Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-28 / 227. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1982. szeptember 28. Brezsnyev az enyhülésről (Folytatás az 1. oldalról.) események sorokban BUDAPEST Az MSZMP Központi Bizottsá­gának meghívására hétfőn Buda­pestre érkezett René Uribany, a Luxemburgi Kommunista Párt elnöke. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes ve­zetője fogadta. (MTI) ÜJ-DELHI Indira Gandhi indiai minisz­terelnök vasárnap szovjetunió- beli hivatalos baráti látogatásáról ■visszaérkezett Űj-Delhibe. HONGKONG Margaret Thatcher brit kor­mányfő vasárnap háromnapos lá­togatásra Hongkongba érkezett. A brit miniszterelnök ázsiai kőr­útjának utolsó állomásán főként a brit közigazgatás alatt álló te­rület jövőjéről folytat tárgyaláso­kat. A Hongkong nagy részére vcr natkozó\brit bérleti szerződés 1997-ben tudvalevőleg lejár. Nagy- Britannia és Kína a jövőben dip­lomáciai csatornákon át egyezte­ti további nézeteit Hongkong stá­tusáról, ami a jelek szerint úgy alakulhat, hogy Kína élvezze a világgazdaságra tárt hongkongi „ablak” előnyeit, de egyben hely­reállítsák szuverenitását a terü­let fölött­TEL-AVIV. _____________________ Ph ilip Habib, az amerikai el­nök közel-keleti különmegbí- zottja vasárnap Tel-Avivból Am- manba érkezett, s a legújabb bej­rúti fejleményekről tárgyalt Husz- szein jordán királlyal. A találko­zóról részletek nem szivárogtak ki, de megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a Reagan-féle közel- keleti rendezési terv kucsszerepet szán Jordániának. FRANKFURT ___________________ Hé tfőre virradóra három pokol­gépes merényletet hajtottak vég­re Frankfurtban. Röviddel haj­nali 1 óra után csaknem egy idő­ben robbantak pokolgépek az Iran Air légitársaság irodájában, ■valamint a „Toufopa” városi iro­dájánál. Három órával később robbant a harmadik pokolgép a főpályaudvar környékén. Egy há­zaspár súlyos sérüléseket szenve­dett,, a férj kórházba szállítás után meghalt. A jelentős anyagi károkat okozó merényletek elkö­vetését eddig senki sem vállalta magára, a DPA hírügynökség azonban összefüggést lát az iráni 'légitársaság irodája elleni merény­let és aközött, hogy pontosan két évvel ezelőtt, 1980- szeptember 26-án tört ki az iraki—iráni há­ború. LISSZABON Frank Wisner amerikai meg­bízott, az amerikai külügyminisz­térium magas rangú tisztségvise­lője Luandába érkezett, hogy a namíbiai függetlenségről tárgyal­jon a% angolai vezetőkkel — adta hírül az UPI az ANGOP angolai hírügynökség jelentésére hivat­kozva. Frank Wisner egy hóna­pon belül másodszor tesz látoga­tást Angolában, és vendéglátóival Luanda és Washington jövőbeni kapcsolatairól is tárgyal. fejlődő országok olyan szerveze­teinek tekintélye és hatékonysá­ga, mint az Afrikai Egységszerve­zet, az Arab Liga és más tömö­rülések. — Az imperialista országok ugyanakkor arra törekszenek, hogy gyengüljön ezeknek a fel­szabadult országoknak az egysé­ge. Nem véletlenül tesznek meg mindent azért, hogy megosszák az arab országokat, csökkentsék az Afrikai Egységszervezet te­kintélyét és befolyását’ Az Ame­rikai Államok Szervezetét is a nyugati hatalmak gyarmatosító törekvéseinek szolgálatába kíván­ják' állítani. Ezt bizonyítják az Atlanti-óceán deli térségében nemrég lezajlott események. — Ami konkrétan Ázsiát illeti, nagyon fontosnak tartanánk, hogy a józan ész, a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös előnyök alapján normalizálódjanak, fokozatosan megjavuljanak a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság kapcsola­tai — mondotta Brerzsnyev. — Ez jól kiegészítené azt a barátsá­got és együttműködést, amely a Szovjetuniót Ázsia sok országá­hoz fűzi, s hozzájárulna Ázsia és az egész világ békéjének és sta­bilitásának megszilárdításához. — Európában a Szovjetunió fontos, az enyhülést erősítő té­nyezőnek tartaná, hogy sikerrel végződjék a madridi értekezlet, s I TEL AVIV Izrael állam fennállása óta a legnagyobb tömegtüntetést tartották szombaton este Tel Avivban. Több százezer tüntető követelte, hogy Menahem Begin miniszterelnök kormánya mond­jon le, Bejrútból azonnal von­ják ki az összes izraeli fegyve­rest, és haladéktalanul alakít­sanak állami Vizsgálóbizottságot a Nyugat-Hejrútban, palesztin polgárok között rendezett vér­fürdő körülményeinek tisztá­zására. A Tel Aviv főterén, a városház előtt tartott nagygyűlésre az ország minden részéből érkez­tek résztvevők. A demonstráci­ót az izraeli Munkapárt és más ellenzéki pártok, valamint a „Bé­két most!” mozgalom együttesen szervezték. A tüntetés csaknem háromóra hosszat tartott; a szó­noki emelvény előtt elvonulok ■között meneteltek politikusok, írók, költők és művészek is. Simon Peresz, a Munkapárt vezetője és a nagygyűlés többi szónoka keményen elítélte a Begin-kormány libanoni politi­káját. Az elsőként felszólaló Pe­resz rámutatott: a jelenlegi kor­mány lerombolta Izrael tekin­télyét, s Beginnek kivételes te­hetsége volt ahhoz, hogy az or­szág barátait elveszítse, az Iz­raellel szemben közömböseket pedig ellenségekké tegye. A Munkapárt vezetője meg­rendülését fejezte ki a szabrai és satilai palesztin menekülttá­boriban rendezett öldöklés miatt, amit „szörnyű vérfürdőnek” ne­vezett. Peresz szerint Izrael ál­lam egésze nem felelős, mert — mint mondta — „államunk nem szélsőségesek, nem hódítók és gyűlölettel fűtött emberek álla­megnyíljon az út az európai le­szerelési konferencia előtt. — Ez­zel kapcsolatban Leonyid Brezs- myev emlékeztetett arra a konst­ruktív, békeszerető magatartásra, amelyet a semleges és el nem kö­telezett európai országok tanúsí­tanak a madridi értekezleten, s a Szovjetunió nevében további si­kereket kívánt ezeknek az orszá­goknak a tevékenységéhez- Az enyhülés általános kérdései­ről szólva Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta: az enyhülés nem lehet egyetlen földrajzi térség, a világ egy meghatározott térségé­nek monopóliuma. — Tény ugyan, hogy a világ egyes részein, pél­dául Európában, különböző tör­ténelmi okok miatt ez a politika mélyebb’ gyökereket eresztett, mint máshol, de erősítésének le­hetőségei mindenhol megvannak, s ezeket ki is kell használni — mondotta. Beszédében Leonyid Brezsnyev szólt néhány időszerű belpolitikai kérdésről is. Megál­lapította egyebek között, hogy az egész ország mezőgazdasága szá­mára nehéz volt az idei év. — Or­szágszerte megfeszített küzdelem folyik a termésért. Meg kell őriz­ni a megtermelt gabona, zöldség, gyümölcs, burgonya minden kilo­grammját, arra kell törekedni, hogy az maradéktalanul eljusson a fogyasztókhoz. Tartsa ezt fon­tos feladatának minden párt-, ta­nácsi és gazdasági szerv — mon­dotta­ma”. A történtek után azonban a kormánynak le kell mondania, és Bejrútból ki kell vonni az iz­raeli hadsereget — szögezte le az ellenzéki vezér. Peresz jogi teljhatalommal rendelkező vizsgálóbizottság megalakítását követelte, amely „a kormányt is kihallgathatja”. A nagygyűlés- másik szónoka, Jiohak Rabin volt izraeli minisz­terelnök, személyesen Sáron had­ügyminiszterre hárította a fele­lősséget a történtekért. „Az iz­raeli hadsereg nem a Közel-Ke­let csendőre, s feladata nem az, hogy helyettesítse a libanoni SZUZUKI PERINGBEN Japán kölcsön Kínának PEKING Hatvanöt milliárd jen (250 mil­lió dollár) japán kölcsön kínai felvételéről írt alá megállapo­dást Pekingben Szakuraucsi ja­pán és Huang Hua kínai kül­ügyminiszter hétfőn, a Szuzuki Zenko kormányfő vezette csúcs­szintű küldöttség pekingi láto­gatásának második napján. A kölcsönt főleg kínai szénbányák és a kínai szénszállítás felújítá­sára fogják felhasználni. Szuzuki vasárnap érkezett hat­napos hivatalos látogatásra Kí­nába és eddig két megbeszélést folytatott Csao Ce-jang kínai miniszterelnökkel. Szuzuki ígé­retet tett arra, hogy Japán a, jö­vőben nem jelent katonai fenye­getést ázsiai szomszédai számá­ra, s tartja magát a kínai—japán kapcsolatok rendezéséről tíz évvel ezelőtt kiadott közlemény betűjéhez és szelleméhez. A japán kormányfő pekingi tartózkodása egybeesik a diplo­máciai viszony rendezésének ti­zedik évfordulójával. Csao Ce-jang és Szuzuki érin­tette a két ország viszonyát rö­viddel ezelőtt még zavaró tan­könyv-vitát, s hangsúlyozták: a problémák felszámolásán kell fáradozni, az eltérő politikai felfogás és társadalmi berendez­kedés nem állhat a kapcsolatfej­lesztés útjában. t hadsereget — mondta Rabin. A nagygyűlés más szónokai is hangsúlyozták: Begin és Sáron libanoni politikájának nagy ha­tása volt magára az izraeli had­seregre is: egy ejtőernyős dan­dár tagjai a Nyugat-Bejrút el­leni súlyos támadások idején megtagadták a behívóparancs teljesítését. A tel aviv-i rendőrfőnök becs­lése szerint a szombati tömeg- tüntetésen 400 000-en vettek részt. A rendőrség 20 kormány- ellenes tüntetőt, valamint 3—4 egyenruhában felvonuló izraeli katonát letartóztatott. IZRAEL FENNÁLLÁSA ÓTA A LEGNAGYOBB TÜNTETÉS A Begin-kormány lemondását követelik • Jeruzsálemben tüntető izraeli fiatalok Sharon hadügyminiszter arcképét emelik a magasba, rajta ezzel a felirattal: „Állítsátok meg a szörnyeteget!” NAPI KOMMENTÁR A hesseni meglepetés Ritkán van arra példa, hogy egy ország — sőt, a világ — köz­véleménye olyan izgatottan vár­jon egy tartományi választást, mint ahogy ez most vasárnap Hessennel kapcsolatban történt. Az NSZK-beli kormányválság idején a voksolást joggal lehetett felfogni afféle nemzeti szeizmog­ráfnak, amely országos viszony­latban is sok mindennek előre vetítheti árnyékát, s módot ad számos tanulság levonására. Ügy tűnik mindenekelőtt, hogy Genscher óriási hibát követett el, amikor Hessent meg sem vár­va kiléptette minisztereit a kor­mányból, és a jobboldalhoz csat­lakozva „hideg puccsot” hajtott végre Bonnban. Igaz, a,tartomá­nyi szavazást valamennyi közvé­lemény-kutatás előre lefutottnak vélte. Minden prognózis egyértel­műen a szociáldemokraták teljes összeomlását várta. Nos. Genscherék valóban tör­ténetük legnagyobb arányú vere­ségét szenvedték el. Tökéletesen csődöt mondott viszont a jöven­dölésnek az SDP-re és a CDU-ra vonatkozó része. Kohl jobboldali kancellárjelölt pártja Hessenben a várt frontáttörés helyett a négy évvel ezelőttinél is kevesebb vok­sol szerzett, az SDP viszont gya­korlatilag megőrizte tartományi pozícióit. A szenzációs eredmény olyan megrázkódtatást jelent, amelynek hordereje messze túlnő Hessen határain. Jelzi, hogy az NSZK lakosságának többsége to­vábbra is Schmidt személyét lát­ná szívesebben a kancellári szék­ben, és idegenkedik Kohltól. Á hesseni választás után kér­déssé vált az október 1-i kancel- lárbuktatási kísérlet kimenetele. Az eredmény kiélezte az FDP vezetésében folyó belharcokat, é? új muníciót adott Strauss, CSU-vezérnek, aki már korábban leírta Genscheréket és nagyobb szerepet kíván kapni az új hatal­mi formációban. Ügy tűnik, hogy új jelentőséget kapott a szociál­demokraták és a zöldek viszo­nyának alakulása is. Hessen hatása odavezethet, hogy esetleg módosul az általá­nos választások dátuma, amelyet Sí ráüss ellenkezését leküzdve a CDU és az FDP jövő március első vasárnapjára írt ki. lev és ezért vált egy tartományi válasz­tás olyan láncreakció elindítójá­vá. amelvnoir fpjleménvei nem­csak az NS7K. de a tágabh tér­ség sorsát is befolyásolhatják. H. E. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZA- ÉS VALUTAÁRFOLYAMAI ÉRVÉNYBEN: 19*2. SZEPTEMBER 2S-TÓL Dtfiunim Vételi Közép Eladást árfolyam 100 egyzágre. forintban Angol tont 6563,15 6369.72 6576.29 Ausztrál dollár 3691.92 3695,62 3699.32 Belga trank 79.13 79,21 79,29 Dán korona 438.01 438.45 438.89 Francia frank 542,78 543.32 543,86 Hollandi forint 1399.92 1401,32 1402,72 Japán yen (1000) 144.75 144.89 145.03 Kanadai dollár 3127.94 3131.07 3134,20 Kuvaiti dinár 13 185.25 13 198.45 13 211.65 Norvég korona 553.61 354.16 554.71 NSZK márka 1534.01 1535,55 1537,09 Olasz líra (1000) 27,21 27.24 27.27 Osztrák schilling 218.09 218.31 218.53 Portugál escudo 43.90 43.94 43.98 Spanyol peseta 34.06 34.09 34,12 Sváici frank 1787.93 1789.72 1791.51 Svéd korona 616.37 616.99 617.61 Tr. és cl. rubel 2597.40 2600.00 2602,60 USA dollár 3852,99 3856.85 3860,71 VALUTA. (BANKJEGY- ÉS CSEKK.) ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1982. SZEPTEMBER 28-TÓL Pénzata Vásárolható Vételi Eladáal legmagasabb árfolyam 100 egységre,-i bankjegycímletek forintban Angol fönt 50 6372.63 6766,81 Ausztrál dollár 50 3584,75 3806,49 Belga frank 5000 76.83 81,59 Dán korona 1000 425,30 ^ 451,60 Finn márka 100 775,20 823.16 Francia frank 500 527,02 559.62 Görög drachma £00 53,22 56,52 Hollandi forint 1000 1359,28 1443.36 Japán yen (1000) 10000 140,54 149.24 Jugoszláv dinár 100 65.52 69,58 Kanadai dollár 100 3037.14 3225,00 Kuvaiti dinár 16 12 802.50 13 594.40 Norvég korona 1000 537.54 570.78 NSZK márka íoTO 1489.48 1581.62 Olasz líra (1000) 50000 26,42 28.06 Osztrák schilling 1000 211,76 224,86 Portugál escudo 500C 42,62 45.26 Spanyol peseta 5000 33.07 35,11 Svájci frank 1000 1736.03 1843,41 Svéd korona 100 598.48 635,50 Török líra 1000 22,36 23.74 USA dollár Í0O 3741.14 3972.56 PAJZS-82 Megérkeztek a küldöttségek SUMEN A „Pajzs—82” hadgyakorlatra hétfőn megérkeztek Bulgáriába a Varsói Szerződés tagállamai hon­védelmi minisztériumainak kül­döttségei. A delegációkat ünne­pélyesen fogadták. Küldöttség élén Bulgáriába ér­kezett Csémi Károly vezérezre­des, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztériumi állam­titkára, Heinz Hoffmann hadse­regtábornok, a Német Demokra­tikus Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Florian Siwicki ve­zérezredes, a Lengyel Néphadse­reg vezérkari főnöke, nemzetvé­delmi mini|zterhelyettes, Constan­tin Olteanu altábornagy, a Ro­mán Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Dmit- rij Usztyinov, a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió honvé­delmi minisztere, Martin Dzur hadseregtábornok, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzet- védelmi minisztere. Ugyancsak Bulgáriába érkezett a „Pajzs—82” megtekintésére Le Trong Tan vezérezredes, a VSZK néphadseregének vezérkari főnö­ke, nemzetvédelmi miniszterhe­lyettes, Julio Casas Regueiro al­tábornagy, a Kubai Forradalmi Fegyveres Erők miniszterének el­ső helyettese és Dzsarantajn Av- hia vezérezredes, a Mongol Nép- köztársaság honvédelmi minisz­tere. A delegációkat a várnai repü­lőtéren Dobri Dzsurov hadsereg­tábornok, a Bolgár Népköztársa­ság nemzetvédelmi minisztere, Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparaneároka, és Ana. tolij Gribkov hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzs- főnöke fogadta. A csapatok és a törzsek előké­szítő. tervező és szervező munká­jának befejeztével a „Pajzs—82” gyakorlat ma megkezdődik. Aktívaértekezlet a megyei pártbizottságon (Folytatás az 1. oldalról.) vezetek döntő többsége ezt a gazdasági, társadalmi, kultúrpo­litikai feladatokkal összhang­ban, azokkal együtt végzi. A po­litikai célok megjelölésével egy- időben megtervezik és megszer­vezik azok megvalósításának sze­mélyi feltételeit. E vonatkozás­ban jó irányú változás figyelhe­tő meg az állami és a gazdasági vezetők személyzeti munkáját illetően is. A vezetők politikai alkalmassága ma már nem szű­kíthető le á politikával való ál­talános egyetértésre. Az a lénye­ges, hogy a vezetők ezt a politi­kát miképpen alkalmazzák, ho­gyan hajtják végre a munkahe­lyükön. Rendelkeznek-e olyan képességgel, hogy felismerjék az általuk vezetett üzem, gyár, hivatal helyét, szerepét, felada­tait a politikai célok megvalósí­tásában. A szakmai hozzáértés új és korszerűbb tartalmat ka­pott. A Központi Bizottság hatá­rozata is felhívta a figyelmet arra, hogy jó, ha a vezetők ma­gasfokú szakmai hozzáértéssel és műveltséggel rendelkeznék, de ez nem feltétlenül azonos a dip­lomával. Különösen nagy a je­lentősége a szakmai tájékozott­ságnak, a legújabb hazai és nem­zetközi eredmények, tapasztala­tok ismeretének. Terhe Dezső hangsúlyozta: „A jelenlegi viszonyok, különösen az első számú vezetőkkel szem­ben jelentősen megnövelték és 'bővítették a hármas követelmény harmadik alapelvét. A politikai 'bizottság határozata kimondja: „A káderek megítélésénél elsőd­legesek legyenek a munka kö­vetelményei”. Az alkalmasság elbírálásánál kapjon nagyobb hangsúlyt az új felismerésének, a kezdeményezésnek, a felelős­ségvállalásnak a készsége. A korszerűbb vezetői stílus kiala­kítása napjaink fő követelmé­nyeinek egyike.” A megye káderállományának szakmai felkészültségében, isko­lázottságában történt változások jó hatása már érzékelhető a fel­adatok végrehajtásában, a kü­lönböző szintű párt-, állami, tár­sadalmi szervek, vezető testüle­tek döntéseiben. A pártonkívüli- ek vezető funkcióba állításának elve érvényesül, hiszen az első számú vezetők és helyetteseik 15—20, a közép- és alsószintű vezetők mintegy 50 százaléka pártonkívüli. Ez az arány az ok­tatásban, a kulturális ágazatban és az egészségügyben lényege­sen magasabb, mint a mezőgaz­daságban és az üzemekben. A nők foglalkoztatása és felsőfo­kú végzettsége az elmúlt évek­ben megteremtette vezető be­osztásba állításuk objektív le­hetőségét, a gyakorlat azonban ezt nem tükrözi, az összes veze­tő, irányító munkakör egynegye­dét töltik be csupán. Az előadó a vezetői szemlélet korszerűsítéséről, a vezetés szín­vonalának fejlesztéséről beszélt ezután, majd a személyzeti mun­káról szólva hangsúlyozta, olyan embereket kell ilyen munkakörbe helyezni, akiknek képzettségük, tudásuk, emberi, erkölcsi ma­gatartásuk feddhetetlen. A sze­mélyzeti munka új követelmé­nye, hogy sokoldalú, megbízható információkkal lássa el a gaz­dasági vezetést, s teremtsen bi­zalmat a dolgozók körében. A továbbiakban a minősítésekről, annak nevelési célzatáról be­szélt. Előadását Terbe Dezső a kö­vetkezőkkel fejezte be: „A -ta-v pasztalatok azt igazolják, hogy a kádermunkában céljaink csak következetes, tervszerű, sablo­noktól, formális vonásoktól men­tes tevékenységgel valósíthatók meg. Alapvető követelmény, hogy a kádermunka minden mozzanatában megfelelően ér­vényesüljenek azok az eszközök és módszerek, amelyek káder- politikánk megvalósítását szol­gálják.” Az előadást vita követte, amely­ben felszólalt: dr. Kőrös Gáspár, a kecskeméti városi pártbizott­ság első titkára, aki a pályakez­dő szakemberek beilleszkedési gondjairól, illetve a vezetői posz­tok betöltésének tudatos felké­szítéséről beszél. Teleky Zoltán­ná, a bajai Finomposztó gyár pártbizottságának titkára az üzem kádergondjait elemezte, s úgy ítélte meg, hogy a fiatalí­tás igazolta döntésük helyessé­gét. Fáik Miklós, a Kőolaj- és ■Földgázbányászati Vállalat szan- ki üzemvezetője, a tervszerűbb káderutánpótlás jó tapasztala­tait ismertette. Juhász György, az emberi tényezőkről szólt, majd azokat a napirenden lévő feladatokat ismertette, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a káder- és személyzeti munka to­vábbfejlesztésében. Az aktívaér­tekezlet Terbe Dezső összefogla­lójával ért véget. G. G. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Eltemették Dobozy Imrét ■ Hétífőn a Mező Imre úti temetőben mély részvéttel kísérték utolsó útjára, s gyászolók százainak jelenlétében a munkásmozgalmi pan­teon sírkertjében helyezték végső nyugovóra Dobozy Imre Kossuth- dijas írót. A párt és a magyar munkásmozgalom régi harcosa, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Írók Szövetségé­nek nyugalmazott elnöke, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövet­sége Országos Bizottságának tagja ravatalánál, ahol a vörös szemfe­dővel borított koponsó előtt bíbor párnán helyezték el Dobozy Imre kiüntetéseit — díszőrséget álltak az elhunyt elvtársai, politikai, tár­sadalmi és kulturális életünk vezető személyiségei, munkatársak, ta­nítványok, barátok és tisztelők. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a család­tagok és a barátok nevében Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osz­tályvezetője búcsúzott Dobozy Imrétől- Méltatta közéletünk jelentős alakjának politikai, irodalmi tevékenységét, majd így folytatta: — Az elsők között volt, aki 1956 után íróként megszólalt, s kiemelkedő szerepet vállalt a szellemi élet, az irodalmi közélet konszolidációjában- Ebben a dinamikus, küzdést és örömet,, gyötrelmeket és szép sikere­ket egyaránt hordozó időszakban talált igazán magára íróilag is. Olyan szocialista eszmeiségű művekkel gazdagította nemzeti irodal­munkat, amelyek egyúttal a széles olvasóközönség számára is ma­radandó élményt, igényes emberi mondanivalót kínáltak. Hubay Miklós, a Magyar írók Szövetségének elnöke búcsúszavaival méltatta Dobozy Imre jellemének tisztaságát, helytállását a válságos történelmi pillanatokban, írói életművét, közéleti szereplését. A Kössutih-díjas író sírját a családtagok, az elvtársak, az írótársak, a barátok és a tisztelők elborították a koszorúk sokaságával, majd az Internacionálé hangjaival vették végső búcsút Dobozy Imrétől. V

Next

/
Thumbnails
Contents