Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-20 / 273. szám

\ Z # PETŐFI NÉPE * 1982. november 20. Korom Mihály shultz sajtóértekezlete látogatása az NDK-ban Egyoldalú ,,adok-veszek” Korom Mihály, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Köz- ponti Bizottság titkára november 15. és 19. között a Német Szo­cialista Egységpárt Központi Bi­zottságának meghívására látoga­tást tett a Német Demokratikus Köztársaságban. Korom Mihály megbeszéléseket folytatott Paul Vernerrel, az NSZEP PB tagjával, a KB titká­rával. a központi bizottság több vezetőjével. Hans-Joachim Heu- singer miniszterelnök-helyettes- sel, igazságügyi miniszterrel, Er­hard Krackkal, az NDK főváro­sának főpolgármesterével és láto­gatást tett Gera megyében. Korom Mihályt fogadta Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságá­nak főtitkára. A megbeszélések során a felek tájékoztatták egymást pártjaik helyzetéről, az MSZMP XII., il­letve az' JMSZEP X. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, mindenekelőtt az állami és társa­dalmi élet kérdéseiről. Véleményt cseréltek a nemzet­közi helyzet időszerű kérdéseiről. Megállapították, hogy a jelenlegi időszakban minden eddiginél na­gyobb szükség van a szocialista közösség országainak összefogásá­ra, a nemzetközi kommunista mozgalom és a világ valamennyi békeszerető erőinek összefogására, a béke megőrzése, a nemzetközi, különösen az európai biztonság erősítése érdekében. események sorokban BUDAPEST ' Az Egyesült Arab Emírségek­ben és Kuvaitban tett látogatásá­ról pénteken hazaérkezett Buda­pestre Veress Péter külkereske­delmi miniszter. Útjának befejező állomásán Kuyaitban megbeszé­lést folytatott Dzsasszem Khalid al-Marzuk kereskedelmi és ipar­ügyi miniszterrel. A tárgyaláso­kon áttekintették\az együttműkö­dési továbbfejlesztésének, a ma­gyar export növelésének lehetősé­geit. BONN Helmut Kohl nyugatnémet kan­cellár pénteken hangsúlyozta: az NSZK jószomszédi kapcsolatokra törekszik a szocialista országok­kal. Kohl közvetlenül több nyu­gati országban tett kőrútjának be­fejezése után mondott beszédet a bonni diplomáciai testület részére adott fogadáson. Kohl elmondta, hogy szovjet tárgyalópartnereinek, akikkel kancellárrá választása óta találkozott, kifejtette: az NSZK a Szovjetunióval és a többi szocia­lista ország kormányával való együttműködés terén a jövőben is ..kiszámítható és józan” politikát akar folytatni. MOSZKVA ..Azokban a napokban, amikor a-szovjet nép, az egész haladó emberiség utolsó útjára kísérte Leonyid Brezsnyevet. a lenini ügy hű folytatóját, különös erővel nyilvánult meg a testvérpártok, a szocializmus országai dolgozói­nak szolidaritása az SZKP és a szovjet nép iránt. A szovjet kom­munisták. országunk dolgozói nagyra értékelték barátaink szo­lidaritását, hűségüket az interna­cionalista elvekhez, a marxizmus —leninizmus halhatatlan tanításá­hoz” — írja pénteken vezércik­kében a Pravda, az SZKP KB lapja. Az írás a szocialista or­szágok egységével. együttműkö­désével foglalkozik. Megállapítja: a szocialista 1 or­szágok közössége új, szocialista típusú nemzetközi viszonyt épített ki. olyan szuverén és egyenjogú államok között, amelyeket alap­vető érdekeik és céljaik egysége, a marxista—leninista ideológia forraszt eggyé, s egységüket az elvtársi kölcsönös segítség, a sok­oldalú együttműködés erősíti. Po­litikájukat szilárd következetes­ség és folyamatosság jellemzi. Az SZKP Központi Bizottságá­nak rendkívüli teljes ülése meg­mutatta. Hogy pártunk mindent megtesz a szocialista országok összeforrottságánaPc további erő­sítésére, az egész világ kommunis­Bokor Pál, az MTI tudósítója jelenti; WASHINGTON A Reagan-kormányzatnak a Szovjetunióval szembeni politiká­jában nincs és nem lesz változás - ez volt a fő mondanivalója Shultz amerikai külügyminiszternek csütörtöki washingtoni sajtókon­ferenciáján. Ennek szellemében — Washington igényeinek felsoroló-» sával — azt fejtegette, hpgy a szovjet—amerikai kapcsolatok ja­vulása „a szovjet magatartás meg­változásától” függ. Shultz szerint az amerikai cél egyfajta „adok-veszek folyamat” megindítása a Szovjetunióval. A miniszter azonban csak azt so­tái egységének megszilárdítására a közös célokért és eszmékért ví­vott harcban. Az SZKP szilár­dan és következetesen megvalósít­ja azt a bel- és külpolitikai irányvonalat, amelyet a párt XXIII—XXXVI, kongresszusain dolgoztak ki. Ezt az irányvonalat a közösség országainak kommu­nista és munkáspártjai helyeselték és támogatták. A Pravda vezércikke utal arra. hogy a szocialista országok, a testvérpártok a népjólét emelését a termelés intenzifikálásával, ha- tékonyságnáak és a munka minő­ségének növelésével akarják meg­valósítani. A KGST tagállamai korszerűsítik gazdasági, ideológiai, tudományos és kulturális együtt­működésüket, elmélyítik a szo­cialista integrációt. A vezércikk leszögezi: ,,A bo­nyolult nemzetközi helyzetben, amikor az imperializmus agresz- szív körei megpróbálják aláásni a békés egymás mellett élést, az ellenségeskedés és a katonai.konf­liktus útjára akarják taszítani a népeket, a szocialista közösség or­szágainak elhatározott szándéka, hogy megvédik a békét. Erejükre támaszkodva magas fokú ébersé­get és kitartást tanúsítanál szántan küzdenek^ íz enyhülésért, a leszereléséit azért, hogy az emberiség feje felöl elhárítsák a tolta, amit az Egyesült Államok ,,kapni” szeretne: szovjet enged­ményeket a hadászati fegyverek­ről és a közép-hatótávolságú raké­tákról folyó genfi, a bécsi haderő- csökkentési tárgyalásokon és a madridi találkozón. Reagan elnök ..mindig kész csúcstalálkozóra” — mondta egy kérdésre válaszolva Shultz, de rögtön lehűtötte a várakozásokat azzal, hogy rámutatott: a Bush al- elnök társaságában Jurij Andro- povval folytatott moszkvai tárgya­lásain ez a téma nem került szó­ba, s az amerikai elnök készsége csak arra az esetre vonatkozik, ha megítélése szerint „valóságos eredményre van kilátás”. nukleáris háború fenyegetését” — írja a Pravda vezércikke. A lap hangsúlyozza, hogy a szocialista közösség országai szo­lidárisak a gyarmati iga alól fel­szabadult országokkal, a népek­nek a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért vívott harcával, földünk minden béke- szerető erejéve(l. Mindig készek arra, hogy becsületesen együtt­működjenek az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján min­den olyan országgal, amely ezt akarja. Egyidejűleg azonban a bonyolultabbá vált nemzetközi helyzet, az elmúlt évek tapaszta­lata arra figyelmezteti a szocia­lista országokat, hogy még szoro­sabb összeforrottságot valósítsa­nak meg, erősítsék' technikai-gaz­dasági függetlenségüket a tőkés világtól. „Ennek a saját erőre támaszko­dásnak nincs köze az autarkiához, a világgazdaságtól történő elszi­getelődéshez, s ez kizárja a kon­frontációt, a feszültség növelését. Elegendő erőnk, nyersanyag- és energiaforrásunk, tudományos- műszaki és munkapotenciálunk van ahhoz, hogy bármilyen fel­adattal megbirkózzunk, új sikere­ket érjünk el a társadalmi-gaz­dasági haladás és a béke útján" — hangoztatja befejezésül a Pravda. Indulatosan válaszolt Shultz ar­ra a kérdésre, hogy Franciaország végül is csatlakozik-e a kelet— nyugati kereskedelemről Washing­ton és szövetségesei között állító­lag létrejött megállapodáshoz: ..ideje befejezni a vitát azon, volt-e megállapodás, s megkezde­ni annak végrehajtását” — mond­ta. Shultz a Közel-Kelettel kapcso­latban közölte: Washington Izrael gazdasági támogatását nem teszi függővé attól, hogy a Tel Aviv-i vezetők a megszállt területeken milyen mértékben erőltetik az iz­raeli települések létesítését. Egy­idejűleg kénytelen volt elismerni: az izraeli telepítési politika erősen akadályozza az arab országoknak a Reagan-terv alapján elképzelt tárgyalási folyamatba való bevo­nását. Magyar—iráni tárgyalások Hetényi István pénzügyminisz­ter — az iráni kormány meghí­vására — küldöttség élén pénte­ken hivatalos látogatásra Tehe­ránba utazott. Pénzügyminiszte­rünk — vendéglátójával. Mo­hammad Szalamati, mezőgazda­sági és vidékfejlesztési minisz­terrel, valamint a gazdasági és pénzügyi élet más vezetőivel — tárgyalásokat folytat a két or­szág közötti együttműködés leg­fontosabb kérdéseiről és az iráni fejlesztési tervekbe való bekap­csolódásunk lehetőségeiről. (MTI) SPD Kiéli nyilatkozat A Német Szociáldemokrata Párt fenntartja azt az igényét, hogy újból átvegye az NSZR po­litikai vezetését — olvasható ab­ban a programjellegű nyilatko­zatban. amelyet pénteken fogad­tak el Kiéiben, az SPD országos pártkonferenciáján. A „Kiéli nyilatkozat” elítéli a bonni hatalomcserét. Helmut Schmidt megbuktatását,, és sür­geti az idő előtti országos válasz­tások megtartására vonatkozó ígéret megtartását. Méltatja a Szociáldemokrata Párt 16 éves kormányzati tevé­kenységét. amelynek következté­ben az NSZK helyzete kedvezőbb, mint a többi hasonló tőkés or­szágé. A Szociáldemokrata Párt fő erőforrása változatlanul a mun­kásság és a szakszervezeti moz­galom marad. Az SPD számára elfogadhatatlan a jelenlegi nagy­arányú és még mindig növekvő munkanélküliség. A munkanél­küliség csökkentése érdekében az SPD javasolja a munkaerő kor­látozását. a környezetvédelem ja­vítását, értelmes energiapolitika megvalósítását. Az SPD felfogása szerint a Kohl-kormány jobboldali koalí­ciót jelent. Gazdasági és szociál­politikájában a keresztényliberá­lis koalíció a társadalom szegé­nyebb rétegeire hárítja a szük­ségessé vált terheket, míg a jó­módú rétegeket megkíméli azok­tól. A Német Szociáldemokrata Párt ezzel a szakaszos leszere­lésre épülő politikával „katonai erőegyensúlyra és biztonságpoli­tikai partnerségre” törekszik a Nyugat és a Kelet között — fe­jeződik be az SPD kiéli nyilat­kozata, amely a párt januári vá­lasztási kongresszusán elfogadan­dó program alapját képezi. KÍNA Változások a kormányban Vu Hszüe-csien és Csang Aj- ping személyében új külügymi­nisztert, illetve honvédelmi mi­nisztert nevezett ki az V. kínai országos népi gyűlés állandó bi­zottsága pénteken befejeződött 25. ülésén. A' kinevezésekre Csao Ce-jang miniszterelnök tett javaslatot. A hírt közzétevő Új Kína hír- ügynökség nem indokolta Huang Hua eddigi külügy- és Keng Piao eddigi honvédelmi miniszter fel­váltását. A hivatalos életrajz szerint Kína új külügyminisztere 60 éves. Sanghajban született. Korábban a kínai ifjúsági szervezetekben töltött be osztályvezető-helyette­si. osztályvezetői és alelnöki posztot. Egy időben a KKP KB nemzetközi osztályának volt he­lyettes vezetője. Tagja a KKP 12. központi bizottságának, pénteki kinevezéséig első külügyminisz­ter-helyettes volt. Libanoni intézkedések a palesztin menekültek helyzetéről A libanoni kormány az Amin Gemajel elnök által meghirdetett elvek alapján új módon szabá­lyozza az országban élő félmil­liónyi palesztin menekült helyze­tét. A törvényerejű rendeletekben ■ tükröződő új politika abból indul ki. hogy a palesztin gerillák ki­vonásáról. a Palesztinái Felszab.u dítási Szervezet bejrúti központ­jának felszámolásáról kötött Ha­bi b-féle egyezmény a gyakorlat­ban érvénytelenítette a PFSZ és a libanoni kormány 1969-es kai­rói megállapodását, amely széles körű jogokkal ruházta fel a pa­lesztin ellenállási mozgalmat, a Libanonban letelepedett palesztin menekülteket. A bejrúti kormány ezentúl csak ,i ENSZ menekültügyi főbiztos­sága által nyilvántartott és ellá­tott 300 ezer palesztin menekült libanoni jelenlétét ismeri el tör­vényesnek. Ezek a palesztinok számíthatnak a kormányzat gaz­dasági-szociális támogatására, feltéve, hogy szükségleteik nem haladják meg Libanon teherbíró­képességét és jelenlétük a legki­sebb mértékben sem csorbítja az ország egész területére kiterjedő állami szuverenitást. Ezzel szemben eltávolítják az országból mindazokat a paleszti­nokat. akik illegálisan tartózkod­nak Libanonban. Nem kaphatnak tartózkodási, engedélyt azok a menekült státusú palesztinok sem. akik fegyvert fogtak, fegyve- re§ szervezetekhez csatlakoztak Libanonban. Az e kategóriába so­rolt palesztinoknak a külföldi csa­patok kivonásával egyidejűleg kell elhagyniuk az országot. Ar­ról nem történt említés. hogy mely országok fogadnák be a Li­banonból elűzött palesztin mene­külteket. Kísért Falkland szelleme? őri sSá t* Iraiuiaors/.mhun St Na/aire kikötőben, argentin teherhajó rako­dik; szállítmánya katonai felszerelés, benne a híres francia gyártmá­nyú, legújabb Exocet rakétákkal. PRAVDA-CIKK A SZOCIALISTA ORSZÁGOK KAPCSOLATAIRÓL Erősíteni a sókoldalú együttműködést A MÉSZÖV küldöttközgyűlése (Folytatás az 1. oldalról.) méréssel szólt az árualapok meg­teremtéséért sokat fáradozó szö­vetkezeti dolgozókról. A kereske­delmi munka hatékonysága kap­csán elemezte, hogy az adott erő­források és ráfordítások mellett hol, miért jobb. vagy rosszabb a lakosság ellátásának a színvona­la. Ebbe a fogalomba tartozik az üzlethálózat kulturáltsága, a vá­sárlási körülmény, az áruválasz­ték is. A felújítás, a karbantartás elhalasztása jövedelemnövelő le­het rövid időre, de ezzel a fo­gyasztási szövetkezetek, mint tagsági érdekű.gazdasági szerve­zetek nem élhetnek. A fogyasz­tási szövetkezetek a munkaerő-, a bérgazdálkodás javításával, a veszteségek csökkentésével, az energia- és anyaggazdálkodás korszerűsítésével tehetik haté­konyabba a tevékenységüket — mondotta Erdélyi Ignác. A vitában Sípos Jenő. a Kis- kunmajsa és Vidéke ÁFÉSZ el­nöke a szövetkezetük több éves sikeres működése és jelenlegi gondjai közötti párhuzamot von­ta meg. bizakodva az átmeneti nehézségek leküzdésében. Kovács Gábor jánoshalmi küldött, a he­lyi áfész és a Közép-magyaror­szági Pincegazdaság közös érde­kű együttműködésének hasznáról szólt, amely az árualapot gyara­pította. Dr. Juhász Imre soltvad- kerti küldött a jó tapasztalatok közkinccsé tételéhez kérte a MÉ­SZÖV segítségét. Tamás Sándor, a kalocsai áfész. valamin! egyes kereskedelmi vállalatok partneri kapcsolatának árnyoldaláról szólt. Dr. Imre István, a SZÖVOSZ képviselője az 1983-ban életbe lépő gazdasági szabályozók hatá­sát körvonalazta. P. Koxmcs Ist­ván, a megyei tanács kereskedel­mi osztályvezetője azt hangsú­lyozta, hogy a lakosság ellátása közös feladata az áfészeknek. az állami kereskedelemnek, a taná­csoknak. A Kereskedelmi, Pénz­ügyi és Vendéglátóipari Dolgo­zók Szakszervezetének képvisele­tében felszólalt Tóth András azt említette meg. hogy a demokra­tikus légkör megteremtése alkotó energiákat szabadíthat fel a ke­reskedelemben is"! Többen együtt vállalni a kockázatot célraveze­tőbb. Végezetül Erdélyi Ignác vá­laszolt a vitában elhangzottakra. K. A. Véget ért a pályaválasztási hónap (Folytatás az 1. oldalról.) magukat. Ugyanakkor több me­gyén kívüli üzem — a többi kö­zött az Oroszlányi Szénbányák Vállalat, a Soroksári Textilművek — szakemberei jöttek el Bács- Kiskunba. hogy munkahelyekről tájékoztassák a végzős általános iskolásokat. Mindezek ellenére — összessé­gében — sikeresnek mondható a pályaválasztási hónap. Az intézet munkatársai — felismervén a gát­ló, a hátráltató tényezőket — fo­kozott aktivitással végezték mun­kájukat: szervezték a programo­kat. tartották az előadásokat. Hu­szonkilenc fórumon ők voltak az előadók, s mintegy kétezer szü­lővel ismertették; mit tehetnek gyermekük helyes pályaválasztása érdekében. Örvendetes, hogy a múlt évek­hez képest gyökeres szemléletvál­tozás tapasztalható a szülők köré­ben: mind többen kezdik felis­merni felelősségüket iskolás gyer­mekük jövőjét illetően. Korábban a szülők elsősorban a lehetősé­gek iránt érdeklődtek, ma pedig már a saját tennivalóikra kér- deznek rá a legtöbben. Említést érdemel, hogy számos helyen a vártnál is nagyobb volt a szülők érdeklődése. Így például százötvennél is többen vettek részt a kunbajai, a hajósi, a sza­badszállási iskolákban, a városiak közül pedig a kecskeméti Tóth László és a bajai Központi Álta­lános Iskolában megtartott érte­kezleteken. Nagy sikere volt annak a kecskeméti fórumnak, melyen Ranschburg Jenő tájékoztatta a szülőket. Vége tehát az idei pályaválasz­tási hónapnak. Ám ezzel nem fe­jeződhet be a tanulók és a szülők tájékoztatása. A pályaválasztási, a pályairányítási munkát, . az al­kalmassági vizsgálatokat az egész tanévben folyamatosan kell végezni. Csak így érhető el. hogy mind több fiatal választ olyan szakmát, pályát, mely valóban megfelel az egyéniségének, a ké­pességének. A folyamatosságra hívták fel az iskolák, a szülők, a munkahelyek figyelmét az elmúlt hetek rendez­vényein, és ezt hangoztatták egye­bek között a tegnapi zárórendez­vényen is. R. M. Sikeres befejezés előtt a megye hűtőipari nagyberuházása (Folytatás az 1. oldalról.) Egyebek közt azzal, hogy a j ó- váhagyott 670 millió forintnál kevesebből, 600 millióból valósít­ják meg, csorbítatlanul az elkép­zeléseket. Jól jött a beruházók­nak, hogy Nvugat-Európa pia­cain napjainkban nagyobb a kí­nálat a keresletnél, s ezáltal a szokásosnál valamivel alacso­nyabb árakon sikerült, verseny- tárgyalásokon, gépeket beszerez­niük. Nem használtak fel minden rendelkezésre álló devizát. Mind­ez annak köszönhető, hogy jól együttműködtek a KOMPLEX Külkereskedelmi Vállalattal, amely a vásárláskor kihasználta a takarékossági lehetőségeket. A nagyberuházást finanszírozó bank, a generálkivitelezők, a ter­vezők és a beruházók a munka kezdetekor szocialista együttmű­ködési megállapodást kötöttek, s a vállalt kötelezettségeket végig komolyan vették. Sokat jelentett, hogy a koordinációban részt vett a városi-járási pártbizottság is, kapcsolatot tartva a vállalatok párt- és gazdasági vezetőivel. Jól előkészítették a bajai hűtő­ipari beruházást, s eddig a kivi­telezés is jól haladt. Azonban je­lenleg még kérdéses a december 31-i határidő betartása. Ugyanis a DUTÉP, az egyik generálkivite­lező még sokféle befejező, szak­ipari munkával félben van. Vá­sárhelyi György arról tájékozta­tott, hogy ezek elvégzésére napi ütemezést tartalmazó megállapo­dást kötöttek, hiszen az év vége rohamosan közeledik, ki kell hasz­nálni minden órát. Azonban meg­ítélése szerint több emberre len­ne szükség az építkezésre, hogy kapkodás nélkül, jó minőségű munkát végezve készüljenek el feladatukkal a szakiparosok. A hátralevő teendőkről november 26-án tárgyalnak majd a DUTÉP vezérigazgatójával, s bíznak ben­ne. hogy a vállalat, mint eddig végig, a finisben is eleget tesz kötelezettségének. A bajai hűtőipari nagyberuhá­zás tíz év alatt térül meg az el­képzelések szerint. A tőkésdeviza- ráfordítás már a termelésfelfutás első évében, 1984-ben visszaáram­lik a népgazdaság kasszájába a megnövekvő export révén. A. T. S. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Fiatal amerikai politikusok Magyarországon Az Állami Ifjúsági Bizottság meghívására november 14—19. között Magyarországon tartózkodott a fiatal politikai vezetők amerikai ta­nácsának héttagú delegációja. A republikánus- és demokratapárti fiatal vezető politikusok megismerkedtek kül- és belpolitikánk, tár­sadalmi, gazdasági és kulturális életünk különböző területeivel. A küldöttség találkozott vezető magyar politikai és gazdasági személyi­ségekkel. látogatást tett a Medicor Művekben és a dabasi Fehér Akác Termelőszövetkezetben. A delegációt fogadta Sarlós István, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese. i / > >

Next

/
Thumbnails
Contents