Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-24 / 146. szám
4 PETŐFI NÉPE • 1982. június 24. TALÁLKOZÁSOK KODÁLLYAL „Köszönöm fáradozását’ 9 A régi ének-zeneiben: Kodály Zoltán, Nemesszeghy Lajosné, Pan kovits József né. FELVÉTELI ELŐZETES III. Felvesznek? Nem vesznek fel? Ez most a kérdés a felsőoktatási intézményekbe készülő középiskolás diákok között. Hogyan várja Szeged az új diákokat? Megkértük az egyetemek, főiskolák illetékeseit, vázolják fel az idei helyzetképet. A József Attila Tudományegyetem állam- és jogtudómányi karán dr. Dobler László, a dékáni hivatal vezetője adott tájékoztatást: Nappali és levelő tagozatra egyaránt 320 diák kérte felvételét. A felvehető ‘ keretszám: 100—100. Az írásbeli vizsga időpontja június 24. Három-három óra áll a pályázók rendelkezésére a két felvételi tantárgy témáinak kidolgozására. Irodalomból fogalmazást kell beadni egy adott témáról; történelemből tesztkérdésekkel mérjük fel a jelentkezőik ismereteit. A szóbeli június 30-án, július 1-én, 2-án és 3-án lesz.. Maradjunk még a JATE-n. Milyen előzetes jelentést adhatunk a bölcsészkarra felvételizőknek? Dr. Mikola Tibor dékánhelyettes elmondotta, hogy a jelentkezők száma megközelíti a tavalyit: 226-an adták be felvételi kérelmüket hozzájuk, 100-at vesznek fel, valamiht 13 tanulót a katonaidő letöltése után iskoláznak be. A legnépszerűbb szaknak a magyar bizonyult, történelemmel vagy idegen nyelvvel párosítva. Az előzőn három és félszeres, a másodikon két és félszeres a túljelenlkézés. A felvételi követelmények hasonlóak a jogtudományi karéhoz, idegen nyelvből fordítaniuk is kell a jövendőbeli egyetemistáknak. Bács-Kiskun megyéből harmincötén jelentkeztek bölcsésznek. A Szegedi Orvostudományi Egyetem is rangos helyet foglal el a felvételizők népszerűségi listáján. Dr. Lebniczky András, a dékáni hivatal vezetője úgy véli, hogy nemcsak a nagy létszám, hanem a jól sikerült írásbeli dolgozatok miatt is nehéz dolga lesz a felvételi bizottságnak. A túljelentkezés aránya, hasonló az előző évekéhez. Az orvosi karra 426- an pályáznak, közülük 71-en Bács megyéből. A fogorvosi szakra pedig 45-en, közöttük 6 megyénkbe- li. Gyógyszerésznek 130-an készülnek. Az írásbeli vizsga sokak szerint könnyebb volt mint az elmúlt években. A szóbelire jú- rtius 28-án, 29-én. 30-án és július 1-én, 2-án kerül sor. A Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola nappali tagozatára 719-en adták be felvételi kérelmüket, ám csak 390-et vesznek fel. Kedvelt a humán, valamint a testnevelés szak. Bács- Kiskun megyéből 160 jelentkezési lap érkezett a szegedi tanárképzőre. Az írásbeli felvételik: július 3-ig tartanak. Az Élelmiszeripari főiskola 236 pályázó közül választ 115 jövendőbeli gólyát. Háromnapos FEB- táborra invitálják a jelentkezőket, majd június 28-án négy vizsgabizottság előtt izgulhatnak a főiskolára való bejutásért. Ott dől el, hogy kiből lesz gépész és kiből technológus. Matematikából, fizikából, biológiából és kémiából tanulnak azóta megfeszítetten a jelentkezők, a megyéből 12-en, Az izgalomra sincs sok idő, július 12-től megkapják a várva várt értesítő levelet. Az elmúlt héten 45-en felvételiztek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatára, megyénkből hatan. A számi adás a főtárgyakból állt össze: szolfézsből, népzenéből, zeneelméletből és zongorából. Az Egészségügyi Főiskolai lehetőségekről dr. Károlyi Győr. gyöt, a budapesti központú iskola főigazgatóját kérdeztük. A központi írásbeli vizsgák után a szóbeli június 26-ig lezajlik. A budapesti és a szegedi tagozatra ősz. szesen 160-an nyerhetnek felvételt. B. T. Csak a fiataloknak, az elmúlit évtizedben ideköl- tözötteknek kell bemutatni Pankovits Józsefnét. A tehetséges, munkabíró, a szocialista eszméktől, a kibontakozó újtól lelkesülő bajai munkáslányt már 1948-ban megbízták a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége Bács-Bodrog megyei titkári feladataival. Hasonló beosztásban dolgozott Kecskeméten is a közigazgatási átszervezés után. Három ciklusban képviselte Bács-Kiskun megyei választóit a Parlamentben. Több mint három évtizedig dolgozott a kommunista párt megyei bizottságán, a tanácsok megalakulása után a megyei tanács végrehajtó bizottságában. Azon kevés kecskeméti politikai, tömegszervezeti vezető közé tartozott az ezerkilencszázhatvanas években, akik személyes ügyüknek érezték a kulturális élet szánalmas feltételeinek javítását. Számíthatott rá minden jó kezdeményezés; az ének-zenei iskola is. Noha Budapesten tölti nyugdíjas éveit, nem szakad el Bács-Kiskuntól. Sűrűn hazajön. Ko- dály-emlékeirő.1 is Kecskeméten beszélgettünk. Mivel is kezdhetném, mint az első ének-zenei iskola megszervezőjének a városi népművelési felügyelőhöz írt, a Magyarországra látogató Pablo Casals és Kodály Zoltán tervezett — a gordonkaművész gyengélkedése miatt végül is elmaradt — kecskeméti látogatásának programját közlő levelével: „azt kéri a Tanár Ür, hogy kerültünk mindenféle hivatalkodást, de nagyon szeretné/ ha Pankovitsné Ilonka és Maga vglük tartana”. —.Kodály nyilván tudott..arröf. Jjogy a Nőtanács a szivének oly kedves iskola leghatékonyabb szövetségese. Miért vállalkoztak az ének-zenei nem mindig hálás támogatására? — Mert Marta nagyon segítette a mi munkánkat, összejöveteleinkre mindig küldött egy kamarakó- rust. Szívesebben elmegy a gyűlésre a nagymama, az édesanya, ha az unoka, a kisfiú |vagy kislány is szerepel. Kölcsönösen előnyösnek bizonyult együtt- működésünk. — Képviselői közreműködése nélkül aligha költözhetett volna 1964-ben végre megfelelő épületbe az ének-zenei iskola — így hallottam. — ,. Kult úrpajtaként" emlegette első, Erkel utcai rozoga, csúnya épületüket a Tanár úr. Szégyenkezve fogadták a mind. több külföldi érdeklődőt. Elmentünk Nemesszeghynével a városi tanács elnökéhez. Sajnálkozott: Kecskemét az új ötéves tervben nem kap iskolát. Ha itt nem megy — gondoltam — meg- próbálkozunk a Tervhivatalban. Ott meglepődve értesül tünk arról, hogy „évek óta lent van a keret egy 12 tantermes tanintézethez”. Hazatérve ismét fölkerestem a tanácselnököt. Tájékoztattam értesülő- seimről. Más célokra tartalékolta és tartja fenn a „keretet", bizonygatta. Kapacitáshiányra is hivatko- zott. ,Majd lesz, mondtam. Üjra Pestre siettem. Szerencsére jól ismertem Török Jánost, az Építésügyi Minisztérium párttitkárát. Közvetítésével jutottam a minisztérium főmérnökéhez. Elmondtam, miről van szó. Káromkodott: ;soha nem azt csinálják a megyék, amit lehetne, amit kellene’. Azonnal fölhívta a szegedi tervezőintézetet, a Bács megyei építővállalatot. Mindkét helyen szerzett kapacitást! örömmel tudattam a jó hírt a megyei tanács elnökével, akit korábban Kodály személyesen kért meg az ügy támogatására. Boldogan helyeselt Dallos elvtárs: ,Akkor is fölépül az iskola Ilonka, ha ketten maradunk’. Mivel másnap az országgyűlési ülésszakra kellett mennem, táviratot küldtem az iskolának: „Szeged tervezi, Bács megye építi." — Mikor találkozott először a Tanár úrral? — 1952-ben, a születésnapi hangversenyen és utána a tiszteletére adott vacsorán. Ez csak protokolláris találkozás volt. A későbbiekben sok mindent kérdezett, őszintén érdekelte a nőmozgalom tartalmi munkája. Tájékozódott a szülői munkaközösségekről, szociális és művelődéspolitikai .tevékenységünkről, népművészeti szakköreinkről, a megye gazdasági gondjairól, a tanyavilágról. Megértette, hogy jó kezdeményezések megvalósításában sokszor nem az akarat, a jószándék hiányzik, hanem a pénz, amely még fontosabb dolgokra kell. — Miért írta Kodály az általa Nemesszeghynének dedikált Gárdos Mariska-könyvbe, hogy Pankovitsné inspirációjára készült az ajánlás? — 1962 novemberében, az MSZMP VIII. kongresszusára meghívtak több tekintélyes pártonkívülit. Ott találkoztunk. Eléje tettem az akkoriban megjelent kötetet és kértem, hogy dedikálja Mártának. Miért kell ez magának, kérdezte. Mert Mártát ma veszik föl a pártba, válaszoltam. — Tudomásom szerint levelet is kapott Kodálytól. Szívesen közölnénk. — Igen. Részt vettem 1964 nyarán a Budapesten ülésező nemzetközi népzenei tanács kalocsai kirándulásának előkészítésében. Kedves Asszonyom, közreműködése az International Folk-Music Council kalocsai vendéglátása megszervezésében igen nagy segítséget jelentett. Köszönöm önnek fáradozásait és kérem támogatását a jövőben is a Zenei Általános Iskola és népzene ügyének minden vonatkozásában. Kodály Zoltán akadémikus — Mikor találkoztak utoljára? — A halála előtti évben négyesben tanakodtunk a lakásán a zenei nevelésről. A házigazda, Nemesszeghy Márta, Reile Géza és én. A Tanár úr ismét kifejezte azt a véleményét, hogy a zenei nevelés igazi eredményei csak évtizedek múltán érzékelhetők nagyobb mértékben. Addig is minél többen, minél többször énekeljenek fiatalok, felnőttek. H. N. KÖNYVESPOLC V tan már annak talán tíz vagy tizenöt esztendeje is, hogy neves kritikusunk nosztalgikus hanghordozással, tehát a korá,t (legalábbis e tekintetben) messze megelőzve feltette a kérdést: hova tűnt a valóságot ábrázoló irodalom?! Az értelmiségiek és a fiatalkorúak lelki problémáival bíbelődő elbeszélésekből, novellákból és regényekből hova tűnt például a mindennapi munka? Hol lehet találkozni manapság „modern” magyar irodalmunkban ilyen szavakkal: szekér, villáskulcs, öntözőfürt vagy karburátor? Nos, örömmel jelentem, hogy a könyvhéti újdonságnak szánt Körkép ’82 csaknem hétszáz oldalas kötetét lapozgatva — és az élet hétköznapi valóságát megjelenítő tárgyak után kutatva —, sikerült rábukkannom egyebek közt egy vékony dróttal átkötött kis kéve cirokra, amelyet Neviqz- ky János a saját padlásán fedezett fel, azt követően, hogy megtagadta a segítséget az egyenruhás idegentől, aki — névtelen bejelentésre hivatkozva — elrejtett cirok után akart kutatni a ciroktermesztést csak hírből ismerő faluban. (Balázs József: Bevezetés a félelembe.) Egy lábost is fölfedeztem a hullámvölgybe került író csöpögő radiátora alatt (Gáli István: Balfauszt); egy szemüveget, amit gazdája, a magának fényes karriert tervező orvostanihallgató e szavak kíséretében emelt le a lencsénél is üve- gesebb szeméről: „ ... meg kell szakítanod a terhességet. A legalkalmatlanabb idő. A disszertációmhoz teljes nyugalomra van szükségem. Az anyag olyan koncentrációt követel... hogy ássam magamat bele száradó pelenkák, csecsemőbőgés között? ...” (Palotai Boris: Láthatási engedély.) Találtam továbbá egy húszliteres demizsont, három üveg konyakot Körkép, 1982 és három üveg Törley pezsgőt, amit a fiú a lány lakásán vett leltárba, azt követőén, hogy lent a Szivárvány moziban — véletlenül egymás mellé keveredve —, zsibhadásig masszírozta a lány karfán nyugvó kézfejét (Hajnóczy Péter: Jézus menyasszonya). Hát, ami azt illeti, a villáskulcs meg a karburátor eddig nem jött össze, és ezen aligha változtatna, ha tovább folytatnánk a szemlét. Ami természetesen még nem jelenti feltétlenül azt. hogy a kötetbe foglalt harminc írásnak kevés köze lenne a valósághoz. Mielőtt ebben az ügyben végleges döntést hoznánk, célszerű a leírt tárgyak mellett, az életre keltett jellemeket; is szemügyre venni. Andit például, az ifjú tisztinövendék csinos kedvesét, aki mindenkivel szívesen táncol, megfeledkezve udvarlójáiról, s aki hazafelé tartva kijelenti: ő nem tárgy, akit -valaki csak úgy zsebre tehet, ő fiatal, és boldog akar lenni. ‘És, hogy egy csíkos nadrág« ficsúrnak a nyakába borult, egy másikkal ugrálva pedig sikoltozón nevet? Hát, mi van abban? (Bertha Bulcsu: Andi levele). Esetleg — még bizonyos értelemben ennél a témánál maradva, de már az ellenoldalt reflek- torozva — célszerű lehet Tamási Áron éjszakai mulatozást is fölöttébb kedvelő egyéniségét tanulmányozni, akiről még hatvan- egynéhány esztendős korában is így nyilatkozott a fiatal, ám tapasztalatokban,is gazdag pincérnő: „Áron? Az úr, az férfi; teljes, igazi, száz százalékos! Gyöngéd is, kegyetlen is, éppen ami kell, olyan nincs más!” (Karinthy Ferenc: Tavirózsa). De ajánlható az élet színei után kutatók figyelmébe a hetvenket- tedik évébe lépő Kanyó Pali bácsi, az egykori, nyakas kulák is, akire hajdani ellenfele, a „kulák- hússal élő", csepeli munkásból lett tsz-elnök így emel poharat a díszes vendégsereg előtt: „Isten éltesse a kulákokat!” (Végh Antal: Vacsora a tanyán). A lakógyűlésen felszólaló gyár- igazgató, aki egyebek mellett kifejti, hogy „reakciós a dolgozó embernek a másik ember által való kiszolgálása. Mossa ki mindenki a gatyáját, pucolja ki. a cipőjét”. Mire az utána szót kérő felesége: „ ... kimostál valaha is egy pár zoknidat? Viselnéd, amíg él nem rohad a lábadon! Felvarr- tál egy gombot a nadrágodra? Hogy nem sül le a képedről a bőr! Ágálni az ingyen feleség mellett könnyű!” (Tatay Sándor: Ajtó a semmibe). El tudom képzelni, hogy az olvasók egy része úgy érzi: a valódi élet valódi képviselői is a fentiek — régről ismert figurák ők, s egyáltalán nem a legutóbbi évek tipikus jelenségei. Ám mások csodálkozhatnak: vajon miért van az, hogy éppen a leginkább valóságközelinek szánt írásokban <László Bencsik Sándor vagy Lakatos Menyhért elbeszélésében) csörgedeznek legvékonyabban a valóság nedvei? Megint mások háboroghatnak: biztos, hogy ezek a művek adnak leginkább hiteles képet a hazai valóságról, illetve a valóságot tükrözni szándékozó magyar prózatermésről? Valamennyiük számára egyet javasolok: bízzanak abban, hogy a következő válogatás meghozza majd azt, amit most netán hiába vártak. És higgyék el: azért az sem kevés, amit az idei könyvhéten kezükbe véhettek. Káposztás János (23.) — így is volt. És amíg nem voltam biztos a magam érzéfe meiben, én is így gondoltam. — De most mán nem? — Kata kérdése, mint a penge. De most már nem. — Komolyan gondoltad a leány kérést? — Komolyan. — Lali hangja halk, de elszánt. — Az ilyesmivel nem tréfálkozik az ember. — Ép eszednél vagy?! — csattan föl Kata. — Tudod egyáltalán, hogy mit beszélsz? Lekötöd magad, és éppen egy ilyenhez! Ezzel még igazán ráértél volna! — Ugyan! — mosolyog Tibor, — Végre tudja csak meg ő is. hogy mi a házasság. A felesége ránéz; pillantása éget. — Ez káröröm, vagy jókívánság? / —• Is, is,.. — vigyorog Tibor. Kata töpreng. ,- — Egy jó mindenesetre van a dologban: így már nincs vissza- útja a papának, mint esetleg lett ulna, ha a szakításuk után te is laképnel hagyod a kis nőt... — Bocsánat: Máriát. Megkérhetnélek? — Meg, meg — bólogat meg- adóan Kata, majd Tiborra néz. — Túl jól sikerült a kísérlet, öregem! Látod? — Hálás is vagyok érte! — Lali odalép a nénjéhez, megcsókolja. — Ha nincs ez a korszakos ötleted, soha meg nem ismerem Marit! — Túlélted volna! — legyint Kata, s fejét csóválja. — Hogy ez a kis — Lalira néz, nyel egyet — hölgy mennyi bonyodalmat okozott ebben a családban! Fantasztikus, nem? Lali gondterhelten ingatja fejét. — És ez még semmi ahhoz, ami most jön! Két szempár mered rá döbbenten. — Miért? — kérdi Tibor. — Szegény apád miatt... ő még hátravan! Hogy adjuk a tudtára?^, !. Riadt csend. Kata aztán a tűzhelyhez lép, s csak ennyit düny- nyög:' — Majd gondolkozom rajta! — Ne félj! — ragyog fel Tibor szeme —, akkor megszületik a megoldás! — Menjetek is be, ne zavarjatok1 Tibikém, teríthetnél! 26. Meg vacsoráztak; az utolsó korty bort isszák asztalbontás előtt. Szász Bálint magasba emeli poharát, s odafordul Lalihoz. — No, nem gondolta még meg magát, fiatal barátom? A hely változatlanul várja a fejlesztési osztályunkon! Mostanában nagyon előtérbe került az elektronika. — Nagyon kedves — hajol meg ültében a fiatalember. — Még sor kerülhet rá, igazgató úr. — Csakugyan? — derül fel Szász Bálint .arca. — No lássa, ez már igazán jó Ijír! Megunta talán az államilag engedélyezett kontárkodást a szabad idejében? — Nem erről van szó. De nő- sijlés előtt állok, és a jövendőbelim utálja a fusizást. Így aztán előbb-utóbb föl kell hagynom vele. Viszont a szent, de pocsékul fizető tudományból nem tudok egzisztenciát teremteni magunknak, következésképp érdekelne egy jobban fizető üzemi alias. — Nősül? — kérdi az öreg felvillanyozva. — De hisz ez gyönyörű, fiatal barátom! — Elérzé- kenyülten bólogat. — Hát hiába: a családi hagyományok! Ez a szellem itt maguknál, Katalinka. .. Gratulálok az öccséhez! — Köszönöm — mosolyog Kata. — Csakugyan remek fiú! — Neki is a fészek melege hiányzik, igaz? — Száz Bálint elréved. — Istenem, milyen boldog lehet: maga még megteremtheti magának! \ — Hát igen, így van ez — motyogja Tibor feszélyezve. Tudja, hogy az öreg mindössze három éve özvegy, s azt is tudja, hogy igen szépen élt a feleségével. Amaz most hirtelen a zsebébe nyúl, előveszi a naptárát, lapozgat benne. — Mikor lesz az esküvő? — kérdi élénken. Lali mosolyogva rázza fejét. — Még nem tudom. Előbb mindenesetre az eljegyzés .., — Meghívnak, Katalinka? — fordul az asszonyhoz az öreg. — Nagyon boldoggá tennének vele! Á nővér és fivér összenéz: Lali bólint. — Persze, hogy meghívjuk. Bálint bácsi! — Ilyen öröm! — csóválja fejét az öregúr meghatottan. — Egy újabb boldog otthon! — Megint belelapoz itj naptárba. — Melyik napot táblázzam be nekfek, fiacskám? A csütörtök, ugye, hála a kedves húgodnak, foglalt... Talán a kedd? Vagy a hétfő? , Lali int. — Ezt majd még megbeszéljük, Bálint bátyám. Az öreg zsebébe csúsztatja a könyvecskét; ragyog az arca. — Remek, remek! Apropó, Katalinka! A stockholmi út rendben, ma beszéltem a' minisztériummal. — Tiborhoz fordul. — El vannak ragadtatva a Fülöp— Kovács-féle szisztémától, kérlek. Még nekem is gratuláltak, de elhárítottam. Mondtam: nincs érde- n'iem benne, elvtársak, pusztán annyi, hogy'a mi gyárunkban alaposan meghányjuk-vetjük a fölmerült problémákat... — Ez így van! — jnondja Tibor. s erővel igyekszik letörölni a mosolyt az arcáról. De az öreg már újból Katához beszél. — Mi- , kor utaznak? Kata feláll. — Ezt majd még megbeszéljük. Elnézést, de a háziasszony most előbbre való, mint a skandináv turista. Nemsokára itt lesz Réz Ernő, és halálra sértődik, ha megtudja, hogy paprikás csirke volt vacsorára, és nem tettem el neki legalább egy combot... Megvek, megmelegítem a maradékot. Szász is fölemelkedik. v— Szabad kérnem egy információt, Katalinka? — Tessék ? — A galuskát is melegíti? — Ugyan — nevet Kata. — Most fogom kifőzni. Az öreg hangja jkönyörgővé válik. — Nem segíthetnék? Szegény feleségemnek is mindig... És a nokedliszaggatást különösen szeretem ,.. Megengedné? — Hát persze, Bálint bácsi, Tessék csak jönni. — Ó. a maga arany szíve! Nem is hiszi, milyen boldoggá tesz ezzel! — Az öreg megindult már a konyha felé, ám most hirtelen megáll. — De régimódién csináljuk, ugye? Olyan kis famicsodán igaz? Mert hallom, vannak most mindenféle új gépek, automatikusan szaggatnak. Fuj! Ebben épp ! az a gyönyörű: a hideg tészta és' a forró kés... ahogy a kis galuskák ugrálnak bele a lobogó vízbe... — Elhallgat, nagyot sóhajt. — Szegény Etelkám... — Körülnéz, aztán hirtelen elindul; megy ki a konyhába. Kata siet utána. A két férfi egyedül marad odabent. _ Tibor a konyakosüvegért nyúl, tölt mindkettejüknek. — Hát, szavamra mondom, fogalmam sincs, mit szóljak az egészhez, Lalikám... — Megemeli poharát. — A választásodra! Tudod, ha a kislányra gondolok, boldog vagyok... Ha apám- viyi meg rád: boldogtalan! — Olyan szörnyű a házasság, Tibikém? '— kérdi a fiú fojtott hangon. — Nyolc éve vagyunk sógorok, most már nyugodtan elmondhatod. A férfi sóhajt. — Ha sikerül: mennyország! Ha nem sikerül: maga a pokol! Látod, Kati nyolc évig úgy akarta, ’hogy nyugodtan éljünk. Most viszont úgy akarja, hogy a feje tetejére álljon minden ... — És te hagyod? Tibor arca, akár a megfeszített rabszolgáké^ — Te drága, szent ember! Hát azt hiszed, van beleszólásod? Ha nyugalmat akarsz, járod, ahogy az asszony fütyül. És ki nem akar nyugalmat? Nekünk ott a munkánk! — És a nők? — néz rá meglepve a kis sógor, és Mária jár a fejében, azzal a konok hivatástudatával. — Ma már ők Is dolgoznak! Kati Is, Mari is majd... Tibor, gúnyosan bólogat. (Folytatjuk.) Helyzetkép Szegedről
