Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-03 / 232. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Pálya- választás - idejében! Rendezvénysorozat tanulóknak, szülőknek, pedagógusoknak Több mint tíz esztendeje, hogy Bács-Kis.kun megyében is megkezdődött az intézményes pálya- választási tanácsadás. Azóta évről évre megrendezik az őszi pálya- választási hónapokat is, azzal a szándékkal és céllal, hogy ily módon is segítséget nyújtsanak a fiataloknak, az általános- és középiskolásoknak, valamint a szülőknek a szakmák és foglalkozások sokasága közötti eligazodásban, s hogy a szakemberek közvetlenül válaszoljanak a közvéleményt foglalkoztató kérdésekre. A Bács-Kiskun megyei Pálya- választási Tanácsadó Intézet már elkészítette az október 19- től november 19-ig tartó idei rendezvénysorozat programját. Ezt. valamint a rendezvényekre szóló meghívókat idejében, jó előre eljuttatják az iskolákba, üzemekbe és minden más illetékes szervhez. A serdülőkor pályaválasztási problémáit elemző előadással kezdődnek az események Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. Megyeszerte mintegy hatvan szülői értekezletet hívnak össze. Ezeken a család és a környezet pályaválasztásra gyakorolt hatásáról beszélnek majd a pszichológiai intézetek kutatói, a Pedagógus Továbbképző Intézet munkatársai és a pályaválasztással foglalkozó pedagógusok. Évek óta sikeresek azok a döntés előtti találkozók, melyeken a gimnazisták és az egyetemek, főiskolák képviselői vesznek részt. Ilyen összejövetelekre most is sor kerül a megye hat városi gimnáziumában. Az általános iskolák nyolcadik osztályosai ugyanakkor a pályaválasztási intézet munkatársaival és a helyi üzemek vezető beosztású szakembereivel találkoznak majd. A középiskolásokat főiskolai nyílt napokra várja a megye öt felsőfokú oktatási intézménye. Alkalom nyílik arra is, hogy a fiatalok megismerkedjenek a Magyar Néphadsereg életével, oly módon, hogy laktanyalátogatásokat szerveznek számukra. Ismét bemutatókat tartanak a pályaválasztási szakkörök, a filmszínházak pedig megyeszerte szakmaválasztást könnyítő rövidfilmeket vetítenek majd kísérőműsorként. Kecskeméten, a Pályaválasztási Tanácsadó Intézetben ankátot rendeznek a Pályaválasztás című lap olvasóinak részvételével,- másik alkalommal a szakemberré válásról vitatkoznak majd itt a meghívottak R. M. REGGELTŐL REGGELIG Tíztonnás program A Bajai Kukoricatermesztési Rendszer intenzív tengeriművelési módszert kezdeményezett az elmúlt esztendőben. A korszerű technológia alkalmazásával hektáronként tíz tonna terméshozam elérését határozták el a szakemberek. Tavaly négy gazdaság összesen 400 hektárnyi területtel csatlakozott a. kezdeményezéshez. A terméseredmények meghaladták a 10 tonnát. Az elmúlt évi sikereken felbuzdulva az idén csak a kalocsai körzetben 2 ezer 600 hektáron alkalmazták az új módszert. A bátyai Piros Paprika Termelőszövetkezet az összes vetésterületén. A betakarítás már megkezdődött. A becslések szerint a vállalkozó gazdaságok elérik az előirányzott mennyiséget. A szabadszállási Aranyhomok Termelőszövetkezet 75 hektárról betakarította már a termést, az átlag 10,3 tonna. A számítások szerint a ráfordításnak csaknem kétszerese térül meg az intenzív termesztés esetében, tehát sokkal jövedelmezőbbé válik az ágazat. Jövőre a tervek szerint 6 ezer hektárra növelik az ily módon művelt takarmánynövény területét a megyében. A BKR más körzeteiben is csatlakoznak a mozgalomhoz, így várható, hogy mintegy 10 ezer hektáron alkalmazzák az új technológiát. Több olyan gazdaságunk van, amely nem tagja ugyan a BMR-nek de azért egyes táblákon elérte a tíz tonna hektáronkénti termésátlagot. Ilyen üzemek is szerepelnek képes összeállításunkban a 3. oldalon. Púja Frigyes és Andrej Gromiko találkozója Púja Frigyes külügyminiszter az ENSZ közgyűlésének 37. ülésszakán New Yorkban találkozott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel, akivel eszmecserét folytatott a nemzetközi élet főbb eseményeiről és a világszervezet napirendjén szereplő kérdésekről, valamint a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről. A megbeszélésen jelen volt Rácz Pál, hazánk állandó ENSZ-képvise- lője is. (MTI) Tavaly november végén adták I át rendeltetésének Kiskörösön a tizenhét 'közös gazdaság , összefogásával épített üzemegészségügyi szakrendelőt. A társulás ügyintézője — gesztora \— a helyi Kossuth Szakszövetkezet, ámely a legnagyobb mértékben járult hozzá ű létesítményhez• A szövetkezetek pénze azonban nem volt elég *i beruházáshoz. A közös gazdaságok anyagi segítséget kaptak több állami intézménytől. 'Jelenleg a szak- rendelés költségvetése két részből tevődik össze: a bért és u iszakmai kiadásokat a megyei kórház, a fenntartási költségeket á társulás ,fedezi. A gazdasági ügyintézést a Kiskőrösi!városi Tanács gazdasági-műszaki ellátó szervezete végzi. A kiskőrösi példa azóta is egyedülálló az országban, bizonyítja, hogy a termelés fejlesztésén túl, törődnek a gazdaságok a tagság egészségével is. Az idén elvégezték a traktorosak, a növényvédők, a melléküzemágakban dolgozók és a vezetésben tevékenykedők szűrővizsgálatát. A cél a beI tegségek megelőzése, illetve szükség esetén az azonnali gyógykezelésA kezdeményezést a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetségének vezetői sugallták. A szövetség néhány évvel ezelőtt megállapodást kötött a Honvéd Kórházzal, egészségügyi szűrővizsgálatokra. Meg is alakult a területi szövetség egészségügyi alap intéző bizottsága, amely a közelmúltban ülésezett és értékelte iüz eddigi munkát. A tanácskozáson megállapították, hogy a kiskőrösi modell bevált, másutt is követni akarják a jó példát. Az év első kilenc hónapjában megtekintették az intézményt az Egészségügyi Minisztérium, az Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézet szakemberei, más megyék >— például Zala — tanácsi és egészségügyi vezetői, különböző szakbizottságok. Valamennyien elismeréssel nyilatkoztak « látottakról. Az év első nyolc hónapja alatt nyolcszáz embert vizsgáltak meg- Az alkalmassági vizsgálatok során csaknem 160 betegséget fedeztek fel. A szűrést pontos ütemterv szerint kellene megtartani a szövetkezeteknek. Sajnos, a kijelölt csoportok nem a meghatározott napokon jelentkeznek, a fegyelmezetlenség sok felesleges fáradságot, kárt és gondot okoz. A kiskőrösi rendelőintézet vezetői elmondták, hogy előzetes összesítéseik szerint a járás szövetkezeteiben a gépműhelyekben és a növényvédő raktárakban dolgozókon kívül, körülbelül ötszázötveni személy tevékenykedik a növényvédelemben. Ezzel szemben -az előzetes orvosi vizsgálatokon négy százharmincán jelentek meg. Vannak olyan szövetkezetek, ahonnan tavasz óta egyetlen inövényvédő dolgozó sem vett részt időszakos orvosi ellenőrzésen. Pedig erre a szövetkezetek vezetőinek figyelmét több ízben is felhívták- Néhány gazdaság azonban szigorúbban ellenőrzi a vizsgálatokat. Minden dolgozójukat elküldik a szűrésre. Példát mutat a keceli, a kiskőrösi és a soltvadkerti Szőlőskert Szakszövetkezet. Annak idején nehezen indult a mezőgazdasági szövetkezetek egészségügyi ellenőrzése. A Kiskunsági Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének, mint érdekképviseletnek, az -erőfeszítései eredményt hoztak. Ha vannak is még döccenők, — mint ahogy az előbbiekben utaltunk rá — jó úton halad a kezdeményezés. A kiskőrösi modellt elfogadták és követni akarják- A megyében Baján és környékén is hasonló gondolattal foglalkoznak a közös gazdaságok. Mert ia legnagyobb érték az ember egészsége. Kereskedő Sándor így látták Kodályt Képző- és fotóművészeti kiállítás AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXVII. évf. 232. szám Ára! 1,40 Ft 1982. október 3. vasárnap Korszerű termékek A BRG MAGNETOFONGYÁRÁBÓL Pokolgép robbant Teheránban Teherán központjában, pénteken egy ötemeletes szállodában nagy erejű robbanás történt, amely több személy halálát és százak sebesülését okozta — jelentette a londoni BBC a tehe- ráni rádió adására hivatkozva. A robbanás a környező épületeket is megrongálta, csakúgy mint a szálló előtt éppen elhaladó három autóbuszt. A halottak a szálloda, s az Imám téren lévő káváházak és éttermek vendégei, valamint az autóbuszok utasai közül kerültek ki. Pontos jelentés mindeddig nem áll rendelkezésre. Mindössze any- nyi ismeretes, hogy 400 sérültet a Torfeh kórházba szállítottak. A teheráni rendőrfőnök kijelentette, hogy a pokolgép 150 kilogramm robbanóanyagot tartalmazhatott. Az'iráni belügyminiszter szerint a merénylettel kapcsolatban több embert — közöttük külföldieket is — letartóztattak. Khomeini aja- tollah, Irán vezetője a „képmutató amerikaiakat” és amerikai zsoldban álló személyeket vádolt a merénylet elkövetésével. Egy ipari termék technikai, kiviteli szempontból különbözhet „elődjétől”, rendelkezhet annál több előnyös tulajdonsággal, nyújthat sokfélébb szolgáltatást, mégsem biztos, hogy rámondhatjuk: korszerű. Ugyanis hátravan a másik döntő, a gazdasági követelmény: vevőt kell rá találni, aki jó árat fizet érte. A mi jelenlegi körülményeink között a sokat használt fogalomba még az is beletartozik, hogy az előállításhoz alapvetően hazai, nem pedig dollárért vásárolható import alapanyagok szükségesek. Továbbá az, hogy az értékesítéssel legalább annyi, de inkább több deviza szerezhető, mint ameny- nyit a gyártmány fölemészt. (Folytatás a 2. oldalon.) • CNC vezérlésű projektoros szerszámköszörűgép, kezelője Forton József. (Tóth Sándor felvétele.) A bejrúti Kereskedelmi Kamara elnöke Budapesten Szombaton elutazott Adnan Kasszar, a bejrúti Kereskedelmi és Ipari Kamara elnöke, aki néhány napot. Budaipesten töltött. Több magyar vállalat képviselőjével tárgyalt a Libanonba irányuló kivitel növelésének lehetőségeiről. Adnan Kasszart fogadta Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank első elnökihelyettese és Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes- (íMTI) A zeneszerző, zenetudós képzőművészeti ábrázolásának egyik alapkérdése — olvasható a Katona József Múzeum Kodály Zoltán a fotó- és képzőművészetben című tegnap megnyílt kiállításának míves katalógusában —, hogy elégséges-e csupán a portréábrázolásokra figyelni, hiszen ezek mellett külön, népes csoportot alkotnak a Kodály-szerzemények által ösztönzött illusztrációk. Bánszky Pál, a kiállítás rendezője jó érzékkel a Psalmus Hun- garicus, a Háry János, a Fölszállott a páva és más Kodály-szer- zeményeket vizuálisan fölidéző grafikákkal is gazdagította a nagy életműről formálódó összképet. Száznál több műalkotást adott át végül is dr. Eősze László, a Nemzetközi Kodály Társaság főtitkára a centenáriumi emlékév egyik fontos kecskeméti eseményére összegyűlt viszonylag kevés érdeklődőnek és azoknak, akik december 19-ig remélhetően fölkeresik a Kodály szülőháza közelében rendezett kiállítást. A Tanár úr életművének egyik legalaposabb ismerője bevezetőjében azért is méltatta a kecskeméti kezdeményezést, a múzeumi tárlatot, mert még a szakembereik is keveset tudnak az új magyar zene óriásának képzőművészeti kapcsolatairól. Egy feleségének írt levélből derült ki — például —, hogy a szűkszavú és a dicsérő jelzőkkel óvatosan gazdálkodó Kodályt mennyire lelkesítették a francia impresszionisták. — így ez, a — teljességre helyhiány miatt sem törekvő — kiállítás, a születésének százados évfordulója tiszteletére szervezett többi rendezvényhez hasonlóan és Kodály szemléletéhez hi- ven, további kutatások elindítója, termékeny gondolatok ösztönzője lelhet, legyen — hangoztatta dr. Eősze László. Az ünnepségen az Erdei Péter vezényletével színvonalasan köz• Egy kép a kiállításról: Kiránduláson. (Langer Klára felvétele.) reműködő Kecskeméti Pedagógus Énekkar zárószáma után a múzeum vezetői virágcsokorral köszöntötték Kodályné Péczely Saroltát, majd a megjelentek — köztük Gera Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Major Imre, a megyei tanács elnökhelyettese és dr. Mező Mihály, a városi tanács elnöke, Fekete László, a városi pártbizottság titkára — megnézték a szobor-, a festmény-, és fotóportrékat, a szép plaketteket. H. N. PETŐFI NÉPE Az idei múzeumi hónapban még számos érdekes rendezvény, kiállítás, előadás. diafilmvetítés várja az érdeklődőket. A programot lapunk 4. oldalán, a magazin-összeállításban ismertetjük. Ugyanitt színes tudósításokat közlünk a múzeumi élet régi és újabb szenzációiról.