Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-30 / 125. szám
0 i GOÓR IMRE: Május hatalma Május hatalmát megcsodálom. Címerében őz, fácán, fölemel tfej ű szarvas, szarvas koronája. Koronájában falkelő nap. Május fölkeliő napjának 'hatalmát megcsodálom. Léckerítésem túloldalán jelkép-állatok rózsálló tavasziban. Emelkedik jelkép-állatok napja. 'Kerítésemen Innen fák, kényszerült rügyezésben. Tulipánok és nárciszok helikopter kavarta meleg szélben. Akácok óvatos vesszei. Állok május havában őszibarack, cseresznye, árvalányhaj pillangó-havában, pillangó jelképek havában, fácánok, őzek, szarvasok előtt. Itt állok vadászati tilalmak közepette fönn bombázók, vadászok, felderítok üstökös csóváikkal... Versem lobog fenyegetésül éíes- s va'ktöltött ütegeknek, Smaragd Nap látogat. Kiáltó-dom.bom a föld. Munkával áld a nappal Nyugalommal vonja be buckám kupoláját az Éj, s kiönti csillagtengerét az innen láthatót, az Innen úszhatót. Május eleven 'képeit naponta megcsodálom. (Révész Napsugár rajza) KISS BENEDEK: Pünkösd Dagadó hasú asszony, aludj! Aludj, kelő-map-hasú asszony! Dagadó mellű asszony, pihenj! Pihenj, telő-hold-mellű asszony! Jaj, uramisten, uramisten — menten széthasadok! Micsoda hál vagyok, hogy így megszigonyoztak? Hasamban tüzes szigony, feszít, hány.torgat — Dagadó hasú asszony, hasadat mossa zuhogó, vörös zuhatag. must-erős patakok futnak a domb alatt, bőröd alatt: vénák, erek zúdulnak Itatni csupasza j -esi rát, szeme-sincs életet, foga-inlincs életet, emlékezeted ikaviicspartját, ■medre homokját átitatják, hogy hozzá ömöljenek, magát-valló eszméleted megújul, kettéreped: kelő-nap-hasú, erősítsd meg magad, telő-hold-mellű: fiat szülsz, fiat. erjedt patakok dombod alatt, bőröd alatt: erek, csobogók táguljanak, hordják a tápSó-uszályokat, mossák el az iszapzátonyokat, szívedből mindent kimossanak, húsodból minden!) kioldjanak, kelő-<nap-hasú, telő-hold-mellű. fiat szülszj fiát! Jaj, uramisten, uramisten! cethalad vagyok — hánytorog Jónás itt benn, s haladat verejték tengerében hánytorgatod... Csillagom, Jónáskám: belédhalok — Csillogóim: gondolj .majd rám Nin ivében! Dagadó hasú asszony, aludj! Aludj, kelő-nap-hasú asszony! Dagadó mellű asszony, pihenj! Pihenj, telő-hold-mellű asszony! Szemed záruljon, mint a szerelmeslevél! Vagy, mint a búcsúlevél: sietek haza, várj meg! Mint a hársfalevelek, árnyasán takarjon‘be az álom! Aludj, aludj, aludj: pünkösdvasárnap szerhehéja és máitkaságöm. pökróca rajtad és Jónáson — A hazakerült Ómagyar Mária-siralom Szép versek, 1981 Az Ömagyar Mária-siralom az első magyar vers. Szépségét, nyelvi erejét évszázadok múltán is érezzük. E jeles nyelvemlékünk sorsa csaknem kalandosnak, regényesnek nevezhető. A XIII. században keletkezett, kis formájú, piros kötésű pergamenkódex eredetileg Itáliában vagy Franciaországban készülhetett. Majd valamelyik külföldi egyetemen tanuló magyar egyházi személyek kezébe kerülhetett, akik a kódex üresen maradt oldalaira különböző szövegeket írtak. így került e könyv 134. oldalára az eredetileg latiji nyelven született Mária-siralom magyar fordítása, az első magyar vers, 1910-ben Olaszországban, Toscanában‘vásárolta meg a kódexet' egy müncheni''könyvkereskedő. A németek az első világháborúban elpusztították a híres leuveni egyetemi könyvtárat. A békeszerződés kötelezte a németeket e kár megtérítésére. Ekkor vették meg a müncheni kereskedőtől e kódexet, s így jutott a belgiumi könyvtárba, az első magyar verset tartalmazó értékes munka. A második világháborúban 1940 májusában a leuveni egyetemi könyvtár teljesen leégett. De — mint Ruffy Péter Bú.idosó nyelvemlékeink című .könyvében • olvashatjuk — a könyvtár legbecsesebb értékeit páncélszekrénybe helyezték, így az említett kódexet is. A könyvtár oldalfolyosóján levő befalazott oáncélszekrény és a benne őrzött kincsek megmaradtak. A magyar nyelv és nyelvemlékek sorsáról többször írt a Magyar Nemzet hasábjain Ruffy Péter, kinek nem kis szerepe volt e nyelvemlék hazahozásában. 1982. május 24-én délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a Széchényi Könyvtárban a belga egyetemi könyvtár képviselői az Ómagyar Mária-si- ralmat tartalmazó kódexet a magyar könyvtár képviselőinek — flamand vonatkozású kéziratos anyaggal kicserélve. De ne csupán adatszerűén tekintsünk ez eseményre. Hiszen a magyar történelmi múlt, a magyar költészet legbecsesebb emlékeit nem mérlegelhetjük egyszerűen hírlapi kommentárral, cikkel. Azt hiszem, költőnek kellene lennünk ahhoz, hogy megfelelőképpen értékelhessük e fájdalmas — szép vers sorait. Mária és minden anya örök keserűségét fia elvesztése miatt. S azon is el lehetne gondolkodnunk, hogy e vers — nem latinul szólalt meg, hanem édes anyanyelvűnkön, magyarul. Magyarul, magyar nyelven, szétfeszítve az idegen nyelv burkát, és bebizonyítva azt, hogy nyelvünk képes, érett a költészetre. Ezt aztán több évszázad bizonyította Balassitól Adyig és Illyés Gyuláig. „Volék sirolm tudotlon. f Sirol- mol sepedik, / Buol őszük, epe- dek” így szól e vers a XIII. század magyar nyelvén. Mai értelmezés szerint: „Valék siralom-tudatlan. / Siralomtól süppedek, / Bútól aszok, epedek.” De a vers leg-. A háromszázkét ősievelet magában foglaló kódexet a belgiumi Leuven Katolikus Egyetemének küldöttei adták át az Országos Széchényi Könyvtárnak. ismertebb sorai a csodás alliterá- ciókkal ragadtak meg a fülűnkben (Világ világa, / Virágnak virága). Ennél talán még többet mondának a krisztusi szenvedést és az örök fájdalmat jelentő szavak: „Vos szegekkel veretül.” Az Ömagyar Mária-siralom, az első magyar vers — ma is él. A magyar költőle Vissza-visszatérnek soraihoz, a képzőművészek ihletet merítenek e versből. Szalay Lajos nagy erejű rajzaih szenvedés; a keresztrefeszítés pillanatait láthatjuk. Utassy József Magyarország! című versében tudatosan kapcsolódik az Ómagyar Mária- siralom szavaihoz: „Világ Világa, / Szerelem Kápolna-virága, / Nekem / Édes Egyetlenem, / Hazám, Te Drága!” Szekér Endre Valamikor izgatottan vártuk minden éj/- ben ezt a kötetet. Valódi költészetnapi szenzáció volt. Mára — túl a tizediken — már hozzászoktunk. A kötetek egyre vaskosab- bak lettek, s kisebbek az „ablakok” a borítón. Az idén 530 oldalnyi verset kaptunk a hetvenkilenc (!) szerzőtől. Az első impressziónk — a már-már ijedtségé — ennyi költőnk van? Sok ez. kevés ez a hetvenkilenc? S akik az idén „be sem jutottak”? Érdekes játék lenne összehasonlítani a tavalyi kötettel, megnézni, hogy kik maradtak ki, hányán vannak az újak, de hagyjuk meg azt a költőknek maguknak. Mi, , ^olvasók örüljünk a bőség zavarának, mérthez, a több száz. vers „kitart az újig”, egész évre szóló olvasmányt ad. Csak apránként, ízlelgetve lehet olvasni egy ilyen kötetet, mint ahogyan a márkás borokat tiszteljük meg a mértékletességgel. ka örömeiről énekelnek. A ritka kivételek közit kell méltatnunk Serfözö Simont, aki mindkét ver? sében (Szedelőzködik, KellenérieüS a tőle megszokott keménységgel és következetességgel rója ígt falvaink elnéptelenedését, történelmi tudatunk (fogyatékosságait. A tőle megszokott groteszk fintorral ugyanezt mondja el Pétitek Imre is az Lnternacionális eset című prózaversében. Orbán Ottónál lelnénk fel a magydTSr-4 Van szomorú aktualitása is ezeknek a köteteknek; jelzik a hiányt is, az eltávozottakét. Illő hát velük kezdeni a sort, az olvasásét, a méltatásét is. Nem ír már több verset Bárdost Németh János, Gábor Zoltán, Komlós Aladár, Novotny Vilmos, Zelk Zoltán. „... és hull a hó és hull végtelen betemetve egész életem" — búcsúzik rezignáltan Bárdosi Németh János (Havazás). Elköszönt Novotny Vilmos is Hadi- kölcsön című versében: ■•Vé’ Születésnapodra indenkitől azt hallottam, hogy „attól a naptól" megváltozik majd minden. És hogy mindaz, amit gondtalan ifjúkornak mondunk, immár visszavonhatatlanul a múlté lesz. Ha ez igaz, életem nagy sorsfordulóját élem-érzem át. .Sorsfordulót, amihez még ezekben a percekben sem tudtam „felnőni" igazán... Az embert nyomasztja a sorsdöntő pillanatok súlya. Most rettentően bölcsnek illene lennem, én pedig — drága kislányom vagy kisfiam (bárcsak tudnám, melyik!) — bevallom Neked, nem tudom, milyen lesz \az első találkozásunk, azt sem tudom, mihez kezdek majd, ha mi ketten gondoskodunk egymásról, mert a mama nem lesz otthon. Fogalmam sincs, mit siótok 15—16 év múlva, amikor a. barátaiddal el akarsz menni a Balatonra egykét hétre. Ha majd akkor e sorokat elolvasod, ne hidd azt, hogy „mi másak voltunk". Az emberek soha nem akartak mást, mint értelmesen,, büszkén élni azzal az ajándékkal, amit születésükkor a kezükbe kaptak. Csak épp mindnyájan másban véljük megtalálni a boldogság titkát... Szeretném — ahogy az én apám akarta —, hogy a Te életed szebb'' legyen, mint a miénk, ugyanakkor akarom, hogy tudd, életünk alakulása jórészt — a mi kezünkben van ... Te ezekbén a percekben i még valóban egy „másik világban" létezel, mitsem tudva orról, hogy az anya, akitől életed kapod, nyolcadik órája küzd — csak ő tudja, milyen fájdalmak között — azért, hogy ezzel a kezdetben rideg, zajos, idegesítő, de később annál szebb ajándékkal magad birkózz meg. alán megérted, hogy épp most nem tudok csak Rád gondolni, s éppúgy aggódom a mamáért, aki a világ legnagyszerűbb asz- szonya — kettőnk számára mindenképp. Különben szeretném látni, amikor majd Te mosolyogsz magadon, vagy a feleségeden, hogy milyen aranyos — még mackómozgásban is — egy leendő anya... Nem is tudom hirtelen, i hányán várjuk idegesen (netán sír- dogálva) jöttödet. Sok ember, kicsim — születésekor a legnépszerűbb. Most jut eszembe, látod, milyen apád van?! — még a nevedben sem vagyok egészen biztos. > Ha fiú leszel, bizonyára Balázskának fogunk hívni, s ha kislány, .Kati- kának. A végső szói azonban a mama mondja ki, és vele ma éjjel, a nagy kapkodásban, épp erről nem döntöttünk. A név nem is fontos — én sem szerettem túlzSttan a nevemet; csak egészséges legyél, és — bar Te erről úgysem tehetsz — ne kínozd meg nagyon a mamát... Talán már Te vagy a leghangosabb a folyosón, apa még erről sem tudhat: a telefonon csak annyit mondtak, hogy később érdeklődjünk ... Apád már gondolkodni sem akar, csak járkál fel-alá és nézi az órát. Mennyivel lassúbbak születésünk percei, mint életünké! Szeretnék találkozni olyan apával, aki „normálisan" el tudta tölteni a várakozás óráit; ha tudnád, most mit mondok, s ha már tudnál nevetni, biztosan kinevetnél; a papa az atyai tekintélyt a lehető leghamarabb elveszíti. Valószínűleg keveset fogsz érzékelni abból, amit „szülői tekintély"- nek mondanak, azt is tudom, milyeniv rossz szülőnek és „pedagógusnak" tartasz'most egyszerre. Ügy alakult, hogy apa igen hamar „önállóvá” vált, s otthon tán ■többször kapott szidást, mint dicsérő szót. És apa úgy érezte sokszor, hogy öt nem is szeretik igazán. Holott az emberek nemcsak akkor szeretnek, ha ezt örökké hangoztatják. Fontos, hogy tudd ezt, mert biztosan én is leszek türelmetlen, ingerült Veled, pedig éppúgy foglak akkor is szeretni... És most, hogy öregebbek ; vagyunk egy órával, én már apa vagyok. Tudom, hogy kislány vagy, három kiló harminc deka,' egészséges vagy Te is, a mama is; a telefonon szégyelltem megkérdezni a neved. Te — az anyai öröm valamikori birtokosa — másképp, sokkal nagyszerűbben fogod átélni azt az órát, mely e „sorok közül” hiányzik. Idő kell ahhoz, hogy egy nagy élményt valamennyire is reálisan tudjunk megítélni. Nem tudom, mi lesz akkor, ha Te felnőtt leszel, de ma „hamisnak" hat, ha valaki a boldogságról ír. Márpedig — édesem — éntölem most ne várj semmi okosat. Én egyszerűen „csak" boldog vagyok, és számomra ez jelenti most minden dolgok kezdetét és végét. Tudom, az „első" levélben nagyon sok fontosat kellene megírnom, de a bizonyosság, hogy ÉLSZ, hogy ép vagy, egészséges, egyszeriben huszadrangúvá .fokozta le ezt a .■.lelketlen" levelet. Látni akarlak már, pedig gondolom, a pokolra kívánod az egész kompániát, mely kiragadott egy világból, hogy boldogan élj... És milyen furcsa: vasárnap születtél, mely a költészet napja volt, egyúttal húsvét is. Apád volt olyan sznob, drágám, hogy azért szurkolt: a költészet napján szüless. így minden születésnapodra kapni fogsz egy Szép versek kötetet — féláron... ATem tudom, kicsim, hány apa ■” várakozhatott, az elmúlt óráikban ugyanígy. Azt sem, hogy a boldogság mindnek megadatott-e. De abban biztos vagyok, hogy az összes leendő apa az enyémhez hasonló gondokkal — gondolatokkal olvashatta volna a „levélben”, amelyet 1talán csak én őriztem meg azzal, hogy leírtam. És ezért remélem, hogy bár e levél hozzád íródott, megbocsátod, hogy mások is elolvassák ... Tóth Károly „Csontvázam nem lesz szép remek, ha ifjan még nem élhetett”. Negyvenkét éves volt, A szá- .zadelő még töretlen, szép hitét idézi Komlós Aladár utolsó verse, a Mielőtt elmegyek, amelyben köszönetét mondott azért, hogy emberként élhetett itt, e Földön. Nem lehet meghatottság nélkül olvasni Zelk Zoltán posztumusz sorait, hiszen tudjuk hogy utolsó percéig írt. A Gyász- beszédben azt kéri, hogy sírjánál az előtte távozott jóbarát: Ter- sánszky Józsii Jenő mondjon gyászbeszédet. Nem véletlenül említettem elsőként a már Parnasszusra távo- zottak nevét, mert mintha összebeszéltek volna a? ö rezignált, búcsúzó soraikra rezonálna Illyés Gyula, Kálnoky László, Képes Géza, Vas István, Weöres Sándor is, de a múlt felé fordul Simonyi Imre, Tornai József, Utassy József — a sor még folytatható — a „derékhad”, a középnemzedék is. Emlékekből táplálkozik ez a költészet, amely a korán elveszített szülőt siratja (Bella István, Utassy Józseff Bihari Sándor), vagy a tovatűnt ifjúságot (Orbán Ottó, Kárpáti Kamii, Raffai Sarolta, Tóth Erzsébet, Tóth Éva). A hiány fogalmazódik még ezekben a versekben, a sokszor megnevezhetetlené. „Jót és gyönyörűt akartunk, de beérjük akármivel mar” — mondja Ladányi Mihály (Madách). Tanítjuk, 'hogy a magyar líra erőssége a fcözéletiség, de költőink mintha kiábrándulták vylna, többnyire csak a magánéletük kínjairól, ritzatot? Ezt írja Ginsberg Budapesten című versében: „fiatalságom nagyhangú versétől búcsúzom a hatvanas évek illúzióitól amikot az értelmiségit reformtervei páncéljában pompázó lovagnak láttuk v >• aki szive helyén egy kézzel rajzolt virágot visel”. ■ Szó esik persze, hogyne esne á szerelemről is, de mintha Ady „héja-násza" másolódna ilyeri olyan változatokban. Még a légi nagyobb teljességre a nők töret kednek, illetve ők nem érik bé félmegoldásokkal (Hervay Gizelt la, Rab Zsuzsa, Kokovszki Zsuzsa, Tóth Erzsébet, Tóth Eva%. Szerelmét siratja el Csoóri Sándor, a hajdanvolt, ifjúsága Gyűl Iáját Simonyi Imre. A pars pro toto elv alapjárt, mint egyetlen cseppben a tengeri, talán Garai Gábor Századvég című versével lehetne jellemezni és illusztrálni a fentebb mondottat kát. Nem úgy jön ez a század- vég, mint ahogy elvárnánk tőle ,.. „...nem járja át az egészet a béke langy biztonsága ... de nem könyörögni vagyunk itt kegyelemért, cselekedni a lehetséges kegyelmet, míg el nem nyel a semmi, megóvni amit óvni érdemes." '• Nos, ez a kiküzdött harmónia és remény, ami mégiscsak átdereng a több ezer verssoron, amiért verset írni és olvasni, élni is érdemes lehet. (Magvető Könyvkiadó, Buda- ' pest, 1982.) Íj Horpácsi Sándor $ X I
