Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-06 / 131. szám
PN MAGAZIN Szépen beszélni • Hogyan is várhatnánk el a tanulóktól azt, hogy szépen ejtsék a szavakat, ha még a tanárok között is akadnak beszédhibásak? Révay Tivadarné, a Bajai Tanítóképző Főiskola adjunktusa két éve tanítja a helyes vartlkulálásra, beszédhangképzésre és hangsúlyozásra a leendő tanítókat — akikből jó lenne, ha az anyanyelv előadóművészei válnának. Az elsők példája Hány tanítómra emlékszem szívesen? Majdnem mindre. Két évtized múltán is felsorolom: mikor ki volt az osztályfőnököm, melyik tárgyra ki tanított. Faragó Pista bácsi távoli országokat hozott közelben „Szicíliában naranccsal futballoznak a gyér ekek"-féle mondataival. Pécskai Rózsa az oroszt szerettette meg, mert ő maga is szerette. Schleísz- ner János, történelmi disszertációkat mondott az órákon. Hol állt ez és ez a hajóhad? Hogy hívták az- első közlegényt? Mikor dördült el az első lövés? Az ö szájából a történelem egy soha véget nem érő romantikus' regény volt. Fruttus István, gimnáziumi osztályfőnököm magyart és ' emberséget tanított: légy büszke arra, hogy ember vagy — jegyez~ tűk meg óráin. A legjobban talán mégis legelső tanítómra emlékszem, Zsilka Pálnéra. Ha nagyon akarom, még az olvasókönyvből* is idézni tudok, ha többet nem, annyit: „Ottó ütött, talált ötöt." Megtanított írni, olvasni, . számolni. Megtanított arra, hogy aki írni, olvasni, számolni tud, az már mindenre képes, de legalábbis: képes lehet. Esztike néni már akkor nagyon öreg volt, amikor minket tanított, de még nyugdíjba is csak azután ment, hogy hét év múlva az öcsém is az ő osztályában tanulta meg a betűvetést. Nem változott azóta sem, pedig ennek több mint tizenöt esztendeje., Törékeny, madár- csontú, ősz hajú néni, aki'olyan szépen ir még ma is, ahogyan én már nem tudok... Azon töprengek, a mai gyerekek emlékez- nek-e majd tanítóikra? Nem hiszek a kétkedőknek, hogy nem. A tanító ma is ugyanolyan tekintély, mint volt valaha. Nagyobbik lányom, ha meg akar győzni valamiről, végső érvként azt mondja: Ildi néni szerint is így van. Biztos vagyok benne, a II!c. többi harminc gyereke is orákulumként hivatkozik arra, amit Farkas Lajosné mond, tesz —• az ő példája a legnagyobb, a legvonzóbb. Az övé —1 az övék: az ember első tanítóié. B. J. Elektro-labor LEVELEK ZALÁNFALVÁRÓL Orromhoz hajlítom az akácfa ágait, egyiket a másik után, hogy a fehér virágokból kiszippantsam az illatot. De hiába erőlködöm, szuszogok, mint egy kovácsfújtató. Így, szinte marokra fogva, birtokolva nem hódítanak úgy, mint amikor esti séta, vagy éppen iz- zadságos kerti munka közben szellőpostával érkezik az ajándékuk. Sok más szándékával is így jár az ember: a nagyon akart öröm csak ritkán teljes. Kedves Ferkó! Azért lírázom neked az akácról, mert — édesanyám kedvenc virága, a viola után — ennek az illatát szeretem legjobban. S a zalánfalvi „pálmák” most virágzanak. Emlékszem, Béla bácsi, az egykori földrajztanárom is milyen szépen beszélt az akácfáról, amely a mi sovány homokunkon is megél, s megköti azt. Fája szívós, kemény, mint a magyar paraszt, szokta mondani. Pátosz csengett ilyenkor a hangjában. Mi, kisiskolás gyerkőcök nem értettük a hasonlatait. Az az igazság, hogy nem szerettük őt, ezért nehezebben fogadtuk be a magyarázatait. Az a tanár volt az esetünk, aki hagyta magát lebeszélni a felelte- tésről. Vele ezt meg sem kíséreltük, talán azért, mert ő Igazgatta a zalánfalvi iskolát, s vezetői tisztségében ő testesítette meg az előírásos szigort. Hogy sokkal több tiszteletet, ragaszkodást érdemelt volna, azt már csak fel- nőttfeijel tudtam meg. Későn. Túl a hatvanon azért dolgozott még mindig, hogy kicsivel több legyen maid a nvuadíia. Madár- csontú, alacsony, hófehér haiú ember volt Béla bácsi, öreguras eleganciával öltözködött. — Vigyázz, fiam, mert nyakadba akasztom ezt a reakciós ereklyét! — fenyegetett, ha megharagítottuk. A görbebotjára célzott ilyenkor, s arra; hogy régen a botról sem mondtak le a nevelésben, ( „segédtanítóként” alkalmazták. Az én időmben komolyabban senkit sem vert meg. Amikor dühös volt is valakire, reszketős hangja elárulta, hogy szívesebben simítana végig a delikvens kócos fején, mint hogy ráüssön. Én különleges státuszt „élveztem” nála, ami arra kötelezett volna, hogy lojális1 legyek iránta. Háta mögött ne emlegessem csúfnevén —, ami ma már nekem is van —, s ne tűrjem szó nélkül, há maguk közt csepülik a srácok valamiért. Kár, hogy nem tudtam bölcsebb lenni akkor a koromnál. A többieknél. Azért tette néha vállamra a kezét, azért kérdezett sűrűbben az otthoniakról, mert tizenkét éves korában édesanyám egy ideig kiscseléd volt náluk. Nem a szó rideg értelmében vett cseléd, hanem félig a gyerekek játszópajtása, aki ebben-abban segít a ház körül, és ezért ajándék- kötény, ilyesmi a fizetsége. Amikor egy évet idősödött, elment tőlük dolgozni a kosárgyárba, de hozzá, s később hozzánk, gyerekeihez is mindig jóindulattal volt az öregúr. Urat mondtam? A feleségét tekintetes asszonynak titulálták, őt pedig a tanító úr cím illette meg, de bizony a fizetéséből — ezt a jó anyám mesélte — nem sokkal különb életre futotta, mint a szomszéd parasztoknak. A havi fixből maradt is, meg nem is, amikor a boltosnak, a Hentesnek megfizették a hónap közben összegyűlt tartozást. Húst inkább csak vasárnapokon evett az öttagú család. A népből való tanító volt Béla bácsi. Zalánfalván született, s több mint negyven esztendeig itt élt hivatásának. Nem szerzett vagyont, még saját lakásra sem telt neki életében. Viszont nincs olyan família nálunk, amelyikből a nagyapát, a nagyanyát, vagy a szülők valamelyikét ne ő tanította volna meg betűvetésre, olvasásra, s arra, hol fekszik a térképen Magyarország, az áldott haza!. .1 No és persze Zalánfalva, amelyet a tanító úr oly nagyon szeretett. Huszonnégy éve búcsúzott el Béla bátyánk a katedrától, éppel) akkor, amikor a mi osztályunk ballagott. Sosem felejtem, milyen zavartan nézett jobbra, balra, amikor a gyerekek egymás után kiléptek a sorból, s egyikük sem őhozzá ment köszönetét mondani.,, Azóta sokszor szerettem volna a szemébe nézni, megfogni öregesre puhult kezét és megkövetni — Bocsáss meg nekünk a gonoszságunkért, drága Béla bácsi! Te nagyszerű ember, nagyszerű pedagógus vagy és voltál, most már tudjuk. Nem tettem meg. Mert ahogyan múltak az évek, ő egyre inkább — mint az emberfiával ez lenni szokott — csak a szép dolgokra emlékézett, pontosabban hibátlannak álmodta vissza a múltat, pályafutásának történéseit. A falu tanítóját pár hete eltemettük. Nyolcvanöt évet élt. Szegény feje, száműzöttként hunyta le szemét. Nem a község űzte el, nem! Az egyik, orvos fia vitte el magához hegyvidékre, nagyvárosba. Tizenöt éve, vagy talán régebben küldözgette már könyörgő, rimánkodó leveleit a jó embereinek. rokonainak, hogy fogadják be, hozzák Zalánfalvára. mert itt szeretné leélni hátralevő napjait, és ebben a földben szeretne megpihenni is! Kívánságának csak ez utóbbi része teljesülhetett. Koporsója mellett ott álltak régi tanítványai. s utódai a katedrán. Kedves Ferkó. Barátom! Nézegetem a nvíló akácviráeokat. s közhen azon tűnődöm, vajon a mi szánkon, ami tanítókén teremnek-e nlvan lelkesítő szavak a szülőföldről, az igaz emberségről, mint amíiveneket Béla bácsitól hallottunk? Üdvözöl: A magnetofon segítségével • Tíz évvel ezelőtt éjszakánként még maga olvasta kazettára a másnapi órák anyagát Szerdahelyi Andorné, a magnós oktatás értelmi szerzője. Az ötletre hamarosan felfigyeltek. és ma már az egész országban ezt a módszert alkalmazzák az osztatlan iskolákban. Ebben a tanévben 16 alsó tagozatos kisdiákkal foglalkozott a jakabszállási tanyai iskolában, ahol egy évtizede tanít. Egyetlen vágya az, hogy maradjon elég tanítványa, és ne jussanak az elnéptelenedett iskolák sorsára. Például Hercegszántón, a szerb-horvát iskolában • „Ha újra kezdhetném, akkor is csak óvónő lennék” — vallja Dobos Erzsébet. Egyszál magában, egyetlen helyiségben, „ősállapotok” között kezdte meg munkáját 1951-ben Kerekegyházán. Két évtizedig a járás óvodai szakfelügyelője is volt. Ma a vezetése alatt álló jól felszerelt óvodában több mint harminc felnőtt szerető gondoskodása veszi körül a kicsinyeket. „A nyelv ősi fája nemzedékről, nemzedékre új hajtásokat nevel. Gyökereit a múlt mély termőföldjébe bocsátja, de gazdag ékű koronája tiszta magasságok felé növekedők .. — írta Halász Gábor néhány évtizeddel ezelőtt és tanítására most is emlékezni kényszerül az, aki néhány órát eltölt a Pácskó Istvánná hetedikeseivel találkozva persze azt kellett először tisztáznom, hogy hányán tekintik anyanyelvűknek a szerb- horvátot? Az írásban megfogalmazott válaszok közül idemásolok néhány jellemzőt. Prodán Mária: „Hercegszántón lakom, és á környezetemben mindenki beszél sokácul. Szüleim elmondása szerint még egyéves sem voltam, amikor az első szavakat kimondtam, s néhány hónap múltán már folyamatosan beszéltem. A magyar nyelvvel ötévesen ismerkedtem meg, amikor hosszabb időt töltöttem a kórházban.” Blázsev József: „Ha valamilyen ünnep van, akkor mi otthon mindig énekelünk, és mindig sokácul. Játszás közben is szívesebben használom ezt a nyelvet.” Vidák Ildikó: „Anyukámtól és a nagymamámtól tanultam szerb- horvátul. Az óvodában is ezen a nyelven játszottunk, énekeltünk.” Jánosiig Annamária: „A mi családunkban csak a nagypapa és nagymama beszéli ezt a nyelvet. Náluk vendégeskedve tetszett meg, s akkor határoztam el, hogy én is megtanulom”. Czvirgoncz Péter: „A mi csahercegszántói, szerb-horvát tanítási nyelvű általános iskola diákjai között. Emlékezik, és eltűnődik: vajon az anyanyelvet tanító pedagógus mennyiben hathat e ..vegetációra”? Milyen módon dúsíthatja a nyelv „gazdag ékű” koronáját, s kfertészkedő buzgalma nyomán vajon milyen irányba, milyen magasságok felé nyújtózkodhatnak az új hajtások? ládunkban senki sem tud szerb- horvátul. Én azonban szeretnék tökéletesen beszélni, mert úgy érzem, hogy nagy hasznát vehetem még az életben.” Ez utóbbi vélemény egyre szélesebb körre jellemző. Az iskola igazgatója, Gyurity Marin mondja: — Van olyan növendékünk, aki magyar anyanyelvű, de tolmács, vagy idegenvezető szeretne lenni. Vagy éppen autószerelő, de úgy gondolja, hogy még ebben a szakmában is könnyebben boldogul Baja környékén az, aki tud szerb- horvátul. Mindenesetre Pacskó Istvánné egyforma lelkesedéssel foglalkozik velük. A nyelvtanítás mellett hosszú évekig ő volt a néptánc- csoport szervezője, irányítója, aki ezzel egyidejűleg sokat foglalkozott a mesét mondó, a verset kedvelő fiatalokkal is. Aligha lehet véletlen, hogy a kérdésre — melyik szerb-horvát nyelvű író, költő alkotásait ismered? — Sokan válaszoltak hosszú listával. Put- terer Valéria és Prodán Mária dolgozatában egyenként is több mint 10 nevet számoltam meg. — Aki nyelvet tanít, az nem is lehet csupán óraadó tanár — kapcsolódik a beszélgetésbe Velin Marin, a kollégium igazgatója. — És Pacskó Istvánné, szinte mindenkinél jobban ért ahhoz, hogy a közösségformáló küldetésnek eleget tegyen. Csak egy példát mondok: volt olyan időszak, amikor a kollégiumunk magyarul és szerb-horvátul beszélő gyerekei bizalmatlanul szemlélték egymást. Lévén többségben' az előbbiek, azt hitték, árulkodik az, aki szerb-horvátul mond valamit tanárának. Nos, akkor ő estéről estére bejárt, hozzánk,, és foglalkozott azokkal, akiknek volt kedvük megtanulni ezen a nyelven. Hogy hányán és Hogyan sajátították el? — örömmel mondom, hogy igen sokan, igen jól. De aVni ennél is sokkal nagyobb nyereség: a gyerekek között helyreállt a béke,, természetes lett a két nyelvűség. Azt hiszem, Vidák Ildikó sokak nevében írta a következőt: „Pacskó tanár néni nemcsak a szerb- horvát nyelv helyes használatára, szüléink dalaira, táncaira tanított meg bennünket, hanem arra is: hogyan kell emberül élni.” Káposztás János ® Perényi Rezső szaktanár vezetésével elektronikai mérőlaborató- - riumot alakítottak ki a kiskunhalasi 618. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben 1975-ben. Később ezt a Tudományos Informatikai Intézet újításnak fogadta el. A tanulók ebben a laboratóriumban olyan különleges méréseket is végezhetnek, amelyekre korábban nem volt lehetőség és ennek segítségével a jövendő villanyszerelők teljesebb szakmai tudás birtokába jutnak. Légpárnás sín • Gyapjas László mindössze négy éve tanít matematikát és fizikát a tiszakécskei gimnáziumban, de már komoly sikereket vallhat magáénak. Egyik tanítványa tavaly hatodik helyezést ért el fizikából az országos középiskolai tanulmányi versenyen. Méltán nevezhetjük újítónak, hiszen az ő alkotása az a légpárnás sín, amellyel mintegy ötven fizikai jelenséget lehet bemutatni, valamint az ezredmá- sodpercet is mérő digitális óra. Legújabb tervei között iskolai planetárium létesítése szerepel. Négy évtized • Bakos János, a dunaegyházi Általános Iskola igazgatója több mint negyven évet töltött pedagógus pályán. A tanév végén búcsúzik az iskolától és tanítványaitól, akik közül a legtöbben elmondhatják azt, hogy szüleikkel is Bakos tanító úr ismertette meg a szlovák nyelv szépségeit. Oktató-nevelő munkája mellett évtizedek óta ápolja a nemzetiségi hagyományokat összeállította: Ballai József 0 Újra óvónő lennék...”
