Petőfi Népe, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-01 / 26. szám
4 • PETŐFI NÉPE 0 1983. február 1. SOKOLDALÚ TÁMOGATÁS A KECELI HÁZTÁJI, TAGSÁGI GAZDASÁGOKNAK A tehéntartás kérdőjelei 9 A Szőlőfürt Szakszövetkezet tejüzemében a szállítás utáni takarítást végzi Fialsz Józsefné tejkezelőnő. A szövetkezeti tagság és a kívül álló .dolgozók továbbképzésére, előadássorozatot szervezett Kecelen a Szőlőfürt Szakszövetkezet, meg a helyi nevelési központ. Az őszi, téli ‘tanfolyammal fölérő szakmai tájékoztató felbecsülhetetlen értékű támogatást nyújt mindazoknak, akik a nagyközségben élethivatásból vagy a szabad idejük hasznos eltöltésére a mezőgazdaságban dolgoznak. Az előadássorozat összeállításánál a kertészeti termelés és az állattenyésztés helyileg legfontosabb 12 témáját vették figyelembe. A nagy számú hallgatóság a november 2-i megnyitó óta kilenc előadáson és vitán vett részt. A közelmúltban a szarvasmarhatenyésztés, tejtermelés, s az ezzel összefüggő jogszabályok ismertetése volt Tusorí János szövetkezeti főágazatvezető vitaindító előadásának a témája, amelyet sokan meghallgattak. Tény, hogy a Szőlőfürt a megalakulása óta mindig segítette a tagsági, a háztáji gazdálkodást. Palásti József háztáji bizottsági elnök is megerősítette ezt. A szak- szövetkezet évente rendszeresen akkor is 50—52 ezer bála szalmát adott át a közös gazdaság terméséből g tagjainak, amikor más község határában ezer tonnaszámra égették a tarlón az értékes mellékterméket. A keceli gazdák kezdettől fogva bűnnek tartották az effajta pazarlást. A nagyközség határában a szövetkezetek fennállása óta és azelőtt sem égettek el soha szalmát a tarlókon. Kellett az almozásra, s a szerves anyag a sovány homoktalaj ter- móerejének a javítására. — Kecelen a szőlőtermesztést mindig kiegészítette a szarvasmarha-tenyésztés, sertéshizlalás — mondja Palásti József. — Több száz tehenet legeltettek a község nagy határához képest, kevés gyepen. A sertéstartás is számottevő volt. Pár éve hatezer, tavaly már 12 ezer vágósertést értékesített a tagság a szövetkezet közvetítésével. A Szőlőfürt hat esztendeje vette át a tejipartól a tejgyűjtést, s a régi helyiség pótlására nagy kölséggel korszerű tej- csarnokot épített. Harmadéve 1,2 millió liter tejet vásárolt a szak- szövetkezet a nagyközség tehéntartó gazdaságaitól, s adott át a kalocsai feldolgozónak. Azóta sokan abbahagyták a szarvasmarha- tenyésztést, a tej is kevesebb lett. A szakszövetkezet a maga módján nemcsak az alomszalmáról, hanem a tömegtakarmányról is igyekezett gondoskodni. Évente ISO hektár lucernát adtak a tehéntartó gazdáknak részes betakarításra. Fűszénát, s kaszálót mértek annak, aki igényelt. A közös gazdaság gyomtalanitotta, műtrágyázta a gyepet, s a közeli legelőn a karámokhoz a villanyt odavezette, hogy éjszakai is kint lehessen hagyni a jószágot. Fejőállásokat építettek konnektorcsatlakozással, hogy a háztáji fejőgépet a gyepen is lehessen használni. Ne kelljen minden fejőskor a tehenet behajtani. A Szőlőfürt a háztáji boltjában takarmányt árusít és annyi háztáji fejőgépet szerzett be, ameny- nyit csak igényelt a tagság. A te- hémtantás költsége azonban megnőtt, a gyepek egy részét feltörték. Az olcsóbb legeltetés lehetősége szűkebb területre korlátozódott. A nagyüzem sokoldalú segítsége sem tudja megakadályozni a háztáji tehénállomány lassú csökkenésének a folyamatát. Természetesen máig is hívek maradtak sokan a tehéntartáshoz Kecelen. Cseri Istvánná, Fejes Imre, Greksa István nap, nap után nagy mennyiségű friss tejet szállít a szövetkezeti gyűjtőbe. Végh György pedig a fiával együtt a közelmúltban állított be néhány tehenet tenyésztésre, s naponta 80—90 litert ad át közfogyasztásra. Nehezíti a helyzetet, hogy a fuvartérítési, amit a tejipar fizet, ma már egyáltalán nincs arányban a tejszállítás költségével. Belterületen fuvartérítést sem kapnak a tehéntartók, pedig akad olyan gazda több is, aki négy-öt kilométerre lakik a tejgyűjtő helytől, Kecel másik szélén. A külterületi fuvaros literenként egy forintot kér a tejszállításért, mert ennyi az üzemanyag költsége. A térítés pedig ennek az összegnek csaknem egytizede. Vagyis literenként 88 fillér a többletkiadás. K. A. A zöldmezős építkezések helyett Az ország gazdaságtörténetében viszonylag hosszú időszakon át szinte egymás után nőttek ki a földből az új, nagy ipari központok, illetve rövid idő alatt megerősödtek, megterebélyesedtek a régiek. Elég Dunaújvárosra, Komlóra, Leninvárosra, vagy a borsodi vegyipari fellegvárra gondolnunk. A beruházáspolitika a későbbiekben is előnyben részesítetté az úgynevezett zöldmezős fejlesztéseket, s ennék a preferenciának gazdasági és műszaki okai is voltak. Sok esetben olcsóbb és technológiai szempontból egyszerűbben kivitelezhetőnek bizonyult, ha a zsúfolt ipari település helyett a „prérit” választják a fejlesztés telephelyéül. Az ország iparának kiépítése és gazdaságunk pénzügyi helyzete változtatásokat, új értékrendet tett szükségessé a beruházásokkal kapcsolatos döntésekben is. A költségvetés 1983-ban beruházásokra összesen 170—172 milliárd forintot irányzott elő, ami 5— 7 százalékkal kevesebb az 1962-ben elköltött beruházási forintoknál. Ha viszont számításba vesszük az árszínvonal növekedését is, akkor már 10 százalékos a mérséklődés. Ez a csökkenés az állami és a vállalati döntési körbe tartozó beruházásokat egyaránt érinti. Ami az előbbieket illeti, ott a tavalyihoz képest 8—9 százalékkal kisebb összeg áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy csupán a folyamatban levő 17 nagyberuházás folytatására nyílik lehetőség. Az is előfordulhat — ha kis számban is —, hogy a beruházások egyike- másika (ezúttal nem kivitelezői kapacitás, hanem elegendő pénz híján) a tervezettnél lassabban valósul majd meg. Az úgynevezett célcsoportos beruházásokra szánt összeg is kevesebb a tavalyinál, s ez elsősorban az autópálya-építésben, a villamosenergia- és vasúti közlekedési hálózat és a vízgazdálkodás fejlesztésében, valamint az állami lakásépítésben érezteti hatását. Ebben a döntési körben is differenciált az összegek elosztása. ugyanis néhány területen — például a szénhidrogénipari beruházások, az országos távbeszélő-hálózat. továbbá a kórházak és klinikák fejlesztése és rekonstrukciója — a felhasználás kismértékű növelését irányozták elő. Az 1963-ban vállalati beruhái zásokra fordítható 98—ilOO milliárd forint körüli összeg mintegy 6— 7 százalékkal kisebb a tavalyinál. Ezért a korábbiaknál is fokozottabban Ítéli törekedni a küő„/c''v’s»tések mielőbbi be, megsérüljön; Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy elsősorban a rekonstrukciós, építést nem igénylő, technológiát korszerűsítő, a termelés szűk keresztmetszeteit feloldó, a meglevő kapacitások jobb kihasználását szolgáló,: kis volumenű, gyorsan megvalósítható fejlesztések részesülnek előnyben. Az idén kell befejezni például a szovjet— magyar földgázvezeték-rendszer HU. szakaszát, a Dunai Vasmű konverteres acélművét, a Székes- fehérvári Könnyűfémmű félgyártmány-fejlesztési beruházásait, valamint a Lenin Kohászati Művek kombinált acélművét. A csökkenő beruházási forrásokból is viszonylag jelentős ösz- szeget áldozunk az energiahordozókkal kapcsolatos fejlesztésekre. A nagyszabású programok mellett, mint amilyen a tovább épülő Paksi Atomerőmű beruházása, vagy a Tatabánya környéki új bányanyitások, rekonstrukciós, illetve minőségjavító célokra is jut fejlesztési forint. Ennek érdekében folytatódik például a pécsi szénmosó I. ütemének kivitelezése és a mányi szénmosó előkészítése. Az ésszerű és takarékos energiagazdálkodást szolgálják az algyői, a sarkadkeresztúri és az üllési beruházások, amelyek révén növekszik a felhasználható földgáz mennyisége. A villamos- energia-iparban elsősorban az üzemvitel biztonságát elősegítő és a távhőszolgáltatást fokozó fejlesztéseket segítik elő. Rekonstrukciós beruházás a Szolnoki Papírgyár korszerűsítése: a munkálatok üteme várhatóan lehetővé teszi, hogy az új papírgép még az idén megkezdje a próbaüzemet. A kohászatban — a már említett beruházások mellett — többek közt Dunaújvárosban és Ózdon a salakhá- nyók hasznosítását szolgáló fejlesztéseket segítik elő. A gépiparban az alkatrészfejlesztéshez kapcsolódó beruházásokat kezelik kiemelt feladatként. A vegyipari beruházások elsősorban a különböző központi fejlesztési programokhoz kapcsolódnak. Ezek nagyrészt ugyancsak már meglevő üzemek, alapanyaggyártó kapacitások kiegészítői. Ilyenek például a Kőbányai Gyógyszer- árugyár dorogi fejlesztései, a Chinoin fundazol beruházása, az Észak-Magyarországi Vegyiművek Alirox üzeme, továbbá a Tiszai Vegyi Kombinát, a Borsodi Vegyi Kombinát, a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat és a Nitrokémia műanyagfeldolgozóipari fejlesztései. Egy beruházás jelentőségét — és az ezzel kapcsolatos felelősséget — aligha csökkentheti, hogy a zöld mező helyett a meglevő vállalatok kerítésein belül valósul meg. Márcsak azért sem, a<j felsorolt fejlesztések az ország devizaegyensúlya szempontjából is fontosak, megvalósításuk népgazdasági «"dek. M. P. Sikeres üzletkötés Az Alumíniumipari Kereskedelmi Vállalát, a MAT. (Magyar Alumíniumipari Tröszt) külkereskedelmi jogi vállalaita megállapodást kötött egy londoni kereskedő- céggel 1,6 millió dollár értékű alumínium ömtvehengerellt huzal 1983 első félévi szállítására. Ugyanez a külkereskedelmi vállalat kötött szerződést a dán Ve- lux céggel is 4,3 millió nyugatnémet márka értékű alumlniumsza- lag és sajtolt profil idei szállítására. A MAT ezzel az exportjával a magyar Liginimpex nevű külkereskedelmi vállalat dániai ablaklmportját viszonozza. Áttértek a gázfűtésre Wmm A Budapesti Likőripari Vállalat kecskeméti üzemegységében, ahol évente átlag 250 tonna fűtőolajat használtak, áttértek a gázfűtésre. A meglévő kazánt a Láng Gépgyár szakemberei átalakították, s ők helyezték üzembe azt is, amit újonnan vásároltak. Az óránként 2—2 tonna gőz fejlesztésére alkalmas kazánok hosszú távra megoldják az egyre fejlődő üzemegység energiaellátását. Képünkön K. Kovács Pál fűtő ellenőrzi az egyik kazán működését. (Opauszky László felvétele) CSELEKVŐ HÉTKÖZNAPOK „Álláshalmozók” A belépőt a következő kép fogadja. Egyszerűen berendezett iroda, olcsó bútorok: szekrény, íróasztal, néhány szék. Az asztalon határidő- napló, iratok, egy jegyzetblokk, telefon. A fogason nem függ kalap, felöltő, a hamutartóban egyetlen cigarettavéget sem látni: a szoba üres. Az elnök házon kívül van. A szövetkezet kicsi, életre- való. Száznál alig vannak többen, de a termékek, amelyeket gyártanak, nélkülözhetetlenek a kohászat, az építőipar és más iparágak számára. „Baleset ellen védekezz!" — olvasni a gyárakban lépten-nyomon elhelyezett plakátokon. A szövetkezet cipész szakmunkásai és a betanított dolgozók a munkások testi épségét óvó védőkesztyűket, -csizmákat, -bakancsokat készítenek. Főkönyvelő, bérelszámoló, üzemvezető — nagyjából ennyien vannak az „irodisták”. Mindenki más a műhelyekben dolgozik. Hirtelen kivágódik az ajtó, fiatalember robog be rajta. Az üzemvezető. Néhány mondatot vált az adminisztrátorral, majd letesz az elnök asztalára valami paksamétát. Az adminisztrátor kávéval kínálja, de az üzemvezető nem kér frissítőt. Nem ér rá, sietnie kell! Gyors léptekkel halad keresztül az udvaron és egy perccel később már a műhelyben találni. Ott ül a cipészek között: dolgozik. Később besegít a szabászoknak, majd a vadonatúj bőrszélező gépet „vallatja". Kevés a munkáskéz, betegség, szabadság is adódik, elkel a segítség. Van úgy, hogy az üzemvezető egy hétre is beáll valamelyik hiányzó kulcsember helyére. No, de ki vezeti ilyenkor az üzemet? — kívánkozik ide a kérdés. „Természetesen az elnök” — válaszolja a szövetkezetben bárki. Az ám! Hol lehet az elnök? Pedig most szükség lenne rá: az asztalán türelmetlenül cseng a telefon, Az adminisztrátor felveszi a kagylót. — Halló, a mintakollekció ügyében? — kérdez vissza. — Igen, az elnök elvtárs fel fogja keresni önöket. Később újra telefonálnak, ezúttal máshonnan. Az adminisztrátor nem jön zavarba. — Köszönjük, de az anyagot az elnök elvtárs már meg.- rendelte! És ez így megy reggeltől estig. Azazhogy a munkaidő végéig. Az elnök asztalán szaporodnak a feljegyzések, az üzenetek. Lesz dolga, ha végre előkerül. De másnap ismét távol van, harmadnap úgyszintén. Az üzemvezető és a főkönyvelő tartják a frontot. Megy a „verkli”. Végre megjön az elnök. Jókedvű, mert sikeres üzleteket kötött és elegendő anyagot szerzett. Az íróasztalán tornyosuló irathalomtól cseppet sem rémül meg. — Megszoktam már — magyarázza derűsen a kíváncsiskodó idegennek. — Tudja én meglehetősen sokat vagyok távol. S kiderül: nemcsak az üzemvezető, az elnök is „álláshalmozó”. Vezető, üzletkötő és anyagbeszerző egyszemély- ben. — Győzi? ... — Miért ne győzném?! A fontos, hogy a szövetkezet eredményesen dolgozzon, nyereséges legyen. — Szégyenlős mosollyal árulja el, ‘hogy az új cipő- és csizmakollekciók mintadarabjait ma is sajátkezűleg készíti. Sitkéi Béla Hogyan dolgoznak a munkahelyi döntőbizottságok? Két év híján húsz esztendeje, hogy a dolgozó és a munkáltató közöitt felmerült munkaügyi vitákban — a hajdani egyeztető bizottságok utódaiként — a munkaügyi döntőbizottságok járnak el. A tapasztalaitok szerint mind eredményesebben. Működésükkel, számszerű határozataikkal nem csupán a törvehyességet erősítik, hanem segítik a vállalat tevékenységét is. A munkájuk során összegyűlt tapasztalatok jó alapot adnak a munkaügyi viták okainak feltárásához. S mivel az azonos jellegű, ismétlődő munkaügyi viták óhatatlanul jelzik a vállalat belső működéséből eredő hibákat, így mód nyílik egy-egy félreérthető szabály, egy-egy meggondolatlan belső intézkedés megváltoztatására, a helyes gyakorlat kialakítására. Viták az iparban, a kereskedelemben A színvonalasabb belső szabályoknak, a jogsegélyszolgálatok hatékony munkájának, s nem utolsósorban a szakszervezeti bizottságok nagyobb társadalmi kontrolljának köszönhetően a munkaügyi viták száma esztendőről esztendőre csökken. 1979-ben például még több mint ötvenkét és fél ezer ügy került a munkaügyi döntőbizottságok elé, 1981- ben pedig már csak negyvenöt- ezer. A testületek többsége évente általában öt, vagy még ennél is kevesebb ügyet tárgyal. Különösen kevés a dolguk e sajátos igazságszolgáltatási fórumoknak áz úgynevezett nem anyagi ágak területén, így a pénzügyi ágazatban, vagy az oktatási és kulturális intézményekben. Annál több viszont a munkaügyi vita — a döntőbizottságokhoz érkező összes ügy mintegy kilencven százaléka — a népgazdaság anyagi ágaiban, elsősorban az iparban és a kereskedelemben. A viták háromnegyed része a munkabérrel és az anyagi juttatásokkal, a fegyelmi felelőséggel, valamint a dolgozó anyagi felelősségével kapcsolatos. Viszonylag kevés ugyanakkor a munka- viszony létesítésével, módosításával és megszüntetésével összefüggő viták száma. Nyolcnapos határidő A Jogszabály az ügyek elintézésére általában nyolcnapos határidőt követel, s ennek betartása nemegyszer gondot -jelent. Gyakori, hogy a viták lezárása harminc napnál hosszabb időbe is beletelik, holott mindkét fél, de elsősorban a dolgozó érdekét szolgálná a gyors, mielőbbi elbírálás. A döntőbizottságok jó munkájának egyik mutatója a fellebb- viiteli fórumokhoz, a munkaügyi bíróságokhoz kerülő ügyek száma, s a megtámadott határozatok további sorsa. Az ideális az volna, ha a viták végérvényesen lezárulnának házon belül. Biztató, hogy a döntőbizottságok határozatainak hetven százaléka jogerőssé válik, és mindössze harminc százalékukat támadja meg' keresettel a vállalat vagy a dolgozó. A munkaügyi bíróságok e határozatoknak mintegy negyven százalékát változtatás nélkül helybenhagyják. S ez az arány a döntőbizottságok szakértelmét, döntéseiknek megalapozottságát dicséri. Helyes és szakszerű határozatot hozni pedig nem egyszerű feladat. Tegyük hozzá, nem is mindig népszerű feladat a döntőbizottságok munkájában való részvétel. Hiszen a testület csakis az egyik félnek, vagy a dolgozónak, vagy a vállalatnak adhat igazat. Ráadásul ma is él az. a szemlélet, miszerint a döntőbizottságok „úgysem merik” kétségbe vonni a munkáltató intézkedéseit. S bár esetenként bizony még előfordul, hogy a döntőbizottságokat befolyásolják a gazdasági vezetők, a testületek többségének munkájára ez nem jellemző. Sokkal inkább érvényesül önállóságuk, tagjaik bátor helytállása, a helyi körülményekben, a vállalat ügyeiben való jártassága, emberismerete, jogi tájékozottsága. Nem szakképzett jogászok Az országban mintegy negyvenezer döntőbizottsági tag tevékenykedik. Tisztségüket— s ez a demokratizmus szélesedését jelzi —1 ma már választás útján nyerik el. A munkahelyi! kollektíváknak megbecsült tagjai, dolgozó társaik tiszteletét, bizalmát élvezik. Tekintve, hogy niem szakképzett jogászok, különösen nagy gondolt kell fordítani képzésükre, továbbképzésükre. Erre elsősorban a Magyar Jogász Szövetség tanfolyamain nyílik lehetőség. A fővárosi és a megyei. munkajogi bizottságok, továbbá a vállalati jogászok és a jogsegélyszolgálatok be- vclnásával konzultációkat tártait nak, és a megyei bíróságok tagjait szakmai beszélgetésre hívják meg, s az is továbbképzésre ad le-' h ©tőséget. —e —n ’
