Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-03 / 28. szám
Nagyon népszerű és öt betű — MI AZ? — Gondolom, nagyon könnyű rejtvény megfejtésére buzdítom kedves olvasóinkat. Szíveskedjenek kitalálni, hogy mi az a „valami”, amit főként a hétvégeken, vonaton, autóbuszban, eszpresszóban, magányosan és társaságban, férfiak és nők, fiatalok és idősebbek tanulmányoznak. Próbára teszi az emberek tudását, kedvet ébreszt az önképzéshez. Viszonylag olcsó, de a legügyesebbek és a legszerencsésebbek sok mindent nyerhetnek általa. Olykor a fél ország emlegeti. Űjabb és újabb, váratlanabbnál váratlanabb öt1- letekkel lepi meg híveit. Negyedszázada 70 ezer példányban került az olvasókhoz, most a 600 egynéhányezer is kevés. Nyilván a felsorolt információk fele is elegendő lenne a népszerű rejlvényújság fennállásának 25. évfordulóját köszöntő amatőrfeladványom megoldásához. A nagypéldányszámú Fülest köszöntjük, mégpedig abból az alkalomból, hogy 1957. február 3-án került az árusokhoz első száma. Az ember két nemes szenvedélyét, a tudásvágyat és a játákkedvet szolgálja kiiogyhatatlan leleménnyel, fáradhatatlanul. Az alkalmi és rendszeres rejtványfejtők nevében is további sikereket kívánunk laptársunknak. H. N. iMegyénk az országos sajtóban Műkertvárosi honfoglalás címmel Máté György tollából olvashatunk tudósítást az egykori Méheslapos-réten kiépült kecskeméti Műkertvárosról, az ottani művésztelepről, valamint a lakóterületi pártalapszervezet és körzeti népfront vezetőinek munkájáról a keddi Népszabadságban. Es egy hír a tegnapi Népszavából, a munkaverseny- vállalásokról szóló összeállításból: „A Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának 21 tagú Dimitrov és IS tagú Május 1. szocialista brigádja az exportra készülő termékek határidőre, kifogástalan minőségben történő gyártását vállalta, (...) Az exporttermékek között a Szovjetuniónak készülő, mintegy tízmillió forint értékű csarnok- szerkezeti alkatrész és IS millió forint értékű iraki hűtőházi vasszerkezet szerepel.” Sok milliárd forintot érő traktort, talajművelő, növényvédő-, szállítóeszközt, feldolgozó-, tisztító-, szárító-, öntözőberendezést és egyéb munkaeszközt használnak a mezőgazdaságban. A műszakilag fejlett nagyüzemek rég bevezették a gépek folyamatos karbantartását, felújítását. Idejében rájöttek arra, hogy a nagyon elhasználódott eszközök javítása túlságosan sokba kerül, gyakran nem is térül meg. Az 1981-es őszi idényben sokkal eredményesebb volt a talajmunka, kevés gazdaságnak maradt ki olyan szántatlan területe, amelyet ősszel kellett megművelnie. Ez előmozdította a szervezettebb gépjavítást is. Az alkatrészgyártásban, -forgalmazásban úgyszintén tapasztalható bizonyos változás, ami kedvezően hatott a mezőgazdasági gépek karbantartására, az elromlott részegységek -cseréjére. Miközben az állami és szövetkezeti gazdaságok műhelyeiben a lakatosok, szerelők a tavaszi és nyári idényre készítik elő a gépeket, a száraz időjárást kihasználva, a téli fejtrágyázást végzik a növénytermesztő-gépész szakmunkások. • Kákonyi Sándor műszaki vezető a vetőmagtisztító berendezés zárógépét igazítja meg a Kalocsai Állami Gazdaságban. Első kézből Dunavecsén MŰSOR: Első kézből címmel 1981 őszén új sorozatot indított a dunavecsei Petőfi Sándor Művelődési Ház. Neves politikusok, vezető újságírók adnak tájékoztatást kül- és belpolitikai kérdésekről ezeken az összejöveteleken. Az elmúlt héten Rényi Péter, az MSZMP KB tagja, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese (képünk) látogatott a nagyközségbe. Előadását éjszakába nyúló beszélgetés és vita követte. A tervek szerint a sorozat következő vendége Sugár András, a Magyar Televízió főmunkatársa lesz. (Malinák Árpád felvétele) MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban 17.30 órakor: A társalgási nyelv Előadó: Lőrincze Lajos KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ este 7 órakor Gogol: A házasság Bajor-bérlet MOZI VÁROSI MOZI: Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A BIRODALOM VISSZAVÁG. III. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai tudományos-fantasztikus film ÁRPÁD MOZI: Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A BIRODALOM VISSZAVÁG. Színes, szinkronizált amerikai tudományos- fantasztikus film. MESEMOZI: Háromnegyed 6 órakor BOLDOG Oj ÉVET! Színes román me- sefilm-összeállítás. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! IDEGEN NYELVŰ FILMEK MOZIJA: 8 órakor! A FÉLELEM MEGESZI A LELKET. Színes NSZK film. Jelentkezés tiszthelyettesi iskolára A Honvédelmi Minisztérium jelentkezésre hívja fel az általános iskolák nyolcadik osztályos fiútanulóit, akik vonzódnak a katonai hivatás, az élelmezési tiszthelyettesi pálya iránt, s vállalják, hogy tanulmányaik befejezése után a Magyar Néphadsereg tiszthelyetteseiként teljesítenek szolgálatot. A tiszthelyettes-iskola Budapesten működik, négyéves időtartamú. A képzés alatt a növendékek szakács szakmunkásképzésben, és ezzel párhuzamosan élelmezési szakos tiszthelyettesképzésben részesülnek. A negyedik év végén tesznek szakmunkás-, illetve tiszthelyettesi kibocsátó vizsgát, majd azt követően kezdik meg csapatszolgálatukat. A képzés során a tanulók térítésmentesen hivatásos gépjárművezetői jogosítványt is szerezhetnek. Az iskolán a növendékek teljes és ingyenes ellátásban, továbbá a tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjban, a negyedik évben tiszthe- lyettes-iskolai hallgatói illetményben részesülnek. A jelentkezés feltételei: magyar állampolgárság, a hivatásos katonai szolgálatra való egészségi alkalmasság, az előírt tantárgyakból —> magyar, történelem, számtan és kémia — legalább jó (4-es) tanulmányi eredmény. Jelentkezési lapot, részletes információt a megyei hadkiegészítési és területvédeimi (Budapesten a fővárosi hadkiegészítő) parancsnokságtól, illetve az általános iskola igazgatójától kaphatnak az érdeklődők. A pályázati határidő február 20. (MTI) 4 A KÜÍÖNC (Straszer András felvétele), Q »-'TI' '^KuUím.:. 9 Az első helyezést elért homokmégyi csapát tagjai. A biztonságos közlekedésért A Hosszúhegyi Állaimi Gazdaság üzemi közlekedésbiztonsági tanácsa kezdeményezésére, a kalocsai és a bajai járás mezőgazdasági üzemeinek hivatásos gépkocsivezetői részére gyakorlati és elméleti KRESZ- yetélkedőt rendezett. A vetélkedő célja az eddig tanult KRESZ-isme- retek felfrissítése, a pillanatnyi helyzet felismerése a havas, síkos úton való vezetéskor, valamint közlekedéselmélet tudása. Mínusz nyolc fokot mutatott a hőmérő higanyszála, ennek ellenére a huszonnégy versenyzőn kívül sok • érdeklődőt vonzott a síkos úton, megszabott időre sla- lomozó, tehergépkocsi-vezetést bemutató, sok rutint követelő versengés. A gyakorlati bemutatót — amelyen a Hosszúhegyi Ál- ' larni Gazdaság, a bajai Mezőgazdasági Kombinát, a Kalocsai Állami Gazdaság, a sükösdi Május 1., a nemesnádudvari Kossuth, a miskei Március 15., a hajósi József Attila és a homokmégyi Aranykalász Termelőszövetkezet három-három gépkocsivezetője vett részt — elméleti vizsga követte. A verseny kezdete előtt dr. Mátyás Gábor, a Hosszúhegy! Állami Gazdaság igazgatója köszöntötte a verseny résztvevőit és a négyszáz érdeklődőt. Az elméleti vetélkedőn részt vevőknek vetített jelzőtáblák gyors felismeré- \ [hévéi kezdődött a verseny, majd ezt követte egy-egy közlekedéssel kapcsolatos jelmondat szerkesztése (sok, mindenki számára megszívlelendő ötletes jelszó született a rövid öt perc alatt). A rendezők — helyesen — a feszültség feloldására, a zsűri értékelésének ideje alatt a közönséget is bekapcsolták a versenybe. A jelentkezőknek, számozott borítékba rejtett KRESZ-szel kapcsolatos kérdésre kellett válaszolniuk. A helyes válaszért értékes nyereményt kaptak. Ezt a vetélkedőt a Vidám Színpad neves művészeinek műsora tette színesebbé. A mezőgazdasági üzemek hivatásos gépjárművezetőinek meghirdetett gyakorlati és elméleti KRESZ-vetélkedőn az alábbi eredmények születtek: Egyéni versenyben: I. Répási Zoltán Homokmégy, II. Karcsúk László Ho- mokimégy, Aranykalász Tsz, II. Misiké. Csapatverseny: I. Ho- mdkmégy Aranykalász Tsz, II. Hosszúhegyi Állami Gazdaság, III. Bajai Mezőgazdasági Kombinát. HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1982. február 3., szerda Névnap: Balázs Napkelte: 7 óra 09 perc. Napnyugta: 16 óra 48 perc. Holdkelte: 12 óra 00 perc. Holdnyugta: 2 óra 15 perc. NÉVTÁR Balázs nevű ismerőseinkről kell ma megemlékeznünk. Nevük a latin Bla- sio családnév Blasius formájának magyaros ejtésű rövidüléséből származik. Ennek eredete megfejtetlen. Mások a Blasius nevet a Basileus alakváltozatának tartják, jelentése: királyi. Február 3-án köszönthetjük még az Ario- nokat, a Celerinákat. a Csinszkákat, az Izraeleket, a Karolinákat, az Oszkárokat és az Oszlárokat. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 1-én a középhőmérséklet plusz 0,5 (az 50 éves átlag mínusz 1,4), a legmagasabb hőmérséklet plusz 2,4 celsius-fok volt, a nap 4 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 3,5, 13 órakor plusz 3 Celsius-fokot mértek. Legalacsonyabb hőmérsékletként mínusz 3,5 Celsius- fokot mutatott a hőmérő. A légnyomás 1028,4 millibar (változatlan) volt. — ÖSZTÖNDÍJ. A Művelődési Minisztérium képzőművészeti osztálya kéri, hogy a Derkovits- ösztöndíjra pályázók pályaműveiket február 22—23-án 10 és 16 óra között az új fővárosi kiállító helyiségben (Budapest Galéria, V., Szabadsajtó út 5.) adják le. Az írásos pályázati anyag beadási helye és időpontja változatlanul február 11., Művelődési Minisztérium képzőművészeti osztály (Budapest 1363. Pf. 69). — FEBRUÁRI MŰSOR. Bemutatja a Phaethon tudományos és fantasztikus 'klubot, közli a megyei könyvtár és fiókjai pyitva- tartási rendjét, a megyeszékhelyen működő kulturális intézmények programját a Kecskeméti Műsor februári száma. Az új formátumú kiadványban megtalálható a várostörténet újabb folytatása is. JUT ESZEMBE... | Február 1-től felemeli | áron veszik át a színesfém- és a vashulladékokat a l MÉH Tröszt vállalatai. A ' háztartásokban keletkező | hulladék begyűjtésének fokozása a népgazdaság érdekeit, az anyaggal és az energiával való takarékosságot,' valamint a környezet védelmét szolgálja. A tehergépkocsik és motor- kerékpárok akkumulátoraiért is többet, 6 forintot . fizetnek. (MTI) I Elképzelhető, hogy ezek | után némely kis- és nagyüzemnek is megéri majd | állandó kapcsolatot teremteni a MÉH.teleppel? Vagy továbbra is a kisdobosok és úttörők kötelezővé tett önkéntes mozgalma marad { a gyűjtés? Egyáltalán: árat i kell emelni ahhoz, hogy , minden ócskaság, eldobott- I kiselejtezett diribdarab . fémtárgy, rozsdásodó vas- I forgács stb.. mint a kohá- i szathoz nélkülözhetetlen I adalék, mindannyiunk ja. i vára újra hasznosuljon? I — káef — | ........................................ '...............I — VlZISPORTBÁZrS. Az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát és az IBUSZ szerződésben rögzítette a Velencei-tavi vízdsport- bázis idegenforgalmi hasznosításának lehetőségeit és feltételeit. A tóparton a jövőben windsurf - ök, vitorlások, kond'icióterem és száifnos szabadtéri sportfelszerelés áll a vendégek rendelkezés sére. A BŰVÖS KOCKA (Kaján Tibor karikatúra- kiállításáról) Diszkó közben... • A kecskeméti helyőrségi klub szokásos hétfő esti zenés-táncos programját élénkítette dicséretes módon egy új kezdeményezés, mely — meglehet — több, csupán diszkózenét szolgáltató ifjúsági klubban sikert aratna. A zenés műsor szünetében Varga Katalin, a Katona József Színház ifjú művésznője foglalta cl a pó. diumot. és Mi lehet a szavak mögött címmel a színészi játék műhelytitkairól tartott csaknem egyórás, nagy sikerű műsort, Képünk e produkció alkalmából készült. (Somos László felvétele) EGY PILLANATRA Tegnap mérges volt a medve: Országszerte süt q nap, Borsodban meg roskadozik Minden a nagy hó alatt Visszabújjak barlangomba? Vagy a tavasz nincs már távol? Helyes lesz, ha megkérdem a Meteorológiától... — O — — ÓVODABŐVÍTÉS. Az iskolához — melynek egyik tantermét az óvodások foglalják el — ragasztanak egy 25 gyerek elhelyezésére alkalmas óvodaépületet Pirtón. Az alapozás már elkészült, s mihelyt javul az idő, megkezdik a falazást. Az 1,3 millió forintos költség egyharmadát a lakosság társadalmi munkával váltja ki. — FEJTRÁGYÁZÁS. Az őszi vetésű gabonákon megkezdődött a tápanyag légi és földi utánpótlása. Az eddigiek szerint Bács-Kis- kunban hetvenezer hektáron kell serkenteni a kalászosok tavaszi ébredését. A munkát összesen tíz repülőgép és helikopter, s mintegy ötszáz földi növényvédő gép végzi. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre.102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. K. Gy. Szorgos Wi munka: a mezőgazdaságban 4 A soltvadkerti határban az őszi kalászost fejtrágyázza a József Attila Tsz traktorosa.