Petőfi Népe, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-03 / 284. szám
"V. í Százhúsz évvel ezelőtt, 1862. december 3-án született Nagy- somkúton, és 87 éves korában, 1949 decemberében halt meg Budapesten Zolnai Gyula nyelvész, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Egyetemi tanulmányait a fővárosban végezte, majd Egerben, Székesfehérvárott és Budapesten volt gimnáziumi tanár. 1895-ben egyetemi magántanár lett, s 1918- tól — többek közt — a pécsi egyetemen volt a magyar nyelv- tudomány és az összehasonlitu finnugor nyelvészet professzora; 1930-ban vonult nyugalomba. A magyar nyelvtudomány több területén munkálkodott, de főleg nyelvtörténettel és mondattannal foglalkozott. 1898-ban az MTA szótári bizottsága megbízta egy nagyszótár általános tervének elkészítésével és szerkesztésével. Munkásságának egy jelentős részével a nyelvművelést szol- gálta. Folyóiratokban, napilapokban, majd a Magyarosan című lap hasábjain következetesen harcolt a magyar nyelv és stílus tisztaságáért. Számos finn költő verseit, s a többi között Kivi népi drámáját fordította magyarra. Fontosabb müvei: Szómagyarázatok; Mondattani búvárlatok; Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig; A mondatátszövődés; Idegen szavaink és a nyelvújítás. MŰSOR *982. december 3-an, péntekén KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: LAKODALMAK. Móricz (D)-bírln. Este 7 órakor: LAKODALMAK. Kelemen-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ kamakaszínhAz Este 7 órakor: MARaTON. Bérlat- szünet. Bemutató előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A felnőttoktatási stúdióban, 17.30- kor: Politikai szabadógy :tcm AZ ÉLETMÓD, ÉLETFORMA ÉLETSTÍLUS VARRATÓ VÁLTOZÁSAI. Előadó: dr. Heleszta Sándor. Előzetes: december 6-án, hétfőn 16 órakor: színházteremben: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE. Előadja a Bóbita bábegyüttss. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 és fél S órakor: BEN HÚR. Dupla, III. helyárú! Kétrészes. színes, magyarul beszélő amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: GUERNICA. Csak 16 éven felülieknek! Színes magyar film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: PIEDONE AFRIKÁBAN. III. helyárú! Színes, olasz—nyugatnémet kalandfilm. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A CSODALATOS ASZTALOS. Szm magyar mesesorozat. A Városi mozi épületében a M^s.-- mozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást Stúdicinozi: 8 órakor a Városi mnz: épületiben: EGY HATÁS ALATT ÁLLÓ NO, Színes amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 órakor: AZ ÉJSZAKAI UTAZOK. II. hélyáru ' Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő olasz—spanyol tudo- mányos-íaritaszttkus film. KISKŰKÖ6 Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: CSAK SEMMI PANIK, ITT VAGYOK. II helyárú! Színes magyar kalandfilm BAJA Uránia mozi: fél 4 és fél 6 órakor HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE. I' helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai raizfiim. Fél 8 órakor: FEHÉR TELEFONOK, Csak 18 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő olasz filmvíg játék. Központi mozi; 4, 6 és' 8 órakor: SZUPEREXPRESSZ. III. helyárú! 11 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes magyarul beszélő japán katasztrófafilm. T1SZAKÉCSKE Művelődési Ház-mozi: 7 órakor: EGY KIS INDIAN. Színes, m-agyarul beszélő amerikai ifjúsági kalandfilm. Orvosmeteorológiai előrejelzés Fokozatosan lehűl a levegő a hét végén, csapadék nem valószínű, azonban reggelenként és a délelőtti órákban párás, ködös időre számíthatunk. A hét végén, a jövő hét elején ismét nyugodt, csöndes lesz az időjárás. A változás csak annyi, hogy kissé hidegebbre fordul az idő. A lehűlést azonban nem időjárási front, hanem erős éjszakai kisugárzás okozza. Újabb időjárási front hatásával csak a jövő hét közepén kell számolnunk A fölöttünk levő hideg levegő helyét meleg, medditerrán légtömeg foglalja el. Hatására az idő melegebb ég csapadékosabb lesz. Közérzetünket az időjárási front befolyásolja: számolnunk kell fejfájással, közérzetünk is nyugtalanabb, idegesebb lesz. \ SZOCIOFOTÓK NAGYBARACSKÁRÓL, TlZ SZERZŐ 327 KÉPÉBŐL Kiállítás nyílt 1981-ben új művészeti műhely- lyel gazdagodott Bács-Kiskun: iNagybaracskán — Központi és helybéli támogatással — fotós al- kocótelep létesült a magyar szo- ciofotós hagyomány öröksége folytatásának céljával. Az idén nyáron tíz szociofotós ismét a határ menti faluba költözött. A jugoszláviai Dormán László, a csehszlovákiai Huszár Tibor, s a többiek: Gyulavári József, Horváth Péter, Kiss Árpád, Kovács László, Kudelich Lajos, Tamás József, Straszer András és Walter Péter alkotótelepi képiéit tegnap mutatták be: a Bajai Tanítóképző Főiskola B. épületében rendezett tárlatot Katanics Sándor, az MiSZMP megyei bizottságának titkára nyitotta meg. Az érdeklődők a tíz szerző 327 fotóját nézhetik meg — ugyanennyi felvétel szerepel az alkotóBaján telep katalógusában is: az összes zsűrizett kép falra (füzetbe) került. A kiállítás — jegyzi meg Albertini Béla, a tábor művészeti vezetője — útkeresés. Azt ugyanis tudjuk, mit jelentett a ma már klasszikusnak számító magyar szociofotós-mozgalom ötven éve, de hogy ma mit — ez még kérdőjeles. Az már világosnak látszik, hogy a mai értelemben vett szociofotó nem műfaj, hanem szemléletmód, amelynek számos megnyilvánulási formája van. A jelen kiállításon a portrék, az emberábrázolások túlsúlya szándékos vállalás eredménye. A kiállítás megnyitóját szocló- fotós ankét követte: résztvevői Albertini Béla vezetésével á műfaj mai lehetőségeit próbálták körvonalazni, a szociofotó feladatáról cseréltek véleményt. • Kudelich Lajos: A kalapos. Tudományos diákköri konferencia a kertészeti főiskolán Tegnap rendezték meg kilencedik alkalommal a Kertészeti Egyetem kecskeméti főiskolai karán a tudományos diákköri konferenciát. Ezúttal, első esetben, a külföldi diákok is pályáztak dolgozatokkal. Ketten érkeztek az erfurti Ingenieurschule für Gartenbau főiskoláról. A harminchárom pályamunka elolvasását a délelőtti órákban kezdték meg, három szekcióban. Az eredményhirdetésre kora este került sor. Ahogy dr. Szabó Sándor, a főiskola általános igazgatóhelyettese megnyitójában elmondta: ennek a rendezvénynek is célja, hogy a hallgatók minél közelebb kerüljenek a gyakorlathoz. Emellett a „kulisszatitkok” megismerésével bepillanthatnak az oktatók munkájába, s az anyaiskola tudományos műhelyébe. A legjobb eredményt elérők jövőre, áprilisban az arszágos konferencián képviselik a kertészeti főiskolát. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalomtudományi alapítványt hozott létre a KISZ Központi Bizottsága az egyetemi és főiskolai ifjúság ilyen irányú tevékenységének ösztönzésére. Ez. zel is serkenteni kívánják a hallgatókat a társadalom- elméleti, politikai, gazdasági és kulturális kérdések elméleti igényű vizsgálatára. Az alapítvány összege százezer forint, amelyet évenként több részre is oszthatnak, és pályázat útján nyerhető el. Pályázhatnak egyetemi és főiskolai hallgatók egyénileg; KISZ-szervezetek és alapszervezetek: tudományos diákkörök, szakkollégiumok; oktatók és hallgatók közös munkáján alapuló stúdiumok résztvevői és öntevékeny hallgatói csoportok. Pályázni lehet bármely társadalomtudományi témakörben kidolgozott tanulmánnyal, illetve részletes tanulmánytervvel, amelyet még nem publikáltak. A pályázatokat gépelve, három példányban kell elkészíteni, s a KISZ KB egyetemi és főiskolai tanácsának • titkárságára (Budapest, Pf. 72. 1388) 1983. március 31-ig megküldeni. (MTI) A Könyvről—könyvért Kecskeméten A Magyar Rádió ma délután léi négytől a Pe- tófi-adcu a megyeszékhelyről közvetíti népszerű irodalmi rejtvényműsorát. Jelentkezni három órakor lehet a helyszínen, a Kodály Zoltán Antikvárium, Zenemű- és Hanglemezboltban, a Kéttemplom közben. A műsort Kulcsár Katalin vezeti. S' Uj Volán-telep Tiszakécskén A Volán 9. számú Vállalat régi törekvése, hogy jó kapcsolatokat építsen ki a tanácsokkal, hiszen a tömegközlekedés megoldása, kulturáltabbá tétele, zökkenőmentessége közös feladat. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a megyében ezek a kapcsolatok valóban jók, gyümölcsözők. Tiszakécskén a Volán régi telephelye szűknek bizonyult; az autóbuszokat, tehergépkocsikat képtelenek voltak egy helyen állomásoztatni, sőt a 120 négyzetméteres javítóműhely sem felelt meg az egyre szigorúbb követelményeknek. A nagyközségi tanács elnöke, Miskó István — aki a település tömegközlekedésének javítása érdekében tárgyalt a vállalat vezetőivel — még 1980 márciusában felajánlott egy telephelycserét. A jó együttműködés és a kölcsönös előnyök jegyében, a bővítés lehetőségét meghagyva, kezdődött meg az építkezés, amelyhez a községi tanács szervezett kivitelezőt, sőt anyagi támogatást is nyújtott. November 30-án. minden ünnepélyes, külsőség nélkül adták át rendeltetésének az új telephelyen négymillió forintos költséggel felépített, 216 négyzetméteres csarnokot* amelyben helyet kapott a szerelőakna és a korszerű műhelyberendezés. Az épületben lehetőség kínálkozik az autóbuszok műszaki ellenőrzésére, javítására is. A szociális és az irodarészleg a jövő évben készül el; ezzel a Volán 9. számú Vállalat tiszakécskei kirendeltsége még magasabb színvonalon tudja megoldani az egyre növekvő feladatokat. G. G. Megyénk az országos sajtóban Magyar Nemzet, csütörtöki szám. Bogácsi Erzsébet: Lakodalmak. (A kecskeméti Katona József Színház előadása.) Népszabadság, december 2-i szám. Horváth Kálmán; Utánpótlás-nevelés a kiskunmajsai Jonathán Tsz-ben. Közgazdasági Szemle, II. szám. Domokos Zoltán: A mezőgazdasági kistermelés integrációjának időszerű problémái. Kertészet és Szőlészet, 48. szám. Szőlő — bérben. A Kiskunha lasi Állami Gazdaság 550, a kiskőrösi 250 hektárt adott bérbe Az öt évre szóló megállapodás szerint a termésből származó bevételt a gazdaságok megosztják dolgozóikkal.) Magyar Mezőgazdaság, 48. szám. Romány Pál: A szociálist.! falu néhány vonása. (Részlet a kecskeméti tanácskozáson elhangzott előadásból.) — Gyulai György: Beteleltetés Kiskunhalason. (A Kiskunhalasi Állami Gazdaság szarvasmarha-le nyésztéséről.) — D. I.: Bemutató Soltszentimrén. (Tenyésztés malacnevelés, hizlalás egy épületben.) Kodály tiszteletére A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat kollektívája emlék- kiállítást rendezett Kodály Zoltán születésének századik évfordulója alkalmából, amelyet Zsiga Lászióné, a megyeszékhelyi Ko- dály-kórus helyettes karnagya nyitott meg tegnap délután. A magyar zenetörténet nagy alakjának életét és munkásságát bemutató képeket, tablókat december 17-ig tekinthetik meg a vállalat dolgozói. Tetten ért orvvadászok A rendőrség keresi Október 23-án estére és éjszakára a Lenin Tsz kukoricásának vadak elleni őrzésével bíztak meg két tsz-tagot, az 54 éves Bognár Károlyt és a 38 esztendős Csonka Istvánt Hercegszántón. A csőszök kutyákkal és lándzsákkal vigyázták a rájuk bízott területet, amikor egy csaknem kétmázsás vaddisznóra lettek figyelmesek. Az állatot nem riasztották el, hanem a kutyák segítséKedden délután fél ötkor Kiskunfélegyházán, a Kossuth L. utcában Szombathelyi József 28 éves segédmunkás, helybeli (Álmos u. 15.) lakos ittasan kerékpározott, elvesztette egyensúlyát, felborult és nyolc napon túl gyógyuló koponyasérülést szenvedett. gével bekerítették és ledöfték. A húst elfelezték, ám miközben kerékpárral lakásukra tartottak, tetten érték őket. Cselekményükkel a Gemenc! Állami Erdő- és Vadgazdaságnak tizenegyezer forint kárt okoztak. A bajai ren- dőkapitányság az ügyben most fejezte be a nyomozást, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek. Ugyancsak november 30-án. este fél hétkor Kiskőrös határában Ba Pál 32 éves szakszövetkezeti tag, helybeli (Felsőkamasszáció 15.) lakos ittas állapotban hajtotta kerékpárját, felbukott és nyolc napon túl gyógyuló, bordatöréses sérülésekkel vitték kórházba. Báli Mihály- \ né 68 éves nyugdíjas, kecskeméti (Czuczor Gergely u. 8.) lakos 1982. november 24-én. a délelőtt i órákban azzal a céllal távozott lakásáról, hogy Városfüldön lakó leányát meglátogatja. Az idős asszonyt azóta nem látták. Aki róla bármilyen felvilágosítást tud adni, személyesen vagy telefonon keresse a kecskeméti rendőrkapitányságot (tel.: 21-488), vagy bármely rendőri szerveL Az eltűnt személyleirása: 160—165 centiméter magas, sovány testalkatú. kissé hajlott hátú. haja ősz. kontyba tekert. Utoljára sötétkék melegítőnadrág, fekete, magasszárú férficipő, sárga mintás fla- nellruha, zöld kockás félkabát és sárga selyemkendő volt rajta. Különös ismertetőjele: nyakán, a bal oldalon egy ötforintos nagyságú májfolt látható. Kerékpárral, ittasan HÍREK HÍREK I | öm* tm VAPTAR 1982. december 3., péntek. Névnap: Ferenc. Napkelte: 7 óra 13 perc. Napnyugta: 15 óra 55 perc. Holdkelte: 18 óra 27 perc. Holdnyugta: 9 óra 47 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: December 1-én Kecskeméten a középhőmérséklet 5,4 (az 50 éves átlag 2,5), a legmagasabb hőmérséklet 7,1 Celsius-fok volt, a nap 0,4 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 3,8, 13 órakor 8 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 3,8 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1015,9 millibar (enyhén csökkenő) volt. December 1-én Baján a középhőmérséklet 5,8 (az 50 éves átlag 2,6), a legmagasabb hőmérséklet 7,4 Celsius- fok volt. Tegnap reggel 7 órakor 6,1, 13 órakor 9,8 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 6,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1029 millibar (változatlan) volt. — „R”-beszélgetés Kanadával. Tovább bővült a Magyar Posta szolgáltatásainak köre, ezentúl ugyanis Kanada is hívható úgynevezett „R”-beszélgetésre, vagyis a hívott fél költségére. A szolgáltatás kölcsönös, a Kanadából Magyarországra telefonálók is kérhetik ezt a fajta kedvezményt. ' — Helyesbítés. Tegnapi számunkban közöltük, hogy december elsejére virradóra Kiskunhalason elloptak egy borsózöld színű Lada 1600-as személygépkocsit. Az autó rendszáma nem PE 44—25, hanem PG 44—25. — A tizenkilencedik. A hét dinjén egy 43 éves görög asszony tizenkilencedik gyermekének, egy egészséges kislánynak adott életet. Az anya állapota kitűnő. ..Szeretjük a gyerekeket” — mondotta az 54 éves férj. — KIÁLLÍTÁS. A császártöltési Erkel Ferenc Művelődési Házban vasárnap délelőtt fél tizenegykor nyitják meg a Golarits Erzsébet, Lovas Ilona textilterve- ző iparművészek és Tóvölgyi Katalin keramikus alkotásait bemutató tárlatot, amely december 15-ig tekinthető meg. A kiállított művek megvásárolhatók. — Télapó-sportnap. Holnap délelőtt 9 órától 12-ig Kecskeméten, az Izsáki úti sportcsarnokban Télapó-sportnapot rendez a városi KISZ-bizottság. A tréfás, sok ügyességet igénylő, játékos vetélkedőkön a legapróbbaktól a felnőttekig mindenki részt vehet. A versenyeket testnevelőtanárok vezetik, az ajándékokat pedig a Télapó adja át. — HANGOSÍTOTT DIAFILMEK. A télapóra, karácsonyra szánt ajándékok közé javasolja hangosított mesefilmjeinek legújabb, negyedik sorozatát a Dia- filmgyártó Vállalat. A sorozatban most is tíz mese szerepel: egyebek között a Vük. A négyszögletű kerekerdő lakói, A rácsendítő stb. A hozzá tartozó 60 perces műsoros kazettáról a gyerekek zenei aláfestéssel hallgatják a meséket. — Új játékok. Az idén negyven- három millió forint értékű játékot szállított a kereskedelemnek a tatabányai Mikrolin Ipari Szövetkezet. Egyik legújabb termékük, a Trikolór nevű társasjáték, amely a gyerekek földrajzi ismereteit bővíti. Újabb elemekkel gyarapították a Modul elnevezésű építőt, amiből 130 ezret készítettek. Környezetismereti órák Az Erdei Ferenc Művelődési Központ műszaki-természettudományos stúdiója — a budapesti TIT-stúdióval közösen — műszaki természettudományos heteket rendez, vándorkiállítással egybekötve, mely alkalommal rendhagyó földrajzi és környezetismereti órákat tartanak. Valamennyi bemutató két hétig tart. Elsőként — mától — Orgoványon, a művelődési házban látható a kiállítás, majd Bugacon, Jakabszálláson, Tiszaalpáron, Lakiteleken,"Tísza- kécskén, Lászlófalván, végül Nyárlörincen. • Kétszáznegyven négyzet- méteres, két kocsiállásos kor. szerű műhely- csarnok, öltöző és autósiskolái oktatóterem épül a Magyar Autóklub kecskeméti műszaki állomásán. Az ott dolgozók és más klubtagok az év végéig alig öt hónap alatt — befejezik a munkát. GÉPKOCSINYEREMÉNYBETÉTKÖNYVEK Az Országos Takarékpénztár a gépkocsinyeremény-betétkönyvek 86. sorsolását november 30-án Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyek 1982. július 31-én még érvényben voltak. Ezúton tájékoztatjuk az érdekelteket arról, hogy a forgalomban lévő gépkocsinyeremény- betétkönyvek között vannak olyanok, amelyek számában — nyomdatechnikai okokból — az értékelt szám előtt eggyel több nulla van, mint amennyi a jegyzékben szerepel. Az eredmény megállapításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat természetesen figyelmen kívül kell hagyni. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a december 3-án megjelenő hivatalos nyereményjegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókakban, postahivatalokban és takarékszövetkezetekben. A listában az alábbi rövidítéseket használtuk: W1 — Wartburg Limousine w — Wartburg de Luxe t — Trabant Lim., spec, s — Skoda 120 L 10 000 Ft összegű betétkönyvek 2 0005938 t •2 0012766 w 2 0035209 S 2 0039454 Wl 2 0043032 W 2 0044230 t 2 00051541 t 5000 Ft összegű 2 0503665 S 2 0530341 w 2 0571855 s 2 0613618 t 2 0617136 S 2 0627775 t 2 0631195 wl 2 0653508 t 2 0663801 t 2 0665298 t 2 066613') W 2 0690556 t 2 0693233 t 2 0052255 t 2 0058827 S 2 0068705 Wl 2 0074571 W 2 0076897 t 2 00078697 t 2 0078630 wl 2 0078970 t betétkönyvek 2 0693521 W 2 0697464 t 2 0704825 S 2 0705179 t 2 0709008 W 2 0710363 w 2 0713274 S 2 0716868 wl 2 0720167 t 2 0722385 S 2 0722B85 w 2 0727552 w A nyertes betétkönyvet, vagy az azt helyettesítő „igazolás”-t a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. Holnapi lapszámunkból Az idei tavaszi BNV-n mutatták be először az OFD —30 jelű oszlopos fúrógép prototípusát és a Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola gépgyártás-technológiai laboratóriumában már készül a második, a dunavecsei Fémipari Vállalat megbízásából. A gép születéséről olvashatunk a Tudomány — Technika összeállításban, ahol — a többi között — írunk a tengeráramlás titkairól és a parafa világűrben való felhasználásáról Is. Az ötödik, hatodik oldalon a rádió és televízió jövő heti műsorát közöljük. mm un ■■■■■■ PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának •Á napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU *SSN 0133-235 X. E