Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-23 / 69. szám
\ 2 • PETŐFI NÉPE • 1982. március 23. ÁLTALÁNOS SZTRÁJK CISZJORDÁNIÁBAN • Fegyveres izraeli katonák járőröznek Ramallah városában. (Fotó — AP — MTI) Szíria a BT összehívását kérte A szíriai kormány vasárnap úgy határozott, hogy a Biztonsági Tanács sürgős összehívását kéri az Izrael által megszállt Cisz- jordániában, a Golán-fennsíkon és a Gáza-övezetben kialakult helyzet miatt. Szíria ENSZ-nagy- követét utasították, hogy a világ- szervezet székhelyén terjessze elő a damaszkuszi kérést. A bejelentés közvetlen előzményeként Abdel Halim Khaddam külügyminiszter Faruk Kaddumi- val, a PFSZ politikai osztályának vezetőjével folytatott megbeszéléseket. A találkozón egyetértettek, hogy a megszállt területek helyzetét a BT elé kell vinni, valamint abban is, hogy felszólítják az Iszlám Konferencia szervezetét és az el nem kötelezett országokat: vitassák meg a kérdést és alakítsák ki egységes álláspontjukat. Vasárnap folytatódtak a tiltakozó megmozdulások egész Cisz- jordániában az izraeli megszállók elnyomó intézkedései ellen. A térség legnagyobb városaiban — Birában, Nabluszban és Ramallah- ban — az izraeli hatóságok vasárnaptól kijárási tilalmat léptettek életbe. A terület arab polgármesterei bejelentették, hogy az eredetileg Új lengyel újságírószövetség Lengyelországban, miutáp szombaton feloszlatták az eddigi újságíró-szövetséget, ugyanaznap megalakult a sajtó dolgozóinak új szervezete, amely a Lengyel Népköztársaság Újságíróinak Szövetsége nevét viseli. A szervezetet a sajtó képviselőinek Varsóban tartott országos találkozóján alakították meg. Üj ideiglenes szervezeti szabályzatot fogadtak el, s létrehozták a vezető testületeket, köztük a főtanácsot, amelynek élére Klemens Krzyzagorskit választották. Az elfogadott programnyilatkozat hitet tesz a LEMP IX. rendkívüli kongresszusán kidolgozott, a szocialista megújulásról szóló program mellett. Az új szövetség programnyilatkozatában a lakosság tárgyszerű, gyors tájékoztatásáért száll síkra, olyan újságírói munkáért, amely híven tükrözi a különféle nézeteket, s amely a szocializmus érdekeit szolgálja. A programnyilatkozat szerint a szövetség arra törekszik, hogy részt vegyen a Nemzetközi Újságíró Szervezet munkájában, szorosan együttműködjék a szocialista országok újságíró-szervezeteivel, valamint a világ más újságíró-szövetségeivel is. A lengyel újságírók új szervezetének alajoító bizottsága szombaton megküldte Wojciech Jaruzelski miniszterelnöknek a szövetség programnyilatkozatát. háromnaposra tervezett tiltakozó sztrájkot keddig meghosszabbítják. Az általános sztrájkot pénteken hirdették meg, tiltakozásul amiatt, hogy a megszálló hatóságok-feloszlatták a birai városi taAz Egyesült Államok nemzet- biztonságát nem lehet hadászati fegyvertárának felduzzasztásával biztosítani — jelentette ki Paul Wa-rnke, az amerikai fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal egykori igazgatója. Az amerikai fegyverkezési szakértő a nukleáris fegyverek korlátozása érdekében teendő konkrét lépések mellett foglalt Az atomfegyverek ellen kibontakozott japáni küzdelemnek újabb lendületet adott az a nagyszabású tömegmegmozdulás, amely Hirosimában zajlott le vasárnap a várt 200 ezer embernél is több résztvevővel — jelentette a demonstráció színhelyéről Flesdh István, az MTI tudósítója. Az ötmilliós taglétszámú szakszervezeti főtanács, a Sohyo, a kommunista, a szocialista párt, valamint a legkülönbözőbb társadalmi szervezetek és polgárjogi mozgalmak által kezdeményezett tüntetésre az ország minden részéből érkeztek küldöttek. A nagygyűlést, amelyet „Hirosima a békéért”, „Száműzzük Földünkről az atomfegyvereket” jelszóval az első atomcsapást elszenvedett város békepártijában és hat más helyen tartották, eredetileg nem akarta engedélyezni a rendőrhatóság. A széles körű tiltakozások hatására végül is meghátrált, de így sem járult nácsot. Az izraeli rádió jelentése szerint a nap folyamán újabb ösz- szecsapások voltak izraeli katonai egységek és arab tüntetők között. Az összecsapások során több tüntető megsebesült. állást. Naivnak és alapvetően hibásnak nevezte azokat a számít- gatásokat, hogy napjainkban e fegyverek további felhalmozása növelné egy nukleáris összecsapás megnyerésének lehetőségét. A Szovjetunióval szembeni katonai fölény elérését célzó kísérletek nem vezetnek sehová, csak a nukleáris összecsapás veszélyét növelik. hozzá ahhoz, hogy a tömeg egy ponton gyülekezzék. A békéről elnevezett sugárút mentén négyezer rendőr sorakozott fel. A siker mégis teljes volt. Tomizuka Micuo, a szakszervezeti főtanács főtitkára, az MTI tudósítójának hangsúlyozta: „A mostani nagygyűlés csupán 4 kezde.te .annak, az elkövetkező akciósorozatnak, amelyet egységes politikai és népi mozgalommá kívánunk szélesíteni. Ennek keretében kerül sor április 10-én 38 japán nőszövetség együttes tüntetésére, majd május 23-án a 300 ezres tokiói tömeggyűlésre. Az ENSZ-köz- gyűlés második rendkívüli leszerelési ülésszakára készülünk, s közös kezdeményezésünket felkarolják a japán társadalom széles rétegei. A nyugat-európai mozgalom jelenleg összefonódik a japán mozgaloménál.” A nagygyűlés befejezéseképpen a hirosimaiak nemzetközi felhívást fogadtak el. TÖBB. MINT KÉTSZÁZEZER RÉSZTVEVŐ Tömegtüntetés Hirosimában WARNKE A NUKLEÁRIS FEGYVERKEZÉSRŐL Naiv és hibás számítások SZAKKÖRI BEMUTATÓK, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK Ü ttörőszemle Baján „Miska nagyanyja summáslány volt. Ha riportot készíthetnétek vele, milyen kérdésekre várnátok a válaszát?" — Ilyen és ehhez hasonló feladatokat oldottak meg szombaton, illetve vasárnap Baján azok a kisdobosok és úttörők, akik részt vettek a tudományos-technikai úttörőszemle megyei döntőjén. — A példa jól érzékelteti, hogy a verseny szervezői nem csupán a gyerekek lexikális tudásáról kívántak képet alkotni, hanem ezzel egyidejűleg igyekeztek mozgásba hozni az alkotókészség többi elemét is, így a logikus gondolkodást, a találékony és kifejező mondatfűzést, bizonyos versenyágakban a kézügyességet. Krajcsovicz Mihály — a megyei tanács művelődési osztályának vezetője értékelte a döntőn résztvevő, mintegy háromszáz kisdiák szereplését — kiemelte: általában az emelkedő színvonallal jellemezhető a különböző szakágakban vetélkedők teljesítménye. Az eredmények részletesebb elemzése során azonban arra is fény derült, hogy azért bőven van javítanivaló. A természetkutató úttörők kísérletvégző gyakorlottsága például imponálóan magabiztos, ám a következtetések levonásakor sokan estek bizonytalanságba. Esetenként nem is az összefüggések felismerése, hanem azoknak a mondatba foglalása okozott gondot, Hasonló nehézségekkel találkozott a zsűri a társadalomkutató pajtásoknál is; bár ismereteik rendkívül széles körű olvasottságról tanúskodtak, s nem okozott különösebb gondot számukra a különféle tantárgyak, művészeti ágak, tudományos elméletek közötti összefüggések felismerése sem, ezekről elég sokan pongyola stílusban, nyögdécselve számoltak be. A kétnapos rendezvényen mindezt nem csupán megállapították. A vetélkedőhöz kapcsolódó kulturális rendezvények során igyekeztek javítani is a hiányosságokon. Amikor például Baja térségének tekintélyes tudósai így III Márton csillagász, Kőhegyi Márton régész, Weinträger Adolf festő — találkoztak a gyerekekkel, akkor nem csupán az űrhajózás legújabb eredményeinek ösz- szegzésére, a Duna—Tisza közét benépesítő népek történetének fglyázolására, vagy a művészetek fejlődési jJárhúzámesságainak felfedezésére találták alkalmat, hanem a fiatal hallgatóság aktivizálására is: a verseny izgalmait elfeledő pajtások igen sok kérdést tehettek fel, sőt'volt mód arra is, hogy egyik-másik diák saját „kiselőadással” egészítse ki az előadó által elmondottakat. Hogy mindez így történt, azért a rendező szervek — az úttörőszövetség megyei elnöksége és a megyei tanács művelődési osztálya mellett — dicséret illeti az Újvárosi Nevelési Központ pedagógusait is, akik igazán példamutató vendéglátónak bizonyultak. De nem csupán ők — Baja szinte minden üzeme, intézménye házigazdának érezte magát: a környékbeli iskolák bemutatót tartó szakkörei csakúgy, mint a képeket keretező, plaketteket öntő szakmunkások, szocialista brigádok tucatjai. □ □ □ A vasárnap délután kihirdetett eredmények a következők: Társadalomkutatók: 1. a bajai Jelky András Úttörőcsapat, 2. a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Úttörőcsapat, 3. a kecskeméti Molnár Erik Úttörőcsapat. Természetkutatók: 1. a kecskeméti Hunyadi Mátyás Úttörőcsapat, 2. a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Úttörőcsapat, 3. a bajai József Attila Úttörőcsapat. Matematikusok: 1—2. a kecskeméti Molnár Erik Úttörőcsapat versenyződ, 3. a bajai Jelky András Úttörőcsapat. Technikusok: 1. a bajai Kállai Éva Úttörőcsapat, 2. a kecskeméti Budai Dezső Úttörőcsapat, 3. a kiskunhalasi Fazekas Gábor Úttörőcsapat. A kevésbé népes szakági mezőnyökben a következőként alakult az elsőség sorsa: A komplex közösségi vetélkedőben a bajai Türr István Úttörőcsapat, az orosz nyelvi versenyben a kecskeméti Hunyadi Mátyás Úttörőcsapat, a német nyelvi versenyben a bácsbokodi Kossuth Lajos Úttörőcsapat, a szerb-horvát_nyelvi versenyben a garai József Attila Úttörőcsapat, a szlovák nyelvi versenyben a dunaegyházi Kossuth Lajos Úttörőcsapat, a kisdobosok vetélkedőjében pedig a bajai Jelky András Úttörőcsapat pajtásai győzedelmeskedtek. K. J. , * • Krajcsovicz Mihály átadja a díjakat. T őserdő-Moszkva „Itt Moszkva, Moszkva beszél! Köszöntjük hallgatóinkat. Ezekben a percekben tartják összejövetelüket a Moszkvai Rádió baráti klubjának hallgatói Bács- Kiskun megyében a 9. számú Volán Vállalat tőserdei oktatóbázisán. Köszöntjük a találkozó részt, vevőit, köztük az újonnan alakult tiszakécskei klub tagjait. ..” Így kezdődött pénteken este a Moszkvai Rádió magyar nyelvű adása, fél hétkor. Az említett Volán oktatási központban hatvan- hetven ember, köztük iskolások és veterán korú felnőttek hallgatták a műsort. Úgyszólván senkit sem lepett meg, amikor Töröcsik Árpád és Fábián Pál gépkocsivezetőt név szerint dicsérték a távolból, mert kitűnő eredményeket értek el ZIL, illetve Lada márkájú szovjet gépkocsival. A baráti klubok és a szovjet főváros rádióállomása között ilyen „személyes” a kapcsolat. Az MSZBT-tagcsoportok kebelében működő megyei klubokon kívül dunaújvárosiak is érkeztek a rendezvényre, amelyet a Tanácsköztársaság kikiáltásának 63. évfordulója tiszteletére szerveztek meg. Az összesereglettek virágokat helyeztek el a tizenki- lences mártírok tőserdei emlékművénél, s Vázsonyi Miklós, a kecskeméti rádiósklub vezetője megemlékezett a dicsőséges 133 napról. Érdekessé tette a találkozót dr. Tímár Edének, a történelemtudományok kandidátusának előadása a szovjet rádió magyar nyelvű adásairól, amelyek 1932. szeptemberében kezdődtek el. Az idén ősszel a hallgatók baráti körei országos rendezvényen ünnepük majd meg az ötvenedik évfordulót, itt Bács megyében. A termelőszövetkezetek és ipari üzemek MSZBT-tagcsoportjai kicserélték tapasztalataikat. A volánosok munkáját és terveit Friedrich József főmérnök, MSZBT-elnök ismertette. Az új. '’kécskei klub vezetője, Tímár József nyugdíjas elmesélte, hogyan hallgatták a szovjet rádió műsorát 1943—44-ben a községben. A kitűnő hangulatú találkozón ott voltak a kecskeméti Fémmunkás gyár bahcsiszeráji vendégei is. NAPI KOMMENTÁR Két választás Washingtoni kormányzati körökben, a NATO brüsszeli főhadiszállásán, és általában a nemzetközi jobboldal berkeiben, alighanem kellemesnek találták az elmúlt vasárnapot. Nem meteorológiai, hanem politikai okokból. Ezen a vasárnapon ugyanis Nyugat-Európa két fontos országában került sor választásra, és mindkettőben határozottan előretört a jobboldal. A két választásnak vannak rokonvonásai. Egyik sem volt országos, ám hosszabb távon mindkettőne'k az eredménye hatással lehet az országos és a parlamenti képviseleti arányokra. Franciaországban a járási választások második fordulóját tartották meg. Az eredmény baloldali visszaesést és jobboldali előretörést hozott, ugyanúgy, mint az első forduló. Jogos a kérdés: mi történt abban az országban, amelyben nem oly régen, több évtized után, a baloldalnak ismét sikerült megszereznie a parlamenti többséget és a kormányzás lehetőségét? Az eredmény alapos elemzéséhez természetesen még hosszabb idő kell. Két dolog azonban már most nyilvánvalónak tűnik: 1. A bonyolult választási rendszerből Franciaországban hagyományosan következik az is, hogy a helyhatósági és az országos választások irányzata rendszeresen eltérést mutat. 2. Legalább ilyen erős hagyomány, hogy a súlyosbodó gazdasági nehézségek mindig visszaütnek a hivatalban lévő kormányzatra. Mindkét igazság, bár éltérő mértékben, érvényes a Német Szövetségi Köztársaság fontos tartományában, az Alsó-Szászor- szágban megtartott választás eredményére is. Ami viszont különbség a két választás között, az elsősorban külpolitikai szempontból fontos. Arról van szó, hogy Franciaországban az eredmény teljesen független a külpolitikai motívumoktól (már csak azért is, mert a korábbi, jobboldali kormányzat bizonyos kérdésekben nagyobb távolságot tartott a NATO-tól, mint a jelenlegi), az NSZK-ban viszont a kormánykoalíció minden veresége valóban külpolitikai töltésűnek bizonyulhat. Tévedés ne essék: az Alsó- Szászországban most abszolút győztesnek bizonyult CDU eddig is egyedül kormányzó párt volt a tartományban. Azonban az SPD hat (!) százalékos vesztesége, az FDP és a .zöldek előretörése olyan országos irányzatra utalhat, amely rossz esetben nemcsak megnehezítheti, hanem egyenesen megbéníthatja a kormány munkáját. Az FDP vezetője, Genscher alkancellár és külügyminiszter a napokban többször érzékeltette, 'hogy szerinte „csökken a külpolitikai nézetkülönbség a szabaddemokraták és az unió-pártok között”. Ezt Strauss — a jelek szerint nem egészen alaptalanul — minősítette olyan lehetőség „lélektani előkészítésének”, hogy az FDP később esetleg a jobboldallal „köthessen házasságot”. Márpedig egy ilyen „házasság” nemcsak az NSZK belpolitikájában éreztetné a hatását... H E. t Brit—indiai tárgyalások Margaret Thatcher brit miniszterelnök hétfőn délelőtt Londonban egyórás négyszemközti eszmecserét tartott vendégével, Indira Gandhi indiai kormányfővel. Az eszmecserét a tanácsadókkal kiegészített delegációk találkozója követte, . majd Gandhi asszony a brit miniszterelnök ebédvendége volt. Hivatalos helyről származó szűkszavú közlés szerint a két kormányfő a kétoldalú kereskedelemről, az Anglia által nyújtott segélyekről és a lehetséges hadi- szállításokról tárgyalt. Földrengés Japánban Vasárnap hajnalban erős földrengés rázta / meg Japán egyik legnagyobb szigetét. Hokkaidót. A sapporói meteorológiai központ közölte, hogy a földlökések ereje *7,3 fokos volt a Richter-skála szerint. A Kyodo japán hírügynökség jelentése szerint 82 ember megsebesült, több ház összedőlt, megrongálódott sok út. A hatóságok a szökőárveszély miatt intézkedéseket tettek a tengerparton lakók kitelepítésére. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZA- ÉS VALUTAÁRFOLYAMAI 'Érvényben 1982. március 23-tól Devizanem Vételi Közép Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol fönt fi“ifiíl.04 Ausztrál dollár <3070.1)4 Belga frank 70.70 Da n km on a 436,64 Francia frank .18?,38 Hollandi forint 1330.2:1 Japán yen (1000) 144.18 Kanadai dollár 2850.47 Kuwaiti din u 12123,Hl 6272.31 6278.58 3680.32 3684.00 78.78 78,86 437.08 437.52 567.95 568.52 1330.56 1340.90 144.32 144.46 2861,33 2864.19 1^133.95 12148.U9 Norvég korona 578. HH NSZK márka 1458.87 Olasz líra (1000) 26,98 Osztrák schilling 209.01 Portugál escudo 49.54 Spanyol peseta 33.24 Svájci frank 1837.04 Svéd korona 598.20 Tr. és cl. rubel 2597.40 USA-dollar 3468.18 579.46 580.04 1460.33 1461.79 27.01 27,04 2 fiit. 2 2 209.43 49.59 49.64 33.27 33.30 1836.88 1840.72 598.80 599.40 2600.00 2602.60 3471.65 3475.12 Megjelent a Béke és Szocializmus William Kashtan, Kanada Kommunista Pártjának főtitkára „Az erőpolitika esztelensége" című cikkében a katonai fölényre törekvés értelmetlenségét és céltalanságát mutatja be,- szembeállítva azt az egyenlő biztonságon alapuló leszerelés elvével. Dél- kelet-Ázsia ma a világ egyik „forró” pontja. Nguyen Duy Trinh, a Vietnami Kommunista Párt PB tagja ismerteti azokat a javaslatokat, amelyeket Vietnam, Laosz és Kambodzsa a térség békéje érdekében tett. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának XXXVII. kongresszusáról tájékoztatja a folyóirat nemzetközi olvasótáborát Ian McKay, a párt PB tagja. „A forradalmi várt vonásai” címmel közli a folyóirat azokat a válaszokat, amelyeket a szerr kesztőségnek a forradalmi szervezet általános és sajátos vonásaira vonatkozó kérdéseire három afrikai forradalmi párt, az angolai MPLA—Munkapárt, Mo- zambik Felszabadító Frontja és a Madagaszkári Függetlenségi Kongresszus Pártja vezető személyiségei adtak. Milyen tényezők határozzák meg. hogy a gyarmati sorból kiemelkedett államok a társadalmi fejlődés melyik útját választják? Erre keresi a választ elemző írásában egy indiai, egy szovjet és egy dél-afrikai szerző. Wieslaw Klimczak, a LEMP képviselője „Esztelen lépések” címmel kommentálja az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek lengyelellenes kampányát. VALUTA (BANKJEGY ÉS CSEKK) ÁRFOLYAMOK Az államközi megállan. idusukon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1HH2. február «-I közlésnek megfelelően vannak érvényben. Érvényben 1982, március 23-tól Pénznem Vásárolható Vételi Eladáti legmagasabb árfolyam 100 egységre. bank jegy címletek forintban Angol font 50 61184. n 6139,48 Ausztrál dollár 50 3569.91 3790.73 Belga frank 5000 76,42 81.14 Dán korona 1000 423.97 154.19 Kinn korona 100 740.43. 786.23 Fr.neia frank 500 550.91 584.99 Görög draelima 500 54,48 37,86 Hollandi forint 1000 1299 •:? 1374 73 Japán yen (1000) 10000 139.99 148.65 Jugoszláv dinár 10(1 67.86 72.06 Kanadai dollár 100 2775.49 ' 2947.17 Kuvaiti dinár 10 11 f -1.ifi 1* Norvég korona 1000 562.08 596.84 NSZK-márka 1000 1416.52 1304.14 Olasz, líra (1000) 50000 26.20 27.982 Os7.trák schilling 1000 2'»->.94 215,30 Portugál escudo 5000 48.10 51.08 Spanyol peseta 500« 32,27 34.27 Svájci frank 1000 1783.71 1891.43 Svéd korona 100 580.84 i i ( .76 Török líra 1000 23.20 24.64 USA-dollár 100 3367.50 3575.80