Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-09 / 263. szám
1982. november 9. m PETŐFI NÉPE • 3 A SZÍNVONALASABB EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSHOZ Több ápolónő és asszisztens kell! Gyógyintézetekből, rendelőkből csaknem 3 és félezer egészségügyi szakdolgozó, többek között ápolónő, asszisztens hiányzik. Hivatalosabban fogalmazva: a legutolsó rendelkezésre álló adatok szerint országosan az egészségügyi szakdolgozói állások 3,1 százaléka betöltetlen. Nagy azonban a területi szóródás. Míg Budapesten 6,4, Békés és Pest megyében 3,2, Győr-Sopron és Zala megyében 0,9 százalékos a hiány. Egy másfajta statisztika arról tudósít, hogy az egészségügyi szakdolgozók 86 százaléka szakképzett, s az átlag magába foglalja a 81,6 százalékos Csongrád, a 89,8 százalékos Veszprém megyét, és a 82 százalékos Budapestet. Hogy végül is, milyen a mai helyzet? Megítélése nézőpont kérdése. Egy bizonyos: az utóbbi években mindkét vonatkozásban folyamatos javulás tapasztalható, s ez összefügg a szakemberképzéssel. Az egészségügyi szakközép- és szakiskolák évről évre több fiatalt vesznek fel, s így többet is bocsátanak ki. Hivatásukra felkészülten ■Hazánk 49 egészségügyi szak- középiskolájában például az idén júniusban 2 ezer 953 fiatal végzett, három év múlva pedig már csaknem 4 ezer 100-an kapnak érettségi bizonyítványt, amely egyben általános ápolói, és általános asszisztensi szakképzettséget is ad. Hasonló tendencia érzékelhető a hároméves képzési idejű egészségügyi szakiskolákban. A 23 intézményt az idén tcbb mint 1 ezer 500-an hagyták el hivatásukra felkészülten; két év múlva ez a szám pontosan 450-nel lesz magasabb. S biztatóak a későbbi évek is. Most szeptemberben például minden korábbinál több első éves lépte át az iskolák küszöbét. Az Egészségügyi Minisztérium következetesen figyelemmel kíséri a gyógyító-megelőző intézmények szakember-ellátottságát, s az igényekhez igyekszik igazítani a képzést. Az iskolákba felvehető diákok számának nincs felső határa, ezt a szakmai igények és a tárgyi feltételek — tantermek mennyisége, iskolák befogadóképessége — szabják meg. Ez utóbbiakban pedig a megyei tanácsok tudnak változtatni. javítani. Nos, tapasztalható, hogy az utóbbi években a fővárosban és a megyék legtöbbjében felismerték: — és a tettekig is eljutottak — színvonalas egészségügyi ellátás nem létezik kellő számú ápolónő, asszisztens nélkül. S ha több szakdolgozót igényeLnek a kórházak, a rendelők. lehetőleg többet kell képezni! Példák bizonyítják, hogy ha a megyei egészségügyi és művelődésügyi szervek megtalálják az egymáshoz vezető utat, megértik egymás gondját, fellelik azok enyhítésének a módját is. Érdeklődő fiatalok Nő ugyanis a fiatalok érdeklődése az egészségügyi pályák iránt, ez is az utóbbi évek egyik kedvező jelensége. Az okok sorában kétségtelenül helye van annak, hogy az egészségügy mindinkább a társadalom figyelmének a középpontjába került: hogy eredményesebb, a pályaválasztási oropaganda; hogy néhány éve rendezték a szakdolgozók fizetését .. . De semmiképpen sem utolsó az okok között, hogy a ..helyére került” a szakképzés. 1975 e terén fordulópontot jelentett. Korábban a szakdolgozókat speciális, konkrét szakmákra készítették fel; a szakközépiskolákból. vagy a mai középfokú szakiskolák elődjének számító tanfolyamokról például ápolónők, gyermekápolónők, szülésznők, laboratóriumi-, röntgen-, vagy más asszisztensek kerültek ki. Egy pályán indultak tehát el, s ha családi, vagy más okból arról le kellett térniük, csaknem a nullpontról kezdhették újra az életüket. Hátrányos volt ez a képzési mód azok számára is, akik következő lépésként egyetemre, vagy főiskolára szerettek volna menni. A korai specializálódás háttérbe szorította az általános képzést. A középfokú egészségügyi szakoktatás 1975-ös korszerűsítése — ma így ítélik meg az Egészségügyé Minisztériumban — sikeres volt, nem szükséges változtatni a közeli jövőben sem a mai képzési rendszeren. Általánosan művelt és az orvostudomány alapjait kellőképpen ismerő fiatal szakemberek — általános ápolók és általános asszisztensek — hagyják el ma az egészségügyi szakközépiskolát, és a speciális szakismereteket 10 hónapos munka melletti tanfolyamon sajátíthatják el. Az sem elhanyagolható szempont, hogy összesen 23 szakterület közül választhatnak. Hasonló lehetőségeket kínál diákjainak a szakiskola; közülük a törekvőbbek az érettségit a dolgozók középiskoláiban tehetik le. Sokan vállalkoznak erre ... A szakdolgozók megbecsülése Kérdés azonban, hogy hányán érnek célba? Kétségtelen, hogv nem mindannyian. Sokan menet közben jönnek rá arra, hogy pályát tévesztettek, csak az utolsó csengetés után vesznek új irányt. összességében azonban a szakközépiskolát és a szakiskolát évente elvégzettek 85—95 százaléka ténylegesen is elfoglalja maga választotta helyét a gyógyintézetekben, a rendelőkben, s ez bizonyítja, hogy az iskolákban jó a hivatásra nevelés. Értékéből valamelyest bizonyára rontana, ha lenne adat arra, hogy hányán fordítanak hátat egy-két év után az egészségügynek. Nem kevesen lehetnek. Az egészségügyi szakoktatás minisztériumi vezetői azonban úgy ítélik meg: — anélkül, hogy az iskola felelősségét csökkenteni akarnák — javítani kell a munkahelyek megtartó erejét, a munkahelyi légkört, jobban meg kell becsülni a szakdolgozókat. Hogy a jövőben lesz-e elég ápolónő? Ez nem csak a szakképzésen múlik. D. G. Nem elég az együttérzés NEM TUDOM, hogy a Magyar Vöröskereszt nemrégiben tartott kongresszusa kiben milyen gondolatokat ébresztett. Valószínűleg sokan jólesően nyugtázták, lám: az emberek többsége jó, segítőkész. S e jelzők nem csupán a mozgalom népes táborára vonotkoznak. Hanem mindazokra, akik a vöröskeresztesek felhívására valamilyen humánus cél megvalósításához társadalmi munkájukkal, vagy forintjaikkal járultak hozzá. Kétségtelen, hogy a tanácskozás a mozgalom egy adott időszakának értékelésén túl, társadalmunk humánus gondolkodásának, cselekvőkészségének mérlege is volt. Örömmel hallgattuk az eredményekről beszámoló küldötteket. A kézzel fogható bizonyítékokat, amelyek cáfolták a közöny, az elidegenedés riasztó terjedéséről egyre gyakrabban megfogalmazott aggodalmakat. A TÉNYEKKEL nem lehet vitatkozni, éppen azért, mert tények. De vajon csak az épületben, berendezésben, pontosabban pénzben meghatározható dolgok tartoznak ezek közé? Nyilvánvalóan nem. Ragadjuk ki a társadalmi segítségre szorulóknak csak egy viszonylag szűkebb körét : a mozgássérülteket. Látványos akciók hosszú sorával érvelhetünk — íme, törődünk velük, odafigyelünk rájuk. Bizonyságaink konkrétumok: anyagiakban kifejezett — vagy abban kifejezhető — értékek. Rendkívül nagy hiba lenne azt állítani, hogy ezek nem tanúskodnak társadalmunk felelősségteljes gondolkozásáról. De igen! Be kell látnunk azt is, hegy szükség van az adakozók forintjaira, hiszen központi alapokból nem lehet egyszerre mindent megvalósítani. Megyei példánál maradva, az egyéni, közösségi befizetések nélkül is valószínűleg ser került volna a mozgássérült gyermekek üdültetésére. De biztos, hogy nem hatvanon, hanem jóval kevesebben táborozhattak volna. Esetleg nem is az idén, csak jövőre. Voltak — és vannak'is — persze néhánvan, akik a humánus megmozdulásokat is rosszindulatúan magyarázzák. A jó szándékú összefogásban alamizsnaosztogató kegyet, gesztust látnak. Anélkül, hogy a kákán is csomót keresők táborához csatlakoznánk, tárgyilagosan szólni kell arról, gyakran nyugtatjuk meg lelkiismeretünket pénztárcánk kinyitásával. Pedig hányszor egészen másra lenne szükség. „Csak” figyelemre, tapintatra. szemléletváltozásra. Ha az e téren elért eredményeket — pontosabban eredménytelenségeket — is számba vesszük, bizony nincs okunk elégedettségre. ALIG-ALIG TUDJUK leküzdeni a fogyatékosokkal, mozgás- korlátozottakkal szembeni előítéleteinkét. Hányszor vagyunk tanúi annak, hogy műveltnek, intelligensnek vélt (?!) emberek megütköznek például a mozgás- sérültek életigenlésén. Vagyis azon, hogy valóban élni akarnak. Dolgozni, szeretni, szórakozni, üdülni, kirándulni, s nem elégszenek meg azzal, hogy fedél van a fejük felett, ruha a testükön, étel az asztalukon. Tudom, sokan okkal tiltakoznak az újságíró kifakadása ellen, mondván, ők sosem vitatták az egészségileg károsodottak szebb, tartalmasabb élethez való jogát. Kikívánkozik a kérdés, elég-e az együttérzés, az adakozás? Lehet-e egyáltalán téves szemlélettel helyesen cselekedni? Tu- dunk-e szakítani azzal a belénk rögződött hittel, hogy a mozgás- sérültek egyben magatehetetlenek is? Mert látszólag ezt senki nem hiszi, a valóságban pedig ez a gyökere megannyi problémának. Egy hónapja lehet, hogy megjelent a hír: az egyik gyár speciális konyhabútort készít mozgáskorlátozottak számára. Biztosan szükség van erre. De nagyobb szükség lenne rehabilitációs munkahelyre. Vagy azokra a munkakörökre, amelyeket jelenleg egészségesek töltenek be, pedig mozgássérült is el tudná látni. Vagy például mikor hallunk már arról, hogy a lépcsőkhöz mindenütt kapaszkodó- korlátot építenek (uram bocsá’ a kisgyermekes anyák által is olv sokszor kért kocsifeljárót!). Mikor vezet lejtő a magas járdákhoz? Az egészségesnek is sok bosszúságot okozó láncokkal miért kényszerítik felesleges ke- rülőútra a buszmegállótól a boltba tartót? A MINDENNAPOK nagyobb, s apró-cseprő dolgaiból kitűnik, hogy elfeledkezünk arról: a mozgássérültek is közlekednek, bevásárolnak, legalább is szeretnének. Nem véletlenül került előtérbe a Vöröskereszt-kongresszus határozataiban a helyes tudatformálás erősítése. Hogy ez milyen fontos, azt megerősíti a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségétől nemrégiben hozzánk érkezett levél. Kommentár nélkül idézünk belőle. „Az emberektől nem szánalmat és könyöradományt várunk. hanem megértést és támogatást. Kis figyelemmel változtatni tudunk körülményeinken. ennek hiányában viszont bezártságunk egyre szorítóbbá válik.” Kovács Klára NAPKÖZBEN Bújócskát játszunk egész Kecskeméten, de legfőképpen a város- központban. Könnyebb a tevének egv tű fokán átbújni, mint busszal, nagy- és kiskocsival, gyalog (a kerékpárosok most maradjanak ki a sorból) átvergődni a rohamléptekben fejlődő városon. A felgyorsult élet „felgyorsult'’ közlekedése — bocsánat a kifejezésért — közel áll a beragadáshoz. Nagytestű, panorámás autóbusz érkezik az Aranyhomok Szálló felől a Szabadság térre. Az ablakon át külföldiek ismerkednek a főtérrel. Szegény sofőr nem is sejti, hogy a tér autós nézelődésre nem tér, mivel a szélén vezető és a konflisvilágból ránk maradt keskeny parcellán a sajtóházi kocsik ekkora teremtménynyel már nem férnek meg. A panorámás ráadásul irgalmatlanul rossz időt fogott ki. Elöl dugó. Hátul dugó. Kiabálás. Sikítás. Veszekedés. „Menjen már orré bb!” De hová? Roppant mulatságos, amint a mögötte álló kiskocsik ajtajai fölpattannak, és vezetői rögvest a panorámás teremtményhez sietnek és hadonászni kezdenek. A közlekedés betévedt elefántja méltósággal állja a szidalmakat, mint a vastag bőrű igazi a bö- gölvcsípést. Nem tehet egyebet. Kénvteler állni. Maga is dugóban van. Egy dugóban a többivel. Felsóhajtok, amint az óriás továbbhalad. — Éljen! Jó városnézést! — kiáltok utána. — Viszontlátásra! Csak ne itt. Panaszt hallok. Ütban vannak a gyalogosok Percnyi késedelem nélkül zebralátogatásra indulok. A hír igaz. Egyre-másra (még mindig) haladnak át az átkelőhelyeken a dugóktól retteged városközpontban. Létükkel Tmozgásukkal) nyilván számot vetettek az illetékesek, amikor a piros-sárga- zöld jelzőlámpákat, a jó belátásra bízva, állandó sárga- villogóra állították. „Kössetek alkut, ti rohanó emberek! Költséges szabályozással nem terhellek benneteket!” Ezt olvasom lei a sandán villogó jelzők szeméből. „Boldoguljatok úgy, ahogy tudtok !” Megfigyeltem a zebrák immár szabályozatlan élettanát. A hófehérre festett jószágok olyan kezesek és biztonságosak tudnak lenni, ha jármű és gyalogos nincs a közelben! Üjabb értesítést kapok. Egy sárga, csuklós autóbusz nem bír megfordulni a Kaszap utcában. A színhelyen, a Kaszap és a Csáky utca fordulójában, az útkereszteződés lámpája alatt csakugyan ott találom a hernyó módjára megtekeredett, pontosabban kissé balra tartó BZ 46—12-est. Csődület. Lárma. — Hívták már a mentőket?! — Valaki lélekszakadva rohan. Azt hitte, baleset történt, pedig egyszerűen csak egy busz nem képes megfordulni. A sofőr, szegény, nehéz helyzetben. Egy fához kötött lóval viaskodik, miközben ezt hajtogatja: „Nekem erre van a járatom.” A ló; rendeltetésszerűen, kocsiba fogva, és hogy el ne szabaduljon. az útonálló állatot gazdája kötéllel vastagon — több csomóval — egv sokat látott akácfához pányvázta. Nos, ezt a pányvát kellett sofőrünknek kioldania, hogy az igavonót hátrébb curikkoltatva. szabad utat nyisson sokszorosan nagyobb ló- erejű autóbuszának. Igv közlekedünk (és bújócská- zunk) manapság. Benzin táplálta és zebra őrizte (?) játékos kedvünk, vajon, milven meglepetéseket tartogat még? Kohl Antal Űtonállás Kitüntetések november 7-e alkalmából A Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát kapta Ekker Lajos, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa munkavédelmi felügyelője. Az MHSZ Kiváló Munkáért érem arany fokozatát kapta dr. Mariska György nyugdíjas (Kis- kunmajsa), Rábai István MHSZ- főelőadó (Kecskemét), Varga János MHSZ-gépjárműszerelő (Kecskemét). Az MHSZ Kiváló Munkáért érem ezüst fokozatát vette át Jakus István, a Kalocsa városi pártbizottság munkatársa, Tímár Sándor határőr alezredes, Lei János, a Kalocsa városi pártbizottság munkatársa, Szabó László, a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság autószerelője, Hartyányi Sándor MHSZ-gépjárművezető-oktató (Bácsalmás), Dalcó Pál, MHSZ- éjjeliőr (Kecskemét). Az MHSZ Kiváló Munkáért érem bronz fokozatát kapta Hosszú László tanító (Harta), Rázsó János, a du- navecsei Nagyközségi Tanács költségvetési üzemének csőszerelője, örsi Bálint, a solti Vegyesipari Szövetkezet elnöke, Németh István, a szalkszentmár- toni postahivatal vezetője, Dömötör Ambrus, a Bács-Kiskun megyei KPM vizsgabizottság elnöke, Paprika Imre, Bálint Albert és Börcsök Mihály a Ganz- MÁVAG kiskunhalasi gyáregységének esztergályosai, Vezdán János határőr főtörzsőrmester, Bari István MHSZ-főelőadó (Kecskemét), Ország Pál MHSZ-kar- bantartó (Kecskemét). Markella Lászlóné MHSZ-előadó (Kiskunhalas). Kiváló Vasutas kitüntetést vett át Önódi József, a kiskun- halasi üzemfőnökség vezető oktatója. Kalocsai Antal, a MÉH kecskeméti körzeti telepének rakodógépkezelője Kiváló Munkáért kitüntetést kapott. DÖNTÖTT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG Az élettárs jogai ,Egy fiatal tisztviselő és egy elvált asszony tizenöt évvel ezelőtt ismerkedett meg egymással. Később a férfi részletfizetésre öröklakást vásárolt, majd az asszony is, mint élettárs, odaköltözött és a törlesztéseket közösen fizették. Négy évig éltek együtt, azután a tisztviselő megmondta: mást szeret és azt feleségül is vette. Az elhagyott asszony a házaspár ellen pert indított. Ebben annak kimondását kérte, hogy az öröklakás fele része „élettársi közös szerzés” címén őt illeti meg, egyben azt is kívánta, hogy a lakás kizárólagos használatára őt jogosítsák fel és a házaspár onnan költözzék el. Az elsőfokú bíróság döntése szerint az elvált asz- szonyt a lakás négytized, a másodfokú bíróság szerint fele része illeti meg és a házaspárt a lakás kiürítésére kötelezték. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, és így mód nyílt arra, hogy az élettársi jogokkal kapcsolatos álláspontot tisztázza. — Előfordulhat, hogy házas- vagy élettársak nein laknak együtt, mégis gazdasági közösségben élnek — hangzik a határozat. — A közös lakás az élettársi kapcsolatnak nem előfeltétele^ Ilyenkor azonban különös gonddal kell vizsgálni, vajon csak érzelmi kapcsolat vagy ezen túlmenően, gazdasági közösség is volt-e közöttük. Ez utóbbit nem jelenti, ha alkalmanként ajándékot adtak egymásnak vagy valamelyik kettejük részére főzött, mosott. — Ebben az ügyben a per adatai azt mutatják, hogy amíg nem költöztek össze, mindegyik megtartotta gazdasági és életviteli önállóságát. így például egymás szüleivel, hozzátartozóival kapcsolatuk nem volt. Ezért újabb bizonyítási eljárással tisztázni kell, hogy az élettársi viszony mikor kezdődött. Csak ezután lehet eldönteni, hogy az öröklakás közös vagyonuk-e? Amennyiben az derülne ki, hogy még az asszony beköltözése előtt élettársi kapcsolat volt közöttük és a lakást ez idő alatt szerezték, úgy a tulajdonjog hozzájárulásuk arányában illeti meg eket. Ennek eldöntésére mindkettőjük jövedelmi viszonyait tisztázni kell. Ha azonban az állapítható meg, hogy az élettársi kapcsolat az asz- szony beköltözése után kezdődött, tulajdoni igény nem illeti mag, csak a ráfordított összeget követelheti vissza és a tisztviselőt nem lehet a lakás elhagyására kötelezni. De még abban az esetben is, ha az asszony tulajdoni igénye, fennáll és a házaspárnak el kell költöznie, elhelyezésükről neki kell gondoskodnia. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság núndkét alsófokú ítéletet hatályon kívül helyezte és aö||lső- fokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Fűthetetlen lakások Az egyik községben egy mezőgazdasági termelőszövetkezeti részleg négylakásos társasházat épített. Amikor a tulajdonosok beköltöztek, ITiderült: két lakás nem fűthető, mert a kémények rosszak! Á hibák kijavításától azonban a tsz mereven elzárkózott. ezért a két lakástulajdonos kártérítési pert indított ellene. Ebben arra hivatkoztak, hogy a kémények ki sem javíthatók, emiatt elektromos fűtést kívánnák fölszereltetni, de ennek költsége a tsz-t terheli. Az alsófokon eljárt bíróságok által kihallgatott szakértők szerint a kivitelezési tervet az építtetők bocsátották rendelkezésre, ez azonban hibás volt. Amennyiben a lakásokban befűtenének. a keletkező nagy füst miatt az ott^tartózkodás életveszélyes lenne. A javítás csak akkor végezhető el, ha előbb a lakók kiköltöznek. A járásbíróság, majd a megyei bíróság ellentétes ítéletei ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság mindkét döntést hatályon kívül helyezte és az ügyben új eljárást rendelt el: — Hibás teljesítés miatt a tsz szavatossági felelősséggel tartozik — mondta ki a határozat. — Ha a kijavítást megfelelő határidőre nem vállalja, a lakástulajdonosoknak joguk van a terhére mással elvégeztetni. — Tény, hogy a terv nem volt megfelelő, de ennek hibáját a tsz műszaki szakemberekkel rendelkező részlegének fel kellett volna ismernie — hangzik tovább a határozat. — Köteles lett volna erre az építtetők figyelmét fölhívni és kijavítást kérni. Ezt azonban elmulasztotta, ezért kármegosztást nem igényelhet. A Legfelsőbb Bíróság már több döntésben kimondta: a létesítmény hibátlanságáért a kivitelező az építtetőkkel szemben önállóan felel. Ez alól a tervező esetleges mulasztása nem mentesít. Kármegosztásra csak akkof van lehetőség, ha az építtető olyan felróható magatartást tanúsít, amely- ivei a kár bekövetkezéséhez maga is közrehatott. Végül a Legfefsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy más. korszerű fűtési mód létesítése esetén a lakások forgalmi értéke növekedik, és a kártérítés ösz- szegének megállapításánál ezt figyelembe kell venni. H. E. • Elmélet... • ... és gyakorlat.
