Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-05 / 208. szám

PN MAGAZIN

Kérek egy autogramot! együtt a magyar tervezőkkel

Milyen hosszú szőke haja van! Miféle nótákat énekel? Vén rádió, Repülj még, Ma este őrült leszek ... Tingli-tangli dalok, mégis azt lehet mondani, hogy külföldön jobban értékelik, mint itthon. Amikor megnyert néhány külföldi dalfesztivált, nálunk még a másodvonalban tanyázott. Tavaly jelent csak meg első nagylemeze, Figyelem, itt vagyok! címmel.

Karda Beáta pályafutásáról beszélgetünk Attila utcai otthonában. Zongorista apja kiskora óta a zene, az ének világában nevelte. Az 1967-es táncdalfesztiválon a Csuda fejről énekelt. Azóta úgy az énekesnő, mint dalainak stílusa sokat változott. Észrevette: mosolyogni kell, mert a kedvesség fél siker.

— A táncdalfesztivál után egy ideig a szerzők csak a szőke kislányt látták bennem. Ahhoz, hogy a pályán maradhassak, minden dalt előadtam, amit nekem szántak a komponisták. Most más a helyzet. Új nótáimat a Piramis együttes vezetője, Som Latos, a férjem írja. Azt, amit ma énekelek, évekkel ezelőtt nem biztos, hogy előadhattam volna.

Kijutott Afrikába: az alexandriai dalfesztivál közönségdíját hozta haza. Nyert az írországi Castlebar- ban megrendezett nemzetközi fesztiválon. Az idén Cavanban a Ma éjjel őrült leszek című dala érdej~ melte ki a különdíjat. Nemrég jött haza az NDK- ból, ahol a berlini rádió áa televízió készített felvételeket dalairól. Most Drezdába készül. Szinte állandóan úton van.

— Igaz-e, hogy egy-egy külföldi fesztiváldíjas dalát itthon sokáig be sem mutatták?

— Furcsa, de sajnoá igy van. Egy dal vagy lemez befut külföldön és a hazai rajongók nem tudnak róla. nem ismerik. A Vén rádiót már angol nyelven szalagra rögzítettük, s csak jóval később hallhatták itthon magyar szöveggel.

— Fellép-e a Piramissal?

— Ök csak egyedül koncerteznek. Azonban lemez- vagy rádiófelvételnél, illetve a dalok meg- komponálásában segítenek.

— Ki q menedzser a zenészcsaládban?

— Régebben édesapám intézte az ügyeimet, ma pedig a férjem.

— Sok levelet kap rajongóitól?

— Eleget. S bár a? időm kevés, azért mindig igyekszem válaszolni valamennyire ...

Legdivatosabb „szereléseiben” adja elő a legdivatosabb stílusokban komponált nótákat. Mint énekes mégsem a legdivatosabb a magyar pop-piacon. — Kiérti?... (b. t.)

A moszkvai

divat

irányítói

A moszkvai Vernadszkij sugárúton található a szovjet fővárosban levő mintegy 600 ruhaszalon divatirányító központja. A látogató elgyönyörködhet itt az új modellekben, vásárolhat a kisszériás termékekből, de mérték után is rendelhet. A Divatház tervezőgárdája és egész személyzete a Szovjet—Magyar Baráti Társaság kollektív tagcsoportja.

A Divatház művészeti vezetője Jelena Ribkina, akivel természetesen a divatról beszélgettünk, és azokról a szakmai, baráti szálakról, amelyek a magyar kollégákhoz fűzik őket.

— Ami a divatot illeti, egy idő óta azt tapasztaljuk, hogy az emberek egyre kevésbé hódolnak a divat szeszélyeinek — mondja Ribkina. — Nem sietnek megválni a tegnap még divatosnak számító ruhadarabjaiktól, azt viselik, ami kényelmes és illik az eevéniségükhöz. A divat például állandó stílusváltásokat követel: hol a klasszikust, hol a sportosat, vagy a romantikusát állítja előtérbe. Úgy tűnik, a jelenlegi divatirányzat szerint a klasszikus vonalvezetés lenne az uralkodó, a moszkvai nők azonban, amikor rendelnek is. jobban szeretik a sportos ruhadarabokat.

— Minden évszakra új modelleket tervezünk, és természetese" figyelemmel kísérjük a nemzetközi divatirányzatok alakulását is — folytatja a Divatház

művészeti vezetője. — Vonatkozik ez a magyar divattervezők és szabászok munkájára is. Velük az évek során különösen jó kapcsolataink alakultak ki. Jelena Ribkina egy hímzett zászlóra mutat, amely az iroda falát díszíti. Ez áll rajta magyarul és oroszul: „A közös divatbemutató

emlékére. Moszkva—Budapes'

1968”. — Tizennégy éve kezd' dött, és azóta is szoros a kapcs lat a két ország szakemberei k zött.

— Voltak már a Divatház kollekciójával Budapesten?

— Hogyne, sőt nemcsak Budapesten. Divattervezőink és ma- nekeneinek útiprogramjában több vidéki város is szerepelt, ahol zenés divatbemutatókon vonultattuk fel legújabb modelljein- ket. Mindenütt meleg fogadtatásban volt részünk, és remélem, kellemes perceket szereztünk a közönségnek. Hasonló programot szerveztünk mi is a magyar kollégáknak, megmutattuk nekik az ország leghíresebb idegenforgalmi nevezetességeit, Közép-Orosz- ország ősi városaitól kezdve egészen a Kaukázus fekete-tengeri partvidékéig.

A Divatház a mintegy 600 moszkvai divatszalon szakmai irányítója, szolgáltatásait sok ezren veszik igénybe a fővárosban. Rendszeresen tart szezon előtti divatbemutatókat, amelyeken bemutatják a többi szovjet köztársaság divattervezőinek munkáit is.

A. Grunau

• Néhány esztendeje, amikor a Boney M. a Szovjetunióban vendégszerepeit, a moszkvai divattervezők nagyszerű szőrmekollekciót állítottak össze az együttes tagjai részére.

BAJAI DIÁKLAP

A tábornak vége, kezdődik a munka

„lgazoljukrhogy e papír felmutatója a Vágó Béla KISZ-iskola diákújság-szerkesztői tanfolyam hallgatója: kérjük önt is, hogy munkájában segítse!” A stencilezett „újságíró igazolvány” megtette a hatását, a bajaiak nem tudtak ellenállni a tizenhat újdonsült riporternek, akik meglehetősen komolyan vették a lehetőséget: a Petőfi-szigeti KILSZ-táborban egy egész hétig tanulhatták a lapszerkesztés csínját-bínját, ismerkedhettek a műfajokkal, az újság- csinálás technikájával: és, a rádiósok, majdnem ugyanennyien, a szünetekben megszólaló iskolai hírmondás szabályaival.

A legjobb igazolásnál is jobban igazolja a munkát a teljesítmény, amely ez esetben is elolvasható': Bajai Diáklap címmel újsággá szerkesztették az egy hét termését. A 18 oldalas kiadványból megtudhatjuk, hogy hamarosan elkészül a szigeten a kétcsillagos motel, s hogy 300 forint a költsége az egyórás vízisízésnek, továbbá, hogy jachtkikötőt is építenek. Ha már az építésnél tartunk: négy cikkben járták körül a diákriporterek a Petőfi-szigetre vezető hidat. Bőséges témára leltek, s kTHerítették: a többi közt azért nem adták át határidőre a létesítményt, mert a kivitelező ezzel a híddal együtt még másik kettőt egyszerre vállalt felépíteni, s bőven volt olyan időszak, amikor a munkásokat naponta utaztatták kétszáz kilométeres távolságból. A kalocsai I. István Gimnáziumból érkezett Láncz Éva — mellesleg a tábor legtehetségesebb résztvevője — még annak is utánajárt, hogy az építők ezen a hídon keresték a legtöbbet. mégis ezzel késnek.

Az újság a továbbiakban is csupa- csupa érdekességet kínál — volt is benne öröme Burány Imrének, a KISZ-is- kola tanárának, a tábor vezetőjének. A diákújságírók benéztek a művelődési központba, kifaggatták terveiről Kőhegyi Mihály régészt; rosszallották, hogy nem volt nyitva a halászati kiállítás, amelyet csak külön rábeszélés után nézhettek meg.

Van „ünneprontó” téma is: megkérdezték, miért emelték a tanulóbérlet é át, lesz-e elég Iskolaköpeny, és a papírboltban sétálgatva arra figyeltek föl, hogy egyedül címke nincs.

A tábor már végétért, a diákújságírók munkája azonban csak most kezdődik: a próbálkozások után most saját iskolájukban bizonyítják be, sokat tanultak, tapasztaltak a megye első ilyen jellegű tanfolyamán. B. J.

Összeállította: Koloh Elek

MISS ANGLIA: DELLA DOLAN

ARVAY ÁRPÁD:

Ejféli beszélgetés

Egyre több hír érkezik szerte a világból, amely nagyszabású szép- ségkirálynő-választásról számol be. Köztudottan két dolog a döntő ezeken a választásokon; az egyik a női bájak szakértőinek pillanatnyi ideál-„kórképe”, a másik a pénz. Legtöbbször ez utóbbi a mérvadó, hiszen a szavazócédulákért borsos árat kell fizetni. Képünkön Della Dolan, 20 éves angol leány látható, akit a napokban választottak szépségkirálynővé Londonban, a Hotel Cunard- ban megrendezett nagyszabású „hölgyseregszemlén". Arról nem érkezett hír, hogy patronálóinak mennyi pénzbe került a győzelem. Az viszont kétségtelen, hogy Miss Angliának — a mecénásain kívül is! — van mivel dicsekednie, ami a női báját illeti.

Körülbelül egy éve, hogy Kecskemét valamelyik postafiókjában a kezembe került egy sárga lapocska, amelynek egyik oldalán egy idős le- vélkézbesitő tisztelgett katonásan, a másik oldalon pedig az alábbi felhívás volt olvasható: „Tisztelt ügyfelünk! Több száz postás dolgozót haraptak meg az elmúlt években a szabadon, Uletve felügyelet nélkül hagyott kutyák!... a posta arra kéri önt, hogy kutyáját a jövőben, az újabb ^ harapásos sérülések elkerülése érdekében, a kézbesítés időszakában megkötve tartani szíveskedjék. Megértő segítségét ezúton is köszöni a Magyar Posta”.

Bevallom, első olvasásra mosolyt rándított arcomon e felhívás (Talán azért, mert manapság a kutya szó nemcsak a négylábú házőrzőt jelöli .. .) Jobban belegondolna azonban, nem is olyan mosolyogni való a tlo- .tog. Különösen nem az, ha veszünk a bátorságot, s elképzeljük önmagunkat egy-egy fogvicsorgatós, veszett eb társaságában . . _ Az pedig, hogy a posta nem sajnálja a nyomdaköltséget egy efféle felhívás „röplapozására”, lényegében azt bizonyítja, hogv a postások „kutyaharapós” helyzete kezd tarthatatlanná válni. Kétséges azonban, hogy e felhívás változtat-e valamit is ezen a tarthatatlan helyzeten. Nem valószínű. Ma már egyre divatosabb (különösen fajtiszta) kutyákat tartani, s állatbaráti szeretetre

(Telefotó—AP—MTI—KS)

hivatkozva, általában szabadon vigéc- kedhetnek négylábúink.

Egyébként a levélkézbesítök és a házőrzők állandó konfliktusa, úgymond világjelenség. Az USA-ban, Illinois állam néhány területén p- dául nem „könyörögnek” sokat a felelőtlen ebtulajdonosoknak. Sőt! A postások állásukat kockáztatják, ha a címzett kutyája megharapja őket. Ugyanis olyan rendelkezést léptettek érvénybe, hogy a levélkihordök nem kézbesíthetnek küldeményeket azoknak, akiknek a kutyája nincs megkötve. — Kétségtelen, hogy egy ily-” rendelettel hathatósabb sikerek érhetők el, mint felhívásokkal.

A fentiekből kitűnik, hogy nem éppen veszélytelen a levélkézbesi.

munka. S nem is könnyű járni h" ról házra, utcáról utcára, hosszú k‘ lométereket kutyagolni nap mint nap. Persze Lino Dalmazinak, a 48 éves olasz postásnak ez sem okozhat különösebb megerőltetést, amit az általa felállított új világcsúcs is biz-» nyit: Egyhuzamban 24 órán át gy-’ golt a San Vito al Tagliamento-i sportpályán, s ez idő alatt nem keveseh mint 211 kilométert tett meg. Ha ilyen tel jesítményre képes levélkézbe - közben is. bizonyára elégedettek vele munkaadói. Ami pedig a harapós k tyákat illeti; eb legyen a talpán, an- !yik gyorsaságban és kitartásban f- veszti Dalmazival a versenyt.

K. E.

A rádióban elmondták a hu- szonkétórás híreket. Kamarazene szól. önkéntelenül halkabbra csavarom, pedig nem zavarok vele senkit. Időnként az ablakkeret remeg. Síró hangot ad, ha egy- egy autó elhúz a ház előtt a töredezett betonúton. Fény alig szűrődik be az utcáról a párás ablakon. Jólesik a sötétség. Mindig, de most különösen. Nehéz fáradság üli meg az agyam. Fejem próbálom úgy elhelyezni a párnán, hogy nyakizmaim lazán maradjanak és arcom irányába oldalt fordulok. így jó. Kicsit összehúzom magam mint gyerekkoromban, amikor azt hittem, hogy elbújva, összegömbölyödve a sötétben elrejtem magam a világ gonosz erői elől. Most is azt hiszem, pedig hol van már a gyerekkor?

Jó volna aludni, de nem tudok. Az ólomköteg az agyamon nem engedi az' alvás mentőangyalát a közelembe. A zene még mindig szól. Hol lassan, hol gyorsan. Most elhalkul, egy kicsit berezo- nál, mint az autórádió, ha magasfeszültség alatt haladunk el. Mi az? Kapom fel hirtelen a fejem. Én bezártam minden ajtót. Lélegzetem visszafojtva ülök fel az ágyamon, két kezemre támaszkodom. belemeredek a sötétbe.

Barátom áll az ágyam végén. Szemüvegét igazítja és nevetve kérdi.

— Mi van, csak nem ijedtél meg?

— Hogy őszinte legyek, nem számítottam jöttödre. Soha nem hittem az ilyen visszajárásokban — válaszolok tétován.

— Pedig gyerekkorodban elég sok ilyen történetet hallottál.

— Sokat. Akkor is féltem. Borzongtam tőle, de soha nem hittem benne. Tudod, az egyik öreganyám rontani is tudott, meg ráolvasással disznót gyógyítani. Ö mondta, hogy a nagyapám meglátogatta egy évvel a temetés után. A fia is, hogy a vérhas elvitte a háború vége felé és tömegsírba temették el valahol Ukrajnában. De nem hittem.

— Leülök egy pillanatra. Jó?

Arrébb húzódok, hogy férjen.

Leül az ágyam szélére, lenéz a lábára és elneveti magát.

— Ne haragudj, hogy a cipőm nem vetettem le az előszobában, de tiszta. Tisztán adták rám.

— Ugyan, semmi — legyintek. — Rá is gyújthatsz, ha akarsz. Nevet.

— öregem, márcsak kiszúrásból is rágyújtanék a szobádban, de én tényleg leszoktam a bagóról.

— Leszoktattak az orvosok — mondom mosolyogva.

— Az orvosok — húzta kissé a szót. — Nem azok szoktattak le. Hanem ez az átkozott kór, amely pont az én tüdőmet választotta ki fészkéül. Holott most már tudom, hogy ugyanígy megtelepedhetett volna egy kóbor kutyában is. Egyébként sejtettem az első perctől kezdve, de különösen akkor, amikor először kijöttél hozzám a kórházba, hogy benne vagyok a pácban. Apám. Te meg a kórházi látogatás. Világszám. Nem beszélve arról, hogy mindenhová néztél, csak rám nem.

is csönd ül közénk.

— Ne haragudj, — mondom és felkönyöklök, — de nem tudtam a szemedbe nézni. Már nem volt élet a szemedben. A halálod szürke hályogként, mozdulatlanul meredt rám. Megijedtem. Ilyen közelről még soha nem láttam az elr ' l? t.

— Pedig öregem nei kell tőle félni. Hidd el, semmi az egész. Én is kettőt szuszogtam és kész. Vége volt m lennek. Csak az élők kerítenek olyan nagy feneket a dolognak. ’ ?gem, én most már mindent Iá Tudod mi az élet? Egy hatanna menetelés ide, ahol én vagyok. Az emberek hosszú tömött sorban menetelnek születésüktől kezdve azért, hogy meghaljanak. És pont attól félnek, amiért menetelnek. Kilépni a sorból nem lehet. Idáig még nem sikerült senkinek. Még-, is mindenki, valahol a lelke legmélyén abban bízik, hogy ő kivétel. Nem tudja elképzelni, magáról a földi elmúlást. Ez egyszerűen röhej. Tudod mi a jellemző rátok ?

Kérdőn nézek a Barátomra, fejemmel biccentek, hogy várom a folytatást.

— Amikor végleg elmegy valaki váratlanul a köreitekből, egy pillanatra ráeszméltek a múlandóság könyörtelenségére és fogad- koztok: Ennyi az élet, ezért üti, vágja egyik a másikat, pitiáner, előnyök reményében könyökölni, hát érdemes? Utána kettőt léptek, és ott folytatjátok az áská- lódást, ahol abbahagytátok. Aztán valaki megint elmegy. Megint elmondjátok ugyanazt a strófát és kezdődik minden elölről.

— Én egyébként az utóbbi időben nagyokat csalódtam. Emberekben. A baj az volt, hogy naivan éltem. Soha nem hittem volna, hogy amikor mindenkinek megvan mindene, az emberekben ilyen feneketlen irigység, álnokság, gyűlölet, káröröm és képmutatás lakozzék. Nem. Apám, ezt nem hittem volna. Ezek máglyára vinnék még a Szűz Máriát is csak azért, hogy pletykálhassanak róla. És egyszerűen nincs lehetőséged megtorolni. Torz lelkű láthatatlan fantomok mérget csöpögtetnek magukból, amerre járnak, tisztességes úriasszony, vagy úriember képében. Olyanok, mint a homoszexuálisak. Megérzik egymás közelségét mindenütt. A fodrászüzletben, a varrónőnél, a kórteremben, a presz- szóban. Az utcán menet közben összevillan a tekintetük és újabb lélekgyilkosság reményében tülekednek tovább. És mindig sikerük van. Egyik győzelmet a másik után aratják. Emberi botlásokon, hibákon úgy lovagolnak, mint seprűn a mesebeli boszorkányok. Beszűkült agyuk gonosz energiáját egyesítik valahol á láthatatlanságban és ez képezi kiapadhatatlan forrását a rágalmaknak, amit forgószél gyanánt szórnak széjjel. Számukra mindegy kit ér, csak mocskoljon, csak keserűséget, bánatot, csalódást okozzon. Élnek, mióta megjelent az ember a földön, és bőséges utánpótlással élni fognak, amíg ember lesz a világon.

eserűen legyint. Másra terelem a szót.

— És mondd, a kórházban sokat szenvedtél?

— A vizsgálatoktól sokat, nagyon sokat. De tűrtem, mert én sem gondoltam még akkor arra, hogy a nagykapu előtt állok. Tudod, itt már nagy a tolongás. Olyan ez, mint amikor az állomásra egyszerre több vonat fut be és a tömeg egy meghatározott részen sodródik kifelé. Lassan megy a dolog, lépésről lépésre. Nekem azért szerencsém volt, mert mindjárt kisodródtam az élet szélére, így gyorsabban tudtam előrehaladni. Egy óvatlan pillanatban átpréseltem magam erre a világra.

— A túlvilágra — helyesbítem.

— Nézőpont kérdése. Attól függ, melyik oldalon vagy.

— Ez igaz — mondom belfe- egyezően. Aztán tovább faggatom.

Kutyaharapás és kutyagolás