Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-04 / 29. szám

1982. február 4 # PETŐFI NÉPE • 1 SPORT* SPORT - SPORT A Petőfi Népe labdarúgó VB-totópályázata A szerencsés nyertes az IBUSZ vendégeként utazhat Lon­donba, az angol—magyar EB-selejtezőre. m A Centrum Áru­ház ötezer forint értékű vásárlási utalványt ajánlott fel a nyerteseknek. Február 7-én új sorozattal je­Hobbija a sportszervezés Kiskunhalason a tömegsport az utóbbi esztendőkben látványos fejlődésen ment keresztül. Mindez az üze­mekben folyó rendszeres sportélet eredménye, s annak a néhány lelkes dolgozónak köszönhető, akik időt — s néha bizony a saját pénzt — sem sajnálva szervezik a különböző eseményeket. Kuti Sándor, a Városi Kórház energetikusa is közéjük tartozik. Már gimnazistakorában szoros kapcsolatba került a sporttal. Kosárlabdázott az iskolai csapatban, de ha le­hetett focizott és asztaliteniszezett is. Egyik sportágban sem volt kiugró tehetség, ám lelkesedése, tenniakarása miatt társai mindig beválogatták maguk közé. A főiskolai évek alatt főleg kosárlabdázott, nagyon megszerette ezt a játékot. Még a katonaság idején is kitüiit sportszeretete, az ottani sportbizottság vezetője volt, beszerelése után került Kiskunhalasra. lentkezünk lapunk sportrovatá­ban. „Maratoni” játékra buzdít­juk olvasóinkat. A téma a küszö­bön hever, hiszen néhány hónap múlva kezdődik az esztendő leg­nagyobb érdeklődéssel várt sport- eseménye, a labdarúgó-világbaj­nokság. Sporttotónk témája is a huszonnégyes döntőhöz kapcsoló­dik majd — a rejtvény hajrájá­ban. Előtte azonban az eddigi labdarúgó VB-k sporttörténeti eseményeit eleveníti fel. A labdarúgó VB-totóval va­sárnaponként jelentkezünk tíz alkalommal. Egy-egy szelvény öt­öt kérdést tartalmaz. Minden kérdésre három választ adunk meg, de ezekből csak egy igaz! Ezt kell eltalálni, s beírni a tipp- oszlop megfelelő rovatába. A ki­töltött szelvényeket legkésőbb a megjelenést követő hét péntekjé­ig kell postára adni, hogy az az­napi bélyegző látható legyen a borítékon. A részletes értékelés­re, a sorsolás eredményének köz­lésére azonban csak a következő vasárnap kerülhet sor. Minden második vasárnap kö­zöljük a megfejtésre váró szel­— Sajnos itt el kellett szakad­nom a kosárlabdától, hát átpár­toltam a focihoz. Pár évig a MÁV- ban kergettem a labdát. 1973-ban átadták az új kórházat, ahol je­lenleg már több mint ezren dol­goznak. Nagy megtiszteltetésnek éreztem amikor felajánlották, hogy szervezzem meg munkahe­lyemen a tömeges sportmozgást. Kuti Sándor nagy kedvvel lá­tott neki az új feladatnak. Jó ér­zékkel használta ki azt, hogy az egészségügyi dolgozók nyilván tudják mit jelent a rendszeres testmozgás. Munkája eredménye­ként a kórházban két év alatt megkétszereződött a tömegsport­ban részt vevők száma. — Beneveztünk minden ese­ményre, s ha már ott voltunk, szerettünk volna minél eredmé­nyesebben szerepelni. Szervez­tünk kerékpártúrát, üzemi baj­nokságot labdarúgás, kézilabda és asztalitenisz sportágakban, öröm látni, ahogy játék közben eltűn­nék a különbségek az orvos és a segédmunkás között, mert mind­kettő egyet akar: megőrizni szer­vezetének frisseségét. Sikeres sportmunkája elismeré­seként tíznapos NDK-beli uta­záson vehettek részt. Hazatérése után derült ki, hogy az asztalite­niszezők edző nélkül maradtak, s veszélybe került a szakosztály. Habozás nélkül ajánlotta fel se­gítségét, s társadalmi edző lett. Ezzel egyidejűleg megválasztot­ták a városi asztalitenisz-szövet­ség titkárának is. A munkahelyi elfoglaltság mel­lett ennyi társadalmi megbízatás­nak nem könnyű eleget tenni. El­képzelhetetlen, hogy mindez be­lefér 24 órába ... — Nagy szerencsém, hogy fe­leségem megérti a sport iránti el­kötelezettségemet. A gyerekeket pedig magammal viszem a kü­lönböző rendezvényekre, sőt a na­gyobbik már az asztaliteniszezés­sel is mégpróbálkozott. Nagy ter­veim vannak! Tavasszal sportpá­lyát építünk a munkahelyemen. Tavaly elvégeztem az asztalite­nisz segédedzői tanfolyamot, s a jövőben gondot fordítok az után­pótlás nevelésére is. — Akinek a hajója belekerül a sport vizeinek sodrásába, az ne­hezen tudja onnan kikormányoz­ni. Az én hajóm jó szelet kapott, s amíg hobbinak érzem a sportot, addig csinálom, ha már teher lesz, akkor befejezem az aktív sport­munkát. Azt hiszem azonban, hogy ez még hosszú ideig nem következik be ... Érdekes ember. Mások a jól fi­zető szakmáját hasznosítanák ma­szekolással, ő az anyagilag csep­pet sem jövedelmező társadalmi munkában találja meg az élet örömét. Nagyon sok Kuti Sándorra len­ne szükség ahhoz, hogy a tömeg­sport ne csak papíron léfezzen, hanem céljának megfelelően az egészség megőrzését szolgálja. Rajtmár István Mi a következő hét hétfőjén kezdünk értékelni. A találatok pontos vezetése érdekében azon­ban arra kérjük olvasóinkat, hogy mindenki vezesse a saját talála­tait is, s erről tájékoztasson ben­nünket. A borítékra, levelezőlap­ra a szerkesztőség címe mellett kérjük ráírni: VB-totó. Utolsó, tizedik szelvényünket május 30-án, szintén vasárnap közöljük. Ennek postára adási ha­tárideje június 4., péntek. Mivel a végleges válaszokat csak a lab­darúgó-világiba jnokság befejezé­se, tehát július 11. után kapjuk meg, július 17-ig minden játék­ban részt vevőnek értékelnie kell saját találatait — mind a tíz he­tit! —, s az eredményt levelező­lapon be kell küldenie szerkesz­tőségünkbe. A maximálisan elér­hető találatok száma: 50. Az öt­venesek, illetve a legtöbb talála­tot elérők közül sorsoljuk ki az IBUSZ, a Centrum Áruház dí­jait, a szerkesztőség ajándékait. A Petőfi Népe labdarúgó VB- totópályázatának első díja uta­zás Londonba, az angol—magyar Európa-bajnaki labdarúgó-mér­kőzés selejtezőjére. Az IBUSZ és a Centrum Áruház díjain kívül szerkesztőségünk tizenötezer fo­rintot ajánlott fel a helyes meg­fejtők jutalmazására. Érdemes lesz szerencsét pró­bálni! SOROKBAN TEKE NB II. nők: Kecskeméti M,AV— Szanki Olajbányász 5—3 +2323—2241). K. MÁV: Varga 376, Fekete 354, Tö­rök 439, Csipák 394, Szőke 372, Határ 288. NB II., férfiak: Chinoin—Kecskemé­ti MÁV 6—2 (2808—2563). K. MÁV: Nagy 374, Zsuppon 423, Hiczpán 414, Bauer 464, Bontovics 408, Mozsár 480. LABDARÜGAS Előkészületi mérkőzés: Kecskemé­ti SC—H. Mezőfi SE 7—2. A KSC góljait Fürtös, Sörös 2—2, Csordás, Horváth és Vági lőtte. A mérkőzésre a Széktói Stadion salak­pályáján került sor, mert a Mezőfi SE sporttelepén a talajvíz miatt al- .kalmatlanná vált a játéktér. ATLÉTIKA A KSC atlétái Budapesten, az Olimpiai Csarnokban rendezett or­szágos ,,SA”-kategóriás fedettpályás versenyen indultak. Havas Endre nagyszerűen szerepelt és két bajnok­ságot nyert. A 60 m-es síkfutásban elért 6,7 mp-es ideje évekre vissza­menően a legjobb ifjúsági eredmény­nek számít fedettpályán. Ezután 200 m-en egyéni csúccsal bizonyult a legjobbnak. Ideje 22,6 mp. A 4x1 kö­rös váltó Nagy, Rabi, Rácz és Havas összetételben a második helyet sze­rezte meg. CSELGÁNCS Szegeden rendezték meg az úttörő II. és III. korcsoport körzeti rang- sorversenyét. Az 1971-ben születettek versenyében a következő eredmények születtek: 29 kg: 3. Sárkány, Katona (KSC). 32. kg: 1. Hajdú (KSC). 35 kg: 1. Bakai (KSC). 41 kg: 1. Méhes (KSC), 45 kg: 1. Nagy (KSC). 49 kg: Zoltai (KSC). 53 kg: 1. Bozsó (SZEOL- AK). 58 kg: Budai (KSC). +58 kg: 1. Asztalos (KSC). A III. korcsoport (1970-ben születet­tek) : 29 kg: 1. Goblyös (KSC). 32 kg: 1. Kovács (KSC). 35 kg: 3. Tóth (KSC). 38 kg: 5. Decsov (KSC). 41 kg: 1. Mik­lós (KSC). 45. kg: 1. Fodor (KSC). 49 kg: 4. Buzánszky (KSC). + 58 kg: 4. Bánó (KSC). A megyei labdarúgó-bajnokság sorsolása A megyei labdarúgó-szövetség elkészítette a megyei I. osztályú bajnokság tavaszi sorsolását. A teljes programot lapunk február 5-i, pénteki számában közöljük. csatád- otthon • szabad idd Tavaszi előzetes Már nem titok, hogy mit viselünk majd 1982 tava­szán, hiszen a divatterve­zők asztalán már jó ideje kialakult az a divatstílus, amelyben a nők kedvüket lelhetik. Igen sokféle di­vattendenciát ajánlanak a tervezők, hogy ezek között jó érzékkel, egyéniségünk­nek megfelelően válogas­sunk. A népi hagyományo­kat felelevenítő ötletek most a Távol-Keletről szár­maznak. Az elegáns stílus a városi nők — főként a középkorúak — divatja lesz. A falusi viselet is szót kér majd, különösen a fia­talok öltözékeiben. A di­vatötletek egymással is kevered­nek és ez az, ami a régiből újat és az újból pedig frappáns diva­tot alakít ki. A nadrág szerepe továbbra is fontos, az'új formák figyelemre méltóak és főként az, hogy mivel párosul, hogyan lesz a tavalyiból is új? Rajzainkon néhány tavaszi di­vatötlet vázlatát mutatjuk be. 1. MODELL: szűk, egyenes vo- nalú szoknya, épp hogy a térdet takarja. A felsőrész jerseyből ké-s szülhet kétsoros gombolással. Az ujjapánt a vállon szélesít, a kar­csú derekat a szűkítő varrások biztosítják. Színösszeállításra vo­natkozó ajánlatunk: fekete-fehér; piros-sötétkék; natúr-terrakotta stb. 2. MODELL: könnyű jersey­ből, vagy selyemből készült blúz és a kiskabátka. Természetesen mindkettő külön-külön is jól ki­használható. A blúz nyaka és uj- javiége apró rakásokban végző­dik. A széles hólpánt alatt rejtett gomfoolású. A kabátka-blúz saját anyagával pántozott, és az apró gombok is ezen helyezkednek el. Ez a modell igen elegáns, szok­nyákhoz viselhető leginkább. 3. MODELL: posztóból, flanell- ból készülhet elütő színű díszpán­tokkal. A csípőig érő sportos ka­bátka különösen nadrághoz ajánl­ható. 4. MODELL: a jelenlegi divat sztárja a bricsesznadrág, amely fésűs karakterű, mintás vagy egyszínű anyagból, de tweedből vagy jerseyből is elképzelhető. Párosítható hímzett selyemblúz­zal. 5. MODELL: „kabátruha” egye­nes, de lefelé kissé szűkített, slicceit szoknyarésszel. Felette rövid kulikabát vagy pelerin vi­selhető. Divatos megoldás még, ha vastag fonálból készült, min­tásán kötött kabátot veszünk fö­lé. Nádor Vera Nevelésből: elmarasztalva Ha a szülők az „élet iskolá­jában” gyermeknevelésből osz­tályzatot kapnának, bizony sok­szor lenne elmarasztaló a bizo­nyítvány. Pedig a legtöbb szülő szeretettel, féltő gonddal, őszin­te törőrjléssel neveli gyermekét. Mégis a gyermekek magatartá­sa ritkán felel meg a szülői el­képzelésnek. Különösen kamasz- korban. Ez nem generációs probléma, máshol kell keresni a hibát.1 Talpán '.egy mondatban, úgy sűríteném: árnyaltabb ne­velési módszereket diktál a mai élet. Amelyik szülő nem ismeri fel ennek szüskégességét, nem kaphat kitűnő osztályzatot ne­velési feladatainak megoldására. Nem lenne igazságos a kama­szok problémás viselkedéséért a teljes felelősséget a szülőkre há­rítani, hiszen az élet szüli a ne­gatív hatású példákat, de a szü­lőnek keresnie kell a gyermek viselkedési torzulásainak forrá­sát. Hol ‘ a hiba a nevelésben ? Azon túl, hogy a kamasz egész személyiségét átalakítja a szer­vezetében uralkodó „biológiai vihar”, mégis lehetnek a csa­ládon belül is olyan okok, ame­lyek lélekben eltávolítják a ka­maszt a szüleitől, elcsavarog, nem érzi jól magát otthon. A szülő úgy érzi, hogy gyer­meke .elllátottsága kifogástalan, hiszen nem szenved semmiben sem hiányt. Kap elég zsebpénzt, ruhát, ennivalót, kerékpárt, bőr­kabátot, külföldi „cuccokat”. Hát mit akar még? Igen. Mit akarhat még a gyermek a szü­leitől, akik gyermekkorukban tizedrésznyi jót sem kaptak ott­hon, és mégis nagyon rendes emberek lettek? Ügy vélem, a gyermek azt igényli ezen túlmenőten a szü­leitől, hogy lelkileg is megért­sék. öt, a kamaszt. Ezernyi problémájával, belső feszültségé­vel együtt. Öt, aki gátlásokkal küzd, és egyedül nem tud meg­birkózni ezek feloldásával. Vár­ná a szülői segítséget, útmuta­tást, ha megkapná. Ha már kis­gyermek korától megszokta vol­na, hogy kérdéseire a szüleitől kap élettapasztalatokból leszűrt iránymutató választ. Nem pa­rancsoló, kioktató, „megfelleb­bezhetetlenül kinyilatkoztató” módon, hgpem baráti beszélge­tések közvetlenségével. Ez természetesen nem azt je­lenti, hogy a szülő helyettesít­heti a gyermek baráti körét, és eltilthatja a hozzá hasonló ko­réi fiatalok társaságától. Nem volna helyes, hiszen a túl „ste­ril” környezetben felnövő gyer­mek nem tud majd zavartala­nul beleilleszkedni a közösségi életbe, és félszeg, gátlásos les?. Ez hátrányosan befolyásolhatja őt a párkeresés nehéz útján is. Tehát a fiatalok társaságára szükség van. Vannak szülők, akik nem en­gedik, hogy gyermekükhöz ját­szótársak, barátok jöjjenek, mert „felfordítják” a lakást, a szépen kitakarított otthont. Aztán hangoskodnak, ami már nem való a szülő „elrongyolódőt/t” ideinek. Inkább menjen le a gyermek a térre, vagy bárhová, csak ne legyen itthon zűrzavar. Talán nem gondol ilyenkor a jóhiszemű szülő arra, hogy eze­kért a néhány órás nyugalma­kért majd nagy árat fog fizetni, mert ha a gyermek már házon kívül érzi magát jól, akkor ne­héz lesz visszaédesgetni. Lazul a kapocs a gyermek és a szülő között, s a baráti kör fontosabb lesz számára a szüleinél. Sok­szor előfordul, hogy a kamasz rossz társaságba keveredik, amely mágnesként vonzza, és negatív ideálok bűvkörébe kerül. Ezek megelőzésére mindennap szakítson a szülő arra i4pt, hogy leüljön a gyermekkel néhány perces baráti beszélgetésre. Ér­deklődjön dolgai iránt, taná­csaival segítsen problémái meg­oldásában. Gyermekének ne csak a testi, hanem a lelki egész­ségével Is törődjön. A másik teendő: fogadja a szülő szíve­sen gyermekének barátait, első­sorban az ő érdekében. Mind­ehhez a megnövekedett hétvégi szabad idő az eddiginél több le­hetőséget is kínál. F. K. Desszertek TÖLTÖTT ALMA: Hozzávalók 4 személynek: 4 pirosra érett alma. A töltelékhez: 5 dkg cukros pörkölt mandula, 2 evőkanál joghurt, vagy tejszín, 2 evőkanál őrölt pörkölt mogyoró, 5 dkg cukor, valamint kevés zsi­radék, alufólia, vaníliafagylalt. Az almákat félbevágjuk és a magházat eltávolítjuk. Az al­mákba kis mélyedést vágunk. A Itölltelékbevalókait egy tálba tesszük és elkeverjük. Kávéska­nállal az almákba töltjük. Az al­mákat bezsírozott főzőlapra he­lyezzük, vagy alufóliába gön­gyöljük úgy, hogy a tetejét sza­badon hagyjuk. Előmelegített sütőben körülbelül 20 percig süt­jük. A sütőből kivéve, melegen tálaljuk. Tetejére tetszés szerint egy-egy gombóc vaníliafagylaltot teszünk. TEJSZÍNES VANÍLIAPUDING Hozzávalók 4 személynek: 1 csomag vaníliapuding-por, 5 dkg cukor, 1 csomag vaníliacukor, 4 dt tej, 1 pohár tejszín. A pudingport a cukorral, va­níliacukorral és kevés tejjel el­keverjük. A tejet felforraljuk. A pudigporkeveréket habverővel a forrásban lévő tejhez keverjük. Majd a tejszínt szintén a tejbe öntjük. Lehűtve tálaljuk. MÁLNAKRÉM Hozzávalók 4 személynek: 3 tojás sárgája, 7 dkg cukor, 25 dkg mélyhűtött málna, 4—6 csomag zselatin, 1,5 dl tej. A tojások sárgáját cukorral ha­bosra keverjük, majd a málnát hozzáadagoljuk és elkeverjük. A zselatint meleg vízben (előírás szerint) feloldjuk. Óvatosan a málnakeverékhez adjuk. Majd hűtőszekrénybe tesszük. A tejszínt felverjük és amikor a krém már keményedni kezd, rátesszük a habot. GYÜMÖLCSTŰRÖ Hozzávalók: 1/4 friss sovány túró, 1,5 dl tejszín, 3 evőkanálnyi cukor, 1 csomag vaníliás cukor, különféle friss gyümölcs vagy kompót. A túrót tálba tesszük és habosra keverjük. A tejszínt fokozatosan hoz­záöntjük. Cukorral ízesítjük. Rövid időre a hűtőbe tesszük. A hűtőből kivéve ismét felkeverjük és tálaljuk. Feldarabolt almát, körtét, friss gyü­mölcsöt vagy kompótot teszünk a te­tejére. Vitamlndús és ízletes! MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.30: Tévétorna (ism.) — SZ 8.35: Iskolatévé: Fizikai kísérle­tek (középisk. II. oszt.) Áram­lási jelenségek 9.05: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.) Vatruskák a tányérokon 9.30: Magyar irodalom (ált. isk. alsótagozat) Hétfejű tündér 10.05: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 7—8. oszt.) Miért dohányzói? 10.45: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz. Pör­getjük a pörgettyűt — SZ 11.45: Rajz (ált. isk. alsótagozat) Táborozás a múzeumban. Folt hátán folt — SZ 12.10: Világnézet (középisk. 4. oszt.) A megismerés 14.10: Iskolatévé: Magyar nyelv (ism.) — SZ 14.20: Rajz (ism.) — SZ 14.35: Osztályfőnöki óra (ism.) 14.55 : Magyar irodalom (ism.) 15.25: Fizikai kísérletek (ism.) 15.35: Világnézet (ism.) 16.25: Hírek 16.30: A British Múzeum kincsei. Angol filmsorozat, 13/1. rész: A ház (ism.) — SZ 16.55: Melyiket az ötezerből? A pályaválasztási tanácsadó. 17.10: Tízen Túliak Társasága 17.50: Árak és áramlások. Riport- film Kuba hétköznapjairól — 18.20: Tévébörze 18.30: Szülők iskolája. 13/13. rész. 19.00: Reklátm 19.10: Tévétorna — SZ 19.15: Esti mese — SZ 19.30: Tv-híradó — SZ 20.00: Családi kör. Szülők, neve­lők műsora. Hogy függetlenné válhasson 20.50: Énekeljünk! 12/7, rész: Kék ibolya búra hajtja a fejét — SZ 20.55: Munkalátogatás Romániá­ban. Riportfilm — SZ 21.20: Évtizedek viharában. Fe­jezetek az illegális magyar kommunista sajtó történetéből 22.15: Tv-híradó 3. — SZ 22.25: Tv-tükör. Dr. Szecskő Ta­más műsora 2. HŰSOR: 16.25: Iskolatévé: Környezetis­meret. Kölcsönhatások, fény- és hőjelenségek 16.40: Angol nyelv. Follow me! What do you need? — SZ 16.55: Oroszul beszélünk. Téli sport — SZ 17.15: Pedagógusok fóruma. 17.55: BSE—Düsseldorf. Bajnok- csapatok Európa Kupája. Női kosárlabda-mérkőzés. A szünetben: Reklám 19.30: Tv-híradó — SZ 20.00: Beszédtéma — beszéljünk róla. Balogh Mária műsora — 20.40: Annie Cordy műsora. Bel­ga zenés film — SZ 21.10: Tv-híradó — SZ 21.30: Alpesi sí-világbajnokság női lesiklás. Közvetítés 22.00: Műkorcsolya-EB ÚJVIDÉKI TV 16.35: Műsorismertetés szerb-horvátul 16.40: Tv-híradó I. szorb-horvát nyel­ven 17.10: Tv-híradó I. magyarul 17.25: Műsorismertetés a belgrádi stú­dióból 17.30: Híradó a belgrádi stúdióból 17.45: A kis település — filmsorozat gyerekeknek (magyarul) 18.15: Tudomány. Korszerű technoló­giák — sorozat 18.45: Bánáti történetek — a belgrádi stúdióból 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó II. magyarul 20.00: Politikai magazin. (Belgrádi Te­levízió.) 21.15: Tv-hiradó szerb-horvát nyelven 21.35: Vera és Erzsiké — dokumentum­dráma magyar nyelvű felirattal KOSSUTH: 8.27: Avsenik-művek 8.45: T/ilemann: Pimpinone. Inter­mezzo három részben 9.44: Brummsdzag, a zenebohóc 10.05: Diákfélóra 10.35: Verbunkosok, nóták 11.24: Rendőrorvosok. I. rész 11.39: A csúnya hercegnő. Lion Feucht- wanger regénye rádióra alkalmazva, 12.35: Könyvszemle. Kassák Lajos: Csavargók, alkotók 12.45: Zenemúzeum 14.20: Középkori verses mesék 14.50: Warren filmzenéjéből 15.05: Borisz Godunov — Kocsmajele­net 15.28: Csiribiri 16.05: Mesterségünk címere 16.37: Mindennek ára van. Győrffy László kishangjátéka 17.07: A kamarazene kedvelőinek 18.05: Csángó népdalok 19.15: Ági jószág. Bogáti Péter rádió­játéka 20.02: Operafelvételek 20.40: Töltsön egy órát kedvenceivel 21.40: Adottságok — lehetőségek vad- gazdálkodásunkban, vadászatunk­ban 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Régi magyar dalok és táncok 22.50: Metronóm 23.10: Zenekari muzsika 0.10: Bennétt: Commedia PETÓFI: 8.05: Kálmán Imre operettjeiből 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Napközben 10.00: Zenedélelőtt 12.33: Mezők, falvak éneke 12.55: Napszinti bányászok 13.30: Sztravinszkij-muzsika 14.00: Válogatott perceink 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Húszas stúdió 18.33: Hétvégi Panoráma 19.55: Slágerlista 20.33: A 04, 05, 07 jelenti 21.05: Életem. Jászai Mari naplója 22.00: Népi zene 22.30: Operettmuzsika 23.20: A tegnap slágereiből 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió 9.35: Zenekari muzsika 11.05: A haramiák. Részletek 12.09: Komolyzene — könnyedén 13.07: Merénylet egyenes adásban. Claude Ollier rádiójátéka 14.03: Lézerkoncert 15.03: Romantikus muzsika 16.00: Zenei Lexikon 16.20: Concertino Praga ’81 16.50: Jegyzet 16.55: Popzene sztereóban 18.00: Szintézis. Külpolitikai műsor 18.30: Rádióhangversenyekról 19.05: Kórusok 19.36: Gordonkahangverseny Kb. 21.20: Smetana-DOlkák 21.40: HanglemezgyÖltőknek . vényeket. A közbeeső vasárnapo­kon tesszük közzé a telitalálatos tipposzlopot. Szükség szerint ma­gyarázatot fűzünk a megfejtések­hez. Válaszolunk olvasóink kér­déseire. Nyilvánosságra hozzuk azok névsorát, akik kétszáz forin­tos vásárlási utalványt nyernek. A telitalálatosok, illetve a legtöbb megfejtést elérők között heten­ként öt kétszáz forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki. A szabályos menetrendtől egy alkalommal térünk el, mégpedig február 14-én. Ekkor közöljük a 2-es számú totószelvényünket. Ezért a február 7-én megjelenőt 21-én, a 14-én közöltét, pedig 28- án értékeljük. Egy-egy szelvény helyes kitöl­téséhez öt nap áll rendelkezésre. Feltételezve, hogy olvasóink va­sárnap reggel kézhez kapják a Petőfi Népét, s a következő hét péntek reggelén postára adják megfejtéseiket. Ennyi időre szük­ség lesz a nyugodt, megfontolt já­tékhoz, a pontos adatok beszer­zéséhez. Reméljük, hogy a könyv­tárakban, esetleg a lefűzött újsá­gokban, a szerencsésebbek emlé­kezetükben rátalálnak majd a megfelelő válaszokra.

Next

/
Thumbnails
Contents