Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-19 / 66. szám

1982. március 19. © i i.iuU NÉPE • 5 BEMUTATÓ MA ESTE „ÜTNI PONTOSAN KELL" Az Angyalarcú A kecskeméti színház szerdai főpróbájára teljesen tájékozatla­nul, véletlenül betévedő iroda­lomkedvelő gyorsan fölismerheti magától is: Fejes-dráma bemuta­tására készül a társulat. Csikós Attila vendégművész egyszerre dekoratív és kitűnően bejátszható díszletei a főváros nyolcadik ke­rületét, az író Józsefvárosát idé­zik a nézők elé. Itt élnek hatal­mas régi bérkaszárnyákban a változó élettel gyürkőző hősei. Itt senyvednek pinceéletben Hábet- lerék, amikor már naposabb ott­honokba költözhetett az ország népe, itt virágzik ki a Kék-tiszta szerelem, itt tűnik fö'1 Vonó Ig­nác. és itt jobbítaná a világot az Angyalarcú. A Rózsadombról elszármazó, urakkal, elvtársakkal, újgazda­gokkal, proletárokkal összesodró- . dó,.orvostanhallgató egy jójl irány­zó Re ökólcsapással mutatkozik be három öntelt, erőszakos, szemte­len fiatalembernek, és a Szőnyi C. Sándor rendezésében mától műsoron levő dráma közönségé­nek. Magyarázat- és mentség­ként hozzáteszi: „Ütni pontosan kell. Nem szabad vagdalkozni ér­telmetlenül. Csodálkozni is fö­lösleges. Hogy visszaütnek, nem áz a csoda. Az az egyetlen ter­mészetes.” Mintha saját életelvei fogalma­zódnának meg Angyalarcú kije­lentésében, mintha saját magát buzdítaná, okítaná, készítené elő a későbbi csalódásokra. Mert ar­ra tette föl az életét, hogy segíti az igazság, az ésszerűség, a tisz­tesség érvényesülését. Hiheti egy idő múltán: minden­ki ellene van. A Tatárarcú is, akinek váltig bizonygatja: „az egészséges, ép embereket gátolja, nem segíti a mankó”. Éljenek a kétkeziek is, mindenki azzal, amit ez az ország, ez a kor kínál szá­mukra. Haragszik rá a főorvos, aki hamis tekintélytiszteletből ki­tart betegére veszélyes javallata mellett, mert egy medikusnak nem lehet igaza. Csak a Rozsdatemető írója re­mekel ilyen gondolatokban és ér­zelmekben gazdag mondatokat, ilyen drámai töltésű szövegeket! Megtanulásuk nem kis gondot okozott Kooócs Zsoltnak, a gyö­nyörű szerep megformálójának. A Fejes-világában öly otthonos ren­dező tanácsára — mint elmond­ta — nagyon vigyázott arra, hogy a Szöveget fényesítő líra és drá­ma ne fedje el a történet realitá­sát, ha úgy tetszik, köznapiságát. A fiatal művészt az Angyalarcú megalkuvásra képtelen egyénisé­ge egyszerűen lenyűgözte. „Ma­gam is sokalltam elszántságát, szüntelenül lobogó jobbító buz­galmát, amikor először olvastam a filmszerű epizódtechnikával építkező történetet. A próbák so­rán mindinkább igazat adtam neki, megértettem: csak így élhe­tünk tisztességesen.” A sokszereplős dráma a fél társulatot a színpadra szólítja. Fekete Tibor, Borbáth Ottilia, Ri- bár Éva, Varga Katalin, Maróti Gábor, Kovács Titusz, Vadasi • Klárika (Ábrahám Edit) Dun- di nő (Monyók Ildikó), Csinos kis nő (Jablonkay Mária), Fod­rász (Fekete Tibor), — félig el­takarva — Hajasbaba (Kölgyesi György). • Üjságáruslány (Varga Katalin) és az Artgyalarcú (Kovács Zsolt). Tünde, Ábrahám Edit nevét je­gyeztem föl hamarjában. Szőnyi G. Sándor — mint em­lítettem — évtizedek óta szoros munkakapcsolatban dolgozik a modern magyar irodalom össze­téveszthetetlen nagy egyéniségé­vel, Fejessel. Ö rendezi azt a té­vésorozatot is, amelynek egyik szála Az Angyalarcú. A premier előtt még annyit: ritka jó hangulatú próbákon va­lamennyi közreműködő lelkesen készül az évad egyik legjelenté­kenyebb bemutatójára. Heltai Nándor Tóth István zaklatott idők (69.) Ekkor már dübörög, reng az istálló, himbálóznak a lámpák, torokmaró füst gomolyog. Böm­bölnek, hörögnek a bikák, pana­szt son nyerítenek, tombolnak a lovak, különösen a fiasok. Rúg­ják, tapossák egymást, törik a jászlat, rángatják a kötőféket. Nyüszítenek, rínak a kiscsikók. Roppant energiák ütköznek, fe­szítik a korlátokat. Maga az ele­ven pokol támadt fel. Életvesze- tíelem a jószágok közé menni. És lám, mégis! Bálint szívszaggató érzés pa­rancsára veti magát a toporzé- koló állatok közé. Fúrja, préseli testét az őrjöngő lovak közt. Előbbre, előbbre, az ajtóval szem­be! Mellkasát belül is égeti a forró füstös levegő, perzseli tor­kát a saját lehelete is. Mindez nem fontos most. Bakancsára, lábszárára pata vágódik, majd a jászolba fojtják a tusakodó jó­szágok. Fel se veszi. A tűa széj- jelebb nyílik, mintha rózsát lo­bogtatna elő a sötétségből a ter­mészet. A villódzásban kétségbe­esett, őrült állatszemek esdekel- nek feléje. Érzi szügyük, bordá­juk remegését. A hűséges, tehe­tetlen segítőtársak — a kedves barmok — félelme, szenvedése megsokszorozza ügyességét. Keze gyors, mint a motolla. Kúszik, ug­rik. verekszi magát tovább — egyik lótól a másikig. Sorba el­oldozza kötőfékjüket. Ahol szo­ros a görcs, ott a jószág fejéről cibálja le. A szabaddá lett lovak eszeve­szetten menekülnek az égő istál­lóból. Recseg-ropog a nádpalló mennyezet, falják a lángok ge­rendától gerendáig. Csömbordi és Győrfi kint üvöl­tözik. — Emberek, segítsetek! Ide legközelebb csak a bikaistálló van. Két alak szalad arról, cset- lik-botlik a sáros mezőn. Még messze járnak, de a villámok fé­nyénél felismerhetők. Bállá László bikás az.egyik, Úri Ist­ván kanász a hátúlsó. Távolabb két szélesen libegő tarka folt. Asszonyaik is velük futnak, ken­dőt kaptak magukra. Bállá bömbölése erőtlen szű­külés olyan messziről — a mo­rajló zengések közt. — A bikááákat... Mentsétek a bikááákat! Botos még mindig egyedül küzd, ordít, ment odabent. Tes­te emésztő tűz már, irgalmatlan erőfeszítéssel nyomja, gyúrja- rúgja az ajtó felé a reszkető ál1 latokat. Mikorra a bikás is odaér, mindnyájan berontanak. Dula­kodni kell a bikákkal, mert a marhaféle ilyenkor majdnem magatehetetlen. Végre sikerül, kívül az ajtón mind a négy. Az emberek vissza! Krákognak, majd megfulladnak, de ugranak a többi megmentésére. Ekkor a bikák nekivadulva törnek be újra az istállóba. Sze­rencsére megakadnak egymásban. Ahány ember van, neki 'a leg­elő) táncoló bikának. Szabad az ajtó ismét. — Csinukám ... csinukám! — nyugtatja az ágaskodó, kapálózó lovakat Botos. — Nyughass már, Manci!... Hőőőte, Gazsi!... Tündér, fieteneee! — Vállal, kéz- zel-lábbál taszigálja őket kifelé/ Most már a többi is hősiesen küzd. Az utolsó ló, a legnyugodtabb is annyira megzavarodott, hogy keresztben állva vergődik az aj­tóban. Botos teljes súlyával dől neki, a ló törzsét átkarolva bir­kózik. Végre-valahára az is kívül kerül. Mindnyájan kilökődnek a forró katlanból. — Vissza! A szerszámokat! Azokat is megmentik, a fek­helyeket is. Akkorára lobog az istálló, akár egy óriási máglya, vagy egy éj­féli Nap. Pattognak', szétlövell­nek az izzó cserepek. Bálint a lángok közül szakítja le az utol­só lámpát a gerendáról. A követ­kező pillanatban ketté is törik az égő, vastag fatömeg. Éppen csak kivágódik alóla. Rohan a viharlámpával a trá­gyadombra. Köröz vele a város felé. (Folytatjuk.) GYERMEKÉVEK-GYERMEKÉLET Látogatóban Dunaegyházán • A dunaegyházi hatodikosoknak a szabadban tartotta meg a testne­velésórát Orbán János. / Csodálatos környezetben áll a dunaegyházi úttörők iskolája: egy lomibos- és egy fenyőerdő ta­lálkozásánál, dombtetőn, ahon­nan letekintve az egész községet láthatják. Közelükben a Duna- part — kínálva a táborozás leg­egyszerűbb lehetőségét. — A megyében az elsők között alakítottuk meg az úttörőcsapatot, 1949-ben, — emlékezik Petrik Imréné, a csapat jelenlegi veze­tője. Ahogy az egykori emlékezők felidézik, a közös játék, a kirán­dulások hozták össze őket, meg egy lelkes pedagógus-asszony: Gidófalvy Mária, és a fiúcsapat vezetője, az iskola jelenlegi igaz­gatója: Bakos János. Már az első évben tábort ver­tek a közeli Duna mellett, hú­szán. Olyan körülmények között táboroztak, ami ma már elkép­zelhetetlen, de ők nagyszerűen érezték magukat! Minden tapasz­talat és hagyomány híján önellá­tásra vállalkoztak, ami annak el­lenére sikerült, hogy csaknem állandóan esett az eső. Aztán dolgoztunk tovább, de a legelső években is megmutatko­zott, hogy a Kossuth Lajos úttörő- csapat tagjai odafigyelnek az év­fordulókra, a különféle megem­lékezésekre, gondot fordítanak a túrázásra, táborozásra is. — Az iskolában „második ide­gen nyelv”-et is tanítanak? — Igen, a szlovákot. Mi nem­zetiségi község vagyunk, tehát a szlovák oktatása nem fakultatív, szabadon választott, hanem, aki idejár, az szlovák órán is részt vesz. ■Nagyon sok szép úttörő-kap­csolatunk forrása volt, és most is az, hogy gyerekeink csaknem anyanyelvi szinten beszélik észa­ki szomszédaink nyelvét. Jártunk már Pozsony közelében lévő test­vér-úttörőcsapatunk tagjainál is, és természetesen a levelezés most is javában folyik. — Ha a kapcsolatoknál tartunk, milyen a község felnőtt társadal­mával a csapat kapcsolata? , — Erről valóban csak azt jdiondhatom, hogy a lehető^ leg­jobb. Minden rajunkat egy szo­cialista brigád patronálja. Ezek között ott vannak a postahivatal, az ABC-áruház, a termelőszövet­kezet, és a pestlőrinci Haladás textilipari szövetkezet községünk­ben létesített • üzemegységének dolgozói. És a kapcsolat élő, köl­csönösen meglátogatják egymást, a gyerekek minden eseményre meghívják őket, és biztosan tudják: a patronálok itt lesznek! Azt hiszem párját ritkítja az is, hogy csapatunk minden rajának két ifivezetője van, összesen te­hát tizenhatan járnak vissza mozgalmi munkát végezni. Te­szik ezt örömmel, mert hivatkoz­nak is erre: olyan jó volt a csa­pat tagjának lenni... — Hogyan kapcsolódnak a köz­ségi rendezvényekhez? — Minden rendezvényen ott va­gyunk, akár a tanács, akár a ter­melőszövetkezet, vagy más mun­kahely hív bennünket. A Hala­dás Termelőszövetkezetnek há­romszáz nyugdíjas tagja van, kö­szöntésük a csapatprogramban minden évben szerepel, de ettől függetlenül is sok segítséget nyújtanak a gyerekek a mi idős lakóinknak. — Milyen a csapat tagjainak tanulási kedve? — Azt, hogy jó, kimondhatom, hiszen a továbbtanulók száma ezt bizonyítja: hosszú esztendők óta mindenki továbbtanul. Hoz­závetőlegesen a nyolcadikosok egyik fele középiskolába, a másik szakmunkásképzőbe indul. És büszkék vagyunk arra is, hogy a járási tanulmányi versenyen orosz nyelvből a mi úttörőink végeztek a második helyen: Gaj­dácsi Ildikó, Bugyi Mária és Ju­hász Agnes. Matematikusunk is volt dobogós: Petrik Péter. In­dulunk a szlovák nyelvi verse­nyen is, már összeállt a csapat: Rakitai Andrea, Szabados Anna és Nagy Tamás. Mi, pedagógusok, és a csapat száztizenkét .tagja együtt szurkolunk nekik, hogy jó helyezést érjenek el! — Milyen szakköteiavannak a csapatnak? ; - Aj — A legkedveltebb az iroda­lombarát, a szlovák, a rajz, de sokan járnak a díszítőművész, az asztalitenisz- és a lövész szakkör­re is. Többen-látogatják a lőrin­ci üzemben lévő pályaválasztási szakkört is. Most a szakköri te­vékenységek mellett egy nagyon szép feladatra is vállalkoztak a csapát tagjai: helytörténeti em­lékek gyűjtésébe fogtak. Régi, már nem használt tárgyakat, kü­lönféle eszközöket, ruhadarabo­kat, fényképeket hoznak az isko­lába, hogy a községi tanács által megvásárolt épület helytörténeti gyűjteményének .anyagát ők is gyarapítsák! Amíg a ház felújí­tását nem végzik el, addig a tár­gyakat mi tároljuk. — Testvér-úttörőcsapatuk van-e? — Az apostagi csapat tagjaival tartunk szorosabb kapcsolatot. Emlékezetes volt a velük közö­sen rendezett kerékpáros staféta. Reméljük, hogy a továbbiakban is lesz közös rendezvényünk. — Az elmúlt évek, évtizedek során merre jártak táborozni? — Elöljáróban azt mondanám el, hogy nálunk az jöhet tábo­rozni, aki belép a harmadik osz­tályba. Az utóbbi években vol­tunk Pálkövén — Zánka közelé­ben — Máriafürdön, Királyréten, Eodajkon, Óbányán, Szelíden. Voltunk cseretáborban is, Pápán. Nagyon jó, hogy a járási tábo­runkat, ami a Szelidi-tó partján van, felajánlhatjuk, és elcserél­hetjük más megyék, más közsé­gek állandó táborhelyeivel. Valamennyien igyekszünk a táborozásra szánt pénzt vagy an­nak legalább egy részét előterem­teni. Ezt hulladékgyűjtésből, őszi betakarítási munkák elvégzéséből, és -a Kossuth-vadásztársaságnak végzett élőnyúl-befogásért kapott pénzből fedezzük. — Ha összegezné a dunaegy­házi csapat tagjainak mozgalmi tevékenységét, annak jó vonásait, mit említene először? — Azokat a kapcsolatokat, amglyéket a pajtások a szülők­kel,.. a . felnőttékkel kiépítettek és megtartottak. Hogy nálunk min­den őrsnek van születésnapja, amit megünnepelnek a meghí­vott felnőtt vendégekkel, hogy a mozgalom 35. évfordulójára asz­tal nagyságú tortát sütöttünk, ju­tott is belőle mindenkinek! De mondhatnék egy jelképnek is beillő apróságot. A legutóbbi fenyőünnepen lelkesen énekeltük a Kis karácsony, nagy karácsony című dalt a ^feldíszített fenyőfa alatt. Amikor másodszor is el­hangzott: . .. kisült-e már a kalá­csom ... — kinyíltak az ajtók, és a rajivezetők friss, ropogós, me­leg kalácsot hoztak be az ének­lőknek . .. Selmeci Katalin Tudósítóink jelentik Helvécia-Matkóról Kovács Erika küldött beszámolót jól si­került farsangjukról. Amint írja, a jelmezesek kán- kánzenére vonultak be a ter­melőszövetkezet ebédlőjében megrendezett mulatságra. Ott volt Ludas Matyi, James Onedin, Má­tyás, az igazságos király, és a pré- rirőí érkezett indián is. Azután Farsang hercege megnyitotta a bált, és részt vett a tombola ki­sorsolásán, ahol az első díj egy cukorból készült malacka volt. Dózsái Éva levelét Bácsalmás­ról hozta a posta, egyenesen a diákotthon karneváljáról. Nagyon sok ötletes jelmezt készítettek a gyerekek, a tortát a bébi-együt­tes kapta meg. Díjazták Süsü sár­kányt, a betyárt, ás az emberevő­ket. A mulatságot természetesen diszkóval fejezték be. * Kecskemétről, a Halasi úti is­kolából a hetedikes Kovács Ildi­kó írt tudósítást. Ildikóéknál a kisdobosok és az úttörők karne­válját külön rendezték meg, a „kicsik” az iskolában ropták a táncot, az úttörők pedig immár hagyományosan a MEZÖGÉP-nél. Míg a kisdobosoknál a jelmezver­seny, a tombola volt a nagy él­mény, addig az úttörőknél a tánc jelentette az örömet. Az elmúlt alkalommal közült rejt­vény helyes megfejtése: Arany: Toldi. Sok kisdobostól, úttörőtől kaptunk jó választ, közülük sorsoltuk ki az aláb­biakat. akik címére a nyeremény­könyvet postáztuk: Romfa Zsolt, Csen­Jól sikerült a farsangi karne­vál a soltszentimrei pajtásoknál is — írja levelében Ficsor Angé­la, a Farkas Bertalan-raj tagja. A jobbnál jobb jelmezek között is kitűnt Bálint Attila, aki pék­nek öltözött, és volt kemencéje is .. . Hosszú lapáttal berakta a kis cipókat a kemencébe, és né­hány perc múlva ropogós cipó­val kínálta a zsűri tagjait. A si­kert csak fokozta, amikor kide­rült, hogy Attilának egy kisdo­bos társa ült a kemence mélyén, ő rakta a lapátra a friss kenye­reket. Sikeres volt a „Hungária együttes”, és a matrózlányok az egyik apukával, aki Vit-ay Ta­másként a Tengerre magyar — műsort parodizálta. Sok tánc, mókázás, taps, vidámság zárta a soltszentimreiek karneválját. (Ficsor Angéla hibátlanul fo­galmazott szép beszámolójáért könyvjutalmat kapott, az Így élt. .. sorozat egyik darabját.) * A FIN jegyében rendezték meg Kecskeméten a hunyadivárosi Ál­talános Iskola Tóth László úttö­rőcsapatának ötödikesei az IGV KISZ-fiataljaival március 15-i megemlékezésüket. 21-én a nyol­cadikosok a BOV KlSZ-fiataljai- val mennek az orgoványi emlék- túrára. Az ünnepi megemléke­zést a 7 b-s raj tartja a csapat minden kisdobosának, úttörőjé­god: Faeskó Péter, Dávod: Katymári Vanda, Baja; Gyapjas Gyöngyi, Solt- Kissolt; kocsó László, Kecskemét; Sztankovics Ildikó. Orgovány; slezák Csaba, Soltvadkert; Szakács József, Szánk: Tarjányi Márta, Kiskunfélegy­háza; Tallér Erzsébet, Mátételke. SITKEI BÉLA: Hirdetés Eladó egy csudajó tüzet oltó autó, létrával a tetején, gumival a kerekén. Csuda olcsó ez a jó tüzet oltó autó, s van hozzá egy tartalék vadonatúj * lendkerék. Vonatok Gőzmozdony fut pöfékelve, rajta füstzászló libeg. Hogyha látod, így kiáltasz: — Mozdonyvezető leszek! Ámde jő a motorvonat, alig füstöl, nem pöfög. Vasgyomrában ezer táltos rúgkapál és dübörög. Hát a fényes villanyvonat? Nézd csak, hű de menne már! Éppen olyan, mint a játék, csak nagyobb, s nem körbe jár. Gőzös-, motor-, villanyvonat, mint a szélvész, úgy szalad. Ha a jegyet megváltottad, falu, város elmarad. nek. REJTVÉNYFEJTŐKNEK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents