Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-20 / 195. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1982. augusztus 20.

T .

■i

6455. Csak kevesen tudják, hogy a négyjegyű szám Katymár Frányíló- száma. Maga a 3000 lakosú község is kiesik kissé a látótérből. Nyolc kilométerre van a magyar—jugoszláv határtól. A vasút elkerüli, az odavezető betonútok sem nevezhetők jónak. Különös látványos- ? ság sincs, ami csalogatná az idegeneket. A faluban — mint a határszéli településeken általában — több nemzetiség él együtt. Katy- máron a lakosság 55 szá- » zaléka magyar. 35 bunye- vác, 10 százalék német. Ezt tudva már nem is olyan meglepő, hogy az imént látott táblán a felirat: Rákóczi utca — 3 nyelven olvasható.

Katymár, a háromnyelvű falu

— Nemcsak ez. a többi utcáé is — egészíti ki a megfigyelést Kadanovszki Sándorné, a községi tanács vb-titkára. — Sőt az ABC és a közintézmények felirata is. De ez csak formai dolog. A lényeg: nincs gond a .nemzetiségekkel. Jól megvagyunk mi magyarok velük, s ők is Egymással. A tanácsban és más "testületekben megfelelő képviseletet kapnak. intézkedéseinkben, a döntésekben pedig az egész, lakosság érdekeit nézzük- Ha íj nemzetiségiekkel külön is foglalkozunk, az a segítés szándékával történik, s a lehetőségeiket igyekszünk'a magunk módján bővíteni.

— Bácsalmáson nfem vettem észre, nem tudatosodott bennem, hogy én tula jdonképpen sváb vagyok — meséli Tallér Imréné, a postahivatal vezetője. miután megtudom, hogy Katymáron 20 Neue Zeitung- és 134 Narodne Np- vine- (nemzeti újságok) előfizetőnek kézbesítik 'a lapokat, ,

De itt az emberek azért számon tartják, hogy ki kicsoda. S a nemzetiségiekben van bizonyös, jó értelemben vett összetartás. Különösen a délszlávok, a bunye- vácok egymás közt gyakran mondják: a mieink.

□ □ □

A nemzetiségi lét megőrzése elsősorban a hagyományok ápolásával és a nyelv ismeretével képzelhető el. Az idősek — ki jobban, ki kevésbé., de magától értetődően — egyaránt beszélnek svábul, bunyevácul. magyarul is. A fiatalok ... Ök főként a nagyszülők ösztököléséré — de már nem elsősorban odahaza — tanulják a nyelvet ,az iskolában, sőt már az óvodádén! Hogy miként, azt egy házaspár segítségével próbálom kideríteni. Vujkov István (délszláv), az iskola igazgatóhelyettese. felesége, Ági asz- szonv (sváb), az óvoda vezetője. Előbb azonban szinte kötelező megkérdezni: í

— Idehaza milyen nyelven beszélget a család, s benne a két iskolás gyerek?

— Általában magyarul, de a szüleimmel — magyarázza a feleség — csak németül, míg a másik nagymamánál szigorúan dél- szlávul, vagyis szerb-horvátul. Az egyik gyerek a német, a másik a szerb-horvát nyelvet tanulja.

S ezzel már akt is elárultuk: Katymáron ezt is lehet.

— Két párhuzamos osztályunk

van — teszi hozzá ak igazgató- helyettes. — Az egyik a magyar, a másik a nemzetiségi tagozat. Korábban önálló szerb-horvát iskola is volt, de végül már alig járt negyven gyerek az összevont osztályokba. Most külön tantárgyként tanulja 65 kisdiák a nyelvet, irodalmat és a társalgást délszlávul. s ugyanannyi németül. Az talán nem meglepő, hogy magyarok is járnak ,a tagozatos osztályokba. r

— És az óvodában? — kérdezem, mire a vezetőnőtől azonnal kapom a választ:

— Nagyon Örülünk a lehetőségnek, és élünk is vele. Főként az iskolaelőkészítőben partjuk fontosnak a nyelvoktatást. Az azonos korú gyerekek egy csőportban vannak, de hetente egyszer nemzetiségi* napot tartunk. Ekkor reggelitől az uzsonnáig — és e két esemény között van játék és a foglalkozás is — csak” az adott nyelven beszélünk a ki-, csikkel.

vész hírében áll: legutóbb az azonos családnevek (Katymáron csak Vujkov famíliából van vagy 10? ragadványneveinek eredetét kutatta. Tagja a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége országos választmányának, és mellesleg még tanácstag is a kqzségben. Ezek után sajnálom csák igazán, hogy vele — távolié^ miatt nem tudtam találkozni.

a lehetőségeket: prélókat, az','iskolai műsoros táncbemutatókat, a bunyevác kör rendezvényeit nem mindenki tartja elegendőnek.

— Megszűnt a délszláv tánc- csoport — mondja a könyvtáros. Nagyné Rapcsák botti. — Nem volt aki tanítson bennünket. De ősztől talán újra összeállunk.

* — Milyen a könyvtár és a nerrtóetiségiek kapcsolata?

— A felnőttek közül három oU vasónk, ha van. Pedig rendszeresen kapunk könyveket Bajáról meg Pécsről. De a gyerekek is azért viszik, 'mert* szép, színes képeket nézhetnek ...

Zélity Antalnépal, az ABC, ha tetézik Warenhaus, vagy Robna Kína-’mellett, a falu közepén futok ‘ össze, ö is kevesli azt, ami m(|st Katymáron a délszláv kultúrát jelenti. .Báj még maga is fiatal, a sajat általános iskolás éveit említi, amikor a csoportnak'többször is volt rádió- és tévéfelvétele. A téeszben dolgozó fiatalasszony vajon mit tehet maga?

— Otthon csak szerb-horvátul beszélek a két gyerekemmel. Jadrankával és Jásznával.

Persze ez nem minden. Utóbb tudom meg Zélitynéről. hogy közösségben, tanácstagként is igen aktív és szókimondó.

□ □ n

■■■> v ' t '

A falu, különösen egy forró augusztusi napon, csöndes. Kevesen járnak az yteákon. itt-ott látni a házak előtti üldögélő idős embereket? J •'

Papp István yjszbnt fiatal és dolgozik. Dinnyét árul: — Már

• Beszélgetők.

elköltöztem Katjőmárról, 25 évig laktam itt, de hetente kétszer visszajárok. Megmondom én magának, milyen ez a falu. Itt kisebbek a házak, de barátságosabbak az emberek;

Az édesanyja, Papp Sándorné megtoldja: — Bunyevác vagyok, de tudok németül, magyarul oroszul is. Nem volt itt probléma régen sem, amikor külön kocsmába jártak a nemzetiségek, és nincs ma sem.

Hogy ma nincs, azzal egyetért Szilvási József is, aki az itteni németséghez tartozik. De emlékezik a régebbi, a viharosan mozgalmas, néha sanyarú időkre is az egykori kovácsmester fia, aki volt vendéglős, majd útépítő, ta- karmányos, végül gépparkkezelő a gazdaságban. A jelenről ezt mondja: — A fiatalok között megértés van, mi öregek szép csendben éldegélünk.

— Békesség, egyetértés — jellemzi a falut és lakóit röviden a helybeli magyar plébános, Illés Ferenc, akinek jóvoltából a nemzetiségiek saját nyelvükön hallgathatják a misét.

— Itt születtem, itt élek* itt tanítok, de ellentétet nem tapasztaltam a nemzetiségiek közt — gondolkodik el Vujkov Anna, aki öt éven át megyei tanácstag is volt. — Én a tanácsban mindig a körzetemet képviselem. Márpedig Szentén (a község egy része) sem csak bunyevácok vagy magyarok laknak.

Kossuth utcai háza előtt ül kisszékén a 72 éves Rajcsity József,

— Ty-vel a végén — ellenőrzi az írást az idős bunyevác férfi, aki napszámos volt a felszabadulás előtt, majd a téeszben is művelte a földet. — Amikor én a húszat töltöttem, kevés vélt itt a magyar. Szenta tiszta bunyevác volt. Ma nem. Itt lakik mindkét fiam. Az egyik magyar lányt vett feleségül,, a másik bu- nyevácot. Jön az unokám, beszélek neki bunyevácul, magyarul válaszol. Pedig tud ám ő is ...

Váczi Tamás

□ □ □ ■ \ . .

* i ,

Az iskola feladata az oktatps mellett a nemzetiségi kultúra ápolása is. Ezzel kapcsolatban többször és többektől hallom - Mándity Ljubinkó nevét. ö is igazgatóhelyettes , az iskolában, nem régóta irányítja .ja művelődési házat, vezet táóccsoportöt, felelevenítette a Népszokást: pünkösd napján a népviseletbe öltözött bunyevác kisdiákok járnak házról házra, Verselnek, énekelnek. A pedagógus kiváló nyel- » Vujkov István és felesége. (Szabó Ferenc felvételei)

A munkásélet küszöbén

Amikor a múlt év végén megkezdődtek a Szakma Kiváló Tanulója versenysorozat intézeti döntői, Gerse Csaba még nem gondolta, hogy a részvétel milyen fordulatot jelent majd az életében.

A harmadéves karosszérialakatos-tanuló a kiskunfélegyházi 608. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben ismerkedett az elméleti és gyakorlati tudnivalókkal, s az első fordulóban fölényesen nyerte meg a versenyt, a többi résztvevőt maga mögé utasítva. Az ezt követő hónapok eseményeiről beszélgettünk a MEZŐGÉP Vállalat kiskunmajsai gyáregységének hatalmas műhelycsarnokában.

— iAz általános iskola szakkörében ismerkedtem meg ezzel a szakmával — emlékezik vissza Gerse Csaba. — Ikertestvéremmel, Lacival együtt ide jelentkeztünk tanulónak, és a félegyházi szakmunkás- képzőben tanultunk. Ezekről az évekről nem sok mondanivalóm van, mindketten igyekeztünk alaposan elsajátítani a szakmát. Kellemes meglepetésnek számított, amikor sikerült megnyernem az intézeti versenyt. Mondanom sem kell, önbizalmam is megnőtt egy kissé, de természetsen alaposan nekiláttam a tanulásnak. A gyakorlati feladatok megoldása mellett intézeti tanáraimmal, szakoktatóimmal sokat foglalkoztunk az elméleti kérdésekkel is. Az eredmény: sikerült megnyernem a megyei vetélkedőt is. Egy kicsit lehangolt, hogy Laci csak harmadik lett, de hát ez is szép eredménynek számított a széles mezőnyben.

Azt hiszem, nem kell bővebben részleteznem, hogy milyen kétségek között mentem el — természetesen még alaposabb felkészülés után — Székesfehérvárra, az országos döntőre. Izgultam, izgultam, de azért nem annyira, hogy ne sikerült volna megszerezni az első helyet. A vetélkedő után következett a szakmunkásvizsga, és alig egy hónap múlva már „átléptem a munkásélet küszöbét”— Milyen tapasztalatokat szerzett azóta?

— Szinte nem is hittem volna, hogy mennyivel nagyobb a felelősségem, mint azelőtt. Itt az üzemben alaposan kellett bizonyítanom, hogy megállóm a helyem, bár néhány hónappal kevesebbet tanultam. mint a többiek. Először az ajtóvégszereléshez kerültem, s úgy gondolom, elégedettek voltak a munkámmal.

Májusban nagy meglepetés ért, áthelyeztek. Amikor Vékony Mihály üzemmérnök idehozott ehhez a

» Gerse Csabát (jobbról) többször felkeresi ikertestvére, aki már azóta szintén megszerezte a szakmunkás-bizonyítványt és a szomszéd műhelyben dolgozik.

korszerű, 6,5 millió forint értékű automata lyukkivágó géphez, őszintén szólva, büszke voltam. Rám bízzák ezt a csodálatos gépet, mikor azqk, akikkel együtt kezdtem tanulni a szakmát, még most is ipari tanulók? Alig néhány hét alatt sikerült elsajátítanom a kezelését, s azóta önállóan dolgozom.

— Mégpedig nem is rosszul — lép a gép mellé a betanító üzemmérnök. -»• Csabában nem csalódtunk, rendkívül gondos munkát végez . . .

— A jövő tervei? — kérdezem a fiatalembert.

— Remélem, sikerül elvégeznem a szakközépiskolát, még mielőtt behívnának katonának- Szeptemberben kezdek tanulni. Abban is bízom, hogy tavaszra megvehetem a 350 köbcentiméteres Jáwa motorkerékpárt, amely után már régen vágyódom.

Persze — teszi hozzá — a legfontosabbnak tartom azt, hogy itt továbbra is megálljaim a helyem ...

Opauszky László

FÉKOSZ, UFOSZ, DÉFOSZ, MEDOSZ

Parasztszervezetek a felszabadulás után

Közelmúltunk föltárulásának egyik kevésbé ismert pontja az 1945 utáni parasztszervezkedések története. Számos eredményük kiteljesedve a mai MEDOSZ tevékenységében fellelhető, de az előzmények igen sokrétűek. Ezt az 1952-ig, a MEDOSZ megalakulásáig terjedő időszakot kutatja Szakács Kálmán, az ELTE tanszékvezető egyetemi tifflára.

— 'Jószerivel éppen csakhogy befejeződött Magyarországon a földosztás, a dolgozó parasztság máris létrehozta első szabad tömegszervezetét — mondotta. — A Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége, a FÉKOSZ, 1945. május 5—6-án tartotta alakuló kongresszusát. Alig telt el egy év, s már működött az Üjgazdák és Földhözjuttatot- tak Országos Szövetsége. az UFOSZ. Mindkettő tevékenységét ma — történelmi távlatból — egyértelműen pozitívnak értékelhetjük, s kitételünkön bizonyosan a jövőben sem kell változtatnunk.

Legnagyobb értékük, hogy az ellenforradalmi rendszerben felettébb megtört parasztságot — mindenekelőtt az újonnan földhöz juttatottakat — bekapcsolták a politikai közéletbe és saját ügyeik intézésébe. Korábban soha nem engedték őket politikai érdekképviselet, a politikai tevékenység önálló útjára, az 1930- ban újjáalakult Független Kisgazdapárt is például ugyancsak érezte az üldöztetés megpróbáltatásait, s a Szociáldemokrata Párt szintén 1930-ban fellendült falusi, paraszti mozgalmát teljesen szétverték.

— A fiÉKOSZ-ról hallottunk legtöbbet. Milyen szervezet volt ez?

— A FÉKOSZ széles társadalmi bázisra épült. Soraiban a legnagyobb számban a tulajdonos parasztság alsó rétege, a földmunkásból lett újgazdák voltak, kisebb számban a régi törpebirtokosok; törzsét, a szervezet aktív vezető rétegét, azonban a mezőgazdasági munkásság alkotta. Szervezeti felépítését tekintve is tükröződött benne a széles társadalmi bázis; többek között kubikos, kertész, halász, kisbérlő, kisbirtokos szakosztály működött. A FÉKOSZ kifejezője volt a Magyar Kommunista Párt által képviselt szövetségi politikának, amely az ipari, a mezőgazdasági munkásság mellett a kisbirtokos parasztság politikai megnyerésére és szervezésére is törekedett. Emellett koalíciós szervezet volt, nem egyetlen párt paraszti rétegszervezete.

A vezető szerep a kommunistáké volt, s nem azért, mert ők voltak a legtöbben a szervezetben és a vezetésben, hanem mert az ő munkájuk volt a legdinamikusabb, a legcélravezetőbb. A FÉKOSZ soraiban azonban meg lehetett találni a Nemzeti Parasztpárt. a Szociáldemokrata Párt tagjait, sőt, kisebb számban még a kisgazdapártiakat is. Ahogy az ipari munkásság a parasztsággal való szövetséget vallotta politikai céljának. Alapszabálya célul tűzte ki tagjai általános, gazdasági, kulturális érdekeinek megvédését, fejlesztését, és rendkívül nagy szerepet vállalt a mezőgazdasági termelés segítésében és a földosztás vívmányainak megvédésében is.

— Miben különbözött végül is a FÉKOSZ és az utána megalakult UFOSZ tevékenysége?

— A FÉKOSZ a már említett

tevékenységi körök mellé 1945 végén megkapta a munkaközvetítés jogát, és őrködött a mező- gazdasági munkások érdekei fölött is. Jellemző adat, hogy 1974- ben 56 169 esetben volt egyeztető tárgyalás a szervezet munkaközvetítő irodája és a munkáltatók között, ez utóbbiakon értve például a gazdagabb parasztokat, az állami gazdaságot, az erdőgazdaságot. Kezébe vette a mezőgazdasági alkalmazottak társadalombiztosításának az

ügyét; igaz, érdemleges eredmények e vonatkozásban csak 1948 után születtek, de hogy a munkaadó köteles volt biztosítani munkását rokkantság, baleset esetére — az kétségtelen — a FÉKOSZ érdeme.

Teljesen a FÉKOSZ látta el az újgazdák, az újonnan földhöz- juttatottak érdekvédelmét, ami egyebek között kiterjedt az állam által adott hitelek, kölcsönök, vetőmagok és egyéb támogatások figyelemmel kísérésére. Az UFOSZ megalakulásáig a FÉKOSZ törődött azzal, hogy ezek az állami szerveken keresztül eljussanak az érintettekhez. A FÉKOSZ hívta össze 1945 őszén az újgazdák első kongresszusát...

Az UFOSZ kifejezetten azzal a céllal alakult, hogy segítse az újgazdákat termelési céljaik és feladataik minél jobb megvalósításában, ellátásában, gazdasági gondjaik csökkentésében. Emellett szorgalmazta a földek mielőbbi telekkönyvezését az új gazdák nevére. A FÉKOSZ-hoz hasonlóan az UFOSZ is koalíciós szervezet volt, bárki pártállásra való tekintet nélkül tagja lehetett.

— Az UFOSZ ezek szerint némiképp szűkebb hatáskörrel működött?

— Igen, csak az újgazdák és földhözjut.tatottak érdekeit tartotta szem előtt. Ez is tömegszervezet volt, de rétegszervezet, létszámban is kisebb valamivel, mint a FÉKOSZ; pontosabban meghatározva: bizonyos fokig átmenetet képezett a szervezet és a tömegmozgalom között. Megvolt a központi vezetése, volt megyei titkársága is, alapszervezetei azonban közel sem működtek olyan rendszerezetten, mint a

FÉKOSZ-é. A FÉKOSZ centra- lizáltabb, némiképp hatékonyabb volt, jobban tartották kézben, jobban irányították.

— Működött egy harmadik szervezet is, a DÉFOSZ. Hogyan kapcsolódott az előbbiekhez?

— A fordulat évében napirendre került egy, az új helyzetnek megfelelő egységes dolgozó paraszti tömegszervezet létrehozásának igénye. A FÉKOSZ és az UFOSZ egyesüléséből 1948. szeptember 17-én jött létre a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége, amely formálisan 1951 végéig működött. Azért mondom, hogy formálisan, mert rövid idő után jobbára csak a szövetség munkástagozata fejtett ki tevékenységet, amely szakszervezeti jellegű volt.

A DÉFOSZ 1952-ben szűnt meg, és január 19—20-án összeült a mezőgazdasági és erdőgazdasági munkások kongresszusa, megalakult a MEDOSZ. Gyakorlatilag szakszervezeti jellegű munkás-érdekvédelmi szervezet jött létre olyan paraszti tömegszervezetből. amely magában foglalta a dolgozó paraszti érdekvédelmet. a mezőgazdasági munkás-érdekképviseletet. s amely társadalmi-politikai összefogásukat is céljának tekintette. Az akkori MEDOSZ tehát a mező- gazdasági munkások önálló szak- szervezetének létrehozására fontos előrelépést jelentett, sajnálatos viszont, hogy a szektás politika nyomán a parasztság tulajdonképpen elveszítette érdek- képviseleti szervét.

Kimondva-kimondatlanul akkor az volt a vélemény, hogy ilyenre nincs szükség, hiszen az össznemzeti érdekben feloldódó osztályérdekek nem teszik szükségessé a társadalmi osztályok, rétegek külön érdekvédelmét. Néhány év múltán rájöttünk: szükség van erre, s ma már ezt is jól tudjuk, hogy felettébb egysíkú volt a szakszervezetnek az a funkciója, amelyet az ötvenes években ellátott.

— A történelem helyére tette, teszi — visszatérve kiinduló pontunkhoz és a tömörség kedvéért így nevezve — a negyvenöt utáni parasztszervezeteket is ...

— Ügy vélem, igen — mondta végül Szakács Kálmán profesz- szor. — Nagyon sok azonban még a tennivalónk annak érdekében, hogy helyükön legyenek a köztudatban is. Ezek a szervezetek megadták a keretet ahhoz, hogy a parasztok tízezrei bekapcsolódjanak a közéletbe, tevékeny részesei legyenek a társadalmi progressziónak, maguk alakítsák sorsukat, formálják körülményeiket, intézzék saját ügyeiket.

A szélesebb közvéleményben nem tudatosult eléggé, hogy ezek a szervezetek felbecsülhetetlen munkát végeztek a földhözjutta- tottak szakmai és kulturális nevelésében, a paraszti tudat formálásában, a demokratikus szellemű közgondolkodás kialakításában, fejlesztésében is.

Részük van abban, hogy ma ott tartunk, ahol tartunk, s ha erről elfeledkeznénk, magunkat szegényítenénk.

D. G.

Utca — három nyelven.