Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-02 / 127. szám
1982. június 2. • PETŐFI NÉPE • 3 EGY TANÁCSELNÖK TÖPRENGÉSEI Milyen legyen a város? Na igen, már megint a fénykép: már megint a dossziékkal telehintett íróasztal, az elmélyült gondolkodásnak valami rutinszerű póza j— természetesen öltönyben, nyak- kendősen, ahogy megszoktuk. És erről megint eszembe jut az irodalmi hetilap publicistájának sok évvel ezelőtti kifakadása a fotóriporteri fantáziátlanságról, s a nyomában feltoluló kérdés: vajon miért nem láthatunk az újságok hasábjain például horgászó diplomatákat (egyetemi tanárokat, gyárigazgatókat, felelős beosztású pártvezetőket) térdig felgyűrt nadrágszárban? A hagyományok köteleznek Csakugyan: miért ne láthatnánk dr. Kincses Ferencet, Baja, 47 éves tanácselnökét példáui kedvenc kék melegítőjében, mondjuk, ahogy biciklizik a Duna-part felé úgy hajnali öt óra körül? Vagy fél órával később, ahogy barátjával együtt nekifeszíti evezőit a víznek, hogy hétre pontosan „ledolgozzák" a szokásos napi tíz kilométert? Netán kosárral a kezében, valamelyik élelmiszerbolt oultja előtt? ... Bizony ez a kép tagadhatatlanul másként festene. Ám a tekintete azon is bizonyára a távolban kalandozna („Vajon hol lehet a boltvezető? ... "), s a homloka akkor is töprengésről árulkodna („Ugyan miért nincs kitéve az új nyitvatartási idő, s hogyan romolhatott el már megint a kenyérszeletelő?! .. . ”). Egy olyan városban persze, ahol pillanatnyilag még lakótelepnyi méretekben me.p£)ldatlan a kor színvonalának megfelelő ellátás, s ahol több ezer négyzetméternyi üzlethálózat vár kiépítésre a következő évek során — nos, egy ilyen városban ez igazán elhanyagolható gondja lehetne a tanácselnöknek. Lehetne. De nem az. Az apró, a jelentéktelennek látszó részletek, ismeretek nélkül bizonytalan. felületes az áttekintés, már pedig a város első számú gazdája ebben az ügyben magasra tette a mércét: „A kereskedelem színvonala. fejlettsége nagyon fontos, erre 'n'agvbn ügyelünk. És' nem csuoán azért, mert az ellátás milyensége hangulati kérdés: a hagyományaink is erre köteleznek bennünket..." — mondja. A társzekerektől a kamionokig A hagyományok! Valóságos honismereti kiselőadás következik arról, hogy a Bácskában kifejlődött gabonatermelés, illetve állat- tenyésztés, valamint a Dunának és vizeinek közelsége miként tette e várost a múlt század közepére a gabonakivitel, a só, a fa és a különböző" ipari termékek kereskedelmének központjává. A felényi nagyságú — tehát 15—20 ezer lakosú — városban nyolc vásártér fogadta akkoriban a környékből benyikorgó társzekereket. Mindez természetesen,a múlté: a társzekerek helyett kamionok, háznagyságú országúti cirkálók szállítják el a környékben termett szőlő levét, a gabonát pedig óriási uszályok — talán zajtalanabbul, kevésbé látványosan, de hasonló, sőt egyre növekvő tömégben. Ami persze nem jelenti azt, hogy a fejlődés íve az utóbbi kétszáz esztendőben töretlenül emelkedik: a kereskedelmi központ 9 Dr. Kincses Ferenc 1972 óta tanácselnök Baján. Munkássága elismeréseként az idén a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. virágzása ugyancsak megtorpant például, amikor a száztíz esztendővel ezelőtt épített bácskai vasútvonal elkerülte Baját. A város ezt követően évtizedekig kereste a helyét, míg aztán a felszabadulás után két dologban vélte azt megtalálni: a környék mezőgazdasági termelésének a szervezésében és az ipari tevékenység ki- terjesztésében, különös tekintettel a térségben előállított mezőgazda- sági javak feldolgozására. „Hogy ennek az üteméről fogalmat alkothasson: a harmincas években a negyven-negyvenöt bajai hentes legfeljebb száz disznót vágott le naponta, de akkor már remegett az erőltetéstől a közvágóhíd kazánja (a disznóöléshez köztudottan sok meleg víz kell). A húsipari vállalatunk most viszont napi ezer sertést dolgoz fel.” — Kincses Ferenc érezhető büszkeséggel mondja ezt, bár nem éppen a felhőtlen derűvel. És, hogy miért nem? Erre *így válaszol: „Nehogy azt higgye, mindenki egyformán gondolkodik ezeket a kérdéseket illetően. Az emberek egyrészt féltik a várost az ipar szennyétől, bűzétől és az általa teremtett, általános zsúfoltságtól, másrészt viszont — sokszor ugyanazok — ostoroznak bennünket, hogy itt minden marad a régiben, hogy itt nem változott szinte semmi az utóbbi száz esztendőben. Mennyit mondogatják ezt is, amióta Kosztolányi Pacsirtájának a megfilmesítő! (századvégi miliőt, hangulatot keresve) Baja főterén forgattak!. .. ” Ez a kettősség — más-más, formában — még többször is felvetődik. Munkahely és lakás • — már nem elég?! Például hosszasan, a kedvenc témáknak kijáró részletességgel szól az elnök Baja megtartó erejéről. Arról, hogy az új meg új ipari üzemekkel hogyan tudták csökkenteni először a városból, majd annak a környékéről is az elvándorlást. — „Ilyen szempontból két dolgot ítéltünk mindennél fontosabbnak: a munkahelyet és a lakást. Mert, ha ez a kettő megvan, ha a közvetlen környezet adni tudja az egzisztencia-teremtés lehetőségét, akkor az emberek maradnak: hiszen nyomós indok, többszörös és kivédhetetlen kény- szerűség nélkül ritkán húzódnak el messzire a családtól.” Igen ám, de alighogy elhangzanak ezek a mondatok, máris arról folyik a szó, hogy milyen kevés is tulajdonképpen ez a kettő: munkahely és lakás. S hogy a város nem az, távolról sem az csupán, amit az utak pókhálójának közeit kitöltő házak, háztömbök jelentenek. Mert igaz, ha szép magyar nyelvünkön kimondjuk e szót „város”, lelkűnkben visszacseng az ősi „váras” — azaz a várfallal elkerített erősség: ahol biztonságban érezhetjük magunkat. De megérezzük emögött azt is, amit a latin „civitas” és a belőle képzett cité, city jelöl: az együtt élő polgárok — a városlakók — ösz- szességét, közösségét. A művészet és a jövő Közösséget! — Itt forrósodik fel csak igazán a beszélgetés, itt sorjáznak csak gyorsan és nagy tömegben az egymásnak is ellentmondó (pozitívumokat és negatívumokkal ütköztető) példák, amelyeknek özönlését aztán így zárja le. így összegzi dr. Kincses Ferenc: „Néhány esztendővel ezelőtt különösen nagy gondot fordítottunk a képzőművészeti élet támogatására, fejlesztésére. Úgy gondoltuk, hogy egy sikerült szobor valamelyik köztéren vagy egy jó festmény, jó fotó a tanácsházi folyosó falán elültetheti, meggyökereztetheti az emberekben az igényt: ne legyen mindegy, hogy milyen környezetben élünk. Megkockáztatom — nyugodt lelkiismerettel! — a kijelentést: értünk el eredményeket. De ugyanakkor egyre inkább érzem azt is: többre lenne «szükség! Hogy pontosan mire, azt sokáig magam sem tudtam megfogalmazni. Mindenesetre kezdtem úgy érezni, hogy a néma jelenlétükkel sugárzó képzőművészeti alkotások mellett helyet kellene teremteni valamiféle markánsabb, agitatívabb, ha úgy tetszik, valamiféle provokatívabb erőnek, indulatnak is: kezdett az érdeklődésem az irodalom, a valóságfeltáró szociográfia felé fordulni. Amivel persze nem akadom azt mondani, hogy Baja nem fejlődhet tovább írók, szociográfusok nélkül. De azt igenis állítom: a, mainál mélyebb önismeret, a minden tapasztalat, vélemény és elképzelés iránt tanúsított nagyobb kíváncsiság és megértés, az érdeklődő, a valami jót akaró emberek fokozottabb megbecsülése ma az első számú feltétele annak, hogy tovább léphessünk. Tovább — az eszményi város, a magát jól ismerő és az értékeit büszkén Vállaló közösség irányába.” Káposztás János Malátakávé eglehetősen igénytelenül élte az | életét. Nem . érdekelte se könyv, , se színház, se mozi, se zene, se sport. Barátnői nem voltak, férfiakkal csak hébe-hóba foglalkozott. Az egyetlen, amit igazán kedvelt — bármilyen nevetségesen is hangzik —, a malátakávé volt. Egyszer a malátakávés dobozban talált egy sorsjegyet, mely tudatta vele, hogy kéthetes tengerparti üdülést nyert. A társas- utazásra természetesen — bár nem túl nagy kedvvel — elment. A gyülekezési helyen az utazási iroda illetékesei közölték, hogy ő az iroda egymilliomodik utasa, és ezért visszaérkezése után egy autóval fogják megajándékozni. Amikor az autó átvételére érkezett, ismét kisebb küldöttség várta öt, és az öltönyös urak örömmel újságolták, hogy autója pontosan a félmilliomodik eladott példány. Virággal halmozták el, és a kezébe nyomtak egy lakáskiutalást. Példátlan szerencsesorozatának hamar híre ment. Először reklámfilmek főszerepével bízták meg, így megismerték az emberek. Később a rendezők látták, hogy szereplése biztos siker, ezért lassan már játékfilmekben is feltűnt. Rövidesen ismert film- színésznő lett. Sikerei csúcspontján, éppen ajkkor, amikor a felemelkedését segítő cégek kezdték kicsit magukénak érezni a sikereit, egyórás interjút adott a televízióban. A kérdésre, hogy minek köszönheti, hogy idáig eljutott, azt válaszolta, hogy a malátakávénak. A filmgyárat felháborította ez az igazságtalanság, a többi céget úgyszintén. Ettől a naptól kezdve némileg megcsappant az érdeklődés iránta. Filmszerepre nem kérték fel, munka nélkül maradt hát, így nem tudta fenntartani a gyönyörű lakását, kocsiját.' Rövidesen el1 kellett adnia mindkettőt. Érezte, hogy vége a népszerűségnek, a szerencsének, és ezzel a nagyvilági életnek. Azontúl már nem érdekelte se könyv, se színház. se mozi, se zene, se sport. Barátnői látogatásai megritkultak, a férfiak sem keresték kegyeit. Azontúl az egyetlen, amit a történtek ellenére is igazán kedvelt, a malátakávé volt. Mígnem az egyik nap a pasztillakészítő gépsor felett, az emeleti szerelőcsarnokból egy zacskó kihelyezett patkányméreg hullt a készülő malátakávéba. Ebből a sorozatból jutott neki is a közértben, s bár a rádió azon a napon többször is bemondta a vélhetően mérgezett tartalmú kávéval töltött dobozok sorszámát, ő nem " hallgatott rádiót, igy nyugodtan készítette el, s itta meg a reggel vásárolt malátakávét. Vesztére... A rendőrség két nap múlva talált rá a szomszédok bejelentése alapján. A konyhaasztal mellett hevert, jobb kezében egy malátakávés dobozt, a balban pedig egy sorsjegyet szorongatott. Trencsényi Zoltán hiánycikkekre talált gyártót Újabb a kereskedelem Az áprilisi „Vevők vagyunk” kiállítás óta eltelt nem egészen két hónap alatt 11 vállalattal, 40 ipari, 53 mezőgazdasági szövetkezettel, 30 kisiparossal és 19 vállalkozással A legtöbb — mintegy 20 — termékre a VASÉRT Vállalat talált gyártót, ötmillió forint értékben rendeltek meg ez évi szállításra olcsó fanyelű dugóhúzókat, ruhaszárítókat, ipari gyémánt helyett keményfém éllel készített üvegvágókat, konzervnyitót, kilincseket. Valószínűleg még az idén az üzletekbe ikerül a hazai gyártású burgonyaprés. varródo,- boz, műanyag gyermekolló, csontozókés és petróleumfőző is. A mezőgazdaságban — de a iló- sportban is — évek óta hiánycikk a lópatkó és a patkószög. A VIDIA Vállalat most talált gyártót ennek előállítására, •s az! eV végéig 3 és fél millió forint értékű patkó és szög kerül az üzletekbe, s ez a tőkés irhport helyettesítésére is elegendő. Az Óra- és Bkszerkereskedelmi Vállalat kezdeményezésére a tofolytatott tárgyalásokat a kereskedelem hiánycikknek számító termékek gyártására. Mintegy 30 millió forint értékben 20—25 féle termék ez évi gyártására már szerződést is kötöttek, s várható, hogy rövidesen további több mint 100 hiánycikk gyártása is megoldódik. rövidesen mintegy 10—12 termékre, a többi között elektromos kenyérpirítóra, valamint hőpárnára. Ezek a cikkek korábban az NDK és tőkés import mellett is gyakran hiányoztak az üzletekből. A termelésszervezés elősegítésére a termeltetők tanácsa még ebben az éviben több kiállítást szervez: kedden nyílt meg Győrben a háztartási gépek és eszközök szakkiállítása, a második félévben Keszthelyen rendezik a „vevők vagyunk” országos kiállítást, Szegeden a kisipari termeltető napokat, s novemberben Budapesten a híradás- és háztartási készülékek alkatrészeinek szak- kiállítását. Az alkatrész-hiánycikkek szakkiállításán részt vesz a GELKA és a RAMOVILL Vállalat is, vevőként és gyártóként egyaránt. kodi mezőgazdasági tsz NSZK kooperációban évii 25 millió forint értékben gázöngyújtót készít, az idén ebből 100 ezer kerül az üzletekbe. A FERROVILL Vas- Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat építkezésnél szükséges ácsderékszög gyártására kötött szerződést, s további tárgyalásokat folytat háztartási műanyagedények, tálalóeszközök és különféle tésztakészítő gépek előállítására is. A VASVILL Nagykereskedelmi Vállalaton belül létrehozott gazdasági munkaközösség már az év eleje óta gyártja a korábban hiánycikknek számító kályhaelőtéteket, szeneslapátokat, és piszkavasakat, emellett azonban a VASVILL tárgyal más vállalatokkal, többek között alumínium evőeszközök és lomibfű- részek gyártásáról. A RAVILL Vállalat is gyártási szerződést köt AZ IDŐJÁRÁS KÖZBESZÓLT Augusztus közepére készül el a felüljáró • Az Ambrus-brigád az elektromos kábelcsatornát szereli. • Az útszegély mellett a gyalogkorlát oszlopainak elhelyezését készíti elő a Seres-brigád. Az információáramlás útjai kiszámíthatatlanok. — állapítottam meg. amikor a Kecskeméti Közúti Építő Vállalatot akartam telefonon felhívni. Arról szerettem volna meggyőződni, igaz-e, amit a megyeszékhelyi szóbeszéd terjeszt: „Harmadszor módosították a Halasi úti felüljáró átadásának idejét, mert úgy jártak, mint Pesten a Marx téri felüljáró építői". Még tűnődtem a hallottakon, amikor csengett a telefon, és a KÉV főmérnöke arra kért: tegyünk egy közös „kirándulást" az épülő felüljárón. Nyomban beleegyeztem, s örömmel vettem tudomásul, hogy velünk tartott a beruházó vállalat vezetője is. Az építkezés 1980. augusztus 6-án kezdődött, s az impozáns műtárgy, maga a hídszerkezet még 1981. június elején elkészült. Ez már önmagában is hatalmas és látványos műnk;* volt, de ami ezután következett — a töltés támfáinak építése, földdel való feltöltése, a csatornázás, az elektromos, gáz- és távfűtővezetékek áthelyezése — már kínlódást jelentett. A múlt év végén már érezhető volt némi lemaradás, hiszen késett a csapadék- és szennyvízcsatorna befejezése, korán köszöntött be a hideg, ugyanakkor későn tavaszodott. A munka minősége megkövetelte a technológiai sorrend pontos betartását, azaz a töltésbe felhasznált föld kiszáradását. Ezt követhette a csapadékvíz-csatorna csöveinek elhelyezése. Nehezítette, illetve időben visszavetette a feladat teljesítését á hídpályán egy új fajta szigetelőanyag alkalmazása, illetve egy alvállalkozó belépése. Mindezek arra késztették a Kecskeméti Közúti Építő Vállalat vezetőit, hogy módosítást kérjenek a befejezésre, s 1982. június 30-a helyett augusztus 15-én ad-- ják át a Halasi úti felüljárót, és a hozzá csatlakozó 2 kilométeres utat. A munka — meggyőződtünk róla — jól haladt. Amikor ott jártunk, az Ambrus-brigád a híd elektromos kábelcsatornáját készítette, zsaluzta, míg feljebb a Seres György-vezette útépítő csapat — akil-j a vállalat legjobbjai, elnyerték a Szakma kiváló brigádja címet — az út szalagkorlát- oszlopainak helyét készítették elő. Kétségtelen, sok munka van még hátra. A híd korlátáit, köz- világítási lámpaoszlopait el kell helyezni. Meg kell építeni a járdát, a felüljáróra vezető két lépcsőt, a csatlakozó utcák betorkol- lásait, áthelyezni egy távfűtővezetéket, s elkészíteni az út burkolatát. A KÉV főmérnöke ígérte: nem lesz újabb határidő-módosítás, sőt a tervezett beruházási összegen belül maradnak a költségek. A beruházó, az UTIBER vezetőjének véleménye is idekívánkozik: „A munkát kiválóra lehet minősíteni. A módosításra éppen a technológiai sorrend betartása, a minőség miatt volt szükség. Sajnos, ebben az időjárás volt a ludas.” Miért ne hihetnénk a felüljáró építőinek? Eddig már bizonyították szakértelmüket, állhatatosságukat, amelyeket nemcsak a szakemberek, de a külső szemlélők is elismertek. Meggyőződésünk, hogy augusztus közepén már megindulhat a forgalom az 54-es úton, az új felüljárón. Gémes Gábor • A leninvárosi oldalon már elkészült a gyalogjárda hidkorlátja. CIKKÜNK NYOMÁN Észrevételek kövér házügyben Kecskeméten jó néhány száz család érdeklődéssel olvasta Ballal József Kövér ház — kövér kérdőjelek című cikkeit, mert ezekből az épületekből több mint tíz épült a városban — kezdik levelüket — sajnos, aláírás nélkül — hozzászólóink. „Olcsó" építkezésnek minősíti a cikkíró a kövér házat, ám mégsem kapták másoknál olcsóbban a lakást az ideköl- tözők — ez levélíróink első megjegyzése. A továbbiakban a házak tervezési hibáit veszik sorra. „Tíz másik típusú ház bejárati ajtajának üvegablaka nem törik ki annyiszor, mint ezeké, már az erősebb szél is úgy kivágja, hogy kénytelen kitörni...” A szemétledobó- ból áradó bűz elönti a lakásokat. „Elméletileg ventillátornak kellene elszívni a folyosói szagot, de ez sem jár (járhat?) egész nap. A kulca- leöntőkből minden bűz a folyosóra húzódik. A kürtő huzatát miért nem lehetett szellőztetésre felhasználni?” Anonim szakértőink a lifttel kapcsolatos véleményüket sem rejtik véka alá. „Két 40— 60 W-os égőt rendszeresítettek, ahelyett, hogy egy darab 40— 60 W-os fénycsövet terveztek volna. Már az általános iskolások is tudják pedig, hogy ez a legolcsóbb állandó üzemeltetésnél.” „A pazarlás tehát — foglalják össze véleményüket — rá van kényszerítve a lakókra a tervezők által." A lakók nem értik továbbá, hogy vajon miért fizetik drága pénzen a sok egyetemi végzettségű ellenőrt és felülvizsgálót, akiknek kötelessége volna az ilyen hibák kiszűrése — már a tervezéskor! Ilyen népgazdasági kár okozását — sajnos — nem lehet bírói úton büntetni, vélik olvasóink. Ez azonban csak hiedelem: az illetékes szerveknek megvan a lehetőségük arra, hogy vizsgálatot indíthassanak, s ezek alapján gazdasági bíróság elé vigyék az ügyet. □ □ □ Mit tehetnénk hozzá? A „tőkeerősebb" kövér házakban a lakók saját költségükön, Jcb, ötvenezer forintos befektetéssel alakíttatták át a világítást fénycsöves rendszerűre. Most azt is sikerült elérni, hogy a legutóbb átadott 420-as jelű (múltkori cikkünkben részletesen kielemzett) kövér házban a kivitelező végezze el az: átalakítást. S végül egy napokban tudomásunkra jutott hír: kövér házat — a dolgok jelenlegi állása szerint — már csak hármat építenek, Kiskunfélegyházán. őszintén reméljülf, hogy ésszerűen megváltoztatják a terveket, s figyelembe veszik azokat az észrevételeket is, amelyek lapunk hasábjain vpl- ta c olvashatók.
