Petőfi Népe, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-07 / 287. szám

Középiskolai igazgatók tanácskozása PETŐFI NÉPE ÉVFORDULÓ Hetvenöt él­vei ezelőtt, 1907. decem­ber 7-én szü­letett Nagy kállón, és 1944 végén vagy 1945 ele­jén halt meg egy német kon­centrációs tá­borban Ámos Imre festőművész. Két évet a budapesti Műegye­temen végzett, majd 1929 és 1935 között a Képzőművészeti Főisko­lán tanult, Rudnay Gyula tanít­ványaként. Először 1931-ben ál­lított ki a Szinyei Társaság Ta­vaszi Szalonjában; itt 1933-ban dicsérő elismerést, majd a kö­vetkező esztendőben Álmodó asz- szonyok című képével első dijat nyert. 1935-ben feleségével, Anna Margittal együtt kollektív kiállí­táson jelentkezett az Ernst Mú­zeumban; 1936'ban tagjává vá­lasztotta a Képzőművészek Új Társasága. Ettől kezdve nyaran­ta Szentendrén dolgozott. 1937- ben tanulmányúton járt Párizs­ban, ahol kapcsolatba került Chagall-lal. 1940-től évről évre munkaszol­gálatra hívták be, s kisebb meg­szakításokkal tez az élet jutott osztályrészéül a továbbiakban is. 1944 nyarán elhurcolták Német­országba, s feltehetően egy szász- országi táborban pusztult el. A második világháború éveiben megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeiről. Kevés olyan területe van az oktatásnak, amelyet akkora tár­sadalmi érdeklődés kísér, mint az érettségi. Tanár, diák tulaj­doniképpen ezen a vizsgán ad számot négyéves munkájáról. Ezekkel a gondolatokkal kezdő­dött a közelmúltban a halasi Szi- lády Áron Gimnáziumban az a tájékoztató értekezlet, amelyre Bács-Kiskun megyei középfokú oktatási intézmények igazgatóit, valamint a megyei szakfelügye­lőket hívták meg. A tanácskozást abból a célból rendezték, hogy megvitassák az érettségi vizsga és az egyetemi felvételi új rend­jével 'kapcsolatos problémákat. A vizsgaszabályzat és az útmuta­tó tanulmányozása során a pe­dagógusokban számos kérdés merült fel. ezekre a Művelődési Minisztérium illetékes munka­társai adtak választ. Az 1972-es oktatáspolitikai pártihatározat alapján megválto­zott a középiskolák képzési célja és tartalma. Ahhoz, hogy a szo­cialista nevelő iskola megvaló­suljon, és betöltse hivatását, új, korszerű oktatási-nevelési ter­vekre volt szükség. A különféle változtatások, jórészükben egy­szerűsítésék. nyomán az érettségi veszített rangjából, most úgy tűnik, hogy végre ismét ,.helyére kerül”. Ehhez igazodik a felsőok­tatási intézmények módosított felivételivizsga-rendje is. Az ed­digi rendszer rendkívüli módon orientálta mind a tanulók, mind pedig a tanárok (munkáját. A to­vábbtanulni szándékozók a két felvételi tárgyra „feküditek rá”, a többinek jóformán csak a mi­nimumát sajátították el. Különös figyelmet kell fordíta­ni az anyanyelvi kultúra fejlesz­tésére, — hangzott el a tanácsko­záson, — hiszen ez nemcsak az általános és SíZakimai műveltség, hanem az idegen nyelv elsajátítá­sának alapja is. Sajnos a diakok szóbeli kifejezőkészsége az utób­bi időben nagymértékben rom­lott. A népgazdaság igénye egyre nő az idegen nyelvet beszélők iránt, ezért minél több diákot érde­keltté kell tenni a nyelvtanulás­ban. Az új érettségi vizsgasza­bályzatban egyaránt kötelezővé tették idegen nyelvből a szóbeli és írásbeli vizsgát, ezzel próbál­ják erősíteni az írás és olvasás, illetve a beszédkészség egységét. Újdonságnak számít, hogy magyarból ismét bevezették a nyelvi tételeket, fizikából viszont még mindig a régi szabályzat szerint érettségiznek a tanulók, mivel az új tanterv felfutása 1985-ben fejeződik be. Hangtárlat Gazdaságosabb sertéstartás A Magyar Rádió irodalmi osz­tálya a SZOT-tal és a Művelő­désügyi Minisztériummal együtt „Hangtárlat" címmel művelődés- történeti játékot hirdetett meg. A játék a Magyar Rádióban el­hangzott műsorokra épül, s a kérdések főként az elmúlt 30 év történelmére, irodalmára, művé­szetére irányulnak. Megyénket az SZMT Művelődési Központ 8 fős csapata képviseli. A csapat december 8~án 19.15 órakor a Kossuth-rádióban a „Hangtárlat” első adásában Sza- boLcs-Szatmár megye csapatával találkozik. Az adás kecskeméti helyszíne az SZMT Művelődési Központ. ELFOGTÁK A CSERBENHAGYÓ! Árokba borult és meghalt Az elmúlt 'hót végén megyénk területén 18 sérüléses közúti köz­lekedési baleset történt, amelyek közül egy halálos kimenetelű volt, négy súlyos, tizenhárom pe­dig könnyű sérüléssel járt. December 2-án 17.40 órakor Tiszakécske külterületén, a 4625- ös számú út 30-as kilométerénél Tóth József, 25 éves gazdálkodó, tiszavárkonyi (Szőlőalja út 11.) lakos személygépkocsival figyel­metlenül közlekedve elütötte az előtte haladó, kivilágítatlan ke­rékpárján ülő Basa József 67 éves nyugdíjas, tiszakécskei (Ti- szabög 373.) lakost. A baleset kö­vetkeztében a kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló sérülést szen­vedett. December 3-án 17.20 órakor Tázláron, Tóth Imre 70 éves föld­művelő. helyi (III. kerület 158.) lakos lovas kocsival áttért alz úttest bal oldalára és az árokba borult. Az idős ember olyan sú­lyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Utasa, Ju­hász Ferenc 38 éves helyi lakos súlyos sérülést szenvedett. Harmadikán reggel fél nyolc­kor Kecskeméten, az 52-es számú úton, az Alsószéktó 107. számú ház előtt Balogh Zsolt 7 éves tanuló, kecskeméti (Muskotály utca 22.) lakos körültekintés nél­kül ment át a szemközti autó- buszmegállóba és egy tanulóveze­tő a személygépkocsival — amely már félttávolságon belül volt — elütötte a kisfiút, aki 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Ugyancsak 3-án. 17 órakor Ti- szakécskén, a Tiszabög 71. számú ház előtt Gál János, 48 éves gép­szerelő, tiszakécskei (Attila utca 13.) lakos személygépkocsival it­tasan közlekedett, letért a jobb oldali útpadkára és ott elütötte a szabályosan, a forgalommal szem­ben gyalogosan közlekedő Ácsai József, 14 éves. Egedi Károly 14 éves és Jelenfi Imre 15 éves ti- szabögi tanulókat. A baleset kö­vetkeztében Ácsai József és Ege­di Károly felvágódott a motor- háztetőre. miközben sérülést szenvedtek. Jelenfi Imre pedig az árokba esett. Az ittas férfi meg­állás nélkül továbbhajtott. Gál Jánost azonban a rendőrség el­fogta. Cselekményét elismerte, el­lene őrizetbe vétel mellett bünte­tőeljárás indult. Pénteken 18 órakor Lajosmizse határában, az E5-ös számú fő­útvonalon is baleset történt. So­mogyi Ferencné 39 éves admi­nisztrátor (Méntelek 310.) a sű­rű ködben személygépkocsival balra akart kanyarodni és egy vele szembe jövő személygépko­csival összeütközött. A baleset során Somogyiné és utasa sú­lyosan megsérült. A két járműben keletkezett anyagi kár 95 ezer forint. Ezen a napon 23 órakor a Solt és Akasztó között vezető 53-as számú főúton Szvetnyik Pál 27 éves kubikos, akasztói (Bródy Sándor utca 16.) lakos egy bal­eset helyszínét biztosítva, lámpa nélkül szándékozott megállítani egy személygépkocsit, amely el­ütötte Szvetnyik Pált, aki súlyos sérülést szenvedett. Két év tapasztalatai bizonyít­ják: bevált az a kísérleti sertés­telep, amelyet a Paksi Állami Gazdaságban építettek fel a MÉM-nek a gazdaságosabb ser­téstartás kimunkálására adott megbízása alapján. A hatezer ál­lat tartására alkalmas telepen — amely a hagyományosnál har­madával kisebb költséggel hoz­ható tető alá — alacsonyabbak a tartási költségek, s így jövedel­mezőbb a hizlalás. Az újtípusú épületek tervezői a szó szoros értelmében felülbí­rálták a korábbi évek nemegy­szer pazarló építési gyakorlatát, s egyebek között az energiataka­rékosságra ügyeltek fokozott mér­tékben. Sokáig ugyanis jelentős állami támogatást élveztek a te­lepet építő üzemek, s emiatt gyakran — semmi sem drága ala­pon — a legköltségesebb megol­dásokat választották. Holott az újabb kutatások bebizonyították; az állat nem is igényli a luxus­szellőztetést, -fűtést, megfelelő technológiával enélkül is jó ered­ménnyel tartható az állomány. Az új telepen például a hizlaló és a vemhes állatokat tartó ólak­ban a fűtést elhagyták, s csak a fiaztatókban fűtenek. Ott sem az egész épületet, hanem villanyhő- sugárzókkal közvetlenül az álla­tokat melegítik. A drága szellőz­tetőberendezéseket, ventilláto­rokat is elhagyták, helyettük a friss levegő beáramoltatásának egyszerűbb módszereit választot­ták. MŰSOR A szintén költséges rácspado­zat helyett az új tartástechnoló­gia a régi hagyományoknak meg­felelő szalmaalmot írja elő. Ez azonban nem holmi visszaka- nyarodás a régi paraszti tartás­hoz; meg kellett teremteni az al- mozás nagyüzemi feltételeit. A gépesítés adta meg ehhez az ala­pot, jelenleg már a gazdaságok egy része rendelkezik azokkal a szalmabetakarító, -bálázó, és -ra­kodógépekkel, amelyekkel a kö­zepes nagyságú sertéstelepek fo­lyamatosan elláthatók alommal. Ä szalma jelentősége nem csupán a jó hőszigetelő-képességében rejlik, hanem ennél is fontosabb, hogy a módszert követők megsza­badulhatnak az úgynevezett híg­trágya kezelésének gondjaitól. Ennek ugyanis az 'üzemek több­ségében kis hányadát hasznosít­hatják, a többi rész elszállítása, megsemmisítése csak a tartás költségeit növeli. Az alom viszont szerves trágyaként jól hasznosít­ható a földeken. Az új teleptípus széles körű elterjesztésére rendszeresen szak­mai bemutatókat szerveznek. Al­kalmazása elsősorban a már el­avult sertéstelepek rekonstruk­ciójánál jöhet számításba. Az idén korszerűsített telepek közül jó né­hány már áttért erre az új tech­nológiára; a többi között a mező- kovácsházi, a dombóvári tsz és az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát alkalmazza sikerrel. (MTI) December 7-én, kedden KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: LAKODALMAK. Madách (A)-bérlct. Este 7 órakor: LAKODALMAK. CSÉB-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: MARATON. Bérlet­szünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A színházteremben 10 órakor: HÓ­FEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE. Elő­adja a Bóbita bábegyüttes. - A felnőttklubban 18 órakor: Kert­barát-kör. KARÁCSONYI VIRÁGKÖ­TÉSZET. Előadó: Szabó János. Előzetes December 9-én, csütörtökön 18 óra­kor a felnőttklubban: Művészettörté­neti szabadegyetem. ANATÓLIAI SZELDZSUK — TÖRÖK' ÉPÜLETEK ES ÉPÜLETDlSZlTÉSEK. Előadó: Adorján Imre. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 és fél 8 órakor: BEN HÚR. Dupla, III. helyárú. Két­részes, színes, magyarul beszélő ame­rikai film. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: GUERNICA. Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyar film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: A BUSZ. Színes, német —török—svéd film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A CSODALATOS ASZTALOS. Színes, magyar mesesorozat. A Városi mozi épületében a Mese­mozi gyermekmegőrző jelleggel tsrt előadást! Stúdiómozi: 8 órakor a Városi mozi épületében: EGY CSEPP MÉZ. Angol film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: VÜK. Szí­nes magyar rajzfilm. Háromnegyed 6 és 8 órakor: ÉJSZAKAI UTAZOK. II. hely árú! Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő olasz—spa­nyol tudományos-fantasztikus film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 órakor: EL­VIS PRESLEY. III. helyárú! Színes és fekete-fehér zenés amerikai film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: ES­KÜVŐ. 14 éven aluliaknak nem aján­lott! Színes, magyarul beszélő ame­rikai film. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél B órakor: KONVOJ. III. helyárú. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, ma­gyarul beszélő amerikai kalandfilm. Központi mozi: 4 órakor: HAHÓ. A TENGER. Színes magyar film. 6 és 8 órakor: ZSARU VAGY CSIRKEFO­GÓ. III. hslyárú. Színes, francia film. TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 7 órakor: ŐSSZEL A TENGERNÉL. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, ma­gyarul beszélő szovjet film. MAI MŰSOR: TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. — Té­vétorna (ism.) — SZ 8.05: Iskolatévé. — Földrajz (ált. isk. 6. oszt.) Ködös Albion 8.35: Fizikai kísérletek. Az ideális gáz kinetikai modellje 9.00: Kémia (ált. isk. 7. oszt.). Ba­rangolás a szerkezetben — III. — SZ 9.30: Csata fekete-fehérben. — Sak­kozz velünk (ism.) 10.00: Fizika (ált. isk. 8. oszt.). Fény­tan. Optikai eszközök 10.30: Deltácska. — Környezetvédelem 10.50: Képújság — SZ 14.15: Iskölatévé. — Fizikai kísérletek (ism.) 14.25: Fizika (ált. isk. 8. oszt. — ism.) 14.50: Deltácska (ism.) 15.10: Kémia (ism.) — SZ 15.35: Napköziseknek, szakköröknek. öt testvér — II. rész (ism.) — SZ 16.15: Hírek 16.20: Kuckó (ism.) — SZ 16.50: Reklám 16.55: Női kézilabda-világbajnokság — döntő. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból — SZ. A szünetben reklám: 18.15: Képújság — SZ 18.20: Reklám 18.25: Dél-alföldi krónika. — A szege­di körzeti stúdió műsora 18.55: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. — Té­vétorna — SZ 19.15: Esti mese — SZ 19.30: Tv-híradó — SZ 20.00: Liszt Ferenc. — Tévéfilmsorozat XVI 13—14. rész — SZ 20.50: Stúdió ’82. A Televízió kultu­rális hetilapja — SZ 21.50: Felkínálom — népgazdasági hasznosításra 22.30: Tv-híradó 3. — SZ TV II. MŰSOR: 19.55: Női kézilabda-világbajnokság — döntő. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból — SZ. A szünet­ben: reklám 21.15: Tv-híradó 2. — SZ 21.35: Liszt: Haláltánc. — Előadja: Jandó Jenő — SZ 21.50: Szemle. — Társadalomtudomá­nyi körkép 22.35: Képújság — SZ ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés (m) 17.00: Tv-híradó (m) 17.15: Reklám 17.20: Műsorismertetés (TV Bgd) 17.25: Tv-hiradó (sz-h) 17.45: Gyermekműsor (TV Sa) 18.15: ÍJj könyvek — irodalmi műsor 18.45: Népszerű zene (TV Sa) 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó (m) 20.00: Jelzések 20.45: Tv-híradó (sz-h) 21.05: Vajdaság a harcokban 21.35: Válogatás más tv-állomásoik mű­sorából 22.05: Műsorzárás. KOSSUTH: 8.27: Japán. Tudomány és technika a kultúra és művészet tükrébén 8.57: Nótacsokor 9.44: Játsszunk a billentyűkkel! 10.05: MR 10—14 10.35: Operaáriák 10.51: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek 11.38: Tigrisugrás. Rákosy Gergely re­gényének rádióváltozata 12.45: Törvénykönyv. Az üggyel ötve- nen foglalkoztak 13.00: Hangverseny délidőben Kb. 14.00: Könnyűzene gitárra 14.20: Külföldről érkezett 14.40: Élő világirodalom. Görögország 15.05: Bartók: III. zongoraverseny 15.28: Nyitnikék 16.00: Népzenei Hangos Üjság 16.40: Boccherini: a-moll vonósötös 17.05: Mozgásterek 17.30: Petrovics Emil féld.: Csángó dalok és táncok 19.18: Bach: a-moll hegedűverseny 19.35: Szintézis 20.05; Hallgassuk együtt! 20.55: Mit ér a nevem? Beszélgetések önmagunkról. Rapcsányi László ven­dége: dr. Greguss Pál egyetemi ta­nár, biofizikus 21.05: Komlós Aladár-emlékműsor 22.30: Kodály Zoltán rádióelőadásai 23.10: Lortzing operáiból 0.10: Középkori hangszeres zene Ea.: • A Gótikus trió PETŐFI: 8.05: Fúvószene táncritmusban 8.35: Társalgó 10.00: Zenedélelőtt 12.25: Gyermekek könyvespolca 12.35: Melódiakoktél 13.25: Látószög 13.30: Takács Jenő: Tarka-barka zon­goramuzsika 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja 14.35: Tánczenei koktél 16.35: Csúcsforgalom 18.00: Disputa — arról, hogy válto­zunk-e egyáltalán 18.35: Az Ex Antiquis együttes műso­rából 18.45: Hét kérdés a finnugor rokon­ságról HÍREK • HÍREK VALAHOL KÉSZÜLT Semmiféle közgazdasági alapismeretre nincs szükség ahhoz, hogy megállapít­suk: a szalonna olcsóbb, mint a hús. Ha tehat az előbbiből a szabványban meghatározott mennyiségnél többet raknak a töltelékáruba, akkor nem tudjuk pontosan, hogy ki jár jól, de az biztos, hogy nem a vásárló. A kecskeméti Arany János utcai falatozóban tapasztaltak legalábbis arra utalnak, hogy az ott dolgozóknak közömbös a vásárlók panasza. Vezetője ugyanis az egyik vevő reklamációjára — \aki nyolc dekagramm 'kolbászban (ára sütve 155 Ft kg) legalább 3 dekagrammnyi szőrös-bőrös szalonnadarabot talált — azt válaszolta, hogy mások is Kifogásolták már a minőséget. £ miért is kért volna elnézést, ha egyszer nem ők gyártják?! Mi is szeretnénk tudni, hogy kik? Melyik az a cég, amelyik — az ellenőrzés hiányának biztonságában — csalását már leplezni sem próbálja. S végül kér­dezzük: a grillsütő vezetője valóban úgy véli, hogy a vásárló reklamációjának ez az elintézési módja? Vagy csak gyorsan meg akart szabadulni a vevőtől, nehogy a gusztustalan- szalonnadarabok láttán a többieknek is elmenjen az étvágya? K. K. NAPTÁR 1982. december 7. kedd Névnap: Ambrus Napkelte: 7 óra 18 perc Napnyugta: 15 óra 55 perc Holdkelte: 23 óra 26 perc Holdnyugta: 12 óra 34 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: többnyire kö­zepesen, időnként erősen felhős lesz az eg, szórványos gyenge eső. futó zápor várható. A dél­nyugati. majd északnyugati szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, mínusz 5 fok között, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet általában 3—8 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Állomás jelenti: December 5-én Kecskeméten a kö- zéphómerséklet mínusz 0,3 (az 50 éves atlag plusz 1,8), a legmagasabb hő­mérséklet plusz 1,2 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 3,2, 13 órakor mínusz 3 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,2 fok, a tengerszintre átszámított lég- nyómás 1032 millibar (süllyedő) volt. December 5-én Baján a középhö- mérséklet mínusz 0,7 (az 50 éves átlag plusz 1,9), a legmagasabb hőmérsék­let plusz 1,4 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 2,9, 13 órakor mínusz 2,7 Celsius-fok volt. A legala­csonyabb hőmérséklet mínusz 3,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1032 millibar (csökkenő) volt. — IDÖJARASMÉRLEG. A mérsékel­ten meleg, száraz, napsütésben sze­gény október után a november átlag körüli hőmérsékletű, csapadékban szegény, bőséges napsütésű volt. Kecskeméten a középhömérséklet át­laga 4,8, a minimum hőmérséklet kö­zépértéke 1,3, a maximumoké 9,6 fok, a fagyos napok száma 9 volt. 19,9 mm csapadék hullott, ezzel szemben a sok­évi átlag 52 mm. 96 órán át sütött a nap, az 50 év átlaga ennél jóval ke­vesebb: 74 óra. Baján a múlt havi hőmérséklet közepes napi maximuma 10,1, az 50 éves átlag 8,9. A Duna-par- ti városban 106 órán át sütött a nap, a fél évszázados átlag 29-cel keve­sebb. A csapadék mennyisege 35 mm volt, a sokévi átlag 59 mm. — Kiállítás. A kiskunhalusi pártszékháztíán holnap fél kettő­kor nyitják meg azt a fotódoku­mentációs tárlatot, amely a ha­lasi múltat idézi. A kiállítást december 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — Fogadónap. Kiskunhalas or­szággyűlési képviselője. Jeneiné Hegedűs Zsuzsanna holnap dél­előtt 9—11 óráig fogadónapot tart a kiskunhalasi vái'osi tanács I. emelet 7-es szobájában. — ÜNNEPI HANGVERSENY. Tízéves a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főis­kola kamarazenekara. Ez alka­lomból ma este fél nyolc órai kezdettel ünnepi hangverseny lesz az intézmény dísztermében, ahol a helyi együttesen kívül a kiskőrösi ÁFÉSZ szimfonikus ze­ne- és énekkara is fellép. — DÉL-ALFÖLDI KRÓNIKA. Ma a szegedi körzeti stúdió mű­sorában láthatnak tudósítást a jakabszállási iskoláról. Megismer­kedhetnek Nicolas Schöffer di­namikus szoborkompozíciójával is, amelyet Kalocsán állítottak fel. Jegyzet hangzik el Kodály és Kecskemét címmel, amelyet főmunkatársunk. Heltai Nándor írt. • Nagybaracska határában még ebben a tervidőszakban elkészül egy 200 hektáros halastó. A nagy­baracskai Haladás Tsz és a ba­jai Üj Élet Halászati Termelő­szövetkezet közös beruházásában 42 millió forintba kerül a tórend­szer megépítése. Az idén 18 mil­lió forint értékű tereprendezési munkát fejeznek be. (Pásztor Zoltán felvétele) | Holnapi ^ lapszámunkból Az ország állami gazda­ságainak nyeresége az idén 8—9 százalékkal csök­ken. a bácsalmásié viszont tíz százalékkal nő. Milyen • gazdálkodással érték ezt el. erről olvashatunk az l’jabb sikerek Bácsalmá­son című cikkben, a 4. ol­dalon. Ugyanitt jelentke­zünk a Sajtóposta össze­állítással. Az utóbbi évek­ben egyre kevesebben vá­lasztják a műszaki pályát. Nem ismerik a diákok eléggé a lehetőségeket? Az 5. oldalon a megyei mű­szaki főiskolákról is írunk, a Honismeret — Helytörté­net összeállításban homu­■ tatjuk a kiskunmajsai da­loskört. A TŰZOLTÓ Fülsiketítő szirénázás közben két tűzoltóautó ro­bog végig a cároson. A vendéglőben egy férfi siet­ve fölkapja a kabátját és odaszól a pincérnek .. . — Azonnal fizetek . ... rohannom kell. mert tűz ve n —,ön tűzoltó, uram? — En nem. de a barát­nőm férje az.' 19.35: Csak fiataloknak! 21.20: Az év legjobb tánczenei felvéte­lei 22.00: Utazás a Balaton körül. Eötvös Károly útirajza, XXI 17. rész 22.17: Operettrészletek 22.20: A mai dzsessz 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió 9.30: Zenekari muzsika 10.45: Fekete-Afrika zenéjéből 11.20: Opefaegyüttesek 12.12: Kamarazene 13.07: Szimfonikus zene 14.00: Költészet és valóság 14.31: Finn operaciklus V I. rész. Ma- detoja: Pohjalaisia. Háromfelvoná- »os opera 16.44: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak 16.59: Reneszánsz kórusmuzsika 17.28: Harminc perc alatt a Föld körül 17.58: A folklór szerepe a mai zené­ben 19.05: A Diákkönyvtár hangszalagon melléklete: Mikszáth Kálmán 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudomá­nyos Akadémia kongresszusi termét Kb. 21.30: Népszerű melódiák 22.00: Az Omega együttes összes fel­vétele — XV 7. rész 22.37: A kölesdi négvszáz festmény 23.07: A Morva Tanítók Énekkara Ja- nacek-müveket énekel % — SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET: hétfőtől pén­tekig naponta 9 és 18, szombaton 9 és 13 óra kö­zött. Ez idő alatt hírek, in­formációk és rövid tudósí­tások közölhetők a 20-111- es telefon-, valamint a 26-216-os telexszámon. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő ' postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400.— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 23 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Thumbnails
Contents