Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-26 / 226. szám
1982. szeptember 28. • PETŐFI NÉPÉ I 2 ENERGIAGONDOK — KÍNÁLKOZÓ LEHETŐSÉGEK Ha azt mondjuk: GMK, azt jelenti: hévíz 1981-ben a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Kecskeméten műszaki hónapot rendezett. A Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat szakemberei előadásokon ismertették a hévíz kinyerésének és hasznosításának módozatait. Bács-Kiskun megye Tanácsa 1982. évi energiatakarékossági intézkedési terve a hévíznek, mint fűtőanyagnak a szélesebb felhasználására ösztönöz. 1982. július: a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat (KFV) műszaki fejlesztési osztálya felhívást adott ki, amely így kezdődött: „Elsősorban a szolgáltatási és karbantartási munkák eredményesebb elvégzése érdekében a KFV is szorgalmazni kívánja a gazdasági munkaközösségek és egyéb vállalkozások létrehozását. Ezek után Katona Ferenc, a szanki üzem mérnöke és társai elkészítették a vállalati gazdasági munkaközösség (GMK) megalakítására vonatkozó tervüket, s azt augusztus végén jóváhagyás céljából megküldték a KFV vezérigazgatójának. Itt találkoznak a törekvések. Sem gáz, sem olaj: termálvíz! Hadd kezdjük azzal, amit sokan már úgyis kitaláltak. A munkaközösség célja: meddő gázkutak termálkutakká való átalakítása és új termálkutak fúrása. Mindkét tevékenység olyan valós igények kielégítésére törekszik, amelyek eddig különböző okok miatt jórészt csak óhajok maradtak. Miről van szó? Az köztudomású, hogy Magyarország hévízkincsének felfedezésében a szénhidrogén-kutató és -feltáró munka nagy szerepet játszott. A kőolajipar 1960 és 1979 között 737 meddő kutatófúrást adott át hévízkútként történő hasznosításra. Mégis 1979. január 1-én hazánk 575 melegvíz- kútja közül mindössze 90 volt olyan, amelyet szénhidrogén-kutató fúrásból képeztek ki. 'Felmerülhet a kérdés, hogy az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, illetve a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat miért nem végzi el valamennyi meddő fúrás hévízkúttá való kiképzését ott, ahol erre igény lenne? Vizsgáljuk meg a problémát közelebbről. A meddő kutakat elpusztítják, ugye? A Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat jelenleg is végez hévízkúttá való átképzést. Ám évenként mindössze egyet vagy kettőt. Ugyanis: a munkát a rétegvizsgálattal és a kijavításokkal foglalkozók végzik, az ott használatos berendezésekkel. Világos, hogy a hévízhasznosítás javára kifejtett tevékenység fokozása visszavetné a kőolaj- és földgázfeltárást, a karbantartási munkát, s így veszélyeztetné az alapvető termelési feladatok ellátását. Nem várható el a vállalat vezetőitől, hogy a kőolaj- és földgáztermelés rovására alakítsanak ki termálkutakat. Ezzel szemben mi a mai gyakorlat? A rendelkezések kötelezik a vállalatot a felhasználásra nem tervezett meddő kutak felszámolására. A fúrásból a csöveket kihúzzák, a lyukfejaknát felrobbantják, a rendbehozott területet a mezőgazdaságnak visszaadják. Ugyanakkor alig akad rá példa, hogy a területtulajdonos termelőszövetkezet már a fúrást megelőző tárgyalások során ne érdeklődne a hévízfakasz- tás lehetőségeiről. A KFV mindemellett rendelkezik a kútfúrásra és átképzésre alkalmas tartalékbe- réndezésekkel. A gondot az eszközök működtetéséhez szükséges szakembergárda kiállítása jelenti. Nevessünk (sírjunk) együtt! íme erre kínál megoldást a gazdasági munkaközösség. Katona Ferenc azt mondja: — Magyarországon az 1976. évi vízmérleg szerint az összes felszín alatti természetes vízkészlet 183 köbméterre tehető másodpercenként. A kihasználtság azonban mindössze 29 százalékos. A helyzet azóta se sokat változott. Országos távlati cél a mezőgazdaságban 4,4 millió négyzetméternyi fóliatelep és mintegy 80 ezer lakás termálvízzel való fűtésének megvalósítása. Ehhez mindenekelőtt hévízkutak kellenek. A KFV szanki üzemében szerveződő vállalkozás úgynevezett kizárólagos vállalati, gazdasági munkaközösség. Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodó szervezet eszközök. felszerelések átengedésével és egyéb módon is támogatja a munkaközösséget. A vállalt kötelezettségekért a közösség tagjai az általuk teljesített vagyoni hozzájárulással és a munkaközösségben szerzett jövedelemmel felelnek. Az ezt meghaladó követelések a vállalatot terhelik. (Természetesen a nyereséget is megosztják.) Lesz ebből valami Fentiekből következik, hogy vállalati munkaközösséget csak a cég vezetőjének előzetes hozzájárulásával lehet alakítani. — Az elképzelésünket részletesen kidolgozva elküldtük Nagykanizsára — mondja Katona Ferenc, a munkaközösség leendő vezetője. — A jóváhagyásra várunk, s közben folytatjuk az igények felkutatását. Az már bizonyos, hogy megrendelésekben nem lenne hiány, hiszen Bács-Kiskun megyében egyre több gazdaság foglalkozik a hévízhasznosítás gondolatával. De munkát adna nekünk az Észak- Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat és más cégek is. Ezek után nem maradt más hátra, felkerestük Trombitás Istvánt, a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat vezérigazgatóját, hogy megkérdezzük: hozzájárul-e a gazdasági munkaközösség megalakításához? — Egészen bizonyos, hogy lesz ebből, valami! — válaszolta a vezérigazgató. — Én magam is átfutottam a tervezetet, amely azonban egyelőre a jogászok, műszakiak, közgazdászok kezében van. Amint ők véleményezték, meghozzuk a megfelelő döntéseket. Bács-Kiskun megye, a vállalat és a leendő munkaközösség törekvései találkoznak. Valójában fontos társadalmi érdekekről van szó. Sitkéi Béla • Kiss Gyula orgoványi gazdálkodó már csak itatni jár a köncsög- pusztai elromosodott tanyára — a faluban lakik. • A Kunszent- miklós és Kerekegyháza közötti úton tábla irányit tanyába. A gazda barátaival hozta rendbe a 6 éve vásárolt épületet, amely jövő évtől az idegenforgalom szolgálatába áll. Tanvák a változó időben „A tanyarendszer olyan jellemzője a megyének, amely bár sok tekintetben maga is átalakuláson ment át. á mezőgazdasági nagyüzemek mellett is tényleges, többrétegű funkcióval bír. Felszámolását sem siettetni, sem késleltetni nem célszerű, ezért a tanya és a különböző külterületi településformával még hosszú ideig számolni kell.” (A megyei tanács egyik jelentéséből, 1982.) (Kép és szöveg: Straszer András) • Kunbaracson ét Staskó Katalin és családja a Kákás- dűlőben. 1982. január 20-án vezették be a villanyt, azóta bedolgozó, az Orionnak gyárt forrasztott tévéalkatrészeket, s ez átlag kétezer forintot hoz a sertés, baromfi és a kerttel való munkálkodás mellett. g A Kiskunhalasról Tompára vivő út mentén száz évesnél régibb tanyában élnek modok Sándorék. A tsz- munkán kívül három tehén, két ló gondozása és 1200 négyszögöl föld, kiskert művelése megélhetési forrásuk. Két fiuk a KUNÉP és a kórház dolgozója; lányuk a BOV-ot szemelte ki magának. • Egy elhagyott tanya. • Harminc bikát és 20 üszőt nevel Rózsa István. Garán sertéseket hizlal, szerződése köti a dávodi tsz-hez bikaügyben, s Csátalján lakik. Szervezés, beszerzés, leadás, szerződés, gond és öröm az élete — meg folytonos rohanás. Kertészek a homokon • Kulich István — Ürrét 237. — még őrzi a régi kút maradványait. (Tóth Sándor felvételei) Még láthatók Kecskerftét határában, a városból kivezető Nagykőrösi út mentén a régi bolgárkertészek egykori kútjai- nak maradványai. Kár, hogy a néprajzosok, honismerettel foglalkozók nem mentettek meg ezek közül az utókornak egyet sem. Pedig valamelyik kertészkedő téesz gondozásában érdekes látványosság lehetne a leleményes szerkezet. A mélyre ásott kútból, hasonlóan a még létező, kézzel működtetett kerekes kutakhoz, csak éppen kettős és nagyobb méretű vasvödrökkel, különböző kerékáttételekkel, egy körbe- körbe sétáló nyugodt természetű ló vonóerejével jött fel egyenletes ütemben az életet adó víz, s zúdult a szétfolyó kis csatornákon át a locsolóhelyekre. Ki emlékszik még a régi locsolólapátra? Kora reggel és az esti órákban ezzel szórták a vizet fáradhatatlanul a palántákra, a beérő kertészeti termékekre. A múzeumba illő tárgyat néhányan még ma is használják ezen a vidéken, de a vizet már motor nyomja fel a kútból.^ S lehetne kiállítást is rendezni '— talán még fellelhetők ennek a képei — az egykori piacok látványosságának bemutatására. Amikor a városok központjában — Kecskeméten a Nagytemplom előtt és a Rákóczi úton is végig — zöldség, és gyümölcskupacok meredeztek az égnek, s lovaskocsik saroglyáiban, tábláskocsik deszkáin, talicskákon ide cipelt vesszőkosarakban kínálták a termelők portékáikat az alkudozó, nyüzsgő vagy csak kedvetlenül ténfergő kereskedőhadnak. Az életet jelentette akkor is a zöldség, és gyümölcsféle, a sárgabarack, meggy, uborka, zöldbab, paradicsom, paprika, alma, körte, szilva, szőlő; igen, a fáradságos, munkás életet jelentette a Duna—Tisza köze lakosságának, a Nagykőröstől Halasig húzódó termővidéknek és környékének. Megírták már könyvben is Helvécia szőlőtelepítésének történetét, s a Csemő hantjain kertet varázsló B. Tóth Ferencnek pedig ércszobrot emelt Nagykőrös városa 1937 szeptember hónapjában. Mint ahogy szobrot kapott a tudós szőlőnemesítő Mathiász János is Kecskeméten. De a kiemelkedő jeles férfiak mellett ezrek és tízezrek szorgos munkájára. apáiktól, szomszédaiktól ellesett szakértelmére volt szükség, hogy a zöldség, és gyümölcs- kultúra ne csak kialakuljon, de külföldre kelendő árutömeget is adjon. Az 1939-es háborús esztendő mérlege például 535 ezer 900 mázsa gyümölcs kiszállítása volt, ami 16 millió pengő értéket jelentett. Már akkor levonták azt a tanulságot, hogy nem a friss gyümölcs kivitele az értékesítés egyetlen módja. Épp ilyen fontos a feldolgozás, a konzervipar, melynek révén — írja a hajdani tudósító — kertkultúránk lehet az agrárvárosok iparosodásának egyik alapja és ezzel további fejlődésüknek szinte kimeríthetetlen forrása. A másik fontos tapasztalat, hogy a magyar kerti termékek számára az országhatáron belül is van piac, csak meg kell keresni. „Lejárt az az idő, amikor a gyümölcskivitelen máról-holnapra vagyonokat lehetett szerezni.” Értékesítésénél számba kell venni azt a legkisebb magyar falut is, ahol a termelés nem tudja’kielégíteni a helyi szükségletet. Szorgalmazza az akkori cikkíró, hogy a kiskereskedők, akik filléres haszonkulcs mellett ilyen helyekre- szállítanak, több támogatást kapjanak. Levonja azt a tanulságot is, hogy eddig nagyon szegényes volt a mi gyümölcspropagandánk — mintha csak a mai helyzetről adna kórképet. Éppen ezért ne is időzzünk az egykori gondoknál, bár ezek felvillantása a mára nézve is szolgál némi tanulsággal. Olyan szempontból is, ami kiviláglik a korabeli cikkekből, hogy sokkal naprakészebb volt az export figyelése, számontartása, a piac — mint jelző mérce — minden rezdülésének észrevétele, mai rossz magyar szóval „lereagálása”. Talán azért is, mert a kistermelők ezreinek egész évi betevő falatja, megélhetése múlott a termelés — időjárási tényezőkkel terhelt kockázatossága — mellett az értékesítés szeszélyein, kiszámíthatatlanságán, illetve azok kivédésén. Csak a tisztelet hangján lehet szólni az elődökről, az egykori termelőkről, a nehéz fizikai munkával, leleménnyel, szaktudással termést kicsikaró kertészekről. Nem kockázatmentes a mai kertészek élete, munkája sem. Legyen szó a nagyüzemi táblákon viruló szőlők, gyümölcsösök vagy a paradicsom- és paprikaföldek gazdáiról, szakembereiről. Beleszámítva azt a tényt is, hogy a kistermelés adja a me. gyében a zöldségnövények 47, a gyümölcs 46. a szőlő-bor 41 százalékát. Tehát sok ezer embernek, ha nem is alapvető, de kiegészítő jövedelmét jelenti ez a munka. S a termelőnek ma is meg kell küzdenie számos, a munkáját nehezítő tényezővel. A nö- , vekvő ipari, kemizálási árakkal, a még mindig nehézkes felvásárlási szervezetek mozgástörvényeivel, a változásokat késve követő ármechanizmussal, a külföldi piacok egyre nagyobb követelményeivel. És mégis... A kertész palántát nevel, gondoz, esőt pótol, permetez, lót-fut, szerződést köt, aztán a piacon lesi az árakat. Megtermeli zöldségből az országos mennyiség 14—15 százalékát, a gyümölcs egytizedét, a borexport felét, tonnákban mintegy 250 ezer tonna szőlőt, 150 ezer tonna gyümölcsöt, 240 ezer tonna és néha ennél is nagyobb mennyiségű zöldségfélét. Exportra is sokszorosát a hajdani, már emlegetett mennyiségnek. Ha van áru a piacon, természetesnek vesszük, különösen itt, Bács-Kiskun megyében. Hogy mennyi munka árán terem meg mindez, legalább a betakarítás időszakában jusson eszünkbe. A nyikorgó, lóvontatású öntözőkút már csak jelképe lehet ennek a szakmának, szórófeje^ spriccelik a vizet a zöldséges kertekben. Csak azt ne higgyük, hogy manapság könnyebb a kertészeknek. F. Tóth Pál • Nagy Pál két éve már szivattyúval öntöz a csőkútból.
