Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-19 / 66. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1982. március 19. MŰKÖDÉSI TERÜLETE AZ ORSZÁG Nagyüzemeknek dolgozik a lajosmizsei kisszövetkezet Csinos házak sorakoznak Lajosmizsén, a Kossuth Lajos utca elején. Látszik rajtuk, hogy nemrég épültek. A 6 1 szám alatti Králik Mihályé. Szépen bebútorozott lakása azonban inkább főhadiszállásnak tűnik, mint családi fészeknek. Egymásnak adják itt az emberek a kilincset, s a kapott feladattal máris mennek a dolgukra. Átmenetileg itt intézi a házigazda az Elektromos Fém- és Légtechnikai Ipari Kisszövetkezel ügyeit, amelynek ő az elnöke. Közvetlenül mellette csak Hockmajer Márta irodavezető és Juhász Károlyné főkönyvelő dolgozik. Amikor beállítottam hozzá, éppen a konyhában tárgyalt a szövetkezet anyagbeszerzőjével, de gyorsan végeztek, s udaviasan a szobába tessékelt. — Ügy. látom, még nagyon az elején tartanak vállalkozásuknak — jegyeztem meg, miközben a felkínált fotelben helyet foglaltam. — Ezt azért nem mondanám — mosolyodott el az elnök —, ugyanis a helyi Almavirág Szakszövetkezetben már el is végeztük egy épület elektromos felújítását, vagyonvédelmi berendezéssel szereltük fel, s a térvilágítást is megoldottuk. — Ezek szerint a szövetkezet nevében az elektromos megjelölésnek jelentős szerepe van. S mit jeleni az, hogy légtechnikai? — Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy kiemelem magam társaim közül, de az én szakmám villanyszerelő, amit a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalatnál tanultam. Ezt a foglalkozást gyakoroltam, amikor a hernádi Március 15. Tsz melléküzemágát vezettem tíz évig. s akkor sem lettem hűtlen hozzá, amikor tavalyelőtt hazajöttem Lajosmizsére, s a Népfront Tsz ipari főágazatának helyettes vezetője lettem. Rám bízták a szövetkezet cipőüzemi beruházásának vezetését is. Innen jöttünk el tizenegyen és alakítottuk meg az ipari kisszövetkezetet. Négyen más vállalatoktól, szövetkezetektől csatlakoztak hozzánk. Tízen az elektromos, négyen a fémtömegcikk szakmához értenek. Egy részük érettségizett, mestervizsgázott szakmunkás. Jómagam Angliában tanulmányoztam a légtechnikai berendezések működését. — Mikor kezdte meg a szövetkezet a működését és jelenleg milyen megrendeléseken dolgoznak? Kisszövetkezetünk ez év február 1. óta áll az ügyfelek rendelkezésére. Régi munkahelyem, a • Králik Mihály elnök még a lakásában intézi Hockmajer Márta irodavezetővel a kisszövetkezet ügyeit. hernádi Március 15. Tsz a baromfifeldolgozó üzeme részére rendelt alkatrészeket, s állandó partnernek ígérkezik. Az MMG kecskeméti vezérlés- technikai gyára a szekunder kapcsolóállomás (amely az egész üzem áramellátását biztosítja) felújítását rendelte meg. Ez csaknem egymillió forint értékű munka, amelyen öt szerelőnk dolgozik, s két és fél hónap alatt végzik el. Eddig egyébként 7,3 millió forint értékű megrendelésünk van,- s újabb 3,5 milliós munka elvégzéséről tárgyalásokat folytatunk. Szerződéseink negyven százaléka fémtömegcikk-készítésre a többi elektromos munkákra szól. Az éves tervünk 16 millió forintos termelési érték, s az a célkitűzésünk, hogy még az idén 30 tagra növeljük létszámunkat. — Azon túl, hogy ön az elnök, milyen feladatokat lát még el egy ilyen kis kollektíván belül? — Valóban csak címet jelent az, hogy elnök. Lényegében én látom el a műszaki vezetői feladatokat, ezenkívül árkalkulátor és üzletkötő is vagyok. Munka pedig bőven lesz majd, hiszen az egész országra kiterjedő működési engedéllyel rendelkezünk például mezőgazdasági állattartó telepek légbefúvós fűtés, valamint elektronikus vezérléssel működő érzékelő berendezéseinek szerelésére. N. O. HÁZUNK TÁJA Tavaszi munkák a szőlőben A szőlő életszakaszát két részre osztjuk: aktív életszakaszra ás nyugalmi időszakra. A nyugalmi időszak szintén két részre oszlik: mélynyugatom ás kényszernyugalom időszakára. * Teljes nyugalomról tulajdonképpen *oha nem beszélhetünk, mert a gyökérzel működése csak 6 Celsius-fok alatt szűnik meg. Ez igen ritkán fordul elő. A tavaszi fagyok elmúltával első tennivalónk a szőlőben a tőkék nyitása. A hőmérséklet emelkedésével a tőkében megindul a fokozott nedvkeringés. Ameny- nyiben tel\át a tőkék nyitásával megkésünk, akkor a föld alatt lévő rügyek kipállanak. A nyitás munkáit követi a metszés és a narmatgyökerezés. A szőlő metszésének ideje napjainkban is vitatott. Nagyon sokan az őszi metszést tartják helyesnek. Előnyként azt hozzák fel, hogy a fakadás korábban kezdődik, mindezek ellenére hazánkban nem terjedt el. A tavaszi metszést a rügyek telelésének • megfelelően végezzük. Fakadásig — ez általában április közepe — azonban minden körülmények között el kell végezni. A késői metszés nagy terméskiesést okoz. A harmatgyökerezás a metszés kiegészítő munkája. A nyitással, illetve a metszéssel egy munkamenetben végezhetjük. Lényege, hogy a gyökérnyak mellett előtört kis gyökereket távolítsuk el. És azért fontos, mert a harmatgyökerek eltávolítása után a tőkék nyakát mindig vissza kell takarni. A metszés jelentősége: a tőkék kialakítása, és a terméshozam szabályozása, illetve a termőegyensúly fenntartása. A termőcsapok száma és különböző hosz- szúsága révén a tőkét több vagy kevesebb rüggyel terheljük. A tőkén hagyott csapok helyzetük és funkciójuk szerint lehetnek: termő-, ugar-, biztosítócsapok. A metszés nagyon fontos munka, mert ezzel a tőke terhelését szabályozzuk. Metszéskor a tőkén több vagy kevesebb rügyet hagyunk, ez jelenti a rügyterhelést. A rügyekből hajtások fejlődnek — ezek egy része a termőhajtás. A világos rügyből számíthatunk általában termésre. Legtermékenyebbek a kétéves farészen, az úgynevezett cseren nőtt vesszőknek a világos rügyei. A rózsák metszése A rózsák metszésének ideje tavasszal van. Ilyenkor az idő már felmelegszik, és közvetlen fagy- veszélytől sem kell tartani. Igaz ugyan, hogy az időjárás mindig hozhat meglepetéseket, de március közepén azért' már általában hozzákezdhetünk ehhez a munkához. A tavaszi metszésnél legelső feladatunk — ha télre takarva voltak a növények — a nyitás. A különböző rózsafajok egymástól eltérő tulajdonságúak — igy a metszésük sem azonos. Csupán a metszési munkára állíthatunk fel néhány általánosítható feladatot. Lényeges, hogy a metszéshez mindenkor éles, jó metszőollót vagy kést használjunk. Minden rózsafajra általánosan érvényes szabály, hogy a beteg, sérült, elfagyott ágakat vágjuk le, illetve ha erősebb ágról van szó, fűrészeljük le. A fás részek eltávolítása után oltóviasszal kenjük be a sebzés helyét. A vadhajtásokat feltétlenül el kell távolítani. A törzsből kinövőket tőből, a föld alól feltörő, két pedig egészen a hajtás helyétől. Ilyen esetben természetesen az egész tövet ki kell bontani. A befelé növő vesszőket szintén ki kell vágni. A rózsa a hajtás végén hozza virágait. Ezért általános szabály az is, hogy a gyengébben növő fajtákat 3—4, a közepesen nőtöket 5—6, az igen erélyes növekedésű rózsákat pedig 6—8 szemre vágjuk vissza. A metszést mindig szorosan a rügy felett — ferde metszlappal végezzük. Csonkot ne hagyjunk. Ügyeljünk arra, hogy az egy ágyásban lévő rózsák egyforma magasságúak legyenek. Amennyiben egy-egy külön ültetett rózsát magasabbra akarunk nevelni, ak. kor azt 6—8 rügyre vágjuk visz- sza. Nagyon fontos, hogy a vázágak, vagyis a gyökérnyakból növő részek egészségesek legyenek. Ezekből legalább három szükséges. A kúszó- és parkrózsák közepes, illetve gyenge növekedésűe.k. Fő feladat a ritkítás. A rózsák fiatalítása is metszési munka. Lényege az elöregedett ágak kivágása. Az új részt bői kell kialakítani, mindig elágazás nélküli vesszők. Nagyon fontos még, hogy ebben az időszakban téli hígítású mész- kénlével lemosásszerű permetezést végezzünk. Sertést hizlal, galambot tenyészt Világéletében mindig szeretett jószággal foglalkozni Kollár Ferenc felső- szentiváni mezőőr. A termelőszövetkezet nagyüzemi ser. téstelepén kezdte, ahoi másfél évtizeden át elletőként dolgozott. Amióta más a munkaköre, a háztájiban folytatja, amit annak idején igen eredményesen végzett. Hároméves szerződése van a közös gazdasággal, és évente 40 sertést, néhány' vágómarhát hizlal. A vágásra érett hízókat a szövetkezet közvetítésével értékesíti. Az eleség a háztájiban termett kukorica* valamint a közös gazdaság takarmányboltjából beszerzett táp. A háztáji állatok gondozásában részt vesz a család. Kollár Ferencná úgyszintén a termelőszövetkezetben dolgozik. A munkába menet előtt, ® Kollár Forrni ses sertést hizlal fclsőszontiváni mezőőr szerződé- a háztájiban. és a munka után, szabad idejében segít a hízók etetésében. • Aprójószág is akad a ház körül, ezek ellátása szintén közös feladata a családnak. Kollár Ferenc húsgalambot ‘is tenyészt, amelyet a Bácsbokod és vidéke ÁFÉSZ helyi átvevőtelepén értékesít. Mindez együtt hasznos időtöltés. Kiegészíti a család jövedelmét, és javára válik a nagyobb közösségnek, az országnak Az önállóság útján Interjú dr. Kiss Istvánnal Az elmúlt tíz évben többször hallhattuk, hogy a trösztök, országos vállalatok fokozatos megszüntetésére kerül sor. Az elképzelések megvalósulását a gyakorlatban tapasztalhattuk 1980 és 1981 elején, amikor is nyolc trösztöt és országos vállalatot felszámoltak. Summázva azt mondják: szükséges a trösztök megszüntetése. Ez a megjegyzés azonban sok mindent elfelejtet, s kimondatlanul is kérdőjelet ragaszt több mint harminc év iparszervezési, gazdaságpolitikai törekvéseinek helyességéhez. Cikksorozatunkkal az a célunk, hogy feltárjuk és elemezzük az elmúlt időszakot, bemutassuk, hogyan alakultak ki a trösztök, országos vállalatok, s milyen tényezők tették szükségessé a kisebb egységek, önálló vállalatok létrehozását. Az 1950-és esztendők időszakának rengeteg részletét ismerjük, mégis mindig rábukkanunk érdekes mozzanatokra. A magyar élelmiszer-nagyipar kialakulásának szálai is ezekhez az esztendőkhöz kötődnek. Az akkori munkában már felelős vezetőként vett részt dr. Kiss István, aki minisztériumi terv-, majd köz- gazdasági főosztályvezető volt, később az Élelmiszeripari Gazdaságkutató Intézet igazgatója lett. A már nyugalmazott kutatóintézeti igazgatót kértem, ismertessen meg az iparág kialakulásának és fejlődésének első húsz esztendejével. — Áprilisban lesz 34 éve, hogy államosították a száz munkásnál nagyobb létszámú ipari üzemeket. Az államosított vállalatok megtartották jogi személyiségüket, a költségvetésnek közvetlen- elszámolással tartoztak, azonban önállóságukat csaknem teljesen elveszítették a direkt irányítási rendszerben. A minisztériumok közvetlen gazdasági irányítása érvényesült, ami azt jelentette, hogy a felettes szerv utasításait, rendelkezéseit teljesítenie kellett a vállalatoknak. A tíz munkásnál nagyobb létszámú üzemeket 1949 végén államosították, sőt a rendelet mellékletében felsorolt, ennél kisebb üzemeket is. — Milyen volt az államosított vállalatok minisztériumi irányításának mechanizmusa és kapcsolatrendszere? — A minisztériumokban termelési főosztályok alakultak 1950-ben, amelyek egyes iparágat, szakágazatokat irányítottak. A Könnyűipari Minisztériumból kivált és megalakult az Élelmezésügyi Minisztérium. Ehhez 14 élelmiszeripari szakágazat tartozott. Ez azt jelentette, hogy a minisztérium termelési főosztályára hárult a szocialista élelmiszeripar .kialakítása. A megalakult begyűjtési minisztérium egyebek között hivatott volt ellátni az élelmiszeripart is nyersanyaggal. A ibeszolgáltatási rendszer 1956 végén történt megszüntetéséhez nagyban hozzájárult, hogy az államosított élelmiszer- ipar fejlődött, szervezett vállala- latai voltak, s a felvásárlást, mint saját nyersanyagának beszerzését is el tudta végezni. Tehát az élelmiszeripar felvásárló- kereskedelmi, termelési és értékesítési feladatokat látott el egyszerre. Ugyanakkor az exportra kerülő élő állatok (szarvasmarha, sertés stb.) felvásárlása is feladatuk volt. Az akkor kialakult sajátos arculat ma is jellemzője az iparágnak. — Azt, hogy mit hogyan csináljanak a vállalatok a direkt irányítási rendszerben, pontosan és tételesen előírták? — Mintegy 100—.150 tervszámot adtunk meg a vállalatoknak. (Fotó: Straszer András) Egyebek között mit és mennyit termeljenek, kinek, hová adják és szállítsák termékeiket, meghatároztuk a béralapot stb., s ehhez még hozzátartozott, hogy a terv- számoktól nem lehetett eltérni. — Szinte bábuvá váltak a minisztériumok kezében a vállalatok. Akkoriban nem érzékelték, hogy ez a helyzet tarthatatlan? — Már 1956-ban vitákat váltott ki ez az irányítási rendszer. A? élelmezésügyi miniszter akkor Nyers Rezső volt, és sokat foglalkozott azzal, miként lehetne módosítani a helyzeten. Annyit tudtunk tenni, hogy kevesebb tervszámot írtunk elő a vállalatoknak. Kísérletbe is kezdtünk 1956 májusában. Korlátozott ön- állóságggal ruháztunk fel négy vállalatot: minimális tervszámot kellett kötelezően teljesíteniök. Noha a kísérletet az ellenforradalmi események félbeszakították, sikerére egyébként sem lehetett komolyan számítani. Egy hasonlattal indokolom: képzelje el; hogy a jobb oldali közlekedésről át akarunk térni a bal oldali közlekedési rendre, azonban “úgy, hogy egy évig „kísérletképpen” csak a személyautók, a teherautók nem... Szóval-ez ilyen lett volna... — A változásra azonban szükség volt. A következő években felgyorsult ez a folyamat? — A minisztériumok termelési főosztályai 1953-tól fokozatosan ipari igazgatóságokká szerveződtek. Egyik cél az volt, hogy az irányítók közelebb kerüljenek a termeléshez. Az igazgatóságok nem sokban különböztek elődjüktől, mert ezek is minisztériumi hatóságok voltak, utasításokat osztogattak a vállalatoknak. Rövid ideig működtek. Megszüntetésük és átszervezésük csaknem azonos indokkal történt, mint amiért létrehozták. Feladatuk : önállóan gazdálkodjanak, vegyenek részt és legyenek érdekeltek a termelésben, ne pedig a minisztériumokból dirigáljanak nekik. Másrészt erősödött az a felfogás, hogy a nagyüzemeké a jövő, s az előrehaladás a koncentrálódással lehetséges. Megalakultak a trösztök és az országos vállalatok. Elsőként 1959-ben a Söripari ilgazgatóságot szüntették meg, és létrejött a Magyar Országos Söripari Vállalat. Az átalakulási folyamat 1964-ig tartott. A 14 élelmiszeripari ágazaton belül négy — a hús, a tej, a konzerv, és a gabona — trösztté, a többi pedig országos vállalattá szerveződött. Érdekesen volt ez a baromfiiparban. Ugyanis 1963. január 1-vel baromfiipari tröszt alakult, s az év végén — rábeszélésre — országos vállalattá vált. — Ezek .szerint idegenkedtek az országos vállalattá alakulástól? — Okuk volt rá, mert minőségi különbség van a két szervezet között. Nevezetesen: a tröszft vállalatai megtarthatták önállóságukat, jogi személyiségüket, az országos vállalat egységei ezekkel nem rendelkeztek. — Szükséges volt az átszervezés, a koncentráció? Elősegítette az élelmiszeripari ágazat fejlődését? — Fel kellett újítani, rekonstruálni az élelmiszeripart. Az ágazatokat irányító központok egyik feladata volt az eszközök átcso, portosítása, a termelési szerkezet megszervezése és kialakítása, a felújításokhoz, új üzemek létesítéséhez szükséges hitelek és fejlesztési pénzalapok koncentrálása. Ez utóbbit úgy oldották meg, hogy minden vállalattól elszedték a fejlesztési alapokat, és egy- egy helyen használták fel. Meghatározták azt is, hogy milyen termékcsoportot gyártsanak. A centralizációnak köszönhető a fejlődés, egyebek között ennek következtében jött létre a magyar tartósítóipar, új konzervgyárak és hűtőházak épültek. Meggyorsult az élelmiszeripari termelés. A baromfiipar termelése pl.: 1966- ban 19 ezer 500 tonna volt, 1970- ben 93 ezer 200 tonna, az előbbieknek 475 százaléka, 1980-ban 171 ezer tonna, ami 871 százalékos termelésnövekedésnek felel meg 1960-hoz képest. A trösztök megoldották az egyenletes belföldi ellátást, megszervezték az export-árualapok termelését, közreműködtek a kormány agrárpolitikájának megvalósításában. A vázlatos felsorolás bizonyítja, hogy a koncentráció számtalan előnnyel járt, s persze hátrányokkal is. Csabai István FEJLŐDÉS ELLENTMONDÁSOKKAL Bégető milliók Felfedeztünk egy állatfajt? Nem, erről szó sincs, csupán élünk a lehetőségekkel. Adottságainknak megfelelően évről évre nő a juhászat szerepe. Egykor a bégető nyáj az Alföld jellegzetessége volt. Mégis, ennyi gyapjas jószág, mint az elmúlt esztendőben még soha nem járta a határt Bács-Kis- kun megyében. Számuk az év végén mintegy 330 ezer volt. Hozzá kell tenni azt is, hogy 1976-tól az állomány több mint 100 ezerrel nőtt Mint minden gyors fejlesztés, ez is magával hordott bizonyos ellentmondásokat. Ha figyeljük a világpiaci árak mozgását, megállapítható, hogy legegyenletesebben a vágójúhé emelkedik. Ehhez alkalmazkodik a hazai felvásárlás is. Ami a '60-as évek óta — átmeneti visz- szaesés után — folyamatosan nőtt. Az. ágazat jövedelmezősége enrek ellenére viszonylag szerény. Ahhoz, hogy 10 százalék körüli nyereséget érjenek el, az üzemekben nagy odafigyeléssel és körültekintéssel kell gondoskodni az állatokról. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a juh a rossz termőhelyű, kedvezőtlen adottságú üzemek állata. A gyakorlatban ott is megél, ahol a nagyobb értékű, igényesebb fajok lényegese,« nagyobb ráfordítással tudnának a mindennapi eleséghez jutni. Az országos adatokat ismerve,' a megye többet vállal, mint amekkora a területi részesedése. Az állomány 11 százaléka, a vágóállatok 12 százaléka, és a gyapjúiéi melés 12 százaléka is innen kerül a kül- és hazai piacokra. Sajnálatos, a létszámgyarapodással párhuzamosan az állomány bizonyos részéről elmondható, hogy leromlott. Bizonyítja ezt az is, hogy nőtt az elhullás aránya. Egyes üzemekben nem fordítanak kellő gondot az évenkénti állományfrissítésre, utánpótlásra. Elsőrendű céljuk, a jövedelmezőség. Egyfajta negatív szelekció érvényesül. hiszen az állatok színe- javát adják el a nagyobb jövedelemszerzés érdekében. Holott köztudott, hogy a juh maximum 5—ff évig tartható gazdaságosan. Ezért fontos lenne minden esztendőben a 20 százalékos frissítés. Kedvez a juhászainak az állami támogatás is. Ha az állományt szinten tartják, úgy a nyájba állított jerkénként 500 forintot kap az üzem, a létszám gyarapítása esetén pedig 700 forintot könyvelhetnek el. A fajtákat nézve az állomány nagyját, több mint 90 százalékát a magyar fésűs merinó alkotja. Bármennyire elégedettek vagyunk ezzel a fajtával, javítani kell az aszkániai juh vérhányadának növelésével. Egyes kutatók véleménye szerint megyénkben a legjobb eredményt az 50 százalék NDK-, 25 százalék aszkániai, és 25 százalék fésűs merinó vérű keresztezéstől várhatjuk. A hagyományos legeltető tartásnál nem célszerű az állatok testsúlyát csak növelni, hiszen így járatásuk több energiát igényel, amit a sovány legelőn nem tudnak biztosítani. A takarmányozás pedig tetemesen növeli az ágazat önköltségét. Mégis elmondható, hogy a tartási kedv jó, amit mutatnak azok a tervszámok is, amelyeket az üzemek a VI. ötéves tervidőszak idejére ütemeztek. A feladat tehát adott. A megfelelő fajtát, a legnagyobb gondossággal tartani, hogy a bégető jószágok milliókat hozzanak az országnak. Cz. F.
