Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-04 / 53. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1983. mArclus 4. HÁZUNK TÁJA VITA A TITAVITRÓL Pannónia kincse A kevés is fontos Mint szinte mindenütt, úgy a kertbarátok körében is növekszik az érdeklődés a gazdálkodás hatékonyabb és takarékosabb formái iránt. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy néhány nappal ezelőtt, amikor a Hercegszántól Kertbarátok Klubba a Titavit hozamnövelő hatásáról rendezett tapasztalatcserét, a résztvevők között szép számmal képviseltették magukat a szomszédos falvakból, sőt akadtak olyanok is, akik Bajáról érkeztek. A vitaindító előadást Solymosi Tivadar, a csátaljal áfész felvásárlási előadója, a hercegszántól kertbarátkör titkára tartotta, aki — ez nagyon hamar kiderült — a Titavit alkalmazásának feltétlen híve is egyben. Előadásából megtudhatták a jelenlevők, hogy a titán a tizedik leggyakoribb elem a földünkön, s hogy már igen kis mennyiségben is döntően befolyásolja a növények anyagcsere-folyamatát. E tulajdonságára épített >a Kertészeti Egyetem kémiai tanszékén dr. Pais István professzor és dr. Fehér Dezsőné egyetemi adjunktus, amikor Hl esztendővel ezelőtt előállították a titán-kelát hatóanyagot tartalmazó és bármelyik növényvédő szerrel keverhető Ti- tavitot. A különféle okokból csak jóval később szabadalmaztatott hozamnövelő készítményről hamarosan kiderült: alkalmazása esetén nő a levelek klorofill-, szénhidrát-, nitrogén- és fehérje- tartalma, ugyanakkor csökkenti a növényi rostok savtartalmát, s ezzel egyidejűleg fokozza az alapműtrágyák hatékonyságát. Milyen konkrét előnyökkel jár ez a különféle növények esetében? — erre a kérdésre néhány helybeli kísérlet ismertetésével válaszolt az előadó. Beszámolt például arról, hogy az egyiik kistermelő fólia alatt hajtatott paprikával végzett kísérleteket : 60 négyzetméternyi területen duggatott el fehérözön- paprika-palántákat, s ezeknek Honfoglaló őseinkkel együtt vándorló háziállatok között aligha találhat-'* tunk volna galambot. A különféle há- zigalambfajták megismerése még a kalandozások korára tehető. Erre főleg a keresztes hadjáratokban való részvételkor nyílt alkalom. A tenyésztés azonban csak a későbbi századokban kezdődött. A rossz emlékű mohácsi csata után, amikor az ország középső része másfél évszázadig török uralom alá került, a hódítók galambjaikat is betelepítették. Ekkor kerül hozzánk a Magyar óriás őse, a „török** galamb is. A tenyésztők egy része a klstestű galambokból óriást igyekezett formálni. Ennek a munkának az eredménye a Magyar óriás is.. Az óriás házigalambot régen, a Viharsarokban töröknek, Kecskeméten bugának nevezték. Általában az Alföld ön minden nagy testű, nehéz röptű galambot így hívtak. 0 A fekete színűi szép példánya a fajtájának. egyik felét 6 alkalommal permetezte le 0,2 százalékos töménységű Titavlt-oldattal. E területről később 2496 darab paprikát szüretelt, 104-gyel többet, mint a kezeletlen területről. Mindezt fo- 'rlnitra átszámolva: a Tltavitos kezelés ' négyzetméterenként 10 forintos többletbevételt eredményezett. Egy másik gazda 1600 tő budai édes zöldpaprikán próbálta ki ugyanezt. Az eredmény: a Tita- vlttal kezelt 800 tő 6,1 százalékkal nevelt több paprikát, mint a kezeletlen 8Q0 tő. A szőlő hogyan reagál a Titavit alkalmazására? Ezt saját kísérletei alapján Ismertette Solymosi Tivadar: 50 tő Irsai Olivérnek az egyik felét 5 alkalommal permetezte meg 0,2 százalékos Titavlt-oldattal. A szőlő hajtásfejlődése a korábbi években megszokott mértékű lett, a termés sem növekedett számottevően, ám a cukorfok egy fokkal magasabb lett a Titavlttal kezelt területen. Több kísérletről is szó esett — így például arról, hogy az egyik szomszédos faluban a kisállattenyésztők is sikerrel hasznosítják a Tltavitot: a nyulak tápjába keverve, magasabb szaporulatot értek el. Mindez együttvéve sem győzött meg minden jelenlevőt. Dóm János, a hercegszántói termelőszövetkezet háztáji agronó- musa például kifejezetten ellene szólt a Titavit alkalmazásának: — Én elsősorban mint almatermesztő tudok nyilatkozni: igaz, hogy nálam is eredményezett néhány százalékos hozamnövekedést a Titavit, de ugyanakkor sokkal romlékonyabbak lettek az almáim. Nem vagyok ellensége semmi újnak, de én hozzászoktam, hogy a család asztalán még júliusban is ott van a tavalyi alma. A Titavittal kezeltek pedig legfeljebb 4—5 hónapig tárolhatók, esetleg még addig sem. A többi hozzászóló inkább di- csérőleg nyilatkozott... K. J. • Ez a tarka Magyar óriás „babos”. A Magyar óriás Jelenlegi „felépítése" több évszázados, következetes tenyésztői munka eredménye. Zömök testű, széles mellű fajta. Testhossza a csőrhegytől a farok végéig elérheti a fél métert. A kifejlett hímek súlya akár 1 kilogramm is lehet, a tojóké enilél valamivel kevesebb. A magasan ívelt fej szépségét a tarkón körfésű Is kiemeli, firdekességűk, hogy a két végén szabályos toliforgót — csillagot, rózsát — képez. A súlyos, nehézröptfl madár szárnyainak fesztá- volsága meghaladhatja az egy métert is. Lábán tollazatot visel. Tollának színe lehet egy, vagy állhat legfeljebb két szín keverékéből. A jónéhány változatból most kettőt mutatunk be, mindkettő az izsákl ifjabb Farkas Béla tulajdona, aki édesapjától, az ismert tenyésztőtől tanulta a galambászat mesterfogásait. A Pannónia kincsét Poczlk Ferenc állította elő 1942-ben a Szőlőskertek királynője muskotály és a Cegléd szépe fajták keresztezésével. A fajtára Javosch Gyula figyelt fel, s tőle kapta a Pannónia kincse nevet. 1959-ben az előzetesen elismert fajták sorába került. Nagyüzemi telepítése ekkor elkezdődött. A házikertek kedvelt fajtája. Tőkéje erős fejlődésű. Vesszői középvastagok, középhosszú ízközüek, sárgásbarna színűek. Vitorlája barna- bronzos, fényes. Levele középnagy, széle mélyen bemetszett, felülete sima. Virága hímnős. Fürtje nagy és vállas, átlagtömege 2500 gramm. Bogyói nagyok, oválisak, vllágossárga színűek, olvadó héjúak, húsos kon- zisztenclájúak, ropogósak és kellemes ízűek. Szeptember első hetében fogyasztható. A házikertek egyik kedvelt és termesztett fajtája. Kellemes íze, ropogós húsa, olvadó héja, Jó fürtszer- kezete miatt elterjedt. Magasművelésre alkalmas, vesszői viszont érzékenyek a fagyra. Másodtermés képzésére hajlamos. Termőképessége homoktalajon is meghaladja a hektáronkénti 13,5 tonnát. É. A. Felhasználható a savanyú bor A gyengébb minőségű, esetleg ecetesedő borokat is felhasználhatjuk, méghozzá ecetként. Az üzletek polcain található ecetek tulajdonképpen vízben oldott ecetsavak. Ezért hiányoznak belőlük az aromaanyagok. A borból készült viszont ezeket tartalmazza. Előállíjtásukkor azt a lehetőséget használjuk ki, hogy a mindenütt jelenlevő ecetbaktériumok ecetsavvá oxidálják a bor alkoholtartalmát. A készítéshez néhány jótanács. A borecet előállításához csak tiszta ízű, hibátlan bort érdemes használni. Tudniillik, az íz-, illat- és szaghibákat az ecet is átveheti. Uborkásüvegbe töltsünk egy rész vizet, egy rész bort, egy rész háztartási, vagy borecetet. Esetleg ecetesedésnek indult bort. Az üveget 20—26 Celsius-fokos helyre állítva kettős tüllréteg- gel fedjük le. Borecet hozzáadásával az alapanyag savanyúságát növelhetjük. Ezzel elősegítjük a hasznos ecetsavképző baktériumok megtelepedését is. Két hét elmúltával jellegzetes ecethártya képződik. Ez alól lopóval leszívhatjuk a képződő ecet kétharmadát, ezt friss, tiszta borral pótoljuk. Az ecetkészítés idejének szabályozását a hőmérséklet változtatásával befolyásolhatjuk. Összeállította: Czauner Péter. CSELEKVŐ HÉTKÖZNAPOK Az asszony akkor már jó ideje dolgozott a vállalatnál. ■Tudták róla, hogy egyedül ne- 'veli két iskolás gyerekét. Valahol a város szélén lakott; égy öreg házban, hogy pontosan hol, senki nem sejtette. 'Szótlan, csöndes teremtés Volt, reggel odaállt a gépe mellé, s ebédig el sem mozdult mellőle. Délután úgyszintén. ■ A művezető időnként megkérdezte tőle: — -Rendben van minden, 'Juliska? Ilyenkor a kelleténél gyorsabban felelte: — Köszönöm, hát persze. ■Hogyne. — Csak szóljon, ha valami ■gondja van — biztatta a főnök. — Hiszen tudja: segítünk. J-uiliska megköszönte, s dolgozott tovább szótlanul. Am egy napon nem tudott válaszolni a művezető kérdésére. Váratlanul sírva fakadt. Őszbe fordult az idő, szinte mindennap esett. Kiderült, ■hogy Juliska házának tetején Tetőfedők éjjel és nappal becsorog a víz. Lavórt, lábast, tálat cipelt a ■padlásra: mindhiába. Az elaggott zsindelyek között min. denfelé utat talált az eső. A művezető első útja a szak- szervezeti titkárhoz vezetett. — Segítenünk kell rajta! — mondta a történet végére érve. Az szíb-titkár maga is tudta ezt. Igen ám, de hogyan? Rendkívüli segélyt természetesen kiutaltat, csakhogy az önmagában kevés. — Te Imre! — tekintett elgondolkodva a művezetőre. — Nézd meg azt a házat, milyen állapotban van. Azt is, hogy mi kellene... Szóval mennyi faanyag, cserép, egyebek. Érted? De mennyire hogy értette a művezető. — Meglesz — ugrott föl. — Máris indulok! ■ A titkár pedig bekopogtatott az igazgatóhoz... Volt a vállalatnál néhány ezermester, akik mindenhez értettek. Tetőjavítás? Hát az is valami? No azért ráment néhány szabad szombatjuk, mire a nemrég lebontott öreg portásfülke anyagából elkészítették az új tetőt. E eközben hogy, hogy nem, fölfedezték azt is, hogy az ajtók nem a legjobb csukódnak, a konyhában csöpög a csap és fellazult néhány csempe. Amikor mindennel elkészültek, elbúcsúztak. — Ha szükség lesz ránk megint, újra eljövünk. Juliska szépen kigondolt köszönő szavait meg sem hallgatták. De a művezetőnél, az szb-titkárnál is hiába próbálkozott. — Erre ne legyen gondja — mondták, és Juliskának feltűnt, hogy a többnyire , gondterhelt férfiak ma milyen jó- kedvűek. S. B. .balra térj ki, jobbról KERÜLJ ELŐ” Szakmai múzeum mindenkinek Kilenc évvel ezelőtt avatták fel Kiskőrösön a Közúti Múzeumot, amelyről később Hegyi Kálmán, a KPM közúti főosztályvezetője a következőket írta: „Mint minden muzeális intézménynek, így a kiskőrösinek is hármas feladata van: egyrészt a tárgyi és a dokumentális anyag felkutatása, gyűjtése és bemutatása, másrészt az anyag megőrzése, valamint a kutatások publikálása”. E mondat igazságában alig lehet kételkedni, hiszen, ha az érdeklődő bejárja Európa műszaki múzeumait, kevés anyagot talál a közutak történetéről. Ezek a pályák pedig, amelyeket az ember mindig az adott kor technikai színvonalának megfelelően használt és épített, sok mindenről vallanak. Egyértelmű lehet a megállapítás: az utak története az emberiség kultúrtörténetének egy része. S, hogy Magyarországon, s éppen Kiskőrösön létesült ez a múzeum, annak az az oka, hogy egy lelkes magángyűjtő — Lé- várdy Imre útmester — már 1938-ban megkezdte a környezetében lévő útügyi tárgyak gyűjtését, amelyet a KPM Közúti Igazgatósága, de a közúti főosztály is erkölcsileg, anyagilag támogat. A múzeum megnyitásakor 180 tárgy, 30 kötet könyv, 10 térkép, s 100 aréhív terv és iratanyag képezte a gyűjteményt. A kilencéves gyűjtőmunkának, az útépítő vállalatok támogatásának köszönhetően ma már 400 látványos tárgy — gőzúthenger, a budapesti Marglt-híd egy szerkezeti darabja, négy hómarótípus — nem kevesebb, mint 4200 kötet könyv teszi lehetővé a szemléltetéshez, a kutatáshoz nélkülözhetetlen kellékeket. Ezerötszáz darab télkép, s több ezer archívumi anyagot gyűjtöttek össze — zömét vállalatok, magánszemélyek adományozták —, de jelentős összegeket is költöttek e dokumentumok megvásárlására. önálló kiállításokat saját erőből, házilagosan készítik, de emellett közvetlen kutatói segítséget nyújtottak a Zalai utak, a Pest megyei utak és a Komárom megyei utak című történeti leírások anyagához. Két évvel ezelőtt nyitották meg a Régi magyar utak című tárlatot, amely a magyarországi útépítés és -fenntartás 150 évét mutatja be a XIX. század elejétől 1945-ig. Két alkalommal rendeztek időszaki kiállítást — ezek szakmai eseményekhez kapcsolódtak — Kaposváron, illetve Nyíregyházán. Annak ellenére, hogy a tömegkommunikációs eszközök többször is hírt adtak a múzeumról, mégis kevés a látogatók száma. Többségében Iskolai csoportok — olykor külföldiek egyenként, vagy csoportosan — tekintik meg a kiállítást, összekapcsolva Kiskőrös más nevezetességeinek — a Petőfi Irodalmi Múzeum, a szülőház, a szlovák tájház — látogatásával. Amíg 1981-ben a csoportos látogatók száma 4910, az egyénieké 1663, addig 1982-ben csoportosan csupán 3237-en, egyénileg pedig 1198-an keresték fel a múzeumot. Mi lehet az oka ennek az „érdektelenségnek”? Talán az, hogy egy kissé kiesik abból a körből, ahol általában a külföldiek, az érdeklődők megfordulnak? Lehet, mert nem elhanyagolható körülmény, hogy a kiállítás anyaga a város szélén kapott helyet. (Ennek azonban van magyarázata, hiszen a nagy útépítőgépeket, hídszerkezeteket csak itt lehet elhelyezni.) Ha igaz, hogy az útépítés, a forgalom története az emberiség kultúrtörténetének egy része, érthetetlen: miért nem szerveznek az iskolák, a hazai és a külföldi idegenforgalom számára ide is látogatást. Sok mindent tanulhatna itt pedig a gyermek, az autós, a közlekedő, amit bizonyít a vendégkönyv egy német nyelvű bejegyzése is: „Utazás közben véletlenül tértünk be ebbe a múzeumba. Valljuk, gazdagabbak, tájékozottabbak lettünk egy érdekes, hasznos, tanulságos látnivalóval.” Hia a külföldi így nyilatkozik, ha neki megérte, akkor nekünk miért nem? Gémes Gábor " • Üt ör egyen, ruhák, s egyéb relikviák. • Egy régi komp makettje. Balázs József tánciskola (4.) Mindenki megértette, de legjobban Neviczky, mert azonnal megjegyezte: — Református iitt mindenki... már azt akarta mondani, hogy a barátja, Kerczák is református, de aztán mégis meggondolta magát. — Annyian vagytok, hogy egy csapatra való kitelik belőletek — nézett rá a pap értetlenül. Kissé csalódott, hogy éppen Neviczky nem bízik a katolikusokban, hogy éppen neki kellett ezt a megjegyzést tennie, akinek pedig vezetnie kellene a katolikus fiúkat. — Utánanéztem, elegén vagytok — zárta le a vitát a pap. — Elegen — hagyta rá Neviczky. — De kizárólag azok rúghatnak ebbe a labdába, akik a hittanórára eljárnak — közölte Ba- csáki. — És ezt mondjátok el mindenkinek. — Mindent megértettünk — nyugtatta me£ a papot Neviczky. Majd, mert a pap minden fontosat tisztázott, amit a bőrlabda átadásánál fontosnak tartott, először énekelni kezdtek, majd imádkoztak. A labdát Neviczky ezután már nem adta ki a kezéből. Tapogatta, újra és újra megállapította magában, hogy egy kicsit puha. meg az is megfordult a fejében, hogy amerikai lehet: állítólag a katolikus egyház az amerikai reakciósokkal szövetkezik. Már nem emlékszik rá pontosan, hogy kitől hallotta ezt, de hallotta. Hogy mi volt belőle igaz és mi nem, ezt senki sem tudta, az ő szülei például sohasem beszéltek vele erről, csak ahhoz ragaszkodtak, hogy templomba és hittanórára járjon. Ha most ezek az amerikaiak labdát küldtek Bacsáki tisztelendő úrnak, nem is lehetnek olyan rossz emberek. Ez a futball már az övé, ezt már senki sem veheti1 ki a kezéből. A friss bőr szaga betelepedett az orrába, rátapadt a csupasz bőrére is, mivel egyszer a lába Rozé szorította, majd úgy ölelte a mellére, mintha egy csecsemőt babusgatna. • A zenekar háromtagú volt: egy panyolal öreg cigány hegedült, aki magát csak Vak Légi- ósnaík nevezte, s ragaszkodott hozzá, hogy mások is így szólítsák, mondván, hogy ő Fehér Afrikában harcolt annak idején a sivatagban. De hogy mikor is volt az az annak idején, arra sohasem derült fény, mintahogyan az egyik szemére sem, amit — állítólag — egy kora reggeli verekedésben veszített el, és nem a berberék földjén, csak itt a Kraszna-parton. Legnagyobb erénye a tanulékonyság volt, amit Libus Oszkár hallgatólagosan elismert zenekarvezető is méltányolt, bár többször megjegyezte, hogy a hegedűnek nagy jövője már nincs, elég csak ösz- szehasonlítanii a szaxofonnal, az egész világ hamarosan a szaxofon dallamaira táncol. A Vak Légiós 'köpnyedén és fölényesen legyintett Libúsra: „Errefelé eddig is mindenki a hegedűre táncolt, ezután is így lesz,.. Azután meg a hús vét vagy a karácsony? Na; ugyebár Meg ezek az új ünnepek, a sok piros lobogóval? Hogy mehetnénk már húsvétkor hegedű nélkül a házakhoz? Ha azt a szaxofont, azt a micsodát fújkálnám, egy pohár borral nem kínálnának meg..A Vak Légiós tehát nem ijedt meg Libus szaxofonjától, miképpen Hakli Zsigmondi sem, aki dobolt, s aki legalább annyira szélíd ember- volt, mint a Vak Légiós. Hakli egy ideje tehénláncolt tekert a dob köré, mondván, ezzel mélyebb hangot tud kicsiholni, jobb lesz a ritmus, amit Peré- nyiné Ottilia asszony kiváltképpen megkívánt... Ottilia asszony nemcsak a zenekaron uralkodott, de a tánciskolát is ő vezette a faluban. És nemcsak a faluban, de a Kraszna és a Szamos mentén is; egészen a barabási heGalambfajtáink: a Magyar Óriás
