Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-09 / 57. szám

Ui Száz évvel ezelőtt, ■ 1883. márciys • 9-én született, és 64 éves . korában, 1947-ben hunyt el Umberto Saba olasz köl­tő. Apja ör­mény, ' anyja zsidó származású volt; rendkívül nehéz gyermekkora — fiz apa el­hagyta a családot •— költészeté­nek Visszatérő problémájává, té­májává vált. Ném itudta keres­kedelmi iskolai \ tanulmányait sem befejezni, s hogy l mielőbb kereshessen, hajósinas lett egy kereskedelmi hajón. \ Ezt köve­tően anyjával élt együtt, majd 1908-ban megnősült. A fasizmus fajüldözése fcésőbb \ kényszerű menekülésre késztette: Párizsba ment, de mivel nem tudta az ottani életet megszokni és /meg­szeretni, hazatért, s Rómába, majd Firenzébe költözött. A né­met megszállás idején, ,1943—44- ben barátai rejtették ,eL Költői mintaképe ■ elsősorban Petrarca és Leopardi. Első ver­seiben az lélet apró dolgai, ,a hnin- dennapok egyszerű dmberei, ese­ményei iránti szeretéte az ural­kodó hang, de már ebben a ne­mesen idilli világban is , jelen vannak későbbi realizmusának jegyei. A háborús évek emléke az 1944 című versciklus, amely az olasz ellenállási költészet ma­radandó értéke. Költészete a belső küzdelmek hű .tükre, s .ezért is mélyen humanista hangvételű. Magyarul Sóvárgás címmel je­lent meg válogatott költeményei­nek kötete. MŰSOR 1983. március 9-én, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: VENDÉGSÉG Latino vits (B) -bérlet. Este 7 órakor: VENDÉGSÉG. Ko- dájy-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Lánchíd utcai Általános Iskolá­ban: AGYAGOZAS. Vezeti: Kardos Mária. Az ifjúsági klubban 17 órakor: P=>- dagógusklub. LÁTOGATÁS AZ ŰJ SZMT-SZÉKHAZBAN. A színházteremben 17 ás 20 óra­kor: MUSICALCSILLAGOK. A Fő­városi Operettszínház előadása. (A 20 órai bérletes). A természettudományi stúdióban n órakor: Gombatermesztési tanfo­lyam II. A laska- és a harmatgomba háztáji termesztése. Előadó: dr. Filius Istvánná tud. munkatárs. (ZKI) ELŐZETES Március 10-án, csütörtökön, 17 óra­kor a felnőttoktatási stúdióban: Nö­vényvédelmi akadémia. DÍSZNÖVÉ­NYEK ÉS VIRÁGOK BETEGSÉGEI. KÁRTEVŐI ÉS AZ ELLENÜK VA1LO VÉDEKEZÉS. Előadó: Pecze Rozália. Kiállítások: Koczka István fotó­művész kiállítása. Mészáros Mihály szobrászművész kiállítása. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed G és B órakor: ÜLDÖZÖK. III. helyárú. Csak 16 éven felülieknek! Színes, ma­gyarul beszélő amerikai bűnügyi film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed G és 8 órakor: ISTENKE TEREMTMÉ­NYEI. 14 éven aluliaknak nem aján­lott! Szines Puerto Ricó-i filmvígjá- ték. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: ÜL­DÖZÖK. III. helyárú.. Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszé­lő amerikai bűnügyi film. Fél 6 és Cél 8 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE. HANGYABOLY. Színes magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: TÍZ KICSI CSACSI. Román mesefilm- összeállítás. A Városi mozi épületében a Mese­mozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: A BANDA FOGSÁGÁ­BAN. Színes, szovjet film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: szünnap! KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: FEKETESZAKALL SZELLEME. Szí­nes, magyarul beszélő amerikai—an­gol vígjáték. TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 7 órakor: VARLAK NÁLAD VACSORÁRA. II. helyárú. 14 éven aluliaknak nem aján­lott! Színes, magyarul beszélő ameri­kai vígjáték. Átalakuló várostáj Mind többen szemlélődnek Kecskeméten a Nagykőrösi' utca és a Szabadság tér találkozásá­nál. Több mint 150 esztendeje itt futkározott a kis Petrovics Sán­dor nagybátyjának, Hrúz Mi­hálynak a házában. Innen járt át a közeli evangélikus elemi is­kolába, hogy megtanulja az írás, olvasás, számolás tudományát. Hol van már a régi iskola, hol a régi parasztház? Az utóbbi helyén épült Kecskemét .híres- nevezetes fogadója, a Beretvás .nevezetű. A helytörténet nem­csak az ott megforduló előkelő­ségeik, ismert írók, művészek miatt őrzi emlékét. Erre a föld­szintes épületre húztak először utólagosan emeletel. Mivel nem eléggé szakszerűen jártak el, úgy megrolkikantották, hogy idővel le kellett bontani. A helyén épült „OTP-ház"-zal szemben állt valamikor Jókai SŰRŰN KOPOGTATNAK AZ AJTÓN Közvetítés — zenészek között Kedd, délelőtt kilenc óra. Sluder Bélával, az Or­szágos Szórakoztatózenei Központ Bács-Kiskun me­gyei kirendeltségének vezetőjével beszélgetünk a kicsi irodában. Azaz beszélgetnénk, ha ötpercenként nem kopogtatnának az ajtón. Ma is forgalmas a napjuk ... Cigánymuzsikusok kérnek segítséget — állásügyben. Benéz a Norvégiából nemrégen haza­tért kecskeméti zenész. Közben szerződést írnak alá. Az OSZK megyei történetéből: 1946-tól a Ciifraj- palotában szakszervezetbe tömörültek a cigányze­nészek, Rócz György prímás vezetésével. Az ötve­nes évek derekán alakult meg az OSZK Bács-Kis­kun is, ami a Művészek Szakszervezeti Szövetségé-» Országos kosár- és fonottáru-pályázat A Népi Iparművészeti Tanács, a Szolnok megyei Tanács és az ARTEX Külkereskedelmi Válla­lat országos kosár- és fonottáru- ipályázatot hirdet a kül- és a bel­kereskedelmi választék bővítésé­re, a lakossági igények jobb ki­elégítésére. Elsősorban olyan pá­lyamunkák létrehozását ösztön­zik, amelyek alkalmasak a házi-, ipari és egyéb szövetkezetekben a kisszériás gyártásra, s ötvöző­dik bennük az egyéni alkotómun­ka és a népi mesterség hagyo­mányainak megőrzése. A pályázaton bárki részt ve­het, két kategóriában olyan új alkotásokkal, amelyek sem más pályázaton, sem a kereskedelem­ben még nem szerepeltek. A bú­torgarnitúrák és lakberendezési tárgyak kategóriában két soro­zattal vagy 3 darabbal lehet pá­lyázni. A második, divatcikk-tö­megcikk kategóriában pedig kü­lönböző kosarakkal, szatyrokkal, tálcákkal, strandcikkekkel, szeny- nyestartókkal, italkínálókkal. A pályázati munkához a kosár- és fonottáru-termelésben az eddig ispiert és hasznosított természe­tes anyagokat használhatják fel' az! alkotók, segédanyagként fát, fémet, üveget, bőrt és textíliát is alkalmázbatnak. Az első kategóriában 8000, 5000 és 3000 forintos, a második­ban pedig 4000, 3000 és 2000 fo­rintos. pályadíjakat írtak ki. Az első helyezést elérő tervezőket az ARTEX ötnapos külföldi tanul- mányúttal is jutalmazza. A be­érkezett pályamunkákat a Népi Iparművészeti Tanács bírálóbi­zottsága minősíti, a legsikeresebb darabokból Szolnokon országos kiállítást rendeznek. A díjnyer­tes darabokra a pályázatot kiíró szervek elővételi jogot tartanak fenn. A FA MŰVÉSZE: Csóti Gábor A keceli születésű Csóti Gábor iparművész főtárgyaiból rendez­nek kiállítást március 9-től 19- ig a Képcsarnok Vállalat kecs­keméti bemutatótermében. A művész 'Kiskörösön, töltötte gyermekéveit, már akkor /agya­got gyúrt, fát faragott. 1950 óta él Budapesten, 11974-től iparmű­vész. Csóti 'Gábor hasznosat, szé­pei filkot a jól kiszárított fada­rabokból, tüskökből, tönkökből, deszkákból: tányérokat, tálakat, kerek |vagy hosszúkás . formájú edényeket •— lágy Iés sima for­mákkal. Legfrissebb munkái már szobrok: körüljárható |plasztikák, az álvont és konkrét 'alakzatok kapcsolódásai. Ügy használja fel az gnyagot, hogy aé évgyűrűk sötétebb-világosabb mintázata, la fa erezete szinte festőivé teszi darabjait. Csóti bejárta már a Világot. Tanulmányútan volt többek kö­zött Török-, Görögországban, Máltán, Marokkóban. Bemutat­kozott Hamburgban, Minszkben, Klagenfurtban. Első fiazai önálló kiállításának az ; 'Iparművészeti Múzeum adott otthont 1970-ben. B. T. • Térplasztika. • Az alsó képen: Fatál. Megyénk az országos sajtóban Nimród, 3. szám. Költségvetési yita. (A Bács-Kiskun megyei vadászok december j0-én megtartott küldöttközgyűléséről.) — Beteljesült álom. (Kriston Barnabás, a keceli Nimród Vadász­társaság tagjának századik vaddisznó elejtéséről.) Népegészségügy. 1. szám. Dr. Matejka Zsuzsanna—dr. Simon Kis Gábor—dr. Káldor Antal: A gyógyszerinformáció haté­konyságának és a gyógyszerrendelés sajátosságainak vizsgálata egy megye kórházi belgyógyász orvosai körében/ (Hatvannégy Bács-Kiskun megyei orvos kérdőívre adott válaszai alapján.). (Straszer András felvételei) diáktársának, Gallia Fülöpnek nagyhírű könyvesboltja. Az sincs meg, miint ahogyan csákányok alá került a TIT első kecskeméti székhaza, amelyben Darvas Jó­zseftől Szabó Pálig, Marx György­től Grigorij' Csuhrajig számos híresség tartott előadást. Idén bontották le a Szabadság tér, s a Móricz Zsigmond utca sarkán árválkodó, szomorkodó épületet. Eltávolítását — tudtommal — az utca nyomvonalának a kiigazítá­sa tette szükségessé. Átmenetileg „oldalról” is bepillanthatunk a valamikor hangulatos Luther- udvariba. A túloldalon már az új áru­házát csinosítják szorgos szak­emberek. Ritmikusan ismétlődő formák harmóniát sugárzó geo­metriai rendje ígéri, hogy szép épülettel gazdagodik a megye- székhely. A járókelők 'közül mind számosabban szakítják meg egy-egy pillanatra útjukat, hogy szemrevételezzék a még ebben az évben megnyíló legnagyobb vidéki áruházát. H. N. SZÉLESEDŐ UTAK Kecskeméten, a Széchenyivárosban érdekes jelenségre figyeltem fel mos­tanában. Kezdjük az elején. Régi dolog, hogy a terek, parkok tervezői sok esetben nem veszik figyelembe a forgalom várható fő irányait. így adó­dik aztán, hogy az emberek jókora része úgymond „levágja a sarkokat”, a számára kedvezőtlen kitérőket. Hogy egyszerűbbé tegye önmaga számá­ra a közlekedést, természetesen rámegy a fűre. Először egy, aztán sok em­ber. így születnek, szaporodnak az álutak. Igen ám, de esős időben a kitaposott fű helyén ugyancsak sáros a talaj. De mit számít ez az ügyes gyalogosnak? Megy a már kitaposott álút mellett. Az eredmény: szélesedik a csapás, az ösvény. Újabb esőzés, is­mételt szélesedés. Ezeket látva, azt gondolom: mi lesz, ha elfogynak a fü­vesített részek? Nos, amíg ez bekövetkezik, nem kellene-e azon törniük a fejüket az illetékeseknek, miként lehetne átrendezni — most már a járó­kelők érdekét is szem előtt tartva — a parkok gyalogosút-hálózatát? V. M. hez tartozik. Négy járási, körzeti megbízott támo­gatja munkájukat. Legfontosabb feladatuk a megye 86 zenés szóra­kozóhelyének együttesekkel való ellátása. Ezzel lé­nyegében a munkaközvetítő Iroda szerepét töltik be. Az érdekvédelmi teendők is rájuk várnak. Alkal­mi rendezvényekben segítő kezet nyújt az OSZK kirendeltsége: kultúrotthonoknak, KlSZ-szerveze- teknek, vállalatoknak, vendéglátóipari egységeknek. A budapesti központ új szolgáltatása: többféle mű­fajban műsorokat kínál a jelentkezőknek. Az OSZK megyei kirendeltsége 216 főfoglalkozású zenészt tart nyilván Bács-Kiskunban. Három tánc­zenekar külföldön vendégeskedik: Norvégiában, Hollandiában és Svájcban, Az OSZK dönt abban,is, hogy kik kapnak „papírt” a fellépésekhez. Ideigle­nes működési engedéllyel rendelkeznek a legtöbben. Könnyűzenei stúdiót szerveatek Kecskeméten és Kiskőrösön!, zongora, gitár, szaxofon és dob tansza­kon. Jelenleg hetven fiatal készül a minősítővizs­gákra. —k —r NAPTAR 1983. március 9., szerda Névnap: Franciska Napkelte: 61 óra 11 perc Napnyugta: 17 óra 40 perc Holdkelte: 3 óra 45 perc Holdnyugta: 12 óra 10 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Állomás jelenti: Március 7-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 9 (az 50 éves átlag 3,6), a legmagasabb hőmérséklet 11,6. Cel- sius-fok volt, a nap 1 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 7,5, 13 óra­kor 12,7 Celsius-fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 4,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1023,8 millibar (emelkedő) volt. Március 7-én Baján a középhőmér­séklet 9 (az 50 éves átlag 4,3), a leg­magasabb hőmérséklet 13,4 Celsius- fok volt, a nap 1 órán át sütött. Teg­nap reggel 7 órakor 9,4, 13 órakor 13,2 Celsius-fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 8,7 fok, a tenger- szintre átszámított légnyomás 1025,6 millibar . (emelkedő) volt. — IFÓRUM. A solti Vécsey Ká­roly Művelődési Ház Beszélge­tések a politikáról című rendez­vénysorozatában \ma délután öt órakor \Heltai András, az MTI külpolitikai főmunkatársai talál­kozik az érdeklődőkkel. — FELVÉTELI. A Magyar Kép­zőművészeti Főiskola valamennyi szakára a felvételi jelentkezést március 30-ig lehet benyújtani a „Magyar felsőoktatási intézmé­nyek felvételi tájékoztató 1883.” című kiadványban közölt módon és formában. — MINDEN KÖNYVTÁROST és ta/got iszeretettel vár 'csütörtö­ki '(délélőtt fél 10) rendezvényé­re a Kiskunhalasi Városi-Járási Könyvtárba a Magyar Könyvtá­rosok Egyesületének iBács-Kis- kun Imegyei Szervezete. 1A jjelen­lévők tájékoztatókat hallhatnak az egyesületi munkáról, az iez évi munkatervről, illetve az olvasó- szolgálat helyéről, <szerepéről. — Vágányzár. A MÁV Szegedi Igazgatósága közli, hogy március 9-én és 10-én a Budapest—Békés­csaba vasútvonalon Nagylapos és Gyoma állomás közötti vágányzár miatt a Keleti pályaudvarról 9.30 órakor induló, valamint a Lökös- házáról 10.07 órakor induló vona­tok utasforgalmát a jelzett két ál­lomás között vonatpótló autóbu­szokkal bonyolítják le. A vonatok­ra megváltott menetjegyek a buszokra is érvényesek. Az emlí­tett két napon Békéscsaba állo­másról a 13.30 órakor induló gyorsvonat helyett 14 óra 30 perc­kor indítanak vonatot. — NEMZETKÖZI DZSESSZ- KONCERTET rendeznek március 13-án Győrött, a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A dzsesszrajongók ismét találkozhat­nak az amerikai Anthony Brax- tonnal és az ugyancsak amerikai Burton Greene-nel. A koncerten Keshavan Maslak amerikai dzsessz-zongorista és George Le­wis trombonjátékos működik köz­re. A magyar színeket Szabados György és Gonda János dzsessz- zongoristák, továbbá a Dresch— Baló—Grencsö trió és a Binder Kvartett képviseli. — VASARELY NAGYKÖRÖ­SÖN. Csepei Tibor művészeti író gazdag gyűjteményt , mondhat magáénak Vidor Vasareiy mű• veiből. A műgyűjtő — lévén lel­kes híve v Vasarely művészeté­nek —, szívesen rendez tárlato­kat, |sőt előadásokat, diavetítése­ket is tart, hogy a nagyközön-' séggel is megismertesse a Fran­ciaországban élő, magyar szár­mazású alkotó munkásságát. Je­lenleg i Nagykőrösön, az Arany János Művelődési Központ kiál­lítótermében látható a Csepei- gyűjtemény, s (március 20-ig na­ponta 10■—18 f óráig tekinthető meg. VÁLASZ A társaság gyülekezik, folyik a kölcsönös bemu­tatkozás. — Tehát ön a 1 híres Blanck professzor? — kér­dezi egy hölgy. |— Egy kis­sé másnak ,képzeltem el. , — Milyennek? Kicsi­nek, kövérnek, csúnyának? — Éppen ellenkezőleg, «Jví! tűk (hiúnak, magasnak és ~ szépnek. «or. 33Z Kinevezés A 1 Minisztertanács dr. IR aft Miklóst, a 'Minisztertanács Taná­csi iHivatalának elnökhelyettesét 1983. március 15-i hatállyal . e tisztségéből felmentette és legy- idejüleg a Minisztertanács tit­kárságának. vezetőjévé ikinevezte. Lehoczky Éva köszöntése Lehoczky Évát, a Magyar Ál- -lami Operaház magánénekesét negyedszázados művészi pályafu­tása alkalmából kedden az Ope­raház üzemházában Mihály And­rás igazgató köszöntötte. Lehoczky Éva pályáját a Fő­városi Operettszínházban kezdte, majd hangverseny-énekesnő volt, 1966—68 között a Karl-Marx­Stadt-i opera művésze, 1968—69- ben a Szegedi Nemzeti Színház tagja. A Magyar Állami Opera- háznak 1970 óta az énekese. El­sősorban a koloratúrszoprán sze­repkörben tűnt ki kiváló tech­nikájával. Nagy sikerrel keltette életre egyebek közt az Éj király­nőjét Mozart A varázsfuvola cí­mű operájában, Konstanzát a Szöktetés a szerájból című Mo- zart-műiben, Olympiát Offenbach Hoffmann meséiben, a Lammer- moori Lucia című Domizetti-ope- ra címszerepét és Gildát Verdi Rigolettójában. — KI VOLT NAGY LAJOS? címmel érdekes riportrnűsort ké­szített Varsányi Gyuia szerkesztő- riporter a Magyar Rádió részére. A szülőfaluban érdeklődve próbált képet kapni arról, hogy a mai apostagiak ismerik-e és milyen­nek ismerik a huszadik századi széppróza jeles mesterét. A Ta- bántelki tanyákon, a helyi általá­nos iskolában, a falu utcáin és Itálboltjaiban felvett beszélgetése­ket a rádió március 15-én,' 17 óra 5 perckor sugározza a Kossuth- adón. — Üj tűzoltószertár. Kecelen egy új, korszerű tűzoltószertárat építenek, több mint félmillió fo­rint értékben. A beruházást augusztusban befejezik. A régi épületet lebontják, helyén gyer­mekorvosi rendelő lesz majd. Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon a KPM Közúti Igazgatóság üzemmérnökségeinek szo­cialista brigádjait mutatjuk be. A Hulladékból építő­anyag című riportban a kecskeméti Városi Tanács Építési Költségvetési Üze­mének útépítési részlegve­zetője nyilatkozik. Itt közöl­jük a Pravda testvérme­gyékről szóló cikkének leg­fontosabb részleteit. Lapunk ötödik oldalán a kecskeméti Baróti Gyula értékes kéz- iratgyűjteményet ismerhe­tik meg olvasóink. Az idén ünnepeljük Európa-hírű festő- és grafikusművé­szünk, Czóbel Béla születé­sének 100. évfordulóját. A művészre emlékezünk ugyanezen az oldalon. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc 6 Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőségi Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065’ HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Thumbnails
Contents