Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-05 / 233. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1982. október 5. Afgán párt- és állami küldöttség érkezett hazánkba (Folytatás az 1, oldalról.) események sorokban BUDAPEST Púja Frigyes külügyminiszter hazaérkezett New Yorkból, ahol az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakán vett részt. PEKING A kínai külügyminisztérium hétfőn délelőtt közölte, hogy előzetes konzultációk eredményeként Pekingbe érkezett Leonyid Ilji- csov szovjet külügyminiszter-helyettes, aki Csien Csi-csen kínai külügyminiszter-helyettéssel konzultációkat fog folytatni a kínai— szovjet viszony kérdéseiről. MOSZKVA Vietnami párt. és kormányküldöttség érkezett hivatalos baráti látogatásra hétfőn Moszkvába, élén Truong Chinh-el, a Vietnami Kommunista Párt KB PB tagjával, a Vietnami Szocialista Köztársaság államtanácsának elnökével. A vendégek az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége meghívásának tesznek eleget. PÁRIZS A FKP Központi Bizottsága hétfőn és kedden ülést tart Párizsban. Az ülésen két napirendi pont szerepel: a központi bizottság — André Lajoinie-nak, a KB titkárának jelentése alapján — megvitatja az időszerű gazdasági és szociálpolitikai kérdéseket, majd Maxime Gremetz, a KB titkára terjeszt elő jelentést a nemzetközi helyzet alakulásáról és a pártnak ebből adódó feladatairól. KAIRÓ Az egyiptomi kormány felkérte a törvényhozást, hogy egy évvel hosszabbítsa meg a tavaly október 6-án, Szadat elnök meggyilkolása nyomán kihirdetett rendkívüli állapotot — adta hírül hétfőn a kairói sajtó. A népi gyűlés ülésszakát vasárnap nyitotta meg Hoszni Mubarak államfő. Vasárnapi tanácskozásán a parlament általános bizottsága már jóvá is hagyta a rendkívüli állapot további egy évre történő meghosz- szabbítását. DAMASZKUSZ Szíria egyértelmű és határozott választ adott a libanoni csapatkivonásokra vonatkozó Habib-terv- re: a szíriai csapatok mindaddig nem vonulnak ki Libanonból, amíg az utolsó izraeli katona el nem hagyja az ország területét. Ezt Philip Habib amerikai elnöki megbízott tudomására hozták, aki vasárnap Asszad szíriai elnökkel folytatott megbeszélései során terjesztette elő a csapatkivonásokra vonatkozó háromszakaszos amerikai javaslatot. héz harcban elért eredményeket és a megoldásra váró problémákat. Véleményt cseréltek a világ sorsát érintő nemzetközi kérdésekről, amelynek során hangsúlyozták az enyhülés megőrzésének fontosságát, a világbéke megszilárdításában érdekelt valamennyi erő összefogásának szükségességét. Áttekintették a két párt és ország bővülő kapcsolatait és az együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. A parlament Vadásztermében este díszvacsorát adtak az afgán pártküldöttség tiszteletére. A delegációk vezetői pohárköszöntőt mondtak. Kádár János pohárköszöntőjében többek között hangsúlyozta: Népeinket a barátság és a szolidaritás erős szálai fűzik össze, barátságunk közös alapja a társadalmi haladásért és a békéért vívott harcunk. Önök sok történelmi vihart átélt országból érkeztek hozzánk. Tudjuk, hogy országépítő munkájukat rendkívül nehéz és bonyolult körülmények között végzik. A belső reakció, a nemzetközi imperializmus támogatásával megmegújuló kísérleteket tesz a népi hatalom aláásására, az ország for. radalmi vívmányainak felszámolására. Ezek az erők nemcsak az önök országának biztonságát fenyegetik, hanem az Afganisztán körüli feszültség fenntartásával is igazolni próbálják a nemzetközi helyzet élezésére irányuló akcióikat. Az afgán forradalom élvezi a világ haladó erőinek támogatását. Hisszük, hogy az Afganisztánban lezajlott változások vissza- fordíthatatlanok, s kudarc vár azokra, akik fegyverrel, gazdasági diszkriminációval és álnok propagandával meg szeretnék akadályozni az afgán nép előrehaladását a maga választotta úton. Ezután arról szólt az MSZMP KB első titkára, hogy a szocialista éifcű- tőmunkának hazánkban az élet minden területén jelentős eredményei vannak, a legfőbb mégis az, hogy népünk biztonságban, rendeHétfőn megérkezett Genfbe Viktor Karpov szovjet, valamint Edward Rowny amerikai nagykövet, hogy küldöttségeik élén szerdától folytassák a nyáron szüneteltetett hadászati fegyverzetkorlátozási és -csökkentési (SALART). tárgyalásokat. Viktor Karpov repülőtéri nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy az amerikai fegyverzetcsökkentési javaslat egyoldalú. „Mint már közöltük, ez nem lehet megállapodás alapja” — szögezte le a szovjet küldöttségvezető. Karpov hozzátette, hogy a szovjet javaslatok szabaddá teszik az utat hatékony zett körülmények között él, a Magyar Népköztársaságban szilárd a népi hatalom,-erős a szocialista nemzeti egység. Népünk méltán lehet büszke hosszú, állhatatos harcával és kitartó, szorgalmas, fáradságos munkájával elért eredményeire. A párt és a nép között kölcsönös a bizalom, a céltudatos tettrekész- ség, s ez a legfőbb biztosítéka annak, hogy a nehezebb feltételek közepette is elérjük céljainkat. Mai megbeszéléseink is arról tanúskodnak, hogy a népek életét, a világ sorsát érintő legfontosabb kérdésekben azonos a véleményünk. Köztudott, hogy az utóbbi években a nemzetközi imperializmus erői fokozták aktivitásukat a szocialista országok és a nemzeti felszabadító mozgalmak ellen. Ezzel nemcsak népeink építő munkáját, a függetlenségért és a társadalmi haladásért küzdő erők harcát, hanem a világ békéjét is fenyegetik. A szélsőséges reakciós körök tevékenysége, a fegyverkezési verseny fokozása, az embargópolitika egyaránt súlyos terheket ró nemcsak ránk és a gyár ma - ti, félgyarmati örökség felszámolásáért küzdő fejlődő országokra, hanem el lehet mondani, hogy a világ minden népére. A katasztrófával fenyegető, gyorsuló ütemű fegyverkezés és az újraéledő hidegháborús feszültség egyetlen ésszerű alternatívája a különböző társadalmi berendezkedésű országok békés egymás mellett élése és kölcsönös előnyökkel járó együttműködése. Határozottan elítéljük a katonai egyensúly megbontására, a feszültség fokozására irányuló törekvéseket. A jelenlegi helyzetben különösen fontosnak, elengedhetetlennek tartjuk valamennyi haladó, békeszerető erő összefogását és közös cselekvését. Az önök mostani látogatása kapcsolataink fejlesztésének kiemelkedő jelentőségű állomása. Biztos vagyok abban, hogy tárgyalásaink hozzájárulnak kölcsönösen előnyös együttműködésünk kiszélesítéséhez. Kádár János végezetül vendégeink egészségére, az afgán nép hadászati fegyverzetkorlátozási és -csökkentési megállapodás felé, s reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok módosítja magatartását. Az amerikai küldöttség vezetője viszont megérkezésekor azt mondta, hogy az Egyesült Államok fenntartja javaslatát, mert — szerinte — „ez a legjobb út a lényeges csökkentéshez”. A június, 30-án kezdődött SA- LART-tárgyalásokat augusztus 12-én felfüggesztették, hogy a küldöttségek tanácskozzanak kormányukkal. boldogulására, népeink barátságára emelte poharát. Babrak Karmai válaszában megköszönte a fogadtatást, majd így folytatta: Meggyőződésünk, hogy találkozóink önökkel és az önök országának más tisztelt vezetőivel fontos szerepet játszanak majd az új típusú baráti kapcsolatoknak a bővítésében és megszilárdításában, amelyek az áprilisi forradalom győzelmével alakultak ki, és amelyek a forradalom új szakaszában minőségileg magasabb szintre emelkedtek. Magyar barátaink jól tudják, hogy mi nagyra értékeljük azt a harcos szolidaritást, elvtársi együttérzést és őszinte figyelmet, amelyet irántunk tanúsítottak dolgozó népünk életének nehéz napjaiban. Pártunk egyértelmű és értékes tapasztalatot szerzett a társadalmi, gazdasági és állami ügyek irányításában az áprilisi forradalom győzelme utáni időszakban, különösen annak új szakaszában. Lehetővé vált, hogy tökéletesebb úton keressük a nehézségek sikeres leküzdésének, valamint a jelenlegi és jövőbeni feladataink megoldásának módszereit. Babrak Karmai szólt arról is, hogy Afganisztán és az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt külpolitikája a barátság, az internacionalizmus és a békés egymás mellett élés elvein alapul. Befejezésül hangsúlyozta: látogatásunk az önök gyönyörű országában, az eszmecsere és a Magyar Szocialista Munkáspárt értékes tapasztalataival való megismerkedés, sokat segít nekünk az új társadalom építésében. Ügv hisszük, hogy a szocialista Magyarország, a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével és a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa határozatainak alkotó megvalósításával további sikereket ér el. Babrak Kanmai végezetül a vendéglátók egészségére, a dolgozó magyar népre, a két nép közötti barátságra, a társadalmi haladásra és a békére emelte poharát. (MTI) NATOkülügyminiszterek tanácskozása A kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok kérdése volt a fő témája a NATO-külügyminiszterek hét végi kanadai tanácskozásának. A Val David nevű festői kanadai üdülőhelyen tartott kötetlen megbeszélésekről nem adtak ki hivatalos záróközleményt. Claude Cheysson francia külügyminiszter az AFP francia hír- ügynökségnek vasárnap este adott nyilatkozatában Párizs számára „különösen kielégítő, jelentős előrelépésnek”, nevezte, hogy első alkalommal sikerült közös akaratra jutni abban, hogy átfogóan közelítsék meg a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok kérdését. SALART____________________________________ Űj forduló Genfben Az amerikai szankciók • Reagan: Innen hogy tudok méltóságteljesen kijutni? (Chicago Tribune) FIGYELEM! Kistermelők, állattartók! A Hosszúhegyi Állami Gazdaság saját tenyésztésű sertés- állományából korlátozott számban BÉRHIZLALÁSRA kihelyez 15—35 kg közötti súlyban levő MALACOKAT. Érdeklődni, jelentkezni a gazdaság központjában lehet. Sükösd, Dózsa György u. 168. — Telefon: Ügyintéző: Buzási András 10. 11 Sükösd. 5449 [ NAPI KOMMENTÁR Kopja vagy szavazás „Ha lehetőségem volna rá, azonnal megkísérelném a hatalomátvételt. Még szerencse, hogy tiszttársaim tudják, mi a kötelességük” — Tejero csendőr alezredesnek, a tavaly februári spanyolországi puccskísérlet egyik bebörtönzött főszereplőjének a múlt héten nyilvánosságra került nyilatkozata a jelek szerint a tisztikaron belüli hangulat alapos ismeretéről tanúskodik. Bizonyság erre a spanyol jobboldali katonatisztek vasárnapra virradóra leleplezett újabb összeesküvése. A Cervantes hadművelet fedőnévvel kidolgozott lázadás fő szervezőit — két ezredest és egy alezredest — őrizetbe vették ugyan, de bizonyára eltart még egy ideig, amíg az összeesküvés hálójának valamennyi szálát felgöngyölítik. Bizonyosnak egyelőre csak annyi látszik, hogy az aktív tiszteken kívül részt vettek az előkészítésben azok a puccsisták, akik tavaly a parlamentet túszul ejtve kísérelték meg a jobboldali hatalomátvételt. Ha számos részlet még homályban van is, egyértelmű viszont a tervezett lázadás politikai célja. Mint kiderült, fegyveres kommandók foglalták volna el a középületeket, a minisztériumokat, a tömegtájékoztatás ídeggócait. s csatlakozásra szólították volna fel a katonai egységeket. Az ösz- szeesküvők az október 28-ra kitűzött választások előtt egy nappal akartak akcióba lépni, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy meghiúsítsák a spanyol politikai fejlődés e korszakosnak ígérkező eseményét. Hogy miért? Megfigyelők a hónap végén esedékes politikai erőpróbán Felipe González Spanyol Szocialista Munkáspártja nagyarányú előretörésére számítónak. González programjában pedig szerepel egy olyan pont, amely előre felborzolté a tisztek idegeit. Tisztában vannak azzal, hogy „a hadsereg reformja” elsősorban a fegyveres erők sorainak megtisztítását jelenti a jobboldali, ős- vagy újkonzervatív maradványoktól. Ezt megelőzendő, próbálkoztak a tisztek ismét lázadás szervezésével. Akciójukat most csírájában elfojtották ugyan, ezzel azonban továbbra sincs válasz az előtolakodó két legfontosabb kérdésre. Mindenekelőtt arra, milyen tartalékai vannak még a hadsereg soraiban a múltát visszasíró irányzatnak, amely a spanyol szocialisták esetleges kormányra kerülésében a „.marxizmus hatalomra jutását" véli felfedezni. Nem kevésbé érdekes és fontos az a kérdés, milyen hatást gyakorolnak a választókra a hadsereg vezetésében forrongó indulatok? Vajon azok a szavazók, akik egyébként Gonjález pártjának programjával rokonszenveznek, a bizonytalan jövő miatt érzett félelmükben nem fordulnak-e a konzervatívok felé? Október végére mindenesetre világosabb lesz a kép. Bizonyos, hogy a mai Don Quijote módjára harcoló jobboldali tisztek hallatnak még magukról. És nekik a kopjánál korszerűbb fegyvereik vannak. K. G. Tudományos ülés a húszéves vízgazdálkodási intézetben A Pollack Mihály Műszaki Főiskola Bajai Vízgazdálkodási Intézete az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A két évtized alatt számos változás történt az intézmény életében: 1962- ben felsőfokú vízgazdálkodási technikumként kezdte meg működését, aztán a BME f főiskolai kara lett, 1979 óta pedig a 'pécsi főiskolához tartozik. A két évtizedes múlt arra indította az intézet igazgatóságát, tanári karát, hogy tudományos ülésszak keretében összegezzék az eddigi eredményeket. A napokban lezajlott rendezvénysorozaton, az oktatókon, a mai és a régi hallgatókon kívül részt vettek a vízügyi szakma nagy tapasztalad szakemberei is. Az ünnepélyes megnyitón Brachna Lajos, az intézet igazgatója mondott beszédet. Köszöntötte a húszéves intézményt Várad! József, az Országos Vízügyi Hivatal főosztályvezetője és dr. Major Imre, Bács-Kiskun megye Tanácsának elnökhelyettese is. Ez alkalomból az intézet több oktatója,, illetve dolgozója kitüntetésben, jutalomban részesült. A szekcióüléseken és kerekasz- tal-beszélgetéseken elhangzottakat — mint ezt hangsúlyozták — az intézet felhasználja az MSZMP Politikai Bizottsága felsőoktatással foglalkozó "határozatának a végrehajtása során. Az üzemmérnökök elmondták, hogy mennyi- reTudták hasznosítani az intézetben szerzett szakmai ismereteiket. Sok javaslat hangzott el. Szóvá tették egyebek között, hogy megoldatlan az üzemmérnökök továbbképzése. Foglalkoztak az úgynevezett kétlépcsős oktatás, valamint a kutatómunka kérdéseivel. Elmondták, hogy a bajai intézet a két évtized alatt jó kapcsolatokat épített ki a területi vízügyi szervekkel, vízügyi igazgatóságokkal, vízművekkel stb. Ma tizenhárom vízügyi szervvel működik együtt sikeresen. Az NDK magdeburgi vízimérnökiképző főiskolájával tizenhét éve tart az együttműködés. Ennek keretében évenként tíz hallgató csere- gyakorlaton vesz részt, ismerkedik a másik ország vízügyi gyakorlatával. A program befejezéseként, vasárnap bemutatták a tudományos ülésszak résztvevőinek a víztechnológiai kísérleti telepet, melyet az OVH hozott létre az intézet oktató- és kutatómunkájának segítésére. V. B. Népfrontosok tapasztalatcseréje Nem titkosak a jól bevált módszerek. Sőt, egyenesen kívánatos a tapasztalatokról időnként szót váltani egymással, mert elkerülhető így sok „üresjárat”, nem kell újra felfedezni az egyik helyen azt, amelynek már a gyengéit is kiküszöbölték a másikon. Ilyen meggondolásból látogatott Kecskemétre a Hazafias Népfront Baja városi bizottsága, viszonzásaként egy korábbi bajai találkozásnak. A munkatársak és az aktivisták először tájékoztatót hallgattak meg a HNF kecskeméti bizottságának tevékenységéről, majd a Széchenyi városban a körzeti népfrontmunkáról beszélgettek a lakóterületi bizottság tagjaival. A látogatás során megnézték a megyeszékhely nevezetességeit, és voltak a Kecskeméti Konzervgyárban, valamint a Magyar—Szovjet Barátság Tsz-ben. A fennállása óta eltelt negyedszázadban a Magyar Nemzeti Galéria jelentős tudományos, művészettörténeti és nem utolsósorban resta’urációs tevékenységet folytatott. Ez utóbbira az egyik leglátványosabb példa a jubileum alkalmából megnyíló, későgótikus szárnyasoltárokat bemutató állandó kiállítás — mondotta hétfőn, a Budavári Palotában Be- reczky Loránd főigazgató, aki sajtótájékoztatón ismertette az intézmény munkáját és szerepét a magyar kulturális életben. A galéria megalapítására irányuló törekvések már a XIX. század elején felfedezhetők, s a későbbi évtizedekben számos próbálkozás a magyar művészet értékeinek reprezentatív bemu. tatására egy intézmény falai közt. A galéria megalakulásától, 1957- tői kezdve ezt a feladatot próbálta — a XX. század körülményei között — megoldani. A Magyar Nemzeti Galéria 1973. ban költözött a Budavári Palotába, s ezt követően lehetőség nyílt arra. hogy a magyar művészet régi és új emlékei egy múzeumon belül kerüljenek bemutatásra. A XIV. század faszobrait, a XV. század táblaképfestészetét, a középkori kőtár faragványait követően most a XV., XVI. századból származó szárnyasoltárokat, táblaképeket és faszobrokat állítják ki. A palota egykori trónterme ad otthont az új bemutatónak, ahol 11 szárnyasoltárt mutatnak be. A kiállítás megnyitásával nem zárul le a későgótikus emlékek feltárására irányuló kutatómunka. A galéria szakemberei jelenleg is dolgoznak néhány rendkívül értékes műtárgy helyreállításán. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZA- ÉS VALUTAÁRFOLYAMAI ÉRVÉNYBEN: 1982. OKTOBER 5-TÖL DeTiunm Vételi Közép Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font Ausztrál dollár 6563.15 3658.37 6569.72 3662,03 6576.29 3665.69 Belga frank 78.71 78.79 78,87 Dán korona 438.01 438.45 438.89 Francia frank 542.78 543.32 543.86 Hollandi forint 1399,92 1401.32 1402,72 Japán yen (1000) 143.77 143.91 144.05 Kanadai dollár 3127,94 3131.07 3134,20 Kuvaiti dinár 13 185.25 13 198.45 13 211,65 Norvég korona 533.61 354.16 554.71 NSZK márka 1531.01 1535.55 1537,09 Olasz líra (1000) >7.21 27.24 27.27 Osztrák schilling 218.09 218.31 218.d3 Portugál escudo 43.59 43.63 43.67 Spanyol peseta 33.80 33.8S 33.86 Svájci frank 1778.03 1779.81 1781,59 Svéd korona 616.37 616.99 617.61 Tr. és cl. rubel 2597.40 2600.00 260^.60 USA dollár 3852.99 3866.85 3860.71 Államközi megállapodásokon alapuló hivatalos Árfolyamok VÁLTOZATLANUL AZ 1982. SZEPTEMBER 21-1 KÖZLÉSNEK MEGFELELŐEN VANNAK ÉRVÉNYBEN. VALUTA. (BANKJEGY- ÉS CSEKK.) ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1982. OKTOBER 5-TÖL Pénxaeas Vásárolható Vételi Eladási legmagasabb árfolyam 100 egységre. bankjegycímletek forintban Angol font 50 6372,63 6766,81 Ausztrál dollár 50 3552.17 3771.89 Belga frank 5000 76,43 81.15 Dán korona 1000 425,30 451,60 Finn márka 100 775,20 823,16 Francia frank 500 527.02 559.62 Görög drachma 5 00 52,55 55,81 Hollandi forint 1000 1359,28 1443.36 Japán yen (1000) 10000 139,59 148.23 . Jugoszláv dinár, 100 58.46 62.08 Kanadai dollár 100 3037,14 3225,00 Kuvaiti dinár 10 12 802.50 13 594.40 Norvég korona 1000 537.54 570,78 • NSZK márka íofflT 1489.48 1581,62 Olasz líra (1000) 50000 26.42 28.06 Osztrák schilling 1000 211.76 224.86 Portugál escudo 500C 42.32 44.94 Spanyol peseta 5000 32.82 34.84 Svájci frank 1000 1726.42 1333.20 Svéd korona 100 598.48 635.50 Török lira 1000 22.08 23.44 USA dollár 19« 3741.14 3972.56 Huszonöt éves a Nemzeti Galéria