Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-21 / 274. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1982. november 21. síin HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Moszkvában Brezsnyev temetése után eszmecserékre került sor Jurij Andropov és több vendég, így Bush amerikai alelnök, Carstens nyugatnémet szövetségi elnök, Ziaul Hak pakisztáni államfő között. — Husszein jordán király Párizsban tárgyalt a fezi csúcstalálkozón létrehozott „hetes bizottság" nevében. — Brazíliában országos választásokat tartottak. KEDD: Moszkvában szovjet—kínai külügyminiszteri találkozón a kapcsolatok normalizálásáról volt szó. — A 74 éves Fanfani, a szenátus kereszténydemokrata elnöke kapott megbízást az új olasz kormány megalakítására. — Olszowski lengyel külügyminiszter Athénban. SZERDA: Az amerikai katolikus püspöki kar pásztorlevelében az atomfegyverkezés ellen foglalt állást. — Az izraeli rádió szerint Libanon és Izrael között tárgyalások indulnak. — A szaúd-ará- biai uralkodó Algériát közvetítésre kéri az iraki—iráni viszályban. CSÜTÖRTÖK: A szovjet—amerikai gazdasági kapcsolatok bővítéséről tárgyaltak Moszkvában a két ország kereskedelmi-gazdasági tanácsának ülésén. Tyihonov miniszterelnök találkozott amerikai üzletemberekkel. — Országos konferenciát tartott Kiéiben az SPD. — Kohl kancellár Rómában és a Vatikánban tárgyalt. PÉNTEK; Befejezte ausztriai tárgyalásait dr. Gustáv Husák, akinek a személyében először tett hivatalos látogatást Bécsben csehszlovák államfő. — Az úgynevezett észak-atlanti közgyűlés Londonban enyhülésellenes határozatokat hozott. — Angol 'tiltakozás az amerikai Államok Szervezetének a Falkland-Malvin ügyben elfoglalt álláspontja miatt. SZOMBAT: Üi miniszterek a kínai külügy- és honvédelmi minisztérium élén. Huang Hua leváltása világszerte nagy feltűnést keltett — Az amerikai leszámítolási kamatlábat leszállították. — Tripoliban az Afrikai Egységszervezet külügyminiszteri ülésén Csád képviseletének vitája megosztotta a küldötteket. A hét három kérdése: Hogyan alakulhat a szovjet—amerikai viszony? Szinte tucatnyi esemény és nyilatkozat élénkítette meg az elmúlt héten a szovjet—amerikai viszonynak a korábban fagyossá- feszültté dermedt légkörét. Leo- tiyid Brezsnyev temetése után az SZKP új főtitkára találkozott az USA küldöttségét vezető Bush al- elnökkel és Shultz külügyminiszterrel. Ezt követően a szovjet fővárosba érkezett számos vezető üzletember és a szovjet—amerikai kereskedelmi tanács ülésén a két ország közötti kapcsolatok bővítésének lehetőségéről tárgyalt. Közben Washingtonban hivatalosan is megszüntették a szankciókat azok ellen a nyugati cégek ellen, amelyek a szovjet gázvezeték építéséhez berendezéseket szállítottak. Tyihonov miniszter- elnök és Kuznyecov. a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökhelyettese egyaránt kilátásba helyezte a szovjet—amerikai viszony normalizálását. A Washington Post és több más amerikai lap ugyancsak a két nagyhatalom kapcsolataiban várható új fejlődésről írt. Reagan környezetéből kiszivárogtatták, hogy az elnök jövő hétfőn beszédet mond, amelyben új amerikai javaslatokat terjeszt élő, és így tovább. A túlzott illúziókat, persze, el lehet oszlatni az olyan konkrét amerikai intézkedésekkel, mint amilyenek a fegyverkezési kiadások további növelése, vagy az olyan nyilatkozatokkal, hogy a Szovjetuniótól várnak az USA igénye-szándéka szerinti engedményeket Afganisztántól Angoláig ... De az kétségtelennek látszik. hogy Washington előbb- utóbb tárgyalásra kényszerül, még ha jelenleg a Fehér Ház szóvivője arról beszél is: csúcstalálkozó nem lesz belátható időn belül. A fegyverkezési kiadások most már az Egyesült Államok számára is roppant terhet jelentenek. s az amerikai közvélemény szintén mind inkább szembefordul a fölösleges költséges és veszélyes atomfegyverkezéssel. Jó példa erre az USA katolikus püspöki kara, amely pásztorlevélben tiltakozott ez ellen. S Washington nyugat-európai szövetségesei ugyancsak nyomást gyakorolnak a Fehér Ház urára, keresse a megállapodás lehetőségét a Szovjetunióval.. A világ ma derűlátóbb, mint volt kevéssel ezelőtt. Idézhetjük Kreisky osztrák kancellárt éppúgy. mint Luns NATO-főtitkárt. Egyikük is. másikuk is lát esélyt a nemzetközi helyzet javulására. Enyhülhet-e a nyugati világot sújtó gazdasági válság? Ha az ember a héten Brüsszelben megrendezett közös piaci „nagytanácsi ülés” sovány eredményeit veszi számba, akkor Nyugat-Európát illetően pesszimista jóslatokba bocsátkozhatik. A munkanélküliség enyhítéséről tárgyaltak kilenc ország pénzügy- miniszterei, gazdasági és munkaügyi miniszterei. Abban mindenki egyetértett, hogy súlyos a gond, nagy a baj, de arról már nem tudtak dönteni, hogy mi is hát a teendő... A francia pénzügyminiszter, Delors ugyan nagyszabású tervet terjesztett elő a Közös Piac országaiban az állami és a magánberuházások fellendítésére. Eszerint a nemzetközi összterméknek legalább egy százalékával kellene növelni mindenütt az új munkahelyeket teremtő beruházásokat, így talán el lehetne érni az évi 3 százalékos gazdasági növekedést, a jelenlegi ..nulla növekedés” helyett. Ezt az elgondolást azonban a görög kormány képviselőin kívül más nem támogatta. A konzervatív angol és nyugatnémet miniszterek szerint inkább az inflációs veszélyt kell elhárítani, akár a bérek leszorításával is. így válik majd talán újra egészségessé a gazdasági élet, s akkor magától megszűnik a munkanélküliség. , A „nagytanács” ülését kudarcnak minősítik a nyugat-európai szakszervezetek. A brüsszeli ajánlásokat semmitmondóknak mondják, hiszen azok csak szavakban helyeznek kilátásba munkaalkalmat a fiataloknak, a munkanélkülieknek. Az OECD, a nyugati világ gazdasági együttműködési és fejlesztési szervezete megállapította, hogy az idén 0,2 százalékkal csökkent a nemzeti össztermék, pedig tavaly még 1,2 százalékos növekedést jósoltak erre az évre. Jövőre is csak igen-igen minimális növekedést tartanak lehetségesnek, ha nem lesz inkább megint csak visszaesés. A világ eddig egyik legszilárdabbnak tartott valutája, a font sterling a héten lélektani határnak számító 1 dollár 60 centes árfolyamérték alá süllyedt. A fő ok, hogy pang az olajpiac, és emiatt egyre inkább összezsugorodnak Nagy-Britannia olajbevételei. amelyeket eddig az északitengeri olajkútjainak hozamából egyre csak növelni tudott. Nagy- Britannia vezet a nyugat-európai munkanélküliségi listán: három és fél millióshoz közeledik a szigetországban a munkát nem találók szomorú hada. Mi a jelentősége a bécsi csehsziorák—osztrá k csúcstalálkozónak ? A mai Csehszlovákia 64 évvel ezelőtt még a Habsburg-biroda- lomhoz tartozott. Nem csoda, hogy az önálló csehszlovák állam kialakulása után Prága nem sietett Béccsel új, szoros kapcsolatokat kiépíteni. Masaryk, az első csehszlovák köztársasági elnök csak egyszer, 1920-ban járt magánlátogatáson a korábbi császárvárosban. 1938 után Ausztria a hitleri harmadik birodalom része lett. Csehszlovákia egyjk fele német protektorátus, Szlovákia pedig „önálló", a valóságban a tengelyhatalmak oldalán felsorakozott csatlósállam. A felszabadulás utón Ausztria tíz évig még a győztes szövetségesek megszállása alatt élt, Csehszlovákia viszont 1948-ban a népi demokrácia és a szocializmus táborába állt. 1955 után Bécsben a semlegesség politikáját úg.v érvényesítették. hogy azért az ország a nyugati táborhoz tartozónak tekintette magát. A mozgalmas évtizedek is magyarázzák. hogv a csehszlovák— osztrák kapcsolatokban sok volt a buktató: vagyonjogi problémáktól egészen odóig, hogy Bécs a csehszlovák emigráció .egyik gyűjtőhelye lett. De mind az osztrák kormány, mind a szocialista Csehszlovákia igényelte a két szomszédország jobb együttműködését. A kölcsönös törekvések most vezettek el oda, hogy Bécsben sor kerülhetett az első csehszlovák államfői látogatásra, s ennek során számos fontos megállapodást is aláírtak. Mind a vendéglátók, Kirchschläger elnök és Kreisky kancellár, mind pedig Gustáv Husák, kijelentették, hogy a kapcsolatok javulását fontos hozzájárulásnak tekintik Közép- Európa és általában Európa jövőjének alakításához, az enyhülés és az együttműködés érdekében. Nekünk, magyaroknak már korábban gyümölcsöző, jó kapcsolatokat sikerült kiépítenünk Ausztriával, amelyek példaként szolgálnak a különböző társadalmi rendszerű országok egymás mellett élésének megszervezéséhez. Örömmel látjuk a csehszlovák—osztrák viszony javulását, és általában azt a bécsi politikát, amely ugyancsak ezen a héten Sinowatz osztrák alkancellárnak az NDK-ban tett hivatalos látogatása révén újabb bizonyságot szolgáltatott arról, hogy célja az enyhülés, az együttműködés. Pálfy József ALBA MEGYÉBEN JÁRTUNK Az ember élni akar Egy kicsit patetikus — emelkedett — hangvételű a sorozat befejező részének a címe, de hiába, mást összegzésként nem tudok mondani: az ember mindig, mindenütt élni akar, békében és kedvező — ha lehet egyre jobb — színvonalon. Ezt hangsúlyozták Romániában is a párthatározatok, amelyek megvalósítását őszintén akarják és hisznek benne. „A jelenlegi helyzet ismeretében megállapíthat juk, minden feltételünk megvan, hogy már 1985-ben teljes egészében belső forrásokból fedezzük a primér- energia teljes fogyasztását, megvalósítsuk az energetikai függetlenséget". — hangoztatta a párt főtitkára a Központi Bizottság legutibbi plenáris ülésén. Erőművek a Sebesen Vendéglátónk, az Unirea főszerkesztője, Sebastian Truta elmondta. hogy új bányákat nyitnak az ország déli részén. A Sebes folyón négy éve épült az első vízierőmű, most újabbakat hoznak létre, hat .erőmű lesz a Sebesen. De láttuk a megyében az Aranyos folyó mentén létesülő erőmű alapozómunkáit is. Most épül egy nagy rézfeldolgozó kombinát, amire 12 milliárd leit fordít az ország. Csatornát létesítenek a Feketetengertől a fővárosig két szakaszban. Mindezen lendületes programok közben nagyarányú takarékosságot léptettek életbe. A mi fogalmaink szerint igen drákóinak tűnik az intézkedés, amely minimálisra csökkentette az éjszakai utcai és egyéb közvi. MOj/unkbe jutottak itthoni pazarló fények, amire szinte nem is reagálunk, annyira megszoktuk azokat). Szigorú — nem lelkesednénk hasonlóért — a benzinkorlátozásnak az a módja, amely hosszú sorban álláshoz, napokig tartó várakozáshoz vezet. De nem ismerve a dolgok hátterét, e fölött sem mondhatunk ítéleteit. (Minket, külföldieket, a határon váltott jegy ellenében gyorsan kiszolgáltak). Hangoztatták, hogy az 1982. év eredményes volt, 21 millió tonna gabonát takarítottak be az országba^ jó volt a termés egyéb területen is a mezőgazdaságban. Bíznak az ellátás javulásában, mivel a hiánycikk itt is ismert fogalom. Az Előre című lapban olvastam ezidőtájt bolti riportokról, amelyek az áruterítés hibáit tették szóvá igen élesen. Ugyanitt írtak arról a rendelkezésről, amely rugalmasabb feltételeket biztosít a nagykereskedelemnek — raktáraikban a fogyasztóknak is árusíthatnak —, a kiskereskedők viszont közvetlenül az ipartól is rendelhetnek. Látszik tehát a törekvés az ellátás javítására. A kesztyű olcsóbb A boltokat járva egyébként arról győződtünk meg, hogy ipari és ruházati cikkekből jó közepes felszereltséggel rendelkeznek. Télikabátok, öltönyök, cipők, bőráruk, ingek és alsóneműk elég nagy választékát láttuk az üzletekben. Az élelmiszerboltokban szegényesebb a választék. Geografie iudeful Álba M*w»t ptnirs <lm t W-« • Tankönyv a harmadikosoknak, hogy megismerjék megyéjüket, a szőkébb pátriát. (Pásztor Zoltán felvétele) Az árak összehasonlítására nem mernék vállalkozni, de sok terméknél nagyjából hasonló szintet érzékeltünk az itthonival. Egy asszony — magyar beszédünket észlelve — azt kérdezte tőlünk a boltban, ahol éppen kesztyűt nézegettünk: mit érdemes hozni Magyarországra? Nem hiszem, hogy a bőrkesztyűt a vámhatóság engedélyezi, de idehaza megállapítottam, hogy ez a cikkféleség nálunk jóval drágább, mint odaát. Akkor viszont nem tudtunk mit mondani a kérdezőnek. Szépek az Álba megyében gyártott porcelánfélék, a magyar nők között is kelendőek a romániai kozmetikai cikkek. Meglepően gazdag a vas-edény boltok áru- választéka. Hazafelé Déván benéztünk a többszintes áruházba, és igen kedvező tapasztalatokat szereztünk a kisebb vidéki város kulturált kereskedelméről. Kényelmes bevásárlóutca Azt hiszem, Kerényi József építész, országgyűlési képviselőnk írta egyszer a Forrás hasábjain, hogy a városközpont újjáépítésénél utcás telepítést szeretne látni. ahol sétálhatnak,, nézelődhetnek az emberek. Ha Kecskeméten nem is így történt, láttunk jó példát Gyulafehérváron, a vár melletti új lakónegyedben. Nemcsak a négy-ötemeletes házak alsó szintjén vannak üzletek, de a szemben lévő tízemeletes pontházak közé is összefüggő üzletsort telepítettek. Az eredmény a képeken is látható, kellemes, kényelmes bevásárlóutca. Az is feltűnt, hogy a magas házak mindegyike erkéllyel készült, tudvalevő, hogy ez javítja a bérházi ember közérzetét. Sok ilyen tanulságos dolgot láttunk. amiből levontuk azt a következtetést, hogy a jó tapasztalatokért érdemes a szomszéd országba is elmenni és megtenni érte pár száz kilométert. Például itt van ez a 3. osztályosok — általános iskolások — számára készült földrajz-tankönyv, ami a földrajzi alapfogalmak után kizárólag Álba megye (s ehhez hasonlóan mindenütt a saját megye) bemutatásával foglalkozik. Külön térképet is ragasztották az utolsó oldalára. A könyv egyébként a nagyváradi nyomdában készült. Az utolsó fejezetének a címe ez: Patria noastra, vagyis a mi hazánk. Talán mondani sem kell. hogy a hazafias nevelésnek nem éppen rossz módszere. Érdemes volna nálunk is utánozni. Keressük, ami összeköt Kedves kollégáink, kísérőnk — nevét magyarosan írva Zsurka György szerkesztőségi titkár és tolmácsunk, a művelődési szakember Tamás Árpád, bizonyára szívesen mutattak volna egyéb figyelemre méltó látnivalót is. ha megszabott időnk nem szólított volna bennünket a hazafelé vezető útra. Azzal búcsúztunk, hogy továbbra is a barátság elmélyítésén munkálkodunk, s azt keressük, ami összeköti népeinket. Talán barátaink sem veszik tőlünk rossz néven, hogy a szívélyes vendéglátás és kellemes élmények ellenére is egy kicsit lendületesebben jöttünk hazafelé. Jó volt ismét meglátni Szeged, Kiskunfélegyháza, Kecskemét fényeit. Mivel a közmondás is azt tartja: mindenütt jó, de legjobb otthon .... F. Tóth Pál IZRAEL Teljesíthetelen követelések (Folytatás az 1. oldalról.) Reagan amerikai elnök közel-keleti különmegbízottjával. A hivatalos derűlátást megkérdőjelezve bejrúti sajtóelemzők rámutatnak, hogy Izrael újabb és újabb, teljesíthetetlen követelésekkel késlelteti az érdemi tárgyalások megkezdését, akadályozza a külföldi csapatok kivonását. A megszállt libanoni területek kiürítéséért követelt izraeli ár magában foglalja egy kormányközi biztonsági szerződés megkötését, és a két ország viszonyának előrehaladott normalizálását. A libanoni íalangista rádió értesülése szerint az izraeli hadsereg szabadon megközelíthető megfigyelőállomást kíván létesíteni a Bejrúttól délkeletre húzódó Baruk-hegység csúcsán, jogot formál Libanon légi- és tengeri forgalmának ellenőrzésére, ragaszkodik hozzá, hogy állítsanak fel kölcsönös képviseleti irodát Bejrútban és Tel-Avivban. és nyissák meg a libanoni piacot az izraeli áruk előtt. További kikötések: a libanoni hadsereg nem helyezhet el messzehordó- löve- geket az Izrael által megkövetelt dél-libanoni biztonsági övezetben; az izraeli hadsereg mindaddig használhatja Libanon nemzetközi útvonalait, amíg csapatai az országban tartózkodnak; a/ Izraellel együttműködő, hazaárulással vádolt Haddad őrnagyot milíciájával együtt fogadják visz- sza a libanoni reguláris hadsereg kötelékébe. A két álláspont egybevetéséből kitűnik, hogy Izrael magas szintű politikai egyezke dést akar kezdeni Libanonnal, elvetve a csapatkivonásra szorítkozó katonai tárgyalások bejrúti felfogását. Az erő helyzetéből alkudozó Izrael bízik benne, hogy amerikai segítséggel lényeges engedményeket csikarhat ki az agresszió áldozatától. Uj lengyel szakszervezetek A szakszervezeti törvény elfogadása óta eltelt időszak fejleményeit értékelte Varsóban a társadalmi konzultatív bizottság, amely tanácsadó szerepet tölt be a szakszervezeti mozgalom újjáépítésében. Mint közölték, a törvény elfogadása, vagyis október 9-e óta országos viszonylatban 1.345 új munkahelyi szakszervezet kérte bejegyzését, s közülük a vajdasági bíróságok eddig 226- nak a működését engedélyezték. A vajdasági bíróságok eddig mindössze két új szakszervezet bejegyzési kérelmét utasították vissza. mégpedig azért, mert azokat vállalati igazgatók nyújtották be. s ez ellentétes a törvény előírásaival. A legtöbb bejegyzési kérelem az ország nagy iparvidékéről, a katowicei vajdaságból érkezett Mint a társadalmi konzultatív bizottság megállapította, a szak- szervezeti mozgalom újjáéledése meglehetősen lassan halad. A bejegyzési kérelmek több mint feléhez eddig az alapító bizottságok nem csatolták a szervezeti szabályzatot; enélkül pedig nem lehet bejegyezni a kérelmeket. Közcélú létesítményeken dolgozik a Homokhátsági Vízi Társulat (Folytatás az 1. oldalról.) ben a saját kezdeményezés alapján, részben pedig a megrendelők kívánságára végzett el a Homokhátsági Vízi Társulat. Jellemző például, hogy az elmúlt esztendőben csaknem 20 millió forint értékű olyan építést fejezett be. amelyeket gazdaságok, közületek rendeltek meg. Ebben a tekintetben a négy társulat közül éppen a kiskőrösi járt az élen az 1981-es esztendőben. Megközelítőleg 300 kilométeres csatornahálózat felújítása. karbantartása hárul a homokhátsági társulatra, és igen jelentős a talajforgatás, a terep- rendezés. amely az ültetvénytelepítést készíti elő a gazdaságokban. Az V. ötéves terv szőlő— g.yümölcsültetési programjának eredményeihez, az új tervidőszak kötelezettségei teljesítésének feltételeihez a kiskőrösi társulat dolgozói is hozzájárultak: 1981- ben 27 millió 977 ezer forint értékű munkát végeztek el. s ebből 12 milliót tett ki a talajforgatás, tápanyag-feltöltés, homokrónázás, víz- és tereprendezés, ami a melioráció fogalmába tartozik. Az ültetvénytelepítés előkészítésén kívül jelentős volt az idén a Margitta-szigeti nagytérségi melioráció egy-egy részletmunkája, amelyet az Alsó-Dunavölg.yi Vízügyi Igazgatóság megbízásából végzett a kiskőrösi társulat. Oroszlánrészt vállalt mindezekből Jámbrik Ferenc gépkezelő. Vajda János szkréperes és a húsztag'; gépes csoport, valamint a tizenhat tagú tázlári brigád. Ök a különböző műtárgyak építésében jeleskedtek. Korszerű gépeket, szállítóeszközöket vásárolt a Homokhátsági Vízi Társulat, hogy az alapítóokmány szerinti kötelezettségeinek és a közületi, valamint a magánmegrendeléseknek még inkább eleget tehessen. Számos háztáji és kistermelő kérte ugyanis a társulati közreműködést a talajforgatásban s az építkezésben. A műszaki fejlesztésre költött milliók azonban visszatérülnek a társulat gazdasági eredményeiben. K. A. Játékkínálat az ünnepek előtt (Folytatás az 1. oldalról.) ra kapható. Á kiskunfélegyházi, tanácsháza melletti szaküzletben 16-féle társasjátékot árulnak, s van Zsuzsi-vonat is. Az üzlet múlt havi 170 ezer forintos forgalmával szemben november 1—9. között már százezer forint értékű árut értékesített. A többcsatornás beszerzés, az egyes termelőktől való közvetlen vásárlás ellenére még mindig kevés az új játék. A plüsscicák- ból, -kutyákból, mackókból és más állatfigurákból ugyan most kielégítő a választék, de a legkisebbeknek gyártott műanyag csipogók nagyok, ormótlanok. Kézi meg gyermekkocsicsörgő és rágóka viszont egyáltalán nincs, s a felfújható játékok kínálata sem megfelelő. Műanyag gyermeksí-gar- nitúrákat az idén nem szállítanak az NDK-ból. Felemás, részben javuló, részben visszaeső játékkínálatról számolt be a kecskeméti Rákóczi úti játéküzlet vezetője, Urbán József is. Újdonság a rádió-távirányítású osztrák autó. Kétévi hasztalan keresés után ismét találnak a vásárlók Merkur fémépítősorozatot. Tizenöt típusban árulják ezt a fajta, 14 éves korig kedvelt játékot. Fém és műanyag diavetítők, a hozzájuk való filmekkel szintén kaphatók. Ezer- háromszáz szánkó és száz bob hóra, illetve vevőre vár. A szépművészeti kirakójátéknak örülnek bizonyára majd a gyerekek. A beszélőbaba beszélget, nevet, vagv sír. Sírásra, sajnos van oka. A leghagyományosabb játék, a labda ugyanis egész éven át hiányzott, és hiányzik jelenleg is az üzletből. Se kicsi, se nagy, se műanyagból, se gumiból — nincs. Kérdés, hogy a több száz forintba kerülő lomha, szőrből és plüssből készült állatutánzatok képesek-e feledtetni gyermekeinkkel az olcsóbb, de jobb (hasznavehetőbb) labdát, amely utón — ha volna — lehetne futkosni... K—I LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • NB I-ES LABDARÚGÓ EREDMÉNYEK Bp Honvéd—MTK-VM 1—0; FTC—Békéscsaba 8—3; Haladás VSE—Debrecen 0—0: DVTK—Csepel 0—0; PMSC—Nyíregyháza 1—0; Rába ETO—Bp. Vasas 2—2. • Kettős gyilkosság Kazincbarcikán Pénteken a reggeli órákban kazincbarcikai lakásán holtan találták Gál Ilona 25 éves takarítónőt, valamint az ugyancsak a lakásban tartózkodó Orosz Sándorné 29 éves háztartásbeli, szintén kazincbarcikai lakost. Szombaton a délutáni órákban a rendőrség elfogta Szlanyina János 26 éves foglalkozás nélküli. Borsod megyei kurityáni lakost, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy mindkét áldozatot megfojtotta. A kettős gyilkosság körülményeinek vizsgálatát a rendőrség folytatja.