Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-03 / 232. szám

* • PETŐFI NÉPE • 1982. október 3. HETI VTLÁGHfRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Losonczi Pál látogatása Portugáliában. — A keresztényde­mokraták nem jutnak többséghez, a szalbad demokraták megsem­misítő vereséget szenvednek a hesseni választásokon. — A japán kormányfő Pekingben. KEDD: Lázár-György megkezdi bécsi tárgyalásait. — Púja Frigyes ■felszólal az ENSZ általános vitájában. — New York-ban találko­zik a szovjet és az amerikai külügyminiszter' — A brit munkás­párt konferenciája. SZERDA: Leonyid Brezsnyev fogadja Phomvihane laoszi miniszter- elnököt. — Kormányalakítási tárgyalások Svédországban. — Va­sutassztrájk Belgiumban. — Lemond a nyugatnémet FDP főtit- kárá. CSÜTÖRTÖK: Géniben folytatódnak a szovjet—amerikai tárgyalások az európai nukleáris fegyverzetről. — Amin.Gemajel libanoni el­nök egyesíti a főváros keleti és nyugati szektorát, megindul a bejrúti légiközlekedés' PÉNTEK: Gromiko beszéde az ENSZ-ben. — A bonni parlament a szabaddemokrata képviselők egy részének átállásával Schmidt helyett Kohl-t, a CDU vezérét választja kancellárrá. — A közös piaci Tizek és a PFSZ hivatalos megbeszélései- — Bulgáriában befejeződött a „Pajzs—82" közös hadgyakorlat. SZOMBAT: A NATO külügyminiszterek kanadai értekezlete. — A szejm elé terjesztik az új lengyel szakszervezeti törvényt- — A harcok élénkülése Irán és Irak között. A hét három kérdése: Milyen eseményeket hozott a hét hazánk külpolitikai tevékenységében? Államfői látogatás Portugáliá­ban, kormányfői találkozó Bécs- ben, külügyminiszteri felszólalás az ENSZ közgyűlés általános vitá­jában. tárgyalások sorozata az ENSZ-ben — az elmúlt napok va­lóban magyar diplomácia foko­zott aktivitásának jegyében áll­tak. Mindez természetesen nem új jelenség: hazánk folyamatosan és következetesen arra törekszik, -hogy a maga eszközeivel és le­hetőségeivel előmozdítsa a nem­zetközi kapcsolatok fejlődését. Elvi politikánk hármas pillére közismert: szilárd tagjai vagyunk a szocialista szövetségi rendszer­nek; a fejlődő világ számíthat anthmpérialista szolidaritásunk­ra; s megbízható, korrekt part­nerként munkálkodunk a külön­böző társadalmi berendezésű or­szágok békés egymás mellett élé­se, sokoldalú kapcsolatai érdeké­ben. Nem titok, hogy napjainkban megnehezedtek a nemzetközi vi­szonyok, s az enyhülés annyira ígéretes folyamata megtorpant, sőt sok tekintetben visszájára for­dult. Ez azonban nem jelentheti a párbeszéd szüneteltetését, hanem éppen ellenkezőleg: ilyen körül­mények között még nagyobb je­lentőséggel bírnak a tárgyalások, a magas szintű találkozók. Por­tugália esetében inkább a sze­rény kezdeteknél tartunk, Auszt­riával viszont felépítettük a jó­szomszédság egyik sokat idézett, pozitív példáját, de mind Lo­sonczi Pál lisszaboni, mind Lá­zár György bécsi útja egyaránt a közös érdekek felkutatása és a lehetséges közös álláspontok ki­alakítása jegyében állott. A megbeszéléseken — érthető­en — sok szó esett tágabb pátri­ánkról. az európai kontinensről, ahol hosszú szünet után. novem­ber elején ismét folytatódik a madridi találkozó. A különbsé­gek és ellentétek sem jelenthettek akadályt abban, hogy kifejezzük együttes törekvésünket Helsinki igazi folytatása, az európai biz­tonság továbbvitele érdekében. A magyar—osztrák kormányfői ta­lálkozón megegyeztek a vélemé­nyek tekintetében, hogy kulcs­kérdés a szovjet—amerikai esz­mecsere állandósítása, lehetőleg minél magasabb szinten. (Csak üdvözölni lehetett a hét hírei kö­zött a Gromiko—Shultz találko­zót, amelynek folytatása is kö­vetkezik még New Yorkban, va­lamint az eurofegyverekről foly­tatott megbeszélések újrakezdé­sét Genl'ben. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy egyelőre csak a tárgyalások ténye ad okot biza­kodásra. az amerikai magatartás következtében érdemi haladásról vagy megegyezésről nem lehet szólni.) A politikai tényező mellett rendkívül fontos a gazdasági té­makör is. Ha a feszültebb időszak intenzívebb politikai erőfeszíté­seket kíván, akkor a keleti és nyugati országokat egyaránt ked­vezőtlenül érintő világválság, a gazdasági nehézségek fokozódása a kölcsönös előnyökön nyugvó kapcsolatok fejlesztését követeli. Az államfő kíséretében levő ma­gyar szakemberek ezért tárgyal­tak Portugáliában a harmadik piacokon, például az afrikai álla­mokban való együttműködési le­hetőségekről, s nemsokára a Ke­reskedelmi Kamara népes kül- -döttsége utazik majd Lisszabon­ul Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára is részt vett azon az ünnepségen, amelyen Lenin-renddel tüntették ki az Azerbajdzsán SZSZK* t. (Fotó — TASZSZ — MTI KS) • A nyugatnémet parlament ülésén kancellárrá választott Helmut Kohl, a keresztényuniópártok parlamenti csoportjának elnöke ke­resztény-liberális kormányt alakított. Felső sor (b—j): Helmut Kohl, Hans-Dietrich Genscher a Szabad Demokratapárt elnöke, alkancel- lár és külügyminiszter, Friedrich Zimmerman (CSU) belügyminisz­ter. Alsó sor (b—j.): Hans Engelhard (FDP) igazságügyminiszter, Gerhard Stoltenberg (CDU) pénzügyminiszter és Otto Lambsdorff (FDP) gazdasági miniszter. ba. Ausztria második legnagyobb tőkés partnerünk, s ezért a hosz- szú távú kapcsolatok néhány el­vi kérdése, például új kooperáci­ós formák keresése, vagy a szá­munkra előnytelen osztrák vám­szabályok kerültek napirendre. „Nem rutinlátogatás, hanem az európai politika figyelemreméltó eseménye” — így fogalmazott az O Diario című lisszaboni lap, Lo- sonczi Pál útja kapcsán. A Ma­gyar Népköztársaság, a szocia­lista országokkal egyeztetett kül­politikájával, a jövőben is igye­kezni fog pozitív lépéseket tenni az európai politikai viszonyok ja­vulásáért. Mi történt Libanonban? Az új libanoni köztársasági el­nök, Amin Gemajel hivatalosan is egyesítette a fővárost, érvény­telennek nyilvánította a Kelet- és Nyugat-Bejrútot eddig elválasztó zöld vonalat. A Mea, a Libanoni Légitársaság első cédrusjelvényes gépe ismét leereszkedhetett a bej­rúti légikikötő betonjára, s úgy tűnik, szaporodnak az élet nor­malizálódásáról szóló hírek. Nem ment könnyen az indulás, az izraeli csapatok csupán több halasztás után szánták el magu­kat a fővárosból való kivonulás­ra, változatlanul Bejrút határá­ban állomásoznak. Elfoglalták ál­lásaikat a nemzetközi ellenőrző erők amerikai, olasz és francia egységei, ám nincs hír megbíza­tásuk időtartamáról s hatáskörük sem tisztázódott minden részle­tében. Aggasztó hírek érkeznek a menekülttáborokból: a libanoni hadsereg sok palesztint — arra hivatkozva, hogy nem rendelkez­nek tartózkodási engedéllyel — őrizetbe vett. Nincs kizárva, hogy ezeknek az akcióknak a táborla­kók megfélemlítése és kiűzése lenne célja, de vajon hova távoz­hatna félmillió palesztin? S a Bejruttól valamivel távolabb eső térségekből katonai mozgás híre is érkezett: a Bekaa-völgynél far­kasszemet néznek egymással iz­raeli, illetve szíriai és palesztin alakulatok, s életét vesztette Abu Valid tábornok, a-PFSZ egyik ve­zető katonai személyisége, akit ismeretlen tettesek tőrbecsaltak és meggyilkoltak. A palesztin mozgalom újabb diplomáciai sikere, hogy hivata­los kapcsolatfelvétel történt a kö­zös piaci Tízeik és a PFSZ kö­zött. Előreláthatólag további pa­lesztin kezdeményezések várha­tók s kiemelkedő érdeklődést kel­tett a felszabadítási szervezet egyik baloldali irányzatát vezető, Najef Havatmeh nyilatkozata, aki felvette palesztin—izraeli tár­gyalások lehetőségét. (A világ­sajtóban több célzás jelent meg arról, hogy a palesztin parlament június 15-re tervezett ülésén hangzott volna el ilyen felhívás, de az izraeli támadás következté­ben erre nem kerülhetett sor.) A palesztin kezdeményezőkészség­re i jótékonyan hatott az izraeli belső helyzet és hangulat is: az ország történetének legnagyobb tüntetésén, négyszázezrep ítélték el a menekülttáborokban történt vérengzést és Begin politikáját. Ugyanakkor ma még korai lenne megmondani, hogy mennyire vá­lik általánossá a PFSZ-ben Ha­vatmeh nézete s az izraeli belső fejleményeket sem lehet előre lát­ni. Mindenesetre a Közel-Kelet­ről származó izgalmas jelenté­sekben változatlanul nincs hiány. Mit jelent a bonni kormány- váltás? Tizenhárom év után változott a bonni politikai színkép, az ed­dig jobboldali ellenzékben levő uniópártok ismét bekerültek a hatalomba, Kohl, a CDU vezére (8 Az Elnöki Tanács elnöke a héten Portugáliában tett hivata­los látogatást. Képünkön: Lo­sonczi Pált Lisszabonban ven­déglátója, Remalho Eanes ál­lamfő (jobbról a második) üd­vözölte. lett az új kancellár. Nem egészen úgy történt, ahogyan szerették volna: a szabaddemokraták ket­tészakadtak és szinte puszta lé­tükért küzdenek; a hesseni vá­lasztások főpróbája másként si­keredett, amint a keresztényde­mokraták remélték; NSZK-szer­te rokonszenvtüntetéseket rendez­tek Schmidt mellett. Az új bonni koalíció viharos időszakban veszi át a kormány- rudat. Változatlanul jelentősek a gazdasági problémák, közeledik4 az eurorak-éták telepítésének idő­pontja, meg kell határozni állás­pontját a gázcsőügylet vitájá­ban s mindezt akkor, amikor ha­tározottan növekedett a Schmidt iránti rokonszenv, felélénkült a tömegmozgalom. S közeledik március 6-a, a beígért rendkívü­li' választások napja, az „igazság pillanata”. Amit súlyosbít, hogy sokan megkérdőjelezik Kohl ve­zetői képességeit s bőven akad­nak utódjelöltek. Ebből a képletből — az elem­zések szerint — az következhet, hogy nem valószínű drámai vál­tozás az NSZK politikájában. Hangsúlyok, árnyalatok minden­képpen változnak majd, aligha­nem várható néhány taktikai hú­zás is, a közelgő választásokra sandítva. Mennyire teszi ez elé­gedetté a választópolgárokat, fél év múlva kiderülhet, ha márci­us elején megnyílnak a szavazó- helyiségek. Réti Ervin Határok A „mindennek van ha­tára” mozgalom azért hív­ta fel magára a figyelmet, mert első ízben alakult ki ilyen, szervezett kiállás az izraeli hadseregben, külön- nösen nagyszámú tisztet is magába foglalva. A részt­vevők nem katonai szolgá­latukat teszik kérdésessé, hajlandók hazájukat vé­deni, de nem kívánnak a határokon túl, Libanonban szolgálatot teljesíteni■ A Begin és Sáron nevé­vel fémjelzett vezetés va­lóban túllépett minden el­képzelhető határon; sze­let vetett és vihart ara­tott. Most tudomásul kell vennie, hogy vannak hatá­rok: Libanonnak, az arab államoknak és saját lehető­ségeiknek is megvannak a maga határai s az önkényes határsértők mind nagyobb nehézségekkel találják szemben magukat. Babrak Karmai életrajza Babrak Karmai, az Afganisz­táni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsá­nak elnöke 1929. január 6-án szü­letett Kabul közelében, Kamari faluban. 1948-ban érettségizett, majd a Politikai Tudományok Főiskoláján közgazdaságtant és jogot tanult. 1953-ban politikai tevékenysége, a forradalmi átala­kulásért folytatott harcban való cselekvő részvétele miatt letar­tóztatták, -s csaknem öt évet töl­tött börtönben■ Kiszabadulását követően angol és {német fordító­ként dolgozott, majd a kötelező katonai szolgálat letöltése után folytathatta tanulmányait. A kabuli egyetemen 1961-ben szer­zett diplomát, s ezután az okta­tási, illetve a tervezési miniszté­riumban tevékenykedett. 1965. január 1-én, az Afganisz­táni Népi Demokratikus Párt alakuló kongresszusán — mint a párt egyik szervezőjét, alapító­ját — a Központi Bizottság tag­jává, s a KB főtitkár-helyettesé­vé választották. Ugyanebben az évben Kabul választókörzet de­legálta a Nemzetgyűlésbe, s 1969- ben képviselőként újraválasztot­ták. Miután 1967-ben pártjában szakadás következett be, Babrak Karmai tíz éven át — az újra­egyesülésig — a többségben lévő szárny főtitkára volt­1978. április 26-án a párt Köz­ponti Bizottságának más tagjai­val együtt letartóztatták, de a más­nap kirobbant forradalom ki­szabadította börtönéből; a Forra­dalmi Tanács elnökhelyettesévé és miniszterelnök-helyettessé vá­lasztották. Három hónappal később Hafi- zullah Amin tevékenysége révén ismét szakadás történt a pártban, s Babrak Karmait Prágába ne­vezték ki nagykövetnek. Megbí­zatása két hónapig tartott, majd emigrációba vonult. A,z 1979. de­cember 27-i felkelés az afganisz­táni forradalom újabb szakaszát indította meg. Babrak Karmait megválasztották az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Közpon­ti Bizottságának főtitkárává, a Forradalmi Tanács elnökévé­1981. júniusáig a Minisztertanács elnökének funkcióját is betöltöt­te. 1981. június 11-én a forradal­mi tanács rendkívüli ülésén az Elnökség elnökévé választották. Babrak Karmai, aki az MSZMP Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa meghívására — párt- és állami küldöttség élén — hétfőn, 4-én érkezik Magyarországra, első alkalommal látogat hazánkba. Elismerés a Petőfi Nyomdának Szalatnyai József híres Kodály portréjáról — mint arról lapunk­ban beszámoltunk — a Petőfi Nyomda, nagyalakú, képeslap for­mátumú reprodukciókat és önta­padó címkéket készített. A mű­vészi és egyúttal az emlékévet is népszerűsítő termékek iránt a vártnál is nagyobb érdeklődés mutatkozott. A Kultúra Kereske­delmi Vállalat illetékes főosztály- vezetőjétől, tudjuk, hogy több ezer reprodukciót rendeltek tőkés or­szágokból is. Idehaza sokan meg­vásárolják a budapesti Kodály ki­állításokon és más árusítóhelye­ken. A festőművész és a nyomda igazgatósága egy reprodukciót elküldött Kádár Jánosnak. A Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára a napokban levélben köszönte meg Szalatnyai Józsefnek a fi­gyelmet. „Kodály Zoltánt régtől fogva személyesen ismertem, mint nagy zeneszerzőt, zenepedagó­gust és igaz hazafit mindig tisz­teltem- Ezért örömmel üdvözlöm munkájukat, amely emlékének méltó ápolása.” kádár elvtárs — aki abba a Wesselényi utcai polgáriba járt, ahol először éne­keltek a gyerekek Kodály kórus­műveket — kérte a festőművészt, hogy tolmácsolja köszönetét és elismerését Ablaka István nyom­daigazgatónak és munkatársai­nak. Bács-Kiskun a Kistenyésztők Lapjában A Kistenyésztők Lapja szer­kesztőségének munkatársai gyak­ran látogatnak el Bács-Kiskun megye kistermelőihez. Az októ­beri szám teljes egészében az it­teni kistenyésztők munkájáról, eredményeiről és gondjairól szól. Romány Pál, a megyei párt- bizottság első titkára a vele ké­szített interjúban a kistermelés­ről mondja el. véleményét. Két lúdhizlaló — Bakró Nagy László kiskunmajsai és Dugár János kecskeméti — a szakmai tapasz­talatairól számol be. A tehéntar­tásról Banász Péter mátét-elki és Szabó János, lajosmizsei lakos írt cikket. Megismerkedhetünk Er­délyi Zoltán sükösdi juhász ta­pasztalataival, a jánoshalmi áfész juhtenyésztő szakcsoportjának történetével, a Kiskunhalasi Ál­lami Gazdaság és áfész szervező- munkájával. Megtudjuk, miért nem tartja jónak a szakcsoport­tagokra vonatkozó társadalom- biztosítási rendelkezéseket a kis­kunfélegyházi áfész elnöke. A Vá­rosföldi Állami Gazdaság és az UNIVER ÁFÉSZ elsősorban a sertéstartás szervezőjeként sze­repel. A vaskúti Bácska, az im- rehegyi és a felsőszentiváni ter­melőszövetkezet nyúl-, illetve an- góranyúl-tenyésztésének tapasz­talatai is bekerültek a lapba, akárcsak a megyei állategészség­ügyi állomás igazgatójának állat­tartóknak szóló tanácsai. Anyagot gyűjtött és kapott még a szerkesztőség a kiskőrösi áfész kisgazdaságairól, a megyei takar­mányhelyzetről. a solti nutria- tartókról, a kunszentmiklósi és a kerekegyházi sertéshizlalókról és másokról. A, kistenyésztc-kről ké­szült megyei körképet bizonyára szívesen olvassák azok, akiknek szánták. Korszerű termékek a BRG magnetofongyárában A Budapesti Rádiótechnikai Gyár kecskeméti magnetofongyá­rának idei tevékenységére jellem­ző a korszerű termékek részará­nyának növelése a termelésen belül. Rudast Károly igazgató arról tájékoztatott, hogy nagyobb mennyiségben értékesítenek a szolgáltatásait tekintve magas színvonalú SM-típusű mechani­kát, mint az előző évben. S már folyamatban van náluk egy újabb típusú gyártásának előkészítése. Ez a mechanika lényegesen ke­vesebb közvetlen emberi munka ráfordítását igényli, mint az egyéb kivitelűek, amellett a használati értéke igen magas. Új. modern, sokcsatornás magnetofonfejeket szintén növekvő tételekben dob­tak piacra az idén. Az esztendő végéig a megrendelőkhöz kerül a BRG legújabb közhasználatú magnetofonja is, Juno névvel. Ez többek közt abban különbözik majd a jelenleg forgalomban le­vő MK—27-estől, hogy beépített mikrofonnal készül. Az első három negyedévben a termékkínálat gazdaságosabbá té­tele volt a fő cél, s ennek eléré­sére mozgósították a szocialista brigádokat. A szeptember 30-ával végétért időszak sikeres volt, a gyár kollektívája eleget tett valamennyi szerződéses kötele­zettségének, s elérte a kitűzött tervcélokat. A korszerűbb termékek rész­arányának növelésén kívül sze­repet játszott ebben. hogy a nagyértékű termelőeszközöket jobban kihasználták, mint koráb­ban, a műszakszám kettő fölé emelésével. A 700 millió forint feletti terv időarányos részének sikeres meg­valósítása nem jelenti azt, hogy gondoktól mentes vo’.t az elmúlt kilenc hónap. Számos problémát kell megoldani a hátralevő idő­szakban is. Régebben a műanya­got tőkés importból szerezték be, most hazaival dolgoznak. Azonban ennek a minősége nem mindig felel meg a követelmé­nyeknek. és szállítási késedelmek is gátolják a folyamatos mun­kát. A motorgyártáshoz szüksé­ges mágneseket itthoni üzemek­től rendelik már, de a partnert érintő importkorlátozás miatt egyenletesen jó minőségre és üte­mes ellátásra ebből a cikkből sem számíthatnak pillanatnyilag. Az új termékekhez szükséges szerszámok előteremtése sem mentes a gondoktól. A gyártás­hoz szükséges eszközök egy ré­szét — amelyeket sem itthon, sem más KGST-országokban nem lehet megkapni — tőkés cégtől rendelték meg. Az importkorlá­tozások miatt előfordulhat, hogy nem állnak majd ezek időben rendelkezésre. A várható nehézségek ellené­re a BRG-gyár dolgozói bíznak benne, hogy a termelékenység tíz­százalékos fokozásával — amit eddig tartottak — valóra tud­ják váltani elképzeléseiket. A. T. S.

Next

/
Thumbnails
Contents