Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-09 / 237. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1982. október ». AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA (Folytatás az 1. oldalról.) lehetnek az állampolgárok, de a bűnüldöző szervek számára is. A legnagyobb számban — az összbűnözés csaknem 60 százalékában — vagyon elleni bűncselekményeket követnek el nálunk. E cselekmények kétharmada az állampolgárok tulajdonát, egy- harmada a társadalmi tulajdont károsítja. Elsősorban a lopások, a betöréses lopások elkövetése vált gyakoribbá, és nyugtalanító, hogy az utóbbi években növekedett a szervezetten, csoportosan elkövetett és jelentős kárral járó bűncselekmények száma. Miért következhetett be e növekedés? Népgazdaságunk és az életszínvonal fejlődésével együtt jelentősen bővült a személyi és társadalmi tulajdonban álló javak, vagyontárgyak köre és értéke. Ugyanakkor a vagyontárgyak — például a lakások, a hétvégi házak, a különféle értéktárgyak — őrzése, a társadalmi fegyelem erősödése, a biztonságtechnika, a felelősség és gondosság nem tart még lépést a megváltozott viszonyokkal. A társadalmi szemlélet is elmaradt, mert a legtöbben még mindig „csak” rendőrségi ügynek tekintik a bűnüldözést. Pedig a rendőrség önmagában kevés a vagyonbiztonság hatékony védelméhez. Ha a tulajdonosok és az . állami vagyon felelős kezelői nem csökkentik a csábító alkalmakat, ha nem tesznek eleget a legelemibb őrzési, biztonsági követelményeknek, akikor sokszor szó szerint bottal üthetjük az elkövetők nyomát. A társadalmi tulajdont károsító bűncselekmények elkövetését gyakran az teszi lehetővé, hogy a vállalatok, az intézmények a gazdálkodás fontos területeit szabályozás nélkül hagyják, illetve helyenként a jó szabályozás ellenére sem biztosítják az előírások érvényesülését. Néha az áruszállítás hiányosságai játszanak közre, s tapasztalható az irányító, ellenőrző szervek hiányos, hatástalan, vagy felületes munkájának közrehatása is. A bűnözési okok elemzése világosan mutatja, hogy a vagyon elleni és a gazdasági bűncselekmények elkövetőinél nem a munkaalkalom, a kenyér hiánya, nem a megélhetés gondjai játszanak szerepet, hanem a harácsoló élet- szemlélet, a pénzsóvárság, a luxusigények kielégítésére való törekvés, a dologtalan, lumpen életmód. A szigorúbb vagyonvédelmi rend kialakításához — a bűnüldöző hatósági tevékenységen túl — az érintettek részéről is jobb közreműködés szükséges. Nagyobb következetességgel kell érvényesülnie annak az elvnek, hogy a vagyonvédelemről elsősorban az gondoskodjon, akié a vagyontárgy, vagy akire annak kezelését rábízták. A gazdasági életben a normák bonyolultsága, gyors változ/sai, a gazdálkodási önállóság, felelősség- és kockázat- vállalás lehetősége miatt nagy gondossággal kell megvonnunk a hibák, mulasztások, a gondatlanság, illetve a szándékos, ártó cselekmények határait. Különösen fontos figyelemmel lennünk arra, hogy intézkedéseink ne keresztezzék a társadalom javát szolgáló ésszerű kockázat, kezdeményezés érvényesülését. Talán az előzőeknél is jobban szem előtt van,.mindaz, ami az utcán, köztereken, parkokban történik. Nem kívánom részletesen elemezni azokat a jelenségeket, amelyekkel hazai sajtónk is meglehetősen sokat foglalkozik: a helyenként megnyilvánuló vandalizmust, az erőszakosságot, a rongálást. Mindez az általános viselkedési kultúra körébe is tartozik. Rendőri szemmel nézve — ha nem is vagyunk elégedettek — azt mondhatom: hazánkban a közterületek biztonsága megfelelő. Emellett azonban előfordulnak — különösen a városokban — a lakosság nemtetszését, jogos megbotránkozásé«! kiváltó jelenségek. Az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények — különösen az utóbbi időben — súlyosabbak, durvább az elkövetés módja, s ezek alkalmasak a köznyugalom megzavarására. Nyugtalanítónak ítéljük a rablások számának növekedését, még akkor is, ha brutális, súlyosabb sérülést okozó esetek viszonylag ritkábban fordulnak elő. Az élet elleni támadások nagy része családokon belül történik, és főként a megromlott házastársi, rokoni kapcsolatok következménye. Gyakori motiváló körülmény a mértéktelen és rendszeres alkoholfogyasztás is. Az emberölések elenyésző részében tapasztalható a kitervelt- ség. az anyagi haszonszerzésre való törekvés és a különös kegyetlenség. Rendet a közutakon A közrend és közbiztonság állapotának megítélésében egyre nagyobb nyomatékkal veszi figyelembe mindenki a közlekedés biztonságával kapcsolatos tapasztalatokat. Egy—másfél évtizeddel ezelőtt a nagymérvű hazai motorizáció .leküzdhetetlen- nek tűnő nehézségek árnyképét vetítette elénk. S bár igaz, hogy politikai értelemben mi mind a mai napig a gyalogos pártján állunk és ott is maradunk, kétségtelen tény az is, hogy ma közútjainkon közel kétmillió magyar gépjármű mellett évente — hosz- szabb-rövidebb időszakokban — hárommillió külföldi gépjármű közlekedik, és jelentős a segédmotorkerékpárok, valamint — különösen a vidéki forgalomban — a kerékpárok és fogatolt járművek jelenléte is. Mégsem azoknak lett igazuk, akik azt mondták, hogy a balesetek számának növekedése a gépjárműpark növekedésével járó elháríthatatlan csapás, hanem azoknak, akik sokoldalú társadalmi és hatósági összefogással — az utak korszerűsítésével, az indokolt szabálymódosításokkal, sebességkorlátozással, a biztonsági öv, az ellenőrzés új technikai eszközeinek bevezetésével — harcot indítottak a káros hatások megszüntetése, a feltételek javítása érdekében, s bíztak a társadalmi cselekvés eredményt hozó erejében. Jóleső érzéssel mondhatom, hogy emellett a dinamikusan növekvő forgalom mellett a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek száma nem növekszik. Különösen kedvező, hogy a súlyos kimenetelű — a halálos, súlyos sérüléses — esetek száma összességében csökken. önelégültségre azonban egyáltalán nincs okunk. A közúti köz- letkedés biztonsága tekintetében is sok még a tennivalónk. Határozott és jól átgondolt megelőző és felelősségre vonó intézkedések kellenek, különösen a vasúti— közúti kereszteződésekben történt megdöbbentő tömeges szerencsétlenségek lehetséges kiküszöbölésére, mert ezekkel nem békélhetünk meg. Fel kell figyelnünk arra, hogy a közlekedési morál korántsem alakul kedvezően. Fontos, hogy az oktató-, nevelő-, propagandamunkával hatásosabban formálódjék a közlekedési morál. De a magunk számára is levontuk a szükséges tanulságokat. Intézkedések vannak folyamatban, amelyeknek célja a közlekedési szabályainkat szándékosan, súlyosan megsértők sokkal szigorúbb felelősségre vonása. A belügyi szervek feladatává tettük, hogy a lakott területek forgalombiztonságának növelésében, a gyalogosok biztonságának fokozásában működjenek még hatékonyabban közre. Fokozni fogjuk a közúti ellenőrzéseket, és minden indokolt esetben szigorítani kívánjuk a felelősségre vonást, ugyanígy járnak el az igazságügyi szervek is. Indokolt, hogy az ittas gépjárművezetők, súlyos szabálysértést elkövetők jogosítványának bevonása ügyében szigorúbb legyen az elbírálás. Államhatáraink őrzése biztonságos — folytatta beszámolóját Horváth István. — Határainkon a nagy forgalom mellett is rend és nyugalom van. Hazánkban szívesen látott vendégek a külföldiek. Rendkívüli mértékben leegyszerűsítettük a vízumkiadási eljárást. Korszerűsítettük az útlevelek kiadásának rendjét, egyszerűsítettük a szocktlista országokba történő utazást, s csökkentjük az útlevélfajták számát. A határőrség állománya rendkívül felelősségteljes feladatát példás fegyelmezettséggel, felelősségtudattal végzi. Amint a néphadseregben, a határőrségnél is most fejeződött be a fokozatos áttérés a 18 hónapos tényleges katonai szolgálatra. Tapasztalataink jók. Csák köszönet illeti azokat a 18—20 éves fiatalembereket, akik rövid idő alatt feszített ütemben elsajátítják a határőrizeti szolgálathoz szükséges tudást. Odaadásuknak nehéz szolgálatuk során megannyi bizonyítékát adták. Köszönet a szülőknek, az iskolának, a munkahelyeknek, a társadalomnak, mindazoknak, akik ilyenné nevelték őket. A közvélemény a személyi és vagyonbiztonság fontos fokmérőjének tekinti a tűz elleni védekezést. Ez önmagában is kifejezi a tűzoltók munkája iránti elismerést. Nagy eredmény, hogy eddig sikerült elkerülni tűz által okozott tömegkatasztrófát.. De sajnos, az egyéni tragédiák száma nem csökken. Tudjuk, a tűz hallatlan veszedelmes elemi erő. A lángok milliós, esetenként több száz milliós értéket pusztíthatnak el, ha nincs, aki felvegye velük a harcot. De a tűzoltóság dolga nemcsak a lángok oltása, hanem főleg a tűzesetek megelőzése, olyan biztonsági szabályok, óvintézkedések kidolgozása, eszközök kikísérletezése és alkalmazása, amelyek elejét vehetik a pusztításnak, vagy csökkenthetik a károkat. Az ország közrendjének és köz- biztonságának jelenlegi állapotát összegezve, ha a jövőbe is tekintünk, azt látjuk, hogy sokfajta és szerteágazó munka vár társadalmunkra, az állami szervekre, és ezek között különösképpen a belügyi szervekre, azok dolgozóira. Ezután arról szólt a miniszter, hogy a fiatalkorú bűnözéssel, a közveszélyes munkakerüléssel, az itaJos állapotban elkövetett bűn- cselekményekkel az illetékes állami szervek foglalkoznak. Ám e cselekmények társadalmi hátterének megváltoztatásához széles körű társadalmi összefogást kell kibontakoztatni, amelyet a kormány irányít, ellenőriz. — A Minisztertanács nemrégiben foglalkozott a veszélyeztetett fiatalok helyzetével. Közismert tény, hogy hazánk társadalmi viszonyai alapvetően mentesek olyan, elsősorban a kapitalista országokra jellemző súlyos ellentmondásoktól, amelyek a fiatalkorú bűnözés nagyarányú súlyosbodásához vezetnek. Mégsem hallgathatunk arról, hogy bizony elég nagy számban élnek gyermekek és fiatalkorúak csonka, széthullott családban, alkoholista, vagy bűnöző szülők „felügyelete” mellett, nem kevesen veszélyeztetett körülmények között nevelkednek. A társadalom összefogása szükséges A társadalom sok irányú összefogásának szükségessége nem csökkentheti a közrend, közbiztonság ügyében a belügyi szervekre háruló feladatokat, felelősséget. Az eddig elmondottakból is kitűnik, hogy sokfajta, szerteágazó, felelősségteljes a belügyi szervek tevékenysége. Állampolgárok milliói ítélik meg, helyeslik, vagy bírálják tetteinket. Munkánkat az ország szeme láttára, olyan nyíltsággal végezzük, amilyent a társadalmunk lényegéből fakadó szocialista demokrácia megkövetel. Célunk — eltekintve azoktól a ritka kivételektől, amelyek a munka során adódnak — a belügyi tevékenység nyitottságának további szélesítése. Továbbra is arra törekszünk, hogy feladataink során a szigorú szocialista törvényesség jellemezze munkánkat. Ez negyed- százada folyamatosan érvényesülő vívmányunk. Következetesen kell védelmeznünk népköztársaságunk törvényes rendjét, úgy is, hogy ártatlan embert az állami szervek eljárása nem sújthat, úgy is, hogy aki a törvényeket vétkesen megsérti, azt felelősségre vonják. A törvényességnek ez az igazi érvényesülése a garancia arra. hogy az eszméinktől idegen torzulások soha meg ne ismétlődhessenek. Nagy gondot fordítunk arra. hogy a hatóságok a törvénveket ne sértsék meg, de legalább akkora gonddal kell ügyelni arra is, hogy a törvényes felelősségre vonást senki ne kerülhesse el, aki erre rászolgál, hogy ne legyenek nrivilégiumok, ne indulhassanak különféle mentőakciók, magvarán, hogy a mindenkire egyformán vonatkozó törvényeink maradéktalanul érvényesüljenek a közösséa javára. A közrend és a közbiztonság fenntartásához, különösen a megelőzéshez nélkülözhetetlen, nagyon jelentős segítséget kanunk a Belügvminisztérium önkéntes .társadalmi segítőitől. Jelenleg sok ezer önkéntes rendőr. tűzoltó, határőr teljesít, szolgálatot társadalmi munkában. A rendőri hai+,ovpIrpnvcpfípt f»7PnVívíi1 töVih +(707^ iíjűgárdista és úttörő is segíti. A gyermekbalesetek megelőzésében például közel 25 ezer úttörő közlekedési rendőr tevékenykedik eredményesen. Itt, az országgyűlés előtt is megköszönöm munkájukat. Munkatársainktól (megköveteljük, hogy a jogszabályok, a szabályzatok szellemében és betűi szerint, művelten, kulturáltan végezzék feladataikat. A rendőrök, határőrök, a tűzoltók elkötelezettek hazájuk és a szocializmus ügye iránt. Ä törvény azt mondja, hogy a rendőri intézkedéseket az állampolgároknak követniük kell. A közrendnek és a nyugalomnak az alapja azonban természetesen nem ez a tevékenység. A legfontosabb, hogy a társadalomban mennyire lehet boldogulni, hogy munkával és csakis munkával lehessen boldogulni. Az ország népe keményen dolgozik azért, hogy közelebb jussunk a szocializmus elveire épülő céljaink teljesebb megvalósulásához, gyakorlati érvényesítéséhez. A szilárd közrend és a köz- biztonság, a belső rend és nyugalom — a bevált politika talaján — a mai magyar társadalomban fenntartható, az ország népe biztonságban végezheti tovább munkáját, élheti életét. Biztosíthatom a tisztelt országgyűlést, hogy a Magyar Népközársaság belügyi szervei, teljes személyi állománya a jövőben is képes és kész teljesíteni a rá háruló felelősségteljes feladatokat — fejezte be beszámolóját Horváth István. • A belügyminiszter beszámolója után felszólalt Pap János (Veszprém m. 1. vk.), az MSZMP Veszprém megyei Bizottságának első titkára, Dobos Józsefné (Haves m. 6. vk.), a gyöngyösi Mátra Ruhaipari Szövetkezet minőségi ellenőre, Borbély Gábor (Budapest 13. vk.), az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára, dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész, dr. Havasi Béla (Borsod m. 2. vk.), a Borsod megyei pártbizottság titkára, Sebesi Lászlóné (Békés m. 6. vk.), a kétegyházi magyar nyelvű általános iskola tanítónője, Szűcs János (Szolnok m. 7. vk.), az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának titkára, és Kaczmann Ferencné (Győr-Sop- ron m. 7. vk.), pannonhalmi körzeti ápolónő. A felszólalások után Horváth István mondott zárszót, majd az országgyűlés a belügyminiszter beszámolóját a közrend és a köz- biztonság helyzetéről, valamint a felszólalásokra adott válaszát jóváhagyólag tudomásul vette. A napirendnek megfelelően ezután Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke számolt be vízgazdálkodásunk időszerű kérdéseiről. KOVÁCS ANTAL: A vízgazdálkodás teljesíti népgazdasági feladatait — A társadalom fokozódó érdeklődése jut kifejezésre abban, hogy az országgyűlés öt év múltán ismét beszámoltatja az OVH elnökét a vízgazdálkodás időszerű kérdéseiről. A vízügy dolgozói örömmel fogadták a lehetőséget, hogy e magas fórumon szólhatnak az 1964. évi vízügyi törvény céljainak teljesítéséről, gazdasági eredményeikről, gondjaikról, megoldandó feladataikról — mondotta elöljáróban Kovács Antal. Írásbeli beszámolónkban összefoglaltuk a számszerű eredményeket, az ország vízgazdálkodásának jellemzőit, ezekhez kapcsolódva kívánok néhány kérdést érinteni kiegészítésként azok közül, amelyek nagy hangsúllyal szerepeltek a parlament mező- gazdasági bizottságának vitájában és a megyei képviselőcsoportok előkészületi ülésein. A vízgazdálkodás, a népgazdaság integráns részeként fejlődött — hordozva annak jellemző gondjait üs —, szolgálta társadalmunk érdekeit, kielégítette gazdaságunk szükségleteit. A rendelkezésre bocsátott anyagi és szellemi erőforrások lehetővé tették, .hogy összességében teljesítjük a népgazdasági előirányzatokat. Egyenletesebb a lakosság és a termelés vízellátása. A vízkárokat sikerült mérsékelni. Javult a gazdálkodás a vízzel és a vízi- környezet fokozott védelmének felismerése és gyakorlata. Államéletünk fejlődésével együtt formálódott a vízügyi államigazgatási tevékenység. Nagyobb eszközállomány, kiegyensúlyozottabb ellátás Legutóbbi országgyűlési beszámolónk óta — beleértve az V. ötéves terv egészét/— a vízügyi szolgálat eddigi legnagyobb fejlesztését, állóeszköz-állományunk 39 százalékos bővítését hajthatta végre. Mindezek együttes hatásaként lényegében zavartalan volt a népgazdaság 4,5 milliárd köbméternyi vízhasználata; 1 millió fővel nőtt az egészséges vízzel ellátottak száma; 300 községben épült vízmű és olyan nagyvárosokban sikerült kiegyensúlyozottabbá tenni a vízellátást, mint Miskolc, Debrecen, Pécs, Kaposvár. Szeged és Győr belvárosainak védelmére nagy biztonságot nyújtó partfalak épültek. A vízgazdálkodási infrastruktúra relatív elmaradottságát azonban még nem^tudtuk felszámolni. A társadalmi-gazdasági fejlődés a víz és az ember viszonyában sok téren új igényeket és új feszültségeket is létrehozott. Még mintegy kétmillió ember, az összlakosság egyötöde nem közműves vizet fogyaszt, közöttük sok településen olyat, amely közegészségügyileg kifogásolható. Jelentős aránytalanság van a víz- fogyasztás és a szennyvízelvezetés, -tisztítás között, ez utóbbi hátrányára, a tisztítatlan szennyvíz mennyisége tovább növekszik. A lakásállomány nagy hányada nincs bekapcsolva a csatornahálózatba, nehezen terjednek az egyedi szennyvízkezelő megoldások is, ez gátolja a lakáskultúra fejlődését és gyorsítja a felszín alatti vízkészletek elszennyeződését. Árvízvédelmi műveink 40 százaléka ma még nem felel meg a műszakilag szükséges méretnek, és sajnos most csak mérsékelt ütemű fejlesztésük lehetséges. A belvízrendszerek kiépítettsége ugyan névlegesen 78 szá • zalékos, de a rendszereken belüli aránytalanságok számottevően csökkentik a művek hatékonyságát. Mindebből következik, hogy erőinket továbbra is relatív elmaradásunk felszámolására össz,- pontosítjuk, de oly módon, hogy a jelenleginél jobb belső arányokat érjünk el a vízgazdálkodás egymást kiegészítő elemei között. Különösen fontos a vízfogyasztás és a használtvíz-tisztítás aránytalanságainak fölszámolása. Nem kevésbé fontos, hogy a belvíz- rendszerek — főművek, üzemközi és üzemi művek — összhangját létrehozzuk. A népgazdaság általános folyamatai természetszerűen érintik a vízgazdálkodást is, a VI. ötéves terv eredeti elképzelései módosulhatnak. A vízgazdálkodás akkor illeszkedik jól ezekhez a folyamatokhoz, ha az érdekeltség arányában tovább szélesítjük az anyagi teherviselés rendszerét; fejlesztési eszközeinket, még takarékosabban és csakis a halaszthatatlan feladatokra összpontosítjuk; meglévő termelő- és szolgáltató berendezéseinket hatékonyabban működtetjük; felhalmozódott szakmai ismereteinket külpiacon is kamatoztatjuk; kritikusabban értékeljük a gazdaság működéséhez szükséges új vízigényeket. A vízre is érvényes pártunk XII. kongresszusának az a tétele, hogy „a takarékosság hassa át egész tevékenységünket, váljék életünk általános normájává!” Gazdaságunk ma még több vizet használ, mint amennyi zavartalan működéséhez feltétlenül indokolt. Igaz ez akkor is, ha a kedvező példák is gyarapodnak. A lakosság vízfogyasztását sem tekinthetjük még elég takarékosnak. Vízkincsünk ésszerű hasznosításának legfontosabb módja a csapadék hasznosulása. Hazánkban szeszélyes területi és időbeni eloszlással évente 58 milliárd köbméter csapadék hullik. Ez, mint alapvető természeti tényező, szabályozottabb lefolyási viszonyok és javított talajvízháztartás mellett a mezőgazdaságban jobban hasznosulhat. Az elkövetkező évtizedekben tehát — az ésszerű műtrágyahasználat mellett — meghatározó szerepe lesz a csapadék hasznosulását elősegítő, a talajok kedvezőbb vízháztartási tulajdonságait javító eljárásoknak, ezt szolgálja a kormány meliorációs programja. A meghirdetett élelmiszerprogram teljesítése azonban szükségessé teszi, hogy ismét átgondoljuk öntözési lehetőségeinket. Nem cselekszünk helyesen, ha tartósan parlagon hagyjuk öntözőműveinket és vízkészletünket. A vízhasználatok ésszerűsítésének említett példái és lehetőségei sürgetik, hogy korszerűsítsük a víztakarékosságot ösztönző gazdasági, jogi, műszaki szabályozó rendszert. Ezen belül különösen fontos a társadalmi ráfordításokat jobban kifejező ár- és díjrendszer kialakítása. Amikor a népgazdaság szinte valamennyi területén — az országgyűlés előtt jól ismert okok miatt — csökkentek a beruházási lehetőségek, a lakosság vízellátására szánt állóeszköz-fejlesztés előirányzatai lényegében szinten maradtak. A VI. ötéves terv erre a célra 22—23 milliárd forintot irányzott elő, s ez a vízgazdálkodási ág összes beruházásának több mint 40 százaléka. A kormány ismeri és elismeri a lakosság vízellátásának társadalmi indokoltságát és ezért támogatja a program változatlan folytatását. Bár a víztermelés és -szolgáltatás fajlagos költségei is jelentősen növekedtek, az elhatározott fejlesztések — kellő takarékossággal — lehetővé teszik mintegy további 700 ezer fő vezetékes vízellátását és 250 község vízi közművesítését. Ezzel elérjük, hogy lakosságunk 81—83 százalékban jut közműves vízhez hatodik ötéves tervünk végére. A fejlesztés súlypontja a nagyvárosok még ellátatlan területeire, valamint az elmaradottabb vidékekre helyeződik. A falusi vízellátás továbbra is a jól bevált társulati forma keretében fejlődik. A korábbinál nagyobb összeg jut állami támogatásként erre a célra, és keressük a további bővítés lehetőségeit, de megoldást kell találni az érdekelt vállalatok, intézmények és a lakosság hozzájárulási arányának növelésére is. A fejlesztésre szánt anyagiak eredményessége növelhető a reális igények alapján tervezett takarékos beruházásokkal, a koncentráltabb, szervezettebb kivitelezéssel, a műszaki fejlesztés, a tipizálás, a szabványosítás gazdasági előnyeinek jobb hasznosításával. i
