Petőfi Népe, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-16 / 89. szám
Tíz évvel ezelőtt, 1973. április' 16-án halt meg, 44 éves korában — szívroham következtében — Kertész István karmester. 1929-ben született, s 1947- töl a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kodály Zoltántól zeneszerzést, Weiner Leónál pedig kamarazenét tanult. 1949. és 1953 között Somogyi Lászlónál végezte el a karmesterképző tanszakot. Még ugyanebben az évben a budapesti operaházhoz került, s egyidejűleg a győri szimfonikusok zenekarát vezette. 1956-tól egy évig a római Szent Cecília Akadémián tanult tovább, majd a Német Szövetségi Köztársaságban telepedett le; Augsburg- ban a városi színház főzeneigazgatójává nevezték ki. 1961 ben először vendégszerepeit az Egyesült Államokban, a Detroit Symphony Orchestra élén. 1963—64-ben a nyugat-berlini opera igazgatója volt. A New York-i Filharmonikusok 1969-ben vezényelte először. 1970 júniusában hazalátogatott Budapestre; a Magyar ,Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát dirigálta, s a Magyar Állami Hangversenyzenekarral hanglemezfelvételt készített. Ifjúsági szolidaritási nagygyűlés Nicaraguái szolidaritási nagygyűlést tartottak pénteken délután Baján a Posta Sándor Sportcsarnokban. A nagygyűlésen a város nyolc középiskolájának, két főiskolájának és nagyüzemeinek tanulói, KISZ-esei vettek részt, több mint ezeröt- százan. A bajai fiatalok szolidaritásukat fejezték ki a függetlenségért küzdő nicaraguai néppel. Felszólalt a gyűlésen lliana Maria Aburto Sanchez, Nicaragua budapesti nagykövetségének munkatársa, aki a Bajára látogatott küldöttséget vezette. A résztvevők átnyújtották a delegációnak azt a dokumentumot, amelyben több ezer diák aláírásával is hitet tesz a nicaraguai nép igazságos harca mellett. Borexport Helvéciáról Az exportfeladatok jő minőségű, maradéktalan és pontos megoldásáért 1982 után az idén is elismerő oklevelet kapott a Helvéciái Állami Gazdaság (a Tokaj-Hegyaljai Borkombinát társaságában) a magyarországi szovjet kereskedelmi ki- rendeltségtől. A nagyüzemen belül a borászati főágazat Tye- reskova, Mathiász János és Hámán Kató elnevezésű szocialista brigádja — mindhárom kollektíva most, április 4-e tiszteletére részesült aranykoszorús kitüntetésben — nyújtott kimagasló teljesítményt az igen feszített terv teljesítése érdekében. Helvécián egyébként az összes árbevétel hatvan százalékát a borászat hozza. Tavaly folyóborból 44 ezer, palackozott borból 16 ezer, vermutból 84 ezer hektolitert — össztermelésük mintegy 70—75 százalékát — küldték külföldre, ennek hétnyolcadát — a sok évre visszatekintő és állandóan bővülő kereskedelmi kapcsolat jegyében t— a Szovjetunióba. Erre az évre hasonló mennyiségű nedű szállítására kötöttek szerződést a szovjet partnerrel, amely újdonságként meggylikőrt is rendelt tőlük. Megyénk az országos sajtóban I Magyar Hírlap, április 15-i szám. Dr. Árvay Árpád: Megyei j . terepasztal. (A Bács-Kiskun megyei Tanács vb-titkára a köz- | ségek eltartó és ellátó képességéről, feladatairól ír.) Új Tükör, 16. szám. P. Szabó Ernő: Hegedűs L. László kiál- | lítása. Stúdió Galéria. (Ismertetés a Kecskeméten élő művész ! tárlatáról.) Képes Újság, 16. szám. András Ida: Festőállvány az udvaron. S (A szerző Sallai József Solton élő festőművészt mutatja be.) — i | Kendei Lia: „BASIC-ül” tanulnak. (A kecskeméti Katona Jó- § zsef Gimnáziumban 1970 óta foglalkoznak számítástechniká- S val.) — Laczkó András: Beszélgetés Udvardi Erzsébettel: „Ügy festek, ahogy látok és gondolkodom”. (A festőnő a Baján töl- j “ tött gyermekéveiről is beszél.) g§ II fc\|j jj g§| j ~ ii • rrorlnBr~íVi"W "iSiiiaHr i ~ti Arak Gomba 70—90 Fokhagyma 60 Kecskeméten (ft/kg) Alma 5—12 Fejes káposzta 18 Dió 30—40 Kelkáposzta 24 Burgonya 7—8 Savanyukáposzta 25 Karalábé 12 Sárgarépa 12—20 Mák 120—140 Paraj 40 Petrezselyem 20—25 Tej (liter) 7 Gomba 80 Vöröshagyma 10—12 Tejföl 50—60 Alma 1Ó—15 Saláta (db) 3—7 Tehéntúró 50—60 Dió 35 Karalábé (db) 4,50—10 Juh- és Mák 120 Paradicsom 200—250 tehénsajt 120—140 Szárazbab 30 Paradicsom Tojás (db) 1,30—1,50 Savanyúkáposzta 22 (repedt) 60—90 Élő csirke 100—140 Uborka 70 Paprika (db) 2—12 Élő tyúk 150—270 Zöldhagyma (csomó) 4 Főzőtök 10—12 Élő liba 560 Saláta (db) 5 Uborka 30—60 Élő kacsa 200—280 Hónapos retek Hónapos retek (csomó) 4 (csomó) 3—8 Arak Baján Zöldpaprika (db) 8—9 Zöldhagyma Paradicsom 300 (csomó) 3—4 Burgonya 6 Zöldbab 150 Fokhagyma 70 Sárgarépa 18 Élő csirke 45 Paraj 25—30 Petrezselyem 20 Élő tyúk 40 Sóska 30—35 Vöröshagyma 15 Tojás (db) 1,60 Figyelmetlen sofőrök Pöríböly külterületén Kovács Gábor 28 éves postai kézbesítő, császártöltési lakos személy- gépkocsijával egy kanyarban letért az úttestről és egy fának ütközött. Utasai közül Maróczki Hedvig 18 éves tanuló, bajai lakos a helyszínen meghalt. Kovács és két utasa súlyos, egy pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Kovács az autót nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette. Jogosítványát bevonták: Szerdán este fél tízkor Hajóson, a Lenin utcában Frik József 31. éves császártöltési (Bajai út 42.) lakos figyelmetlenül vezette személygépkocsiját és beleszaladt egy várakozó autóbuszba. 0 maga súlyos, utasa könnyű sérülést szenvedett, a kár több mirtt hetvenezer' forint. Csütörtökön reggel fél hat tájban Kecskeméten, a Kuruc körútón Pálinkás István 56 éves művezető, helyibeli (Kuruc krt. 16.) lakos személygépkocsival irányjelzés nélkül kanyarodott 'balra és összeütközött egy őt már előző motorkerékpárral. A motorost súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Ugyancsak csütörtökön, este negyed tízkor a Szabadszállás és Kerekegyháza közötti úton Gyulai Zsógmand 30 éves előadó, szabadszállási (Ady E. u. 35.) lakos ittasan vezette személyautóját, letért az útpadkára, majd az árokba egy fának vágódott. Gyulai súlyosan, utasa könnyebben sérült meg. A HÉTVÉGE SPORTJA SZOMBATON LABDARÚGÁS . NB ii: BSK—Sopron, Baja 17 óra, jv.: Bogyó (Kokavecz, Roxin). Szekszárd—KSC, Szekszárd 17 óra, jv.: Hamar (Márton, Lovassi). Országos serdülő és Ifjúsági területi bajnokság: KTE—Ráckeve 13.30 és 15.30. Lajosmlzse—Szolnok, 10 óra és 11.30. Megyei serdülőbajnokság: Helvécia —K. MÁV, Kerekegyháza—KSC II., Izsák—Hetényegy háza. Solt—Lajosmizse II, KTE II----Radnóti SE, Kkmajs a—Tiszakécske, K. Húsos—K. Vasutas, K. Szövetkezeti SE—KTE IV, KTE II—Tiszaalpár, Csengőd—Kecel, Harta—Kunszentmiklós, Akasztó— Kiskőrös, Soltvadkert—Tass, Kisszállás—Harkakötöny, Jánoshalma—Tompa, Kkhalasi AC—K. Spartacus, Bácsalmás—Tataháza. SUkösd—Homokmégy, Kalocsa I—Kalocsa II, Császár- töltés—Fájsz, Miske—Hajós, Herceg- szántó—Bajai Tsz, Bácsborsód—BSK II, Katymár—Vaskút, Madaras—Fel- sőszentiván, Nagybaracska—Gara. Kezdési'idő: 15 óra. BIRKÓZÁS Úttörő A korcsoport felmérő verseny: Kalocsa, sportcsarnok 10 óra. CSELGÁNCS Felnőtt OB: Budapest, Körcsarnok, 15 óra. 71, 78, 86. 95 és + 95 kg-os súlycsoportok bajnoksága. ASZTALITENISZ NB II, nők: Kunszentmiklós—Hatvan, Kunszentmiklós, Damjanich Gimnázium 14 óra. Salgótarján—Kecskemét. Salgótarján, 14 óra. Férfiak: Kkfházi Szöv. SE—Békéscsabai Konzerv, 14.30. KÉZILABDA NB II. női: Dunavidéki Vendéglátó SC—Jánoshalma, Dunaújváros, 11 óra. DUTÉP SC—Szeged 16 óra. Férfiak: DUTÉP SC—Szolnok 14.30. Megyei bajnokság. Férfiak: Lajos- mizse—Tiszakécske, Csávoly—Soltvadkert, Baja—Kecel, Gara—Kiskun- majsa, KAC-MEDOSZ—DUTÉP SC II, Bácsalmás—K. MFSC. Kezdési idő 15 és 16 óra. KOSÁRLABDA Felszabadulási Kupa. Férfiak: Volán SC—Bajai SK, /Budapest, Kavicsos köz 10 óra. Jv.: Szilvássy, Szabó ül. NB II. férfiak: DUSE—Kkfházi Lenin Tsz SK, Debrecen, Nyomtató u. 12.30. Nők: DUSE—Kkfházi Vasas, Debrecen, Nyomtató u. 11 óra. K. MÁV— Bajai TK, Kisújszállás, Széchenyi u. 15 óra. RÖPLABDA NB I. női: Székesfehérvári Volán— DUTÉP SC, Székesfehérvár 14 óra. Jv.: Juhász, Majoros. NB II. férfiak: K. Lombik—DUTÉP SC, Bp., Lőrinci sportcsarnok, 10 óra. ÉLGÉP SC—H. MezŐfi SE, Bp., Cserkesz u. 14 óra. SAKK A DUTÉP SC nemzetközi versenye, 6. forduló: Kecskemét Kurucz körút, 15 óra. NB IL: K. MÁV—DMVSC, Kecskemét, MÁV-pálya 10.30. NB III.: KTE—Gyulai SE, Kecskemét, KTE-pálya, 15 óra. Megyei CSB: K. MÁV B.—DUTÉP SC B, Kecskemét, MAV-pálya 16 óra. VÍZILABDA OB II/A: Eger—KSC, Eger 17 óra. Országos serdülőbajnokság: KSI— KSC, Budapest Komjádi uszoda 12.15 óra. TÖMEGSPORT Kispályás labdarúgótorna, Kecskemét, pihenő- és sportpark 10 órától. SZOVOSZ Kupa megyei kézilabdadöntők: Kkfháza, 608. Szakmunkás- képző Intézet, 9 óra. VASÁRNAP: LABDARÚGÁS: EB selejtezőmérkőzés: Magyarország—Luxemburg, Népstadion, 16 óra. Országos ifjúsági és területi serdülőbajnokság : Kiskunlacháza—KSC 10.45 óra. Területi bajnokság: H. Kun Béla SE—H. Szabó Lajos SE 11 óra. Orosháza—KTE 16 óra, Mindszent—Lajos- mizse 16 óra. Megyei bajnokság i Kiskőrös—H. Szamuely SE, Kecel—Bajai Tsz SK, Miske—Kkfházi Szöv. SE, SUkösd— Soltvadkert, Harta—Tass, Kalocsa—Jánoshalma, Izsák—Tiszakécske, Kiskunhalas-Akasztó. Kezdési idő: 13 óra. Megyei II. osztály: Északi csoport: K. Húsos—H. Radnóti SE, Solt—K. MÁV, Kunszentmiklós—K. Spartacus, Harkakötöny—Hetényegy háza, Csengőd—K. Vasutas, Kerekegyháza—H. MEDOSZ, Kkmajsa—Tiszaalpár. Kezdési idő: 10 óra. Déli csoport: Bácsborsód—Kinizsi SE 10 óra. Vaskút—Bácsalmás 10.45, Tompa—Hercegszántó 10.30, Tataháza— Madaras, Fájsz—H. Gábor Áron SE, Katymár—Kisszállás, Hajós—Császár- töltés, kezdési idő: 17 óra. Járási bajnokság. Bajai járás: Ér- sekcsanád—Bácsbokod, Dávod—Csát- alja, Szeretnie—Gara, Nagybaracska— Nemesnádudvar, kezdési idő: 16.30 óra. Kecskeméti járás: Kunszállás— Nyárlőrinc, Ladánybene—Pálmonostora, Lajosmizse II—K. MFSC, Lakitelek—H. Petőfi, Szabadszállás—Páhi, FUlöpháza—Kunadacs, Agasegyháza —Kunbaracs, Kunpeszér—Jakabszál- lás, kezdési idő: 10 óra. Kalocsai járás: Dunaegyháza—Duna- vecse, Dunatetétlen—Szakmár, öregcsertő—Dusnok, Dunapataj—Homokmégy, Géderbenedek—Bátya, kezdési idő: 10.30. BÚVÁRÚSZÁS Aranyhomok Kupa országos gyér-* mek-, serdülő- és ifjúsági verseny: Kecskemét, fedett uszoda, 9 óra. BIRKÓZÁS Úttörő B korcsoport felmérő verseny, Kalocsa, sportcsarnok 10 óra. Délterületi kötöttfogású serdülőbajnokság: Kecskemét, Buday Dezső Általános Iskola, 10 órától. CSELGÁNCS Felnőtt OB: Budapest körcsarnok 8.30 óra. 60, 65 kg és abszolút kát. Úttörő II—III. krcs. körzeti rangsorverseny. Kecskemét, Városi Sportcsarnok 9.30. AUTÓSPORT Felszabadulási slalomverseny: Kiskőrös, központi park, 9 órától. (Nevezés a helyszínén 7.30-tól.) KÉZILABDA Megyei bajnokság, nők: Nemesnádudvar—Baja, Kisszállás—Akasztó, Soltvadkert—Lajosmizse, Kecel—KAC- MEDOSZ, Kiskunmajsa II—DUTÉP SC II, Jánoshalma II—Kiskőrös. Kezdési idő: 9.30 és 10.30. KOSÁRLABDA . Felszabdulási Kupa, férfiak: Alföldi Olajb.—KSC, Szolnok, Tiszaligeti sportcsarnok 10 óra, jv. Aranyosi, Budai. RÖPLABDA NB II. férfiak: Ú. BEAC—Bácsbokod Tsz SK, Pécs, Jakabhegyi út 10.30 óra. Nők: Kalocsa—Békéscsabai Előre Spartacus SE, Kalocsa, Kossuth u. 12 óra. SAKK A DUTÉP SC nemzetközi versenye 7. forduló: Kecskemét Kurucz körút 15 óra. Megyei CSB: Jánoshalma—Lajosmizse, Kalocsa—K. Spartacus, KTE n— Baja, DUTÉP SC II—Kiskunhalas, K. Széchenyi SE—Madaras. VÍZILABDA Úttörő-bajnokság I/B: KSC—Tipográfia, Bp., Szőnyl út 10 óra. II/A: KSC—Újpesti Dózsa 10.40. II/B: KSC—Tungsram 11.20 óra. Élelmiszer-. gépgyártás a KGST- országokban Pénteken Kecskeméten befejezte munkáját a KGST Gépipari Állandó Bizottság Élelmiszergépgyártási szekciójának 25. ülése. A tagországok — Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, NDK, Románia, Szovjetunió — és Jugoszlávia képviselői megvitatták az élelmiszeripari gépek műszaki fejlesztésének helyzetét, az együttműködés meggyorsításának lehetőségeit. Értékelték a korábban megkötött gyártásszakosítási egyezmények végrehajtását, s az ülésen kiemelt figyelemmel foglalkoztak a gépek és alkatrészek tőkés importjának helyettesítési lehetőségeivel, módjaival. A tanácskozás keretében sor került az élelmiszergépipari gépek alkatrészei és részegységei sokoldalú nemzetközi gyártásszakosítási egyezményének aláírására is. Vásárnaptár Ma mindössze Csépán és Mohácson tartanak országos állat- és kirakodóvásárt. Vasárnap egyebek között Kuinszentmikló- son, Tiszakécskén és Tiszasülyön lesz országos állat- és kirakodóvásár. Autóvásárt rendeznek Cegléden, Dunaújvárosban, Mohácson, Orosházán, Pécsett és Szolnokon. MŰSOR Április 16-án, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 2 órakor: SZENTIVANÉJI ÁLOM. Krúdy-bérlet. Előzetes Április 19-én, kedden este 7 órakor: SZENTIVANÉJI ÁLOM. CSÉB-bérlet. Április 20-án, szerdán, este 6 órakor: SZENTIVANÉJI ÁLOM. Bérletszünet. Április 21-én, csütörtökön délután 3 órakor: SZENTIVANÉJI ALOM. Vörösmarty (C)-bérlet. Este 7 órakor: SZENTIVANÉJI ALOM. Móra-bérlet. Április 22-én, pénteken délután 3 órakor: SZENTIVANÉJI ALOM. Móricz (D)-bérlet. Este 7 órakor: SZENT- IVANÉJI ÁLOM. Kelemen-bérlet. Április 23-án, szombaton este 7 órakor: SZENTIVANÉJI ALOM. Petőfi-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ > Április 20-án, szerdán este 7 órakor: KARCSI. Bérletszünet. Április 23-án, szombaton este 7 órakor: KARCSI. Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Lánchíd utcai Általános Iskolában 10 órakor: HÉT KIS MESE. Előadja: a Cfróka bábcsoport. A színházteremben 11 és 14 órakor: CSUKÁS ISTVÁN—KOCSAR MIKLÓS—SCHENER MIHÁLY: GYALOG- CSILLAG. A békéscsabai Jókai Színház mesejátéka két részben. A Révay József-teremben 17—22 óráig: TÁNCHÁZ. 17— 18 óráig: Aprók tánca. 18— 19.30 óráig: Tánctanítás. 20—22 óráig: Táncház. Az előcsarnokban 18 órakor: Csarnokmozi : DÉLKELETI PARTOKON. CEYLON—BOMBAY—SINGAPORE. Kiállítás: Kanadai fotó. Előzetes Április 17-én, vasárnap, 19 órakor a színházteremben: SCARNICCI—TA- RABUSI: KAVIÁR ÉS LENCSE. Vígjáték 3 felvonásban. A Pécsi Nemzeti Színház előadása. MOZI Városi mozi: fél 5 és fél 8 órakor: KERESZTAPA. Dupla, III. helyárú. Csak 16 éven felülieknek! Kétrészes, magyarul beszélő amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: BÄONCO BILLY. II. helyárú. Színes, magyarul beszélő amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10, és fél 6 órakor: ELEFÁNT STORY, Színes japán hangbemondásos természetfilm. Fél 8 órakor: EZ AMERIKA, m. hely-t árú! Csak 16 éven felülieknek! Színes) amerikai hangbemondásos film. Pajtásmozi: fél 4 órakor: ROBINSON CRUSOE. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: REXI A FOGORVOS. Színes lengyel mesesorozat. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! Stúdiómozi: 8 órakor a Városi mozi épületében: VÉRNÁSZ. Színes spanyol balettfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: A BÁTYÁM ÖCCSE MINDEN PÉNZT MEGÉR. Színes, magyarul beszélő csehszlovák vígjáték. Háromnegyed 6 és 8 órakor: A VAD FAJZAT. Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő olasz film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: A POSTÁS MINDIG KÉTSZER CSENGET. Dupla, III. helyárú! Csak 16 éven felülieknek! .Kétrészes, színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film. 8 órakor: FELVONÓ A VÉRPADRA. Francia film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 3 órakor: A KIS DARÁZS. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes francia film. 5 és 7 órakor: ESKÜVŐ, n. helyárú! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: BOM- banö. III. helyárú! Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő amerikai vígjáték. BAJA Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: ÉJSZAKAI LOVASOK. Színes csehszlovák film. Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: HATÁSVADÁSZOK. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes magyar film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: KERESZTÜL A NAGY VÍZVÁLASZTÓN. TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 5 és 7 órakor: Óvakodj a törpétől, ii. helyárú. Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi filmvígjáték. HÍREK ' HÍREK TALÁLKOZTAM A PUNKOKKAL . .. A Sajtóház mellett levő élelmiszerboltba indultam, amikor már láttam őket, festett hajuk, kockás répanadrágjuk, és Rothadt Johnny feliratú emblémáik messziről tudatták, punkok álldogállnak a Szivárvány Áruház előtt, a beállványozott épület belső folyosóján, ülnek a padokon. Már elértem az áruház belső kirakatát, amikor a rohangáló fiúk egyike teljes erejéből meglökött, sikerrel, mert elestem. A többiek Jhahotázva nyugtázták a jó poént. Igyekeztem felállni, bár éreztem, sajog minden tagom, és utánaeredtem támadómnak. Ezt még nagyobb nevetés kísérte, mint kiabálták: a Misit nem lehet utolérni... Nem is lehetett! Szóváltásunkra viszont figyelmes lett egy arrajáró rendőrtiszt, aki igazoltatta 'a „vicces" fiatalokat. Ha jól meggondolom, április 15-én, pénteken délután negyed kettőkor nekem szerencsém volt! Én fel tudtam kelni! De a megtámadott lehetett volna egy idős ember is, vagy netán egy kismama, — náluk már sokkal komolyabb következményekkel járt volna egy ilyen esés. És találkoztam egy rendőrtiszttel, aki kéretlenül avatkozott vitánkba, igazoltatva őket. Szóval, igazán hiszem: én szerencsés voltam! De vajon kit szemelnek ki — az ismeretlen járókelők közül — a kővetkezőnek, hogy fellökjék és elfussanak? , — sei — NAPTÁR 1983. április 16., szombat Névnap: Csongor Napkelte: 5 óra 65 perc Napnyugta: 19 óra 34 perc Holdkelte: 7 óra 47 perc Holdnyugta: 23 óra 21 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Egyre hosszaibb napos időszakok lesznek, csapadék már nem valószínű. Az erős északnyugati szél mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1. 6 fok között, a délnyugati.; illetve északkeleti országrész szélvédett területein 0 fok közül lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Április 14-én Kecskeméten a középhőmérséklet 6,2 (az 50 éves átlag 10,2), a legmagsabb hőmérséklet 10,3 Celsius-fok volt, a nap 8 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 6, 14 órakor 10,8 Cetsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet r,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017,2 millibar (gyengén süllyedj) volt. Április 14-én, Baján a középhömér- séklet 6 (az 50 éves átlag 10,8), a legmagasabb hőmérséklet 10,6 Celsius-fok volt, a nap 7 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 5,9, 14 .órakor 9,2 Cel- sius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 4,6 fok, a tengerszintre átszámitott légnyomás 1019,1 millibar (süllyedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Szék- kutason megtartott 15. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 23, 41, 55, 76, 84 (MTI) — FILLÉRES KARAVÁN. A Magyar Camping és Caravaning Club rendszeresen szervez utazást az ország legszebb, természeti, néprajzi kincsekben gazdag tájaira. Az olcsó, mindenki■ számára elérhető program keretében a kirándulók vasárnap másodízben látogatnak el Bács-Kis- kunba. Tavaly Kalocsa volt az úticéljuk, most pedig a több mint négyszáz vendég Kecskemét nevezetességeivel ismerkedik, s kilátogat Bugac-pusztára is. — Veterán járművek. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda május 29-én Kecskeméten immár harmadik alkalommal rendezi meg a veterán járművek találkozóját és versenyét. Az 1955 előtt gyártott motorkerékpárok és automobilok vezetői mutathatják be, mire képesek jármű-matuzsálemeik. A versenyre jelentkezni az Express budapesti és megyei irodáiban lehet, május 2-ig. Sárosi legyőzte Möh ringet Kecskeméten a DUTÉP SC nemzetközi versenyén tegnap a 4. fordulót játszották le, amelynek legnagyobb meglepetését az okozta, hogy Sárosi legyőzte a verseny egyik legjobbjának tartott sakkozóját, vaz NDK-beli Möihringet. A 4. forduló eredményei; A csoport: Lánc (csehszlovák)—Salánki 1:0, Sawadkouhi (iráni)—Dobosz (lengyel) 0:1 — függő után, Forgács Gy. — Erdélyi 0:1, Jasnokowski (lengyel)— Varasdy és Perecz—Brandies döntetlen. Az élcsoport állása: Jasnokowski 3.5, Dobasz 3, Erdélyi és Perecz 2.5—2.5 pont. B csoport: Lovas D.—Pólyák 0:1, Sárosi—Möhring (NDK-beli) 1:0 — függő után, Kormányos— Tischbierek (NDK-beli) 0:1, Gsala—Gauglitz (NDK-beli), Lo- vas6 I.—Glatt, Hradeczky—Dob- ravolski (csehszlovák) és Got- tardi (svájci)—Kruger döntetlen. Az élcsoport: Dobrovolski és Tischbierek 3-5—3.5, Glatt, Gauglitz, Gottardi 2.5—2.5 pont. MŰKÖDIK — Nos, asszonyom, jár az a kakukkos óra, amit a múltkor megjavítottam? — Hogyne, a kakukk minden órában kihajol, és megkérdezi, mennyi'qz 'idő. A KISZ ORSZÁGOS PÁLYÁZATA A műszaki, tudományos, technikai diákkörök számára országos pályázatot hirdet a KISZ KB középiskolai és szakmunkástanuló tanácsa. Célja a kiírásnak, hogy e diákköröknek egységes cselekvési lehetőséget nyújtson, ösztönözze a hagyományokkal rendelkező diákköri formák fejlesztését, az egyéni érdeklődés, a képességek, a tehetség kibontakoztatását, új közösségi munkaformák megteremtését. A pályázatot az 1983—84-es tanévben a számítástechnika, a gépjárműtechnika, a rádió- és híradástechnika; valamint a modellezés szakterületein hirdetik meg. — Honvédelmi vetélkedőre gyűlnek össze ma Baján, a Petőfi- szigeten a város és a járás úttörői. Mintegy háromszáz pajtás ad számot majd a tűzoltással, a lövészettel, a Vöröskereszttel és a munkásőrséggel kapcsolatos ismereteiről. A győztesek vesznek részt a május 7-i kiskunfélegyházi megyei döntőn. 9 Csütörtökön este Kálnoky László költő volt a vendége az Erdei Ferenc Művelődési Központban az irodalombarátok körének. A beszélgetést Szekér Endre, a ''Forrás főszerkesztőhelyettese vezette. í Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon megjelenő Magazin írásainak I témaköre a víz. Képeket [ közlünk a Tiszáról, a Dunáról, felidézünk egy múlt századi árvizet, bemutatunk „vízi/ embereket” (gátőrt, szivattyú-telepvezetőt.) A Művelődés »— IrodalQtn — Művészet összeállításban — az ötödik oldalon — közöljük Jancsó Miklós és Hernádi Gyula nyilatkozatát A színház nem létezhet ] PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sfctrapák Ferenc ; Kiadj $: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-m Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél.. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint 1 negyedévre 1Q2,— forint, egy évre 400,—- forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Kül$ő-Szegedi; út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.