt az eseménysorozatnak az országos patkoló- verseny (felső kép). Sokan izgatottan várták a tombolasorsolást, melynek fődíja az ötven nyeremény közül egy kedves kis póniló. Nyerték: Tóthpál Lászlóék Páhiból (alsó kép). Beszámoló taggyűlés előtt az izsáki pedagógus-pártalapszervezetben A megye oktatási intézményeiben dolgozó százöt pedagó- gus-pártalapszervezet a hagyományoknak megfelelően, az oktatási év befejezése előtt tartja beszámoló taggyűlését. A kommunista pedagógusok ezeken a taggyűléseken vitatják meg, hagyják jóvá a pártalapszervezet egyéves tevékenységét, teszik mérlegre munkájuk eredményét, szabják meg a következő oktatási év tennivalóit. Kneisz Istvánnéval, az izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola pedagógus-párt- alapszervezetének titkárával arról váltottunk szót, hogyan készült a háromtagú pártvezetőség, e fontos, a további teendőket meghatározó taggyűlésre. — Alapszervezetünknek tizenöt tagja van, ez a tantestület harminc százaléka. Az átlagos életkor 38 év, s miután ez a pálya elnőiesedett, mindössze két férfi párttagunk van. Munkánk középpontjában már korábban, de jelenleg is a Központi Bizottság 1972-es oktatáspolitikai határozata áll. Az új tanterv 1978-ban lépett életbe, amely szerintünk jó, megvalósítható. Kisebb-nagyobb gondjaink természetesen vannak ezzel kapcsolatban. Példának említem az alsótagozatos kömyezetismere- ti, a harmadik osztályos olvasó, valamint a harmadik-negyedik osztályos matematika tankönyvet. Ezek terjedelmesek, az anyag nehéz. A beszámoló taggyűlésünkön erről is szólunk. — Az oktatás tartalmi munkáját legjobban azon (lehet lemérni, hogy a végzett diákok közül hányán kívánnak továbbtanulni illetve hogyan vélekednek d középiskolák pedagógusai a gyermekek felkészültségéről. — A múlt évben a végzős nyolcadikosoknak több mint nyolcvan százaléka tanult tovább középiskolában, illetve szakmunkásképző intézetben. Ez a korábbiaknál kedvezőtlenebb arány volt. Ismerjük a kecskeméti Katona József Gimnázium igazgatójának véleményét, aki hajlandó lenne külön izsáki osztályt indítani. Sok nálunk tanuló diák végezte el kiváló eredménnyel a közép- és a felsőfokú iskolát, s közülük számosán tértek vissza a községbe, sőt, ide a tantestületbe is. — A megye iskoláiban, oktatási intézményeiben általában pedagógushiánnyal küzdenek. Izsákon az általános iskolában milyen tapasztalatai vannak a pártalapszervezet titkárának? — A tantestület létszáma ötvenkettő, amely véleményem szerint elegendő lenne az oktatás feladatainak ellátására, de sajnos, ebben a tanévben nagyon sokat kellett helyettesíteni. Négyen vannak gyermekgondozási szabadságon, s a betegségek miatt átlagosan két pedagógus munkájára nem lehetett számítani. Szeretném aláhúzni, hogy a testületre a példamutató munka a jellemző és zökkenőmentes volt a helyettesítés. Jó a kollektíva, s ezért talán köny- nyebb is a pártalapszervezet dolga. Iskolánkban jók a tárgyi feltételek, de tanteremhiánnyal küzdünk. A jelenlegi alsótagozatosok még abban a tanteremben tanulnak, ahol Táncsics Mihály 1822- től 1824-ig oktatta a diákokat. Ügy tűnik, az iskola bővítése, bár nem a közeljövőben, de megoldódik. — Nyilvánvalóan szóbakerül, s a beszámolóból sem hiányozhat a pánttagok, a \kommunisták man. kájának értékelése, a pedagógusok politikai éls szakmai önképzése. — Kialakult szokás az alapszervezetnél, hogy az év folyamán a taggyűléseken két-három kommunista beszámol saját pártfeladatának teljesítéséről. A többiek munkáját a beszámoló taggyűlésen értékeljük. Kedvező helyzetben vagyunk, hiszen a párttagok közül mindenkinek van megbízatása, amelyet igen magas színvonalon lát el. A példa kedvéért: van, aki pályaválasztási felelős, szakszervezeti titkár, kisdobos-vezető, KISZ—úttörő összekötő, nőfelelős, gyermek- és ifjúságvédelmi felelős. Nem az évi számonkérés miatt dolgoznak jól, hanem mert lelkiismeretük ezt diktálja. Ami a továbbképzést illeti, kiemelt feladatunk volt az önképzés. A felső tagozatosoknál három, az alsótagozatban két munkaközösségi vezető van. Két munkanapon szakmai képzésben részesülnek, de mindenkinek saját érdeke az új tananyag, módszer megismerése. Politikai szemináriumon tíz pedagógus szerzett új ismereteket. — Korábban említette, hogy a tantestület megfiatalodott, sőt olyan pedagógusok is oktatnak az iskolában, akik idevalósiak, akik itt végezték az általános iskolai tanulmányaikat. A fiatalok összefogásáról, szervezeti életéről hallhatnánk-e? — Két éve alakult meg a pedagógus KISZ-szervezet tizennyolc taggal. A pártvezetőség véleméhye szerint kifogástalanul dolgoznak, amit bizonyít jól összeállított és megvalósított akcióprogramjuk is. A politikai tevékenységben elsődlegesnek tartják az ideológiai fel- készültség növelését, a hazafias nevelésben való részvételt, illetve az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását. Politikai vetélkedőket, fórumokat szerveztek. A társadalmi munkából is derekasan kivették a részüket, s közösen járnak színházba, patronálják az úttörőcsapatot. Ide tartozik még —, s ez pártalapszervezetünk szintén fontos feladata — az úttörőcsapat irányítása. Minden tanév végén beszámoltatjuk a csapatvezetőt. Munkájára igazán büszkék lehetünk, hiszen úttörőcsapatunkat kitüntették. — Az alapszervezeti pártmunka fontos fóruma a taggyűlés, de nem hanyagolható el a pártépítés, a kapcsolattartás sem■ — A beszámoló taggyűlés óta összesen hat taggyűlést tartottunk, amelyek közül kiemelném az igazgató beszámoltatását, illetve a család- és ifjúságvédelmi felelős tájékoztatóját. Szó esett a szak- szervezeti munkáról, s természetesen kötelező témákat is tárgyalt a taggyűlés. Ami a pártépítést illeti, ebben az évben egy fiatal párttag felvételét készítjük elő, a KISZ-szervezet ajánlásával. Az alapszervezetnek igazán jó kapcsolata van a tantestület vezetőivel, a felügyeletet gyakorló párt- bizottsággal, a nagyüzemekkel, a szocialista brigádokkal és sorolhatnám 'tovább... Az izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola kommunista pedagógusai május 31-én beszámoló taggyűlésen összegzik az éves munkát, amely — mint az elmondottakból is kiderül — eredményes volt.--ior-.J üV9n lé. Gémes Gábor KECSKEMÉTEN RANDEVÚZTAK rr Ősrégi járgányok -jó erőben Gyerekek koptatják a színes krétákat az Alföld Áruház előtti aszfalton. Az ő napjukon, rajzversenyen mérik össze ügyességüket. Kissé távolabb, a Damus parkolójában gyülekeznek a nap főszereplői: veterán motorok, autók és vezetőik. Harmadik alkalommal teszik ezt Kecskeméten. Azért sorakoznak, hogy összemérhessék ügyességüket, megcsodál- tathassák küllemüket. Figyelem az őrégi automobilokat, motorkerékpárokat é$ a mai gépkocsikat. Mintha az 1500-as Zsiga hetykén mortdaná a jó öreg Mercedes Benznek: — Versenyezni akarsz? Talán velem? Persze, hogy nem vele, bár a Merci korát meg- hazudtolóan jó erőben van. írhatnám azt is: lóerőben. A DUTÉP SC gokart-stadionjában a matuzsálemi korú járgányok ereje számított. Büszkén vonulnak végig a városon a gépcsodák. Ahogy elnézem, a PUCH, az" 1902-ben készült motorkerékpár is letagadhatna inóhány évet, úgy, mint az 1924-es Fiat 509/A jelzésű négykerekű. A stadionban igazán forró a hangulat, nemcsak azért, mert • — Hány kilométer van benne? ragyog a nap. A szidolozott alkatrészek csillognak, villognak a napsugaraktól. Vakítóak. Az a fontos, hogy szépek legyenek, hiszen ez is számít a versenyen. Egyik-másik kocsit hiúnak is látom ... Szebbnek, mint az előtte állót, de vajon úgy bírja-e majd a tempót, ahogyan kell? Tizenheten mérik össze erejüket. A motorosok huszonhaton vannak, s micsoda robajjal! Egy kis csemege: Ferjáncz Attila autóversenyző bőgeti a motort, lecsapódik a kockás zászló, s már kapkodom is a fejem, olyan gyorsan száguld a pályán. A leállósávban ugyancsak csodálkoznak a lassabb tempóhoz szokott társai... Vége a bemutató-- nak. Szinte lehetetlen megközelíteni a népszerű versenyzőt, körülállják rajongói. .Hamar elszáll a drukk. Befejeződött a verseny, a harmadik kecskeméti veteránjármű-találkozó. Kiki már hazafelé veszi az irányt. Mercedes vontatja utánfutón a jól szerepelt kocsit, még egyszer szól a fekete színű autó kürtje — indulásra várva. • Kényelmes bicikli? Nem. Tricikli? Nem. Motor- kerékpár, az ősidőkből. . Ha nem vigyázok, a stadion (parkolójában engem is elüt egy tragacs — a maiak közül... Borzák Tibor • Rózsa György az A erő vezetőjétől kér adatokat a Leg, leg, leg ... műsorába.