Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-09 / 133. szám

1982. június 9. • PETŐFI NÉPE • • Halászhajók mellett horgonyzott az Armenia. A szuhumi botanikus kert bejárata. Volt egy hajóút... őst már bizonyos, hogy a kis ibabérfácska, melyet 50 kopejkáért egy virágot is áruló öregasszonytól vettem, nem ma­rad meg. Pedig milyen szépen el­képzeltem, hogy ezután mindig lesz krumplifőzelékbe valóm. A több ezer kilométeres távolság, vagy a másféle talaj;, esetleg a hisztérikus áprilisi időjárás ré­mitette meg a fácskáit? Talán a honvágyba pusztult bele?! □ □ □ Ha egy évvel ezelőtt valaki azt állítja, hogy meglátom a Fekete­tengert, Sőt hajózom rajta, hát szembekacagom. És mégis utaz­hattam, az IBUSZ jóvoltából: Odessza—Szuhumi—Batumi— Szocsi—Novorosszijszk—Jalta— Odessza útvonalon. Repülőgépen is, meg hajón is! Nem vagyok világjáró ember, s útirajzírásba nem merek vágni. De néhány fe­lejthetetlen élményről szeretnék beszámolni. □ □ □ Most irigylem először azokat, akik fényképezőgépüket nagy szorgalommal csattogtatják. Le-, hét, ihogy nem készítenek művé­szi alkotásokat, de egy-egy kép­pel segíthetik emlékezetüket. Ezen az útón is volt bőven fotó­téma: tájak, emberek. De semmi­féle emlékezetsegítő mankóra nincs szükség, ha Grúzia két vá­rosát, Szuhumit és Batumit aka­rom felidézni. Szuhumi. Az időszámítás előtti V. században alapították, a 2500 évvel' ezelőtti város, Dioszkuria ugyanúgy elsüllyedt a tengerben, mint az Atlantisz. A mai. csupa park város kora tavasszal a vi­rágzó mimózák illatába burko­lódzik. Botanikus kertjében a szubtrópusi tájak flóráját gyűj­tötték össze. Ottjártunkkor ép­pen „téli” álmukból ébredtek a ■fák. De már virágzott a közis­mert orosz népdalban megénekelt kalinkabokor. A majomtelep nem csupán tu­risztikai látványosság. Az itt sza­porított állatok elsősorban a tu­dományos kutatómunkához szük­ségesek. A kísérleti jószágok megejtő kedvességgel fogadták a számukra ismerős helybeli ide­genvezetőt, a látogatókat nemtö­rődöm nyugalommal. Családi gondjaik lehettek talán, ugyani! megtudtuk, náluk bevett szokás a többnej űség. No, de félszáz fe­leség!? Csoda-e az apátia? □ □ □ Batumi. Fontos kikötő, Grúzia egyik legjelentősebb ipari városa. S ahol a gyártelepek „hatalma” végetér, mindenütt örökzöld szubtrópikus táj. Az utcákon pálmák, cédrusok, magnóliák. És sokasok . barátkozó macska, kó­bornak tűnő eb. Könnyű nekik, őket még a legkíméletlenebb hi­deg tél (olykor még hó is esik!?!) sem viseli meg különösebben. A programba a delfinárium és az akvárium megtekintését iktat­ták. Az előzőben három „palack­orrú” produkálta magát. Labdáz­tak, csónakot húztak, karikát ug­rottak. Minden attrakciót hallal jutalmazott az „oktatójuk”. A legkisebb delfin a rakoncátlan, huncut, rendszerint csak dupla adag halért engedelmeskedett. Napi tíz kiló hal a fejadagjuk, így gyorsan letettem az óhajról, miszerint jó lenne egy delfin ne­kem is... Az akvárium hatalmas üveg­medencéiben a Fekete-tenger vala­mennyi állatfaját reprezentálják. Ráják libbennek sejtelmesen, szúrós tekintetű murénák kuksol­nak a kövek között, kőhalak la­pulnak észrevehetetlenül. Kár, hogy hézagos halismeretemből nem futja hosszabb fölsorolásra, a feliratokból, ha ki is tudtuk be­tűzni. nem értettünk sokat. Viszont élőben láttuk A tenger titkai cí­mű filmsorozat számtalan sze­replőjét. Batumi piaca igazi perzsavásár! Délután kettőkor még javában tartott a sürgés-forgás. Számom­ra ismeretlen zöldségféléket — a grúz háziasszonyok szinte minden füvet fölhasználnak a főzéshez — kínáltak. És a narancsdombok, gránátalma-halmok. Ládikából, a fűrészpor közül elővarázsolt szőlöfürtök, mintha most szedték volna a tőkéről! No és a virágok: az internacionális üvegházi szeg­fűkön kívül a habossárga mimó­zakazlak, és valódi kaméliák. A mindannyiunk által ismert „hölgy" az operaszínpadon jó íz­Jéssel választott keblére virágot. De a csokorral a kezemben csak meghatottságot éreztem, köhögni nem kellett. A reprezentatív szép virágnak ugyanis alig van illa­ta.. □ □ □ A Krím-félsziget szépségeiről sokan beszámoltak már. Jalta, Szocsi, Alupka, vendégváró üdü­lőhelyek. Talán Odessza és No­vorosszijszk is megbocsát neuern, Batumit nem tudták felülmúlni. Ez a meseváros az út csúcspont­ja volt. S milyen lehet igázi dél­szaki napfényben, nyáron? □ □ □ Utoljára hagytam a kilenc na­pig otthont adó, úszó szállodán­kat, az Arméniát. A hatvanas évek elején épített kdrándulóhajó tökéletes kényelmet nyújtott. Csak ne lett volna alatta annyi víz! Mert a tenger hullámzott — a kapitány szerint csendesen. Ml csak lifteztünk, hullámról le, hul­lámra föl: s ha a játékba belejött a víztömeg, igencsak kevesek ül­tek ebédhez, vacsorához. Pedig a koszt kiváló volt, a reggeli négy, az ebéd hat, a vacsora öt fogás­ból állt, ha szerénynek számí­tott. A tengeribetegségek napján is helytálltam a scsik, elő-, utó-, főétkek frontján. Így azután nem is csodálkoztam, hogy a búcsú­estére kabintársnőim nem tudtak belegyömöszölni a direkt ez al­kalomra szánt gálaruhába. Eb, aki bánja ... Nagy Mária Pályázat „környezetbarát” lakóházak tervezésére Több minisztérium, főhatóság, különböző intézmény és társadal­mi szervezet országos pályázatot hirdetett energiatakarékos és úgynevezett környezetbarát lakó­épületek megtervezésére. Ilyen­nek tekintik azokat a lakóháza­kat, amelyeknek az építése nem bontja meg a természeti környe­zet ökológiai egyensúlyát, nem rombolja feleslegesen a növény­zetet, s az épület használatával járó szennyeződések ártalmait is megfelelően korszerű módszerek­kel előzi meg, illetve csökkenti. Csoportosan telepített családi házak esetében a tervezők keres­senek megoldást a szennyvízkeze­lés, a tisztított szennyvíz ártal­matlan elhelyezésére, sőt a hul­ladék, a szennyvíz és a szenny­víziszap hasznosítására is. A pályázóknak két épületet kell tervezniük: csoportos telepítésre alkalmas lakóházegységet, gépko­csitárolóval, egyéb tárolásra meg­felelő épülettel és kiskertte], to­vábbá szabadon álló lakóházat gazdasági épületekkel, amelyek a korszerű háztáji kertműveléshez és a kisállattartáshoz szükséges feltételeket teremtik meg. Az érdeklődők már átvehetik a pályázati kiírást az Építőipari Tu­dományos Egyesület (Bp. V., Kos­suth Üajos tér 6—8.) hivatalos helyiségében, s a kész terveket legkésőbb szeptember 13-ig kell postán elküldeni a pécsi Városi Tanácsnak. A legjobb tervek dí­jazására és megvásárlására ösz- szesen 720 ezer forintot irányoz­tak elő. A bíráló bizottság leg­később október közepéig hirdeti ki a pályázat eredményét. (MTI) Névadó egységgyűlés Honti Lajost, a kunszent- miklósi származású egyko­ri vöröskatonát választotta névadójának a kecskeméti járási Ifjú Gárda zászló­alj. Az ünnepi egységgyű­lést a hét végén tartották Szabadszálláson. AZ ÜGYÉSZ TOLLÁBÓL (II.) A tizenévesek közlekedéséről A GÉPJÁRMÜVEK száma év­ről évre szinte ugrásszerűen emelkedik. Ezzel szinkronban emelkedik a közúti balesetek és az áldozatok száma ,is. Sajnos azonban a balesetek nagy részé­ben megtalálható nemcsak a fia­talkori meggondolatlanság, ha­nem a felnőttek felelőtlensége is. Nem mindenhol gyakorlat ugyan-' is az, hogy a fiatalokkal korán meg kell ismertetni az alapvető közlekedési szabályokat. Az életszínvonal emelkedésé­nek egyik jellemzője, hogy a családokban szinte minden jár­mű megtalálható. A motorizáció elterjedésével azonban a családi nevelés nem tart lépést. Sok esetben tapasztaljuk' — az elénk került ügyekben —, hogy a szülők drága motorkerékpárt vesznek gyermeküknek, noha nem rendelkeznek gépjárművezetői engedéllyel és nincsenek közleke­dési ismereteik sem. , NEM EGY SZÜLŐ megengedi, hogy a családfő motorkerékpár- jján, sokszor személygépkocsiján „forduljon egyet", vagyis — ahogy ma I mondják — furikázzon a gyerek is. Áz ilyen engedékeny­ségnek persze ára van, mert gygkran csupán a véletlenen mű-. Jik, 'hogy nem következett be í közúti baleset. A i tizenévesek . nam, bírnak •olyan felelősséggel, hogy tettük­nek következményeit előre lás­sák és így tapasztalatlanul, gya- korlatlanul vesznek részt a köz­lekedésben, nemegyszer balese­tet okoznak, veszélyeztetik saját és mások életét, testi épségét. ' A szülői felelőtlenségen túlme­nően sajnos elszaporodott me­gyénkben, de országosan is a járművek önkényes elvitele és az így elvitt autókkal, motorkerékpá­rokkal való közlekedés. A közelmúltban tárgyalt a fia­talkorúak bírósága egy olyan ügyet, amikor három fiatalkorú — két 'hét leforgása alatt — több mint 20 segédmotor-kerék­párt vitt el házak elöl, lépcsőhá­zakból és azokkal felváltva részt vettek a közúti forgalomban; majd a 6—7000 . forint értékű járműveket az utcán, sokszorila­katlan külterületeken hagyták úgy, hogy csupán a véletlen se­gítette a motorok visszakerülését a sértettekhez. Több esetben más személyek az így „talált” jármű­vekről minden mozdíthatót le­szereltek, s a séi'tetteket, — akik­nek többnyire a munkába járás­hoz kellett a jármű — jelentős kár érte. SAJNÁLATOS MÓDÓN a köz­lekedési bűncselekményeket el­követő fiatalkorúak S4 százaléka — az utóbbi . 5 év átlagában — ittas állapotban vezette a jármű­vet. Így ■ megállapítható, hogy nemcsak az alapvető közlekedési szabályokkal nincsenek tisztában, hanem semmibe veszik azt a fon­tos rendelkezést, mely szerint a jármű vezetése előtt, vagy alatt tilos szeszes italt fogyasztani. Egyik ügyünkben a diszkóiból hazatérő fiatalok nem közleked­tek ugyan ittasan a járművel, de veszélyeztették a közlekedés biz­tonságát, mert az úttest padká­ján kihelyezett műanyag jelző­oszlopokat „szórakozásból” ki- húzgálták és az úton keresztbe- rakták. Ez a felelőtlen cselekmé­nyük alkalmas volt arra, hogy a járművezetők, de különösen a motorkerékpárosok életét, testi épségét veszélynek tették ki. Olyan esetünk is volt a bíró­ság előtt, hogy a fiatalkorú dró­tot feszített ki a közúton és az annak nekiütköző segédmotor­kerékpáros csak a véletlennek köszönhette, hogy nem súlyosabb sérüléseket szenvedett. E moto­rosnak szerencséje volt, hogy csak könnyebben sérült meg, de nem volt szerencséje, mert a ve­zetés előtt ivott. Ugyanis a nyo­mozás során megállapították, hogy közepes fokú alkoholos be­folyásoltság állapotában vezetett, mivel korábban több mint egy li­ter bort ivott meg. így a bünte­tésen túlmenően a bíróság eltil­totta á járművezetéstől és újra vizsgát kell tennie. Szinte minden hónapban van megyénkben néhány olyan ügy, amikor a fiatalkorúak az éjsza­kai órákban parkolóhelyeken, a lakóház.ík előtt hagyott személy- gépkocsikat feltörik, és azokkal- jogosítvány nélkül, sokszor ital hatása alatt közlekednek. Befeszí­tik az autó pillangóablakát, majd benyúlva kinyitják a gépkocsit. Ha nincs kormányzár, akkor a gyújtáskapcsolóval manipulálnak és slusszkulcs nélkül üzemképes­sé tudják tenni a személygépko-' csit. ' iE JÁRMŰVEK többnyire nem kerülnek épségben vissza a tu­lajdonosokhoz, mert a szaksze­rűtlen használat, a durva sebes­ségváltások, karambolok és ütkö­zések miatt a gépkocsi tönkre­megy. A járművet ezután elhagy­ják, így a tulajdonosokat nagy összegű kár éri. Az ilyen cselekményeket soro­zatosan elkövető fiatalok — a társadalom^ védelme és a hason­ló cselekmények megelőzése, va­lamint a felelőtlen „furikázók” visszatartása érdekében — több­nyire előzetes letartóztatásban várják a bírósági ítéletet. Így — a törvény tiszteletére ne­velésük érdekében is — az elkö­vetkező nyári és nyaralási hóna­pokat nem a jól végzett munka után járó strandolási, j üdülési programokkal, hanem a négy fal között töltik. A kék eget rácson át nézik. DE TUDTÁK, hogy mit csinál­nak, tisztában voltak a következ­ményekkel. Mégis a rosszat vá­lasztották. Persze a kárt is meg kell téríteniük. Ha nem tudják, akkor a szüleiknek! Ellenőrzésük és felügyeletük elmulasztása miatt az ilyen felelőtlen cselek­ményeket elkövető fiatalkorúak szülei is felelősek. Dr. Babay Imre (Folytatjuk.) Letérve a főútvonalról, rossz bekötőúton bukdácsolt ve­lünk az autó. Félórás zötyögés után értünk a községbe. A te­lepülés háromezer lelket szám­lál. Aki esős évszakban az utcára merészkedik, percek múltán belesüpped a sárba. Járható út, járda alig van a községben, kocsmából viszont nyolcat is építettek. Ezzel nagyjából kielégítettnek is ítélték a helybeliek kulturális, szórakozási igényeit. Minden harmadik ember naponta in­gázik innen a környező fal­vakba, városokba. Helyben alig van munkaalkalom. A példabeli alföldi község nevét szándékosan nem em­lítem. Lélekszámát tekintve nem is olyan apró ez a tele­pülés, helyzete, gondjai azon­ban sűrítményét adják a fél­reeső kisközségekre sok he­lyütt jellemző képnek. Alig­hanem tucatszám sorolhat­nánk helységneveket az or­szág egymástól távoli csücs­keiből, ha ehhez hasonló kö­rülményeket keresnénk. A gazdag, szépen gyarapo­dó dél-dunántúli megyéről hallottam a minap, hogy a több mint kétszáz kisközségből száz körül van azoknak a szá­ma, ahol nincs önálló tanács, , nincs termelőszövetkezeti köz­pont, nincs pártszervezet. Ez a sok’ „nincs”, országjárásaim megannyi lehangoló példája igazolja: komoly baj van a kis­települések népességmegtartó erejével. No persze, az általá­nosítás ezúttal is hamis len­ne, hiszen akadnak szép szám­mal virágzó falvak. Ám az országos statisztika intő jel­ként figyelmeztet. Tavaly az állandólakóhely-változtatá­sokat tekintve Budapesten nyolcezerrel, a többi városban huszonnyolcezerrel nőtt a lé- lekszám. Faluról viszont har­minchatezren költöztek el. Mindez egyetlen esztendő alatt. Az arány tökéletesen meg­felel az utóbbi tíz év átla­gának. A kisközségek népességmeg­tartásáról beszélünk, holott egyre inkább úgy fordul a kér­dés : vajon megfelelő-e a kiste­lepülések népességeltartó ere­je? Ma, amikor mindenki, akár városon él, akár falu­helyen, egyaránt igényli a vá­rosias élet bizonyos színvona­lát, azok a falvak, amelyek nem képesek az elvárásoknak a minimumát sem nyújtani, a jelek szerint tarthatnak a lassú sorvadástól. Korántsem extraigények­ről van szó, avagy arról, hogy a vidéki életforma sajátossá­gai eltűnőben vannak, és va­lamiféle uniformizálódás in­dult volna meg. kizárólag az urbanizálódás fokmérői sze­rint. Vannak azonban olyan jogos lakossági követelmények egy-egy településsel szemben, melyeknek hiányában az is lut, aki pedig tíz körömmel ragaszkodna hozzá, szíve sze­rint. Ilyen az infrastruktúra — amibe a mai élet alapfeltéte­lei tartoznak bele a boltháló­zattól az utak, csatornák álla­potáig. Hasonlóképpen fon­tos a munkaalkalom. Ha nem is ott a faluban, de legalább elérhető közelségben. Két olyan alapfeltétel, ami nél­kül legföljebb szóvirágokat gyárthatunk a természethez közeli élet szépségeiről, de va­lójában az idő múlásával min­dent belep a dudva. mert nem lesz, aki a földet gon­dozza, művelje. Nemrégiben riasztó adato­kat olvastam a falusi lakás-- helyzetről. Az utóbbi tíz év­ben 10,5 százalékkal nőtt az ország lakásállománya, ám falun ez az arány csak 4,7 százalék. A „nagyon zsúfolt” lakások száma városainkban 97 ezer, faluhelyen 293 ezer ilyen kategóriájú családi fészek található. Ezzel szemben falun jóval olcsóbb építkezni — vet­heti ellen bárki. így igaz. csak­hogy a falusi ember az esetek többségében maga fizeti a jár­dát, az utat, a vízvezetéket, azaz az úgynevezett kommu­nális kiadásokat is. Az előny tehát gyorsan a visszájára for­dul. Az sem kétséges, hogy az utóbbi esztendőkben az ipar fejlődésének, a lakosság átrétegződésének szorításá­ban még a községekben ke­letkezett erőforrások egy ré­szét is a városi, telepszerű la­kásépítésre fordították. Megannyi kedvezőtlen je­lenség tornyosul tehát a fel­adatok elé: ne hagyjuk elsor­vadni falvainkat. Ne hagyjuk sorsukra azokat a százezre­ket, akik nehéz helyzetben lé­vő településeken élnek. Nagy formátumú tervek vannak szü­letőben. Készül az új telepü­lésfejlesztési koncepció, mely — remélhetően kiküszöbölve a korábbi program aránytalan­ságokat eredményező hibáit — az ezredfordulóig határozza meg a települések jövőjét. So­kat vitatkoznak ezért manap­ság a falu helyzetéről, szere­péről is. Annyi bizonyos: hely­ben szétosztható, a .közösség javára fordítható eszközök nél­kül, a helybeliek nagyobb dön­tési szabadsága nélkül a leg­szebb terv is visszájára for­dul. A nagyobb önállóságnak már most, a tervkészítéskor el­jött az ideje. Többek között jó lenne végre a tudományt segítségül hívni és tisztázni, hogy mit akarnak az érintet­tek, maguk a falusi emberek. Céljaikból, vágyaikból mennyi a realitás, és mire kell kény- szerűségből, vagy éppen ész­szerűségből határozottan ne­met mondani. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy felnőtt­ként kezeljük a falut, egyen­rangú partnerként a falusi ■ embereket. Gazsó L. Ferenc MINDENNAPI ÉLETÜNK A játékbolt kirakata előtt A nagyapa sétáltatja az unokáját. Helga ötéves, bűbá­jos csöppség, falatnyi szok­nya van rajta, kicsi kötött ka­bátka, s a hajában óriási fe­hér szalag. Kézenfogva men­nek, lassan, andalogva. Míg Helga kettőt lép, a nagyapa egyet. A játékbolt kirakatánál megállnak. Helga elengedi ‘a nagyapa kezét, és közvetlenül az üveg mellé áll. Nézegetni kezdi a csodálatos tündérvilá­got: a babákat, a műanyag ál­latkákat, a labdákat, á kari­kákat, a különböző kiskocsikat, a bababútorral berendezett szobácskákat, s mindennek a koronájaként az egy méternyi barna mackót. Helga nem először látja már a kirakatot, Minden dél­előtt erre sétálnak, s itt min­dig meg is/ állnak. Ez már-hoz- zátartozik az ebéd előtti prog­ramhoz. A nagyapa tudja, .hogy most tíz percig akár el is mehetne, nincs szükség rá; tíz percig Helgát csak a játékok érdek­lik, semmi más. Igaz, az ő hat­vanhét éves fejével sehogy sem tudja megérteni, hogy lehet mindennap ugyanazt a kirakatot tíz percig egyfoly­tában, nézni, de tudomásul ve­szi, hogy ez a nagyapák sorsa. Köszön egy ismerősnek, majd nézegetni kezdi a járókelőket. Helga pedig elmélyed a valóságon > túli világban. Kicsi orrát odanyomja az üveghez, és szinte módszeresen sorra­vesz mindent, ami a kirakat­ban van. Mit tudja azt a nagyapa, hogy ő most beül a babaszobába, és gondtalanul csevegni kezd az aprócska ba­bákkal, hogy a pöttyös labdát nézve éppen a barna mackó­val játszanak gurigatóst, hogy még a kisvonatra is felül kép­zeletben, és légi útra kel a já­tékrepülővel a tengereken túl­ra ... Nagyapa megnézi az óráját: letelt a tíz perc. Indulni kell haza ebédelni. — Helga! A kislány meg sem hallja a szót. Egyszerű emberi hang nem jut el meseországba! — Helga, indulunk! Semmi. Nagyapa odalép a kislány­hoz, megérinti a vállát, de a csöppség rendületlenül nézi tovább a piros karikát. — Vár az ebéd! Hallod? Helga most megfordul. A te­kintetében rettenetes felhábo­rodás van, még a homlokát is összeráncolja. ■ — Hát nem veszed észre, hogy éppen karikázok? Nagyapa nem csodálkozik. Megszokta már, hogy Helgát nem könnyű elvinni a játé­koktól. j— Akkor tegyél még egy kört, s útána indulunk. — Jó, egyszer körüímegyek a téren — mondja a kislány, és visszafordul a játékokhoz. Fél perc után a nagyapa megfogja a kislány kezét, s most már indulnak. Szótlanul bandukolnak: Helga kettőt lép, a nagyapa egyet. Mind a ketten elége­dettek. Mind a ketten azt hi­szik. hogy elérték ä céljukat. Vajon, melyikük a győztes? Tóth Tibor \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents