Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-22 / 144. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1982. június 22. HUSZONÖT ÉVES AZ ÉPÍTÖTÁBOROZÁS ■ ' .' I ' ■ • v ■. / A közös munka élménye — A félegyházi gimnáziumba jártam, s az ötvenes évek elején, DISZ-tagként magam is részt vettem néhány nagy munkában — sorolja emlékeit a régebbi időkről Terhe Dezső, az egykori ifjúsági vezető, aki ma a megyei pártbizottság titkára. — Du. napentelén hordtunk téglát, maltert, építettük a mai Dunaújvárost. Őszönként a mezőgazdaságban dolgoztunk, gyapotot szedtünk a déli részeken. Kemény munka volt mindkettő, s a körülmények sem hasonlíthatók a mostaniakhoz, de mindez hozzátartozik a kezdethez. Az önkéntes ifjúsági építőtáborok indítása 1958 nyarától számítható. A frissen zászlót bontott KISZ mozgósító szavára néhány száz lelkes egyetemista csapolt le egy elmocsarasodott területet a Hanságban. Bács-Kiskun megyében a hatvanas évek elején nyílt az első építőtábor a Bácsalmási Állami Gazdaság mátétel- ki kerületében. A fiatalok sátorban laktak, lavórban mosdottak és — jól érezték magukat. A tízéves évfordulón, 1971-ben elhelyezett márványtábla ma is emr lékeztet az alapítókra. Az első, főként állami gazdaságban szervezet táborokat követte a többi. 1969-ben már 15 helyen csaknem tizenegyezer diákot fogadtak, tavaly 28 táborban tizenöt és fél ezren dolgozlak. 1975- ben a konzervgyárban és ipari üzemekben szerveztek tábort, szezonális munkákra. Három esztendő múltán önálló építőtábort létesítettek a termelőszövetkezetek, 1979-től pedig szakmai táborban vehetnek részt a szakmunkástanulók. Mint ifjúsági vezető minden évben jártam a táborokat. Ez sokszor úgy zajlott le, hogy a látogatás során beálltunk a diákok közé szőlőt kötözni, kapálni, s így megismertük a fiatalok véleményét is. Ugyanakkor , láttuk, tapasztaltuk, a gazdaságok törekvéseit, a szállás, az ellátás javítására, a jobb munkaszervezésre, amely — ha néhol nehezen is ment — megvalósult! A közvetlen kapcsolattartásnak és a KISZ- eseknek köszönhető,, hogy az el- szürkülést, a sablonossá válást megakadályoztuk, s az építőtábori mozgalom képes volt megújulni. A fiatalok előtt ma — akárcsak a hőskorbán — ismét ott van a közvetlen cél. Tudják, h’ogy munkájuk nélkülözhetetlen, egész sereg rendkívül fontos feladatot ■ csak velük együtt tud az ország megoldani. És még nem is szóltam a nép- gazdasági haszon mellett a közösségi életre és a munkára nevelés jelentőségéről. Két hét a termelésben többet megmutat a diákoknak a munkából, mint amennyit négy év alatt tanulnak, hallanak, látnak, olvasnak róla. Igaz, ma már szigorú normákat kell teljesíteni — itt is megvalósul az egyéni ösztönzés — de a jól dolgozók pénzt is kapnak, a munkaverseny győzteseit jutalmazzák. A délutáni szabad idő az ismerkedésé — főként, ha nemzetközi a tábor, mert ilyen is van — és a szórakozásé. Az építőtáborokra 25 évvel ezelőtt is szükség volt, és a fiatalok nyári munkájára a jövőben is számítunk. Ez a mozgalom együttesen kínálja mindenkinek az érdekességet, az erőfelmérést, a barátságot, mindazt, amire saját élményeim alapján ma is szívesen gondolok vissza. V. T. Aludt országúton is A Bács-Kiskun megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának gazdasági csoportvezetője, Sárközi Sándor egyike a nyári építőtáborozás leglelkesebb híveinek, szervezőinek. A mozgalomba tizennégy évvel ezelőtt, 1968-ban kapcsolódott be, a megyei KlSZ-bi- zottság gazdasági osztályvezetőjeként. Szívéhez nőttek az építőtáborok : tanácsi csoportvezetőként sem tudott elszakadni tőlük, mert úgy érzi, hogy a legjobb ügyet szolgálja ezzel. Korábban a KISZ-nél ő intézte munkatársaival együtt a táborok összes dologi, anyagi természetű ügyeit. Nagy munka volt. Felelősségteljes. Újabban a megyebeli diákok más területek táboraiba történő mozgósításában, azok ellenőrzésében, illetve a Bács-Kiskun megyei táborok életének, munkájának ellenőrzésében vállalt szerepet. Megéri a fáradságot, mondja, mert jó látni és tudni, hogy a fiatalok hasznos és nagy értékű munkát végeznek nyaranként. Nélkülük bizony gondban lennének a gazdaságok. Ezért is várják őket oly nagy szeretettel, megteremtve számukra minden feltételt. Sárközi Sándor rengeteget uta-* zott a fiatalok érdekében tábortól táborra a tizennégy év alatt. Sokat tapasztalt. Ezért azt tanácsolja minden középiskolásnak', hogy vegyen részt legalább egyszer építőtáborozáson. Meggyőződése, hogy komoly személyiség- formáló szerepe van annak a néhány hetes együttlétnek. A fiatalok a kollektív munka mellett belekóstolnak a szabad idő hasznos eltöltésének az örömeibe is. Saját gyerekeit is arra biztatja, ha majd középiskolások lesznek, jelentkezzenek építőtáborba, legyenek részesei a közösségi munkának. Arra a kérdésre, hogy miért csinálja mindezt olyan nagy szorgalommal, ezt válaszolja: „Örökké ifjúnak szeretném érezni magamat, s míg fiatalokkal vagyok' kapcsolatban, úgy érzem, az is maradok”. Többször is hangsúlyozza, addig csinálja, míg szükség lesz rá, míg a KISZ igényli a segítségét. Azt sem titkolja hogy e munka örömébe üröm is vegyült olykor. Előfordult például, hogy az isten háta mögött lerobbant a gépkocsijuk, s az országúton aludt. Á család is gyakran észrevételezte, hogy ritkán tartózkodik otthon a táborozások időszakában. De ezt csak így lehet csinálni, szívvel- lélekkel. Aki erre nem képes, hozzá se kezdjen., R. M. Tanulva és szórakozva Sok sátorkarót felhúztak, sok tábortüzet elhamvasztottak már, ‘amikorra tudomást szerzett az építőtáborok létezéséről Galántai János, a bajai Türr István Szakmunkásképző Intézet jelenlegi igazgatója. — Pontosabban: sokáig éppen csak a létezéséről tudtam, de sem mint a csávolyi általános iskola tanárát, sem mint a bácsalmási járás tanfelügyelőjét, nem kapott el ennek a nyaranta feltámadó kampánynak a forgószele. Annál jobban megtáncoltatott később, amikor idekerültem igazgatóhelyettesként. Nyaranta 25—30 gyere-1 két kértek tőlünk, ami önmagában nem lenne sok. lévén szó egy több mint ezer tanulót számláló intézetről. Mégis nehéz volt ennyi jelentkezőt toborozni, mert a . szakmunkástahulóknak igen kevés a szabad idejük — alig fele a többiekének, hiszen ők a tanítás befejeződése után egy hónapig a kötelező nyári gyakorlatukat végzik. S ebbe sajnos nem’ számítják bele az építőtáborban töltött időt még ma sem, s ez az ifjúsági parlamenteken még mindig az egyik leggyakrabban felvetett téma. Időközben persze született egy másik, kifejezetten hozzánk igazított táborforma is: a szaktábor. A nagyobb beruházások szomszédságában szervezik meg ezeket, ahol a vízvezetékszerelő tanulók vízvezetéket szerelnek, a szobafestők pedig mázolnak, tapétáznak — szaktanár irányításával. Az itt eltöltött idő már beleszámít a nyári gyakorlatba. Egy fogyatékossága azért ennek is maradt: kevés van belőlük, s azok is jobbára az építőiparral kapcsolatos szakmában adnak lehetőséget a tanulás és a szórakozás összekapcsolására. i K. J. mm • Cseresznyeszüret a bácsalmási gazdaságban. A szorgalom iskolája Bői Jenő, a kalocsai I. István Gimnázium igazgatója rutinos nyilatkozó. Szinte kérdezni sem kell, mondja: 1955-től kilenc évig volt DISZ-tanácsadó, illetve KISZ-segítő, és ilyen minőségben a gyerekek százait nyerte meg: jelentkezzenek valamelyik építőtáborba. Hogy milyen eredménnyel? — ennek érzékeltetésére hosszú felsorolásba kezd: — A hatvanas évek elején a mi diákjaink építették meg az ivóvízhálózat első kilométereit. Kalocsa ugyanis Negyvenszállásról kapja a vizet, tehát mintegy öt kilométeres távolságról. A város határáig mi ástuk ki a másfél méter mélységű árkot. Óriási munka volt, amiben a tanár és diák együtt izzadt.: mindenki ka,-„ pott egy meghatározott szakaszt — általában 6—7 métert —, s szinte versengtek, hogy ki végez vele előbb. — S az utóbbi években? — próbálom kiszabadítani a régi emlékek szoros hálójából. — Két évvel ezelőtt tízmillió forint értékű paprikát takarítottunk be a helyi termelőszövetkezet földjeiről. Bogyiszlón belvízlecsapoló árkokat ástunk, Biatorbágyon vasúti pályát építettünk, Balatonbogláron szőlőt kötöztünk, Zalaegerszeg környékén pedig málnát szedtünk. — Ez úgy hangzik, mintha a fiatalokat alig lehetne visszatartani a hasonló feladatoktól, még manapság is. Holott sok jel mutat arra, hogy csökken körükben a munkakedv ... — Ezzel magam is egyetértek — csap le rám —, de amikor e tényt csüggedt vagy vádló hangsúllyal megállapítjuk, akkor nem ártana a mögöttes okokat, körülményeket is vallatóra fogni. Én például biharugrai származású parasztgyerek vagyok, akinek természetes volt, hogy a bizonyítvány bemutatása után már nyolc éves korában is így szólt hozzá az apja: na, jól van, ugorj fel a kocsira te is, megyünk ebbe vagy abba a dűlőbe kukoricát kapálni. És míg el nem kezdődött az iskola, együtt izzadtunk a szüléinkkel. Ma egy városi gyereket nem lehet így „befogni”, mert egyszerűen nincs számára feladat, legfeljebb annyi, hogy vidd ki a" ’szemétét;’ hó®: fel: ^valamit a boltból. Márpedig motívum nélkül nem rpegy. Ezért tartom okos dolognak, hogy újabban nagy gondot fordítanak az építőtáborokban is az anyagi ösztönzésre. Mi is próbálkozunk hasonló módszerekkel, és mondhatom pompás eredménnyel: egyik-másik osztályban elhatározták, hogy a kollektíva — néhány napos kirándulás keretében — megismerkedik valamelyik szomszédos országgal. Nos, mi ehhez áldásunkat adtuk, de csak egy feltétellel: ha a költségeket a saját két kezükkel megkeresett pénzzel fedezik majd. Ha látná őket, mennyire örülnek, ha dolgozni hívják valahová őket! —s —s Együtt a diákokkal Mindszenti László, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola tanára az építő- táborozás születése óta együtt él a mozgalommal. „1958-ban középiskolás diákként kerültem építőtáborba, a. Hanságba. Féltett kacatjaim közül pedig nemrég került elő az 1960-as váci DCM építés emléklapja. Sosem felejtem el, hogy ott ünnepeltem a 18. születésnapomat. Gyakran utaztam arrafelé, s a szívem is belsajdul a gondolatba: én is tettem valamit azért, hogy ez a hatalmas gyár most itt „szennyezi a környezetet.” Miskolci egyetemista voltam, amikor a tizenhárom emeletes diákszállót alapoztuk. Akkor jegyeztem el magam az építőtáborozással. Hogy mi ragadott meg? Az, hogy együtt maradtam azokkal, akikkel év közben együtt kínlódtunk, szenvedtünk a tanulásban, a vizsgákon, és együtt lazított tunk. Jól éreztük magunkat, a munka sem esett nehezünkre, hiszen az ötvenes években a falusi, kisvárosi srácok már korán hozzászoktak a nyári ' munkához. iNem is öntudatból csináltuk, egyszerűen szívesen maradtunk együtt a haverokkal, a tábor mindig jó bulinak ígérkezett. Néhány évi üzemi munka után 1973 szeptemberében kerültem a félegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szak- középiskolába. Azóta' minden nyáron egy-két építőtábori turnust vezetek, hajt a nosztalgia. Pedig a pedagógus számára nem túl vonzó feladat a táborvezetés, mert óriási a felelősség. De én már be vagyok oltva, nem tudnám abbahagyni. Legszívesebben a saját tanítványaimat viszem. Az a táborvezető, akinek jól, kiépített személyes 'kapcsolata van a gyerekekkel, utcahosszal vezet a többi előtt. Üzemi tapasztalataimnak is sok hasznát veszem. Rendet, fegyelmet kdll tartani, hogy a munka Is haladjon, s tekintettel legyünk az emberekre is. Érdemes’ a gyerekekkel megbeszélni a felbukkanó problémákat, és a megoldáson is együtt gondolkodni. A srácok szabad idejét sem elég megszervezni, az az igazi, ha a tanár szintén részt vesz a közös szórakozásban. A szakközép- iskolákban nehezebb a dolguk a táborszervezőknek, mert a diákoknak négyhetes üzemi gyakorlatuk van a tanév befejeződése után, így szinte áldozatot hoznak azok, akik még ezután építőtáborba mennek. Már bejártam az egész országot, legtöbbször Biatorbágyon voltam vasútépítésen,' az idén színién oda készülünk. A feleségem nevelési felelősnek jön, visszük a gyerekeket is. Az épí- tőtá'borozást még hosszú évekig szeretném folytatni.” H. K. E. Az „ős”... Ha ifjúkori alakját nem is, de jó kedélyét mind a mai napig megőrizte Sallai Sándor, a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium igazgatója. Így azután jót derült azon, miként bányásztuk elő az építőtáboros múltját a jubileum kapcsán. Mert ő, ha lehet így nevezni „ős”-építőtáborozó! — A tanév végén telefonon szóltak, kellene egy fiatal tanár, csoportvezetőnek. Fiatal is voltam (az első tanévemet töltöttem a félegyházi gimnáziumban), meg aztán különösebb tervekkel sem készültem a vakációra, így azután semmi akadály nem állt az útjába, hogy vállaljam... Kazincbarcikán vagy félszáz Nógrád és Szolnok megyei diákot bíztak rám. A főutcát építettük, mi voltunk a segédmunkások. A betonhordástól a zsaluzásig mindennel foglalkoztunk. Keményen dolgoztunk a három hét alatt. Barakkban laktunk, afféle fölvonulási épületben. A legemlékezetesebb, hogy munka után nagyon nagy futballmérkőzéseket játszottunk. Barcika akkor mindössze néhány kopár, fát- lan utcából, házsorból állt. De a kultúrház már elkészült. így aztán „színházba” is eljutottunk egyszer. Egy Sarkadi-drámát láttunk. Szófogadó, szorgalmas gyerekekből állt a csoport. De meg kell hagyni, nem a fizetséget tartottuk lényegesnek, nem azért dolgoztunk .. — Szívesen elmennék most is Kazincbarcikára, ha újra fiatal lehetnék. Persze járok én táborba, csak hát ellenőrizni. A Szilá- dysok — s erre büszke vagyok —, derakasan helytállnak a munkában, mindig szép eredményekkel térnek haza, akár málnát szednek, akár szőlőt kötöznek. Ha elmondhatom a véleményemet: a mi „ős-táboraink” — nemcsak. Kazincbarcikán, de az országban több helyen, így Szegeden is — a kezdetét jelentették a később kibontakozó, szép eredményeket felmutató mozgalomnak. Örömömre szolgál az is, hogy a legelején, az első hívó szóra mentünk ... N. M. Romantikus kezdet Húsz esztendeje, hogy Bács-Kis- kun megyében létrejött az első önkéntes ifjúsági építőtábor a Bácsalmási Állami Gazdaság má- tételki üzemegységében. Szervezésével dr. Bozsó Ferencet, a Berkes Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola igazgatóját bizták meg. Öt kerestük fel, arra kérve, hogy meséljen a kezdeti élményekről. — Az utóbbi időkben már szinte szállodaszerűek az építőtáborok — mondja dr. Bozsó Ferenc. — Az első kétszáz, s^hlélve?. leánytábor 1962-béh még nagyon mostoha körülmények között működött. Mostoha? Azt hiszem, ez akkor senkinek nem jutott eszébe. Sőt. igazi tábori hangulata, romantikája volt annak a két hétnek, amit a diákok ott tölthettek. Abban a vízben mosakodtak, amit a Nap melegített fel. ha esett az eső, mezítlábasán, vödrökkel merték ki a sátor melletti árokban összegyűlt csapadékot... Éppen az első héten történt, hogy a szélvihar össze- döntötte a sátrakat. Felköltözködtünk az állami gazdaság egyik istállójának a padlására. Két éjszaka ott aludtunk. Alattunk bőgtek a tehenek... Senki sem panaszkodott. kesergett, talán soha nem volt jobb kedvük, mint akkor. A legszebb emlék? ... Kevés kihagyással tíz észtendeig lent voltam minden nyáron a táborban, nyitástól zárásig. Felejthetetlen élmények egész soráról szólhatnék. Arról a megszállottságról, ahogy a gyerekek hajtottak, sokszor csak a dicséretért, vagy a jelképes jutalomért. Az esti tábortüzek hangulatát nehéz érzékeltetni, felidézni annak, akinek még nem volt ilyesmiben része. A legszebb taláh mégis a búcsúzásom volt, ami éppen egybeesett a bácsalmási tábor tízesztendős jubileumával. Akkor már 15 építőtábor volt a megyében. mindenhonnan vendégeket hívtunk az ünnepségre... Végső búcsút persze nem mondtam a táborozásnak, hiszen gyakorta látogatom tanulóinkat, akik egy-egy turnusba jelentkeznek. Sajnos egyre, kevesebben, ahogyan máshonnan is. Nem hiszem, hogy az érdektelenségért pusztán a fiatalokat kellene hibáztatni. Csökkent a nyári szünet — nálunk például 5—6 hét kötelező szakmai gyakorlat is van —. a szülők érthetően szeretnének a gyerekeikkel lenni. Talán a tanárok sem olyan lelkesek, mint régen,.. Nekünk annak idején elképzelhetetlen volt. hogy ne vállaljuk a teljes idényt; most két hétre nehéz valakit rábeszélni ... K. K. Fontos a jó szervezés A Hosszúlhegyi Állatni Gazda* ságot több szempontból is a me* gye egyik legjobban szervezett kertészeti nagyüzemének tartják. Ennek ellenére itt sem gondmentes a szőlő- és gyü,mölcstenmesz- tés. Kevés a munkáskéz a műveléshez és a betakarításhoz. Éppen ezért elsők között létesítettek az önkéntes vállalkozóknak mezőgazdasági építőtáborokat. Az eddigi tapasztalatokról és az idei programról Lakatos Bélával, a kertészeti területi igazgatójával beszélgettünk. — A tábori élet régen még a „sátrazás” idején kétségkívül • sokkal romantikusabb volt. Akkor nem isimertük a diszkót és mivel a táborokat nem koedukáltnak szervezték, lelkesítőek voltak a kirándulások, a „vegyes” programok. Nem a ma tanító pedagógusokra neheztelek, de másfél évtizede nagyobb volt a fegyelem is. 1969-től állandó épületben szállásoljuk el a kéthetes váltásban érkező munkás-vendégeinket. Idén, ahogy már több éve, Veszprém megyéből jönnek a fiatalok, de száz diákot várunk Lengyel- országból is. Az Állami Ifjúsági Bizottság és a KISZ KB felhívása alapján mi is erősítjük a kapcsom latokat egy-egy megyei KISZ-bi' zottsággal. Az eddigi tapasztalatok szerint a veszprémiekkel kölcsönösen jól tudunk dolgozni, Az egyeztető értekezleten hallottak alapján az volt a benyomásom, hogy a diákok is Szeretnek a hosszúhegyi gazdaságba jönni, hiszen az idén a vártnál négyszázzal többen jelentkeztek. Talán azért is választanak minket, mert felismertük azt, hogy a mai fiatalság szeret dolgozná, ha mástól is ezt látja. A hagyományos tábori hangulat kialakítása mélilett gondos szervezéssel megteremtjük a jó munka feltételeit. Nálunk aligha láthatnak őgyelgő embereket, vagy a tábla szélén feleslegesen pöfögő traktorokat ... Cz. P.
