Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-30 / 125. szám
PN MAGAZIN Ne csak értük: velük éljünk! HA AZT MONDOM, van egy 58 éves ismerősöm, aki már több mint ötven esztendeje dolgozik, tokán felkapják a fejüket: hogyhogy?! Gyanakszanak, vagy tűnődnek melyik évszámba csúszott fiiba. De bizonyára lesznek olyanok is, akik bólogatnak: így volt ez a mi időnkben, korán munkára fogták a gyerekeket. Nemcsak a ház körül, hanem hétnyolc évesen már adták libapásztornak, kanásznak, kiscselédnek. Mennyire más élete van most a gyerekeknek! De jó, hogy más! Azonban, tényleg olyan jó soruk van, amilyet szülő csak kívánhat nekik?! Tudjuk: ma sem mindig olyan felhőtlen az életük, mint reméltük, mint szeretnénk. A munkába igyekvő szülőnek az óvodás csöppségeket gyakran kell ötkor kelteni, álmosan-nyűgösen húzni- vonni. Vagy jussanak eszünkbe a kisiskolások, akiket hajszolt pedagógus tanít feszített tanterv szerint. Azok a gyerekek, akik otthon néha csak leintést kapnak a fáradt szülőktől. Vagy a nagyobbaknak talán könyebb, akiknek már a napköziben nem jut hely? A nagy kötöttségek után, amikor sokszor még a játékot is megszabták számukra, egyszerre fél napra egyedül maradnak. Senki nem ellenőrzi rendszeres étkezésüket, tanulásukat, pedig ők még nem eléggé önállóak! VAGY LÉPJÜNK egy fentebbi korosztályba... Meddig is? A szülőnek a nagykorúságon túl Js a gyerek marad az utód. S milyen furcsa, felnőttként gyakran több aggodalmat, gondoskodást élvezhet a szülőktől, mint amikor még kicsi volt, önállótlan. GYERMEKNAP VAN. Az éppen megszületettől az érettségiző korosztályig valamennyi gyermek napja. A fentebbi állítások ellenére tudjuk: ma szebb, felhőtlenebb az életük, mint régen. De szeretnénk ezzel az összeállítással is felhívni rájuk a felnőttek figyelmét. A szülőkét, akik gyakran azért fáradtak, azért kimerültek, hogy többet, még többet adhassanak gyermeküknek, anyagi javaknak ne érezzék hiányát. Pedig ők sokszor jobban örülnének annak, ha együttéreznéhk velük, megértenénk gondolataikat. Ne csak értük éljünk! Kicsit többet — Velük! Az oldalt összeállította: ( eh PAPP MARGARET a kecskeméti Petőfi iskola úttörője, szorgalmas látogatója, a Csáky La. jós vezette rajzszakkörnek. A komoly, zárkózott kislány a legügyesebbek közé tartozik, mindig sötét színekből komponálja vonalas rajzait. Itt látható munkája, ban több is van: a vonalak akár egy testes akácfa kérgének mintája, a sok mindent megélt, a természet viszontagságaival mindig dacoló, győztesen' kikerülő embert jelenítik meg. GOÓR BEATRIX: Bell és Sebastian. A kecskeméti Molnár Erik Általános Isko. la II c. osztályos tanulóját olvasmányélménye ihlette; egyébként is szinte minden szabad percét rajzolással tölti. Szereti a természetet, az állatokat, különösen pedig a kutyákat. Nagy álma egy igazi, nagy fehér kuvasz, „akit" Tappancsnak nevezne... Apanapló Fél hét van: indulunk. Dú- lunk-dulunk, indulunk. Dani bőg, de majd abbahagyja. Fer- kó egyik lábáról hiányzik a cipő. — Ferkó, húzd föl a cipődet! — szólok rá. — Apu, vegyél nekem rágót! — válaszol Ferkó. Még egy utolsó ellenőrzés. A konyhában minden rendben. A kifutott tej szagát már alig érezni. Dani pizsamanadrágját még lehalászom a csillárról. Hat óra negyven: lent vagyunk az utcán. Dani, Ferkó, én meg a kutya. — Takarodj! — ripakodok rá a szomszédék dakszlijára. Kutyába sem vesz. — Apu, ne bántsd! — pirít rám Ferkó. A kutya marad. Aki eltűnt, az Dani. — Dani, hol vagy? — kiáltozok kórusban. — Apu, vegyél nekem rágót! — válaszol Ferkó. Hat óra negyvenöt: Dani megkerült. Ezt onnan lehet tudni, hogy torkaszakadtából üvölt. A térde vérzik, de ez a kisebbik baj. Sajnos, a nadrágja is lyukas. —* Atkozott kölyök — kezdeném,: de eszembe jut a Családi Kör legutóbbi adása, így folytatom: — Mi történt veled, kisfiam? — El-es-tem — hüppögi kétség és remény közt Dani. Hat óra ötvenöt: a busz az orrunk előtt ment el. Hogy az a!... — Most mérges vagy? — faggat tágra nyílt szemmel Ferkó. — Nem, Ferkó, nem vagyok mérges. Nem, nem és nem vagyok mérges! — Akkor vegyél nekem rá- gó-ó-ót! Hét óra tízkor megérkezünk a bölcsődébe. Az elmúlt tizenöt percben alig történt említésre méltó. Dani másik térdén még mindig ép a nádrág, és Ferkó is csak egyszer szaladt át a piroson. Ez utóbbi cselekedetének épületes párbeszéd lett a következménye. Valahogy ilyenformán: Fékcsikorgás. Autó ablaka le, egy ököl ki. Vezető: Te csibész, huligán, anyaszomorító! Ferkó (megijedt az ebadta): Brü-hü-hü-hü!... Én: Hé! Ne beszéljen úgy azzal a gyerekkel! Vezető: A, szóval a magáé ez a kölyök? Akkor jobban tenné, ha ügyelne rá! Én: Hallja, engem ne oktasson a büdös tragacsából! Vezető: Még magának áll följebb?! Micsoda apa! Micsoda apa! Mire én: Kopjon le, maga négykerekű hólyag! Hét óra húsz: minden rendben. A gyerekek utcai gönceikből kihámozva, megőrzésre átadva. Közben, ivás, pisilés, ka- kilás. „Apuka holnapra hozzon be szalvétát, papírzsebkendőt, ivópoharat. Gyerekek köszönjetek szépen az apunak.” — Apu-ú-ú! Nem vettünk rágó-ó-ót! Hét óra harminckor csapzot- tan, kifulladva beesem a hivatalba. Végre! A többi már gyerekjáték ... SitkciJJcla GYERMEKNAP 1982 (Kiss Attila rajza> (Méhest Éva képriportja) 9 „Tessék nézni, mim van nekem?!” • „Apu, anyu láttok?! Büszkék vagytok rám?” • „Hát az én homokpogácsámat ki kóstolja meg?” • ..Csak azt ne higgye senki, hogy az evés nekem szórakozás! Nem kérem. Fárasztó munka ez, ami után csoda, ha leragad az ember szeme az álmosságtól?” • „Gyermeknapon bennünket köszönten!?! Ugyan, hiszen nekünk már nőnapon jár a virág... De azért jól esne, ha valami aprósággal meglepnének a szüléink ...” 9 „Ugye milyen jó nekünk most?” 9 „Érdekes. Betört... Pedig mi még csak most értünk ide.” „Játszani is engedd KI TANÍTJA a csecsemőt arra, )hogy önálló élete első perceiben jó nagyokat szippantson a kórházi vagy mit- tudoménmilyen levegőből? Okítás nélkül is előbb-utóbb talpra áll minden egészséges kisfiú, kislány. Kell-e parancs szemrevaló fehérnép és jókötésű i legény' frigyéhez? Természeti törvény irányítja magatartásunkat. Testünk génjeibe programozott használati utasítás írja elő azt is, hogy az eszmélő pólyásbaba csörgőjét rázogassa, az elguri- tott labda után szaladjon a nagyobbacska gyerek, sántaiskolázzon a kisdiák, vagyis játsszon. Gyönyörű képességünk a játék! S ha már József Attilára fordítva himnuszolom e pótolhatatlan lét-ajándékot, könyöröghessek is az ő szavaival: „Játszani is engedd! — í szép, komoly-fiadat!" Milyen felnőtt lesz a játék- tálán apróságból? Kedvetlen, mosolytalan, élettelen. Szürke, sablonos, unalmas, levegőtlen, idő előtt szétmálló, mint lakótelepeink. KEZDJÜK TUDNI! Felnőttkorba lépnek lassan -az eltorzult városiasodástól gyötört gyerekek, akik a kívánatosnál sokkal kevesebbszer játszhatták ki magukat. A tenyérnyi lakásban „viselkedni kell”, mert anyut goromba főnöke megsértette ■ és rosszkedvű, mert foci megy a tévében és ilyenkor hallgass a gyerek sorsa, mert a bölcsődében, mert az óvodában is órarend szerint pereg az élet, mert a meglevő iskolaudvart is zsugorítjuk autóparkolók kedvéért, mert rá-1 szólnak a gimnazista kislányra, ha beszélget ebéd közben, mert jaj a napközi az unt tantermekben. Az éber és felelős (Társadalom persze •nyugtatgatja lel99 OOO kiismer étét. Az egész megyé- . ben nincs tíz művelődési1 ház vagy sporttelep, ahová bármikor bemehetnének játszani a gyerekek. Még mit nem! Futkosnának, bepiszkítanák a szép meseszobákat. Jöjjenek akkor, amikor ilyen programot hirdetünk. Fütyülnének a fiúk, lányok a Szabad Idő Kulturált Eltöltésének Megszervezésére hivatott intézményekre, ha lenne hol játszaniok. Csak Helyet és Időt kérnek tőlünk. És éppen ezt nem kapnak! A FÜRÉ LÉPNI TILOS táblák röhögtetik koszlott, | ott sétáltatott kutyáktól szennyezett, gépkocsikkal rongált parkokban a járókelőket. Hová lettek a grundok? A mai Ne- mecsekek igazi hőstettről legfeljebb álmodozhatnának. Most a szervezett játék a módi. (A művirág, a szobabicikli.) ' A játék lényegét sikkasztja el, aki előírja, megszabja, kijelöli, megparancsolja: kik, hol, hogyan, mikor, mivel, meddig játsszanak. Éppen a szabadság, az önállóság a magunk teremtette rend öröme, a cselekvés gyönyöre, a döntés mámora adja meg a játék varázsát. Nem véletlen, hogy a nagyon- nagyon tudatos költő az eljövendő szabadságtól remélte a felszabadító, képességeinket kiszabadító, várva várt boldogságunkat megalapózó időtöltő szabad tevékenységet. HA JÓT AKARUNK • gyermekeinknek, magunknak és utódainknak, teremtsünk alkalmat, helyet és időt játékukhoz. Majd ők eldöntik, hogy fociznak, vagy indiánosdival ügyeskednek és azt is: ki lesz a Gereben. meg a Nemecsek. Ne szoktassuk rá őket időnap előtt arra, hogy a Társadalom mindent megrágjon élőre, készen kapjanak mindent. Készen és élvezhetetlenül. Megfekszi a gyomrukat! Heltai Nándor Kis és nagy kérdőjelek *SSSwKwSSSSS8SS!wSS!^Vs*iWrt^VtVé^v«ViwwSSmWMV^X^ Kalóz, Juli, gól ugye értik? Játszani gyermeki komolysággal. A megfogalmazás — akárcsak gyermekkorban a játék maga — valóban komoly. Olyannyira, hogy ezt a felnőtt: a szülő, tanító' nem is mindig értheti! Számára időnként megmagyarázhatatlan az, ami a hároméves apróságnak, vagy a tízesztendős kiskamasznak természetes, magától értetődő. A harminc körülieket néha már ködösítő messzeség választja el saját gyermekkoruktól, s így a maiak világától is. Pedig — ideértve jómagámat is — eszünkbe juthatna, hogy cseppet sem lehetetlen Nórl „beszélgetése" Julival, a kitalált barátnővel, akivel nagyszerűen tud sütni-főzni, aki hagyja magát gyógyítani, fésülni, nem sír, ha szemébe megy a samponos víz. •De nem rákja el a ruháját (ő sem), s Nórinak porolni kell vele, mert este nem akar idejében lefeküdni — főleg szombatonként. Nem is csoda, nézni szeretné (ő is) a tévében 9 órakor jelentkező Menő Manót, a -vonalemberkét. A „barátnő”, a Juli, mellesleg kísértetiesen hasonlít az óvor dabeli igazira! Néha felidézhetnénk a saját eseteinket — okulásul a mai önmagunknak. Én az enyémet. A könyvről és a labdáról, mert nekem ez a kettő volt a JÁTÉK. Például azt, amikor Vernétől á Két évi vakáció-t olvastam — kétszeres izgalommal. Egyrészt a gyanútlan fiúkat fenyegető veszély- miatt voltam lázban (tis_z- tán látom most is magam előtt a rajzot, amint a befogadott kalóz kúszik a bejárat felé, hogy ajtót nyisson a kint lesben álló cimboráinak), másrészt azért,, mert lélegzetvisszafojtva követtem szememmel a sorokat, „hangtompítóval" lapoztam, nehogy apám felébredve észrevegye, s nyomatékkai megkérdezze: „Te még nem alszol? Éjfél elmúlt!" S nem aludtam, két órával villanyoltás után sem. Nem tudtam. Töprengtem, izgultam, mi lesz a könyvbéli fiúkkal. A labda pedig egyenesen bajba sodort. A levegővel teli bűvös golyó olyan, mint a végzetes Szerelem. A kartörést még csak meg lehetett magyarázni — foci közben időnként elesik az ember, véletlen, van ilyen.. De a másikat!... Amikor a napközis nevelőben az orvosi rendelőben kötöttem ki, s távoztam onnét összekapcsolt fejbőrrel, tetanusz injekcióval, s hatalmas kétkedéssel: Hát nem értik miért történt? Hiába magyarázom? Miért is? Azért, mert a- fejelésben van egy szabály: onnan kell fejelni, ahol a stukk lepattan. Nekem határozottan szerencsém volt. A visszadás egy méterre esett le az ellenfél kapujától. Nagyon jó helyen! Igaz, közvetlenül a fal, a bal oldali lépcsőtartó fal éle mellett. Előbbremenni persze nem lehetett, már a tisztesség miatt sem. Hátra? Ki az a sportoló, aki a megszerzett, kiküzdött előnyről csak úgy önként lemond? Amikor innen biztos a gól! I \ Akkor hát maradok. Innen fejelek. Földobom a labdát. Míg visszahullik, megnézem, hol is áll a kapus. Jöhet egy cseles mozdulat, . aztán a fejemet hirtelen jobbról balra előrelenditem. A gumilasztit megcsúsztatom, s az az ellenfelet becsapva a túlsó sarok felé repül. Ebben a pillanatban már vészesen közel a fal, a mozdulatot képtelenség lefékezni. A fejem nem fáj, de vérzik. Irány az SZTK. Köziben — s persze még hetekkel utána is — hallom az intelmeket. Mit is felelhetnék? Csak annyit: Gól lett... Ugye, van aki érti? , Váczi Tamás