Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-09 / 57. szám
1982 március 9. • PETŐFI NÉPE • S Kecskemét kiállítása Arcueil-ban Kecskemét francia testvérvárosában, Arcueil-ban kiállítás nyílt a közelmúltban a Magyár Naiv Művészek, Múzeumának gyűjteményéből. A Párizs melletti város galériájában látható tárlaton több mint száz képet és szobrot mutatnak be, összesen huszonhat alkotótól, A legtöbb festménnyel — tízzgl-tizenkettővel — Süli András, Balázs János és Pozsgai Pálné szerepel. Marcel Trigon, a városi tanács elnöke, a tárlatnyitáson hangsúlyozta. hogy a települések között már sok szálú kapcsolatok szövődtek, melyek nemcsak a kulturális értékek, hanem az élet különböző területeinek a kölcsönös megismerését eredményezték. Sor került és kerül egyebek között nem hivatalos találkozókra, így például fiatalok delegációjának a cseréjére. Aktívan tevékenykedik az Arcueil—Kecskemét Társaság, mely egyebek között magyar nyelvtanfolyamokat szervez rendszeresen. A kecskeméti múzeum kiállítása, mely egyébként március közepéig tart nyitva, bizonyára maradandó élményt jelent a francia testvérváros művészetkedvelő közönségének. • Marcel Trigon (balra) a kiállítás megnyitóján. ASSZONYOK A PÁRTMUNKÁBAN Községszerte tisztelik, szeretik Kiváló beszélgetőpartnernek bizonyult Harsányi Ferenc- né, a garai községi pártbizottság titkára. Az iroda, ahol az eszmecsere folyt, magán viselte az asszonyi gondoskodás, törődés ezernyi jelét. Tisztaság, jó levegő, makulátlan fehérségű kézimunkák, gondosan öntözött szobanövények, a képek tisztára törölt keretéi arról is vallottak: nemcsak pártmunkás, de gondos nő itt a gazda. Óvatosan toltam félre a kikeményített szettet az asztalon, hogy helyet szorítsak jegyzetemnek, s cigarettáért nyúló kezem kétszer is megállt félúton. Sajnáltam befüstölni a kellemes illatú szobát. — Bajai vagyok — kezdte —. szüleim munkások voltak a Finomposztóban. Anyám szövőnő, apám asztalos, s talán a véletlen hozta úgy. hogy édesanyám kezdett először a mozgalomban. Ö 1945-ben lett a párt tagja. Mondanom sem kell. már ott. a szülői házban ízlelgettem a mozgalmi munkát, np, persze, akkor még nem tudatosan. Aztán jöttek az iskolai évek. az úttörőmozgalom. A bajai Bányai Júlia Közgazdasági Technikumban KISZ-titkár voltam, érettségi után pedig a járási KISZ-bizottságon instruktor. Hét és fél év az ifjúsági, majd kilenc ev nömozgalmi munka a járási pártbizottságon, közben tanulás. családalapítás. Tősgyökeres bajai, mégis hogyan került Gara- ra. ebbe a sok nemzetiségű községbe? ' — A második fiam születése után néhány hónap múlva visz- szamentem dolgozni, s a járási pártbizottság instruktora lettem. Hozzám tartozott Vaskút, Gara. Bácsszentgyörgv. Szerettem, s ma is szeretem ezeket a községeket. Amikor 1979-ben Garán létrehozták a pártbizottságot, hívtak, és én szívesen jöttem... A községben öt alapszervezetben 182 kommunista dolgozik, de van egy hatodik alapszervezet is Bácsszent- gvörgvön tíz párttaggal. Ehhez némi magyarázat tartozik. A négyszáz lelket számláló Bácsszentgyörgvnek Garával közös tanácsa van, s így az ott élő kommunisták is ehhez a pártbizottsághoz tartoznak. — Mondanom sem kell. a legerősebb a termelőszövetkezet alapszervezete, ahol kilencvenkét párttag dolgozik. A pártbizottság nemrégiben tárgyalta a nagyobb gazdasági egységek múlt évi eredményeit, s örömmel állapítottuk meg: a közös gazdaság fennállása óta eddigi legjobb teljesítményét hozta. Harminchat milliós a nyereség, igaz, a cukorrépa átlagtermése hektáronként elérte az 500 mázsát. A kátéesz is jól teljesítette tervét... A nők arányáról, a . nőmozgalmi munkáról kérdezem. Szemében huncut fény villan, elmosolyodik. — A községben a kommunisták számában magasabb a nők aránya. mint a járási, megyei, sőt az országos átlag. A párttagok 33 százaléka nő. Miért? Azt kérdezi? Bizonyára azért, mert a volt paitizánok, munkásmozgalmi emberek jó képességű lányai szívesen vállalták ezt a nehéz megbízatást. elkötelezettséget. Talán azért is. mert mint feleségek, anyák, többet várnak a társadalomtól. s szívesen is tesznek érte. Ezért sem véletlen, hogy a hat alapszervezeti titkár közül három nő... Nőuialom azonban nincs — teszi hozzá tréfásan —, a férfiak véleményét is meghallgatjuk. A pártbizottság titkárának különösen ebben a községben, ahol együtt élitek délszlávok, németek, ide települt székelyek és magyarok. naponta, az életben kell gyakorolnia a nemzetiségi politikát. — Nemzetiségi kérdés? — időzött el egy pillanatig. — Alig hiszem. hogy ez így vetődne fel. A közéletben, a munkában, a családokban ez teljesen elmosódott. de a hagyományok ápolásában íelújult. A kommunisták aránya is mutatja: a délszlávoké 30. a németeké 15 százalék, de ezt sohasem mérlegeltük, nem is tártottuk fontosnak. Ennél sokkal nagyobb gondunk a kádernevelés, hiszen az első számú, a középvezetők nyugdíjazása sürgeti', hogy helybeli fiatalokkal töltsük lel ezeket a helyeket. Tanulnak az esti egyetemen, pártiskolán. a marxista középiskolában olyanok, akikre számítunk. Gara mindössze 18 kilométerre van Bajához, de a pártbizottság titkárának ezt az utat ' naponta kétszer kell megtennie, olykor nagyon korán, vagy késő este. — A pártmunkát, tanácstagi elfoglaltságot nem lehet menetrendhez kötni, ezért autózom minden nap. Férjem a bajai hűtőház művezetője, korán kezd. ezért délután mindig szabad. A nagyobbik fiam már gimnazista, sportol, a kisebbik általános iskolás. őt a mama patronálja ■. . . Szabad idő? Ha van. szívesen főzök, de nyáron a Duna melletti kis vityillóban inkább pihenünk vagy úszunk, csórtakázunk ... Harsányi Ferencné. mint említettem. kiváló beszélgetőpartnernek bizonyult. Ám nemcsak ez a beszélgetés, hanem a községben hallottak is arról győztek meg: Harsányiné közkedvelt pártmunkás. tekintélyes vezető is. Gémes Gábor Parlamenti tisztségviselők tanácskozása Hétfőn a Parlamentben tanácskozást tartottak az országgyűlés tisztségviselői, az állandó bizottságok elnökei, a megyei képviselőcsoportok vezetői. Az eszmecserén — amelyen megjelent Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára — Apró Antal, az országgyűlés elnöke adott tájékoztatást a soron következő, tavaszi ülésszak előkészületeihez kapcsolódó teendőkről. Ezt követően Markója Imre igazságügy-miniszter tartott tájékoztatót a jogalkotás helyzetéről, az elmúlt évtized ezzel összefüggő tapasztalatairól. Pozsgay Imre művelődési miniszter a közművelődésről szóló 1976. évi 5. törvény végrehajtásának tapasztalatait ismertette! (MTI) Tanulmányutak Megjelent az AGROINFORM —IBUSZ 1982-re szóló programfüzete, mely szakmai tanácsokat ad, programajánlatokat tartalmaz mezőgazdasági, élelmiszeripari szakemberek számára. A kínálatból elsősorban az olcsó energiatermeléssel, a mezőgazdasági elektronikus adat- feldolgozással kapcsolatos utazások és a finnországi tapasztalatszerzési lehetőségek tarthatnak érdeklődé'sre számot. Pályázat az esti egyetemre Az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága pályázatot hirdet marxizmus—leninizmus esti egyetemi felvételre, az 1982—1983-as tanévre. Oktatási formák: 1. Hároméves általános tagozaton az első évben filozófiát, a második évben politikai gazdaságtant, a harmadik évben nemzetközi és magyar munkásmozgalom történetét tanulnak a hallgatók. A há- . rom év sikeres befejezése középfokú politikai képzettségnek számít. A felsőfokú oktatási intézmények nappali, esti, illetve levelező tagozatán e végbizonyítványnyal rendelkezők kérésére felmentés adható filozófia, politikai gazdaságtan, tudományos szocializmus és magyar munkásmozgalom története tantárgyból. FELVEHETŐK: a helyi vezetők, akiknek a középfokú politikai iskolai végzettség megszerzését a pártszervezetek, tömegszervezetek, illetve állami szervek előírták, és azzal még nem rendelkeznek; a káderfejlesztési tervekben középszintű munkakör betöltésére számba vettek; a párt- és tömegszervezetek oktatásában működő propagandisták és utánpótlásként tervbe vett propagandistajelöltek; érettségiztek, vagy ennél magasabb iskolai végzettségük van; 5 hónapos pártiskolát, 1 vagy 2 éves marxizmus—leninizmus esti középfokú iskolát végeztek, vagy ennek megfelelő politikai tájékozottsággal rendelkeznek; más iskolának nem hallgatói, és tanulmányaik folytatását munkahelyük és az orvos engedélyezi; sikeres felvételi vizs- • gát tesznek. (Tandíj: évi 170 forint.) A hároméves tagozat I. évfolyamai Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, Baján, Kalocsán, Kiskőrösön és Tisza- kécskén indulnak. A hallgatók hetenként egyszer háromórás kötelező foglalkozáson vesznek részt, negyedévenként beszámolót, félévkor kollokviumot, év végén szigorlatot tesznek. 2. A szakosító tagozaton két éven keresztül a marxizmus— leninizmus egy-egy szakágát tanulmányozzák a hallgatók. A harmadik évben a szaktárgyhoz kapcsolódó speciális kérdéseket dolgoznak fel. A vizsgák sikeres letétele felsőfokú politikai képzettségnek számít, Az adott tárgyból felsőfokú oktatási intézmények nappali, esti, illetőleg levelező tagozatán tanulók a vizsgakötelezettségek alól — kivéve az államvizsga-kötelezettséget mentesítést kaphatnak. Az 1982 83- as tanévben a következő szakok indulnak: a) filozófia. Baján, Kiskunhalason-, b) politikai gazdaságtan Kecskeméten; c) magyar munkásmozgalom története Kecskeméten. FELVEHETŐK: a káderképzésben foglalkoztatott, illetve tervbe vett propagandisták, olyan felsőfokú politikai iskolai végzettséggel még nem rendelkező vezetők, akiknek annak megszerzését a párt-, tömegszervezetek, és állami szervek előírták, a káderfejlesztési tervben felsőszintű munkakör betöltésére alkalmasnak minősített párttagok és párton- kívüliek. illetve olyan értelmiségiek és társadalmi aktívák, akiknek felsőfokú képzését a pártbizottságok szükségesnek tartják, elvégezték az esti egyetem hároméves általános tagozatát, vagy ennek megfelelő előképzettséggel rendelkeznek (például egyetemen vagy főiskolán államvizsgáztak marxizmusból), más iskolának nem hallgatói, és tanulmányaik folytatását engedélyező munkahelyi és orvosi igazolásuk van; sikeres felvételi vizsgát tesznek. (Tandíj: évi 250 forint.) A szakosító tagozat Kecskémé-) ten, Kiskunhalason és Baján működik, amelyre vidéki hallga^k is jelentkezhetnek, ha a rendszeres beutazást meg tudják oldani. A szakosító tagozaton heti három óra kötelező foglalkozást tartanak. A hallgatók félévenként vizsgázni kötelesek. 3. A 3 éves szakosító tagozat befejező III. évfolyamán speciális továbbképző tanfolyamok indulnak: etika, a világgazdaság fejlődésének kérdései, a párlokta- tás pedagógiája, valamint a marxista—leninista forradalomelmélet kérdései Kecskeméten; gazdaságpolitika, továbbá vezetési ismeretek Baján. E speciális továbbképző tanfolyamokra felvehetők azok, akik a szakosító tagozat II. évfolyamát eredményesen befejezték, illetve olyan felső- vagy középfokú politikai végzettséggel rendelkezők, akik a megjelölt témakörök iránt érdeklődnek, s a tanfolyamokat továbbképzés céljából elvégezni szándékoznak. E tanfolyamokon is heti 3 óra kötelező foglalkozás van. az évet vizsgával, vagy záródolgozat készítésével lehet befejezni. (Tandíj: évi 250 forint.) 4. Speciális tanfolyamok indulnak párt-, állami-, gazdasági. tömegszervezeti vezetők, propagandisták részére, továbbképzés céljából: KÉTÉVES speciális tanfolyamot a következő témakörben indítanak: szociológia Kiskunhalason. Egyéves speciális tanfolyamok indulnak az alábbi témakörökben: Kecskeméten gazdaságpolitika; a szocialista állam fejlődése és működése; vezetési ismeretek; politikai szociológia; a pártélet és pártirányítás kérdései. Kecskeméti járás: gazdaságpolitika. Tiszakécske: vezetési ismeretek. Baja: gazdaságpolitika; a tömegpolitikai munka elvei és módszerei; a szocialista állam fejlődése és működése; etika; vezetési ismeretek; pártélet és párt- irányítás kérdései. Kalocsa: pártélet és pártirányítás kérdései; KONKRÉT FELADATOK, NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS KISZ-esek az atomerőműért A KISZ Központi Bizottsága az elkövetkezőkben is kiemelt figyelmet fordít a paksi atomerőmű építésére, a beruházás teljes befejezéséig. A KISZ KB mellett működő paksi KISZ-építkezés szervező bizottsága a napokban meghatározta a főbb feladatokat a VI. ötéves tervidőszakra, illetve az ez évi legfontosabb tennivalókat. A paksi atomerőmű KlSZ-épít- kezésén 'jelenleg mintegy' 2200 KISZ-fiatal dolgozik. Az atomerőmű létesítésében résztvevők a következő években a korábbiakhoz viszonyítva nagyobb, és minőségben is újabb feladatoknak kell megfeleljenek. Az építkezésen dolgozó mintegy 170 vállalat fiatal dolgozói idén minden erővel az I.-es blokk átadására összpontosítanak. Továbbra is konkrét feladatok vállalásával és teljesítésével segítik a beruházás megvalósítását. A fiatalok részt- vesznek a felső szintű döntések előkészítésében, képviselik a KISZ véleményét a helyszínen és az ipari háttérben dolgozó ifjúmunkásokat érintő kérdésekben. Az üzembe helyezést megelőző időszakban az eddiginél is szorosabban együttműködve segítik elő a zökkenőmentes munkát.. A kiemelt nagyberuházáson tevékenykedő KISZ-szervezetek fontos feladata, hogy a munka során a fiatalok ésszerűsítési, anyag- és energiatakarékossági javaslatait összegyűjtsék, s eljuttassák a paksi atomerőmű kormánybizottságához és az érintett vállalatok vezetőihez. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a fiatal alkotó kollektívák elemzik és feldolgozzák az I-es blokk építésének, szerelésének és üzembe helyezésének eddigi tapasztalatait, s ennek segítségével keresik a takarékosabb, a gazdaságosabb megoldásokat, a kivitelezés minőségének és hatékonyságának további javítását szolgáló módszereket. Az I-es blokk átadásáig dolgozik a „Lékai János” KISZ építőbrigád. Létszámát tervszerűen, az érintett vállalatokkal egyeztetve, több lépcsőben csökkentik. A négy éve megalakult, az ország valamennyi megyéjéből toborzott brigádban átlagosan 200 fiatal dolgozott. Jelenleg 100 tagot számlál. A KISZ az érintett vállalatokkal együttműködve megteremti a lehetőségét annak, hogy a Pakson véglegesen letelepedő fiatalok áthelyezéssel kerüljenek a fogadó vállalatok állományába. A munkáslakások elosztásánál, ezek kivitelezésének gyorsításánál. az olcsóbb formák keresésénél az építkezés KISZ-bizottsága képviseli a fiatalok érdekeit. Az I-es blokk átadását megelőző tennivalókkal párhuzamosan hozzáláttak a II., a III. és a IV. blokk munkálataihoz is. Ehhez kapcsolódik, hogy ebben az évben megrendezik a harmadéves szakmunkástanulók találkozóját Pakson, s elsősorban az idén végző kőműves, hegesztő, vasbetonszerelő, ács és festő szakmunkásfiatalokat várják a nyár elején az atomerőmű városába. Az atomerőművön dolgozó KISZ-szervezetek az idén is megszervezik az immár hagyományossá vált KISZ-építkezési napokat. Az építkezés KISZ-bizottsága a nemzetközi kapcsolatokat ápolva, erősítve a helyszínen dolgozó szovjet fiatalok Komszomol- szervezetével és a lengyel kivitelező fiatalokkal több közös programot is szervez. A kapcsolatok erősítését szolgálja az is, hogy tapasztalatok kicserélésére az idén megszervezik a „nemzetközi atomerőmű vés ifjúsági reflek- tor”-t, amely lehetővé teszi, hogy a szovjet, az NDK-beli, a csehszlovákiai, a bolgár és a magyar atomerőművek ifjú építői közvetlenül is szerezhessenek ismereteket egymás munkájáról. Nemcsak a helyszínen tevékenykedő. hanem a paksi építkezést messzebbről segítő fiatalok is sokat tehetnek az atomerőmű átadásának, üzemelésének sikeréért. A tudományos háttérben dolgozó KISZ-szervezetek például feladatul kapták, hogy segítsék elő olyan atomerőművi ellenőrzési. vizsgálati módszerek kifejlesztését, amelyek lehetővé teszik tartalékok feltárását, kihasználását és a megbízhatósúg növelését. Mivel már/ tekintélyes rftúltja van a beruházásnak, a KISZ pályázatot hirdet az építkezésben részt vevő fiatalok részére a KISZ-építkezés történetének feldolgozására. (MTI) vezetési ismeretek; ifjúságpolitika; a nemzetközi ideológiai harc időszerű kérdései. Kiskunfélegyháza: etika; pártélét és pártirá- nyítás kérdései; információfelelős tanfolyam. Kiskunhalas: ifjúság- politika; magyar munkásmozgalom története; információfelelős .tanfolyam. Jánoshalma: gazda-' ságpolitika. Kiskunmajsa: valláskritika. Kiskőrös: etika; a pártélet és pártirányítás kérdései; gazdaságpolitika; kultúrpolitika. ÖTHÓNAPOS speciális tanfolyamok: a tömegpolitikai oktatás pedagógiai módszerei Kecskeméten; a párt szerepe a fejlett szocialista társadalom építésében Kecskeméten. A speciális tanfolyamok az adott témakörökhöz kapcsolódó kérdéseket tárgyalják, figyelemmel a legújabb kutatási eredményekre, A hallgatók félévenként és a tanfolyam befejeztével vizsgát tesznek, illetve záródolgozatot védenek, amelyről az Oktatási Igazgatóság bizonyít- 'ványt ad. FELVEHETŐK: akiknek e formákon történő továbbképzését a pártbizottságok szükségesnek tartják, akiknek munkaköre vagy társadalmi megbízatása kapcsolatos a speciális tanfolyamok témakörével, akik az esti egyetem hároméves általános, vagy szakosító tagozatát elvégezték, vagy ennek megfelelő ideológiai képzettséggel rendelkeznek. A jelentkezők felvételi beszélgetésen kötelesek megjelenni. A foglalkozások kötelezőek (hetenként három óra). Tandíj: évi 250 forint. Az esti egyetem törvényes elismerését. valamint a hallgatók kedvezményeit (tanulmányi szabadság, végzettség elismerése stb.) a fenti tagozatokon a Miniszter- tanács és egyes szakminiszterek rendeletéi, valamint különböző kormányszervek állásfoglalásai biztosítják. A JELENTKEZÉS az esti egyetem valamennyi tagozatára a járási, városi és városi-járási párt- bizottságokon, vagy az Oktatási Igazgatóság tanulmányi hivatalában beszerezhető „Jelentkezési lap"-on történik. A kitöltött és megfelelő javaslatokkal ellátott jelentkezési lapokat 1982. április 10-ig a kibocsátó járási, városi és városi-járási pártbizottságokhoz vagy az Oktatási Igazgatóság címére (6000. Kecskemét, Ady E. u. 18.) kell eljuttatni. A jelentkezési laphoz mellékelni kell 2 db 6 x 4 centiméteres fényképet és 2 db megcímzett válaszborítékot bélyeggel. Az április 10-e után érkezett jelentkezéseket nem tudják figyelembe venni! A felvételi vizsgák május végén, illetve június első felében lesznek: pontos helyükről, idejükről, valamint a felvételi vizsgakérdésekről a tanulmányi hivatal külön értesíti a jelentkezőket. A felvételi bizottság döntését július 15-ig küldik meg. Az érdeklődőknek részletes felvilágosítást nyújtanak a járási, városi, és a városi-járási pártbizottságok, valamint az Oktatási Igazgatóság tanulmányi hivatala. Szén és bauxit — egy bányából Százezer tonna szenet rejtő új frontfejtésben kezdték meg hétfőn a termelést Nagyegyházán, a Tatabányai Szénbányák legújabb aknájában. Az új bányának ez már a harmadik frontfejtése, amit gyorsított ütemben készítettek elő a feltáró brigádok. Olyan berendezéseket szereltek fel, amelyekkel minimálisra csökkentették a nehéz fizikai munkát. A 3,5 méter vastagságú szénfalat nagy teherbírású maróhengeres gép bontja meg, majd láncos vonszolókra, kaparószalagokra kerül, s így lényegében emberi kéz érintése nélkül jut a felszínre az értékes fűtőanyag. Az idén már 845 000 tonna szenet termelnek a nagyegyházi bányában, s valamennyit a tatabányai mosóüzembe szállítják, ahol különleges technológiával különválasztják a meddőtől és az egyéb szennyező • anyagoktól. Ilyen módon alacsonyabb hamutartalmú, jobb minőségű • szenet nyernek, egyenletesebb lesz a szén fűtőértéke és szemnagysága is. A már 1300 fizikai munkást foglalkoztató nagyegyházi bánya építését tovább folytatják, felkészülnek a széntermelés fokozatos növelésére, valamint arra, hogy 1985-ben megkezdhessék a ba-, uxittermelést is. Ebben a bányában ugyanis — a hazai szénbár .ívászatban egyedülállóan — a széntelepek alatt nem ' nagy mélységben timföld, illetve alumínium előállítására alkalmas bauxit -is húzódik. Ennek kiaknázásával a nagyegyházi lesz az első olyan hazai bánya, ahonnan nemcsak szenet, hanem bauxitot is szállítanak majd a külszínre. (MTI)